Jump to content
PirateClub.hu

Szado Mazó Brutalitás!


Jaffry
 Share

Recommended Posts

Szereztem pár érdekes dolgot a szado mazórol! Én teljes szinten elítélem ezt!

 

 

 

 

 

 

A tortúra

(részlet Torrente del Bosque Kínzások és kivégzések című könyvéből)

 

 

A tortúra, mint kifejezés, illetve mint büntetési gyakorlat tulajdonképpen az inkvizícióból maradt az utókorra: a rettenetes eljárás valójában különböző kínvallatások jól felépített sorozata volt. Kizárólag azokkal szemben számított törvényesnek alkalmazása, akiket bármilyen okból halálra ítéltek - igaz, az adott korszakban alig elvétve lehetett irgalmasabb büntetési módozatokról hallani. E sokáig alkalmazásban lévő, beismerésre késztető módszer nem kevesebb, mint 11 fokozatból állott. Azt, hogy a vádlottnak mennyi fokozatot kellett kiállni, minden esetben a bíróság szabta meg. Valójában tehát a tortúra egyfajta vádbizonyítási szereppel bírt, azért került alkalmazásra, hogy a gyanúsított minden reá vonatkozó vádat beismerjen, merthogy ezek után törvényes kivégzése elé már nem hárulhatott semmiféle jogi akadály.

Vegyük hát sorra a 11 fokozatot.

 

1. Bíró általi kínvallatással való fenyegetés, előbb szelíd, majd kemény hangon

 

A szelíd szó használata ne tévesszen meg senkit sem; mivel a vádlottak többnyire tisztában voltak a rájuk váró kínok jellegével és elkerülhetetlen mivoltával, sokan már az első fokozatnál bevallották minden bűnüket, még akkor is, ha történetesen ártatlanok voltak. És ugyan nem törvényesen dokumentált emlék, de a vádlott gyöngédebb nógatásának közepette, olykor azért elcsattant néhány jobb belátásra biztató, szemkápráztatóan derekas pofon. Meglehetősen gyakran fordult elő az elítélttel, hogy már a szóbeli terror hatására is úgy vélhette: a következő fokozatokat már semmiképp nem tudná kibírni, ezért beismerő vallomást tesz -inkább jöjjön a hurok, vagy a sebesen suhanó pallos, mint a végtelen fájdalmak gyötrelme…

 

 

2. A hóhér a tortúra színhelyén fenyegeti meg a gyanúsítottat

 

Nincs is magától értetődőbb ennél. A hóhér jelenléte már önmagában félelmet keltő, főleg ha a rettegett csuklyás figura az igazán elhivatott szakember kérlelhetetlen következetességével, tehát a legaprólékosabb tökéllyel részletezi a hamarosan alkalmazásra kerülő eszközök működését és élő szervezetre gyakorolt hatását. A szakmai képzéssel is felérő rendhagyó okítás kiváltképpen eredményesnek mutatkozott, ha a hóhér gyakorlati demonstrációt tartott, és egy negyedik, vagy annál is magasabb fokozatra ítélt vádlotton szemléltethette az eljárások menetét és következményeit, a valószínűleg már az ájulás határán lévő gyanúsított felé. Esetenként, valószínűleg a hóhér vérmérsékletétől függően az is megtörtént, hogy a vádlottat aktív részvételre kényszeríttették, és bevonták a tortúra folyamatába: egy-egy eszközt a vádlott kezébe nyomtak, majd rávették, hogy próbálja ki azt sorstársán.

 

 

3. Előkészületek a kínvallatás végrehajtására (a vádlott levetkőztetése, kezének, lábának összekötözése, végül pedig a tűznek, a vádlott fedetlen testéhez való közelítése)

 

Ez volt az úgynevezett "bemelegítő" fokozat. A csupaszra vetkőztetett szerencsétlen, kiszolgáltatottsága és megalázottsága már a viszonylag enyhe eljárás során is az elviselhetetlenségig fokozódott. Végtagjait összekötötték, így mozgásképtelenné vált, magatehetetlensége kiteljesedett. Ilyenkor általában nem volt hasztalan még egyszer szemléltetni a kínzóeszközök működését, hátha a tortúra alá vont személy mégiscsak meggondolná magát. Ha mégsem, akkor a hóhér izzó vasakkal közelített a mezítelen testhez, precízen, mindössze néhány milliméternyi távolságig. Ilyenkor valószínűleg sok vádlott agyán átfutott, hogy ugyan miért nem vallott korábban, elkerülendő a további következményeket. A tortúra valóban kemény fizikai megpróbáltatásai azonban csak eztán következtek.

 

 

4. A végtagok és ujjak összeszorítása vékony, de erős zsineggel

 

Szinte gyermetegnek tűnő, igencsak kézenfekvő technika ez, hatása mégsem lebecsülendő, miként annak erőnléte és pszichológiai teherbírása is kivételes, aki ezt a fokozatot zokszó nélkül képes volt elviselni. Ha az elítélt férfi volt és történetesen képes volt ellenállni, az esetben már a nemi szervre is került egy szoros hurok (női elítélt esetében a mellbimbóra). A hatás elképzelhető. Csak vékony madzagokat alkalmaztak, semmi különösebb megtorló eszközt, ám a szorítások nyomán kiserkenő vér megállíthatatlan szivárgása, a felszakadt bőrön át a lüktető, sajgó húsba hatoló madzag okozta fájdalom rettenete, a szűnni nem akaró, mindinkább erősebb szorítás következtében kifakadó erek látványa iszonytató volt. Aki képes volt elviselni ezt a fokozatot, oly mértékű tartós fizikai károsodásokat szenvedett, hogy soha többé nem számított már teljes, ép és egészséges embernek. Ennél a fokozatnál nagyon sok elítélttel az is gyakran előfordult, hogy a szenvedéstől elájultak, vagy éppen az elméjük bomlott meg.

 

 

5. Nyújtólétrára fektetés, vagyis a test és a végtagok erőszakos nyújtása

 

Az inkvizíció egyik legalantasabb, egyszersmind leghatékonyabb találmányának korszerűsített, csekély mértékben szelídített változata. A nyújtólétrára, vagy nyújtópadra fektetett gyanúsított hat oldalról csigaszerű szerkezetekre rögzítették, miáltal minden irányból hatékonyan végre tudták hajtani a test nyújtásának előre megszabott fokozatait. Egy kisebb csigaszerkezetet a nemi szerv és a köldök számára tartották fenn. Ez az eljárás már nem nagyon tűnt fokozhatónak, de sokszor nem is volt rá szükség, főleg ha az áldozat izületei már nem bírták tovább a terhelést, a végtagok illeszkedésénél lévő ínszalagok elpattantak, az ízületi tokok szétnyíltak, így a kezek és a lábak bőséges belső vérzés kíséretében kifordultak a helyükből. Amennyiben a hóhér esetleg túlbuzgónak bizonyult, vagy rosszul mérte fel a tortúra alá vont személy erőnlétét, a kínzott elájult a fájdalomtól, majd borzalmas kínok között megfulladt.

