Linux Disztribúciók - A Pingvin Sapkái (2. Rész)

[tibiole]

Linux disztribúciók - A pingvin sapkái (2. rész)

 

Linuxos sorozatunk folytatásaként átnéznénk mit is jelent a disztribúció fogalma, és miben különböznek egymástól az egyes terjesztések.

 

Jelenleg a distrowatch.org a Linux disztribúciók gyűjtőhelye, akinek van egy kis ideje számolja össze: a cikk írásának pillanatában 365 Linux disztribúcióból állt lista. Minek egyáltalán ennyi? Miben különböznek egymástól?

A kérdés jó és indokolt. Valahol igen szépen példázza a nyílt forráskód, a Szabad Világ lényegét: azért mert megtehetjük.

 

Hogyan épül fel a Linux?

 

A Linux, mint arról a múlt héten már szó esett áll egy rendszermagból, és a köréjeépített rendszerből. A kernel mindennek az alapja, minden disztribúcióban nagyjából azonos. Ez azt jelenti, hogy bár verziószámában eltér (a kiadástól és a fejlesztők mentalitásától függően használja a legújabb, vagy a kicsit régebbi, ám biztonságosabb változatot), de ettől függetlenül mindkettő A Linux kernel.

(Ugyan ez az állítás nem teljesen igaz, mert az egyes disztribúciók a kernelt is megfoltozzák, ha úgy érzik jónak, de ezt a kérdést most jótékonyan átugorjuk.)

 

A kernel fölött aztán végleg szabad a pálya: megfelelő tudással bárki összehozhatja az önmagának legjobban megfelelő Linuxot, amiben a konfigfájlok helyétől és alakjától kezdve az alkalmazott programokig mindent egyedire formázhat, ha akar.

Amennyiben ezt a műveletet többen, és valamilyen koncepció alapján hajtják végre, úgy már tényleg kész a disztribúció...

 

 

A csomagkezelés

 

A terjesztések közti különbözőséget sok oldalról meg lehet közelíteni, mi az egyik legkézenfekvőbbet vennénk, a csomagkezelést.

Mivel a kódok folyamatos fejlesztés alatt állnak, ezért a gépünkön levő programok viszonylag hamar "elavulnak", kijön belőlük egy újabb, mely többet tud. Sokszor az új kiadás megjelenésének oka nem a fejlesztés, hanem egy ismert biztonsági hiba, hiányosság javítása. Emiatt viszonylag gyakran frissítjük Linuxunkat, ami bizony igen sok idő és energiabefektetést igényel, hiszen legtöbbször kézzel kell megejteni azt. Nos, ezen kíván(t) változtatni a csomagkezelés.

 

A nyílt forráskódú rendszerek előnye a programok elosztottsága. Nagyon sok program használja például ugyanazt a megjelenítő felületet, ilyenkor azonban minek abból több példány? A program közli, hogy neki erre szüksége van, ha már feltelepítettük, akkor nincs is vele dolgunk, ha még nem akkor meg felrakjuk, és többet nem kell vele foglalkozni.

 

Ezt a két gondolatot gyúrja össze a csomagkezelés: a programok "elaprózása" miatt sokszor az egyes részprogramok önállóan frissülnek, viszont meg kell azt is oldani, hogy ha egy program igényel egy másikat, akkor a telepítésnél az összes függőség felkerüljön.

 

Természetesen nem is lenne Linux a Linux, ha ennek a problémának megoldására nem születtek volna egymástól gyökeresen eltérő megoldások.

 

Már maguk a csomagok is sokfélék lehetnek:

 

* Tartalmazhat egy programcsomag lefordított bináris állományt, amit csak be kell másolni a megfelelő helyekre és kész is vagyunk.

* Tartalmazhat forráskódot, és azt miután letöltöttük gépünkre ott helyben fordítjuk le.

 

Ez alapján csoportosítva a disztribúciókat:

 

* Forrás alapú disztribúciók

* bináris csomag alapú disztribúciók, ezen belül:

 

1. .deb alapú disztribúciók

2. RPM alapú disztribúciók

3. .tgz alapú disztribúciók

 

 

 

 

Vegyük csak sorba:

 

A forrás alapú disztribúcióknál a csomagkezelő az adott programok forrását tölti le, és azt a gépünkön lefordítja futtatható állománnyá. Ez roppant időigényes munka, még ha a lépések automatizálva is vannak, azonban a végeredmény egy, a gépünk adottságait és lehetőségeit kihasználó rendszer lesz, magyarul: piszok gyors.

Itt a problémát a rendszer naprakészen tartása jelenti, hiszen amennyiben egy programból kijön egy új változat, azt ismét le kell fordítani, esetleg minden függőségével együtt.

Kis gépen ez akár egy napba is telhet.

 

Ilyen rendszer például a Gentoo, illetve nagyjából ilyen a Slackware (részben).

