asbi Posted Május 8, 2007 Share Posted Május 8, 2007 Átigazolási pletykák Az első név májusban Steve Sidwell, a Reading középpályása. A játékosnak lejárt a szerződése és egyenlőre nem kötöttek újat a klubbal, így jelenleg ingyen igazolható. A Uniteden kívül még a Newcastle és a Chelsea is érdeklődik a játékos iránt. A következő név a már jól ismert Owen Hargreaves. Őt tavaly óta próbálja leigazolni a klub. Már akkoriban is szeretett vonla eligazolni az angol középpályás, ám a csapat nem engedte. Azonban jelenleg egyre közelebb van a két klub a megegyezésben. A következő játékos egy csatár, névszerint Dimitar Berbatov. A bolgár gólvágó elég jól beilleszkedett az angol élvonalba, így több klub is felfigyelt rá a szezon során. Fergie már ki is nyílvánította érdeklődősét, azonban Martin Jol, a Tottenham menedzsere kijelentette, hogy Berbatov marad. Rajtuk kívül még aki szóba jöhet nyáron az Fernando Torres, azonban az Atletico Madrid továbbra sem akarja eladni emblematikus figuráját. Emellett szóba jött még a fiatal wales-i védő, Gareth Bale, és a portugál Nani esetleges leigazolási is, ám Fergie az előzmények ellenére most nemigen sürgölődik a két titán ügyében. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kicsigufy Posted Május 8, 2007 Share Posted Május 8, 2007 Én úgy hallottam hogy a Hargreaves már biztos. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akTa Posted Május 8, 2007 Share Posted Május 8, 2007 Hát nem ártana még egy védő. Szerintem Gareth Bale, vagy egy másik fiatal tehetség lenne a legjobb megoldás. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Glory MANU!:) Posted Május 9, 2007 Share Posted Május 9, 2007 hi néztétek meccset? hát mit mondjak elég fura volt... am jó hajtós volt de néhány megoldásnál látszott hogy nincs tele sztárral a csapat Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
memphis1985 Posted Május 10, 2007 Share Posted Május 10, 2007 Hát ja,de ez nekünk tökéletes eredmény!!!!! Korántsem békés döntetlen született a tétnélküli angol rangadón Bár korábban a szakemberek úgy vélték, hogy a Chelsea-Manchester United meccs a bajnokság végkimeneteléről is dönthet, végül tétnélküli találkozó lett belőle. Az összecsapás gólt nem, sárga lapot viszont hetet is hozott. A két csapat az FA-kupa-döntőben is összefut egymással. Mivel a Manchester United már az előző héten bebiztosította bajnoki címét az angol bajnokságban, a Chelsea elleni rangadó már mindkét csapat számára tétnélküli lett. Ez meg is látszott az összeállításokon, hiszen José Mourinho a kezdőben szavazott bizalmat Cudicininek és Sinclairnek is, a másik oldalon Sir Alex Ferguson berakta a csapatba Kuszczakot, Lee-t, Eagles, Solskjaert és Dongot is. Több nagy név hiányzott mindkét oldalról. Az első játékrészben szinte nem akadt lehetőség a csapatok előtt, jellemző, hogy Shaun Wright-Phillips lecsúszott beadása okozta a legnagyobb riadalmat a kapusoknak. Biztatóan játszott a fiatal Sinclair, ám le kellett őt cserélni Wes Brown belépője után. Az 57. percben Eagles próbált tizenegyest kiharcolni Essien mellett, de Graham Poll nem mutatott a büntetőpontra. Az ifjonc ezután dühében csúnyán felrúgta Wright-Phillipset, örülhetett, hogy megúszta sárga lappal. A 69. percben Wright-Phillips lövését ütötte ki Kuszczak, és a védők felszabadítottak. A hajrában a játékvezető figyelmeztette a reklamáló José Mourinhót és asszisztensét is. A portugál szakember végül maradhatott a kispadon, pedig először a lelátóra ült fel. A végén a Chelsea próbálkozott, de nem tudták bevenni Kuszczak kapuját. Gólnélküli, de békésnek egyáltalán nem nevezhető döntetlen – ezt a hét kiosztott sárga lap is bizonyítja. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Glory MANU!:) Posted Május 10, 2007 Share Posted Május 10, 2007 nekem Eagles játéka nagyo tetszett csak télleg az a csúnya belépő nem kellett volna már nagyon várom az FA-kupa döntőt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marcus Bent Posted Május 13, 2007 Author Share Posted Május 13, 2007 Ma West Ham elleni szezonzáró..2okból lesz izgalmas..1.A MU hogyan fog játszani az FA kupa döntő előtt..2.A West Ham bennt-e marad vagy sem..Jó esélye van rá,és remélem gólzáporos meccs lesz ahol Tevez is berúg 1-2gólt Azt se bánnám ha kikapnánk de maradjon bennt a West Ham! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 http://www.youtube.com/watch?v=zw18YTRE_pY hihihi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Megnézzük!Amugy asbi ha nem baj ellopom tőleg a képedet amint a MU bajnoki győzelme van rajta!Hirdessük együtt h megvertük a nagy Kékeket Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 vigyed.. rá kellett volna írni, hogy by asbi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Sry,1óra és kezdődik a meccs!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 kéne valami netes stream :\ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Lesz a Sport-1en Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Akkor kösd be a szobámba a kábeltv-t köszi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Jah,sry Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Ejjha vezet a West Ham.. :\ Richardson.. Mondtam, hogy nagyon gyenge ehhez a csapathoz képest jelenleg.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kicsigufy Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 És csak nézték a Tevezt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Ezaz!!Tevez betalált!!!!!!Igaz 0-1 így a WHUnak de innen is fognak nyerni és utánna öröm ünnep!!!!!!!!Remélem dupla ünnep lesz mégpedig bennt marad a WHU és nyer a MU!!!!!!!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wildebeest Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Szorít az idő! Még mindig 0-1... pedig már nincs sok hátra Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kicsigufy Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Hát pedig nem lenne szép így befejezni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wildebeest Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Ez tény... de ha már fogják majd a serleget szerintem annyira azért nem fogják bánni azt se ha kikapnak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kicsigufy Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Az is igaz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wildebeest Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Viszont a többi ász se nagyon erőlteti meg magát... Chelsea és Arsenal eddig döntetlenre áll, a Pool meg vesztésre... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kicsigufy Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 A Pool meg az Arsenal x-elt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Ejjha vezet a West Ham.. :\ Richardson.. Mondtam, hogy nagyon gyenge ehhez a csapathoz képest jelenleg.. Nemtudom mi a gebasz Richardsonnal jól játszik ma is!Marad a 0-1 sztem... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kicsigufy Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 ja maradt az 1:0. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Jön a díjátadás..Kit érdekel h kikaptunk mi vagyunk a BAJNOKOK!!!!!!!!!!!!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Hát ha ez a teljesítmény átragad a többi játékosra is amit Richardson produkál akkor jövőre másodosztály... Labdát levenni tud stb. De nem illik a csapatba.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Juninho Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Nagyon nem értek 1et veled..U21-es angol válogatott fejlődhet még.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
asbi Posted Május 13, 2007 Share Posted Május 13, 2007 Igen, fejlődjön ott. De ne egy pl meccsen.. Csere lehet max. Vagy a tartalékos csapatban legyen kezdő. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.