Gospel Posted Szeptember 15, 2007 Share Posted Szeptember 15, 2007 Hogyan olvassuk ki mások szeméből a szomorúságot és hogyan érintenek minket társunk fájdalmas élményei? A University College London kutatói, Neil Harrison és Hugo Critchley a Social Cognitive and Affective Neuroscience című folyóiratban tették közzé a szomorúság és a tekintet kapcsolatát vizsgáló tanulmányukat. Mindenki előtt ismert, hétköznapi tény, hogy egymásra nézve hamar felismerjük, ha ismerősünk szomorkodik: a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy pontosan miből állapítjuk ezt meg. Vizsgálati alanyaiknak különféle érzelmeket kifejező arcfotókat mutattak, majd arra kérték őket, hogy a látott arckifejezéseket értékeljék az érzelmek intenzitása, illetve az alapján, hogy a kifejezett érzelem mennyire tekinthető pozitívnak vagy negatívnak. A résztvevőknek ezt követően ugyanezeket az arcokat mutatták, miközben megmérték pupilláik méretváltozásait. Az eredmények azt mutatták, hogy a bánatos szemeket kisméretű pupillákkal sokkal szomorúbbnak értékelték a résztvevők, mintha valakinek tágabb volt a pupillája; további eredmény, hogy a szomorkodó tekintetek hatására a képeket szemlélő személyek pupilláinál is fokozott összehúzódást lehetett megfigyelni. Egyértelmű tehát, hogy az arckifejezések és a testtartás mellett a pupillaméret alapján is képesek vagyunk leolvasni társunk szomorúságát, és öntudatlanul bár, de mi magunk is átvesszük ("tükrözzük") ezeket az érzelmeket. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 15, 2007 Share Posted Szeptember 15, 2007 számomra az egyértelmű volt idáig is, hogyha vkire rátekintek, akkor azonnal látom az arckifejezésén, hogy szomorú, de a pupilláját idáig nem vizsgáltam szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spdeluxe Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 Ez nagyon igaz szerintem is,ha valakinek mélyen a szemébe nézel ,a tekintete rengeteg mindent elárul a leki állapotáról. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Thomas RC Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 Nehogy már. Ha én például a nap felé nézek, és összeszűkül a pupillám, akkor én szomorú vagyok ???? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gospel Posted Szeptember 16, 2007 Author Share Posted Szeptember 16, 2007 Thomas RC, ezt a primitív megnyilvánulást ugye te sem gondoltad komolyan? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akTa Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 Nehogy már. Ha én például a nap felé nézek, és összeszűkül a pupillám, akkor én szomorú vagyok ???? Egy példa... Ha alszol csukva van a szemed, de ha csukva van a szemed az még nem jelenti azt is, hogy alszol. Kapíse? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 Érdekes. Én még eröl azt tudtam hogy a szerelmet is ugyan így lehet a társunk szeméböl "kiolvasni". Ha boldog valaki akkor tágabbak a pupillái ugyebár. De lehet hogy csak napba nézett és azért szük Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 Köszi GhettoGospel ezt az érdekes cikket. Nem véletlenül mondják, hogy "a szem a lélek tükre" A szem a lélek tükre - szokták mondani. És valóban. A szem rengeteget elárul tulajdonosáról, annak érzéseiről, gondolatairól. Ha belenézünk a másik szemébe, rögtön tudjuk, hogy szimpatikusak vagyunk-e neki, vagy sem. Ennek tudományos magyarázata is ismert. Ha a szembogarunk kitágul, az azt jelenti, hogy a másik rokonszenves számunkra. Ha összehúzódik, akkor ennek