Jump to content
PirateClub.hu

Bike


tibiole
 Share

Recommended Posts

BMX suli: kezdő trükkök

nem csak bmx-eseknek, de minden bringásnak

 

Ebben a doksiban összegyűjtöttük azokat az alaptrükköket, amik szinte minden bmx-esnek a kelléktárában megvannak függetlenül attól, hogy talajozik vagy street-el.

 

 

Trackstand (Egyhelyben egyensúlyozás)

 

Nyereg, kormányt összefogod, elülső kilépőn állva másik lábbal kereket hajtva egyensúlyozol, a bicaj hátulját a nyeregnél fogva megemelheted, egy keréken egyensúlyozva.

 

Backward riding (Hátrafelé menés)

 

Az endo-ból való visszaérkezéskor ne kezdj el egyből előre tekerni, hanem hagyd, hogy a lendület hátra gurítson. Freecoaster nélküli (sima racsnis) hátsó aggyal nem árt, ha hátrafelé tekersz is közben.

 

Egykerekezés (wheelie)

 

Ez minden egykerekes trükk alapja. Közepes sebességgel haladj nyeregben ülve! Az egyik pedál lefele menetelekor rántsd fel az első kereket és dőlj (hajolj) hátra, kezed a hátsó féken legyen, és ha úgy érzed hátrabillensz - ne a leugrást válaszd -, azonnal húzd meg! Ez ismét egyensúlyi helyzetbe hoz.

 

Framestand (Vázon állva gurulás)

 

Először is győződj meg róla, hogy olyan bicajod van, aminek a felsőcsöve a nyereg alatt kettéágazik, tehát a hátsó villa a nyereg elé nyúlik. Amennyiben ilyen, már kezdheted is a trükk gyakorlását. Először tedd fel mindkét lábad erre a széles részre, majd egyenesedj fel a bringán, végül engedd el a kormányt és állj fel teljesen. A váz oldalra billentésével elérheted, hogy a kormány is elforduljon, ezt kitapasztalva pedig kanyarodni is képes leszel.

 

Steer backwards (Háttal tekerés)

 

Állj háttal a bicajon, támaszkodj a kormányra mindkét kezeddel, majd fokozatosan lépj egyik lábaddal a pedálra, hogy a kezdő lendületed meglegyen. Ha már ezt az első pár métert végig tudtad egyensúlyozni, jöhet a további tekerés, ameddig csak akarod. Ha már nagyon megy, rá is ülhetsz háttal a kormányra, aztán el is engedheted, hogy csak hátsóddal kormányozz.

 

Bunny hop ("Nyuszizás" vagy nyuszi ugrás)

 

Azért, hogy egy padkán vagy bármilyen akadályon rendesen átjuthass, nem árt megtanulni ezt az ugrást, mert bizony nincs mindig időd külön-külön feltenni a padkára az első és a hátsó kerekedet. Első lépésben ugyanúgy emeld meg az első kereked, mitha csak azt akarnád feljuttatni az akadályra, majd mikor már elég magasan van a levegőbe ránts meg a korányt egyszerre fölfelé és magad felé ezzel a mozdulattal el tudsz rugaszkodni a hátsó kerékről. Persze először szintkülönbség nélkül, csak egy repedés vagy bot fötött gyakorolj.

 

Hops (Ugrabugrálás)

 

Szintén egy inkább triálos trükk, de ha pár másodpercig egy helyben kell állnod lábletétel nélkül, nem árt megtanulnod. Az első és a hátsókereket kell egyszerre a levegőbe elmelned. Az első már valószínűleg megy. A hátsót az elsőhöz képest minimális fáziskéséssel kell megindítanod méghozzá úgy, hogy a hátul lévő pedálon lévő talpaddal hátra/fölfelé irányuló nyomást végzel.

 

Először próbáld meg az első kerék felemelése nélkül, majd amikor már megy, akkor azzal együtt. Ha ez már megy finomíthatsz rajta azzal, hogy az ugrások magasságát 1-2 centisre veszed és gyors egymásutánban ismételgeted. Ha a súlypontod megdól valamelyik irányba, a pattogás közben próbáld mindig magad "alá" hélyezni a bicajt.

