Jump to content
PirateClub.hu

Angol labdarúgás


Clark
 Share

Recommended Posts

Benitez nem gratulált Fergusonnak

 

 

A Liverpool spanyol mestere csak a Manchester Unitednek, mint a klubnak volt hajlandó gratulálni a bajnoki elsőséghez.

 

Rafael Benitez csapata tegnapi, West Brom felett aratott győzelmét követően tartott sajtótájékoztatón kétszer is kitért az elől, hogy gratuláljon kollegájának, Sir Alex Fergusonnak. A két szakvezető az idei szezonban valóságos nyilatkozatháborút folytatott, eközben Benitez olyan sérelmeket szerzett, amin nem hajlandó továbblépni.

 

„A Manchester Unitednek, mint klubnak gratulálok, jó munkát végeztek a szezon során. Ennél többet nem akarok erről beszélni.” – hárította el az újságírók első felvetését Benitez, ám a tollforgatók nem hagyták ennyiben és újabb direkt kérdéssel próbálták a spanyolt arra ösztökélni, hogy gratuláljon Fergusonnak, amire végül Benitez így reflektált:

„A menedzsereknek tiszteletet és megértést kell tanúsítaniuk egymás irányába. Az idei szezon során ehelyett sok olyan dolgot láthattunk, ami nekem egyáltalán nem tetszett. Még egyszer leszögezem, a manchesteri klubnak gratulálok, mert ők lettek a bajnokok. Ennyi.”

 

szánalmas ez a benyitez...ez beszél a tiszteletről??? az is szánalmas, hogy Anglia legsikeresebb klubjából egy spanyol válogatottat csinált, ami Gerard nélkül SEMMIT se ér... ez beszél, aki még mindig a 2005-ös BL győzelemből él? még a nevét se vagyok hajlandó leírni mégegyszer...

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 500
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Nevetséges... <_< Szerintem egyszerűen csak nem bírja elviselni, hogy -ismét, már sokadszorra- kudarcot vallott. Irigy Ferguson-ra, az egész csapatra, mert neki nem lehetnek ilyen sikerélményei :P És hát amíg ilyen csapata van, addig a közeljövőben nem is nagyon lesz...

Link to comment
Share on other sites

Sokba kerülhet a meccs

Az élvonal mellett befektetőtől is búcsúzhat a Newcastle

 

d00074CD4a7ed369ba3c5_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

A Guardian értesülései szerint a Newcastle számára az Aston Villa elleni mérkőzés nem csupán a kiesés elkerülése, hanem hosszú távú jövője miatt is fontos lehet. A napilap úgy tudja, ha a „szarkáknak” sikerül kiharcolniuk a bennmaradást, amerikai és közel-keleti üzletemberekből álló konzorcium kezébe kerülhetnek. A potenciális befektetők állítólag abban az esetben is fontolóra vennék az ügyletet, ha a gárda a Championshipben szerepelne a következő idényben, de az sem elképzelhetetlen, hogy ez esetben inkább másfelé fordul a figyelmük. Mike Ashley, a jelenlegi tulajdonos szeptemberben már „piacra dobta” a klubot, miután Kevin Keegan távozását követően a szurkolók tulajdonosváltást követeltek.

 

A gazdasági világválság kirobbanását követően azonban irreálisnak tűnt a 400 millió fontos vételár, és a decemberben viszszakozó üzletember most 140 millió font körüli összegért adhat túl a csapaton.

 

Ehhez viszont elengedhetetlennek látszik a bennmaradás kiharcolása, de az Aston Villa ellen nem lesz könnyű dolga Alan Shearer együttesének, mivel a birminghamiek állítják, őket még motiválja az ötödik hely megszerzése.

 

„Azért küzdünk, hogy előrébb léphessünk a tabellán, és ez nem sok jót jelent a Newcastle-nak, számunkra is van tétje a mérkőzésnek – nyilatkozta Brad Friedel, a Villa kapusa. – Hiába indulhatunk az Európa-ligában, profik vagyunk, és mindent megteszünk a győzelemért.”

