tibiole Posted Január 10, 2006 Share Posted Január 10, 2006 Ismerkedés a Photoshoppal - gyakorlatban Új cikksorozatot indítunk, melyben az Adobe Photoshopot mutatjuk be. A grafikai programok királyát sokan összetettsége, profizmusa miatt meg sem merik környékezni, azonban egy kis segítséggel már néhány óra alatt nagy sikereket érhetünk el vele. Kezdjük mindjárt a bemutatkozással, illetve dióhéjban a rétegek szerepével! A Photoshop, amely minden képszerkesztő és fotófeldolgozó program etalonja, nélkülözhetetlen a legtöbb grafikus számára. Már a szoftver borsos ára is arról árulkodik, hogy nem egy egyszerű rajzolóprogrammal van dolgunk, egy annál sokkal több lehetőséget biztosító alkalmazás-csomag áll a rendelkezésünkre. Segítségével olyan különleges effekteket varázsolhatunk képünkre, vagy olyan művészi megoldásokkal rajzolhatunk, amit eddig csak profi grafikusok portfoliójában láthattunk. A tehetség és a szépérzék természetesen nem árt (sőt), de amire ezen kívül még szükség lehet a Photoshop kapcsán, azt most megpróbáljuk egy több részes cikksorozat formájában átadni az olvasónak. Ismerkedés a Photoshoppal Mi az egyik legújabb, Photoshop CS2 alapján mutatjuk be a trükköket, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy a bemutatott technikák (jó)nagy része ne lenne megtalálható a korábbi verziókban. A Photoshop első indítása után a munkaasztalon alapvetően négy ablakot láthatunk szerteszét szórva. Kicsit puritán, és kicsit talán lehangoló lehet, hogy „mindössze” ezt kaptuk a pénzünkért, azonban a lényeg a részletekben rejlik. A bal oldali, legvékonyabb ablak (egyébként méretezhető…) az Eszköztárak (Tools) nevet viseli: különböző kijelölő, rajzoló eszközök, ecsetek, nagyító, egyszóval minden, ami egy rajzoláskor kellhet. A jobb oldalon meg a Navigátor (Navigator), a Színek (Color) és a Rétegek (Layers) ablakok helyezkednek el. Az utóbbi három ablaknak több része (füle), de ezekről később. Mindegyikkel külön foglalkozunk. Térjünk vissza az Eszköztár ablakra. Észrevehetjük, hogy némely ikonnál a jobb alsó sarokban van egy lefelé mutató nyíl. Ha ezek valamelyikén az egerünket folyamatosan lenyomva tartjuk, további eszközök is előbukkannak az adott kategóriából. Egy másik érdekesség, hogy ha használunk egy eszközt, akkor a program a menüsor alatti részre kitesz még egy sort, az éppen használt eszköz további tulajdonságait találhatjuk. (Például az ecsetnél állítani tudjuk az ecsetünk vastagságát és azt is, hogy mennyire legyen erős a színe.) Az említett további három ablak jobb-felső sarkában találunk egy kis háromszöget (Play gomb), amelyre kattintva további beállításokat érhetünk el. Mindegyik fülhöz van külön beállítási lehetőség, ahol a fülhöz tartozó további beállításokat érhetjük el. Ezek után már is látszik, hogy valójában rengeteg lehetőségünk van, annak ellenére, hogy az indításkor mindössze négy ablak fogad minket. Eszköztár Vegyük jobban szemügyre azt ablakot, amit feltehetően legtöbbet fogunk használni, ez pedig mi más lenni, mint az Eszköztér. Balról jobbra haladva a legelső ikon a kis Jelölőnégyzet (Rectangular Marquee Tool), amellyel a kép egy adott részét jelölhetjük ki. A következő a Nyíl tool (Move Tool), amellyel a layereket mozgathatjuk (layer = réteg, de ezekről majd még később részletesen). Tovább menve a következő a Lasszó (Lasso Tool), amellyel szabálytalan alakokat jelölhetünk ki. Az ezt követő eszköz a Varázspálca (Magic Wand Tool), amellyel a képre kattintva automatikusan kijelöli a kép azon részeit, amelyek nagyjából egy színűek. Ennek majd akkor fogjuk nagy hasznát venni, ha egy képen pl. egy arcot szeretnénk kijelölni a lehető legpontosabban. A következő három ikonnak egyhamar nem vesszük sok hazsnát, ezért azt most ugorjuk át, helyette folytassuk az Ecsettel (Brush Tool), ami a nevéből adódóan is egy ecset, szabadkézi (vonal)rajzolás céljából lehet hasznos. Mellett helyezkedik el egy kis Bélyegző ikon (Clone Stamp Tool), amely arra szolgál, hogyha az Alt gomb lenyomása közben kattintunk vele valahol a képen, felveszi az adott terület lenyomatát, amelyet áthelyezhetjük egy új lapra. A következő a Radír eszköz (Eraser Tool), ami szintén egyértelmű, ezt követően pedig találunk egy úgynevezett Fokozatos Színátmenet eszközt (kis kockában szürke színátmenet, azaz Gradient