 

 

6. Tüzes vassal való égetés

 

Az izzó rudakkal a harmadik fokozatban még csak ismerkedő gyanúsított ezúttal már önnön magán tapasztalhatta meg az izzó fém emberi testre gyakorolt hatását. A bőrre nyomott tüzes rudak és patkók éles sistergése, saját testének förtelmes bűzös, égett szagának elviselése, és persze az elviselhetetlen fájdalom döbbenetes hatást váltott ki. A hóhér, kinek feladata volt az áldozat állapotának folyamatos, mindenre kiterjedő felügyelete, illetve tudatának ébren tartása, gyakorta locsolt vizet a kínzott testre: egyrészt az égett hús bűzének enyhítésére, másrészt a hatás fokozása miatt.

 

 

7. Az ujjak préselősatuba történő helyezése, ugyanakkor éles vas behelyezése a nyelv alá

 

A préselősatu kifejezés már önmagában is roppant beszédes. Funkciója magától értetődő, működése roppant egyszerű, ám hatása elsöprő. Az eszköz célja az ujjakat a préssel addig szorítani, amíg a már több helyen szétrepedt testrész szét nem nyílik a körömágyaknál. Ezt kiegészítendő, egy tűhegyességű acél éket helyeztek a nyelv alá, miáltal az elítélt ízlelőszervének ösztönös rángatózása következtében bekövetkezett a kívánt hatás: a nyelv előbb átlyukadt, majd elroncsolódott és szétszakadt - ezen csonkolás komoly vérveszteséggel járt. A könyörtelen, rettenetes fájdalmat okozó eljárás tulajdonképpen már sokkalta inkább a puszta megtorlás, mint a beismerő vallomás kicsikarását szolgálta: amennyiben a gyanúsított nem volt hajlandó vallani, nyelvének szétroncsolásával immár örökre elnémították.

 

 

8. A test égetése gyertyával, szurokkal vagy szalmával

 

Ez tulajdonképpen a tűz által végrehajtott tortúra következő fokozata. A fekvő helyzetben kikötözött elítélt testére rácsöpögtették a gyertya forró viaszát, majd az égő gyertyákat reá állították. A szabadon maradt testfelületekre kisebb-nagyobb, általában maroknyi nagyságú szalmaboglyákat helyeztek, amiket véletlenszerű sorrendben meggyújtottak. A tűz erejének fokozására tökéletesen alkalmasnak bizonyult a forró szurok, mely az ember bőrébe azonnal beépülve a kín újabb, eddig még ismeretlen dimenzióit szavatolta.

 

 

9. A leborotvált fejbőrre jéghideg víz lassú csöpögtetése

 

A kegyetlen kínzásnemek egyik legleleményesebb, jellegét tekintve az összes többi módszertől nagymértékben eltérő változata. Ez természetes is, hiszen a fejbúbra csöpögtetett hideg víz alkalmazása eredendően nem európai eljárás, hanem jellegzetesen távol-keleti találmány. Sok-sok dinasztiával ezelőtt, nyilván ráérős kínai bölcsek fejlesztették ki ezt a nem hétköznapi leleményt, amely a hadakozások és "államigazgatási eljárások" során komoly karriert futott be. A lényege: a kopasz fejbőrre azonos, általában 10 másodpercenkénti időrendben éppen csak felolvadt, jéghideg vizet csepegtettek. A folyamat élettani hatása korántsem nyilvánvaló, így érdemes kitérni eme kínzás anatómiájára. A sötétbe zárt, magára hagyott elítélt fején koppanó cseppek olyan hatást keltettek, mintha egyre nehezebb súlyokat potyogtatnának a fejére, mely ugyanakkor olyan érzés kísért, mintha a víz durván égetné a fejbőrt. Kis idő elteltével a cseppek már mázsányi súlyúnak tűnnek, és a fejre csapódva a legkeményebb fizikai fájdalom illúzióját keltik. A cseppek pottyanása közötti alig néhány eseménytelen másodperc pedig szép fokozatosan átalakul az elviselhetetlen rettegés, időben többé már nem mérhető periódusává. Az ilyen eljárás alá vont elítéltek gyorsan elvesztették orientációjukat, majd elméjük elborult. Mivel a jéghideg víz éberen tartotta a tudatot, nem következhetett be az ájulás, így a megkínzott személy a rettenetes fájdalmaktól még az ájulásban sem lelhetett menedéket.

 

 

10. A test forró fémmel, vagy szurokkal való megégetése

 

A hideg által kiváltott hatást újfent felcserélték a hő által kiváltott fájdalomra. Ebben a fokozatban az olvadt fém használata jelentett újdonságot, amely mély sebeket okozva marta fel az elítélt bőrét és húsát, majd a nehezen lassan kihűlő, a testbe beékelődve is hosszasan izzó fém elviselhetetlen kínokat okozott. Ezek a sebek örökre megmaradtak: ha az elítélt a csodával határos módon valahogy túlélte a tortúra eme fokozatát, élete végéig szenvedett a roncsolt szövetekből eredő fájdalmaktól.

 

 

11. A lábszárak éles, hegyes fogazatú vassatukkal való összepréselése

 

A spanyolcsizma eredetének megfejtéséhez nem igazán kell történészi szakvizsga: minden idők legnépszerűtlenebb lábbelije természetesen a spanyol inkvizíció egyszerű, ám felettébb hatékony találmánya. Aki csak egyszer is "felpróbálta" a spanyolcsizmát, az hátralévő (többnyire roppant kurta…) életét nyomorékként élte végig, és soha többé nem állt lábra. Az eljárás során a vádlott mindkét lábát vastag deszkalapok közé szorították, a négy darab deszkalapot pedig zsinórok segítségével szorították rá a végtagokra. Azt követően a láb és a deszka közé ékeket kalapáltak, amelyek számát a bíróság határozta meg. Súlyosabb vétségek esetén akár nyolc darab éket is a deszka és a láb közé vertek, amely rettenetes következményekkel járt: a feszítőerő a térdet és a lábszárcsontot, illetve a bokát szétroppantja, szilánkosra töri a láb valamennyi csontját. Ennél az eljárásnál is a fokozatosság elveinek szakszerű betartása tette lehetővé az emberi fájdalomküszöb igen nagymértékű kitolását, azzal az egyszerű technikával elérve, hogy az ékek elhelyezését a lehető legfinomabban variálták. Ám az okozott sebek többé már nem gyógyulhattak be: nemhogy a korabeli, de még napjaink orvostudomány is felkészületlen az efféle, kiterjedt roncsolásos sérülések hatékony gyógyítására.

