Jaffry Posted December 16, 2006 Share Posted December 16, 2006 Itt a megoldás: Számolás két kézen Amikor az emberek azt mondják, hogy "kevesebb, mint amennyit a két kezeden meg tudsz számolni", legtöbben a 10-nél kisebb számokra gondolnak, holott 10 ujj segítségével 0-4095-ig el lehet számolni. A tízes számrendszer körülöleli mindnyájunk életét: egyszerûségének köszönhetôen a telefonszámokat, az utcák számait, a termékek árát mind-mind ebben a számrendszerben mérjük. Egyeduralma olyannyira jellemzô, hogy egyes emberek azzal sincsenek tisztában hogy létezik másik számrendszer. Nekünk, számítógépeseknek természetesen ez már hétköznapi dolog, hiszen nap, mint nap szembesülhetünk más - 2, 16 - alapú számrendszerekkel is. Mégis, amikor azt kérdeztem ismerôseimtôl, hogy hogyan írjuk az 516-ot tízes számrendszerben, sokan gondolkodóba estek, míg mások kijelentették hogy nem tudják... Egyszerûségének köszönhetôen legtöbbünk a tízes számrendszer fogja, ezért lehetséges az is, hogy emberek milliói csak tízig tudnak számolni 10 ujjukkal. És nemrég még én is közéjük tartoztam... Ha kettes számrendszerbe számolunk (azaz az elsô ujj 1-et, a második 2-t, a harmadik 4-et, majd 8-at, 16-ot, 32-t, 64-et, 128-at, 256-ot és végül az utolsó 512-t ér), 1023-ig (2^10-1) el tudunk számolni 10 ujj segítségével. Ha a 0-t nem akarjuk jelezni, akkor ez a szám 1024. Ahhoz hogy ezt a számot 4095-re (2^10*4-1) növeljük, figyelembe kell vennünk, hogy milyen irányba néz a kezünk, azaz hogy a "tetejét" vagy az "alját" látjuk-e. Az elôre meghatározott irányok használatával megnégyszerezhetjük ujjaink "kapacitását": legyen pl. 0 azaz állapot, ha a kézfejedet látod, 1 pedig az, ha nem. 0-0 állással jelölhetjük a 0-1023-ig, 0-1-el az 1024-2047-ig, 1-0-val a 2048-3071-ig és 1-1-el a 3072-4095-ig terjedô számokat. Természetesen ez a 4095 tovább is növelhetõ, ha valaki gyõzi mutogatni... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ProZsolt Posted December 16, 2006 Share Posted December 16, 2006 Megszámolom az ujjaimat: egyem kettem hármam négyem ötöm hatom hetem hétem nyolcam kilencem ááááááááááááááá.... nekem csak 9 ujjam van Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jaffry Posted December 16, 2006 Author Share Posted December 16, 2006 h -h csak 9? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
joeee Posted December 16, 2006 Share Posted December 16, 2006 nekem húsz 20 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szuszka Posted December 16, 2006 Share Posted December 16, 2006 Megszámolom az ujjaimat: egyem kettem hármam négyem ötöm hatom hetem hétem nyolcam kilencem ááááááááááááááá.... nekem csak 9 ujjam van h -h csak 9? Olvasd végig figyelmesen! (hetem, hétem....) Vagypedig asztalos a srác.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jaffry Posted December 16, 2006 Author Share Posted December 16, 2006 jah vágom :D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dividá Posted December 25, 2006 Share Posted December 25, 2006 nekem 21 ujjam van:P Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kenny2 Posted December 25, 2006 Share Posted December 25, 2006 Én tízmilláig birok elszámolni z újjaimmal... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Lukács Posted December 25, 2006 Share Posted December 25, 2006 én végtelenig hogy feljött szerintetek melyik szám után jön a végtelen?? :lol: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kenny2 Posted December 25, 2006 Share Posted December 25, 2006 Ez tényleg fogós kérdés! Nem tom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
magyarvok Posted December 26, 2006 Share Posted December 26, 2006 melyik szám után jön a végtelen?? végtelen-1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
arkangel Posted December 26, 2006 Share Posted December 26, 2006 Hát persze... Ez nyilvánvaló volt Nem is értem Lukács hogy mi ezen a kérdeznivaló Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thowra Posted Január 2, 2007 Share Posted Január 2, 2007 én 1 kézen 31 ig nem bonyolult:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hajani Posted Január 10, 2007 Share Posted Január 10, 2007 5-ig! 1,3,6,10,34,56,656,210,11,2,5! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
koboldmaki Posted Január 19, 2007 Share Posted Január 19, 2007 csak 2 mégpedig: 0 és 1 ez bőven elég pl.: van söröm nincsen söröm... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gebana Posted December 9, 2007 Share Posted December 9, 2007 100 ^^ minden 10-nél 1 új kinyit Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.