Jump to content
PirateClub.hu

Férfiszex


tibiole
 Share

Recommended Posts

Férfiszex

 

Bizonyosak voltunk abban, hogy nem kell különösebben blikkfangos címet kitalálni ezen cikkhez. Hisz nemcsak a téma örök, de a kíváncsiság is, amely a szexualitásra irányul. Egyesek szerint három dolog - a pénz, a hatalomvágy és a szex - irányítja a férfiakat. Mások még tovább mennek: úgy gondolják, a pénz és a hatalom is csak a szex szolgálóleánya.

 

Ha valaki elhatározná, hogy amennyire csak lehet, kizárja életéből a szexualitást, meglehetősen nehéz dolga lenne. Először is ki kellene dobnia a tévéjét. Hisz ma már főműsoridőben, közvetlenül az esti mese után jönnek az enyhébb kategóriába tartozó szexjelenetek. Még szerencséje van annak a szülőnek, aki egy régebbi filmet fog ki, ahol a főhősök félig-meddig megválnak ruhájuktól, majd a kép elhomályosodik, és lágy vonósfutamok után közvetlenül a másnap reggelnél vagyunk (ahol a színészek tökéletes frizurával pattannak elő az ágyból, és magukba döntik a kötelező félliternyi narancslevet).

De a rádiónktól is meg kell válnunk, ha nem akarunk olyan műzenéket hallgatni, amelyekben lányokból álló popcsapatok jobb sorsra érdemes tagjai kínálják fel testüket ("Tedd meg, bébi, miénk az este, óh-óh-óh...").

 

ám ha azt akarjuk, hogy semmilyen erotikus hatás ne érjen bennünket - ami természetesen lehetetlen -, akkor jobb, ha ki sem tesszük a lábunkat az utcára. Lesből támadnak ránk ugyanis a két méter magas, hatalmas női tomporok: bármely utcasarkon szemünkbe villanhat egy-egy csipke fehérneműbe "csomagolt" hátsó az óriásplakátokon.

 

A hétköznapok nagy részében érzéki üzenetek bombáznak bennünket: a szexualitás át- meg átjárja az életünket, ha akarjuk, ha nem. Egyesek örülnek ennek, mások fogják a fejüket: atyavilág, mi jöhet még ezek után? Röpke tíz év alatt átalakult a nemiséghez való hozzáállásunk - gondolhatnánk. Hisz minden csatornán ömlik a szex. Látszólag nincs már tabu téma. De csak látszólag.

önértékelés

 

 

Ugyanis hiába zúdulnak a nyakunkba lépten-nyomon szexuális felhívások, mégsem beszélünk szexuális problémáinkról. Nők és férfiak alszanak el egymás karjaiban hosszú éveken át úgy, hogy nem tudják, mit vár tőlük egyikük, s mi esne jól a másiknak. Azt sem mondjuk el, és ezért nem mindig egyértelmű: nem kell megfelelnünk a médiában, a hirdetésekben és a mozifilmekben kialakult szuperhím/szupernő ideálképének. így aztán az önértékelés nemegyszer romokban hever. és ha a férfiak önértékelésével problémák vannak, akkor szexuális életükben azonnali és látványos gondok jelennek meg. Ilyenkor fogja el a férfit a "harctéri idegesség". Ilyenkor "nem megy a dolog", merevedési zavarok léphetnek fel, mi több, teljes impotencia is.

 

A férfi nagyon sérülékeny. Ha hajszolt, ha gondterhelt, ha bármi zavarja, vagy éppen csak nagyon akarja a másikat, ha szorong, mindez érezhető szexuális teljesítményén. éppen azon a ponton, ahol egy férfinak - és ezt elsöprő többségük komolyan gondolja! - folyamatosan a maximumot kellene nyújtania. Ha pedig felmerül a legkisebb merevedési probléma, a férfiak nagy része szorongani kezd, ez pedig kihat a már említett önértékelésre. A szex még kevésbé fog menni, ettől a szorongás még jobban felerősödik, s kialakul egy olyan ördögi kör, amelyből nemritkán csak szexológus, szexuálpszichológus segítségével, de leginkább folyamatos sikerélménnyel lehet kikerülni.