A bíró mindig a vád súlyosságának mértékéhez igazodva határozta meg a tortúra fokozatát. Ez általában a 4. és 7. fokozat közé esett, többet általában nem is tudtak - sokszor nem is akartak - elviselni az érintettek. Sokan már az első fokozat után bevallottak mindent, így kivégzésük elől az utolsó, pusztán formális akadály is elhárult. A spanyolcsizma hatása rettenetes volt, következménye pedig többnyire jóvátehetetlen: a történetírás alig pár olyan elítéltről emlékszik meg, akik erőnlétük és pszichológiai ellenálló képességük okán megmenekültek. Vegyünk egy Magyarországon történt esetet: az 1700-as évek elején Heves törvényszéke tortúrára ítélte Piky Miklós szolnoki cigányembert. Lopással vádolták, a bíróság pedig 4 fokozatú tortúrát rendelt el neki. Piky, nyilvánvalóan szokatlanul erős fizikai kondíciójának és megtörhetetlen lelki erejének hála, mind a négyet kiállotta, nem vallott, így kénytelen-kelletlen szabadon kellett, hogy engedjék.

 

 

A 11 fokozatú tortúra gyakorlatát a 18. század második felében II. József hivatalosan is betiltatta, miután a fáma szerint a brünni várbörtönben kopasz feje búbját szabaddá téve kipróbálta, hogy milyen is az, amikor az ember sötét tömlöcbe zárják, majd fejének tetejére 10 másodpercenként hideg vizet csöpögtetnek. Persze a tortúra betiltását (amely rendelet érvényre juttatása nem kevés időt vett igénybe) nagyon is érthető, gyakorlati okok sürgették. Az általános joggyakorlatban mindinkább teret nyert az a nyilvánvaló felismerés, miszerint a tortúrára ítéltek hajlamosak bármit beismerni, így sokszor ártatlanul kerülnek a bitó alá, tehát az igazságszolgáltatás menetét ez a fajta eljárás nem éppen kedvező irányba befolyásolja. II. József azonban elődjeinél jóval felvilágosultabb uralkodó volt, aki belátta, hogy politikájának és általános megítélésének nem kedvez az a körülmény, hogy az általa irányított birodalomban mindennapos az ártalmatlan személyekkel szemben kihirdetett és végrehajtott halálbüntetés.

 

Sokat gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen hogyan is élem meg azt a tényt, hogy élvezem, ha egy nőt megalázhatok, megkínozhatok. Sokáig azt hittem, hogy a kínokozás az, amit élvezek. De rájöttem, hogy mégsem. Szóval ki a DOM és ki a Szadista?

Mint mindig, itt is megpróbálom a szélsőséges típust bemutatni. Természetesen a két típus gyakran keveredik. Bennem is.:))

 

A DOM.

A Dom hatalommániás. Számára csak az Ő elképzelései az igazak és akaratának másokra kényszerítése jelent számára kielégülést. A szexben ez azt jelenti, hogy csak az történhet, amit Ő akar, csak úgy, ahogy ő szeretné. A Dom számára fontos, hogy érezze, partnere alárendeli magát mindenben. Bizonyos mértékig még a magánéletben is. A Dom elvárja, hogy szeressék és tiszteljék. Hogy meggyőződjön arról, mennyire szeretik, megalázza partnerét, hogy érezze, mennyire van hatalma felette, megkínozza. De utána elvárja, hogy szeressék mindezen dolgok ellenére. Megkínozza, vagy esetleg megkínoztatja, hogy érezze, mennyi szenvedést tud okozni, hogy megtörje a sub akaratát, hogy megtoroljon valamit. A Dom csak ritkán kínozz szórakozásból, cél nélkül. Esetleg csak azért, hogy bizonyítsa, ezt is megteheti. De a Dom szereti a partnerét. Vigyáz rá, hiszen az övé, ő az, aki imádja Őt. Tulajdonképpen egy kedves, aranyos társ, aki átengedte magát a Domnak, hogy kiélje, kiélvezze a hatalom gyakorlásának mámorát. A Dom és a sub játékéban gyakorlatilag nincsenek szabályok. A Dom maga a szabály, a Dom hatalomvágya és szeretete a sub iránt az, ami kiegyensúlyozottá teszi játékukat. A Dom nem engedheti meg magának, hogy elveszítse kedvenc tükrét. Hisz ha elvész az engedelmesség, elvész maga a Dom is. A Dom ragaszkodik a subhoz. Hozzá, személyéhez, lelkéhez. Valami ilyesmit érezhet a sub is a Dom iránt. Hogy idézzek egy kedves levélből:

"a perverzió és egy domináns férfi iránti kiolthatatlan vágyam olyan mélységeket képes elérni, hogy arra már mondtam egyszer, hogy szerelem, holott a szó hagyományos értelmében nem volt az. Nem fogok beléd szeretni... nem fogom azt kérni, hogy töltsd velem a vasárnap délutánt... nem fogok rád akaszkodni... De nagyon fogok hozzád ragaszkodni, ha Te is közel akarsz kerülni hozzám... Mert képes vagyok felvenni a nyitottságodat, és el tudom viselni a zárt ajtókat..."

 

A Szado.

A Szado a kínt élvezi. A kínzás gyönyörét. Ezért áldozatokra is hajlandó. A megkínzott lelke számára érdektelen, de teste már nem. Szereti nézni, érezni a kínban fetrengő áldozatát. Hogy ezt elérje, szövetkezik áldozatával, megbeszélik, hogyan és mit fognak tenni, mi a megengedett és mi nem. A jó Szadó igyekszik betartani a szabályokat, hisz ha vét, akkor többet nem játszhat. Ez pedig a Szado számára a legnagyobb büntetés. A Szado és mazo közötti kapcsolatban nem mindig a Szado játszik vezető szerepet. A mazo szempontjából Ő csak egy eszköz, amely segítségével el lehet érni a kívánt fájdalomszintet.

A Szadonak nem kell törődnie áldozatával, hisz az csak egy megkínoznivaló tárgy, egy kis dög, akinek ez kell. Ha elveszti a fejét, nincs belső akadálya annak, hogy a véglegetekig elvigye a dolgokat. Ha elfelejtik a kilépő jelszót, a Szado nem áll meg. Nem érez együtt áldozatával, nem érzi annak belső vívódásait. Habár az igazi mazot sem érdekli a Szado. Ha jól csinálják, jókat tudnak játszani.

 

Persze, ez így vegytiszta formában nem fordul elő. De szerintem, összefoglalva, a DOM és a Szado két külön ember. A Dom uralkodik, akaratát a subra kényszeríti, a kín okozása csak uralmának bizonyítása. A Szadista csak a kínzást élvezi, de nem uralkodik. Ha azt mondod, kínozz, akkor örül és kínoz. Ha nem, akkor megjuhászodik, és nem.

Ezt a Dommal nem teheted meg. Képzeld el, hogy egy Dom megbeszéli veled, hogy megkínoz. Kiköt, kipeckeli a szádat és megkérdezi: "Emlékszel-e még miben egyeztünk meg?"

Lelkesen bólogatsz. Mire a Dom: "Mert én elfelejtettem.".