 

Többen úgy gondolták, hogy szép szép, de azért a gépet használni is szeretnék, és nincs kedvük ennyit szöszölni a rendszer karbantartásával. Akkor meg miért a gépünkön fordítsuk le? Készítsünk inkább kevésbé hardver-specifikus állományokat, amit tetszőleges hasonló géppel rendelkező ember használhat.

Ilyenkor a gépünkre valamilyen csomag formájában egy lefordított programot telepítünk, ami csak bemásolódik a megfelelő helyre, és kész.

Természetesen ezek a rendszerek a forrás alapúakhoz képest lassabbak, azonban a karbantartásra fordított idő a töredéke.

Ilyen rendszer pl. a Red Hat (Fedora core) a Debian, magyar vonalon az UHU, a BlackPanther OS.

 

Ez utóbbi, készre fordított binárisokat használó rendszerek további két részre oszthatók aszerint, hogy milyen csomagot használ. A két csomagkezelő alapjaiban különbözik egymástól, mind gondolkozásában, mind a csomag megvalósításában, ez azonban felhasználói szemmel nem releváns kérdés, mindkettő jól működő megoldás.

 

Hab a tortán

 

Avagy ami a csomagkezelő fölött van: a grafikus felület. Minden disztribúció választott, hogy a "piacon lévő" ablakkezelő felületek közül melyiket használja alapból. Valahol ez alapvetően meghatározza az egyes disztribúciók külalakját, még ha szabadon lecserélhetjük is azt.

Ugyanez igaz az alapértelmezettben települt programok listájára: lényegtelen kérdés egyfelől, hiszen azt rakunk fel amit akarunk, azonban a legtöbb ember sokáig azt használja, amit eléraknak, így valahol az egyes disztribúciókról kialakult képet ez sokkal jobban befolyásolja, mint a csomagkezelője.

 

Kis történelem.

 

Az első disztribúció, ami már nem csak a rendszermagot, hanem felépítést, csomagokat adott az SLS Linux névre hallgatott. Ez azonban még csak néhány tízezer fanatikus rajongó körében volt népszerű. Ebben az időben az MCC és a TAMU Linux is hódított, aztán csendben eltűntek. Ezek a disztrók általában egy nagyon alap rendszert tartalmaztak, fejlesztőeszközökkel. Ezzel szemben az SLS szélesebb körben volt népszerű: volt benne ablakozó, szövegszerkesztő, sőt még játékok is. 1993-ban Iam Murdock összeszedte az SLS és általában a Linux disztribúciók hiányosságait és megalapította saját projektjét a Debian projektet, célja egy mindenki által használható tökéletes és stabil GNU rendszer létrehozása.

SuSE-t (Software- und System-Entwicklung) mint céget 1992-ben hozták létre német egyetemisták, az első stabil SuSE kiadás (1.0) 1994-ben jelent meg. Mára a SuSE-t felvásárolta a Novell (2004 januárjában 220 millió dollárért), jelenleg a 10.0-ás verziónál tart. Másik disztribúció ami ott volt a kezdeteknél az a Slackware. 1993 július 17-én jelent meg az 1.0, még a 0.99pl11A verziójú rendszermaggal.

Hazai fronton az UHU Linux jelentkezett legelőször stabil kiadással 2003 áprilisában, őt követte a blackPanterOS, majd a Frugalware - ami teljesen az alapoktól indítottak el.

 

Distrowar

 

Késhegyre menő viták folynak az egyes terjesztések fanatikus használói közt, hogy melyik a legjobb disztribúció, melyik a jobb csomagkezelő. Igazából mindenről késhegyre menő vitát folytatnak, amiből több van, és Linux alatt majd' mindenből több van.

Nem foglalnánk állást a kérdésben, hiszen egyrészt a vita értelmetlen (minek veszekedni, ha verekedni is lehet), másrészt döntse mindenki maga el melyik a szimpatikusabb megoldás neki. Teljesen mindegy melyiket választja, ha azt az egyet jól tudja használni.

 

A jövő héten megnézzük mi is az az ablakkezelő, és milyen ablakkezelőt használhatunk.

Továbbra is várjuk véleményeiteket, és képeket olyan desktopokról, melyek demonstrálják mit lehet kihozni az egyes ablakkezelőkből.

[blaszlo72]

Hali!Kezdő felhasználóként igen jó tapasztalatom van a Linuxról,nekem a Mandriva jön be.Viszonylag kis gépre(P3 933Mhz,512 RAM)tettem fel a legújabbat(2009.0 FREE) KDE4 felülettel.Számomra megdöbbentő,hogy mennyire jól használja a gép erőforrásait és milyen fürge.Íme képekben is(saját "képlopás")

Módosította December 26, 2008 Gabi89
Feleslegesen ne idézz.