vassadi Posted December 1, 2010 Share Posted December 1, 2010 West Ham United 4-0 Manchester United (Spector 22., 37., C. Cole 56., 67.) Mindenfelé azt hangoztatják (elsősorban természetesen a médiára gondolok), hogy mekkora verést kapott az MU, sokan már odáig mennek, hogy a Real hétfői zakójához hasonlítják, de nem értem, miért ez az egész felhajtás. Tény, bárhogy is nézzük, a négy kapott gól egy United szintű csapatnál sok, az sem vitás, hogy a vereség kiütéses, de úgy tesznek, mintha mindez egy 'komoly' mérkőzésen következett volna be, holott egy Ligakupa-találkozóról van szó, ahol a második vonal szerepel, és ezzel mindent el is mondtam. Várható volt, hogy sorozatban háromszor nem nyerjük meg a kupát; azok után, hogy a legutóbbi két szezonban egyaránt miénk lett a trófea, idén már minden egyes találkozónak 50-50% továbbjutási, illetve kiesési eséllyel mentünk neki, érezni lehetett ezt a Wolves ellen az előző körben is, ezúttal pedig már ténylegesen az ellenfél felé billent a mérleg nyelve. Természetesen nem akarom elvenni a West Ham érdemeit sem, elvégre ez elsősorban az ő sikerük, csak emlékeztetni szeretnék mindenkit a vereségen túli tényekre. Amit úgy igazán sajnálok, az a tétmeccsekre vonatkozó hosszas veretlenségi sorozatunk elvesztése, de azt gondolom, hogy sorozatban két siker után belefért az, hogy idén nem nyer(het)jük meg a Ligakupát (és valamilyen szinten ez "törvényszerű" is volt), a legfontosabb a bajnokság, és ha a Unitedről van szó, az ott elért eredményeket kell elsősorban alapul venni, nem egy Ligakupában, javarészt fiatal játékosokkal a csapatban elszenvedett vereséget. Go MU! Blackpool - Manchester United (Angol bajnokság, 16. forduló) - 2010. december 4., szombat, 18:25 (TV: Digisport) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 3, 2010 Share Posted December 3, 2010 (edited) A holnapi, Blackpool elleni meccsünket a rossz időjárási körülmények miatt elhalasztották. A mérkőzés pótlására valószínűleg az Arsenal és a Chelsea elleni bajnokik között, december 14-én vagy 15-én kerül sor (ebben az esetben az eredetileg hétfőre tervezett Arsenal elleni találkozót szombatra vagy vasárnapra kell áthelyezni) - hivatalos döntés később. Szerk.: A Chelsea immár sorozatban negyedik bajnokiján vesztett pontokat, ezúttal az Everton távozott döntetlennel a Stamford Bridge-ről. Így ha a Blackpool elleni elmaradt meccsünket megnyerjük, négy pontra nő az előnyünk a 'kékekkel' szemben (persze addig még lesz minimum egy Arsenal elleni bajnoki, a többi pedig attól függ, hogy mikor pótoljuk az említett találkozót). Módosította December 4, 2010 vassadi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 8, 2010 Share Posted December 8, 2010 Manchester United 1-1 Valencia (Anderson 62., illetve Pablo Hernández 32.) A Valencia nem tudott nyerni az Old Traffordon, így csoportelsőként, veretlenül (bár végül nem kapott gól nélkül) jutottunk tovább az egyenes kieséses szakaszba. Ferguson helyesen tette, hogy jónéhány alapembert küldött pályára kezdőként, ellenkező esetben ugyanis nagy részüket több, mint két hetes kihagyás után kellene bevetni az Arsenal ellen, a meccshiányba átmenő pihentetés pedig nem túl szerencsés. De még így is lesz idejük "rápihenni" a Chelsea elleni rangadóra, hisz a Blackpool elleni elmaradt bajnoki pótlására nem kerül sor a jövő hét folyamán. Ennek az az ára, hogy most jó ideig hallgathatjuk, hogy "..., de a Manchester egy mérkőzéssel kevesebbet játszott", bár ha hétfőn az 'ágyúsokat' pont nélkül küldjük haza, és ezzel átvesszük a vezetést a tabellán, máris sokkal kellemesebben hatnak az előbbi kijelentéssel végződő mondatok. Glory, Glory Man. United! A BL nyolcaddöntőjének párosítása a megszokott módon kerül kisorsolásra, így a lehetséges ellenfeleink az egyenes kieséses szakasz első körében az Inter, a Köbenhavn, a Lyon, a Marseille, a Milan, illetve továbbjutásuk esetén a Roma, valamint a Shakhtar