És elkezdődik az utazás a kínok völgyébe. A Dom vigyáz rád, még akkor is, mikor már te nem vagy beszámítható és egyre újabb és újabb kínadagért könyörögsz. A Dom szeret téged, csak téged, és nagyon vigyáz rád. Neki Te, a Te kínod a legfontosabb. A Szado könnyen elvesztheti a fejét, de többnyire a játékszabályoknak megfelelően játszik. Ezeket a szabályokat a mazo-val közösen fektetik le. A Dom maga a játékszabály. Ez sokkal mélyebb kapcsolat.

Nos, hol vagyok én a két személy között? Szerintem 90% Dom.

Ha nem ismerem a partnerem, ha nem akarnám megalázni, akkor eszembe sem jutna megkínozni. De azért ha alkalmam nyílik akkor nagyon szívesen elfoglalkozom egy mazoval. Csak ne akarjon nekem dirigálni!!

 

 

 

"Szadizmus:

1. a nemi ösztön kóros megnyilvánulása, amely csak a partner kínzásában talál kielégülést

2. gyönyörködés mások szenvedésében, kínlódásában; kegyetlenség (de Sade francia regényíró nevéből, akinek hőseinél gyakran jelentkezik ez a tulajdonság)"

 

(Idegen szavak és kifejezések szótára)

 

1772 szeptemberében az aix-enprovence-i bíróság Sade márkit távollétében elítélte. Az ítélet szerint nyilvánosan bocsánatot kell "kérnie" a katedrális kapujában, majd a Saint-Louis térre vezettetve, Sade feje nyaktilón vetetik.

De ki is ez az ember, aki ennyire magára tudta haragítani korának hatalmasait, akinek a nevéből a szadizmus szavunk származik, aki élete nagy részét börtönben töltötte, akinek a nevét a mai napig különös homály fedi?

Nos, 1740. június 2-án látta meg a napvilágot második gyermekként Donatien Alphonse Francois de Sade néven Párizsban. Gyerekkoráról keveset tudunk. Kora gyermekéveit Párizsban töltötte. 1745-től nagybátyja neveli, aki elég szabados életmódot folytatott, kastélyában gyakorta voltak tivornyák. 1750-ben belép a jezsuiták által fenntartott Louis-le-Grand Collége-be, majd 1754. májusában a versailles-i királyi gárda lovardájába. 1757-ben részt vesz a hétéves háborúban, Németországban. 1763-ban visszakerül Párizsba. Kicsapongó életet él, ami miatt eladósodik. Szerelmi viszonyt kezd Laure-Victoire-Adeline de Lauris-szal, akit el is jegyez, de a lány szakít vele. Adósságai miatt érdekházasságba kényszerül. Május 17-én feleségül vesz egy előkelő párizsi jogász család sarját. Hiába a házasság Sade folytatja kicsapongó életmódját. Emiatt október 29-én 14 napra a Vincennes börtönbe kerül. Anyósa közbenjárására szabadon engedik azzal a feltétellel, hogy a Montreuil család normandiai birtokát nem hagyhatja el külön engedély nélkül. 1765-ben engedélyezik párizsi tartózkodását, ahol szenvedélyesen beleszeret egy kurtizánba, akivel sokat utazgat, s emiatt újra eladósodik. 1772-ben első színdarabjának bemutatója La Coste-ban. Még ebben az évben perbe fogják prostituáltakkal folytatott perverz kalandja miatt (Katharidin-botrány), és szeptember 3-án távollétében halálra ítélik. 1774-ben újabb botrány kiskorú lányokkal. 1778-ban hosszas bujkálások és börtön után érvénytelenítik halálos ítéletét, pénzbírságot szabnak ki rá, és törvényes megrovásban részesül, de továbbra is biztonsági őrizet alatt marad. Július 16-án az Aix-ből Párizsba tartó úton megszökik, és La Coste-ba menekül. Augusztus 26-án újra letartóztatják és a Vincennes-be szállítják, s kezdetét veszi a több, mint 11 évig tartó börtönbüntetése, ami alatt naplót vezet és színműveket ír, aminek a nagy része kiadatlan marad. 1790. április 2-án végre szabadon engedik. 1793 végén újra letartóztatják forradalom ellenes magatartása miatt. A szélsőségesek támadása után szabadon engedik. 1801-ben kiadójánál letartóztatják, s lefoglalják kéziratait és eladatlan könyveit és a Sainte-Pélagie állami fegyházba szállítják bírósági ítélet nélkül. Áprilisban a párizsi Charenton-Saint-Maurice bolondokházába vitetik. 1814. december 1-jén Sade gyengélkedik és ágyba kényszerül. December 2-án meghal. A charentoni intézet temetőjében helyezik örök nyugalomra, katolikus szertartás szerint.

 

Sade márki és művei

 

Sade számtalan művet szentelt elfogadhatatlan értékek felállításának: ha hiszünk neki, az élet gyönyörök halmozása, a gyönyör pedig az élet pusztulásával arányos. Másképpen, az életnek saját elvének félelmetes tagadásában kell kicsúcsosodnia.

Az 1772-es ítélet azonban még nem az istentagadó gondolkodót, a pornográf írót sújtotta, hanem csak a kicsapongó dorbézoló, szentségtörő urat. Tévedés azt hinni, hogy Sade képtelen kegyetlenkedésre ragadtatta magát. Az igaz, hogy jó pénzért felbérelt hivatásos kurvát és előzetes egyeztetés után megkorbácsolta, esetleg megkorbácsoltatta magát, illetve néhány apróbb kínzás is belefért, de ez az akkori bordélyházakban általános volt. A lányok azért jelentették fel, mert azt hitték Sade megmérgezte őket, pedig csak egy bizonyos cukorkát etetett velük, ami nemileg serkentő hatású volt, s túladagolás miatt rosszul lettek és orvoshoz fordultak. Így kerülhetett bíróság elé az ügy, amiben 2 fő vádpont a szodómia és a szentségtörés volt. Ami a szodómiát illeti, a francia nyelvben anális közösülést jelent, amiért az akkori törvények szerint halálbüntetés járt.

A börtönben kezdődik Sade "irodalmi" munkássága. A Justine-t a Bastille-ban írta, 3 évvel a Szodoma százhúsz napja után 1788-ban. A Justine-nek 3 változata van. Az első, amit mi is olvashatunk, és ami Sade életében soha nem került kiadásra. A második nem nagyon különbözik az elsőtől, egy picit hosszabb, de a lényege megmaradt. A legnagyobb botrányt azonban a harmadik változata kavarta, a Nouvelle Justine. Ebben nem Justine mesél egyes szám első személyben, pironkodva, hanem a szerző, szókimondó stílusban. Jelszava: "Nevezzünk mindent a nevén; kendőzgessük, ha úgy tetszik, az erényt, de a bűn teljes meztelenségében álljon előttünk." Filozófiailag ez a legjelentősebb, ebben fejti ki legbővebben és legösszefüggőbben a nézeteit.