 

épp ezért van szükség az őszinte és türelmes párkapcsolatra. Ha a nő nem követelőző, nem agresszív, hanem megértően kezeli az átmeneti problémát, akkor nagy valószínűséggel közösen vészelhetik át a férfi számára igencsak kínos időszakot. Az okos nő ilyenkor eltereli a férfi figyelmét, és megpróbálja erősíteni az önképét.

Egy kis különbség

 

 

A férfiak agya átlagosan tizennégy százalékkal nehezebb, mint a nőké. A nők agyának féltekéi azonban jobb "összeköttetésekkel" rendelkeznek, épp ezért a gondolkodásuk gyakran gyorsabb. A férfiak szíve lassabban ver, átlagban hetvenkettőt percenként. A nők szívverése szaporább. Szívizomzatuk erősebb, mint a férfiaké: ennek köszönhetik, hogy kevesebben kapnak infarktust, és jobban tűrik a magas vérnyomást.

 

A férfiak jobban "fel vannak vizezve": tíz százalékkal több lehet szervezetükben a víztartalom, elérheti a hetven százalékot. A férfiak jobban bírják az alkoholt: olyan emésztőenzimmel rendelkeznek, amely feldolgozza a szeszt. A nőkből ez az enzim hiányzik. A férfiak hajhagymái viszonylag sekélyen gyökereznek a fejbőrben (a női kétszer olyan mélyen helyezkedik el), ezért jobban hullik a hajuk.

 

Számtalan különbség van még a két nem között, a szexualitáshoz is másként viszonyulunk. Anatómiailag különbözünk egymástól. Míg a nőkben egy életen át átlagosan négyszáz petesejt - havonta egy - érik meg, addig a férfiak egy szexuális együttlét alkalmával akár több száz millió ivarsejtet "pazarolnak el". Ebből is kitűnik - bármennyire is illúzióromboló - biológiailag a férfiak arra vannak programozva, hogy minél több utódot nemzzenek. A "vadászösztön" a génjeikben kódolt üzenet.

 

Ezt persze több férfi is mentőövként használja akkor, amikor számon kérik rajta csapodárságát. Holott az ösztönökre hivatkozni civilizált világunkban nem túl szerencsés. Mióta kialakult az őskorban a nemek közötti munkamegosztás, ezzel párhuzamosan jött el a stabil párkapcsolatok időszaka, amely mind a mai napig tart, és a gyermekvállalás és - nevelés szempontjából ideális.

Izgalmak

 

 

A huszadik században megváltoztak a hagyományos szerepfelfogások. A modern fogamzásgátlás kialakulásával és a női egyenjogúságért küzdő mozgalmak hatására megváltoztak a szexuális szokások. A nők is élvezhetik a szexet, mi több, megtehetik az első lépést is. (A hagyományos leosztás szerint a férfi ostromolja a kiválasztottat, udvarol, felvonultatja legjobb tulajdonságait, a nő pedig passzívabb a párválasztásban, s a hölgyek elvileg nem kezdeményezhetnének).

 

A hagyományos, klasszikus udvarlás időtartama felgyorsul, a kapcsolatok lazábbak. A nők pedig elvárják, hogy a férfiak jobban odafigyeljenek rájuk szexuális téren. Azzal például, hogy a férfi megpróbálja a nőhöz hangolni izgalmi görbéjét. A férfi szexuális izgalomba ugyanis jóval rövidebb idő alatt jut el - néha elég néhány másodperc -, és hamarabb éri el az orgazmust is, mint a nő. A beteljesedés után a vágy azonnal megszűnik benne, míg a nőnek nagyon fontos lenne az utójáték, a becézgetés, a levezető simogatás.

 

Az izgalmi görbe összehangolásakor természetesen nem arról van szó, hogy férfinak és nőnek egyszerre kellene elérnie a beteljesedést. Ezt a kivételes élményt a legritkábban sikerül átélni.