 

 

Cél a megkapaszkodás

 

SUNDERLAND. Fülöp Mártonék bent maradnak, ha nyernek; ha pontot szereznek, és a Hull vagy a Newcastle nem nyer; ha a Newcastle nem nyer; ha a Hull kikap; ha a Hull egy pontot szerez, és a Sunderland legfeljebb négy góllal kap ki.

 

HULL. Akkor marad benn, ha nyer; ha pontot szerez, és a Newcastle nem nyer, vagy a Sunderland legalább öt góllal kikap; ha a Newcastle kikap, és a Middlesbrough úgy nyer, hogy győzelmének, illetve a Hull vereségének abszolút értékű összege legfeljebb négy.

 

NEWCASTLE. Megmenekül, ha nyer, és a Hull vagy Sunderland nem nyer; ha döntetlent játszik, a Hull kikap, a Middlesbrough pedig nem győz tíz gólnál nagyobb különbséggel.

 

MIDDLESBROUGH. Mindenképpen nyernie kell, miközben a Hull nem szerezhet pontot, a Newcastle pedig csak akkor, ha a Boro legalább tizenegy góllal győz.

 

d00074CD6b48ecff6c317_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Link to comment
Share on other sites

rossz látni, hogy a nagynevű Newcastle ilyen helyzetbe került... ez ashley felelősége, mert eladta válogatott játékosait és silányokkal pótolta őket...ha másodosztályú lesz a csapat akkor talán Kádár is bemutatkozhat a felnőttek között, de bízom bennük, hogy benntmaradnak!

Link to comment
Share on other sites

Üdv

 

Még nekik van a legtöbb esélyük a motiválatlan Villa ellen.. Hull a MU ellen hát öhmm... Cehelsea-Sunderland megintcsak... bár ez olyan dolog h a nagyok ilyenkor már nem szoktak igazából játszani majd meglátjuk

Én sajnálnám ha kiesnének egy ilyen nagy múltú klub egy ilyen kerettel nem érdemelne kiesést

Hullt is sajnálnám, mert nagyon jól kezdték az idényt, de aztán folyamatosan csúsztak lefele :(

Link to comment
Share on other sites

Szerintem az a csapat, amelyik ilyen kerettel kiesés szélén áll, az megérdemli, hogy kiessen. Nekik minimum a nemzetközi indulásért kellene küzdeni, nem a benntmaradásért.

Link to comment
Share on other sites

semmi esélyük se volt kijutni...ilyen kerettel...milyen kerettel?

nagy nulla a keret, se védelem se középpálya, van 2 jó csatáruk, kb ennyi...

 

szánalmas a kiesőjelölt csapatok viselkedése az ügyben, hogy meg akarják határozni a MU kezdőtizeneggyét...bezzeg, ha a kupában találkoznának örülnének, ha a MU tarcsival játszhatnának...most meg perelni akarnak, mert Sir Alex a fiatalokat fogja előnybe részesíteni az utolsó meccsen <_<

Link to comment
Share on other sites

szánalmas a kiesőjelölt csapatok viselkedése az ügyben, hogy meg akarják határozni a MU kezdőtizeneggyét...bezzeg, ha a kupában találkoznának örülnének, ha a MU tarcsival játszhatnának...most meg perelni akarnak, mert Sir Alex a fiatalokat fogja előnybe részesíteni az utolsó meccsen <_<

Hát ez valóban szánalmas <_< De inkább nem is részletezném, hogy miért. Ez kb. egy olyan vicc, mint két évvel ezelőtt, amikor a Sheffield-nél a Manchester-t hibáztatták a csapat kieséséért, merthogy a United a 'Blades' riválisai ellen rendre tartalékosabban álltak ki, ellenük viszont mindkétszer a legjobb összeállításban léptek pályára... Ahelyett, hogy a csapatok azzal foglalkoznának, hogy ki milyen összeállításban játszik, stb., inkább törődjenek a maguk dolgával, és nyerjék meg a meccsüket ahelyett, hogy azt várnák, hogy majd a Manchester benntartja őket... Na erről ennyit, ha pedig valami nagyszájú csapat amelyik kiesik netán a Manchester-t (vagy bármelyik másik csapatot) venné elő, akkor csak jól ki kell röhögni, ennyi :)

Link to comment
Share on other sites

Miután a Burnley 1-0-ra legyőzte a Sheffield United-et az angol másodosztályú helyosztók döntőjében, eldőlt, hogy a bajnok Wolverhampton Wanderers és az egy év után második helyezettként feljutó Birmingham City mellett ők lesznek ott jövőre a Premier League-ben.

