Bubberman Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Na elmondom mi lesz, mert volt időm átgondolni. Veszek egy jó kis alaplapot ami majd elbírja a fejlesztéseket késöbb. (monnyuk vmi jobb p5b-t) Azt a jó kis Kingston 2x1GB ramot is. Az intel C2D 2.0-s procit, amit majd tuningolhatok. Egy nagyon jó tápegységet. És nem veszek GTS-t ami 320MB-os, jobbat se, hanem egy olcsót, ami elbírja a mostani játékokat még éppen hogy, amiket eddig a szar gépem miatt nem tudtam kijátszani. Azért nem költök kb 80-at egy nagyon jó VGA-ra, mert amit most ennyiért kapok, az ok benne lesz a gépembe, de nem tudom kihasználni. Monnyuk van egy 512-es 86-ért, ami majd akkor lenne jó ha kiadják a GTA4-et meg a Mafia2-t, de addig csak meg lehet b*szni, nem tudom kihasználni, és eddig csak megy le az áruk, és inkább most kihúzom egy 256-ossal, és majd csak akkor veszek egy jó 512-est, ha már szükség is lesz rá. És akkor már olcsóbb is lesz jóval. Rájöttem hogy nem kell vagyonokat költeni olyan alkatrészekre, amik nagyon hamar elavulnak. Mert a VGA ilyen. folyton jönnek az újak, a régieknek meg megy le az áruk. Persze a többi alkatrész is elavul, de a procit tuningolhatom, a meg ramhoz vehetek még (de sztem erre nem lesz szükség). Szóal inkább jobb alaplapot veszek. És egyenlőre elég lesz nekem egy 256-os VGA, ráérek késöbb venni jobbat, mert értitek, most még télleg nincs rá akkora igény, ok a nagyon drágát is ki tudnám használni a mostani gamekkel, de inkább megyek közepes grafikán egy játékba egy olcsóbb kártyával. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Szerintem jól döntöttél Alaplapnak a P5B helyett én P5K-t vennék, a P35-ös chipset miatt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
alan wake Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 (edited) nekem is p5b-m volt kb 2 hete cseréltem le p5k-ra.annyiból is jobb ez mert majd a 45nm-es procikat is támogatni fogja.egy dolgot viszont hiányolok hogy nincs rajt pcie 2.0.már mondjuk akkor nem 30 ezer lenne hanem 60. Módosította Október 27, 2009 Dadus Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Dehogy lenne 60. Még egy alaplapon sincs PCI-e 2.0, úgyhogy nem vagy elmaradva . A 2.0-sok év elején várhatók. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
alan wake Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 (edited) azt tudom hogy nincs de ha lenne akkor lenne drága.na meg akkor másik kari is kellene és az megint csak nincs. Módosította Október 27, 2009 Dadus Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
swen Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Szerintetek jó ez a konfig 205ezerért?? Tulajdonságok: Alaplap: Asus P5N-ESLI s775 Processzor: Intel Core 2 Duo E6420 2,13GHz 4M L2 cache / 1066 FSB Memória: KingMax 2 x 1GB DDR2 (800Mhz PC2-6400) Mars memória Videókártya: Asus Geforce 8800GTS HTDP 320MB PCI-E Merevlemez: 250 GB Hitachi 7200 SATA2 8MB Optikai meghajtó: LG H42N Belső fekete DVD író Számítógép ház: Thermaltake VB6000BNSD Swing fekete ház + Trust 520W BigFan halk tápegység Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Nem rossz, bár én A-Data, vagy Geil RAM-ot vennék. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomy1000tomy Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Úgy tudom ugyanolyan foglalata lesz,csak az átviteli sebesség nő,meg a fesz amit le tud adni és így nem kell majd plusz táp csatlakozó.Ha hülyeséget írtam,akkor sorry,de úgy emlékszem valahol így olvastam. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
__Psion__ Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 „monnyuk”??! nem rossz... Rájöttem hogy nem kell vagyonokat költeni olyan alkatrészekre, amik nagyon hamar elavulnak. Mert a VGA ilyen. folyton jönnek az újak, a régieknek meg megy le az áruk. Ez nagy igazság, vegyél inkább egy jobb monitort a fennmaradó összegből... /De meg ne kérdezd milyet lenne érdemes venni! Mert kitör a harmadik világháború! / Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
agr Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 (edited) Sziasztok! Az lenne a kérdésem hogy miért akadozik a S:T:A:L:K:E:R, Medal of Honour Airborn ezen a gépen? A RAm: 1Gb Samsung DDR2 Vidi kari meg: Sapphire x1650pro 250Mb GDDR3 Pixel hader 3.0 Nem értem pedig ezen elvileg még közepes erős felbontásban is futnia kéne akadás mentesen:( Válaszokat előre is köszönöm MIt kéne javítani vagy csak tuning kell neki? Módosította Október 27, 2009 Dadus Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Szerintem egyszerűen nem elég erős. Nekem majdnem ugyanilyen gépem van, de a STALKER nekem is akad. Én a helyedben a videokártyát tuningolnám fel egy kicsit. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bubberman Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Ok, és el se árulom milyet készülök, azt azért igen hogy nem Samsungot. És azért döntöttem a mellett hogy majd késöbb veszek jobb karit, mert elbeszélgettem családtagjaimmal, és nem szépen néztek amikor közöltem hogy 200k +monitor amit ráköltenék. Szal 250 körül. Hogy abból már milyen motort vehetnék, és h nem adnának ki ennyit gépre. Ezért lett a limit 200k monitorral együtt, és én is rájöttem hogy érdemesebb inkább folyamatosan fejlesztésre képes gépet összerakni. Ráérek majd még 100-ast költeni egy karira. És amennyit most megspórolok ezzel, abból pont kijön egy monitor. Ja, és mégvalami. Vásárolt már vki többmindent is erről az Iponról??? Mert télleg baromi olcsó, és nagy a választék, de ez így gyanús kicsit... Nehogy selejtes alkatrészeket vegyek onnan, és b@sznának visszacserélni... Vagy az is ugyan olyan selejtes lenne amit cseréltek. Mert ez az Extreme Digital tudom hogy baromi megbízható, de azé drágább, meg kisebb a választék, és jó lenne pár ezrest spórolni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bubberman Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Ja, és Psion, ilyen helyesírási hibákat ám néha direkt írok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
swen Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Ez jó konfig??? összesen 261ezer Intel Core 2 Duo E6420 2,13GHz 4M/1066 dobozos (s775) 41,369 Ft Asus P5K s775 alaplap 30,118 Ft KingMax 1GB DDR2 (800Mhz PC2-6400) Mars memória 10,287 Ft KingMax 1GB DDR2 (800Mhz PC2-6400) Mars memória 10,287 Ft Hitachi 2.5" 5400rpm/ 160GB 8MB SATA 23,594 Ft Pioneer 112-D DVD +/-RW író fekete OEM 6,970 Ft Asus Geforce 8800GTS HTDP 320MB PCI-E 74,645 Ft ASUS TA-582 MiniTorony számítógépház Tápnélkül 8,259 Ft FujitsuSiemens 19" L19-1W TFT monitor 44,526 Ft Trust DS-3300X wireless optical billentyũzet és egér 8,362 Ft Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Na igen. Én már Pioneer 212-D-t vennék (mert ez már SATA-s), csak hogy alkalmazkodjunk a modern korhoz Egyébként jó. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bubberman Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 És igaz hogy a P5K alaplapok sokkal jobbak, de sokkal drágábbak is ami nekem nem jön jól. Különben a P5K-k közül melyikre gondoltál pontosan? Mer van vagy 9 darab. És a P5B Deluxról vélemény? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomy1000tomy Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Egy kis VGA tuning,egy kis proci tuning és máris nyertél pár fps-t. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
swen Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Csak az a baj hogy ezt a pcx.hu-n raktam össze és ott nincs pioneer 212-d csak 112-d meg még az bajom hogy a winchesterek közül is csak 160 gb-s a legnagyobb vagy én nézek valamit félre meg az lenne a kérdésem hogy hangkártyát milyet nézzek hozzá?(lehetőleg olyat nézzetek ki ami a pcx.hu-n is választható)Vagy kell egyáltalán hozzá vagy van vm beépített? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 A sima P5K-ra. Én nem vennék P5B Deluxe-ot, igaz hogy van rajta pár extra cucc (Jobb hangártya, Wifi, egyebek), de ez szerintem nem ér meg +10 ezer forintot (a sima P5B-hez képest). Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomy1000tomy Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Ez jó konfig??? összesen 261ezer Intel Core 2 Duo E6420 2,13GHz 4M/1066 dobozos (s775) 41,369 Ft Asus P5K s775 alaplap 30,118 Ft KingMax 1GB DDR2 (800Mhz PC2-6400) Mars memória 10,287 Ft KingMax 1GB DDR2 (800Mhz PC2-6400) Mars memória 10,287 Ft Hitachi 2.5" 5400rpm/ 160GB 8MB SATA 23,594 Ft Pioneer 112-D DVD +/-RW író fekete OEM 6,970 Ft Asus Geforce 8800GTS HTDP 320MB PCI-E 74,645 Ft ASUS TA-582 MiniTorony számítógépház Tápnélkül 8,259 Ft FujitsuSiemens 19" L19-1W TFT monitor 44,526 Ft Trust DS-3300X wireless optical billentyũzet és egér 8,362 Ft Házat inkább AeroCool Aero Engine II-t vennék,azzal tuti jó lenne a ház szellőzése,elől 14cm venti,hátul 12-es.16k körül van az ára. Ramokat meg Corsair-t vagy Geil-t,párban kapsz 25k körül. Vinyót ugyanebben az árban kapsz 400-as Samsungot. Táp meg FSP 500W 21k. Ez így 294ezer. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gabi89 Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Tomy1000tomy ez azért ilyen drága mert csak 2,5 colos és nem 3,5-ös Swen amúgy tápot nem akarsz bele venni? Mert a ház az tápnélküli legalább is azt írtad.Tápból amúgy Chieftec,FSP,Enermax szóval ilyen márkásabbakat ajánlok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fermin Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Háj! A gepbolt.hu-n van gépösszerakó, ha mindenképpen ki akarod azt is próbálni. Személy szerint top alaplapot nem javaslok, mert rakat f/sságot tud amit sosem használsz ki. Ami átlag júzernek kell azt megfelelő chipkészlettel bármelyik lap tudja. És mielőtt rámtámadnátok, hogy ez hülyeség, gondoljatok bele hogy pl. minek egy SLI egy olyan gépbe amivel játszol ugyan, de a felső középkategóriás VGA-t is úgy spórolod bele, illetve minek a HDMI csatlakozás ha nincs LCD TV-d. Meg kell fontolni azt is, hogy átlag júzer nem tuningol, így a tuning opciók nagy hányada kihasználatlan marad, viszont fizettél érte. Az átlag júzert most megmagyarázom kicsit: elég sokat játszik, filmeket néz és netezik is, néha babrál képeket Photoshoppal vagy ilyesmivel. Szóval mindent csinál. Ezért fontos hogy a gép stabil legyen, de később is bővíthető. Ettől lesz időtálló - már amennyire egy számítástechnikai termék/szórakoztatóelektronikai cucc az lehet. A köv hsz-ben folytatom, hogy ne legyen túl hosszú. Ami nagyon számít hogy márkás dolgokat vegyél, de ez nem azt jelenti hogy a legdrágábbat, pl.: Alaplap - Asus, MSI, Gigabyte kábé bruttó 20-25-ig, Proci - nekem AMD van, de ha megengedheted akkor Core 2 Duo - ez lehet combos, Proci hűtő - pl. az Arctic Cooling gumis felfüggesztésű cuccai nagyon jók és nem olyan sok pénzért RAM - Kingston, Kingmax is megfelelő, bár inkább stabil mint tuning /Geil, Corsair is jó lehet de OCZ már túlzás sztem/ VGA - mindenképp DirectX 10-es kártya legyen, és ott se a memória mennyisége számít hanem a sávszélessége, meg a GPU teljesítménye, és a shaderek száma - ezt te tudod mit vállalsz be, de tény hogy a csúcskártyák irtó gyorsan avulnak, a legjobb egy felső középkategóriás, ha van rá akkor pl. GeForce 8600GTS, ODD - LG-k jók és olcsók, de én a Pioneer-ben bízok abszolút. Lightscribe +1k, spórolni nem érdemes rajta, de nem is fogod kihasználni nagyon, és egyenlőre úgysem tud színes mintát égetni. Egyenlőre még jobbak az IDE-sek HDD - Samsungok újabban halnak el ahogy több boltos havertól hallom, viszont a WD-k jók. Mindenképp SATA legyen Táp - ez nagyon fontos mert ha nem stabil az áramellátás akkor az új géped szép lassan gallyra megy, vagy nagy túlfesz esetén hirtelen hal meg! Mindenképp márkás legyen: FSP, Chieftec, Enermax de nem kell 25-ért venni mert az meg túlzás 400 v. 450W márkás táp a legtöbb gépet elviszi /a gagyi 500-as pl. sose ad le 500-at csak névleg. Codegent nem szidom de inkább kerüld el ; )/ bruttó 15 körül van jó. ház - anyagból legyen, ne a legvékonyabb lemezből, és a szellőzése legyen megfelelő /nem kell bele 15 venti, de legalább elöl-hátul legyen egy 8 vagy 12 centisnek hely, és az se árt ha van porszűrője a ventiknek. A bővíthetőség sem utolsó szempont meg a kivezetések (audio, USB-k) elhelyezése. Olcsók a Spire-ök és elég szépek és a Foxconn-ok is. Ha ütősebbet akarsz akkor Cooler Master vagy pl. Chieftec - ez olyan 20-nál ne legyen több, kivéve ha pl. Chieftec és van benne táp /táp nélkül nincs értelme drágábbat venni/ Monitor - Samsung vagy LG, lehetőleg DVI csatlakozós pl. Samsung 932BF kb. 65E vagy LG 1953TR - kb. 52E egyenlőre ennyi, nem veszem el a helyet a többiek elől, ha lesz reakció majd írok még pár gondolatot. Amúgy tényleg megfontolandó egy egyszerűbb PC /akár 200-220-ért monitorral/ és egy konzol pl. Wii vagy Xbox360 beszerzése. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Amint látom, te is belecsöppentél a hardverek világába VGA - mindenképp DirectX 10-es kártya legyen, és ott se a memória mennyisége számít hanem a sávszélessége, meg a GPU teljesítménye, és a shaderek száma - ezt te tudod mit vállalsz be, de tény hogy a csúcskártyák irtó gyorsan avulnak, a legjobb egy felső középkategóriás, ha van rá akkor pl. GeForce 8600GTS Ezen azért vitatkoznék, a memória nagyobb felbontáson igen is nagyon sokat számít. Nem feltétlenül kell dx10-es kártya azért az 1-2 dx10-es játékért, én inkább megvárnám a Karácsonykor megjelenő dx10.1-es karikat. A 8600GTS szerintem nem éri meg az árát, ha hozzádobsz még egy 10-est (esetleg 15-öt), akkor már van egy kétszer-háromszor gyorsabb kártyád. Nem csak a csúcskártyák avulnak, de azok különösen. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomy1000tomy Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Tomy1000tomy ez azért ilyen drága mert csak 2,5 colos és nem 3,5-ös Swen amúgy tápot nem akarsz bele venni? Mert a ház az tápnélküli legalább is azt írtad.Tápból amúgy Chieftec,FSP,Enermax szóval ilyen márkásabbakat ajánlok. Tudom,csak minek?Jó a 3,5"ös is és abból legalább 2x akkora kapacitásút tud venni.Szerintem. Jah,tápot én is hozzáírtam neki,mert elfelejtett vagy nem tudom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
__Psion__ Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Ja, és Psion, ilyen helyesírási hibákat ám néha direkt írok. Jó duma... Ez belyött nyelvtanórán is? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FlashHU Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 STALKER nv-re van optimalizálva, a legtöbb ati kártyán akad, csakúgy, mint a fifa 07 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
__Psion__ Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Az a videókártya édes kevés a STALKER-nek. Azért patch-eld meg a játékot, javulni fog a teljesítmény. Patch nélkül minden VGA-n szaggat, mert swap-el folyamatosan. A Medal of Honor - Airborne: részletgazdag modellek, nagy terek, pergő akció... szintén kevés a videókártya teljesítménye. X1650Pro (RV530): Pixel Fillrate: 2360 Mpixels/s Memory Bandwith: 11.04 GB/sec Ha a RAM-okon sikerül húznod, akkor a fenti értékek javulhatnak. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tkrisz007 Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 STALKER nv-re van optimalizálva, a legtöbb ati kártyán akad, csakúgy, mint a fifa 07 Még jó hogy nv-m van nVidia 4ever Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FlashHU Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 a legtöbb fejlesztő nv-re optimalizál, de csak az ea volt ilyen pofátlan, hogy csak nv-n normális a fifa egyes részei... a VALVe viszont amd-re tolja (hl2) és a doom3 motor is helyenként jobban teljesít amd alatt... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fermin Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 tkrisz007: teljesen egyetértek. Szívem szerint ezt javasoltam volna én is, csak attól próbáltam óvni nehogy valami elavult Dx 9-est rásózzanak mondván, hogy "óccsó". Memória: persze hogy számít, de önmagában kis órajelű memória, keskeny sávszélességgel nem képes csodákra hiába van belőle akár 512 mega. A 8600GTS-nél gyengébbet meg egy ilyen árfekvésű gépbe tenni meg szerintem gáz, ezért ezt írtam. Na most megmagyaráztam a bizonyítványt reméljük, swen most már eleget tudsz ahhoz ne tudjál dönteni Ja amúgy hangfal: szerintem ha van hifi tornyod akár egyszerűbb is, egy kábé 600Ft-os kábellel kiviszed a hangkártya jelét a hifi hangszóróira, és nem kell 5-10 rugóért megelégedni egy kis sztereó esetleg 2.1 hangfalpárral, vagy belenyomni súlyos tízezreket egy komolyabb Creative vagy Logitech számítógépes hangrendszerbe. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.