Sade filozófiája ellene van minden olyan társadalmi rendszernek, mely korlátozza az egyént. "A gyermeket a szülei az ő megkérdezése nélkül hozták a világra, ami nem más, mint a gyerek szabadságának sárba tiprása. A szülők ezért gondolkodás nélkül megölhetők."

Sade kimondta, egyedül a természet által születünk, semmiféle kapcsolat nem fűzi az egyik embert a másikhoz. Az egyetlen viselkedési szabály ezek szerint, hogy először mindig azt vegyem számításba, ami engem boldoggá tesz, és ne törődjek azzal, hogy vágyaim a másikat romlásba döntik. Mi a másik kínszenvedése az "én" gyönyörömhöz képest. Mit számít, ha a legcsekélyebb élvezetért is hajmeresztő gaztettek sorozatával kell fizetnem. Az élvezet számomra kellemes, bennem van, a bűn következménye azonban engem már nem érint, kívül esik.

A márki feleslegesnek tartja Isten létezését az ember számára, bár szó sincs arról, hogy ateista lenne. Egyszerűen nem hiszi el, hogy volna értelme tisztelni Istent. Bizonyításának a számára a legkényelmesebb módszert választotta: bebizonyítja könyvében, hogy a világban csak hátrány az erény gyakorlása, főleg hogyha az valamilyen égi kvalitásokkal is bír. Nincs értelme tiszta életet élni, sőt, akik ún. tiszta életűnek mondják magukat, azok sem azok (pl. a kéjenc, orgiákban bővelkedő szerzetes kolostorról szóló rész). Aki boldogulni akar az életben, az egyszerűen nem lehet erényes. Nincsen megváltás, nincsen szűzi fogantatás sem. Nincs is rá szükség.

Sade lázadó álláspontja az isteni értékek ellen szól. Krisztus elleniek, anti-krisztusiak. Mindez megmutatkozik sötét ösztönelvűségében illetve deviánsan aberrált szexuális perverziójában, amelyet filozofikusan fejt ki az olvasónak. Nem lehet azt állítani, hogy de Sade-ra valakinek is feltétlen szüksége van, sőt, azonban fontos az a tény, hogy létezett egy olyan ember, aki a megváltáson kívül akarta helyezni magát. A megismeréstől vezetve, nem lehet haszontalan olvasni.

"Az lenne a filozófia diadala, ha eloszlatnánk a gondviselés kacskaringós útjait borító homályt, és kiderülne, miféle véget tartogat az ember számára, s ha ennek alapján valami útmutatófélét adhatnánk szerencsétlen kétlábú teremtmény kezébe, kit szüntelen ide-oda hajigál ama lény megannyi szeszélye, ki állítólag szintoly zsarnoki módon kormányozza, ha tehát segítségével rájöhetne, mi módon értelmezze a gondviselés szándékait, s miként kerülje el a végzet különös szeszélyeit, a végzetét, melyet számtalan elnevezéssel illetnek, de meghatározni mindmáig nem tudnak."

 

 

 

 

Bevezetés az SM-be

 

Részlet a 2001-ben létrehozott "Magyar Szadisták és Mazohisták Szövetsége" című honlap vitafórumából

 

 

Aktuális témánk : kérjük-e nem s/m érdeklődésű partnerünket s/m játék bevezetésére?

 

Név : SerpentMaster

 

Üdv! Uraim, ennek a kérdésnek ebben a formában nincs értelme. Mit akartok kérdezni életetek egyetlen királynőjétől? 'És mondd, baby, elverhetlek kissé?' - vagy valami hasonlót? Nem fog menni. Az SM életforma-függő, csak bizonyos körülmények között lehetséges a lányt rávezetni. De rá lehet, majdnem mindenkit. A recept a következő (vigyázat, működik):

Először is, ha még nincs, végy egy(pár) vibrátort. Ez a legjobb módszer a vanilla szexről való áttérítéshez. És NE vigyorogj idétlenül, mikor előveszed! Ne mutasd be, hogy 'Ni, mit találtam a lépcsőházban', hanem kezdj egy átlagos aktusba, de az előjátékhoz használd fel. Kezdőknek: síkosítót is vegyél! Ha jót akarsz, a legátlagosabb króm- vagy aranyszínű vibrátort veszed. Az jó is, szép is, és nem lehet kivetnivalót találni benne. A Vibrator Brokiformis kezdő csajokban inkább röhögést, mint extázist vált ki. Kezelni is tudni kell: bár ezt MAJDNEM mindenki tudja, de azért elmondom. Vibrátorozni úgy kell, mintha a masina a nő farka lenne. Ha rém lassan húzogatják, az neked jó? Alig valószínű. Szóval laza csukló, és nagyfrekvencia. És SÍKOSÍTÓ!!! vagy letéped a lány belsejét vele.

Második lépés: vesd be a legjobb tudásodat, hogy az orgazmus közvetlen közelébe kormányozd hölgypartnered. Jó, ha ezt nem dugás útján éred el, ugyanis akkor nem tudsz a lányra figyelni, és eltolod a dolgot. Vibrátor és ujjtechnika előnyben. És ekkor bevethető a jó öreg 'lefogom a kezed' trükk... Amikor a lány csaknem elélvez, emeld a karjait a feje fölé, fogd össze csuklóban, és tartsd erősen. Ha belefeszül a fogásodba, az fél siker. Megtudja, milyen az, ha az élvezéskor megfeszítheti az izmait. Mert a bondage ugye nem csak azért van, hogy a lány ne hadonásszon, hanem azért is, hogy a kötelékeinek feszülve sokkal intenzívebbet tudjon élvezni. Tetszeni fog neki, pedig nem sejti, hogy ez már majdnem SM.

A következő menet már a tied, a bevezetés megvan. Csinálhatsz, amit akarsz, csak kombináld be a következőket: fogd le, amennyire csak tudod, túrj a hajába és szorítsd le vagy feszítsd hátra a fejét, egyre erősebben markolj a testébe (hát, csípő, karok, combok, szeméremdomb, fenék), morzsolgasd a mellbimbóit, ha már eléggé felizgult, erősebben meg is szoríthatod, és meg is húzhatod (érzéssel!!!), szóval uralkodj felette, éreztesd, hogy erősebb vagy nála, és persze közben dugd, ahogy bírod. Ha szereti a kutyapózt, láss neki, dugás közben simogasd a fenekét, markolj bele, és ahogy forrósodik a hangulat, verj rá egyet-kettőt tenyérrel, de utána mindig simogasd-masszírozd meg a helyét. Két eset lehetséges: vagy tudod mindezt mentálerőlködés nélkül, lazán csinálni, és akkor a csaj olyat élvez, hogy az már fél mazochizmus, vagy bénázol, esetlenkedsz, sűrűn bocsánatot kérsz, érdeklődsz hogy jó-e, nem fáj-e, vigyorogsz idétlenül, hogy a zavarodat leplezd, szóval elcseszel mindent. Ne tervezz! Akkor ugyanis a menetrendhez akarsz majd ragaszkodni, ahelyett, hogy azt csinálnád, ami a lánynak jó.