 

Az idei PL-kiesőkről csak annyit, hogy a West Bromwich utolsó helye számomra nem volt meglepetés, az viszont, hogy a három évvel ezelőtt még UEFA-kupa döntőt játszó Middlesbrough kihullott, az annál inkább :huh: És a Newcastle-ről nem is érdemes külön említést tenni, szégyen, hogy miként süllyedhetett idáig egy ilyen múltú csapat; nekik az Európa-liga indulást érő helyekért kellett volna harcolniuk, nemhogy a másodosztályba kényszerülnek :o ...

 

De ha már egyszer írok ide, érdemes egy gyors összegzést írni az egész idei szezonról: szerintem idén sem csalódhattunk (főleg ugye azok, akik hozzám hasonlóan a Manchester-nek szurkolnak ;):) ), nagyon jó meccseket és nagy, szoros versenyfutást láthattunk, nekem ez a szezon nagyon hasonlított a tavalyira (gyengébb Manchester-kezdés, aztán nagy felemelkedés, nagy sorozatok, de végig kiélezett küzdelem a bajnoki címért való harcban; emlékezetes meccsek (pl. csak a magam részéről, a Manchester 3-2 Aston Villa vagy a Manchester 5-2 Tottenham; "üdítő színfoltok" (pl. az Aston Villa vagy az Everton, illetve még az elején a Hull City is); gyengélkedő Tottenham, stb.) Semmi panaszunk nem lehet, remélem jövőre is a szokott módon ilyen jó szezon lesz majd. Messze van még :unsure: , de én már nagyon várom! ;)

Link to comment
Share on other sites

Hiddink kupagyőzelemmel búcsúzott a Chelsea-től

 

Pedig nem lehet annál jobban elkezdeni egy döntőt, mint ahogy az Everton tette: a 25. másodpercben Saha 15 méterről ráfordult egy röviden kifejelt labdára, és ballal a hálóba zúdította.

Az FA-kupa történenétek leggyorsabb találatával - az eddigi rekord még 1895-ből származott, akkor Bob Chatt (Aston Villa) 30 másodperc elteltével volt eredményes -aztán mintha el is lőtték volna a puskaporukat a liverpooliak, és az előnyüket is csupán húsz percig tudták megőrizni.

 

Akkor Lampard dobta játékba a bal szélen megiramodó Maloudát, a francia bedására középen Drogba ugrott fel Lescott mellett, és védhetetlenül felejt a kapu bal oldalába.

 

A második félidőben is a Chelsea akarata érvényesült, helyzeteket is kizárólag a londoniak dolgoztak ki. A 72. percben Lampard ugyan elcsúszott csel közben a tizenhatoson kívül, de volt ideje felpattani, majd ballal a jöbb felső sarokba tüzelt, Howard csak beleérni tudott a labdába.

 

Nyerhetett volna kettővel is a Chelsea, Malouda hatalmas bikája a keresztlécről a gólvonal mögé pattant, a játékvezetők azonban ezt nem így látták, és nem adták meg a gólt.

A londoniak így is diadallal búcsúztak Guus Hiddink vezetőedzőtől, aki hűen korábbi elhatározásához távozik a klubtól, és a továbbiakban orosz válogatott irányítására összpontosít.

 

A Chelsea ötödször hódította el a trófeát, korábban 1970-ben, 1997-ben, 2000-ben és 2007-ben nyerte meg a legrangosabb angol kupasorozatot.

 

FA-kupa, döntő:

Chelsea - Everton 2-1 (1-1)

gól: Drogba (21.), Lampard (72.), illetve Saha (1.)

 

20090530chelsea.jpg

 

Szép volt fiúk :) Jövőre több kupát nyerünk ;)

Link to comment
Share on other sites

szánalmas ez a benyitez...ez beszél a tiszteletről??? az is szánalmas, hogy Anglia legsikeresebb klubjából egy spanyol válogatottat csinált, ami Gerard nélkül SEMMIT se ér... ez beszél, aki még mindig a 2005-ös BL győzelemből él? még a nevét se vagyok hajlandó leírni mégegyszer...

