Clark Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Kutatók a kutyák segítségével szeretnék megérteni, hogy az ember miként jutott el a kommunikáció és a társas tanulás szintjére. Friederike Range, a Bécsi Egyetem biológusa április óta vizsgálja az önként jelentkező gazdik kedvenceit egy érintőképernyő előtt. Kutatása elég forradalminak számít - ő az első, aki nem galambokkal, majmokkal vagy fókákkal próbál eredményt elérni. Range a kutya tanulási stratégiájára kíváncsi - az érintőképernyőn azt teszteli, hogy az állatok az információt a képernyőről a valóságba is átviszik-e. Azt már bebizonyította, hogy a kutya olyan tanulási stratégiát alkalmaz, amelyet eddig csak az egy évnél idősebb gyerekeknél láttak: a szelektív utánzást. Egy kutyát betanított arra, hogy manccsal működtessen egy eledeladagolót, és hagyta, hogy egy-egy fajtársa közben figyelje. Ha az első kutya szájában labda volt az adagoló használatakor, akkor utána a másik kutya szájjal próbálta működtetni. Ha a szája üres volt, a fajtárs is manccsal ügyködött. A kisgyerekek is hasonlóan viselkednek, ha egy felnőtt homlokkal próbál felkapcsolni egy villanykapcsolót. Csak akkor utánozzák a felnőttet, ha annak üres a keze, tehát nyilván szánt szándékkal nem azt használja. Az embertől vár segítséget Sokáig azért nem kísérleteztek kutyákkal, mert a tudósok úgy gondolták, hogy az embertől való függés elbutította. Viszont pont az ember közelsége miatt olyan képességei vannak, amelyekről sokáig az hírlett, csak az ember sajátjai, magyarázta Juliane Kaminski, a lipcsei Max-Planck-Intézet munkatársa. Az emberi viselkedés értelmezésében a kutya fölényesen veri az állítólag annyira okos majmot. Ha például az állatok elé egy üres és egy eledellel teli edényt helyeztek, és rámutattak a helyes edényre, a kutya, ellentétben a majommal, rögtön tudta, miről van szó. Egyes kutyák még a pillantásból is megértették az információt. Ezt hathetes kölykökkel is megismételték, és ők is helyesen értelmezték a mutatást, ami alátámasztja, hogy ez már a génállományukban van. A farkas viszont képtelen ilyesfajta mutatványra. Miklósi Ádám, az ELTE biológusa 13 hallgatójának adott egy-egy farkaskölyköt, hogy neveljék fel őket. Az állatok éjjel-nappal a gazdival voltak, megtanultak pórázon sétálni és egyszerű parancsokat teljesíteni. Pár hónap eltelte után e farkasokat fiatal kutyákkal együtt tesztelték: mindkét csoport megtanulta, hogy egy edényből húst vegyen ki. Miután az edényt lezárták, a farkaskölykök továbbra is fáradhatatlanul próbálkoztak kinyitni azt, míg a kutyusok azonnal a gazdijuk elé ültek, és meredten bámulták őt. A kutya nyilvánvalóan tudja, hogy előbb ér célt, ha kommunikál az emberrel. Kaminski úgy gondolja, hogy a kutyától sokat tanulhatunk az emberi kommunikáció evolúciójáról, mivel ha két távolról rokon faj hasonló tulajdonságokkal bír, akkor ezek valószínűleg hasonló evolúciós folyamatok eredményei. A kutya előnye továbbá, hogy nem kell kiszakítani természetes környezetéből ahhoz, hogy vizsgálni lehessen. Forrás:index.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Peke Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Érdekes! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 ez tényleg az... a végén még beszélni is fognak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fiero Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Mindig is tudtam, hogy a kutya okosabb Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Ez nem azt bizonyítja hogy okosabbak hanem azt hogy jobban alkalmazkodatak az emberhez. A farkas szempontjából a kutya meg életképtelen mert nem képes már falkában szervezetten vadászni és sokkal gyengébb is. Lehet hogy már arra sem képesek hogy a megölt zsákmányt (ha addig eljutnának) hogyan kell elfogyasztani. Amugy emgnézem mikor tanítod meg egy kutyának hogy egyik nap odaadsz neki egy kulcsot másik nap meg odarakod az ajtó elé ami mögött az eledel van. Egy majom elrakja a kulcsot és másnak azzal nyitja ki az ajtót egy kutyával próbálkozhatol. Szóval nem elbutultak és nem is okosodtak hanem csak hogy életben tartsuk öket alkalmazkodtak hozzánk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fiero Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 Ha esetleg a melső végtagjai lehetővé tennék, lehet meg lehetne tanítani. Kulcsot nem is, de a kilincset tudják használni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 14, 2007 Share Posted Szeptember 14, 2007 A példámban nem a tárgyak használata a lényeg hanem hogy a majom képes kikövetkeztetni hogy a tárgy még jó lesz valamire és hogy szüksége van rá. Azt már nem is emlitem hogy a majom maga is képes eldönteni mit akar enni. Egy farkas nem azért kaparja az edényt mert segg hülye szegény a kinyitásához hanem mert több 1000 éve azt szokta meg hogy a zsákmányt elkapja aztán felbontja és megeszi. A müanyag szarvas neki szokatlan lássuk be. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fiero Posted Szeptember 15, 2007 Share Posted Szeptember 15, 2007 De most itt nem a farkason van a hangsúly, hanem a kutyákon és a kialakult "kommunikációjukon". És az is el tudja dönteni mit akar enni. Példának okáért gyere át és nézd meg az én kutyám. Beszarás milyen válogatós Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
huskydog17 Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 A kutyák sokkal okosabbak az embereknél, ezt már tudtam eddig is! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kleinklein Posted Szeptember 16, 2007 Share Posted Szeptember 16, 2007 nekünk az előző kutyánk nagyon okos volt, sajnálom, hogy elpusztult. Látni lehetett rajta, hogy szégyellte magát, amikor rosszat csinált, és tulajdonképpen leolvastad róla hogy mit akar és ő is rólad. A mostani sajna bolond. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.