Ja tényleg, el is felejtettem: van két dolog, amit meg kell fontolni. Egy: szadistának lenni a legbeosztottabb dolog a világon. Mindent a mazo nő élvezetének kell alárendelni, te csak akkor következel, ha ő már teljesen, akár többször is kielégült. Ugyanis ha te mész el előbb, nem leszel eléggé cakkon ahhoz, hogy rendesen megcsináld a sessiont. Egyszerre meg nem lehet... az tuti bénázás. Szóval hiába vagy Dom, mégsem te vagy az első. Kettő: az SM lényege a dominancia, a partnerednek fel kell tudnia nézni rád, erősnek, okosnak, és főleg GYENGÉDNEK kell, hogy tartson. Munkanélkülieknek, ruppótlanoknak, unintelligenseknek, hernyósoknak, kisebbségi komplexusokkal terhelteknek nem áll a zászló. Ha valaki nem tud magának parancsolni, az másnak sem tud. Ahhoz, hogy a lány behódoljon, hódítónak kell lenni, és ez nem a menő cuccok, az extra hajzselé vagy egyéb külsőségek kérdése. Nemigen tud alázatos rabnőt játszani a nő, ha még a délutáni kávédat is ő fizette. Szóval kapd össze magad, és jelenítsd meg a csaj számára a FÉRFIT. Erőteljesen, határozottan, de gyengéden, kedvesen. Hülyén hangzik? Persze lehet másképp is... Csak akkor az Örök Vágyakozás az esélyes.

Visszatérve a metodikához, ekkorra már mindketten rá kellett, hogy érezzetek a dolog ízére. Innentől kezdve nincs biztos módszer, alkalmazkodni kell a lány vágyaihoz. Azért néhány tippem van:

- Ne akarj azonnal rabszolgát faragni a lányból. Csak szép fokozatosan, hónapok alatt...

- Ne másolj semmit a Netről, filmekből vagy újságokból. Ötleteket lehet venni, de a kivitelezés rád legyen jellemző, ne valaki másra. Egyébként is béna ügy könyvből szeretkezni. Ha nincs saját tipped, hogy mit kezdj a lánnyal, az akkora baj, hogy tutira a fene fogja az egész szexügyet megenni, csámcsogva.

- Soha, de soha ne vedd az SM szexet poénra. Úszni, fütyülni és szeretkezni nem lehet vihogva. Mindig légy komoly, és keltsd a magabiztos, céltudatos ember benyomását, hogy a lány is megbízzon benned. A bizalom kulcskérdés, amíg a lány a lehető legkevésbé is fél tőled (vagy attól, hogy nem vagy ura a tetteidnek), addig az SM ki van zárva.

- Mindig legyenek meg a szükséges körülmények. Hogyan kötözöd meg a lányt, ha a mami bármikor benyithat?

- A túlzott profizmus a kezdeteknél ártalmas. Nem kell rögtön bilinccsel és korbáccsal támadni, a megszokott tárgyakat könnyebben viseli el a kezdő mazo lány lelke. Egészen jól meglehet kötözni valakit egy lepedővel, vagy bármi hasonló tárggyal. Ballgag helyett príma a bugyi, és az ember keze a legjobb nemiszerv, mert dugni is lehet vele, és ütni is.

- FOKOZATOSSÁG! Ha sikerült már kikötni szíved csücskét az ágy végéhez, ne akard rögtön megkínozni. Mindig oldanod kell a szokatlan helyzetből adódó feszültséget, és erre a simogatás és csókolgatás a legalkalmasabb. Csiklandozni tilos, mert röhögésbe fojtja a szexet.

Na jó, nem osztom tovább az agyam. Ha valaki most azt mondja, hogy nahát, ezt a seggfejet!, akkor ki kell ábrándítanom: ezzel a módszerrel nekem már SOK mazo nőre sikerült szert tennem, és a legtöbbje még szép és fiatal is volt (van). Szóval sok sikert, és ne érdeklődj, cselekedj!

 

 

 

 

Játék kellékekkel

 

 

Erotikus avatási rítusok

Már bőrruhába öltöztek és éppen azon gondolkoznak, hova mehetnének. Mit szólnának a Játékakadémiához? Mi lenne, ha hivatalosan is játékmesterré nyilvánítanák önöket? De mielőtt ez megtörténne, beavatási szertartásokon kell átesniük.

 

Teszteljék egymást

Ön és a partnere felváltva csinálhatják a következőket - a játék alanyának mindvégig bekötött szemmel kell követnie az eseményeket!

- Azonosítsa a szexhez kapcsolódó szagokat, illatokat. Partnere különféle illatokat szagoltat önnel, és önnek azonosítani kell őket. Ezek lehetnek: masszázsolaj illata, verejtékszag a hónaljból, gumiszag, ondó, vaginanedvek.

- Tapintással azonosítson különféle anyagokat. Ezek lehetnek: selyem, szatén, szőrme, tollak, jég, fogkrém stb.

- Azonosítsa "fogva tartása és büntetése" eszközeit. Például gyengéden meglegyintik kézzel, könnyű bambuszpálcával, bőrkorbáccsal, vagy ingerelhetik bőrét valamilyen szőrrel. A helyes válaszért jutalomelfenekelés jár.

- Azonosítsa az öröm és kellemetlenség elegyének forrását. Először például jégkockát helyezzenek a bőrére, azután pedig valamilyen forró tárgyat; belefújnak a fülébe, aztán gyengéden megharapdálják, érzi, hogy csókolgatják, nyalogatják a nyakát, majd harapdálják; megszívják a mellbimbóját, azután azt is harapdálják.

- Alsóneműjét letépik, nemi szervét nem takarja semmi .A teszt utolsó részében vizsgáztatója arra kíváncsi, képes-e elég hosszú ideig szeretkezni ahhoz, hogy partnere elérje az orgazmust, de ön még nem.

- Ha átesik ezen a vizsgán, "megfelelt" minősítést kap. Jutalma: megmondhatja partnerének, pontosan milyen módon szeretne eljutni a csúcsra.

Teszt Haladóknak

Egy másik alkalommal ön is végigcsinálhatja a fentieket partnerével. Ekkor azonban legyenek még merészebbek. Mit tehet ön?

- Selyemzsinórral finoman odakötözi partnerét az ágytámlához.

- Odabilincseli a kezét az ágy lábához.

- Análisan ingerli partnerét - apró tárgyat használjon.

Még keményebbé teheti a tesztet, ha nem engedi, hogy partnere eljusson a csúcsra. Mondja meg neki, az orgazmus egyenlő a bukással, és abban az esetben egy másik alkalommal újra meg kell ismételnie a tesztet, amelyben az ön kívánsága szerint kell kielégítenie önt.

