Jump to content
PirateClub.hu

Magyar Labdarúgás


Pityuu
 Share

Recommended Posts

  • Replies 1.2k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

magyar válogatott

MLSZ. Lemondott újabb két elnökségi tag, Horváth Cs. Attila és Nemes Ferenc , ezzel megszűnt a testület és az elnök mandátuma is

Gyakorlatilag vége a Bozóky-érának

 

Lemondott tagságáról a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségében Horváth Cs. Attila, a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség elnöke, és Nemes Ferenc Fejér megyei elnök. Távozásukkal a testület létszáma az eredeti fele alá csökkent, így az elnökség megszűnt, akárcsak az elnök, dr. Bozóky Imre mandátuma. Az MLSZ alapszabálya szerint 30 napon belül kell tisztújító közgyűlést összehívni.

 

Amint arról annak idején mi is beszámoltunk, a Kisteleki-Bozóky futballháború utolsó előtti csatájaként december 21-én lemondott az MLSZ elnökségének öt a profiliga által delegált tagja. A testület Kisteleki István tervei szerint már akkor feloszlott volna, ám Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója, és Puhl Sándor alelnök megtagadta a lemondást, Horváth Cs. pedig a többi megyei vezető kérésére kivárt. Mostanáig.

 

A Győr-Moson-Sopron megyei elnök kedden délelőtt még aláírta a megyei szakszövetségi elnökök összefogást sürgető állásfoglalását. ""Szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy a labdarúgásunk jelenlegi helyzetében, amikor az MLSZ elnöksége működésképességének határán van, minden korábbinál nagyobb szükség van az egyetértésre, a közös fellépésre annak érdekében, hogy az előttünk álló legfontosabb feladatok teljesítése ne szenvedjen csorbát" – áll a sportvezetők kommünikéjében.

 

Horváth Cs. Attila kedden délután viszont bejelentette lemondását, sőt, a magáé mellett a beteg Nemes Ferenc távozásáról is értesítette az illetékeseket. Szerdán reggel írásban is megérkezett a két immáron ex-elnökségi tag lemondása. Az elnökség létszáma ezzel hivatalosan is hétre apadt, így automatikusan megszűnt a testület, és vele Bozóky Imre elnök mandátuma is.

 

Az MLSZ alapszabálya szerint egy három fős ad hoc bizottság veheti át az elnökség munkáját. Ez a testület intézkedik majd hazánk képviseletéről az Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztásának január 27-i sorsolásán, és megalakulása után harminc napon belülre, azaz várhatóan valamikor februárra összehívja a tisztújító közgyűlést is. A bizottságot a rendkívüli közgyűlés január 20-án titkos szavazással választja majd meg, addig Berzi Sándor főtitkár látja el az ügyvivői teendőket.

 

A szövetségben uralkodó erőviszonyokat ismerve valószínűsíthető, hogy az új elnökség feje nem Bozóky Imre lesz, és a testület nem hosszabbítja majd meg Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerződését sem, bár elvileg akár még ennek az ellenkezője is előfordulhat. Az MLSZ alapszabálya szerint ugyanis bárki, azaz egy korábbi tisztségviselő is lehet elnökségi tag illetve elnök, ha megkapja a közgyűléstől a szükséges számú jelölést.

 

Forrás: Nemzetisport.hu

Link to comment
Share on other sites

INTERJÚ. Lothar Matthäus: Ha a helyzet rákényszerít, emelt fővel távozom a kapitányi posztról

Ellenszélben nehéz jól dolgozni

 

 

Az alábbi interjú akkor lenne igazán friss, szikrázóan ropogós, ha Tirolban, valamelyik napsütötte meredek lankáján készült volna, az Alberto Tomba-szerűen lesikló Lothar Matthäus árnyékában suhanva. Ott, a hó és a vidámság birodalmában nekiszegezhettük volna a kérdést a szlalomozó szövetségi kapitánynak: milyen érzés megint munkanélkülinek lenni? Hogy mit válaszolt volna erre, az nagyjából sejthető. Az alábbi beszélgetés azonban még az óévben készült – Lothar Matthäus nyugodtan nézett a viharos napok elébe.

