Clark Posted December 8, 2006 Share Posted December 8, 2006 A NASA számtalan fotó áttanulmányozása után arra a következtetésre jutott, hogy az elmúlt években patakok csordogáltak a Marson. Akkor viszont folyékony víznek is kell lennie, ahol meg van víz, ott többnyire van élet is. A magyar csillagászok üdvözlik az amerikaiak felzárkózását. A Mars Global Surveyor szonda fényképei a NASA szerint azt bizonyítják, hogy a vörös bolygó felszíne alatt folyékony víz található. Gyanús volt Az amerikai űrkutatási hivatal szondája 1999 óta több ezer hasadékot fényképezett le, és kettő ezek közül olyan tüneteket mutatott, mintha víz folyt volna bennük a közelmúltban. A bolygó felszínét hat éven át fotózta a szonda, és a különböző időpontokban készült képek összehasonlítása után arra jutotta a kutatók, hogy az elmúlt években jöttek létre a vízátfolyások. Az új képeken ugyanis olyan foltok látszanak, amelyek a régebbieken még nem voltak ott. Azt korábban is gyanították, hogy a Marson található hasadékokat és medreket egykor folyók formázták, eddig viszont úgy gondolták, hogy ezek a folyók már jéggé fagytak. A világos színű lerakódások láttán a kutatók újragondolták a dolgot, és belátták, hogy mégiscsak lehet folyékony víz a Marson. A bolygó felszínén uralkodó alacsony hőmérséklet és légnyomás miatt a víz nem maradhat sokáig folyékony halmazállapotban, a kutatók ezért azt feltételezik, hogy a felszín alól induló vízkitörésekről lehet szó. Egyelőre nincs elmélet arra, hogy miért nem fagy meg a víz a felszín alatt, és hogy egyáltalán mennyi folyadék lehet a vörös bolygón, írta az MTI. Tudtunk róla A lelet alátámaszthatja a marsi életről szóló feltételezéseket, ugyanis a folyékony halmazállapotú víz jelenléte - ellentétben a jéggel vagy a vízgőzzel - jó alap az élet megjelenéséhez. A NASA szakemberei szerint az új lelet felveti annak lehetőségét, hogy a Mars felszíne alatt megvannak az élet kialakulásához szükséges körülmények. A magyar kutatók nem lepődtek meg az eredményeken. Horváth András csillagász, a Planetárium korábbi igazgatója már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy a Mars-Odyssey szonda mérései elég bizonyítékot szolgáltattak a marsi víz jelenlétéről. A kutató szerint a bolygón négy helyen van víz a talaj felső fél méterében. A Magyar Tudomány novemberi számában publikált, Gánti Tiborral, Bérczi Szaniszlóval, Pócs Tamással, Kereszturi Ákossal és Sik Andrással közös tanulmányában arról ír a csillagász, hogy a Mars felszíne alatt rendszeres időközönként, és viszonylag hosszú ideig megtalálható a víz folyékony állapotban. Sőt - áll a tanulmányban - a bolygón található sötét foltok a marsi élet bizonyítékai, a marsfelszíni organizmusok nyomai. A csoport a NASA interneten is elérhető nagyfelbontású fotóinak az áttanulmányozása után jutott erre a következtetésre. Horváth András az Indexnek elmondta, hogy a képek megjelenése mindenképp jó hír, de azokból semmi olyan nem derül ki, amit magyar kutatók ne tudtak volna már eddig is. Azért örül a fotóknak, és annak, hogy most már az amerikai kollégák is kezdik megismerni a vörös bolygót. Forrás:index.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted December 9, 2006 Share Posted December 9, 2006 Na most ez már ködösítés. Mi az hogy több jól megfizetett tudsógárda nem tudja eldönteni milyen halmazállapotu lehet a jég a Marson. Azért a holdat már mikor meghódították ... azóta se voltak ott -mármint egyik láma se a 2 nagykutya közzül.- ideje lenne már a Marsot támadni Irak helyett. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Schofield Posted December 11, 2006 Share Posted December 11, 2006 elég jó hogy ezt végre a nagyközönség elé dobták mert ezt már nem mostanában fedezték fel a nasa-nál Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polip14 Posted December 11, 2006 Share Posted December 11, 2006 hát majd ha télleg kézzel fogható bizonyítékot találnak akkor elhiszem,,addig meg bármi történhet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Már volt egy ilyen témájú hír - gleccser a Marson szerintem igaza van biohazard-nak, ez ködösítés, azt tanácsolom, hogy várjunk! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.