Kellékek

A Játékakadémia vizsgáztatójaként a következő eszközökre lesz szüksége:

- szatén, selyem, bársony

- szőrme, toll, jég, síkosítózselé

- pálca, korbács

- mellbimbóklipsz

- selyemzsinór, bilincs

- hüvelyi és anális vibrátor, golyók

 

 

Játékok vibrátorokkal

Az első játékban a férfi játssza a játékmester szerepét, a másodikban pedig a hölgy. Mint minden fantáziadús szexuális játékban, a legelső szabály ebben is: abszolút biztosnak kell lennie abban, hogy partnerének tetszeni fog a forgatókönyv.

Boldog születésnapot!

Minthogy játékról van szó, bármely közönséges napot kinevezhetnek születésnapnak. A játékmester átnyújt önnek egy szépen becsomagolt dobozt. Önön múlik, hogy kicsomagolja-e, de ha megteszi, akkor alá kell vetnie magát az irányító utasításainak. Csak egy mazochista tudna ellenállni a csábításnak, ezért ön kinyitja a dobozt amelyben egy kicsi, ceruza méretű vibrátort talál. - Vedd le a bugyidat! - utasítja a játékmester, aki a kanapén ül, és önt a térdére fekteti, majd simogatni, ingerelni kezdi nemi szervét.

A következő lépésben a játékmester a kis vibrálóeszközzel izgatja csiklóját és szeméremajkát. Arra utasítja, hogy végig tartsa csukva a szemét. Amint szófogadóan behunyja a szemét, érzi a vibrátort magában. Vagy nem is azt? Hiszen az az eszköz előbb még kisebbnek tűnt. Hogyan is adhatna ilyen gyönyört önnek? Ez már a játékmester titka marad? Miközben ön behunyt szemmel élvezi a játékot, partnere kicseréli az eszközt egy kettős vibrátorra, amely egyszerre izgatja a csiklóját és a hüvelyét.

Próbajáték

A hölgy játékmester közli, hogy ha be akar kerülni a csapatba, próbajátékot kell játszania. Egy szál pólóban kell elkapnia a labdát, melyet a partnere dob önnek. Ha nem tudja elkapni, büntetést kap. Természetesen a hölgy úgy dobja a labdát, hogy esélye se legyen rá. Büntetés következik. - Térdre - utasítja a játékmester. Érzi, hogy hátulról gyűrűt húz a péniszére, melyből zsinór vezet hátra a lába között.

- Válaszolj a kérdéseimre - jön a következő parancs. Kérdéseire persze lehetetlen válaszolni. Hibás válasz esetén bekapcsolja a péniszére helyezett elektromos gyűrűt, mely vibrálni kezd. Végül bekapcsolva hagyja a gyűrűt, és még kezével is besegít a kis eszköznek. Amint eléri a csúcspontot, már nem is tudja, átment-e a vizsgán vagy nem.

 

 

Tetőtől talpig becsomagolva

Lehet, hogy a háztartási csomagolófólia nem az első kellék, melyet szexuális játékokhoz használna, de higgye el, ötletes alkalmazással az is meglepően izgató és erotikus lehet.

Próbálja ki a következőket:

- Szorosan tekerje be partnere felsőtestét fóliával. A mellét olyan szorosan csavarja be, hogy úgy tűnjön, minden pillanatban átszakíthatja a csomagolást

- A láb közét úgy csomagolja be, hogy a fólia ne akadályozza a hüvelybe hatolást. A férfi heréjén olyan csomagolást alkalmazzon, mely úgy tartja, mint a péniszgyűrű. A makkot hagyja szabadon.

 

 

Kötelékek

A játékmester jól tudja, hogy sok férfi és nő számára a kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzése a szexuális felajzottság előfutára. A megkötözés elmélyíti a kielégülés gyönyörét, mert olyan lelkiállapotot vált ki, amelyben megnő a szexuális érzékenység.

Ejtse foglyul partnerét

A rab mozdulatot sem tehet saját elhatározásából. A férfi játékmester vetkőztesse le foglyát, hosszasan simogassa mellét, nemi szervét. Ne siesse el a behatolást. Mondja meg neki, a bűnözőknek meg kell bűnhődniük.

Felszerelés

Szüksége lesz egy könnyű láncra vagy selyemzsinórra. Ha a rabnak van mellbimbógyűrűje, fűzze abba a selyemszálat vagy egy vékony láncot. Vezesse át a lába közén, kötözze meg a combján, hogy csak nehezen mozogjon anélkül, hogy meg ne rántaná a mellét.

Kínozza meg foglyát

A következő módszerekkel kínozhatja meg foglyát:

- Apró szemű lánccal izgass a mellét, csavargassa a mellbimbóját vagy mellbimbóklipszel stimulálja.

- A láncot vezesse végig a feneke vágatában és a szeméremajkai között, majd húzogassa,

- Rakja tele partnere testét finomságokkal, és csak a szája használatával egyen le róla mindent.

- Mondja meg neki, hogy ereszkedjen négykézlábra és maradjon teljesen mozdulatlan, miközben nemi szervét izgatja. Ha megmozdul, hagyja abba.

- Vezesse át a láncot combja belső oldalán, és lovagolja meg őt.

 

 

Amikor a férfi bőrére megy a játék

Vannak közöttünk jó néhányan, akik különösen erősnek érzik magukat köznapi életükben, mondhatni, túlteng bennük az önbizalom. Ők azok, akiket meg kell tanítani arra, hogy kicsinek lássák magukat, hogy teljesen ellazuljanak a női játékmester ügyes és sokoldalú keze között.

Tanítsa móresre partnerét

Ez a játék az ugratáson alapszik, és jól működik az erőteljes egyéniségek esetében, akik erotikusan reagálnak a megalázásokra.

- Beszélje rá partnerét, hogy hagyja magát összekötözni. Ha vonakodik, mondja meg neki, utána bármit megkaphat öntől.

- Miután a lehető legerotikusabb módon összekötözte - nemi szervét is összekötheti más testrészeivel -, közölje vele: - Szóval azt hitted, olyan szexuális élményhez juthatsz, amilyenhez csak akarsz, ha hagyod magad összekötözni? Te szegény szerencsétlen. Jó lenne, mi? Hogy átvertelek!

- Magyarázza el neki, pontosan tudja, milyen dolgokat akart csinálni, gúnyolja ki igényeit.

- Maszturbáljon előtte, olyan közel, hogy szinte érintse testét. - Fogadni mernék, ez tetszik neked. - És folytassa az önkielégítést. Mondja meg neki, milyen jólesik önnek.

- További megaláztatásként vezesse körbe, mint egy kutyát, lovagoljon rajta, űzzön gúnyt belőle.

- Végül jutalmazza meg: ingerelje a nem szervét, és közölje vele, más választása nincs, el kell fogadnia azt, amit ön hajlandó nyújtani neki.