 

Nem könnyű az élet, különösen, ha az ember a magyar válogatottat irányítja: néha még az örök optimista Lothar Matthäus is elszörnyülködött…

 

 

Az arcán ott volt a szokásos kesernyés mosoly, s már mondta is: nem az ő sorsa a fontos, hanem a magyar labdarúgásé. Hát igen. Sokszor hallottuk ezt az egykori aranylabdástól, s valljuk be, megtisztelő, hogy ennyire fontos neki a mi kedvenc, ám igencsak tönkretett sportágunk. Mondhatják erre: annyi pénzért, amennyit ő nálunk megkeresett, lehet is lelkes. Lothar Matthäus nagyjából háromszázmillió forintba került nekünk az elmúlt két esztendőben, de sajnos vele sem léptünk előre.

Kérdés, mi lesz ezután, mi lesz 2006-ban a magyar futballal?

 

Egyelőre csak annyi biztos: szövetségi kapitányunk már nincs, a német szakembernek december 31-vel lejárt a szerződése. Ha normális futballközegben élnénk, akkor most arról beszélgetnénk Lothar Matthäusz-szal, miként élte meg a búcsút, illetve miként fogadta, hogy újra neki szavaztak bizalmat.

De nem… Egyelőre nincs döntés, így a kapitány nyugodtan síelhetett karácsonytól és újévtől ihletetten Tirolban. A vidám lesiklások előtt azonban mondott egyet és mást.

 

 

Lothar Matthaus, az új kapitányCsak a szurkolók álltak a csapat mellé

 

– Kérdezném itt a sokat emlegetett szerződéséről, a több tíz milliós jutalékairól, a telefonszámlájáról, a beépített szekrényeiről, a kandallójáról, a barokk stílusú hokedlijáról, ám alighanem rossz helyre címezném mindezt, hiszen azoknak kellene erről a sok pénzről, jólétről beszámolniuk, akik megegyeztek önnel.

– Eddig sem nyilatkoztam a szerződésemről, ami publikus volt, azt elmondtam, úgyhogy azt javaslom, a futballról beszélgessünk – mondta Lothar Matthäus. – Cseréljünk eszmét például arról, hogy a szurkolók egyértelműen a válogatott mellé álltak, sőt, ez a mondat úgy helyes: csak a szurkolók álltak a nemzeti csapat mellé.

– Értem én, hogy nem akar részese lenni a magyar futballban zajló hatalmi harcnak, de tetszik, nem tetszik, nemcsak belesodródott, hanem akarva-akaratlanul gyakorlatilag főszerepet játszik benne. Mára még inkább lejáratódott a sportág: lassan már mindenki haragszik mindenkire, s ilyen légkörben bizony nem egyszerű arról beszélgetni, hogyan és miért kaptunk ki az amerikai túrán Mexikótól, vagy győztük le éppen magabiztos játékkal, nagy közönségsikert aratva Antigua és Barbuda csapatát.

– A magyar futballban állandó ellenszél fúj. De kezdem megszokni, és ahogy már mondtam: minél inkább támadnak, annál többet mosolygok rajta. Nem szeretném minősíteni a színfalak mögött zajló eseményeket, és ahogyan talán észrevették, igyekszem háttérben maradni, megvárni, mit döntenek rólam. A véleményem, persze, megvan. Az újságokat csak a szenzációgyártás érdekli, a cikkek nagy része a negatívumokkal foglalkozik, pedig a fejlődés szemmel látható.

– Már megbocsásson, de… Milyen fejlődésre gondol?

– A válogatott csapatéra. Mondtam az előbb: ezt csak a szurkolók vették észre.

 

Még további két év kellene a sikerekhez

 

– Minden megítélés kérdése. Amit ön fejlődésként él meg, az másoknak visszaesést jelent, és a számokkal aligha lehet vitatkozni. A válogatottunk elbukott a világbajnoki selejtezőkön, hetvennegyedik a világranglistán. Ezek után miként beszélhetnénk előrelépésről?

– Két évet dolgoztam Magyarországon, és ezalatt megismertem azokat a játékosokat, akikkel elérhetjük a céljainkat. Ha úgy döntenek a szövetség vezetői, hogy továbbra is én irányítom a válogatottat, kijelölöm azt a huszonhat-huszonnyolc tagú keretet, amellyel bátran nekivághatunk az előttünk álló izgalmas feladatoknak. A célom egyértelmű, minden posztra két-három közel hasonló képességű labdarúgót jelölni, hogy ne legyünk gyengébbek valamilyen sérülés, vagy eltiltás esetén. Írja csak le nyugodtan, megvannak a jelöltjeim, tudom, kikkel lehetek majd sikeres magyar kapitány.

– A sikeren, gondolom, a kétezer-nyolcas Európa-bajnoki döntőbe való bejutást érti.

– Természetesen.

