Creoque Posted November 11, 2008 Share Posted November 11, 2008 Én sem írom le Marcelot, szimpatikus, nagyon fejlődőképes, agilis, gyors stb... Az viszont egyértelmű, hogy nem szabad Carloshoz hasonlítani. Roberto Carlos forradalmasította azt a bizonyos balhátvéd posztot, igazi egyéniség, világklasszis, hatalmas szívvel és phelps-tüdővel és egy mozsárágyú lábbal. Nincs tovább ragozni, értelmetlen lenne. A mai balhátvédek közül EGY SEM mérhető a fénykorában lévő Carloshoz! Marci fejlődjön szépen és akár ő is lehúzhat tizenévet a Realban, szeretném, mert ez azt jelenti nagy játékos vált belőle Tudjátok nekem nem magával a csapattal van bajom most. Egyszerűen olyan hiányérzetem van amiatt, hogy nincs egy -nem azt mondom hogy Zidane-szintű, mert olyan 50 évente születik- világklasszis támadó középpályásunk és egy igazi kétlábas cselgép-gólvágónk. Ezen kívül az is baromira hiányzik, hogy egy 5-6 éve nekünk egy 25 méterre megítélt szabadrúgás után a kapusok 6 embert kértek a sorfalba. Volt is okuk félni, mert míg most egy Sneijder van VdV áll a labd amögé, annó egy Zidane, Figo vagy éppen Roberto Carlos méregette a távolságot. Aztán elsült valamelyik láb... De szép volt... de eljön még ez az idő... hisz ez a Real Madrid! Perez bácsi majd megoldja. Emlékezzünk a szépre és Carlosra http://www.youtube.com/watch?v=CkDfXNlLIU8&feature=related Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
CHOSEN Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 Real Madrid vs Real Union 4 - 3 14′ [0 - 1] P.A. Amantegui 36′ [1 - 1] Raul 49′ [1 - 2] Salcedo 50′ [2 - 2] Raul 68′ [3 - 2] A. Bueno 86′ [4 - 2] Raul 90′ [4 - 3] E. Romo Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HULK15 Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 Hát.hogy is mondjam.enyhén nem vagytok formában...sajnálom,hogy kiestetek a kupából...szeretem amikor nagycsapatok maradnak a végére... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 AZ egy dolog, hogy nem jutottunk tovább. Csak az a gáz, hogy egy pöcsömöccse traktorcsapat két meccsen 6 gólt rúg a REAL MADRIDNAK. Nem az a probléma, h kiestünk, mint minden éven ez is várható volt. Miként az is hogy a többi elsőosztályú csapat is kihull a rákba. A mikénten van a hangsúly Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 Ez a fájó. Legalább meginog Schuster alatt a kényelmes (Recaro feliratos?) székecske Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 "Szerda reggeli hírek szerint ugyanis a tréner ultimátumot kapott a Real-elnökségtől: ha csapata nem nyer a hét végi, Valladolid elleni bajnokin, akkor veheti a sátorfáját, s ideiglenesen Miguel Ángel Portugal lesz a fővárosi elitalakulat ideiglenes vezetőedzője." http://www.origo.hu/sport/focivilag/20081112-a-nap-sportvideoja-raul-tripla-real-bukta.html Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
realpat Posted November 12, 2008 Share Posted November 12, 2008 na az érdekes lesz... szerintem ez nem schusteren múlik... egyszerűen nem megy most senkinek... nem kéne egyből edzőt váltani... ennyi erővel a MU-nak is voltak nagyobb hullámvölgyei is, mégsem küldték el SAF-t... szal ha egy edző nem tud rendesen összeszokni a csapattal, nem lesz semmi eredmény... suszti már szerintem jól megvolt minden játékossal, legalábbis nyilatkozatokból az derült ki, hogy senkivel nem volt baja... szerintem maradnia kéne... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 13, 2008 Share Posted November 13, 2008 Azért egy MU és egy Real Madrid között van némi különbség Ők most arra kemények, hogy 20 valahány év alatt 2 BL-t tudtak nyerni. Vicente del Bosque 3 év alatt 2-t Azért olyat nyilatkozni egy nagyon szar meccs után, hogy "Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával" kicsit fura. Megértem, ha ezt másik csapat edzője nyilatkozza. Viszont állítólag Laudrup is a lehetséges edzők között van. Ő nem kell. Tapasztalatlan, hasonló figura, mint Schuster. Ramos pedig nem egy nagy számomra. Az egyetlen ember, aki ide jó lett volna, az már spanyol szövetségi kapitány Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted November 14, 2008 Share Posted November 14, 2008 Ha világklasszisokkal gazdálkodhatna Schuster nem lenne probléma. A nyilatkozata sablon, hülyeség. Perez gond nélkül kivágná Heinzét, Migél Torrest, a balfaszoskodó Mijatovicot. És már itt tolná Ronaldo. Ennyi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 15, 2008 Share Posted November 15, 2008 Én ma egy -----------------Casillas------------------ Salgado--Ramos--Cannavaro--Marcelo ----------------------Gago---------------- -------------------Sneijder/VdV------------ ---Saviola----VdV/Sneijder------------Drenthe ----------------------Higuaín--------------- kezdőt várok. Sneijder és VdV a posztján játszhatna, közel a csatárokhoz. gago hozná a szokásost. A védelemben azt hiszem, hogy ez a legjobb most. Saviola gyorsan be tudna húzódni a szélről, Drenthe pedig szélsőt játszana. Pepe azt hiszem sérült Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
realpat Posted November 15, 2008 Share Posted November 15, 2008 kikaptunk... nem láttam a meccset, de Valladolid... és BL csapat vagyunk... nem kéne így folytatódnia... lehet hogy csak egy óriási gödör, remélem nem a lejtő teteje... nagyon sok sérült meg mittomén, de egy ilyen csapatot meg kéne verni... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted November 15, 2008 Share Posted November 15, 2008 Hát helyette ilyen felállásban játszottunk Robinho11 # Casillas # S.Ramos # Heinze # Cannavaro # Marcelo # Gago # J.Garcia # Guti # V.d.Vaart # Higuaín # Raúl A Valladolid szöget ütött Schuster koporsójába A Real Madrid labdarúgócsapata kiábrándító játékkal vereséget szenvedett a Valladolid otthonában a spanyol bajnokság 11. fordulójában. A Primera Division 11. fordulójában a Real Madrid a Valladolid otthonában javíthatott volna idei mérlegén, és egy győzelemmel megerősíthette volna pozíciójában Bernd Schuster vezetőedzőt. Az első félidőben igazán egyik csapat sem találta a ritmust, a hétközi fejmosás nem segített a királyiakon. A Real képtelen volt veszélyes szituációt kialakítani, míg a hazaiak a vendégek hibájára vártak. Erre a 48. percig kellett várni, ekkor Canobbio szakadt el védőjétől, majd a tizenhatoson belülről kilőtte a jobb felsőt, Casillas nem védhette az erős és pontos lövést. A hátralévő időben a madridiak Raul révén kerültek a legközelebb az egyenlítéshez, de a csapatkapitány kihagyta a lehetőséget. A Valladolid megtartotta egygólos vezetésté, és megérdemelten szerezte meg a három bajnoki pontot. Real Valladolid–Real Madrid 1–0 (Canobbio 48.) ------------- Kikaptunk így Shuster valószínű megy Heinze -t viszont kiállították így legalább a következő meccsen nem kapunk róla gólt Raúl a végén hatalmas helyzetet hagyott ki akkor még meglehetett volna az egy pont. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 Nem küldik el Schustert. Abból tanultak, hogy év közben nem szerencsés az edzőcsere, legalábbis remélem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kimice Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 hát igen, a real most bebukta de nagyon,nincs egy vezéregyénisége se a csapatnak.nem is értem h lehet egy real madrid vezéregyénisé nélkül?a nyári átigazolásoknál nagyon félre nézett vmit az egyetlen ember akire mindig számítani lehetett , most ő is bajban van.cassilasra gondolok, megint majdnem kaptunk 1-et miatta, de neki elnézem mert neki ez az első gyengébb idénye.raúl meg egy az egy ellen kihagyta az ajándék gólpaszt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 Még örülök is, hogy nem néztem a meccset, mert egy hangos ordítástól védtem meg a családomat Meccsek után ez a nyilatkozat...... ki a lószart érdekel a hozzáállás? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 Valaki valahol valamikor írta, hogy bezzeg a MU-nál ha nagy a gödör sem jutna eszükbe elküldeni a piás öreget. Nos igen. Ez a rohadt nagy különbség a Real Madrid és a TÖBBI klub között. Itt nincs bocsánat. Itt nincs türelem. Ide vérprofi kell, minden egyes szintre. Az elnöktől kezdve, a sportigazgatóán át az utolsó cseréig. A jelenlegi Madridban annyira sok a középszintű játékos, hogy bár a csapat mondhatni egyben van és küzdenek egymásért, ez kevés! Hol van most a MINDENKORI rettegett MADRIDI TÁMADÓALAKZAT?! Hol vannak azok a támadók akik nem a klasszis, hanem a világklasszis szinten játszanak? HOL???? Ez nem azt jelenti hogy nem nyerhetünk semmit idén, viszont az igazán közönségszórakozató játékhoz, olyan játékszervező kell, mint Zizou, Figo, Kaká pl... olyan csatár kell, akit ki lehet ugratni. Aki egy az egyben felzabálja a védőjét. Mint a régi Raul (a mostaniról nem szólok.. -él még?- ), RONALDO, Butragueno, Hugo Sanchez és a többi és a többi. Jelenleg Ibrahimovich, Benzema, Ronaldo (csatárként is simán szóba jöhet), Villa, Torres... ők a(z) -kellő intelligenciával megszerezhető- extraklasszis csatárok. Valakit igazolni kell nyáron és nagyon tartok tőle, hogy nem fog jönni semelyik. Hogy miért? A Bernabeu gyepén még 3 évig az egyik csatár helyén RESERVIERT felirat fog díszelegni Raulbébi nevével. És ez a borzasztó. Namármost mellette... Nistelrooy is marad még 1 évig tuti, Higuaint az életben nem küldik el (nem is szabad!), ott van Saviola, köszöni szépen meg van... de minek...? Egyszóval itt ismét nagytakarítás kellene, de nem lesz. Beültetnének a Madrid elnöki székébe tuti, hogy a felmondólevelet egyből küldeném nekik: RAÚL!!!!!!!!!! Saviola Heinze Metzelder Cannavaro Miguel Torres Salgado...(?) Javi Garcia Van der Vaart Helyettük!: Benzema -szenttehénke helyett- CR -nincs jobbszélsőnk, szal üres helyre... - Salcido - Torres és Salgado helyett - Diego vagy Kaká - VdV... nem is értem hogy kerülhetett ide. Tucatjátékos.... - Raul Albiol - simán szükség van megbízható középhátvédre. ráadásul spanyol - Marcelo mögé kellene egy tapasztalt balhátvéd. Szerintem Kaladze megoldaná beugróként a dolgát... és tud középen is játszani. Nagy szerencse, hogy jövőre jön Garay. Ezek után így nézne ki az ÉN Real Madridom: ---------------------------------------Casillas------------------------------------- ----------------------Pepe----------------------------Garay(Albiol)-------------- Ramos---------------------------------------------------------------------Marcelo ---------------------------------Gago--------Diarra------------------------------- RONALDO-----------------------Sneijder(Kaká!, Diego)-----------------Robben ---------------------------------------Benzema------------------------------------ VAGY ---------------------------------------Casillas--------------------------------------- -----------------------Pepe------------------------Garay(Albiol)------------------- Ramos----------------------------------------------------------------------Marcelo -------------------------------Sneijder------Gago----------------------------------- RONALDO-------------------------------------------------------------------Robben ---------------------------Benzema-----------Higuaín------------------------------ Cserék: -Salcido (JH) -Drenthe(BSZ) -Diarra(VKP) -Kaladze(KH, BH) -Guti(TKP) -Nistelrooy(CS) És Buenonak, Oparénak, Szalainak lehetőséget adni a bizonyításra. SImán bevállhatnak ezek a gyerekek. Ja és padra? Talán Benitez.