 

Pogo (hátsó pegen ugrálás)

 

Lassú gurulás közben állj mindkét lábaddal a hátsó pegekre és egy erős fékezés után csinálj meg egy endo-t! Majd amikor a hátsó kerék visszatér a talajra, emeld meg az elsőt és próbálj meg a hátsó keréken pattogni.

 

Rolling backwards (Háttal előre gurulás)

 

Fordítsd hátrafelé (180 fokban) a kormányt, hogy a bicaj eleje és hátulja "szembe nézzen" egymással. Ezután állj egy lábbal az egyik első pegre. Egyik kezeddel fogd meg a kormányt, a másikkal a nyerget. Most a földön lévő lábaddal lökd el magad hátrafelé (ami a nyereg szemponzjából ugye előre felé lesz). Ha kevés a lendület, a szabad lábaddal hajthatod magad az első keréken. Ha már mindkét lábadon állva és keresztezett lábbal is jól megy, emeld meg az ülsénél fogva a bicaj hátulját és egyensúlyozva gurulj hátrafelé az első keréken.

 

Backwheelies (hátrafelé egykerekezés pegen)

 

A két hátsó pegen állva csinálj egy endo-t, majd amikor a visszérkezésnél a hátsó kerékre ágaskodsz, az egyik lábaddal kezdd el hátrafelé hajtani a kereket, miközben végig egykeréken gurulsz hátrafelé.

 

Antenna

 

Akrobatamutatvány, melyet közepes sebességgel haladva lehet előadni. Jobb kézzel erősen fogd meg az ülést, a tenyereddel támaszkodva! Könyöködet támaszd le a hasfalhoz. Helyezd rá a súlypontodat és emeld a lábaidat. Bal kézzel támaszkodva a kormányon segítsd az egyensúly megtartását. A lábakat függőlegesre vagy ehhez közelítően emeld és bal kezeddel kormányozz! A lábak a gyakorlat ideje alatt nem érhetik a földet. A visszaülés a gépre a gyakorlat fordított sorrendjében.

 

Hátsó keréken ugrálás (back wheel hop)

 

Álló helyzetben egyensúlyozol kerékpárodon. Egy gyors térdhajlításból erőteljels elrugaszkodás és a kormány felrántása a feladat. Ha már a hátsó keréken állsz, azonnal húzd meg a féket! Rugózó mozdulatokkal pattoghatsz, tarthatod egyensúlyban a kerékpárod. Van, aki a wheelie alapmozdulatával indít. Hátradől, felrántja a kormányt, de nem ül a nyeregbe, hanem enyhén hajlított térdekkel azonnal az említett rugózó mozdulatokat végzi. A hátsó féket természetesen húzd be!

 

Nyusziugrás (bunny hop)

 

Párhuzamos pedálállással - kéz lazán a kormányon - állsz, vagy lassú tempóban haladsz egyenes pályán. Térd kissé behajlítva. Gyors térdhajlításból erőteljes elrugaszkodás úgy, hogy a lábak a pedálon maradjanak. Ez tehermentesíti a kerékpárt. Ebben a pillanatban felrántod a kormányt.

 

Vadlovas (cowboy)

 

Közepes technikai felkészültséget igénylő gyakorlat. A gyakorlat rávezetése a miami hopper-éhoz hasonló. Haladj lassú tempóban, a lábak a vízszintes síkban levő pedálokon. Egy gyors mozdulattal elfordítod a kormányt majdnem 90 fokig, ugyanakkor behúzod az első féket. A pedálokon támaszkodó lábakkal most ugorj előre a keresztbe fordított első kerékre! Szabad kezed felemelésével nehezítheted a saját, valamint a téged megítélők dolgát. A gyakorlat csak egy pillanatig tart, utána ugrás vissza a két pedálra, egy gyors "fék ki", kormányt egyenesbe és taposs bele!