– Szép terv, csakhogy ugyanezt mondta a kinevezésekor is: ott leszünk a kétezer-hatos világbajnokságon.

– Ez a csapat még nem érett meg egy ilyen nagy világversenyre. Játékosaim, hogyan is mondjam, túlságosan naivak voltak ahhoz, hogy döntő szituációkban győzhessenek. Egyértelmű, időre van még szükség, amíg a tehetséges, sokra hivatott magyar játékosok valóban képesek lesznek a nagy sikerekre. Nem győzöm hangsúlyozni: a keret már megvan, és ha két évig folyamatosan együtt dolgozunk ezekkel a játékosokkal, állítom, elérhetjük a céljainkat. De nehogy azt higgye, mindez csak üres szólam, puszta igérgetés. Pontos képem van a magyar labdarúgókról, a csapatoknál zajló munkáról. Itt van előttem a francia példa. Kérdezem én: hol tartottak a franciák a kilencvenes évek elején? Sehol. És tessék, a gondosan felnevelt ifjú generáció tagjai 1998-ban világbajnoki, 2000-ben pedig Európa-bajnoki címet nyertek. A magyar válogatottnak még korai lett volna a kétezer-hatos világbajnokság, de újabb két év múlva…

 

– Ne is folytassa! A pozitív gondolkodása továbbra is lenyűgöző.

– Valamit azért tisztázzunk. Ne rajtam kérjék számon húsz év kudarcait, a korábbi világ- és Európa-bajnoki-selejtezőkön elszenvedett súlyos vereségeket. Nézzék már meg, könyörgöm, mi történt itt futball címszó alatt az elmúlt években, évtizedekben, hány és hány generáció nőtt fel úgy, hogy csak kudarcélményben volt része. A magyar futball jövőjéről van most szó, úgyhogy még egyszer, utoljára elmondom: ébredjenek már fel!

– Jó, de kik?

– Mondtam már, hogy állandó ellenszél fúj a magyar futballban, úgyhogy elsősorban azok ébredjenek fel, akik mindezt gerjesztik.

 

 

– Például az önt és az ön köreit kritizáló ligaelnök, Kisteleki István?

– Tudom, annak örülne, ha minősíthetetlen jelzőkkel illetném az urat, de azért sem mondok semmit. Ő bizonyára tudja, mit miért csinál, engem nem tud becsapni. A pénzről szól minden. Pénzről és pozícióról. A többi csak süket duma.

– Két éve volt szerencsém látni, amikor a Kempinski Szállóban előlépett a paraván mögül, kipihenten, elegánsan, jókedvűen, bizakodva. Akkor aligha sejtette, hogy a luxushotelből egyenesen mocsárba lép majd.

– Ugyan már! Azért, mert hatalmi harc folyik, a játékot még nem rontották el. Az ön által is említett közgyűlés előtt azt nyilatkoztam, győzzön a futball, és érjen véget a hangulatkeltés. Ennyi negatív gondolatot soha, sehol nem hallottam, mint Magyarországon. Szégyen az, ami itt történik, de nekem tiszta a lelkiismeretem. Biztosan hibáztam én is a két év alatt, de dolgoztam becsülettel, és ne felejtse el, talán volt részem abban, hogy játszottunk Brazíliával, Argentínával, Franciaországgal, Németországgal. Az elmúlt két esztendőben sok magyar futballista szerződött külföldre, került erős bajnokságba, és mindezt azzal érték el, hogy én lehetőséget adtam nekik a válogatottban. Ha a helyzet rákényszerít, emelt fővel távozom a kapitányi posztról.

 

– És ha valami csoda folytán egyszer úgy döntenek a vezetők, hogy folytathatja, esetleg szerződéshosszabbítást ajánlanak önnek, hogyan tud majd itt tovább dolgozni?

– Úgy, hogy nem érdekelnek a károgók, a pesszimisták, az irigyek. Csak a csapat érdekel, a magyar válogatott, amely erős lesz. Van Gera Zoltánunk, Böőr Zoltánunk, Király Gáborunk, Torghelle Sándorunk, Bodnár Lászlónk, Juhász Rolandunk, Hajnal Tamásunk, és persze jönnek a fiatalok, akikkel már határozottan számolok. Tőzsér Dániel, Feczesin Róbert és még sorolhatnám. Az sem zavar majd, ha egy klub, mondjuk a Debrecen vezetősége nem engedi el az edzőtáborba a játékosait, ehelyett valamilyen kispályás uli-buli meccsen szerepelnek a fiúk. Mert tudom, hogy ez történt, amikor Amerikában voltunk. Ha nekik csak ennyit jelent a válogatott, ám legyen. Azt is írja le, ha Antigua és Barbuda, amelynek a válogatottja számomra sem volt álomellenfél, újra megmérkőzik velünk, hát állunk elébe. Mert Magyarországon Brazília sem volt jó ellenfélnek. A brazilok túl jók, Antigua és Barbuda csapata pedig legyintésre sem érdemes. Hát ezért mondom én: állandó ellenszélben kell eredményesnek lenni. Kinek jó ez, mondja meg?