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kimice Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 vicente del bosque kell ide.és kéne vmi jó csatár, csak h most nincs olyan a piacon megkockáztatom a világon nincs olyan csatár aki tényleg kiemelkedik a mezőnyből.a real madrid megköszönheti saját magának h elküldte anno BECKHAMET( lehet vitatkozni, de amikor jó formában volt meccseket döntött el), RONALDOT (szerintem a valaha volt legjobb játékos) ,ROBINHOT, és a többiekről nem is beszéltem.és a raúlos problémához, 10 ember jáccik a csapatban meg raúl.nemértem mértnem lehet csereként beállítani Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 Nincs kiemelkedő csatár? BENZEMA, Villa és Fernando Torres. Akkor ők kik? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 Beckham? Küzdött mint az őrült, de a spanyol futball nem neki való. Sőt. Szabadrúgást is majdnem elfelejtett rúgni, alig volt pár szabigólja, a MU-ban meg minden harmaidkat bevágta. Azt sajnálom hogy ő jött, nem azt h elment. Az egy másik dolog, hogy emberileg korrekt és normális fazon. De ilyenből van pár Van klasszis csatár azért rendesen, de világklasszis nagyon kevés. Értük sokat kell fizetni, dehát mi a frászért Real Madrid a Real Madrid? Kérdem én... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 16, 2008 Share Posted November 16, 2008 Itt mindig világklasszis támadók voltak. Di Stefano, Hugo Sanchez, Butragueno, a régi Raúl és jóbarátja: Morientes, Ronaldo, Owen. (Owen lehet, hogy rossz példa, de szerintem jó játékos) Most miért nem lehetséges, hogy Benzemától legyen rémálma a spanyol csapatok kapusainak? Miért nem lehetséges az, hogy alázunk egy Malagat? Miért nem Vicente del Bosque ül a padon? Ennyi kellene és azt mondom, ez a Real Madrid. De ez a B csapat maximum. Heinzet behívta Maradona Reméljük ott is "szórja a gólokat" Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
keri09 Posted November 17, 2008 Share Posted November 17, 2008 Valaki valahol valamikor írta, hogy bezzeg a MU-nál ha nagy a gödör sem jutna eszükbe elküldeni a piás öreget. Nos igen. Ez a rohadt nagy különbség a Real Madrid és a TÖBBI klub között. Itt nincs bocsánat. Itt nincs türelem. Ide vérprofi kell, minden egyes szintre. Az elnöktől kezdve, a sportigazgatóán át az utolsó cseréig. A jelenlegi Madridban annyira sok a középszintű játékos, hogy bár a csapat mondhatni egyben van és küzdenek egymásért, ez kevés! Hol van most a MINDENKORI rettegett MADRIDI TÁMADÓALAKZAT?! Hol vannak azok a támadók akik nem a klasszis, hanem a világklasszis szinten játszanak? HOL???? Ez nem azt jelenti hogy nem nyerhetünk semmit idén, viszont az igazán közönségszórakozató játékhoz, olyan játékszervező kell, mint Zizou, Figo, Kaká pl... olyan csatár kell, akit ki lehet ugratni. Aki egy az egyben felzabálja a védőjét. Mint a régi Raul (a mostaniról nem szólok.. -él még?- ), RONALDO, Butragueno, Hugo Sanchez és a többi és a többi. Jelenleg Ibrahimovich, Benzema, Ronaldo (csatárként is simán szóba jöhet), Villa, Torres... ők a(z) -kellő intelligenciával megszerezhető- extraklasszis csatárok. Valakit igazolni kell nyáron és nagyon tartok tőle, hogy nem fog jönni semelyik. Hogy miért? A Bernabeu gyepén még 3 évig az egyik csatár helyén RESERVIERT felirat fog díszelegni Raulbébi nevével. És ez a borzasztó. Namármost mellette... Nistelrooy is marad még 1 évig tuti, Higuaint az életben nem küldik el (nem is szabad!), ott van Saviola, köszöni szépen meg van... de minek...? Egyszóval itt ismét nagytakarítás kellene, de nem lesz. Beültetnének a Madrid elnöki székébe tuti, hogy a felmondólevelet egyből küldeném nekik: RAÚL!!!!!!!!!! Saviola Heinze Metzelder Cannavaro Miguel Torres Salgado...