dodi1 Posted Szeptember 1, 2006 Share Posted Szeptember 1, 2006 Bár az utóbbi évek összes új Seatja úgy nézett ki, mint egy-egy egyterű, igazából egyik sem volt az – mostanáig. Az Altea-Toledo vonal továbbgondolásából született Altea XL végre azt nyújtja, amit egy ilyen egybeszabott járműtől eleve elvárnák: igazán nagy teret, mindenféle trükkök nélkül. Nincs fura fara, mint a Toledónak, és nem is a hátsó kerék után közvetlenül szakad vége a karosszériának, mint az Altea esetében, amelyet a sportosság jegyében szabtak rövidre: az Altea XL az Alhambra óta az első igazán tágas Seat. A szükséges többlet-teret az Altea karosszériájának megtoldásával hozták létre: az XL 187 mm-rel hosszabb, mint névrokona. Ugyanakkor valószínűleg közelebb járunk az igazsághoz, ha a Seat kínálatában a lépcsőshátú szedánt helyettesítő Toledót tekintjük az újdonság legközelebbi rokonának, hiszen a két autó közt mindössze néhány milliméter a hosszkülönbség. A csomagtér mérete is erre utal: az Alteába 410, a Toledóba 500, az Altea XL-be pedig 532 liternyi csomag fér, bár ez utóbbi adat inkább a tények kreatív értelmezésének tűnik a Seat részéről, mivel a hosszirájnyban elcsúsztatható hátsó üléssor egy közbenső állására vonatkozik. Konkrétan arra, amikor az ülések 160 mm-es útjukból épp 140-et tettek meg hátrafelé. Az üléssor teljesen előretolt állásban 635 liternyi helyet hagy a csomagoknak, de ekkor a hátsó utasok már meglehetősen szűkösen vannak, míg teljesen hátratolva számításaink szerint úgy 517 literesre zsugorodik a csomagtér. A puszta többlet-térkínálat mellett a Seat néhány aprósággal is igyekezett tovább növelni az autó használati értékét. Így az első ülések háttámlájáról két kicsi asztalt lehet lehajtani, a csomagtartóban egy 12 voltos elektromos csatlakozót is elhelyeztek, a hagyományos kalaptartó helyére pedig egy rolós megoldás került, így semmi nem akadályozza, hogy a kár a tetőig pakolják az autót. Ahogy azt már korábban is sejthettük, a Seat a Volkswagen szabványos kezdő motorkínálatával kezdi meg az Altea XL forgalmazását. Az alapmodellekbe 1,6 literes 102 lóerős benzinmotor, vagy 1,9 literes, 105 lóerős benzines kerülhet, míg az erősebb változatokba kétliteres négyhengereseket szerelnek: 150 lóerős, közvetlen befecskendezéses benzinest, vagy 140 illetve 170 lovas turbódízelt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
De4dSn4ke Posted Október 12, 2006 Share Posted Október 12, 2006 Hátulról nagyon szomorúnak tűnik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.