 

Első keréken állás (endo)

 

Látványos alapgyakorlatnak számít, több freestyle elem kiinduló eleme. Megtanulását nem mellőzheti senki, aki komolyabb trükköt is szeretne bemutatni. A rákészülés szakaszai a következők:

 

Kezdők számára a gyakorlat - főleg eleinte - nem veszélytelen! Félig felegyenesedett helyzetben, lassú tempóban, hajts neki egy járdaszegélynek vagy autóguminak, mely nem túl magas! (Esetleg tégla is megteszi.) Amint az első kerék érinti az akadályt, nyomd előre jó erősen a kormányt! A pedálok vízszintes síkban vannak. Ugyanezzel a mozdulattal húzd magad alá a BMX-ed úgy, hogy hátsó feled majdhogy érintse a felemelkedett hátsó kereket! Sikerült? A helyzet az, hogy máris az első keréken állsz. A két karod nyújtva tartsd a kerékpárt! Az igazi siker, több jó gyakorlat után, ha úgy tudod felvenni a kerékpár eredeti helyzetét, hogy közben nem teszed le a lábad a földre. És ha már ez is megy, próbáld ki a másik változatát is! Lassú tempó, hirtelen első fék - súlybeosztásod az előbb leírtak szerint -, és ugyanezt a helyzetet képes vagy felvenni és egy ideig tartani, mint az autóguminál (járdaszegélynél stb.). Ha kiválóan megy az egyensúlyi helyzet megtartása, átminősítheted a gyakorlatodat. A terek, parkok freestyle-s társaságainak nagy vetélkedője, hogy ki tud többet ugrálni, pattogni első keréken.

 

Ha már tényleg nagyon jól megy, kipróbálhatod a "láb nélküli" endo-t. Csinálj egy endo-t, eközben ülj rá az ülésre és lábaidat emeld el a pedáloktól. Tartsd meg magad így egy pár másodpercig, azután rakd vissza a lábaid a pedálra, közben húzd be a hátsó féket, egy kicsit dőlj hátra, amíg a hátsó kerék leérkezik a földre, majd előre és taposs bele!

 

Első keréken ugrás (front wheel hop)

 

Nem kell már más, mint az első keréken állás felvett pozíciójában egyhén hajlított keze erőteljes nyújtásával "pattogtatni" a kerékpárodat. (A kiválóan beállított első fék elengedhetetlen követelménye a sikeres gyakorlatnak!) Az, hogy milyen látványosan és milyen hosszú ideig vagy képes egyfolytában végezni ezt a gyakorlatot, az a jó egyensúlyérzékednek és a fék mellett elsődlegesen a fizikai erőnlétednek a kérdése. Megjegyzés: az erősen felfújt első kerék nehezíti a gyakorlat kivitelezését.

 

Kézállás (handstand)

 

Remek egyensúlyérzéket és kitűnő fizikai állapotot feltételez ez az elem. Ha már túl vagy az első ötven gyakorlaton, és már úgy érzed, hogy "no most!", akkor adunk hozzá némi segítséget. Haladj közepes tempóban, kerékpárodon állva, hagyd gurulni a BMX-ed! Csuklóidat fordítsd ki és így keress támasztó fogást a hasizmodnak. Dőlj tovább előre, közben lábaid távolodjanak el a pedáltól. (A féket ne használd közben, hátrányodra válik!) Kezeden támaszkodva nyújtsd ki a tested a kerékpár felső síkjával párhuzamosan, lábak zárva tartandók az ülés fölött legalább 20 cm-re! Egy rövid kitartás és kezdődhet az eredeti helyzet felvétele, amit a leírtakkal fordított sorrendben kell elvégezni.

 

Kormányraülés (barhop)

 

Az elnevezés nem pontos fordítás, de mivel így ment át a szabadstílus kedvelőinek szóhasználatába, mi is így közöljük. A végrehajtás módja a következő: Haladj közepes tempóban, kezdetben mindenképpen egyenes terepen! Vízszintes a pedálsík. Két kezedel erősen markolod a kormányt, a fékekkel ne foglalkozz! Páros lábbal elrugaszkodsz és két kezed között előrelendíted magad. Fontos, hogy a lábaid jól felhúzd, nehogy beleakadj a kormány merevítőcsövébe. Amint átlendültél felette, lábad nyújtsd előre és ülj rá a kormánymerevítőre. Ez elegendő az egyenes haladáshoz. Némi gyakorlat után képes lehetsz arra is, hogy ebben a helyzetben irányítsd a bicajodat, mégpedig kétféle módon: Elsőnek javaslom, hogy próbáld ki az egyensúlyi helyzeted megváltoztatását. Jobbra-balra dőlve a kerékpár a kívánt irányba fordul el.