(?) Javi Garcia Van der Vaart Helyettük!: Benzema -szenttehénke helyett- CR -nincs jobbszélsőnk, szal üres helyre... - Salcido - Torres és Salgado helyett - Diego vagy Kaká - VdV... nem is értem hogy kerülhetett ide. Tucatjátékos.... - Raul Albiol - simán szükség van megbízható középhátvédre. ráadásul spanyol - Marcelo mögé kellene egy tapasztalt balhátvéd. Szerintem Kaladze megoldaná beugróként a dolgát... és tud középen is játszani. Nagy szerencse, hogy jövőre jön Garay. Ezek után így nézne ki az ÉN Real Madridom: ---------------------------------------Casillas------------------------------------- ----------------------Pepe----------------------------Garay(Albiol)-------------- Ramos---------------------------------------------------------------------Marcelo ---------------------------------Gago--------Diarra------------------------------- RONALDO-----------------------Sneijder(Kaká!, Diego)-----------------Robben ---------------------------------------Benzema------------------------------------ VAGY ---------------------------------------Casillas--------------------------------------- -----------------------Pepe------------------------Garay(Albiol)------------------- Ramos----------------------------------------------------------------------Marcelo -------------------------------Sneijder------Gago----------------------------------- RONALDO-------------------------------------------------------------------Robben ---------------------------Benzema-----------Higuaín------------------------------ Cserék: -Salcido (JH) -Drenthe(BSZ) -Diarra(VKP) -Kaladze(KH, BH) -Guti(TKP) -Nistelrooy(CS) És Buenonak, Oparénak, Szalainak lehetőséget adni a bizonyításra. SImán bevállhatnak ezek a gyerekek. Ja és padra? Talán Benitez.... oke!!! Cannavaroval szerintem semmi gond mostansag o a legjobb vedo.... meg egy ev belefer hogy Garay ne melyvizbe pottyanjon Robben nem egy alapember es nem azert mert nem uti a szintet hanem azert mert tobbet serult mint egeszseges.... mikor egyben van akkor nagyon tud vanNistelrooy meg 1-2 evig meghataro csatar lehet sajnalom ot hogy ez a szezon eluszott neki... ugy mint az egesz Madridnak (nagyon goleros, es megbizhato, Higuain jo lessz de meg van mit tanulnia ..... higu-VN ha mar nem jon senki nem lenne rossz ..... csak az a gong hogy nekik valaki kellene adja a labdakat Ja es VdV-al meg turelmesnek kell lenni.... o nagyon jo igazolas .... csak most senkinek sem megy.... Benitez soha a budos eletben em fog a Real padjara ulni.... Gyorshir: Az AS szerint Bernd Schuster már csak ideig-óráig a Real Madrid edzője. A Marca szerint a Real Madrid igazgatótanácsa egyhangúlag leváltaná a trénert, Calderón azonban egyelőre marasztalná, ahogy tette azt Fabio Capello esetében is. Ma elnökségi ülés, ahol az edzőkérdés mellett a sportbizottság és így a sportprojekt megújítása lesz a téma. Az AS hozzáteszi, hogy Bernd Schuster menesztése abban a pillanatban hivatalossá válik, amikor a Víctor Fernández, Michel, Roberto Mancini hármas valamelyikével sikerül megállapodni, így jelen állás szerint valószínű, hogy szombaton már nem a német ül a fővárosiak kispadján. A sportigazgatóság favoritja Víctor Fernández, akit karakteres személyiségnek gondolnak, és aki mindig is a szép labdarúgás híve volt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted November 25, 2008 Share Posted November 25, 2008 Nyertünk 1:0 -ra Raúl góljával: Raúl egész jól játszott Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