 

Forrás: Nemzetisport.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Bicskei: Itthon is vannak jó edzők!

 

A szurkolók többsége Matthäus mellett volt.

 

 

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Liga közötti korábbi háború, illetve az azzal járó kapitánymenesztés apropójából a kialakult helyzetről és a jövendőbeli kapitány személyéről érdeklődtünk a magyar nemzeti tizenegy korábbi szövetségi kapitányainál.

Ami a "12. játékos", azaz a szurkolótábor véleményét illeti: honlapunk felmérése alapján még mindig többségben vannak azok, akik Lothar Matthäust szerették volna továbbra is a válogatott kispadján látni.

Sőt, a legelszántabbak még szimpátiatüntetésre is készülnek "Loddar" mellett. Igaz, ez már okafogyottá vált, hiszen Matthäus közben aláírt egy brazil csapathoz.

A német szakember elődeinek a válaszaiból kiderült, elsősorban magyar edző kinevezésének örülnének, vagy azt tartanák észszerű döntésnek.

 

Elsőként Bicskei Bertalant kérdeztük.

- A Magyar Labdarúgó Szövetségben mostanában kialakult helyzet előrevetítette annak az árnyékát, hogy változásra lesz szükség. Futballunknak különösebb eredményei nem voltak, ráadásul a vezetők elkövettek olyan szervezési hibákat is, mint például a liga kétfelé bontása. Miután hosszú ideig távon voltam, a belső problémákról csak a médiumokból tájékozódtam, így nem mennék bele mélyebb elemzésekbe. Az elkövetkezendő vizsgálatok deríthetik csak ki a valóságos állapotot. Ami a kapitány-kérdést illeti, Magyarországon is vannak olyan edzők, akik meg tudják oldani ezt a feladatot olyan szinten, mint az átlagos külföldi trénerek. Az olyan kiváló kvalitású szakemberek viszont, mint például Ottmar Hitzfeld, jelen viszonyok között megfizethetetlenek a magyar futball számára.

 

 

Forrás: www.nb1.hu

Link to comment
Share on other sites

Sziasztok ! Ez az első hozzászólásom de nem tudtam megállni hogy ne szóljak hozzá ehhez a témához !

Előre kell vetítenem hogy nem nézem a magyar bajnokságot , mert a lélektelen játékot nem szeretem.

Egy kisvárosi csapatnál vagyok edző , de csak gyerekekkel foglalkozom mert velük érdemes !!!

Én úgy látom hogy utánpótlás és edzőképzés terén hatalmasat léptünk előre és ennek Kb. 10 év múlva meg lesz az eredménye !!!

Lothar távozásának nem örültem , mert a magyar edzőkkel nem szakmai probléma van , hanem nem tudják mentálisan felkészíteni a játékosokat .Évek óta most láttam előszőr küzdeni a magyar válogattottat .

ÉS EZ LOTHARNAK AZ ÉRDEME !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egy kicsit hosszúra sikerült a hozzászólás , de rengeteg hibát látok . Ha valakit érdekel szívesen válaszolok a kérdésekre !!

 

 

 

 

Ha érdekel az utánpótlás foci , látogass el a honlapomra :

 

http://micky71.fw.hu

 

vagy az egyesület honlapjára :

 

http://sportmustang.gportal.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Hát ezt jól látod ! ezt mutatja az is ami most az MLSZ - ben folyik ! Ez egyszerűen vicc , hogy olyanok veszik körül

a focit , akiknek semmi közük hozzá , csak pénzük van. Ezzel nem is lenne baj (mármint a pénzzel) de az irányítást hagyják a profikra !

 

 

Ne idézd a közvetlenül előtted szólót! Kösz!

