Szipi Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Beszélő barlangrajzok Az ausztráliai Cairnsben tartott konferencián több mint tíz évvel ezelőtt egy amerikai kutató, Steven Waller döbbenetes felfedezésről számolt be. Elmesélte, hogy egyszer egy nyitott sziklaboltíven ősemberrajzokat vizsgált. Társaival beszélgetve kb. harminc méterre távolodott a sziklafaltól, amikor hirtelen furcsa hangra figyelt fel, amely a sziklafal felől jött. Ekkor a rajzok felé fordult, és kiabálni kezdett. „Szinte kísérteties volt - emlékezett vissza. - Ahová a falon egy személyt rajzoltak, onnan jött a visszhang, és az embernek olyan érzése támadt, mintha az illető beszélne hozzá."Felfedezése alapján Waller lázas kutatásba kezdett. Először Észak-Amerika és Ausztrália barlangrajzain végzett akusztikus méréseket. Kiderült, hogy az ábrákról sokkal erősebben verődnek vissza a hangok, mint a festetlen felületekről. Később Franciaországban a lascaux-i és a Font de Gaume-i barlangot vizsgálta meg, és mindenütt ugyanazt találta. Kő szerszámok összeütögetésével, dörzsöléssel, kiabálással és tapsolással olyan visszhangokat lehet előállítani, amelyek az ábrázolt bölények, vadlovak és bivalycsordák vonulására emlékeztetnek. Ezek a hangok a barlangoknak éppen azokról a részeiről verődnek vissza, ahová az állatokat festették. „Mintha megelevenednének a falak" -mondja Waller. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Október 16, 2007 Share Posted Október 16, 2007 Nem ez az első eset, amikor kiderűlt, hogy az elődeink sokkal több mindent tudtak a világrol mint gondoljuk Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zsengi Posted Október 16, 2007 Share Posted Október 16, 2007 Na ugye hogy ugye? A "primitív" népek akiket civiliázlni kellett... szépen vagyunk Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jajj Posted Október 16, 2007 Share Posted Október 16, 2007 érdkes.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 17, 2007 Author Share Posted Október 17, 2007 én tuti szívrohamot kapnék, ha egy bölénycsorda közeledne felém hacsak hangban is, de ha egy felfestett személy megszólalna, ott is maradnék. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Október 17, 2007 Share Posted Október 17, 2007 Ne nézz annyi horrort... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zsiri Posted December 14, 2007 Share Posted December 14, 2007 Ez elég érdekes. Jó cikk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
erickoston Posted December 16, 2007 Share Posted December 16, 2007 hát, nekünk kéne tanultunk még mindig tőlük, Én azt mondom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
s4ki Posted December 17, 2007 Share Posted December 17, 2007 de hogy a rákba jöttek rá mennyit kellett ehhez próbálkozni nagyon unatkozhattak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xXJoCXx Posted December 17, 2007 Share Posted December 17, 2007 über laza kiváncsi lennék erre a dologra Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bboss61 Posted December 22, 2007 Share Posted December 22, 2007 Érdekes. Nekünk még úgy tanították hogy a sámánok meg ezek beszívtak és be haluzték hogy jönnek a szellemek De ezek szerint halucinogén anyagok nélkül is elértek érdekes hatásokat. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
somaster Posted December 23, 2007 Share Posted December 23, 2007 Azigen. Mondjuk ne csodálkozzunk. Ugye pl. Da Vinci miket csinált? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
balkari1 Posted Január 4, 2008 Share Posted Január 4, 2008 hát ez durva... de teccik respect Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.