 

 

A nagy fütykös

Lehet, hogy egyeseknek a fájdalom jut eszébe, amikor verésről, elpáholásról hallanak, de sokan szeretik, ha finoman meglegyintik őket kézzel, szőnyegporolóval vagy mással. Az ütés kellemesen bizsergetheti a bőrt, hiszen hatására felgyorsul a vérkeringés. A testen áramló melegséget pedig szexuálisan izgatónak találják. Ha ilyen játékot választanak, ügyeljenek arra, hogy nem okozhatnak kifejezett fájdalmat partnerüknek. A valódi kínzás elfogadhatatlan.

Biztonságos eszközök

Szőnyegporoló, kis evezőlapát, simítólapát, (mű)korbács megfelelően kezelve nem okoz fájdalmat. Az ostor, vonalzó, nádpálca használata veszélyes, csínján bánjon velük.

Játék - Hova akarod?

- Ebben a játékban felajánlja partnerének, hogy elnáspángolja - természetesen nem valódi verésről van szó.

- Kérdezze meg tőle: - Hova szeretnéd kapni? - Miután partnere meghatározza a helyet, ön máshova mérje az ütéseket.

- Ha partnere tiltakozik, folytassa a verést egy másik helyen, de azon a testrészén, amelyet nem jelölt ki. Ezzel a módszerrel hatásosan felingerelheti. Persze olykor oda is üssön, ahol a partnere szeretné. De ennek a játéknak legalább annyira az incselkedés, mint az erotika és a kielégülés. Az incselkedés a legtöbb embert szexuálisan is felizgatja.

 

 

Kettős csomó

Az elpáholós játékok lényege nemcsak az, hogy a finom legyintések örömet okozzanak összekötött partnerének. Ha jól játsszák, spamelo helyzeteket is teremthetnek. A 2kettős csomó" azt jelenti, hogy a játékmester olyan feladatokat ad "egyszerű csomóval" összekötözött partnerének, melyeket semmiképp sem tud teljesíteni. Például: megegyeznek a szabályokban, de ön a játék során figyelmeztetés nélkül felrúgja azokat, vagy úgy alakítja a játékot, hogy partnerének soha ne legyen igaza.

A "köszönöm" játék

Akárhányszor meglegyinti partnerét, neki minden egyes alkalommal köszönetet kell mondania érte.

- Ha megfeledkezik róla, mert magával ragadja az erotikus élmény, akkor "újabb csapással kell bűnhődnie".

- Ha nem túl lelkesen hálálkodik, további büntetést kap

- Ha túlságosan lelkesen hálálkodik, büntesse meg azért, amiért túlzásba vitte

- Számoltassa vele az ütéseket, és ha jól számol, akkor is azt mondja neki, hogy tévedett. A hibáért persze meg kell lakolnia.

Biztonsági előírások

Beszélje meg partnerével, milyen büntetéseket szeretne kapni. Ne alkalmazza saját elgondolásait. Ha az ütéseknél a kezét használja, ujjairól távolítsa el a gyűrűket. Ha különféle eszközök bevetésére készül, először mindig saját kezén próbálja ki a kellékeket! Ha már tapasztalta, mi mennyire fáj, csak azután üsse meg vele partnerét.

 

 

Rabszolgajátékok

A szobában sötét van. Egyetlen gyertya ég a sarokban. Bevezeti rabszolganőjét, és megparancsolja neki, hogy vetkőzzön le. Fekete lepedő takarja az ágyat, mely akkor felel meg a játékhoz, ha vasból van vagy oszlopos, mert valahova ki kell kötnie partnerét.

Büntesse meg engedetlen rabszolgáját

Partnere nem fogadott szót önnek. Magyarázza el neki, hogy az engedetlen rabszolgát meg kell büntetni. Térdepeltesse le szemben az ággyal, majd egy puha anyaggal (férfinyakkendő tökéletesen megfelel a célnak) kösse ki kezét az ágy két oldalán. Nyújtott karral kell elhelyezkednie, hogy az egész hátsó fele és nemi szerve szem előtt legyen. Ebben a pozitúrában tehetetlennek érzi magát, és teljesen ki van szolgáltatva az ön vágyainak. Ezek után menjen ki a szobából. Amikor a hölgy már azt hiszi, hogy megfeledkezett róla, menjen vissza. Közölje vele, észrevette, hogy az eredeti helyzethez képest elmozdult, és ezt nem lett volna szabad megtennie, ezért büntetést érdemel. Ő tiltakozni fog, de hiába. Büntetésképpen simogassa meg a fenekét. Attól azonnal oldódik a feszültsége, és kellemes melegség áramlik át a testén. Azután paskolja meg, hogy megriassza egy kicsit. Többször ismételje el a műveletet - hagyja el a szobát, menjen vissza - és minden alkalommal büntesse meg a tiltott mozdulataiért. Tegyen úgy, mintha büntetésből megerőszakolná.

 

 

Eszközök:

 

A BDSM-ben használható eszközöknek, technikáknak, az érzésekkel és érzékekkel való játéknak egyetlen dolog szab határt: a fantázia.

 

Az SM kedvelőire viszont nem éppen a szegényes fantázia a jellemző.

 

 

Az értelem/érzelem játékában viszonylag kevés a tipizálható elem, hiszen a résztvevők személyisége határoz meg mindent. Egyénenként eltérő, hogy ki mit érez megalázónak, mi kelt benne különösen félelmet, milyen fóbiái, tabui vannak, illetve a domináns fél milyen módon éri el a kívánt hatást. A BDSM ezen részét szinte lehetetlen rövid, gyakorlatias leírásokon keresztül bemutatni. Sokkal alkalmasabbak erre a történetek.

Lényegesen könnyebb ismertetni az eszközök egy részét.

 

"Profi" holmik:

Speciális SM-eszközök: itt találhatjátok meg az erotic shopok és az online kereskedelem SM-hez kapcsolódó kínálatának ismertebb, gyakrabban használt tárgyait. Jelentős részüket a magyar kereskedők nem is forgalmazzák. Az árak pedig... 5-10 USD-től a csillagos égig terjednek.

 

Öltözékek, ruhák:

a kereskedelem kínálata az álmok vagy a nagyon gazdagok világa. Pl. egy szolíd Domina-kinézet alig fél millió forintból már "előállítható".

 

"Barkács SM":

Leginkább ez a való világ :-) Ráadásul nem is rossz világ! Szárnyalhat a fantázia, tobzódhat a kreativitás.

Nagyon sok hétköznapi tárgy változatlan formájában vagy minimális átalakítással használható. Egyes speciális holmik pedig kis ötlettel, több-kevesebb kézügyességgel kiválthatók.

Link to comment
Share on other sites

ejnye basszus :D én ugy terveztem most aludni fogok egy jót,de ez így nem fog összejönni :D nembaj azé elmenettm...egyébként énis ellene vagyok...nemtom kinek nyujt élvezetet az hogyha yo hátbaba**sznak monyuk egy pizzalapáttal miközbe kettyintessz :Degyébként igaza van Phulaynak...az ha egy férfi bánt egy nőt az egyenlő a gyengeséggel...yobb is nem kiprobálni :) na ezvótam én béééke

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...