Jump to content
PirateClub.hu

Egy robotkutya keservei


Szipi
 Share

Recommended Posts

Egy robotkutya keservei

 

Ha a magányos ember hűséges társa lehet egy kutya, miért ne játszhatna el a robotkutya is ezt a szerepet? A kettő persze sohasem ugyanaz, de a Sony japán cég Aibo nevű esetlen műkiskutyája sok mindenre képes. Legújabb változatát az amerikai Massachusettsi Műegyetemen Cynthia Brea-zeal fejlesztette ki.

 

A kutatónő nem éppen kezdő a szakmában. Ő alkotta meg egyebek között a Kismet nevű érzelmes robotot, amely például olyan álmatagon tud pislogni, mintha kettőig sem tudna számolni. Ám Aibót ezúttal más célra szánták.

A diétás Aibo döntő segítséget nyújthat a nyugati világban járványszerűen terjedő elhízás ellen. Vezeték nélküli összeköttetésben áll ugyanis a gazdája által használt lépésszámlálóval, fürdőszobai mérleggel és egy olyan elektronikus naplóval, amelybe a gazda beírja a napi étkezéskor elfogyasztott étele mennyiségét és kalóriaértékét. A robotkutya a súly, tornagyakorlatok és étkezési szokások alapján kiszámolja, mennyi kalóriát vitt be a szervezetébe, és ebből mennyit égetett el.

Amerikai kutatók korábbi vizsgálatai ugyanis megmutatták, hogy akik pontosan feljegyzik, mit ettek és mennyi mozgást végeztek, sokkal nagyobb valószínűséggel tudnak végigvinni egy fogyókúrát, és rendes súlyukat is könnyebben megőrzik. Ebben pedig sokkal meggyőzőbben segítheti őket egy háromdimenziós robot, mintha az adatok csak egy képernyőn jelennének meg.

Ezenkívül a robotkutya olyan érzelmi támogatást is kínál, amelyre embertársainknak se ideje, se türelme nincsen. De Aibo nem beszél. Ehelyett arra van programozva, hogy négy különféle viselkedéssel válaszoljon gazdájának arra az egyszerű kérdésére: „Hogy vagyok?" Aibo négy különféle viselkedési forma közül választja meg azt a változatot, amely a legjobban tükrözi, hogyan kellene éreznie magát gazdájának pillanatnyilag.

A kutya lehet fásult, közönyös, élénk és jókedvű. Ha ragaszkodunk a napi előírt kalóriaadagunkhoz, a belső számítógépe ezt elismerően veszi tudomásul: a robotkutya önfeledten ugrál, csóválja a farkát, yérpezsdítő zenét játszik, és élénken villogtatja azokat a színes fénykibocsátó diódákat, amelyek fél méter hosszú műanyagtestén elszórtan helyezkednek el. Ha viszont túl sokat ettünk, és semmit sem tornáztunk, kutyánk mozgása lelassul, fásultan vonszolja magát, és bánatos zenét játszik.

„ígéretes lehetőség, hogy a mozgó robotra pillantva érzékeljük a viselkedésbeli változásaikat" -lelkesedik Tim Bickmore amerikai számítógépes szakember, akinek nemrég kísérletileg is sikerült kimutatnia, hogy az ilyen komputeres társ mozgásra bátoríthatja a hamar kedvüket vesztő embereket. Amerikai kutatók már szervezik azt a tanfolyamot, amelynek során 2006 tavaszán Bostonban 30 túlsúlyos személy kezdi meg fogyókúráját egy-egy robotkutya segítségével.

 

Link to comment
Share on other sites

számomra ez nagyon fura, mert jobban szeretem az élő vaumat. de azoknak egy remek találmány, akik allergiás betegségben szenvednek. :) szipi

Link to comment
Share on other sites

Nemtom honnan származik a hír, de én úgy tudom az AIBO már régóta leköszönőben van, de ettől függetlenül még foglalkozhatnak vele... Nézzétek meg róla a cikket Sonyék oldalán.

 

Sony Entertainment Robot Europe

http://www.sony.hu/view/ShowArticle.action?articlesection=1&article=1169220696434&site=odw_hu_HU

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...