 

A második változata az irányításnak - de ezt már csak akkor próbáld, ha a másikkal jól boldogulsz -, hogy lábaid mozgatásával kormányozol. Hogy melyik lábaddal kezded és milyen intenzizású mozgást végezz, azt gyakorlatban kell kiprópálni. Ugyanis ez mindenkinél egyedi, tekintve, hogy más az ember, más a gép. A gykorlatot úgy teheted teljessé, ha a legvégén mindkét kezeddel elengeded a kormányt, és így - megtartva egyensúlyi helyzeted - hagyod, hadd bámuljanak a többiek. A visszaülés eredeti helyzetbe: fordított sorrendben. Ezt megtanulni talán még nehezebb, fizikailag is nagyobb terhelést kíván. Ezért nem árt, ha - főleg az első időben - leugrással fejezed be a gyakorlatot.

 

Miami támasz (miami hopper)

 

Közepes nehézségű gyakorlat. Sok BMX-es szájából hallottuk, önmagát dicsérendő: "Én még a miami hopper-t is tudom". Freestyle-s körökben ezt a gyakorlatot egyesek mintha mérföldkőnek tartanák. Az a gyanúnk, ez a nimbusz inkább csak az elnevezésnek szól. Jól hangzik ugyanis. Hogy milyen könnyű vagy éppenséggel nehéz számodra jól megcsinálni, döntsd el magad. Lehet, hogy azonnal észreveszed, ha az elején jól megtanultad az első keréken állást (endo) - a miami hopper erre épül fel!

 

Haladj lassú tempóval, lábak a vízszintes síkban levő pedálokon legyenek kinyújtva! Egyik kezeddel a lábad közt hátranyúlva fogd meg a nyereg végét! Egy hirtelen mozdulattal húzd be az első féked és ugyanabban a pillanatban 90 fokkal fordítsd el a kormányt! (Ügyelj arra, hogy az első féken levő kéz essen a nyereghez közelebb!) Másik kezeddel az elfordítással egyidőben rántsd felfelé a nyerget, próbáld meg kitolni magad alól! Akkor az igazi, ha a feneked majdhogy éri a hátsó kereket. Csak egy pillanatra veszed fel a jól ismert helyzetet, majd az ezt követő elindulás fordított sorrendben történik, mint a kivetelezés. A miami hopper-t csinálhatod támasszal is. Ilyen helyzetben a kormány vége éri a földet (a gyakorlat ugyanaz), és ebben a helyzetben kell tartani az egyensúlyt. A kiindulóhelyzetbe való visszatérés ennél a gyakorlatnál - a támasz miatt hiányzó lendület híján - nehezebb. Ebben az esetben a testsúlyodat hátradöntve vehetsz lendületet. A többit már ismered!

 

Peg manual/wheelie

 

A legalapabb gurulós trükkök közé tartozik a peg manual vagy peg wheelie, ami később sok trükkhöz szükséges lesz. Gurulj közepes sebességgel, lábaid rakd át a hátsó kilépőkre. Támaszkodj meg valamelyik talpaddal az egyik oldalon levő kilépőn, és közben rántsd fel a kormányt. Másik lábad eközben a levegőben legyen, ezzel irányítsd a tested, nehogy hátra vagy előre dőlj. Ha hátrafelé dőlnél, a lábadat nyomd előre, ha előre dőlnél, a lábadat nyomd hátra, közben a kormányt is tartani kell.

 

Több hétbe, hónapba telhet amíg rendesen menni fog. Ha már jól megy, akkor megtanulhatod másik lábbal is irányítani, vagy egy kézzel, esetleg két láb - egy kéz, stb.

