qkori Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban. A katonák életüket és halálukat kockáztatták. A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni. A víz oxigénből és folyadékból áll. A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is találhatunk. A mocsári vész 1526-ban volt. A Szent Jobb István király bal keze. Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában. Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül üres sötét. A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak. A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul. A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra , és odacsalogatja az embereket a szagával. Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik. Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai. A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot. Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik. A sereg táborában kitört a pestis, és a király is csak álruhában menekülhetett. A középkorban a várakat katakombákkal lőtték. A kenguru kicsinye fészeklakó. A ménes egy nagy lócsomó. Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet. BOLDOG MARGIT AZ ERÉNY ÚTJÁT KÖVETTE. ÁRTATLAN ÉLETÉT ÉS ELSŐSZÜLÖTT GYERMEKÉT AZ ÚRNAK AJÁNLOTTA Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kevin021 Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 nagyon jók! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
montaser Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 Ezek nagyon jok, ha mar masokat meg tudnak nevetetni, nem is olyan butak! Mar mint a feleletek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mirage Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 eheheh jóók! de a mai irodalom felelesemet nem mulja felül vagy alul? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Locutus Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 (edited) Ehhe... Nagyon jók, én is találkoztam hasonlóval a saját osztályomba, pl Janus Pannonius vonattal ment Pécsre... Módosította Szeptember 15, 2006 locutus Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
aerox001 Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 (edited) A legjobb poénokat akkor is az élet diktálja, alakítja. Nézzük meg a mai diákság egy-egy válaszát valós dolgozat kérdésekre. Ezek szintén megtörtént dolgok, ilyen válaszok tényleg voltak dolgozatoknál: Jellemezd a vidrát! Válasz: teste formás. Milyen a gyékény gyökérzete? Válasz: „Csavargó”. Írj magyarországi halakat! Válasz: „Potty, pngy, jégér, szálszalóka, légy, gólya”. Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Válasz: „Energiát”. Az oroszlán jellemzése. Válasz: „hangja: vastag, kitörő; látása: gonosz”. A cápa jellemzése. Válasz: „Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni”. A baktériumokról: Válasz: „Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható”. A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé. Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba. A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá. A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda... Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak. A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni. Egyiptom őslakói a múmiák. ….és akkor az éhen halt sereg kitakarodott az országból. Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz meg nem tette be a lábat. A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt. Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt. Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa. Módosította Szeptember 15, 2006 aerox001 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mirage Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 Nalunk bioszdoganal olyan volt amikor az emberi szaporito szervrendszerebol irtunk h: "... az ondó mennnyisége 300ml, ami a húgycsövön keresztul tavozik. " Ez akarhogy számolom 3 deci Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gerencsér Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 hehe nekünk meg kémián: -sorolj fel 3 édesvizet! -szörp... :lol: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szuszka Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 Azanyámatlevadászom! Ezek asztán az IQ bajnokok!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
caprine666 Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 (edited) Nalunk bioszdoganal olyan volt amikor az emberi szaporito szervrendszerebol irtunk h: "... az ondó mennnyisége 300ml, ami a húgycsövön keresztul tavozik. " Ez akarhogy számolom 3 deci Hát tényleg nem jöhet ki annyi g*ci! Ha majd bioszon a pinocitózisról tanultok, akkor vigyázzatok, hogy a kifejezést el ne írjátok! Módosította Szeptember 15, 2006 caprine666 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szuszka Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 Ez a film olyan trükk, mint állat!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gerikee13 Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 vagy télleg igazi film vagycsak ment p*sa is a g*ci vel Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
caprine666 Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 Vigyázz! http://www.ingyenfilmek.hu/Files/videok/fs376.php vannak bizonyos TORZ bácsik akiknek azért van anyag rendesen:D Ez nagyon gáz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szuszka Posted Szeptember 15, 2006 Share Posted Szeptember 15, 2006 ÁÁÁHHH!! Ez egy műbrokesz! Ballal fogja maga előtt a csóka! Vagy láttatok már ekkora golyszlikat? Ez még heresérvnek is sok!!!! Ettől függetlenül lol.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
$ticKy Posted Szeptember 16, 2006 Share Posted Szeptember 16, 2006 Ezek nagyon kemények A film meg... hát... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
MinX Posted Szeptember 16, 2006 Share Posted Szeptember 16, 2006 hehe tök jók Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 17, 2006 Share Posted Szeptember 17, 2006 sziasztok! atya ég! jajjj, de műűűűűű a pasinak a micsodája! meg amúgy is kész tejcsárdának tűnik! be kellene mennie egy tsz-be, ahol rákapcsolnának egy fejőgépet! de szerintem megrendezett volt! az iskolai dolgozatokon már meg sem lepődök................. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Poc Posted Szeptember 24, 2006 Share Posted Szeptember 24, 2006 Nagyon jók ezek a dogaszövegek... a film meg elég kamu.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szergej77 Posted Március 12, 2009 Share Posted Március 12, 2009 van pár jó köztük..azért alkotunk mi is Magyarok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BE3NC3 Posted Március 12, 2009 Share Posted Március 12, 2009 Néhányat ismertem egy Bumeráng beszélgetésből de a többi is tetszik Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Tommyst Posted Március 13, 2009 Share Posted Március 13, 2009 Igen, sőt, Bocsiék még néhány másikat is mondtak, de amiket nem ismertem, azok most is megnevettettek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kitchengetneck Posted Március 13, 2009 Share Posted Március 13, 2009 Hát a vidit nem hozza be valamér de ezek a feleletek nagyon poénosak! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rewals Posted Május 7, 2009 Share Posted Május 7, 2009 osztálytársam dolgozata Balassi Bálintról: "Bálint mindkét lábát eltalálta az ólomgolyó.Bálint nem akarta megműttetni magát,ezért inkább belehalt sérüléseibe" és ez valódi:DDDDD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sOnt Posted Május 7, 2009 Share Posted Május 7, 2009 "én nem foghatok szavazni" "befelejtettem kapcsolva" "átszeret belém" Majd még írok. Ezeket mint haverommal mondtuk. Fel vannak írva egy papírra. Majd később megkeresem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zoli1986 Posted Május 24, 2009 Share Posted Május 24, 2009 Nagyon jók. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
morze Posted Május 24, 2009 Share Posted Május 24, 2009 Ahogy töri tanárom mondaná: "Hal megfele". Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ágaskirály Posted Május 24, 2009 Share Posted Május 24, 2009 Osztálytársam dolgozata: MIkor élt Toldi? Régen Hány napig ment? Pár napig Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szili_x14 Posted Június 4, 2009 Share Posted Június 4, 2009 halottam hogy a mi sulinkba valamelyik gyerek a dolgozatba így irta le a szarvasmarha nöstényét és hímjét: boci és a bükk azthittem megszakadok mikor meghallottam Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pato07 Posted Június 11, 2009 Share Posted Június 11, 2009 Dolgozat az Aranybulláról: Miért kellett megújítani az Aranybullát ?- Mert behorpadt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
adame1996 Posted Október 10, 2009 Share Posted Október 10, 2009 Sziasztok! Nem tudnátok hogy honnan lehet leszedni a 8. osztályos Hajdú Matek dogát. Vagy a 8. osztályos összes dogát! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.