Szipi Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 A titokzatos időutazás Az időutazás lehetősége jó néhány tudományos-fantasztikus író képzeletét megmozgatta H. G. Wellstől Ron Hubbardig. Ráadásul amióta megszületett Einstein általános relativitáselmélete, még azzal a döbbenetes tényezővel is számolni lehet, hogy aki a fénysebességhez közeli tartományban utazik, a Földre visszatérve teljesen más körülményeket talál, mert közben bolygónkon sokkal gyorsabban telt az idő. De klasszikus értelemben a merész vállalkozók az időutazás során régebbi korba látogatnak vissza. Ha viszont valaki a múltban megöli például a nagyapját, hogyan születhetett meg? Ennek a paradoxonnak az alapján a fizikusok sokáig hangoztatták az időutazás lehetetlenségét. Nemrég azonban Dániel Greenberger New York-i és Kari Svozil bécsi kutató kimutatta, hogy mégiscsak lehetséges az időutazás, mert az elegáns kvantumelmélet alapján senki nem változtathatja meg a múltat, még ha sikerül is visszatérnie egy korábbi időbe. A múltba visszatérő kvantumtárgyak hullámként is viselkedhetnek, és akkor nem találkoznak a régi kor tárgyi világával. Az egész elmélet annyira bonyolult, hogy a hétköznapi ember csak kapkodja a fejét. A szakemberek szerint viszont rendkívül tetszetős elképzelésről van szó. És azt remélik, hogy ha tovább dolgoznak ezen az elméleten, talán jobban megismerik az idő titokzatos természetét. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Érdekes gondolatmenet a kvantumelmélet síkján magyarázni az időutazást. Régebben a múltba való beavatkozást a paralell univerzumok és a húrelmélet gondolata tette meg nem valósíthatónak. Kíváncsi leszek ennek az új elméletnek milyen hatása lesz az időutazással mélyebben foglalkozó tudósok és lelkes műkedvelők körében. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Október 19, 2007 Share Posted Október 19, 2007 Érdekes elmélet, de inkább az időutazást valósítaná meg végre valaki! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FZolee Posted Október 25, 2007 Share Posted Október 25, 2007 Na ja... Tök jó lenne végre visszamenni a múltba Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted December 4, 2007 Author Share Posted December 4, 2007 én ilyenre nem mernék vállalkozni............... szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted December 5, 2007 Share Posted December 5, 2007 Szerintem ha visszamegyünk a múltba és megöljük a nagyfatert majd elmegyünk a jövöbe annyit tapasztalnánk hogy pont annyira vagyunk ott ismeretlenek és abnormálisak mint a multban. Nem lenne rögzített személyazonosságunk (mint a múltban) olyanok lennénk mint a mexikói menekültek. De nem lennénk halottak. Mi tudnánk hogy volt apánk és neki is volt apja de erre már senki nem emlékezte mert a történelmi adatok szerint a családfánk kihalt azzal a taggal akit meggyilkoltak. Amugy a férgjáratnyitásoknál is felmerülnek hasonló gondok. Egyes tudósok feltételezik hogy a féregjáratok "meglovaglása" ideőutazással jár ami egyfajta paradoxon. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
pro230 Posted December 5, 2007 Share Posted December 5, 2007 1. Elméletileg a döntések számától függően mindig új világok (dimenziók) jönnek létre, és elméletileg ha visszamész a múltba, majd megölöd a nagyapádat, már nem abban a dimenzióban érkezel vissza a jelenbe, ahonnan elindultál, mert az paradoxonhoz vezetne, hanem egy másikban, ahol újra megszületsz. Abban a kiindulási "világban" pedig a családod megszűnik létezni. 2. Elméletileg létezhet olyan féregjárat, amiben az utazáshoz fénysebességnél gyorsabban kellene haladni, innentől no comment... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted December 5, 2007 Share Posted December 5, 2007 ú, szeretek az ilyen témákban elmerülni.Sztem is ez a dimenziós dolog a lehetséges.Sokszor kerülünk válaszút elé, és döntés után majdnem mindig belegondolunk hogy mi lett volna ha másképp döntök?