Szipi Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Az árulkodó csö Már Hippokratész is felfedezte, hogy ha fülét a beteg mellkasára szorítja, érzékelni képes a szívhangokat. Több mint kétezer éven át ezzel a módszerrel vizsgálták betegeiket az orvosok. 1816-ban azonban a párizsi orvosi fakultás egyik professzora, René T. H. Leánnec, amikor így betegéhez indult, furcsa jelenetre figyelt fel. Az út mellett két fiúcska játszott, és egy hosszú csövön keresztül kopogással adott jeleiét egymásnak. A cső látszólag remekül közvetítette a hangokat, és Leánnec töprengeni kezdett. Mi lenne, ha hasonló eljárással kísérletezte a szívhangok megfigyelésekor? Először egy árkus papírt csavart csővé, és egyik végét a beteg mellkasára tapasztotta, másik végére a fülét illesztette. A találmány bevált: sokkal jobban hallotta a szívhangokat. Később fából készítette el műszerét. Nevét ez a elfedezés tette halhatatlanná, mert megteremette a belgyógyászat egyik legegyszerűbb műszerét, a sztetoszkópot. Leánnec ennek révén leírta a tüdőgumókor, a tüdőgyulladás, a hörgőtágulat és a szívbajok hallgatózási tüneteit. Az az úgynevezett „hallgatócső" volt az őse a Mai kétágú fonendoszkópnak, amely már rugalmas anyagból készül, a szárai összehajthatók, és a végén érzékelő membrán van. A feltaláló fiatalon, negyvenöt éves korában hunyt el tuberkulózisban. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
odulako Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Megint okosabb lettem, mostmár nem vagyok annyira hulye Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 11, 2007 Author Share Posted Szeptember 11, 2007 eddig sem voltál az, csak ezekről nem minden nap beszél az ember. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.