Szipi Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Veszíteni tudni kell Amikor a Ki nevet a végén? játékban már négyszer-ötször kiütött bennünket valaki, akkor, ha nem is szívből, de tudunk kacagni. A hat- és hétéves gyerekek a legritkább esetben képesek erre. Amikor a gyerek a szülővel, tehát nála nagyobb, okosabb és ügyesebb társsal szemben veszít, normálisnak tekinthető hangos bosszankodása. Az már viszont baj, ha a gyerek minden játékkudarcot mellre szív, és mérgében lesöpri a sakktáblát, vagy falhoz vágja a kártyát. A szülők még elviselik csemetéjük ilyenféle reakcióit, de a gyerekek hasonló korú társai már nem. A dühöngő vesztők könnyen kívülállókká vallatnak, akikkel a többiek sem játszanak szívesen. A szülő viszont segíthet a gyereknek, ha elmagyarázza neki, hogyan viselje el könnyebben a kínos helyzeteket. Először is legyen szerény nyertes, másodszor ne játsszon egy számára sikeres játékot túl soká. Azért is érdemes váltogatni a különböző játékokat, mert így nagyobb az esély, hogy mindenkinek kijut a győzelem öröméből. Ha a felnőtt veszít, példát kell mutatnia: be kell bizonyítania, hogy el tudja viselni a kudarcot. Ha a gyerek rossz passzban van, hagynia kell egyszer-kétszer őt is nyerni: de a győzelem ilyenkor is legyen nehéz. Minden gyereknek, főleg iskoláskorban, szüksége van a sikerre és kudarcélményekre. Meg kell tanulniuk nyerni és veszíteni egyaránt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Én tudok veszíteni hajjaj csak nem tudom beismerni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vadócka Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 "Ha a felnőtt veszít, példát kell mutatnia: be kell bizonyítania, hogy el tudja viselni a kudarcot." Így igaz. Egyik az, hogy ezzel példát mutathatunk, a másik pedig, hogy saját magunk énjét erősíthetjük vele. Nem az egoizmusunkat növeljük, hanem segítünk magunknak megtanulni elviselni a vereséget, vesztességet, ezáltal egy kis alázat is szorul belénk. Ami valljuk be nem hátrány, mert manapság annyi a felfuvalkodott, önelégült és mindenkin átgázoló ember. Ez az én szubjektív véleményem. Egyébként jó a cikk szipi! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 11, 2007 Author Share Posted Szeptember 11, 2007 köszi vadócka! amúgy eszembe jutott az a videó, amit egyszer láttam a humorban, ahol egy német kisfiú játszott vmit a gépén, veszített, és dührohamot kapott, csapkodott, vagdosott, és üvöltözött. annak eléggé alul volt az ingerküszöbe. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Peke Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Igaz, mert ha a szülő példát mutatt akkor talán a gyerekbe is megmarad valami! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Thomas RC Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Engem abszolút nem érdekel, hogy veszíteni fogok-e, vagy nyerni. Ha veszítek, akkor mi van ? Semmi. Ha nyerek, akkor is mi van ? Hát semmi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 11, 2007 Author Share Posted Szeptember 11, 2007 ez azért érdekes, mert akkor egy veszteség nálad semmit sem vált ki? ilyenről még nem hallottam. az tény, hogy különböző fokozatai vannak és mindenki másképp éli meg, de hidegen eddig még senkit nem hagyott, legfeljebb jól leplezte. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 anyáék mikor 6 éves koromban ki nevet a végéztek velem, és apa leütött meg nem tudtam bejutni egy bábuval sem akkor elkezdtem csapkodni meg bőgni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Thomas rc akkor mostantól téged verlek meg minden nap Medievalban Neked ugyis mind1 nyersz-e vagy veszítesz én meg nem kapok agyvérzést Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Thomas RC Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Engem nem izgat, hogy ki nyer, vagy ki veszít. Lehet, hogy ez azért van, mert hozzászoktam. Mivel RC Modellezek ( az a hobbim ), szoktunk néha rendezni kisebb baráti versenyt ( repülőkkel, vagy autókkal ) a Canissa -val ( Canissa = Nagykanizsai Modellező Egyesület ). Ezen a versenyen nem az a lényeg, hogy most ki ér előbb célba, vagy ( vitorlázók esetén ) ki tud fenn maradni több ideig a levegőben, hanem az a lényeg, hogy jól érezd magad, akár nyersz, akár vesztesz. Természetesen megtanultam, hogy azért ezeket az rc modelleket ésszel kell vezetni, mert komolyabb technikai problémákat is csinálhatsz magadnak ( autóknál: véletlen belehajtasz az árokba, vagy széttöröd a diffit... repülőknél meg arra kell figyelni, hogy ésszel irányítsd, nehogy lezuhanj, és ripityára törjön a méregdrága vitorlázó ). Ebből okulva inkább finoman "bánok" a távirányítóval, és ha kell, akkor hagyom nyerni a másikat. Szerintem ez az évek sorám rám ragadt a hobbimról, és nem igen érdekel, hogy vesztek valamiben, vagy nyerek . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xyzzs Posted Szeptember 13, 2007 Share Posted Szeptember 13, 2007 Az önkontroll hiánya: az egyénre veszélyes...az érdektelenség meg a társadalomra...is... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Thomas RC Posted Szeptember 13, 2007 Share Posted Szeptember 13, 2007 Nem értem, hogy miért lenne veszélyes az érdektelenség :?. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xyzzs Posted Szeptember 13, 2007 Share Posted Szeptember 13, 2007 Jó... Legyen nemtörődömség... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.