 

Ezt te sem gondolhatod komolyan, maximum akkor, ha nem követted azokat a tisztességes nyilatkozatoktól mentes megnyilvánulásokat, amikkel Ferguson megalázni próbálta az ellenfél csapat mesterét. Inkább ez a szánalmas! Benitez legalább nem mocskolódott, mint Sir Alex.

Teljesen objektíven szemlélve -, hogy csak az utóbbi eredményekből szemelgessünk - a 4:1-es zakó a Liverpool-tól, vagy a május 16.-ai erősen izzadságszagú és ötlettelen gól nélküli döntetlen az Arsenal-al (ez az angol sajtóban megjelent jelző, és a MU-nak szólt...) és a 2:0-ás pakk amit a Barcától kaptak, elég pontosan mutatja az értékekeit a csapatnak. Bele sem merek gondolni, hogy mit kaptak volna a Hiddink-féle Chelsea-től... :)

Nem vitázni akarok, csak tényeket közöltem, illetve a véleményem, mert kezdett forgató lenni ez az indokolatlan MU-eufória :)

 

Egyébként gratula a klubnak a bajnoki címért.

 

üdv ;)

Link to comment
Share on other sites

Hát mit mondjak, ez elég vicces :)

 

Szerintem te összekeverted Ferguson és Benítez nyilatkozatait, jobb lesz, ha újra elolvasod őket...

 

És az általad említett vereségek ellenére is jogosan lehetünk büszkék; bajnoki címet, Ligakupát, Klub VB-t, és Community Shield-et nyertünk, úgyhogy szerintem nincs mit csodálkozni azon, hogy nagy az öröm a csapat háza táján és a szurkolók körében. Ezektől a vereségektől nem dől(t) össze a világ, pl. hiába vert meg minket a 'Pool oda-vissza, mégiscsak mi lettünk a bajnokok.

 

De felesleges ezt magyarázgatni, ha már te is tényekről beszéltél, akkor én is azt mondom, elég csak ezeket a tényeket nézni...

Link to comment
Share on other sites

  • 5 weeks later...

Robinho11, itt nem arról van szó, hogy kinek erősebb és gyengébb a kerete, hanem hogy Ferguson és Benítez milyen játékosokat vesz. A Liverpool 'mestere' általában már bevált játékosokat, 'nagy neveket' igazol, míg Sir Alex évek óta azon az úton jár, hogy fiatalokból épít olyan keretet, ami maga mögé utasítja a Premier League mezőnyét. Az, hogy fele annyiért veszi őket, mint Benítez a csak 'örökvesztesekké' avanzsáló játékosait, kicsit tényleg túlzás, baad_newzz talán túlzottan is érzékeltetni akarta, hogy mekkora különbség van a két csapat játékospolitikája (és az elért eredmények) között. :)

 

Ui.: Amúgy annak idején Ronaldo-t sem kész vagyonokért, hanem 'aprópénznek' számító összegért vettük.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az Arsenal néhány perccel ezelőtt fejezte be liverpooli "mészárlását", az Everton-t küldték padlóra egy 6-1-el. :blink: Nem gondoltam volna, hogy Adebayor és Touré elvesztése után egy ilyen gálát rendeznek rögtön az első fordulóban, de úgy tűnik, volt bennük egy "kis túlpörgés". Szinte kizártnak tartom, hogy holnap a Manchester vagy a Liverpool ennél nagyobb arányú győzelmet aratna a Birmingham City, illetve a Tottenham ellen (fordítva pedig mégúgyse, főként előbbinél :) ), úgyhogy azt gondolom, megvan, ki fogja vezetni a tabellát egy fordulót követően.

Az 1. forduló végeredményei:

Chelsea 2-1 Hull City (Drogba 37., 92., illetve Hunt 28.)

Wolverhampton 0-2 West Ham United (Noble 22., Upson 69.)

Portsmouth 0-1 Fulham (Zamora 13.)

Blackburn Rovers 0-2 Manchester City (Adebayor 3., Ireland 91.)