vagy a Braga. Számomra az álom természetesen a Milan elleni párharc, bár kétlem, hogy ez egymás után két szezonban is összejönne, úgyhogy ezt leszámítva leginkább annak örülnék, ha az Intert kapnánk, viszont van egy olyan érzésem, hogy két év kihagyás után ismét összecsaphatunk majd a Romával. A sorsolásra december 17-én, pénteken 12 órakor kerül sor (élő közvetítés az Eurosporton). Manchester United - Arsenal (Angol bajnokság, 17. forduló) - 2010. december 13., hétfő, 20:45 (TV: Digisport) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lacey Posted December 9, 2010 Share Posted December 9, 2010 A tegnapi meccset nézve Anderson és Rooney játékán hatalmas javulást láttam. Berbatov helyett a 2. félidőben Hernandeznek lehetett volna játéklehetőséget adni. Ezen felül még annyit, hogy most már azért kezdjük elkapni a fonalat. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 10, 2010 Share Posted December 10, 2010 Helyzetjelentés Fergusontól a mai edzés után: "We're quite confident that everyone will be fit for Monday. Rio should be OK. Paul Scholes started full training on Thursday, which is good news, and hopefully we'll have him for Monday. Patrice Evra will be fit." Remélem tényleg mindenki bevethető lesz, a szezon eddigi legfontosabb meccse vár ránk hétfő este. Hazai pályán ezt meg kell nyerni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 14, 2010 Share Posted December 14, 2010 Manchester United 1-0 Arsenal (Park 41.) Óriási jelentőségű siker a szezon eddigi legfontosabb meccsén - pontelőnnyel vezetjük a bajnokságot úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk. A középpálya, és főként a védelem kiválóan működött, ennek köszönhetően pedig az Arsenalnak gyakorlatilag nem volt játéka. A győzelem a csapatnak köszönhető, mégis, talán a tegnap pályára lépő játékosok egyéni teljesítménye tükrözi a leginkább azt, hogy miként sikerült nyerni: Van der Sar: Az Arsenalnak kidolgozott helyzete nem igazán akadt a meccsen, így "érdemben" nem kellett hozzátennie a győzelemhez. Rafael: Ismét bizonyította, hogy Ferguson jól döntött, amikor mellette szavazott az elsőszámú jobbhátvéd kérdésében. A támadásokban most nem vállalt jelentősebb szerepet, a védőfeladatait azonban hibátlanul ellátta, Arsavin szinte pályán sem volt. Ferdinand, Vidics: Mindketten átjátszhatatlanok voltak, megmutatták, hogy miért alkotják ők a Premier League legjobb belső védő-párosát. Evra: Igyekezett a meccs előtti nyilatkozatához hűen játszani, az elején egy-két helyzetben úgy tűnt, ebből problémák is adódhatnak, de aztán hozta a tőle megszokott remek teljesítményt. Fletcher: Ebben a szezonban nem játszik olyan kiemelkedően, mint tavaly, néha hagy is kívánnivalót maga után a teljesítménye, de összességében jól helytállt az 'ágyúsok' gyors középpályásaival szemben. Carrick: Stabilan, hiba nélkül játszott, a neki leginkább fekvő pozícióban. A "szürke eminenciás" prototípusa, amennyiben nem véteti magát észre egy-egy kapitális hibával az adott mérkőzésen. Anderson: Idén nagyon elkapta a fonalat, az utóbbi hetekben kiváló formában játszott, és ez tegnap sem volt másképp. Egyre többször ér oda a kapu elé is (ennek köszönhetően a Valencia hálóját már bevette BL-találkozón), még egy kis finomítás, és a hibátlan védekezés mellé már a gólok is jöhetnek. Nani: Kicsit szürkébben játszott a megszokottnál, bár lényegében nem lehetett rá panasz, amikor kellett, megverte Clichy-t, és a gólt is (közvetve) ő készítette elő. Rooney: Mezőnyben továbbra is jó teljesítményt nyújt, csak a gólszerzés nem akar neki sikerülni, most már büntetőből sem... Park: Nem hiába bízik benne Ferguson a legfontosabb meccseken is, ezúttal is (némileg szerencsés, de) győzelmet érő gólt szerzett. Vasárnap egy ugyanilyen jelentőséggel bíró, de talán még nehezebb(en nyerhető) összecsapás vár ránk. Függetlenül attól, hogy milyen formában van a Chelsea, a Stamford Bridge-en én személy szerint