Szipi Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Könnyű fej, nehéz láb Charles Simonyi a súlytalanság állapotában játékosan mutatta be, hogy fejen állva is lehet beszélgetni a földi szakemberekkel. Hosszabb távú űrutazás esetén - amerikai tervek szerint emberek indulnak majd a Marsra - a hosszú út során mindenképpen meg kell teremteni a földi gravitáció körülményeit. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha az űrhajó forog a saját hossztengelye körül. Viszont az űrhajósok ebben a mesterséges gravitációban jó néhány megtévesztő érzetet élhetnek át. A kellemetlenségek azzal kezdődnek, hogy ha valamelyikük kinéz az űrhajó ablakán, azt látja, hogy az egész világegyetem nagy sebességgel forog körülötte. Ráadásul az űrhajó forgó hengerében a centrifugális erő a tengely felé egyre csökken, és ez azzal jár, hogy amíg az űrhajós lábára ugyanaz a tömegvonzás hat, mint a Földön, a fejét lényegesen kisebb erő húzza lefelé. Ez azt jelenti, hogy ha valaki az űrhajóban leül egy székre, úgy érzi, hogy a teste közben egyre nehezebb lesz. Minthogy a mesterséges gravitáció nagysága a forgási sebességtől is függ, egy asztronauta súlya aszerint is változna, hogy éppen a forgásiránnyal együtt vagy ellenkező irányban sétál. Ha pedig túl gyorsan szalad, akkor még a padlóról is fölemelkedhet. Szóval a forgó űrhajó helyett valami más megoldást kell találni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Október 16, 2007 Share Posted Október 16, 2007 Sajnos nem hiszem, hogy az én életemben ezek a hétköznapi ember számára is elérhető dolgok lesznek, pedig szívesen kipróbálnám. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polip14 Posted Október 16, 2007 Share Posted Október 16, 2007 tuti megoldják a felmerülő gondokat...sok okos ember kapja ezért a nagy lóvét ... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 17, 2007 Author Share Posted Október 17, 2007 jujjj de jóóó lenne kipróbálni ezeket..... de mondjuk szimulátorral, mert az űrbe azért nem akarok menni. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FeERi Posted Október 17, 2007 Share Posted Október 17, 2007 mágnescipő Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.