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Borsodi Liga 18. forduló:

Lombard FC Pápa - Ferencváros 1-5 (1-0)

Pápa, 2700 néző

vezette: Makai

Pápa: Szűcs - Farkas A. (Gaál 73.), Varga D., Mumba, Geri - Müller, Lipták - Kincses, Elder (Szabó I Z. 78.), Szabó II Zs. (Ujhegyi 70.) - Simpson

Ferencváros: Kemenes - Bognár, Tímár, Botis (Szálkai 87.), Laczkó - Lazic (Bajevski 59.) - Erős G. (Szalai 42.), Lipcsei, Leandro - Tőzsér - Jovánczai

gól: Simpson (28.), illetve Laczkó (63.), Bajevski (68.), Lipcsei (71., 11-esből), Jovánczai (80., 84.)

kiállítva: Varga D. (76.)

sárga lap: Simpson (19.), Lipták (40.), Varga D. (52., 76.), Szűcs L. (53.), illetve Tímár (15.), Lipcsei (19.), Bognár (40.)

 

9. perc: Tőzsér eresztett el messziről egy lövést, de csúnyán mellément.

 

24. perc: Szabadrúgást kapott a Ferencváros, Tőzsér lövését Szűcs védeni tudta.

 

28. perc: Megszerezte a vezetést a Pápa. Simpson kapott jó labdát Eldertől a bal oldalon, lövése pedig a kapufáról a vendégek hálójában kötött ki (1-0).

 

43. perc: Lipcsei szabadrúgása szállt egy méterrel a pápai kapu fölé.

 

57. perc: Kincses tizennégy méterről megeresztett lövését védte Kemenes.

 

63. perc: Leandro jobb oldalról beívelt szabadrúgása került Laczkó elé, aki a bal sarokba helyezett (1-1).

 

67. perc: Szalai szerzett labdát, majd Bajevszkit indította, aki a kifutó Szűcs fölött a hálóba lőtt (1-2).

 

71. perc: Bajevszki indította Jovánczait, aki eltolta a labdát Szűcs mellet, majd átesett a kapuson. Makai játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Lipcsei biztosan értékesített (1-3).

 

82. perc: Tőzsér ugratta ki nagyszerűen Jovánczait, a csatár pedig tovább növelte a Ferencváros előnyét (1-4).

 

83. perc: Ismét Jovánczai volt eredményes. A Leandro által felívelt labda a tizenhatoson belül a csatár elé került, aki félfordulatból a pápai kapuba lőtt (1-5).

 

Az első félidőben szerzett találatának köszönhetően egygólos vezetéssel mehetett szünetre a hazai csapat, a vendégek azonban a második játékrészben felőrölték ellenfelüket, és kiütéses győzelmet arattak.

 

A Vasas megóvta az Újpest elleni mérkőzést

 

A Vasas óvást nyújtott be a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) versenybizottságához a Borsodi Liga 16. fordulójában rendezett, Újpest elleni találkozója kapcsán. A meccset 3-2-re elvesztő angyalföldi klub álláspontja szerint a lila-fehéreknél Füzi Ákos jogosulatlanul lépett pályára.

 

"Füzi az Újpest Spartak Trnava elleni felkészülési mérkőzésén piros lapot kapott, ügyében azonban a mai napig sem született fegyelmi határozat" - mondta Vancsa Miklós, a Vasast működtető kft. ügyvezető igazgatója. "A szabályok értelmében kiállított futballista addig nem játszhat, amíg nem folytatták le vele szemben a fegyelmi eljárást. Ennek a végén felmentő ítélet is születhet, de az eljárásnak nincs nyoma. Ha Füzi a mérkőzés időpontjában az Admira Wacker játékosa volt, akkor az osztrák szövetségnek kellett volna eljárnia ellene, de ez sem történt meg."

 

Nemes Károly, az Újpest sajtófőnöke szerint a lila-fehér klubnak semmitől sem kell tartania. "Nem ismerjük az osztrák fegyelmi szabályzatot, lehet, hogy a felkészülési mérkőzéseken kiállított futballisták ügyével nem is szokott foglalkozni, a kérdéses időpontban Ákos valóban az Admira játékosa volt. Ennél azonban fontosabb, hogy az osztrákok több mint két héttel az ominózus felkészülési meccs után kiadták Füzi játékengedélyét, amit nem tettek volna meg, ha fegyelmi eljárás folyik ellene. Az MLSZ-től is megkaptuk a játékengedélyt, tehát Füzi jogosan szerepelt a Vasas elleni mérkőzésen."