Időzítés

 

 

Molnár Tamás szexuálpszichológus internetes honlapján szaktanácsadást is vállal. A http://szexterapia.com címen érdekes vizsgálatról olvashatunk. Japán fiatalembereket kérdeztek arról, hogy milyen módon próbálják kontrollálni, illetve késleltetni orgazmusukat. A többség (hatvanöt százalék) arról számolt be, hogy szexmentes képeket képzel el. Például: havas hegységek, horgászás, a nemzeti himnusz éneklése (magukban). Úgynevezett "szexnegatív" témákra gondolt a másik fő csoport. Ilyenkor a fiatalemberek a partner visszataszító jellemzőire, a terhesség lehetőségére, vagy az AIDS-re gondoltak. Tizennégy százalékuk nem szexuális elterelő témákról számolt be: állatok halála, kifizetetlen adósság, stb. Csupán hét százalék számolt be szexuálisan pozitív képzetekről, például a partner szexuális gyönyörérzetének fokozására gondolva, vagy milyen kellemes lenne folytatni a szeretkezést. öt százalék említett korai magömléssel kapcsolatos szimbolikus fantáziát, mint például: folyami gát elképelése.

 

Nagyon kevesen számoltak be olyan technikáról, amellyel megakadályozhatják a magömlést. Molnár Tamás legfontosabb felvetése azonban az, hogy a technikai próbálkozásokból hiányzik az elszorításos technika alkalmazása.

Szex-tetthely

 

 

A nők jobban szeretik a meghitt, romantikus együttléteket, és azokat a helyzeteket, amikor nem kell tartaniuk attól, hogy külső körülmények zavarhatják meg őket. A férfiak hajlamosak arra, hogy merészebb szexuális fantáziájukat megvalósítsák.

 

Például a helyszínválasztás is fokozhatja az izgalmakat. Ma már a szénakazal és a mozi hátsó sora nem számít túl extrém helyszínnek. érdekes, hogy a repülőgép fedélzete az erotikus fantáziálások egyik legfőbb helyszíne, továbbá a zsúfolt közterületek is izgatónak hatnak, legyen az múzeum, pályaudvar, vagy éppen színházi ruhatár.

 

Többször értesülünk extrém helyeken lebonyolított pásztoróráról. Bizonyíték is kerül rá, méghozzá a bulvárlapok címoldalán, nemegyszer ugyanis újságírók dokumentálják a különleges együttléteket. általában akkor tör ki botrány, ha a párocska a légiközlekedés biztonságát is veszélyezteti: a közelmúltban a légikisasszonyt és egy pilótát bocsátott el az egyik külföldi légitársaság, mert kiderült, hogy munkájuk közben kicsit egymásba feledkeztek, s a rádióadót bekapcsolva hagyták.

A hosszú élet titka

 

 

Az élet dele után a férfiaknak is számolniuk kell a változó kor gyötrelmeivel. Eljön ugyanis a férfiklimax, amelyet általában mély hallgatás övez, pedig az erősebb nemnek éppúgy lehetnek hormonális, keringési és pszichés zavarai, mint a korosodó hölgyeknek.

 

A klasszikus értelemben vett férfiklimax általában az ötvenedik életév környékén jelentkezik. Bár a legtöbb férfi élete végéig megőrzi nemzőképességét, ám az idő előrehaladtával csökken a férfihomon-termelő sejtek száma. Egyre gyakrabban jelentkeznek a merevedési problémák. A férfiak többségét az ilyen tünetek elkeserítik. A bajt csak tetézi, hogy a klimax időszakában szellemi és fizikai teljesítményük jelentősen visszaeshet, sőt, még hőhullámok is jelentkezhetnek.

 

Ma már az andrológiai kezelések keretein belül megfelelő terápiák állnak a férfiak rendelkezésére, hogy a tüneteket enyhítsék. De érdemes az egészséges életmódra vonatkozó előírásokat is betartani, hogy a testi kondíciót jobban megőrizzük. Végszükség esetén aztán jöhet a varázstabletta, amely az esetek nagy többségében valóban használ.

 

Azokat a férfiakat, akik hanyagolják a szexet, kétszeresen fenyegeti a szívkoszorúér-megbetegedés azon társaikhoz képest, akik többször szeretkeznek. A szex megóvja a férfiak egészségi állapotát, így ennek érdekében kellemes áldozat, ha hetente legalább ötször boldoggá teszik párjukat - és önmagukat.

 

Forrás: Nők Lapja

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...