 

180 Fokos fordulat (rock walk)

 

Egy szuper gyakorlat, amely több részből áll. Kezdjük az "igazi" ismertetésébel. Mi látható? Jön egy fickó veled szemben a BMX-en. Tesz valami furcsa, nyakatekertnek tűnő, ámde könnyed mozdulatot, és abban a pillanatban már csak a hátát látod. Az ellenkező irányba tart!

 

Hogy csinálta? Közepes sebességgel, félig felegyenesedett helyzetben haladva húzd be az első féket és előredőléssel tehermentesítsd a hátsó kereket, ami által az megemelkedik! Ebben a helyzetben (pedálok vízszintes síkban) megcsavarod a tested úgy, hogy a BMX 180 fokos fordulatot tesz az első kerék körül. A testsúly a kezeken van fordulat közben, "mintegy" támaszkodsz a kormányon. Amint a 180 fok megvan, kiengeded a féket és máris taposhatod a pedált! Leírva nagyon egyszerű, nem? A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az első időben az a 180 fok csak 40-45 fokig sikerül. A mozgás összetett, ne ess kétségbe és ne hagyd abba! A 90 fok elérése és biztos kivitelezése mérföldkő lesz a fejlődésedben. Rengeteg gyakorlás után tudsz majd "átjutni" ezen az akadályon, de utána érezni fogod a mozgást. A rock walknál sokkal nehezebb a "bátyja", a teljes fordulat.

 

180 Rollback

 

A 180 ROLLBACK-et nem lehet egykönnyen megtanulni. Először is tudnod kell, hogyan gurulj hátrafelé a biciklivel (eltér a hátrafelé tekeréstől). Másodszor is tudnod kell, hogy kell megfordulni 180 fokot az első keréken (rock walk). Gurulj közepes sebességgel haladva, mindkét láb a pedálon. Húzd be az első féket és fordítsd el a bringát 180 fokig. Ha megakarod tartani a sebességed, a 180 fok megtétele után engedd ki a féket. Hamarosan a bringa arccal hátrafelé gurul, engedd ki az első féket (ha szükséges) és ülj rá az ülésre. Ahelyett, hogy hátrafelé tekernél, kapcsold ki a freecoastert és máris hátrafelé fogsz gurulni. Ha elég lassan mész, be tudod húzni mindkét féket, így a bringa megáll, engedd ki és taposs a pedálra.

 

A nehezebb része a trükknek amikor megpróbálsz hátrafelé gurulni. Általában napok, hetek vagy hónapokig tart megtanulni. Ha már jól megy, lehet nehezíteni. Tanulhatod egy kézzel vagy láb nélkül.

 

Más besszállás a ROLLBACK-be: Rollback közben állhatsz a kilépőkön is. Be lehet még jutni 180 bunny hop-ból rollback-be vagy squeakers-ből rollback-be. Csinálhatsz endo-ból rollback-et egy kis dombon, ami egy kis sebességet ad. A 180 fokos fordulat valamennyi gyorsulást ad, amikor a bicikli körbe ér és elindul hátrafelé.

 

Széllovas (surf)

 

Haladj közepes sebességgel! Kezed a kormányon. Egyenesedj fel és egyik lábad tedd az ülésre a menetirányra merőlegesen! Keress biztos támaszt, hogy le ne csússz! Ezután másik lábad helyezd a kormány merevítőjére, még mindkét kezeddel fogd a kormányt! Csak ezután engedd el, s óvatosan felegyenesedve keresd, illetve tartsd meg a lábaddal az egyensúlyt! A kezek segítenek ebben. Megjegyzés: Ajánlatos a kerekeket nem keményre fújni.

 

Vázpörgetés (tailwhip)

 

Hatásos trükk, veszély nélkül. Haladj lassú sebességgel a kerékpáron állva! Jobb lábaddal támaszkodj meg a hátsó kilápőn (pattogócsavaron), közben bal lábad az első kerék elé készíted, de a váz jobb oldaláról! Kezed az első féken. Egy laza kormányfordítás balra, behúzod az első féket, ezzel egyidejűleg bal láb az első fékre lép, jobb lábbal közben a tehermentesített hátsó kereket erőteljesen ellököd balra. A váz 360 fokot fordul, majd ezt követően jobb lábbal megtámasztod az "érkező" vázat, bal lábbal a pedálra lépsz! Kiengeded a féket, majd a jobb lábad is visszahelyezed a pedálra és elindulsz.