abel13 Posted November 26, 2008 Share Posted November 26, 2008 hülyeség belemenni eg yilyen vitába, de sokaknak pont az szép az angol futballban hogy ennyire hagyomány tisztelő tud lenni eg ycsapat, és hogy ennyire segítik a mindenkori klubhoz tartozókat pályafutásuk alatt és után is sokan undorodnak attól játékos igazolási rendszertől ami a Real MAdridnál és a Chelseanél folyik. Senki sem kemény arra, hogy 20 év alatt két BL-t nyertünk (readásul ez nem így van, mert 10 alatt nyertünk 2-t), viszont meglehet nézni, hogy a '90-es években mikor az angol labdarúgás ténylegesen a világ fölé nőtt, hány bajnoki címet nyertünk bárt nem tudom érdemes-e bármiylen vitába belemenni, ha szerintetek Beckham emberi korrket, normális fazon, és Ferguson csak eg ypiás öreg és ha "Van klasszis csatár azért rendesen, de világklasszis nagyon kevés. Értük sokat kell fizetni, dehát mi a frászért Real Madrid a Real Madrid? Kérdem én..." jah, én persze MU szurkoló vagyok, de szerintem aki madrid szurkolónak vallja magát, és ha "beültetnék az elnöki székbe", akkor az elsőként Rault küldené el az inkább kapcsolja ki a tévét adja el a mezét vagy csináljon bármit de köze ne legyen a futballhoz (itt persze Gabi89 és a többi oldskul fan nem rátok gondolok) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 26, 2008 Share Posted November 26, 2008 Tudod, nem egyenlő a Chelsea és a Real Madrid. Elég a BL győzelmek számát nézni Raúl pedig hiába rugdossa a gólokat, nem képes folyamatos jó teljesítményre. Tegnap magához képest szerintem jó volt, volt néhány szép passza, gólja, hátrajött segíteni stb. Heinze se lógott annyira ki, egy hatalmas hibájára emlékszek. Drenthevel nem tudom mi van. Látta is, hogy középen ott integet Saviola, de ő még tolt rajta és mikor lőtt, addigra odaért a védő Guti és Gago volt a meccs embere. Hajtottak, felszántották a pályát és kifejezetten jól osztogattak Ramosnak középhátvéd poszton kell játszani, ezt 2 meccs óta bizonyítja Mindent összevetve - a körülményekhez képest - jól játszottunk, remélem továbbra is folytatjuk a jó szereplést. Raúlt én csak letenném a padra, mert 70. perc körül, ha beküldené Schuster, akkor sokkal hatékonyabb lenne. Már fáradtabbak lennének a védők és így kicsit egalizálva lenne a lassúsága. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted November 26, 2008 Share Posted November 26, 2008 Drenthe nagyon önző legalábbis a tegnapi meccsen ez jött le. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted November 29, 2008 Share Posted November 29, 2008 Na a ** kezdés meg van 1:0 a Getafe:R. Mad. Aki nem tudná nézni mivel nincs Sportklubja az katt ide: http://www.goltv.tv/en_index.php Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted November 29, 2008 Share Posted November 29, 2008 Kommentáljam Raúl 4 méterről kihagyott ajtó-kapu-ablak világbasikítóüvöltő ZICCERÉT? Inkább nem... belefáradtam. Ábel te meg maradj nyugodtan az angol futballnál, Raúl nem a Te pályád, nyílván nem követed évek óta az eseményeket, így nem is tudsz olyna véleményt formálni ami az igazsághoz tartozna vagy azt tükrözné. Köszi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Marky18 Posted November 29, 2008 Share Posted November 29, 2008 Kegyetlen gyenge a csapat. Drenthe átgázol a pályán, be akarja adni, vagy nincs senki középen vagy véletlenül se oda passzol Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted November 29, 2008 Share Posted November 29, 2008 Érkezett. Raúl. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted November 29, 2008 Share Posted November 29, 2008 Sneijder lesérült Torres is lehet és szarok vagyunk Nem sok esélyt látok a következő 4meccsen ami marha nahéz lesz.Sevilla,Villareal meg Barcelona... --------- Beolvastak a Sportklubbosok ~ ezek a nagy szakértők amúgy nagyon készek -------- 2:0 2:1 Saviola és nem is kicsi gól Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.