a döntetlennel is kiegyeznék, a vezető helyünket nagy valószínűséggel így is megtartanánk, és ott van ugyebár az elmaradt bajnokink, a következő fordulóban pedig úgyis Arsenal-Chelsea rangadót rendeznek. Nagy lépést jelentene a bajnoki címhez vezető úton egy győzelem, hisz a 'kékeket' "tisztán" hat pontra leszakíthatnánk, de óvatosnak kell lennünk, mert (nagy közhellyel élve) egy rangadón bármi megtörténhet. Glory, Glory Man. United! Chelsea - Manchester United (Angol bajnokság, 18. forduló) - 2010. december 19., vasárnap, 16:45 (TV: Digisport) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
atis.89 Posted December 15, 2010 Share Posted December 15, 2010 http://www.youtube.com/watch?v=d5zfcnEItvQ&feature=fvst Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 18, 2010 Share Posted December 18, 2010 Az időjárás megint közbeszólt, az aktuális forduló mérkőzéseinek többségét, köztük a Chelsea elleni rangadónkat is elhalasztották. Az angliai időjárás idén rendesen bekavar a Premier League-nek, mellesleg a körülményeket figyelembe véve ennél jobb alkalom talán nem is adódhatna egy Stamford Bridge-i látogatáshoz. A következő meccs tehát (remélhetőleg) karácsony másnapján, a Sunderland ellen. A halasztások okairól bővebben: http://www.premierleague.com/page/Headlines/0,,12306~2247283,00.html Manchester United - Sunderland (Angol bajnokság, 19. forduló) - 2010. december 26., vasárnap, 15:45 (TV: Digisport) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 26, 2010 Share Posted December 26, 2010 (edited) Manchester United 2-0 Sunderland (Berbatov 5., 57.) Nem láttam a mérkőzést, de az összefoglalóból és a találkozóról készült riportokból az tűnik ki, hogy a nehéznek ígérkező meccsen (elvégre a Sunderland eddig rendre komoly problémát okozott a nagycsapatoknak, többnyire ponttal, pontokkal gazdagodott ellenük, és a tabellán elfoglalt helyük is magáért beszélt) szinte játszi könnyedséggel gyűjtöttük be a három pontot - még azt is lehet mondani, hogy a kétgólos különbség hízelgő rájuk nézve. Örülök a sima győzelemnek, ezzel az eredménnyel Berbatov a góllövőlista, a csapat pedig a bajnoki tabella élén erősítette meg vezető helyét, és hátradőlve várhatjuk a holnapi Arsenal - Chelsea rangadót. Kedden pedig folytatódik számunkra az ünnepi hajtás. Glory, Glory Man. United! Birmingham City - Manchester United (Angol bajnokság, 20. forduló) - 2010. december 28., kedd, 20:45 (TV: Digisport) A Chelsea elleni elhalasztott meccsünk - abban az esetben, ha az FA-kupa ötödik fordulóját követően egyik csapat sem kényszerül újrajátszásra - március 1-jén, egy keddi napon kerül pótlásra. Szerk.: Tegnap az Arsenal 3-1-es győzelmet aratott a Chelsea elleni rangadón. Számunkra hosszútávon (a döntetlent leszámítva) talán ez volt a kedvezőbb eredmény; bár eszembe jut a 2007-2008-as szezon hajrája, amikor örültünk, hogy a 'kékek' nyerni tudtak az 'ágyúsok' ellen, mert akkor Wenger fiai voltak a közvetlen üldözőink és vetélytársaink, aztán a végén mégis a másik londoni csapattal vívtunk kiélezett csatát a bajnoki címért. Így most az Arsenallal szemben marad két pont az előny a tabellán, a Chelsea-vel szemben viszont már hat pont a fór, és továbbra sem szabad elfelejteni, hogy a riválisoknak csak egy, míg nekünk két elmaradt találkozónk van. Ma este szoros meccsre számítok, van egy olyan érzésem, hogy a Birmingham City hazai pályán meg fog minket izzasztani, de be kell gyűjteni a három pontot. Go MU! Módosította December 28, 2010 vassadi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted December 29, 2010 Share Posted December 29, 2010 (edited) Birmingham City 1-1 Manchester United (Bowyer 90., illetve Berbatov 58.) Nem kicsit voltam ideges a meccs után. Látszott a rövid pihenő okozta fáradtság a játékosokon, az első félidő alapján nem igazán hittem abban, hogy meg lehet törni a hazai pályán remeklő Birminghamet, aztán viszont úgy tűnt, Berbatov találatával