 

Füzi Ákost február 3-án, az újpestiek Spartak Trnava elleni felkészülési mérkőzésén állította ki a játékvezető, mert úgy látta, hogy a magyar futballista megütötte ellenfelét. A találkozó 45 perc után félbeszakadt, mert a szlovák együttes nem járult ahhoz hozzá, hogy Füzi helyén egy másik játékos lépjen pályára a második félidőben, az újpestiek pedig ilyen körülmények között nem folytatták a meccset. A versenybizottság várhatóan a jövő héten foglalkozik az üggyel.

 

Forrás:origo.hu

 

Az idegenbeli csapatok napja volt a szerdai a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Debrecen egy félidőt emberhátrányban játszott Újpesten, ennek ellenére 1-0-ra győzött, a Vasas a pécsi túrát zárta sikerrel, a Fehérvár pedig Kaposvárott tudott fordítani.

 

Mozgalmasan kezdődött a Megyeri úti mérkőzés, a 8. percben Erős ütött oda Égernek, az újpesti középpályás ekkor még megúszta lap nélkül, aztán a szabadrúgás után ütközött Sándor Tamással, amiért a Loki büntetőt, Erős pedig sárgát kapott.

 

A tizenegyest Éger rúgta a kapu közepébe, de Dubraviczky megismételtette, mert egy vendégjátékos belépett a 16-oson belülre a lövés előtt. Éger másodjára a bal sarok felé rúgta a labdát, de Illyés kiütötte a lövést, majd Sidibe ismétlését is hárította. Az első negyedóra végén Kovács passza után Tisza lőtt 15 méterről, és Csernyánszki bravúrral tolta a bal kapufára.

 

A folytatásban inkább egymást rúgdosták a felek, nagyobb helyzet nem alakult ki, Supka Attila kétszer is cserélt sérülés miatt, Virág és Kiss is lesántikált, helyükre Madar és Bernáth állt be. A játékrész legvégén Dombi és Erős harcolt a labdáért, a Loki villámembere lerántotta az újpesti középpályást, amiért megkapta második sárga lapját, és a kiállítás sorsára jutott.

 

Az emberhátrányban lévő Debrecen óvatosabban játszott a szünet után, de így is megszerezte a vezetést, Sándor Tamás vette le remek mozdulattal a labdát az újpesti 16-osnál, aztán egy lövőcsel után elkaszálta egy becsúszó hazai játékos, úgyhogy ismét tizenegyest kapott a Debrecen.

 

Ezúttal Sidibe volt az ítéletvégrehajtó, és ballal a jobb felsőbe küldte a labdát. A csereként beálló argentin Lucas Cariati állt a legközelebb az egyenlítéshez, de Füzi beadása után ívelt fejese a bal kapufán csattant, így maradt a debreceni győzelem.

 

A Vasas és a Fehérvár is idegenben nyert, és így kedvező helyzetben várhatja a Pécs, illetve a Kaposvár elleni visszavágót.

 

Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Pécsi MFC - Vasas 0-1 (0-0)

gól: Rósa H. (79.)

 

Újpest - Debrecen 0-1 (0-0)

gól: Sidibe (69., 11-esből)

kiállítva: Dombi (45+2., Debrecen)

 

Kaposvár - Fehérvár 1-2 (1-1)

gól: Alves (23.), illetve Schwarz (44.), Csizmadia (81.)

 

Az FC Sopron-Budapest Honvéd párharc első mérkőzését a pálya használhatatlansága miatt március 22-re halasztották.

 

Forrás:origo.hu

Link to comment
Share on other sites

A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a Zalaegerszegi TE ellen a labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójának nyitómérkőzésén.

 

Borsodi Liga, 19. forduló:

Ferencváros - Zalaegerszegi TE 2-2 (1-1)

Üllői út, 4300 néző

v.: Fábián

Ferencváros: Kemenes - Balog Z., Tímár, Botis, Leandro - Szalai (Takács Á., 57. ,Fitos, 70.), Tőzsér, Lazic, Laczkó - Bajevski (Erős G., 70.), Jovánczai

Zalaegerszegi TE: Varga Z. - Kocsárdi, Csóka, Sebők V., Vasas - Józsi (Nagy L. 74.), Molnár B., Peric, Sebők J. - Koplárovics (Kónya, 65.), Bogunovic

gól: Jovánczai (17., 62., mindkettőt 11-esből), illetve Sebők V. (21., 11-esből), Peric (59.)

sárga lap: Balog (20.), illetve Vasas (61.), Molnár B. (66.)