ellenkezőjéről van szó. Mivel kék szemű embereknél jobban megfigyelhető e jelenség, mint barnáknál, ezért mondjuk azt, hogy a kék szem hideg, míg a barna meleg, s ezzel nyugalmat, barátságot áraszt. A szemnek tehát több funkciója is van, és mivel sokat elárul rólunk, ezért szemhéjfestékkel, pillafestékkel vagy kihúzással titokzatossá tehetjük. A szem nagyon érzékeny a környezet ingereire, az alatta lévő bőr csupán 0,5 mm vastagságú, ezért különösen nagy gondot kell rá fordítanunk. A szem magától tisztul a könny hatására, de ha még csillogóbb szemeket szeretnénk, jót tesz a szemfürdő. A mosdóba meleg vizet engedünk, majd egy kis kamillateát töltünk hozzá. Ezután belemerítjük az arcunkat, és a víz alatt kinyitjuk a szemünket. Ha szemünk túlzott terhelésnek van kitéve, feldagadhat, megduzzadhat. Ekkor jön jól egy meleg borogatás. 2 tasak fekete teát, kamillateát vagy hársfateát leforrázunk vízzel, majd kicsit hűlni hagyjuk, és melegen a csukott szemünkre helyezzük. Időben el kell kezdeni a szemráncok kialakulásának késleltetését. Mindenekelőtt fontos, hogy sminkünket minden nap mossuk le. Másrészt különféle krémek állnak a nők, és akár férfiak rendelkezésére is. Ha sötét karikák húzódnak szemünk körül, valószínűleg oxigénhiány van a háttérben. Ilyenkor jót tesz egy séta, vagy egyszerűen csak a dohányzásról kéne leszoknunk, hiszen a nikotinélvezet is okozhat oxigénhiányt. A szemünket nem árt erősíteni sem. Erre megvannak a jól ismert szemtorna gyakorlatai, de ami még fontos, az a helyes táplálkozás. Együnk minél több spenótot, répát, paradicsomot, narancsot, májat és tojást. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gospel Posted Szeptember 16, 2007 Author Share Posted Szeptember 16, 2007 Millye, az utolsó sorodra felkaptam a fejem, esetleg nem tudnál valami ilyen szemtorna gyakorlatot leírni? Az a helyzet hogy mostmár 5 éve van szemüvegem, (azóta hál istennek javulgat) de anélkül nem sokat látok... Köszi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 Keresgéltem és ezeket találtam: LÁTÁSJAVÍTÓ TIPPEK Mit tegyünk, hogy megelőzzük ezt az állapotot? Hogyan szüntethetjük meg a már kialakult látáshibákat (rövidlátás, távollátás, időskori szemgyengeség, az asztigmatizmus egyes esetei)? A megoldás egyszerű és nagyszerű: mivel a látáshibák okai bizonyos szemállapotok konzerválódásában keresendők, a szemnek mozgásra, gimnasztikára, pihenésre és ellazulásra van szüksége, hogy ismét rugalmassá váljon. Ezt bármely más izmunk esetében mindenki kézenfekvőnek és magától értetődőnek gondolná, miért pont a szemizmok jelentenének kivételt a szabály alól? Következzen néhány hasznos gyakorlat azoknak, akik szeretnék karban tartani, illetve javítani látásukat: 1. Tenyerezés Napi 2-3-szor 10 percig végezzük a gyakorlatot. Helyezkedjünk el kényelmes ülésben az asztal előtt, könyököljünk rá és hajtsuk a fejünket a tenyerünkbe. Az ujjak enyhén keresztezzék egymást, a tenyerünket tartsuk lazán, ne nyomjuk a szemgolyót! A szemünket csukjuk be, és élvezzük, hogy pihen. A relaxáció akkor tökéletes, ha csak feketeséget látunk, minden egyéb szín és forma a szemizmok feszültségére utal, amely a percek múltával enyhül, alábbhagy. Ha jólesik, a háttérben relaxációs zene szólhat. 