Szipi Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Mindnyájan űrlények vagyunk Ezt nem én állítom, hanem komoly ausztrál kutatók a sydney-i egyetemen. Ami valaha sci-fi írók fantasztikus ötletének tűnt, azt mára átvette a tudomány, mint oly sok esetben. Komoly kutatók álltak elő azzal az elmélettel, miszerint a földi élet a kozmoszból került hozzánk. Ezt már száz évvel ezelőtt is mondta több tudós, voltak az elméletnek Nobel-díjas támogatói is. Paul Davies nem ismeretlen név az elméleti fizikában. Vagy száz mű szerzője, korábban a cambridge-i egyetem előadója volt, a kvantumfizika elismert szakértője. A világűrben egy kisbolygó viseli a nevét, jelezve tudományos érdemeit. Azt állítja hát Davies és néhány társa, hogy a földi életet a világűrben életcsírákat tudatosan terjesztő lények hozták létre, és erre van bizonyíték is! Na nem úgy, hogy az egykori életkertészek időnként erre járnak ismét és megnézik, mi lett „palántáikkal", dehogy. Davies azt állatja, hogy elméletének bizonyítékai bennünk vannak. Minden ember és állat magában hordja azokat a genetikus ismertetőjegyeket, amelyek elméletének helyességét kétséget kizáróan bizonyítják. És bizony úgy tűnik, igaza van. A kaliforniai Law-rence Berkeley National Laboratory tudósai olyan felfedezéseket tettek az emberi és állati genomokban, amelyek döbbenetesek! Bizonyítják, hogy kozmikus lények beavatkoztak genetikai kódunkba. Vagyis előállt az a helyzet, hogy nem kell az idegeneket az űrből várni, a kozmoszt rádióteleszkópokkal pásztázni, lehallgatva annak zajait. Várni a jeleket vagy az idegenek érkezését a Földre. Ők már itt vannak -bennünk. Mi vagyunk az idegenek. Davies még ennél is távolabb merészkedik: szerinte az egykori életteremtők eleve olyan kódokat, információkat helyeztek a genetikai rendszerünkbe, amelyeket kellő tudás birtokában felismerhetünk. Az idegenek valaha egysejtüeket juttattak a Földre, amelyek elszaporodtak. Később bármikor juttathattak ide génhordozó, vírusokat, amelyek bejutva az itteni lények szervezetébe, előidézték a kívánt változásokat. Azt sem lehet kizárni, hogy ilyen folyamatok ma is zajlanak. A Földre észrevétlenül eljuttatott vírusok révén a DNS-ekbe bármikor plusz szekvenciákat lehet bevezetni. Állítólag már tíznél több állat génjeiben fedeztek fel valami olyasmit, ami enyhén szólva is gyanús. Emberek, egerek és néhány emlős DNS-ében olyan hosszabb génláncokat találtak a tudósok, amelyeknek látszólag nincsen funkciójuk. Mégis a mutációktól legjobban védett „belső" részekben találhatók, mintha a természet (?) nagyon fontosnak, valami okból védendőnek, értékesnek tartaná őket. Ezek sok millió éves fejlődés alatt sem változtak - ráadásul úgy az állatoknál, mint az embereknél pontosan azonosak. Nem kevés tudós véli már úgy, hogy valakik a Földtől távol előre megtervezték az itteni fejlődést az egysejtűtől az emberig. Amilyen bonyolultak vagyunk, magától értetődő, hogy nem lehetünk véletlenszerű evolúció csúcstermékei. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
vikking56 Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Olyan marha érdekes, hogy erre már rájöttek kb sokezer éve, talán ezen alapul az, amit ma Kereszténységnek hívnak? Szánalom, hogy ilyen marhaságokra fogják a Teremtést... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Isten vagy UFO? Vagy a kettő ugyan az? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ViiCTORiiUS Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Figyeljetek, az űrben lévő Föld nevű bolygón élünk .. na aki elméletileg másik bolygón él azt mi űrlénynek nevezzük. Akkor az ő szemszögéből mi is ürlények vagyunk nem? Na vazze Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
démonigyerek Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Isten vagy UFO? Vagy a kettő ugyan az? lehet hogy van köze hozzá az ufóknak, mert szerintem a régi ember nem volt olyan ész hogy kitaláljon egy istent Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mile Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Én eddig földlénynek tartottam magam, bár ezek után kitudja...! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hegylako01 Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 nem telejsen hülyeség ez hir amugy. van egy azték piramis amibe fel van tüntetve a 9 bolygó. (tom a pluto már nem bolygó) de ez azért frucsa nem? amugy szerintem emberi gőg lenne azt feltételezni hogy mi vagyunk a legértelemsebb faj a vilgegyetemben. a vallások meg amugy a termtés és egy ébb emberi ésszel fel ne mfogható eseméynek megmagyarázására jött létre szerintem... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 10, 2007 Author Share Posted Szeptember 10, 2007 mindenesetre elgondolkodtató............... szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Corso666 Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Én azt vallom h egy elmélettől sem szabad szigoruan elzárkozni! ilyenkor általában mindig sok variácioja helyes! de nagyon érdeks a cikk,elismerésem! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fiero Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Csak azt az egy dolgot bánom, hogy a legnagyobb kérdésekre a választ a világról, már nem tudhatom meg, mert meghalok előtte. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Peke Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Én eddig földlénynek tartottam magam, bár ezek után kitudja...! Én is így vagyok veleT Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