 

360 Fokos fordulat

 

A két gyakorlat különbözősége a második 180 fok kivitelezésében rejlik. A rock walk után kiengeded az első féket, de ugyanakkor behúzod a hátsót! Ebben a pillanatban a hozott lendületet is használva magasra rántod a kormányt, rögtön a fordulás irányába. Ebben a fázisban a testsúlyod a lábadon van. Mielőtt földet ér az első kerék, kiengeded a hátsó féket és egyensúlyod megtartva a pedálra taposol!

 

Újságolvasás

 

Lényegében hátrafordulás menet közben. Egyes türelmes BMX-esek olyan tökéletesen képesek erre a gyakorlatra, hogy - zárt pályán és csakis a hecc kedvéért - képesek közben újságot is olvasni! Csak minden apró részmozdulat türelmes begyakorlása hozza meg a kívánt eredményt! Fontos, hogy ne azzal kezdj, hogy ráülsz a kormányra fordított helyzetben, kezedben egy újsággal, hanem így:

 

Haladj közepes tempóban, lehetőleg sík terepen! Helyezd mindkét lábad a vázra, a kormány és a nyereg közötti részre! Fenekeddel kissé féloldalasan ülj rá a kormány merevítőjére! Kezeid ebben a pillanatban még eredeti helyzetben vannak. Kezdd el hajtani a kerékpárt, miközben fogod a kormányt, de már az új helyzetnek megfelelően "normális" fogással. Némi gyakorlás árán így is képes vagy biztonságosan hajtani a járgányt. Ezután következhet az a bizonyos figura. Nem árt előtte még azt is kipróbálnod, hogyan tudod a BMX-et a fenekeddel irányítani. Merthogy ez a titok nyitja. Még egy kis türelem, még egy-kis gyakorlás, és máris kérheted azt a bizonyos újságot!

 

Unalmas várakozás

 

Egyensúlygyakorlat (látványosság, könnyedség, egyszerű megoldás). Fordítsd be a kormányt 90 fokba! Egyik lábad tedd a vázra az üléscső elé, hogy ezzel akadályozd a kormány továbbfordulását! Ülj a kormány másik felére úgy, hogy közben szabad lábad az első kerékre teszed, és ennek ide-oda mozgatásával tartod egyensúlyi helyzetben a BMX-et. A gyakorlat elnevezésében szereplő "unalmas" jelző arra vonatkozik, hogy ebben a helyzetben hosszú percekig ülhetsz mozdulatlanul.

 

Vázonállás hátrafordulással

 

Az egyensúlgyakorlatok egyik változata. Nem túl bonyolult a kivitelezése. Veszélyessége - ez esetben a látványossága is - a fordított testhelyzetből adódik. Próbáltál már behunyt szemmel közlekedni? Nos ez a gyakorlat ilyen a javából! Úgy érzed magad, mintha az említett módon egy szál pallón kellene végigmenned! De te nem félsz ettől! És ha így van, próbáld meg te is!

 

Haladj közepes tempóban, lábaid tedd a vázra az üléscső és a kormány közti részre! Fenekeddel ülj rá egy félfordulattal a kormányösszekötőre. Keresd meg a megfelelő fogást a kormányon! Ugye eddig ismerős? Az "újságolvasás" gyakorlattal egyforma! A különbség most jön: ahelyett, hogy a pedálra téve lábad tekerni kezdenél, maradjon a lábad a vázon és kezdd meg a felemelkedést, most már a menetiránynak háttal állva, de még a kormányt fogva.

 

Lendületed még tart, majd mindkét kezeddel engedd el a kormányt és egyenesedj fel! A visszaállás, az eredeti helyzet felvétele fordított sorrendben történik. Megjegyzés: Feltétlen sík terepen szabad gyakorolni!