2. Pislogás A pislogás során a szemhéj benedvesíti a szaruhártya felszínét, ezzel megakadályozza annak kiszáradását. Szokjunk rá, hogy 5-10 másodpercenként pislogunk egyet! Ez a normális gyakoriság, csak feszült idegállapotban könnyen megfeledkezhetünk róla. 3. Szemfürdő Reggel-este mossuk meg a szemünket! Reggel, ébredés után csukott szemünket nedvesítsük be előbb meleg, majd hideg vízzel (20-20-szor)! Este, lefekvés előtt pont fordítva, előbb 20 hideg vizes, majd 20 meleg vizes öblítés következzék! A hideg víz élénkít, öszszehúzza az ereket, a meleg pedig ellazít, így a váltófürdő serkenti a szem vérkeringését. Elalvás előtt már ne olvassunk és főleg ne nézzünk tévét, mert újra megfeszülnek tőle szemizmaink! 4. Természetes nézés Ne fixáljunk mereven egy pontot a tekintetünkkel, mindig mozgassuk, tornáztassuk, jártassuk a szemünket, hadd ugráljon közelebbről távolabbra és vissza! Mivel ilyenkor, ha élesen akarunk látni, folyamatosan változtatni kell a fókusztávolságon, a szemlencse, a függesztőrostok és a szemizmok állapota pillanatról pillanatra változik, ez remek torna a szem számára. 5. Közel-távol A szem alkalmazkodókészségét jelentősen javíthatjuk a következő gyakorlattal. Fogjunk mindkét kezünkbe egy-egy ceruzát vagy egyéb alkalmas tárgyat! Ha semmi sincs éppen kéznél, nyújtsuk ki a mutatóujjunkat! Egyik kezünket tartsuk szemünk előtt kb. 15 cm távolságban, a másikat nyújtsuk ki olyan messzire, amennyire csak tudjuk! Fixáljuk pár másodpercig a közelebbi kezünket (vagy a benne lévő tárgyat), majd a távolabbit, aztán ismét a közelebbit és így tovább 10-szer! Napjában háromszor ismételjük a gyakorlatot! A legismertebb gyakorlatfajták: # tekintés csak szemmozgással jobbra, balra, föl, le, ferde irányokba, és körbe; # szándékos tekintetrögzítés a tér vagy sík meghatározott pontjára (mozgás közben is); # mozgó pont, tárgy követése szemmozgatással (ritmikus és rendezetlen, különböző sík- és térbeli irányú és kiterjedésű mozgások); # összetérítő szemmozgás: kancsalítás az orrhegyre (rövidlátóknak előnyös) # akkomodálási gyakorlatok: közeli (olvasási távolság) és távolabbi (2-3 m-re lévő); valamint közeli és távoli ( 5 m-en túli) távolságban lévő tárgyak, képek jelek váltakozó fixálása; a fixált kép, szöveg távolítása, közelítése. A szemüveghordást támogatók és ellenzők tábora lassan 150 éve szemben áll egymással. Napjaink lézeres látásvizsgáló szolgáltatásának *hála* egyre több a szemüveget, kontaktlencsét kiváltó és viselő emberek száma. Pedig nem kellene ennek így lennie, hiszen az egészséges nézési szokásokat bármely életkorban újra meg lehet tanulni és az sem biztos, hogy a gép által mért adatokat készpénznek kell vennünk. Szemtorna gyakorlatok I. Aki szeretné kipróbálni a leghatásosabb gyakorlatot, az naponta, szemüvegét félretéve – először csak néhány percig – sűrűbben pislogva mint eddig, aprólékosan vegye szemügyre környezetét. Később, pl. a tévénézés alatt is precíz részletességgel pásztázza a képernyő minden eseményét. És pislogjon. Az utcán, a metróban se feledkezzen meg az újfajta gyakorlatról. Nem számít, hogy szemüveg nélkül az arcok elmosódnak, bízzunk képességeinkben! Olvasásnál pislogva nézzük a szöveget. Akik nem látják a betűket, nagyobb betűkkel kezdjék, vagy a környezetük elemző nézésével neveljék látásukat. Pár nap elteltével többen észreveszik, hogy látásuk tisztább egy-egy pillanatra, majd visszaáll a régi állapot. Később a jobb pillanatok sűrűsödnek és minőségi változás áll be. Szemtorna gyakorlatok II. Van, aki a szemtréningnél két lazító gyakorlatra, a szemeltakarásra (tenyerezés, palming) vagy az ingaszerű mozgásra (lengetés) esküszik. A keringés megváltozásával összefüggésbe hozható szemproblémáknál – hályogok, retinakárosodás – és a szemtengelyferdülésnél, asztigmiával rendelkező egyéneknél kiemelten hatásos szemerősítő praktikáról van szó. Takarjuk el szemünket. Fordított V alakban helyezzük szemünkre tenyerünket úgy, hogy minden fényt kizárjunk. Ujjaink az orrunk felett egymáson nyugszanak a homlokon, míg a tenyerek alsó része az arccsonton helyezkednek el. A szemünk csukva van, a szemgolyót nem érintjük. 