E.Draven Posted Szeptember 6, 2007 Share Posted Szeptember 6, 2007 Új Zastava Fiat alapokon A korábbi híreknek megfelelően a Fiat Punto lesz a szerb autógyártó következő modellje. Úgy tudjuk, a Zastavánál évi 16 ezer autó készülhet évente, azaz több mint a duplája az eddig feltételezett mennyiségnek. A Kragujevácban készülő autók műszakilag megegyeznek majd a Puntóval, de a bevált eljárást követve Zastava márkanéven forgalmazzák majd ezeket. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a szerb Punto típusjelzése Zastava 10 lesz. Egyelőre nem tudni, hogy Kragujevacban tervezik-e az új modell exportját, de úgy hírlik, a Fiattal való megállapodás értelmében egyes szomszédos országokban is forgalmazhatják a típust. A Zastava jelenlen egyetlen személyautót készít, az egykori Yugo Koral átalakított, 1,1 literes Peugeot motorral felszerelt változatát, amelyből igen kevés fogy. Tavaly a tervekben szereplő 31 ezer helyett 13500 autó talált gazdára, ami igazán nem sok, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy az autógyár kapacitása évi 60 ezer autó. A Zastava az 1980-as évek végén szocialista viszonylatban az élvonalba tartozott, és úgy látszott, a praktikus Floridával akár túl is élheti a rendszerváltás viszontagságait, de a polgárháború éveiben leállt a fejlesztés, így a cég a béke beköszöntével elavult, versenyképtelen típusaival és elhanyagolt és korszerűtlen gyártósoraival reménytelen helyzetbe került. A Fiattal való kapcsolat felelevenítése azonban új reményt adhat a kragujeváci gyár 4500 dolgozójának, hiszen így a Zastavánál is újra megjelenhet a korszerű technika, ami a túlélés egyik alapkövetelménye. forrás:totalcar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
E.Draven Posted Szeptember 6, 2007 Author Share Posted Szeptember 6, 2007 Újra lesz Zastava A korábbi Fiat Puntot felhasználva állhat talpra a volt jugoszláv autógyár, a Zastava. 10-es néven készül majd az "új" modell. Megújul a FIAT-Zastava együttműködés Puntókat szerelnek össze a Zastava-gyárban Szeptember végén aláírták a szerződést a Zastava és a Fiat vezetői, amely lehetővé teszi, hogy a Szerbia-montenegrói gyárban Fiat licenc alapján autót gyártsanak. Zoran Radojevic a Zastava Automobili vezetője az aláírás után elmondta, mintegy 15 millió eurót fognak befektetni a gyár modernizációjára. Ez 800-1000 új munkahelyet teremt. Jelenleg is készít személyautót a gyár, a Yugo Koral átalakított változatát, 1,1 literes Peugeot motorral. Ebből valamivel több, mint 13000 darab készült tavaly. A gyár megmaradt a háború előtti színvonalnál, ami akkor ugyan még versenyképes volt, de mára elavult. Zastava 10 néven fog készülni a korábbi Fiat Puntoval egyező jármű, mivel ez lesz a 10. járműve kragujevaci cégnek. Várhatóan 9-12 hónap múlva indulhat be a gyártás, melynek felfuttatásakor évi 16000 járművet készítenek majd. Nem csak a hazai piacra készülnek majd az autók, mert mintegy 7000 darabot szeretnének eladni a macedón, a horvát, a román, a bosznia-hercegovinai, a bulgár és az albán piacokon. Egyelőre nem ismert az autó pontos ára, de mintegy 8000 euróra (2 millió forint) tervezik. Kezdetben az 1,2-es 60 lóerős benzinmotorral készül majd a 10-es, de később szeretnék a modellválasztékot kibővíteni az 1,9-es turbódízellel is. fn.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Greg82 Posted Szeptember 6, 2007 Share Posted Szeptember 6, 2007 És a FIAT hagyja h lekoppintsák? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
E.Draven Posted Szeptember 6, 2007 Author Share Posted Szeptember 6, 2007 Megújul a FIAT-Zastava együttműködés szerintem olvasd végig a cikket ha érdekel Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gospel Posted Szeptember 6, 2007 Share Posted Szeptember 6, 2007 És a FIAT hagyja h lekoppintsák? <_< Fiat licensz alatt készül, kérdésedre a válasz már a második képen is rajta van, a szövegben meg pláne... Egyébként nekünk van még egy régi Zastava Yugo, jó állapotban, a váltója elég nehézkes de jól megy de van egy olyan érzésem hogy ez az új modell hasonlóan "színvonalas" lesz mint a Dacia újjáéledése... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
diablo91 Posted Szeptember 6, 2007 Share Posted Szeptember 6, 2007 szerintem is kb olyan szinten lesz mint a dacia lógany. de a legenda újjáéled! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.