 

Vázraállás (framestand)

 

Haladj közpes sebessébbel sík terepen! Mindkét kezed a kormányon. Ebben a helyzetben először az egyik, majd a másik lábad helyezd a vázcsőre az ülés mellett! Ha már így képes vagy stabil helyzetet felvenni, engedd el a kormányt és kissé előrehajolva egyensúlyozz! Abban az esetben, ha ez többször sikerül, próbálkozhatsz azzal, hogy a kormány elengedése után haladsz kiegyenesedve.

 

Megjegyzés: nem mindenkinek van olyan kerékpárja, amelyen az alapállás felvehető, tekintve, hogy a felső vázcső nem osztott. Ebben az esetben legáltalánosabb gyakorlat, amikor a versenyző az egyik lábával az ülés mögött a hátsó villát összekötő merevítőre lép, a másik lábát a váz csövére teszi.

 

Huh! Nagyjából ennyi van, de ha tudsz még mást, ami ide tartozik, akkor írd ide!

 

Forrás: dstreet.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • Replies 243
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Top Posters In This Topic

Posted Images

  • 3 months later...
  • 5 months later...

én meg cc-zek és ilyen a bicóm (még fejlesztem

 

merida kalahari 550 váz

fos teló, de most tervezek rock shox pilot xc-t

kerék: elől: xtr+dt+wtb laser

hátul: xtr+dt+mavicx221

gagyi fékváltókar

szar első váltó

deore hváltó

avid sd7 e fék

deore h fék

race face srx isis monoblock+ truvativ firex team hajtókar

continental explorer külsők+conti belső

shimano racsni

 

úgy ennyi, ezekből is láccik ,h cc-s vok:D

Link to comment
Share on other sites

ezeket fűzöm hozzá:

- én nem biciklizek,hanem deszkázok

-ez az LSBC a jó barátaim biciklis klubja

-sztem nagyon jók

-ha valakit majd érdekel az megnézheti az oldalukat is

http://lsbc.fw.hu

-a filmjüket a következő linkről lehet letölteni

szolgáltató által törölve

-azért én kezdtem el a témát, mert a barátomnak nem sok ideje van,de ha tud majd hozzáfűzöget a témához

-ő is versenyző az LSBC-ben

-nézzétek meg mert sztem tényleg nagyon jók!!!

 

ÜDv NÉKTEK!!!!

 

GIGACENTER RULEZ!! :headbang: :drag:

Módosította guru
Link to comment
Share on other sites

Na IGaz köszönet Jeti Peti!Az oldal még fejlesztés alatt tehát majdnem teljesen üres!!De nem sokáig ha valakit érdekel a versenyzés keressen meg

 

MSN:***@freemail.hu

v.

email:***@invitel.hu

Módosította guru
ne írj be címet a topikba! (guru)
Link to comment
Share on other sites

Nah itt az enyimé

 

-merida matts special edition

-diatech hidraulikus fékekkel

-hungaria tornado levegőtartályos telóval

-grand rock remerx elsö felni

-kellys hátso

-continental gumikkal

-schwable belsőkkel

-bikepositive , deore agyak

-sram 7.0 ás váltókar

-sram 4.0 ás váltó

-sram pc 58 as lánc

-sram 8as racsni

-acor láncfeszitő

-aheadset fejcsapágy

-bikepositive nyereg

-acor ahb-901b kormány

-cateye mity8

-truvaityv monoblokk

-stb,stb

 

 

IMG_0395_www.kepfeltoltes.hu_.jpg]IMG_0395_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/url]

 

majd teszek fel szebb képet !! csak most ez volt kéznél:)

Link to comment
Share on other sites

Nekem megvan videón egy esésem

szerintem nálam senki nem esett többet!!Nem tom feltölcsem e!!De ezt aki LSC-s bárki bizonyítja!!Nem baj ez van a videó majd fenn lesz!!Azon a futamon 4-szer estemLOL:D

 

ja igen!

Bicóm:

Váz Caprine Cherokee

teló RST CAPPA

Váltó Shimano

Dupla falú felni!!

stb nem sorolom most fel!

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...