Tool), amelynek segítségével képeinkre színátmeneteket tehetünk. A vízcsepp ikonnal jelzett Homályosító (Blur Tool), homályosításra, összemosásra szolgál, még a mellette lévő Fakító eszköz (Dodge Tool) a kijelölt terület halványítására. A következő egy kijelölő eszköz, majd mellette ami fontosabb, a Betű tool (Horizontal Type Tool), ezzel írhatunk a képre tetszőleges szövegeket. A toll és a téglalap rajzoló eszköz, után találunk egy érdekességet, ez pedig a Jegyzet (Notes Tool), amivel különböző feljegyzéseket készíthetünk, ha később esetleg nehéz lenne eligazodni a képen, amikor módosítani szeretnénk. Következik a Színfelvevő eszköz (Eyedropper Tool), amellyel a képről vehetünk fel színeket, még lejjebb pedig mozgató, valamint a nagyító. Utóbbit a fent megjelenő külön eszközsoron szabályozhatjuk, így a nagyítás vagy a kicsinyítés közt kapcsolhatunk, illetve ezek mértékét változtathatjuk. Ezek az eszközök a legfontosabbak, ami kimaradt, vagy nem esett róla szó, azzal egyelőre nem lesz dolgunk. További ablakok Most, hogy az Eszköztárral megvagyunk, nézzük meg a jobb oldalon elhelyezkedő további három ablakot. Az első a Navigátor ablak, amelynek három füle van. A Navigator, az Info és a Histogram. A legelső a fül a Navigátor, amely arra szolgál, hogy amin épp dolgozunk, azt teljes méretében megjelenítse. Tartozik hozzá egy csúszka is, amelynek segítségével a Nagyító eszköz használata nélkül tudjuk képünk méretét változtatgatni. Az Info fülre kattintva a képről tudhatunk meg információkat (vektoriális információk, RGB, színek). A Histogram pedig a kép színtelítettséget mutatja meg. A következő panel a Color (Szín) ablak. Itt is találunk további három fület. Az első fülnél az RGB szabályai alapján tudunk színeket kikeverni, a második (Swatches) fülnél a leggyakrabban használt alapszínek közül tudunk válogatni. A harmadik fül talán a legérdekesebb, a Styles, ahol is a betűknek adhatunk különböző mintázatokat, kitöltéseket. A harmadik ablak a Layers, azaz rétegek panel, ami egy nagyon érdekes valami. Tulajdonképpen az, amiért a Photoshopot és magát a PSD fájlformátumot szeretjük, azaz a rétegkezelő-képessége. De, hogy ez mi is pontosan, és miért jó nekünk, az megér egy külön misét. Rétegek és a Layer ablak A rétegek szerepe a rajzolásban az újrafelhasználás végett fontos. Ahhoz, hogy a képünket később tetszőlegesen módosíthassuk, változtathassuk, kicserélhessünk benne például egy barna vonalat piros négyzetre anélkül, hogy „károkat okoznánk” a kép többi részében, bizony réteges rajzolást kell alkalmaznunk. Ez annyit jelent, hogy minden egyes „objektum”, amit a rajzolás során a képre helyezünk (vonal, ábra, effekt, stb.) virtuálisan egymás fölött, rétegezve helyezkednek el, hogy később egymástól függetlenül is dolgozhassunk velük. A layereket az Eszköztárról már megismert Mozgató tool-lal (Move Tool) taszigálhatjuk, sőt mi több: törölhetők a meglévőket, különböző effekteket húzhatunk rájuk, változtathatjuk a sorrendjüket. A kis szem-ikonokra klikkelve eltűntethetők és visszahozhatók, arra az esetre, ha éppen zavarná a pillanatnyi munkát. Egy másik érdekesség, hogyha a layer neve melletti kis üres négyzetre kattintunk, ott megjelenik egy kis kapocs. Egy másik layeren ugyanígy eljárva összekapcsolhatjuk a kettőt, így együtt tudjuk őket mozgatni. Új layert a kis nyílnál (jobb felső sarok) hozhatunk, vagy duplázhatjuk az aktuálist, de általában ha új objektumot helyezünk a rajzra, az automatikusan új rétegre is kerül. Szintén hasznos, ugyanezen a layer fülön az Opacity (áttetszőség) érték. Ha 100%-ra van állítva, akkor a layer nem átlátszó, ha lejjebb vesszük, akkor az értéknek megfelelően áttűnnek az alatta lévő rétegek. Ez még nem minden Reméljük, ennyi bevezető után, ha nem is sikerült még pontosan körülírni a Photoshop nagyságát, a funkciók gazdagsága máris szembetűnt, és sikerült kedvet csinálni a szoftverhez. Ami pedig a rétegeket illeti, ennek igazán a használat során lehet csak ráérezni az ízére, hiszen a hagyományos „flat” rajzolással szemben óriási előnyei csak a munka során érezhetők. Hamarosan folytatjuk a cikket egy következő résszel, amikor már egy üres munkalapot is nyitunk, és kipróbálunk néhány alapvető, de látványos trükköt. Forrás: jox.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.