És lehet az is megtörténik csak másik dimenzióban. A húrelméletről láttam egy filmet tavaly.. érdekes, nem tartom azt sem lehetetlennek.Meg amúgyis, gitáros létemre elég szimpatikusak a húrok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted December 6, 2007 Author Share Posted December 6, 2007 arra roppant kíváncsi lennék, hogy mi lenne akkor ha meg tudnék változtatni vmit a múltban, és megnézném annak a következményét, de utazni nem mernék, félek, hogy ott maradok. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted December 7, 2007 Author Share Posted December 7, 2007 Manapság talán sokan úgy gondolják, hogy az időutazás lehetetlen. Pedig, ha a mai fizikai tudásunkat és az elemi logika szabályait felhasználjuk, könnyen eljuthatunk egy merőben ellentétes álláspontra. Ebben a cikkben tudományos megalapozottsággal fogjuk bizonyítani az időutazás lehetőségét, és egyszerű - mindenki által otthon is kipróbálható - gyakorlati módszert adunk ennek kipróbálására. Sajnálatos, és bizonyítást nyert tény, hogy ezzel a módszerrel csak egy irányba, a múltba tudunk időutazást végrehajtani. Ne féljünk az időparadoxontól! Módszerünkkel sajnos testi mivoltunkban nem, csak mint megfigyelők lehetünk jelen a múltban. Látni fogjuk, hogy időutazás, úgymint múltba nézés, már számos alkalommal előfordult történelmünk során. Sőt könnyen visszatekinthetünk a nagyon távoli múltba, akár még az ember kialakulása előtti időkbe is. Persze, ha igazán távolra akarunk visszamenni, ahhoz speciális optikai eszközökre van szükség. A következőkben megismerhetjük a módszert és a bizonyítást logikailag sorrendbe állított tényekre alapozva: Hogyan érzékeli az ember a külvilágot? Érzékszervein keresztül. (Hogy melyik érzetnek mi a jelentése, azt a korábbi emlékek határozzák meg.) Bátran nevezhetjük a legfőbb és legfontosabb érzékelési formának a látást. Mit látunk? Ha bármit látunk (az álmokon és a teljes sötétben, csukott szem esetén is látható világos foltokon kívül), valójában a dolgok által kibocsátott vagy a róluk visszaverődő fényt észleljük szemünkkel. Annak színét és erősségét. Milyen is a fény? A fény elektromágneses hullám, amely légüres (akadálymentes) térben a végtelenségig terjed, viszont a fényerősség a távolság növekedésével négyzetes arányban csökken (kétszeres távolságban már csak negyede lesz). Tudjuk, hogy a fény véges sebességgel terjed, ugyanis körülbelül 300 ezer kilométert tesz meg egy másodperc alatt. Ezeknek a megállapításoknak a segítségével már könnyű megoldani a múltba nézés problémáját. Alkalmazzuk az elemi logika szigorú szabályait és hosszas elmélkedés után vonjuk le a megfelelő következtetéseket! Így a következőket állíthatjuk: A fény terjedéséhez idő kell. z a fény, amit a szemünkkel felfogunk, valamennyi idővel az észlelés pillanata előtt indult el egy fényforrásból vagy egy tárgy felületéről. Tulajdonképpen az adott idővel korábbi állapotot látjuk. Most eltekintünk a szemünk és agyunk feldolgozási sebességétől, amelyek ezt az időt szintén csak növelik. Tehát, minél távolabbra nézünk, annál régebben indult fénysugarakat láthatunk. Például, ha a Napra nézünk, annak nyolc perccel korábbi állapotát látjuk, mivel a Nap olyan messze van, hogy fénye nyolc percig utazik, míg eléri a Földet. Ha "ellopnák" a Napot, nyolc percig észre sem vennénk! Ha csupán egy másodpercet szeretnénk visszanézni a múltba, akkor nézzünk fel a Holdra, amely a fénynek alig több, mint egy másodpercre van a Földtől. A Merkúr Földközelben: 4,3 perc. A Vénusz Földközelben: 2,1 perc. A Mars Földközelben: 3 perc. A Jupiter Földközelben: 33 perc. A Szaturnusz Földközelben: 1,1 óra. Az Uránusz Földközelben: 2,4 óra. A Neptunusz Földközelben: 4 óra. A Plútó Földközelben: 4,3 óra. A Naphoz legközelebbi szomszédos csillag a Proxima Centauri: 4,3 év. Az égbolt legfényesebb csillaga a Szíriusz: 8,6 év. Galaxisunk a Tejútrendszer legtávolabbi csillagai: 80 ezer év. A Tejútrendszerhez legközelebbi szomszédos