 

16-17. perc: Szalai indult meg a térfél közepéről, egészen a 16-osig vezette a labdát, ahol Bajevskihez passzolt, de Kocsárdi ellökte a támadót. A büntetőt Jovánczai az elvetődő Varga mellett a kapu közepébe rúgta (1-0).

 

20-21. perc: egy bal oldali beívelésnél Tímár középen, a tizenhatoson belül lerántotta Sebők Vilmost: a 11-est a sértett végezte el, és magabiztosan lőtt a jobb alsó sarokba (1-1).

 

59. perc: Koplárovics csapta be Balogot a bal oldalon, középre adásába Bogunovic belepiszkált, így Peric elé került a labda, aki 10 méterről a jobb sarokba bombázott (1-2).

 

61-62. perc: a csereként beállt Takács óriási lendülettel tört be a 16-oson belülre, ahol Vasassal ütközött, Fábián játékvezető pedig a 11-es pontra mutatott: a büntetőt ismét Jovánczai végezte el és a bal sarokba gurított (2-2).

 

A Ferencváros a találkozó elején valósággal nekiesett a vendégeknek, így Jovánczai Zoltán büntetőjével hamar meg is szerezte a vezetést, de a Zalaegerszeg nem adta fel és Sebők Vilmos néhány percen belül egyenlíteni tudott - szintén 11-esből. Ezután kissé leült a mérkőzés, de inkább a hazai gárda irányította az összecsapást.

 

A szünet után a ferencvárosi tábor folyamatosan az egyenlítő gól szerzőjét szidalmazta: az új szabályok értelmében a játékvezető először a hangosbemondón keresztül figyelmeztette a nézőket, majd - miután ez nem segített - félbeszakította a mérkőzést, rövid egyeztetés után azonban folytatódott a játék.

 

Ez a kis szünet a vendégeknek tett jót, hiszen egy hatalmas védelmi hiba után Darko Peric megszerezte a vezetést, de ismét feltámadt a zöld-fehér gárda és Takács Ákos harcosságának és Jovánczai nyugodtságának köszönhetően egyenlített. A hajrában a hazai gárda mindent megtett a győzelemért, de Szentes Lázár együttese magabiztosan tartotta a döntetlent.

 

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...

Óriási szerencséje volt a Gőrnek!

89percig jól játszott a Fradi, de egy hiba becsúszott, amin 2pont elúszott.

7. a tabellán, és egy meccsel kevesebbet játszott a többieknél.

Ha nyeri azt az egyet, akkor 5.

 

Különben nem kell izgulni a Fradistáknak, körülbelül 2év, és újra bajnokesélyes csapat leszünk.

Link to comment
Share on other sites

Óriási szerencséje volt a Gőrnek!

89percig jól játszott a Fradi, de egy hiba becsúszott, amin 2pont elúszott.

7. a tabellán, és egy meccsel kevesebbet játszott a többieknél.

Ha nyeri azt az egyet, akkor 5.

 

Különben nem kell izgulni a Fradistáknak, körülbelül 2év, és újra bajnokesélyes csapat leszünk.

 

Jeti Peti , 1 pontot szerzett a fradi . 3-x=1

x=? :)

Mellesleg nem mondanám hogy szerencséje volt az ETOnak , bár valóban mák a 89. percben egyenlíteni , azonban ne felejtsük el , hogy ha nincs Tímárotok , akár még meg is szórhattunk volna a titeket :) Persze mindíg a HA ... de azért mégis , érzed . Szerintem pont hogy igazságos eredmény született ! ;)

Laczkó pedig nagyon nagy tehetség , mint ahogy Varga Robi az ETOban !

 

Hajrá Győr !!! :D

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 4 weeks later...

Mint ismeretes, a magyar válogatott május 30-án az angol nemzeti csapat vendégeként lép pályára a szigetországban. Már tavaly év végén, a meghívás pillanatában jelezte az angol labdarúgó-szövetség (The FA), hogy amennyiben esetleg az újjávarázsolt Wembley-stadion munkálatai nem fejeződnek be időben, a mérkőzést más helyszínen rendezik meg. Az angol szövetség hivatalos honlapján (www.thefa.com) kedden megerősítette - és erről hivatalosan az MLSZ-t is tájékoztatta -, hogy elhúzódik a nagyszabású stadion beruházás, és ezért az angol kupa döntőjét a cardiffi Millennium Stadionban rendezik. Ezzel egyidőben azt is közölte Brian Barwick, a szövetség ügyvezető igazgatója, hogy az angolok két vb-felkészülési összecsapása, a május 30-i angol-magyar, és a június 3-i Anglia–Jamaica nem Londonban, hanem az Old Trafford Stadionban lesz.