5-10 percet gyakoroljunk így, miközben gondolataink lassan megnyugodnak. Akár napi többször fél óra is ajánlott. Az idő elteltével lassan húzzuk le kezünket, és nézzünk körül. Pár pillanatig látásunk tisztább lesz. Csak pár pillanatig, ez igaz, de a látás az élesebb pillanatok sűrűsödésével javul, és idővel csökken a dioptria. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gospel Posted Szeptember 16, 2007 Author Share Posted Szeptember 16, 2007 Millye, mondanám hogy király vagy de inkább királynő!! Köszönöm szépen Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Szeptember 17, 2007 Share Posted Szeptember 17, 2007 Igazán nincs mit! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Thomas RC Posted Szeptember 17, 2007 Share Posted Szeptember 17, 2007 Thomas RC, ezt a primitív megnyilvánulást ugye te sem gondoltad komolyan? Nem, nem gondoltam komolyan, csak hülyéskedtem . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
qrta14 Posted Szeptember 17, 2007 Share Posted Szeptember 17, 2007 jó kis cikkek kösz! Majd kipróbálok pár szemgyakorlatot! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
odulako Posted Szeptember 20, 2007 Share Posted Szeptember 20, 2007 Remek cikkek! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
boross12 Posted Szeptember 20, 2007 Share Posted Szeptember 20, 2007 számomra az egyértelmű volt idáig is, hogyha vkire rátekintek, akkor azonnal látom az arckifejezésén, hogy szomorú, de a pupilláját idáig nem vizsgáltam szipi pontosan így vokvele Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dkoma Posted Szeptember 20, 2007 Share Posted Szeptember 20, 2007 úr istem ez egy akkora nagy baromség úgy ahogy van mért ? te más szeméből nézed ki hogy boldog e vagy szomorú én csak rénézek az arcára uram isten de sok idióta ember él a földön hihetetlen Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Greg82 Posted Szeptember 22, 2007 Share Posted Szeptember 22, 2007 Nekem pl ha bekólázok kitágul a pupillám...de ettől még lehetek szomorú... bár ha bekólázok...utána/közben ritkán vagyok szomorú...inkább vigyorgok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
matala Posted Szeptember 23, 2007 Share Posted Szeptember 23, 2007 úr istem ez egy akkora nagy baromség úgy ahogy van mért ? te más szeméből nézed ki hogy boldog e vagy szomorú én csak rénézek az arcára uram isten de sok idióta ember él a földön hihetetlen olyanra még nemgondoltál hogy valaki mosolyog de a szemén látszik hogy legszivesebben sírna?? (és nem örömében...) igen az arcról is észrelehet venni hogy valaki szomorú-e vagy örül de a szem az amiből igazán látni hogy most mit érez az illető. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 15, 2007 Share Posted Október 15, 2007 szia dkoma! tudod, az életben vannak olyan nehéz helyzetek, hogy mások előtt úgy kell tennünk mintha minden rendben lenne, tényleg mosolyra kell fakasztani magunkat, de csak látszatból, de ettől függetlenül sírhat a lelkünk, és az meglátszik a szemen. a szem a lélek tükre. gondolom, erre utalhatott a cím is. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.