galaxis, az Androméda-köd: 2,5 millió év. És végül említsük meg, hogy a rádiótávcsövekkel észlelhető legtávolabbi objektumokról több, mint 10 milliárd éve utaznak hozzánk a rádióhullámok. (A fényhez hasonlóan a rádióhullám is elektromágneses hullám, de szabad szemmel nem látható.) Láthatjuk, hogy (bioreceptoros, auto-fókuszos, intelligens) időgépünk, a szemünk, igazán a múltba lát. Néhány további érdekesség és következtetés: Eddig nem szóltunk a hangokról, amelyek szintén hullámként terjednek (hanghullámok). A hang terjedési sebessége sokkal kisebb, mint a fényé. A hang nem terjed légüres térben, mert közvetítő közegre van szüksége. Tulajdonképpen a hang a közvetítő közeg rezgését, és annak terjedését jelenti. Így a terjedési sebesség függ attól is, hogy miben terjed a hang: levegőben, vízben, szilárd anyagokban. Levegőben a hang sebessége körülbelül 340 méter másodpercenként. Ha meghallunk egy mennydörgést, amit egy tíz kilométerrel távolabbi villámcsapás okozott, akkor tulajdonképpen a fél perccel azelőtti múltat halljuk. A vízfelszínen is terjednek hullámok. Egy-egy nagyobb tengerfenéki földrengésről sajnos csak néhány óra múlva szereznek tudomást a partlakók, amikor az óriási árhullám végigsöpör lakóhelyükön. Visszatérve a fényre és a látás tulajdonságaira, értelmezzük szigorúan a tényeket! Bármilyen közelre is nézünk, biztos, hogy valamennyi időbe telik, amíg a látvány eljut a tudatunkig. Így tehát valójában mindig a múltat, illetve sohasem a jelent látjuk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
b4m Posted December 7, 2007 Share Posted December 7, 2007 úúú ez dúrva! ebbe még bele sem gondoltam, hogy tul.képpen a múltat látom ha a Napra nézek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Casher Posted December 7, 2007 Share Posted December 7, 2007 én a Nappal kapcsolatos 8 perces időt már hallottam a föci tanárpmtól Szoval ha elpusztulna a Nap akkor mi még mindig sütkérezhetünk 8 percig!!! Tök jó nem?!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ToMmY_hun Posted December 7, 2007 Share Posted December 7, 2007 Ez nem rossz, de én mondjuk nem nevezném időutazásnak. Mint ahogy a szövegben is írták, csak múltba látás. Az igazi időutazás az lenne amikor ott lehetnénk a múltban, és megváltoztatva azt, hatást gyakorolnánk az abban az idősíkban történő eseményekre. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FeERi Posted December 8, 2007 Share Posted December 8, 2007 sztem tulajdonképpen a multba nem mehetünk vissza, de ha asebességünk gyorsabb lenne mint a fényé akkor minél gyorsabbak vagyunk, annál régebben visszaverődött fény érkezne a szemünkbe, szal ha elég gyorsak lennénk és megelőznénk az ősrobbanás fényét, akkor láthatnánk az ősrobbanást Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted December 9, 2007 Share Posted December 9, 2007 Amennyiben megakarjuk nézni az egyik univerzum felrobbanását az első sorból... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ronii92 Posted December 9, 2007 Share Posted December 9, 2007 hát ez érdekes infó! ebbe nem is gondoltam bele! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
csinos Posted December 9, 2007 Share Posted December 9, 2007 Vissza a jövőbe! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted December 14, 2007 Author Share Posted December 14, 2007 Ez nem rossz, de én mondjuk nem nevezném időutazásnak. Mint ahogy a szövegben is írták, csak múltba látás. Az igazi időutazás az lenne amikor ott lehetnénk a múltban, és megváltoztatva azt, hatást gyakorolnánk az abban az idősíkban történő eseményekre. minden csak viszonyítás kérdése, hisz a múltba való elutazás történhet úgy ahogyan a filmekben látjuk, vagy fantázia által, vagy a múltba való visszanézéssel. itt a fizikai dolgot mutatja be ami megvalósítható. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Richard90 Posted December 14, 2007 Share Posted December 14, 2007 Hmm érdekes téma ilyen dolgokban én is szeretel kicsit jobban elmerülni, filozofálgatni. Magyarul, ha szeretnénk látni a múltat, el kéne hagynunk a Földet fénysebesség többszörösével, egy adott helyen megállni, és egy szuperérzékeny távcsővel nézni a Földet. Mint ahogy FeERi is mondta. De ha sikerül átlépni a fénysebességet valahogy, akkor egy új kérdés merül fel... van végsebesség? Még esetleg térelhajlítással lehetne visszanézni a múltat, mint ahogy a Deja Vu filmben is magyaraázták. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 27, 2007 Share Posted December 27, 2007 Én is, amikor ez a dolog először ütött szöget a fejembe, eléggé ledöbbentem, hiszen mégis durva, hogy a múltat látjuk, ha viszgálgatjuk a tőlünk jó messze lévő boly(on)gókat ! de végülis ez a természetes azért jó lenne egyszer kipróbálni az időutazást mindenkinek ajánlom: Douglas Adams: Galaxis útukalauz stopposoknak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FeERi Posted Január 26, 2008 Share Posted Január 26, 2008 ha átlépjük a fénysebességet mi állít meg ? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted Január 27, 2008 Share Posted Január 27, 2008 ahhoz át kell lépni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
csoresz Posted Február 3, 2008 Share Posted Február 3, 2008 ha a fény kb 300ezer km-t tesz meg másodpercenként akkor a sötét milyen gyors? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thundertibor-alexei Posted Február 3, 2008 Share Posted Február 3, 2008 sötét nincsen csak azért látjuk a dolgokat sötétnek mert kevesebb, vagy egyáltalán nem verődik vissza róla fény Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
GyureeHUN Posted Február 3, 2008 Share Posted Február 3, 2008 Fejfájást okoz az ilyesmi számomra! Igaz jó eljátszani a gondolattal milenne ha... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xXJoCXx Posted Február 3, 2008 Share Posted Február 3, 2008 Hát igen...érdekes dolog ez az időutazás...amit a cikkben le van írva az már létezik..asztrál utazás néven..1ik ismerősömnek van róla 1 könyve..lehet vele a jövőbe,a múltba is utazni vele..ez a dolog egyfajta tudatállapot...mikor 2szellemként" ide oda mozog a jövő,múlt terében...volt 1 sztori a könyvben miszerint 1 srác ennek az utazásnak a segítségével kapott diplomát....elutazotta a jövőbe és "szellemként" megnézte a feladatokat...majd visszatért a való életbe és betanulta azokat érdekes kis könyv lehet sokat mesélt róla ismerősöm. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kizcar Posted Február 16, 2008 Share Posted Február 16, 2008 Múltkor úgy olvastam, ha bemennénk egy fekte lyukba, az azzal lenne egyenlő, hogy......Na sz óval a lényeg az, állítólag ha valamelyik fekete lyukban töltenénk egyetlen egy napot, az a Földön négy milliárd évnek felelne meg, és minnél közelebb hatolnánk a fekte lyuk magjához, ez az arány csak növekedne, mivel egyes nagy tudósok azon a véleményen vannak, hogy a lyukak gyűrűje forgásának 18 millió km/h sebessége még az időt is rabul ejti, a többi sok más anyaggal egyetemben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
01Petya Posted Február 16, 2008 Share Posted Február 16, 2008 De időutazni lehetetlen, mert honnan tudjátok h mi most nem a múltba vagyunk? pl. jönni valaki a jövőből ide 2008-ba, és ő jött pl 9080-ból, tehát akkor a jövő már volt, vagy milyen lenne az ha mi tudnánk utazni a jövőbe és visszautaznék 1848ba kezetfogni kossuthal , érdekes dolgok ezek.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polip14 Posted Február 16, 2008 Share Posted Február 16, 2008 építhetnének már egy ilyen masinát... de ugysem tudnak egy jóideig csak magyarázzák ezt meg azt ..de erre mindenkinek már csak a nyála csorog egyre jobban ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted Február 17, 2008 Share Posted Február 17, 2008 Ja igen, a fénysebesség átlépése: építsünk hiperűrsztrádát! by Galaxis útikalauz... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.