Szipi Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Egy pici láthatatlanság Aki vágyakozva olvasta H. G. Wells regényét, A láthatatlan embert, most elégedetten hátradőlhet. Az amerikai Pennsylvania Egyetem két fizikusa, Nader Engheta és Andrea Alu azt állítja, hogy a láthatatlanná válás nem is olyan lehetetlen kívánság, csak megfelelő bevonatot kell alkalmazni hozzá a háromdimenziós tárgyakon. Elvileg tehát már mi is láthatatlanná válhatunk, feltéve, ha előbb gombostűhegy nagyságúra tudjuk zsugorítani magunkat. A két fizikus számításai szerint ugyanis megfelelő bevonat esetén az elektromágneses hullámok megkerülik azt a tárgyat, amelyiknek a mérete nagyjából az illető hullám hosszúságával egyezik. Ha egy fémbevonat segítségével a fény megkerül egy tárgyat, és változatlan irányban folytatja útját, azt a benyomást kelti, mintha a tárgy átlátszó volna. Ebből a szempontból az ezüst és az arany jó fényvezető az úgynevezett plazmonoknak (felszíni hullámoknak) köszönhetően. Egy sima folyón sem látható például, ha a víz megkerül egy cölöpöt, mert kissé lejjebb olyan zavartalanul folyik tovább, mintha az akadály láthatatlan volna. John Pendry angol szakember szerint Engheta e jelenség titkának megoldását keresi. Azt még nem lehet tudni, hogy ez a folyamat a mikrovilágban miként játszódik le, de kétségtelen, hogy nem mond ellent a fizika törvényeinek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
JimmyJump Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 régebben a láttam a tv-ben, hogy a japánok kitaláltak valami ruhát, amit ha felhúztak, akkor átlátszóvá váltak valamenyire, és lehetett látn mi van mögöttük. én nem szeretnék összezsugorodni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 19, 2007 Author Share Posted Október 19, 2007 én is a tv-ben láttam vmi olyasmit, hogy felvett vmi ruhát, és rávetítették a háta mögött lévő képet. szinte beleolvadt a környezetébe. ha ezt a katonaság bevetné, nagy gáz lenne. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Barzak Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Pontosítok eső kabátott, és meg is lepődtem akkor Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 19, 2007 Author Share Posted Október 19, 2007 amit én láttam, ott katonák, vagy kommandósok lopakodtak éppen fegyverrel vmi helyzetben........ azért eléggé ijesztőnek látom ezt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jajj Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 érdekes. tökjó lenne ha tényleg láthatatlan lehetne lenni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Seffi Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Érdekesnek érdekes, de sok ember visszaélne vele az biztos. Pl.: én is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hmark024 Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Ha tényleg sikerülne, azt is vegyük figyelembe hogy biztos nem tuda hozzájutni minden hétköznapi ember a sarki kisboltban! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
baad_newzz Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 amit én láttam, ott katonák, vagy kommandósok lopakodtak éppen fegyverrel vmi helyzetben........ azért eléggé ijesztőnek látom ezt a Discovery-n volt valami hasonló a modern hadászatról és abban is volt egy hasonló jelenet. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
szupergyermek Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Erre gondoltatok? http://www.elektrik-sheep.com/story/EpullpZuZutmDzNJYL.shtml Az illetőt,aki ezt kitalálta Kazutoshi Obana-nak hívják.És bár az ötlet kiváló,de szerintem baromi körüményes lehet ezt viselni . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zsengi Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 szipi : Gáz van... Sztem ezeket a cuccokat a különleges alakulatok már több 10 éve használják, azért kerülhet most ilyen kezdetleges formája nyilvánosságra... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Október 23, 2007 Share Posted Október 23, 2007 Elösször a mobil is csak hadászati segédeszköz volt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
baad_newzz Posted Október 23, 2007 Share Posted Október 23, 2007 mint az összes többi ma használt eszköz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zsengi Posted Október 23, 2007 Share Posted Október 23, 2007 Pl. Repülőgépeknél még egyszerűbben meg is oldható hmm... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Amen Posted Október 24, 2007 Share Posted Október 24, 2007 Érdekes, nagyon fejlődik már a tudomány (bár ki tudja, h hol járnak ahhoz képest, amit már el mondtak nekünk). Amúgy A láthatatlan ember nem Gárdonyi Géza regénye? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FZolee Posted Október 25, 2007 Share Posted Október 25, 2007 De jó lenne láthatatlan lenni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Belami18 Posted Október 26, 2007 Share Posted Október 26, 2007 Gárdonyi Géza Láthatatlan embere más, mint H. G. Wells Láthatatlan embere az utobbi tényleg láthatatlan volt , meg H. G. Wells könyve alapján készült el hasonló címmel 1 sorozat, abban 1 beépített mirigy segítségével volt képes eltünni, szerintem amugy az ilyen sci-fi sorozatok pozitivan befolyásolják a tudományt , mivel itt azt irta: Ha egy fémbevonat segítségével a fény megkerül egy tárgyat, és változatlan irányban folytatja útját, azt a benyomást kelti, mintha a tárgy átlátszó volna. Ebből a szempontból az ezüst és az arany jó fényvezető a sorozatban például higany volt az az anyag ami megtörte a fényt , persze a higany mérgező de a sorozat alapelve az volt amire a 2tudos rájött, amugy a sorozat 2002-2003 as Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted December 4, 2007 Author Share Posted December 4, 2007 Ha tényleg sikerülne, azt is vegyük figyelembe hogy biztos nem tuda hozzájutni minden hétköznapi ember a sarki kisboltban! ha meg hozzá is jutnának, akkor az hogyan nézne már ki, hogy mindenki láthatatlanként mászkálna az utcán, aztán rácsodálkoznánk arra, hogy nekimentünk vkinek. ez olyan lenne, mint az egyik oldalon a chatszobában, hogy lehet nyíltan és titokban is irogatni, és előbb-utóbb elidegenednek az emberek a többiektől, és mindenki látatlan dumizik a másikkal, holott azt látjuk, hogy millióan vannak a szobában. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.