áttörhetjük ezt a lélektani gátat. A vezető gól visszavetette a City játékosainak teljesítményét és hitét, a cserékig csak nyomozták a labdát, ebben az időszakban le lehetett volna zárni a mérkőzést. A játékvezető azonban megadott egy vitathatatlanul szabálytalan gólt, és ezzel megmentett nekik egy pontot. A csapatra is dühös vagyok egy kicsit, mert a gól után adódtak még olyan helyzetek, amiket értékesítve pontot lehetett volna tenni a találkozó végére, de most egyértelműen Lee Mason vette el tőlünk a győzelmet. Az elmaradt meccsek ellenére hármas holtversenyben, de valószínűleg még így is vezetni fogjuk a tabellát (hacsak az Arsenal nem nyer öt góllal), de össze kell szednünk magunkat, nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor lendületet vesz a csapat, folyton becsússzon egy-egy pontvesztés idegenben. Go MU! West Bromwich Albion - Manchester United (Angol bajnokság, 21. forduló) - 2011. január 1., szombat, 13:30 (TV: Digisport) Szerk.: A Wigan tegnap visszaadott valamit abból, amit Lee Mason játékvezető elvett tőlünk - pontot raboltak az Arsenal ellen. Módosította December 30, 2010 vassadi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Január 1, 2011 Share Posted Január 1, 2011 West Bromwich Albion 1-2 Manchester United (Morrison 14., illetve Rooney 3., J. Hernandez 75.) Küzdelmes meccsen, nagy nehézségek árán kiszenvedett győzelem, amihez jó adag szerencse hozzájárulása is kellett, de azt hiszem, a keddi mérkőzés után ennyi kijárt nekünk. A lényeg a három pont, aminek köszönhetően minden bizonnyal a fordulót követően is a tabella élén maradunk. A csapat nem nyújtott meggyőző teljesítményt, de a sűrű program közepette úgy gondolom, pusztán a győzelemmel is maximálisan elégedettek lehetünk, a magabiztos és látványos játék ráér majd "normális körülmények" között. Akit mindenképpen ki kell emelni a játékosok közül, az Rooney, nem csak azért, mert több hónap után végre ismét betalált bajnoki meccsen és a győztes gólt szerző Chicharito találatát is ő készítette elő, hanem amiatt, amit a találkozó végén tett. Megsérült, de mindennek ellenére visszatért a pályára, hogy segítse a csapatot a hosszabbításban - eddig is tudtuk róla, hogy nagy küzdő, de az ilyen esetekből, és az ilyen játékosokból lesznek a legendák. Ha valaki az átigazolási ügye után netán még kételkedett volna benne, annak most azt hiszem, bizonyította, hogy ezért a csapatért harcol. Glory, Glory Man. United! Manchester United - Stoke City (Angol bajnokság, 22. forduló) - 2011. január 4., kedd, 20:45 (TV: Digisport) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Január 5, 2011 Share Posted Január 5, 2011 Manchester United 2-1 Stoke City (J. Hernandez 27., Nani 62., illetve Whitehead 50.) A Stoke semmiből jött egyenlítő gólját leszámítva magabiztos sikert arattunk. Talán az egyetlen negatívum, amit fel lehet hozni, az pont az előny leadása, amire ebben a szezonban már nem először láthattunk példát, de szerencsére nem származtak belőle súlyosabb következmények. Továbbra is tartom azt, hogy ebben az erőltetett menetben elég, ha hozzuk a három pontokat, igaz tegnap több kulcsember nélkül is magabiztosan játszottunk. A győzelemnek köszönhetően pedig "páholyból" nézhetjük, mit játszik egymással ma este a jelenlegi két legfőbb rivális, az Arsenal és a Man. City. Hétvégén a Liverpoollal játszunk az FA-kupában, és mivel utána egyhetes pihenőnk van, elképzelhetőnek tartom, hogy Ferguson a szokásos tartalékolás helyett egy 'A-csapatot' küld pályára. A 'vörösökre' ugyanez viszont már valószínűleg nem lesz igaz, mivel ők hétközben a Blackpool elleni elmaradt bajnokijukat pótolják. Rooney, Ferdinand, és Van der Sar játéka is erősen kérdéses a vasárnapi meccset illetően, bár Smalling tegnap remekül játszott, Kuszczakkal sem volt különösebb probléma, a támadójáték pedig Rooney nélkül is gördülékeny volt. Remélhetőleg sikerül a továbbjutás az ősi rivális ellen. Glory, Glory Man. United! Manchester United - Liverpool (FA-kupa, 3. forduló) - 2011. január 9., vasárnap, 14:15 (TV: Sportklub) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lacey Posted Január 5, 2011 Share Posted Január 5, 2011 Olvastál vhol arról, hogy Rooneynak mennyire súlyos a sérülése? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ice-w2.0 Posted Január 5, 2011 Share Posted Január 5, 2011 Rooney megsérült?? Mikor? Hol? Hogyan? De gyűlölöm most a digitv-t, fúúj. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lacey Posted Január 6, 2011 Share Posted Január 6, 2011 A West Brom ellen elég csúnyán lerúgták, de nem cserélték le, mert nem volt több cserelehetőség. Végig játszotta a meccset, de látszott, hogy húzta a lábát. A hírt meg a Stoke City elleni mérkőzés közben hallottam a kommentártól, de interneten sehol se találtam róla hírt.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ice-w2.0 Posted Január 6, 2011 Share Posted Január 6, 2011 Értem, köszi az infót. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Január 6, 2011 Share Posted Január 6, 2011 Olvastál vhol arról, hogy Rooneynak mennyire súlyos a sérülése? A keddi meccs után Ferguson azt nyilatkozta, hogy három ember játéka kérdéses a 'Pool elleni kupameccsen, az egyikük Rooney. Sir Alex azt mondta, bízik benne, hogy mindhárman bevethetők lesznek, magyarul valószínűleg egyikük sem lép(het) pályára, vagy legalábbis Ferguson minden bizonnyal nem fog kockáztatni, ez a Liverpool nélkülük is verhető. Egyikük sérüléséről sem adtak ki információt azzal kapcsolatban, hogy várhatóan mennyi ideig lesznek "száműzöttek", de ha a mester reménykedik abban, hogy vasárnapig rendbe jönnek, akkor a jövő hétvégi, Tottenham elleni meccsre vélhetően mindhárman felépülnek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Január 17, 2011 Share Posted Január 17, 2011 Manchester United 1-0 Liverpool (Giggs 2.-tizenegyesből) Nagyon kevés volt az, amit a csapattól láthattunk, de ez is elegendő volt a továbbjutáshoz. Az első félidőben emberelőnyben is hagytuk, hogy a Liverpool kezdeményezzen, látszott is a második játékrész elején, hogy a szünetben megkapták a játékosok a megérdemelt "hajszárítózást", de itt sem tartott sokáig a lendület. A 'Pool-játékosok is csak küzdöttek, de nem játszottak, így meg tudtuk tartani ezt az előnyt, és készülhetünk a következő állomásra a kupában, a Southampton ellen. Tottenham Hotspur 0-0 Manchester United "Benne volt a levegőben", valamikor már meg kellett szakadnia a 'sarkantyúsok' elleni győzelmi szériánknak. Én azt mondom, nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel, a védelmünk nagyon stabil lábakon állt ezúttal is (csak kár, hogy Rafael azzal a kiállítással belerondított a teljesítménye összképébe, mert ezúttal is remekül játszott, Bale-nek momentuma sem volt mellette), a támadógépezet viszont akadozott, néhány Rooney-lövésen kívül nem igazán dolgoztattuk meg Gomes-t; emberhátrányban pedig már csak az egy pont és ezzel együtt a veretlenség megtartása lehetett a cél. A riválisok közelebb kerültek, a City be is ért minket, de jobb gólkülönbséggel még mi vezetünk, ettől függetlenül nem rossz ez az eredmény. Glory, Glory Man. United! Manchester United - Birmingham City (Angol bajnokság, 24. forduló) - 2011. január 22., szombat, 15:45 (TV: Digisport) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Február 12, 2011 Share Posted Február 12, 2011 MANCHESTER UNITED 2-1 MANCHESTER CITY (Nani 41., Rooney 78., illetve D. Silva 65.) ROONEY Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jerzy17 Posted Február 12, 2011 Share Posted Február 12, 2011 Sajnos lemaradtam, de hamarosan megnézem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lacey Posted Február 13, 2011 Share Posted Február 13, 2011 vassadi: Ezt a meccset tényleg lelehet írni 1 szóval! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortuus Posted Február 13, 2011 Share Posted Február 13, 2011 nagyon jó meccs volt, hát még rooney gólja Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Április 2, 2011 Share Posted Április 2, 2011 West Ham United 2-4 Manchester United (Noble 11.-tizenegyesből, 25.-tizenegyesből, illetve Rooney 65., 73., 79.-tizenegyesből, J. Hernández 84.) CSODA Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Seahawsk Posted Április 2, 2011 Share Posted Április 2, 2011 Valaki nem linkelne be egy összefoglaló videót a meccsről?A DS plus bekavart megint,nem tudtam nézni a meccset és sajna nem is fogom tudni ezután,a szemetek. szerk:találtam digi oldalán összefoglalót,jó meccs lehetett Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortuus Posted Május 3, 2011 Share Posted Május 3, 2011 mit gondoltok a chelsea elleni hétvégi meccsről? szerintem hozni kell minimum egy x-et, de a győzelem is elég esélyes... ha nem nyer a chelsea, valószínűleg már bajnokok vagyunk... schalke elleni meccs igazából csak protokoll, ott vagyunk a döntőben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Seahawsk Posted Május 3, 2011 Share Posted Május 3, 2011 Szerintem hozni fogják a biztonságos döntetlent a fiúk,azután meg már hozható meccsek jönnek ellentétben a Chelsea-vel,viszont,ha a Chelsea behúzza ezt is akkor még izgalmas lehet a vége.A hétközi Bl találkozóval azért én vigyáznék és nem küldenék ki egy B csapatot,a német csapatok szeszélyesek és egy gyors gól után már tudnák irányítani a meccset,így szerintem szerdán is maximális koncentrációval kell játszani nem lebecsülni az ellenfelet mint az Inter. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 3, 2011 Share Posted Május 3, 2011 mit gondoltok a chelsea elleni hétvégi meccsről? Azt, hogy bajnoki döntő. Ha nyerünk, gyakorlatilag biztos a bajnoki cím, nem létezik, hogy az utolsó két fordulóban a Blackburn és a Blackpool ellen ne szereznénk legalább 1 pontot. Döntetlen esetén is viszonylag nyugodtak lehetnénk, hisz a hátralévő meccsek egyikén még beleférne egy iksz - csak hát az ilyen rangadók ritkán zárulnak döntetlennel. Vereség esetén szerintem nagy valószínűséggel elúszna a PL-elsőség, a Chelsea-re ugyan valamival nehezebb feladat vár az utolsó két körben, de szerintem a Newcastle elleni meccset hazai pályán mindenképpen hozni fogják, és úgy gondolom, abban a helyzetben Liverpoolban, az Everton ellen is begyűjtenék a három pontot, gólkülönbségileg pedig nem hiszem, hogy utolérnénk őket. Szóval hétvégén a szezon meccse következik. Amilyen játékot a Schalke hazai pályán nyújtott, annak alapján azt lehet mondani, hogy nincs mitől tartanunk az Old Traffordon, és nyilvánvaló, hogy Ferguson a hétvégi Chelsea-meccsre való tekintettel valamilyen szinten tartalékolni is fog. De a nyilatkozatokból is az jön le, hogy senki sem gondolja azt, hogy már megvan a döntő, és ennek megfelelően szerintem nem fogjuk elkönnyelműsködni a holnapi találkozót, egy gólért legalábbis biztosan menni fogunk, az már lényegében lezárná a párharcot. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortuus Posted Május 4, 2011 Share Posted Május 4, 2011 mai találkozó igazából szerintem kötelező kör, két gólt oda lehetne nekik vágni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vassadi Posted Május 5, 2011 Share Posted Május 5, 2011 Sima győzelem hazai pályán is, a csapat így négy éven belül a harmadik BL-döntőjére készülhet. Örülök, hogy ott leszünk a Wembleyben, de aggódom is, mert nem tudom, ennek a csapatnak mennyi esélye lesz a Barcával szemben. De ezzel később is ráérünk foglalkozni, előbb még egy másik döntő vár ránk a hétvégén. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Mortuus Posted Május 5, 2011 Share Posted Május 5, 2011 szerintem a normál csapatnak lazán van esélye a barca ellen... ha belegondoltok, a barca nem nyújtott olyan kimagasló teljesítményt mostanában... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.