Aston Villa 0-2 Wigan Athletic (Rodallega 31., Koumas 56.)

Stoke City 2-0 Burnley (Shawcross 19., Jordan 33.-öngól)

Bolton Wanderers 0-1 Sunderland (Bent 5.)

Everton 1-6 Arsenal (Saha 92., illetve Denílson 26., Vermaelen 37., Gallas 41., Fabregas 48., 70., Eduardo 89.)

Manchester United 1-0 Birmingham City (Rooney 34.)

Tottenham Hotspur 2-1 Liverpool (Assou-Ekotto 44., Bassong 59., illetve Gerrard 56.)

 

A forduló legnagyobb meglepetését a legvégére hagyták, a Tottenham tulajdonképpen simán verte meg a Liverpoolt. :o

Módosította vassadi
Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...
Mancini lett a Man City trénere

 

 

Manchester, december 19., 20.42 Azonnal kezd az Inter volt trénere.

 

A Manchester City labdarúgócsapatának irányítói szombaton menesztették Mark Hughes vezetőedzőt, és Roberto Mancinit nevezték ki a helyére.

A gárda a 18. forduló szombati játéknapján ugyan 4-3-ra nyert a vendég Sunderland ellen, de ez is kevés volt ahhoz, hogy Hughes megtarthassa állását. A City utóbbi 11 bajnoki találkozójából csak kettőt nyert meg.

A klub honlapján megjelentek szerint Mancini, az Inter korábbi mestere azonnali hatállyal kezdi meg munkát.

 

Hoppáré.... végre az edző se állhat a sikerük útjába! Szerintem Mancinivel sokkal jobban fog működni ez a keret! Elég, ha megnézzük a védelemben, a szűrő játékosok esetében milyen nevek vannak, s mégis mennyi gólt kaptak. Hughes-nak valahogy ez a csapat már túl nagy falat volt. BL helyezést így már simán elérhetik! Inter nálam nagy kedvenc, Mancininek, s így a City-nek is azt hiszem némiképp szurkolni fogok.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Eltűnt a Man. City 305 milliós adóssága

 

Gazdasági csodának is tekinthetnénk, de szó sincs erről: másfél év alatt eltűnt a Manchester City 305 millió fontos (!!!) adóssága, de ezt nem a takarékos működésnek köszönheti a futballklub. A „lenullázódást” ugyanis a tulajdonjogot 2008 augusztusában megszerző Manszur bin Zajed al-Nahjan sejk idézte elő, egyszerűen saját bankszámlájáról utaltatta át a szükséges összeget.

 

Nemrég még a Manchester United lesajnált városi „ellenfelének” számított a City, de az elmúlt másfél évben óriási előrelépést tett. A szaúdi befektető ugyanis szinte gondolkodás nélkül szórja a pénzt a csapatra, fonttízmilliókkal erősíti a keretet. Eleinte ugyan mosolyogtak a top4 tagjai (Manchester United, Chelsea, Arsenal, Liverpool FC), de ebben a szezonban már a City is komoly vetélytársnak számít, hiszen bivalyerős együttest „épített” a tulajdonos.

 

Manszúr sejk másfél évvel ezelőtt 210 millió fontot fizetett a Cityért, de ez szinte aprópénznek sem minősülhet a számára. A brit média tudomása szerint ugyanis a család összvagyona mintegy 560 milliárd (!!!) fontra rúg. Hja, így könnyű szórni a pénzt az angliai futballklubra is…

 

A klub egyébként most azt is jelezte, hogy a 2009. május 31-én zárult gazdasági évben hat százalékkal növelte a bevételeit: 82,3 millióról 87 millióra.

 

„A pénzügyi eredmények is igazodtak a klubnál bekövetkezett változásokhoz. A hosszú távú tervek és befektetések is mutatják a tulajdonos elkötelezettségét” – mondta Graham Wallace, a Manchester City pénzügyi titkára.

Link to comment
Share on other sites

Ha folytatják a megkezdett utat, akkor nagycsapat lesz rövid időn belül a City. Már egy viszonylag normális edzőt is szerváltak. A keret jó, minden adott a BL induláshoz.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...