Szipi Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 A hallhatatlan szöcske A tücskök és a szöcskék családjának tagjai ciripelésükről híresek. Általában elülső szárnyaikat úgy dörzsölik össze, hogy egyiknek a széle recés „vonó", a másik pedig a „húr" szerepét ölti be. Ez azonban nem vonatkozik az ún. Arachnoscelis (pókszabású) fajokra. A Torontói Egyetem két kutatója ugyanis felfedezte, hogy ezek a rovarok 130 ezer hertzes ezgést bocsátanak ki. Ám ez a nem hallható hang túlságosan magas frekvencia ahhoz, hogy pusztán a szárnyak egymáshoz dörzsölésével lehessen előállítani. (Emlékeztetőül: az ember legfeljebb 20 ezer hertzes hangot képes még érzékelni.) A kutatók tehát összefogták a kolumbiai esőerdőkben ezeknek a pókszabású szöcskeféléknek néhány példányát, és miután rögzítették „éneküket", a szárnyukat elektronmikroszkóp alá dugták. Ekkor derült ki, hogy ezeknek a rovaroknak nem a szárnyélei dörzsölődnek össze, hanem ennél érdekesebb dolog történik: a vonóként viselkedő szárny fogazott élében a húrnak megfelelő másik szárny éle egyszer csak megakad, is eltorzul. Amikor a szárny kipattan ebből a fogságból, közben olyan gyorsan rezeg, ami egy ultrahangimpulzusnak felel meg. Mi ennek a különleges hangadásnak az előnye? A hím szöcskét csak a nőstényeik hallják meg, a többi rovar viszont nem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Piero Posted Október 20, 2007 Share Posted Október 20, 2007 Ez érdekes hír, először azt hittem rosszul írtad a címét, mert másra gondoltam Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Október 23, 2007 Share Posted Október 23, 2007 Ja, ja! Engem is megvezetett, hogy gyorsan és nem körültekintően olvastam el a hír címét! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bransi Posted Október 23, 2007 Share Posted Október 23, 2007 elég fúrcsa hír de jó azt hittem hogy örökkén élő szöcske de nem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vadócka Posted Október 26, 2007 Share Posted Október 26, 2007 Szeretem az ilyen érdekes híreket az állatvilágból! Köszi szipi! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ronii92 Posted November 2, 2007 Share Posted November 2, 2007 érdekes hír! köszi Szipi! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted December 4, 2007 Author Share Posted December 4, 2007 elég fúrcsa hír de jó azt hittem hogy örökkén élő szöcske de nem szia kedves bransi! igazad is lehetne, de van két szó amit sokan összetévesztenek. ez a hallhatatlan és a halhatatlan. az elsőnek a fülhöz van köze a 2.-nak pedig a meghaláshoz, azaz az örökké való éléshez. nem mindegy, hogy melyikről dumizunk, mert akkor ha az élethez lenne köze egy db "L"-el kell írni. szóval többmindenre lehet asszociálni. (nem kioktatás, csak egy apró segítség a magyarázatra, megértésre) egyébként mindenkinek szívesen, és majd nemsokára rakok fel újabbakat, ami remélem megint elnyeri a tetszéseteket. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.