01Petya Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Hát erről nagyon sokat lehet beszélni, és igen elgondolkodtató téma legalábbis számomra! Állítólag a piramisokat sem ember építette, mert abban a korban olyan pontosággal lehetetlen volt megépíteni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
cyBEER Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Meg tudnád adni a cikk forrását? Érdekelnének még további részletek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 11, 2007 Author Share Posted Szeptember 11, 2007 ha lennének részletek, akkor azt már régen beraktam volna........ szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 én ezt az elméletet egyáltalán nem tartom kizártnak... lehet h csak kísérleti patkányok vagyunk... azért az is furcsa h milyen jól ki van találva az emberi szervezet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
pimpmaster Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Erről egy South Park rész jut eszembe, ahol kiderül, hogy a Föld valójában egy valóságshow, ugyanis az űrlények dobták össze erre a bolygóra ezt a sok fajt, és nap mint nap lesik a tévében, hogy hogyan élnek meg egymás mellett! Amúgy nem lehetetlen, amit a cikkben írnak. De sajnos az igazság odaát van! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hegylako01 Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 amugy azt már tudjuk hogy hogy épitették az egyiptomi piramiskokat. nagyon primitiv de ötletes módszert használtak. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
spdeluxe Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Valami miatt ezt én teljesen így gondolom,sőt az uccsó mondattal maximálisan egyet kell hogy értsek.Gyanítom hogy valami biológiai kísérlet eredményei vagyunk inkább,mint valami megfoghatatlan istenség kreálmányai.Sőt valószínűbb,mert a nagybetűs ISTEN-t idáig max csak Mózes látta,ő is csak lángoló bozót formájában. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimbusz Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 A természet 4 milliárd éve foglalkozik a teremtéssel, mi pedig csak a 80-as évek óta foglakozunk a genetikával és a DNS szerepével az életünkben. A legtöbb dologról ami ezzel kapcsolatos, halvány fogalmunk sincs, miért van úgy, vagy egyáltalán miért van? De frankó kis elméleteket lehet gyártani... Amúgy viszont tuti, hogy össze vagyunk barkácsolva, persze ezt minden kutatási pénz felvétele nélkül mondom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bali007 Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Hát az űrlényeknek mi is űrlények vagyunk:) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Ezt 1000000 érv cáfolja meg rögtön. Élölények már voltak a tengerekben (elvielg módosított egysejtüek mondjuk) de utána az Ösföld még vándorolt és a mai képét mikor elnyerte akkor alakultak ki a mai tengeráramlatok (golf, labrador és társaik). Ezek nélkül a szárazföld fele lakhatatlan lenne és felváltva pusztítana a jégkorszak és a hőhullám. Én nem vagyok ürlény de ennél énis értelmesebben gondolkodom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
wowjatekos Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 minden esetre szerintem érdekes hír... majd idővel kiderül mi az igazság. én addig nem tartom hülyeségnek mivel nem vagyok olyan okos mint azok a tudósok akik ezt állítják, gondolom ők is figyelembe vettek dolgokat. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Itt nem az a gond mit vettek figyelembe hanem mit nem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kapalo Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 biohazard te mindig mindent mindenkinel jobban tudsz.... elveszett tudos-geniusz vagy (vagy lehet nem is vagy elveszett es itt csak inkognitoban forumozol?).... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xyzzs Posted Szeptember 13, 2007 Share Posted Szeptember 13, 2007 vannak még problémák.... Darwin is csak az állatokra vonatkoztatta az elméletét...mások próbálták kiterjeszteni az emberre is... azóta is keresik a hiányzó láncszemet... pedig... pld.: néger sportolók.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 13, 2007 Share Posted Szeptember 13, 2007 biohazard te mindig mindent mindenkinel jobban tudsz.... elveszett tudos-geniusz vagy (vagy lehet nem is vagy elveszett es itt csak inkognitoban forumozol?).... bocsánat nem akarok 'kioktató' lenni. teljesen átlagos embernek tartom magamat... érdekel a tudomány ennyi. Ha valami olyat olvasok, látok, hallok amit még nem értek akkor egyböl utánanézek. Ami inkább érdekel az a csillagászat és az elméleti fizika. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 15, 2007 Author Share Posted Szeptember 15, 2007 és ha én űrlény vok, akkor hol az űrhajóm? szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jajj Posted Október 7, 2007 Share Posted Október 7, 2007 hát ez érdekes hír kössz az infót szipi! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimbusz Posted Október 10, 2007 Share Posted Október 10, 2007 "- ...és ebből következően a Föld banán alakú. - Bámulatos, hogy mire képes ma a tudomány!" Idézet Gyalog galopp. No comment. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ALIENwoods Posted Október 10, 2007 Share Posted Október 10, 2007 . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.