Hibryd Posted Október 17, 2007 Share Posted Október 17, 2007 A sperma boldoggá tesz Kutatásokkal bizonyították, hogy azok a nők, akik testükbe fogadják partnerük ondóját, kevésbé depresszívek, mint akik gumival védekeznek. A New York-i Állami Egyetem szakértői azzal magyarázzak a kutatási eredményeket, hogy az ejakulátumban olyan hormonok találhatók, amik a hüvelyben felszívódva megváltoztatják a nő hangulatát. A kísérletben 293 nő vett részt, akiket aszerint osztottak csoportokba, hogy szex közben használnak-e óvszert, avagy sem. Ezt követően minden kísérleti alannyal kitöltették az úgynevezett Beck Depresszió Kérdőívet, ami egy standard kérdőív a hangulat meghatározására. Az eredményekből egyértelműen kiderül, hogy azok a nők, akik soha nem használnak gumit, a legjobb kedélyállapotúak, ám azon nők hangulati skálája alakult a legrosszabbul, akik rendszeres óvszerfelhasználók (illetve azoké, akik egyáltalán nem élnek nemi életet). Ezen túl a felmérésből az is világosan kitűnik, hogy minél több idő telt el az utolsó szex óta, a nők annál depresszívebbek, ugyanakkor hangulati szintjük - akár használnak gumit, akár nem - közel azonos módon alakult abban az esetben, ha már egy ideje nem éltek szexuális életet. A felmérés alapján tudjuk, hogy a rendszeres gumihasználók a depressziós hajlamon túl nagyobb hajlandóságot mutatnak az öngyilkosságra, mint azok, akik gumi nélkül élvezik a nemi örömöket. A kutatók minden lehetséges körülményt megvizsgáltak a válaszadó nők életében - szednek-e fogamzásgátlót, milyen gyakran élnek nemi életet, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élnek-e, milyen személyiségjegyekkel bírnak, és mekkora hajlandóságot mutatnak az óvszerhasználtra. Egyik tényező sem bizonyult elég erősnek azonban ahhoz, hogy befolyásolják a hangulatot, szemben az ondóban található hormonokkal (tesztoszteron, ösztrogén, tüszőt stimuláló hormon, ...). Szakértők szerint a spermában található hangulatjavító hormonok egyből a nő véráramába kerülnek, és pár órán belül kifejtik jótékony hatásukat. Ami a spermium orális úton való elfogyasztását illeti, szakértők feltételezik, ha a fogamzásgátló tabletták is túlélik az emésztési folyamatokat, nagy valószínűséggel a spermában található hormonok egy része sem sérül. Ahhoz azonban már újabb vizsgálatokra volna szükség, hogy felderítsék, anális közösülés során, a hátsó nyálkahártyáján felszívódva milyen hatást fejtenek ki az ondóban található hormonok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ALMY Posted Október 28, 2007 Share Posted Október 28, 2007 a férfiak mégis akkor boldogok mikor kiadhatják magukból az ondót:D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HUNCoder Posted Október 28, 2007 Share Posted Október 28, 2007 Ezzel eggyetértek... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Belami18 Posted Október 30, 2007 Share Posted Október 30, 2007 szerintem túlzás ez a cikk, azért nem lesz senki depresszios , mert óvszert használ , a férfiak is szoktak depressziosak lenni... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bandi8212 Posted Február 11, 2008 Share Posted Február 11, 2008 Énis mindig ezt magyarázom a lányoknak de neminenki hiszi el :P :P :P De ezt mos megmutatom nekik :excl: :excl: ALMY-val 100%-ban egyetértek!!! :) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
flynn Posted Február 12, 2008 Share Posted Február 12, 2008 Nekem nem kell magyarázni... mert én imádom mikor kapok belőle..... száj....nuni.....mindegy csak jöjjön Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Roadrunner Posted Február 12, 2008 Share Posted Február 12, 2008 Na végre! Most már legalább tudom, hogy a munkahelyemen miért depressziósak szinte mindig a nők. Eddig azt hittem, az a bajuk, hogy nincs állandó pasijuk. De ezek szerint, a gumihasználattal lehet a gond. … Mindenesetre ezt a cikket holnap körbeküldöm levélben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
trungs Posted Február 17, 2009 Share Posted Február 17, 2009 a férfiak mégis akkor boldogok mikor kiadhatják magukból az ondót:D akkor is barátom, akkor is! Amúgy meg tényleg így van, ha belátják a nők ha nem, de kell a .... a boldogsághoz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.