 

 

A május 24-én Budapesten Új-Zéland, 30-án Manchesterben Anglia ellen pályára lépő névsorból hiányoznak azok a jelöltek, akik a jövő szerdán esedékes Vasas-Fehérvár Magyar Kupa-döntőben érdekeltek, illetve külföldi klubjaikban kötelezettségük van vagy kisebb sérüléssel bajlódnak.

 

Az A-válogatott keret névsora:

 

Kapusok: Csernyánszki Norbert (Debreceni VSC), Végh Zoltán (MTK Budapest), Rabóczki Balázs (FC Sopron)

Védők: Éger László (Debreceni VSC), Sebők Vilmos (Zalaegerszegi TE), Komlósi Ádám (Debreceni VSC), Vanczák Vilmos (Újpest FC), Juhász Roland(Anderlecht), Pető Zoltán (FC Brussels), Fehér Csaba (Willem II)

 

Középpályások: Kiss Zoltán (Debreceni VSC), Halmosi Péter (Debreceni VSC), Lőw Zsolt (Rostock), Dárdai Pál (Hertha BSC), Molnár Balázs (Zalaegerszegi TE), Vadócz Krisztián (Auxerre), Tóth Balázs (Malatyaspor), Polonkai Attila (REAC), Thomas Sowunmi (FC Slovacko), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Huszti Szabolcs (FC Metz), Czvitkovics Péter (MTK Budapest), Sándor György (Újpest FC), Virág Béla (Debreceni VSC)

 

Támadók: Szabics Imre (FC Köln), Torghelle Sándor (Panathinaikosz), Rajczi Péter (Újpest FC), Kerekes Zsombor (Willem II), Simek Péter (Poli Temesvár)

 

 

UI: kiváncsi leszek az Angol Magyarra :):)

 

Link to comment
Share on other sites

Ha kikapunk, kikapunk.. a lényeg szerintem az, hogy jó meccset szeretnénk látni, ahol a mi "aranylábú" fiaink nem bénáznak, nem asszisztálnak, hanem szívvel és lélekkel futbaloznak, és persze kevesebb sárga lapot kapnak.. Mattheust bírtam, ő más szellem volt, érezte már a sikert és joggal várta volna el, hogyha kell, a sikerért akár térden is csúszik a magyar foci. Nem így volt. Bozsikban nem érzem a tűzet, a harciasságot.. a magyar futbalistáknak szerintem kemény edző kell, akit nem izgat, hogy melyik játékos kinek a kedvence.. nagyon tetszett, amikor hazazavarta azokat, akik nem teljesítették szívvel azt amit a nemzeti mez megkívánt volna. Szar a magyar foci. Nem azért mondom, mert látom a nyugati bajnokságokat, hanem azért, mert nincs rendes utánpótlás nevelés, az U17-U21 jó játékosai eltünnek a süllyesztőben, olyan emberek akarják motiválni a csapatokat, a magyar futballt, akik sz*rnak bele, a lényeg a lé.. vagy feszítenek a Sport1/2 stúdióban, játszák az eszüket, közben csak nagy nullák.

Link to comment
Share on other sites

Mattheus sem volt jó edző és Bozsik sem az. Mindketten tapasztalatlanok még az edzőségben.

Mattheust a hírneve miatt, Bozsikot pedig az apja hírneve miatt futtatták fel. Szerintem találni kellene egy rutinos, sokat látott szakembert és hagyni legalább 8 évig dolgozni, hogy jó csapatot építsen ki.

Link to comment
Share on other sites

Mattheus sem volt jó edző és Bozsik sem az. Mindketten tapasztalatlanok még az edzőségben.

Mattheust a hírneve miatt, Bozsikot pedig az apja hírneve miatt futtatták fel. Szerintem találni kellene egy rutinos, sokat látott szakembert és hagyni legalább 8 évig dolgozni, hogy jó csapatot építsen ki.

 

Mattheus égett a siker iránt érzett vágytól. Nem ok nélkül csépelik mindig a bírók --> A Partizan Beograd, a honi válogatottnál és a mostani brazil csapatánál is bizonyít e téren. Futballistaként látja a focit, ezért is olyan vehemens. Kellett volna mellé egy tehetséges szakember gárda. Valóban kellene legalább 8 év állandóság, de ha az MLSZ felé pillantunk, láthatjuk, hogy ott nyoma sincs változásra való hajlamnak.

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...