Szipi Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 Hogyan nem keletkezett az élet a Földön? Az őslevesben mintegy „magától" keletkező szerves anyagok kialakulása, majd azok elterjedése a Földön ma is elfogadott tétel. Úgy tanítja a tudomány (röviden), hogy a kémiai evolúció folyamán az egyszerű, szervetlen molekulákból kialakultak olyan képződmények, amelyek aztán az értelmes életet hozták létre a Földön. De ma már egyre kétségesebb, hogy oxigén nélküli környezetben, villámok hatására létrejöhettek volna azok a sejtek, amelyek ugyanakkor sejthártya nélkül tartották volna egyben anyagukat. A nukleinsavak, a fehérjék sokkal bonyolultabbak annál, semmint hogy véletlenszerűen létrejöjjenek. A folyamatok mindegyikéhez bizonyos számú alkotórésznek szorosan együtt kell működnie, ha csak egyet is elhagyunk közülük, sohasem jönnek létre. A tudomány viszont azt tanítja, hogy véletlenszerűen alakultak ki ezek a sejtek és vitték tovább az életet. Nos, a puszta logika viszont azt diktálja nekünk: ezek így, ahogyan voltak és vannak, ahogyan működtek és működnek - véletlenszerűen nem alakulhattak ki. Ugyanis a célszerű működéshez már eleve bizonyos - kicsi vagy nagyobb - számú, kölcsönösen egymásra ható alkotórésznek kell együtt lennie. Ha ezek közül csak egy is hiányzik, a rendszer nem működik. Az egyes rendszerek tehát nem alakulhattak ki véletlenszerűen. Gondoljunk például az emberi szem működésére. Egy ilyen szervet a természet aligha hozhatott létre évmilliókon át tartó kísérletezéssel, mert míg ez tartott, addig az állat (az ember őse szem nélkül lett volna kénytelen élni. A szem működése sok belső szerv együttműködésétől függ, és akár csak az egyik hiánya miatt már az egész nem működik, a fokozatos létrejötte el sem képzelhető megoldás. Nem is szólva az emberi agyról, amelynek kapacitása messze meghaladja még jelenlegi kihasználtságát is, pedig az élővilágban minden más lény agya csak akkora és any-nyira képes, amennyire az illető lénynek a faj kezdete óta szüksége van. Az emberi agy miért kivétel? Ki „teremtette" olyanra, hogy befogadóképessége, működésének paraméterei ennyire bővíthetők legyenek, hogy az agyunk elégséges legyen majd nekünk a következő évmilliók során is? - Mindez arra utal - vélik már tudósok is -, hogy az élet ezen a bolygón nem véletlenül, hanem valamiféle „intelligens tervezés" révén jött létre. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nes-Thor Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 Hol olvasodezeket a jó cikkeket, szipi? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
senoyFlat Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 Hm,erdekes. Vegulis van benne logika. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 26, 2007 Author Share Posted Augusztus 26, 2007 Hol olvasodezeket a jó cikkeket, szipi? na ez az ami a nagy titok fejezetbe tartozik szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mirage Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 hahaha biztos Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nes-Thor Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 Értem, szipi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
FeERi Posted Augusztus 27, 2007 Share Posted Augusztus 27, 2007 osztálytársam mutatott valami ilyen nagyon elvont oldalt, ahol készitettek egy interjut egy a föld alatt élő lények egyikével, és az azt mondta hogy mindek kisérletezés céljábol teremtett egy gonosz idegen civilizáció, és 4-5ezer évente kipusztitanak minket, majd egy feljelttebb génállománnyal ujra létrehoznak nah de félredobva a hülyéskedést: lehet h isten mégiscsak létezik ? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Azt azért ne feledjük hogy az ember elsö majom rokona 5 millió éve jelent meg a Földön. 5 millió év alatt ez lett belölünk. Az elsö egysejtünek hogy kilakuljon volt 1 milliárd éve. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hamary Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Hol olvasodezeket a jó cikkeket, szipi? édekes cikk Amúgy Báthory, olyat kérdezni, hogy honnan szerzi? Maga írja, hát nem tudtad? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
MustaphaOnE Posted Augusztus 29, 2007 Share Posted Augusztus 29, 2007 Érdekes téma de én nem sűrűn szoktam ilyeneken gondolkodni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Vadócka Posted Augusztus 29, 2007 Share Posted Augusztus 29, 2007 Ez az a dolog, ami szinte mindenkit foglalkoztat. Én egyébként is ezt vallom, ami a cikkben szerepel. Mármint azt, hogy a világ, mindennel együtt egy felsőbbrendű Valaki teremtménye. Ez pedig nem más, mint maga Isten. Köszi a cikket szipi! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kerenyi Posted Augusztus 31, 2007 Share Posted Augusztus 31, 2007 Ez nem isten létezését bizonyítja, de az biztos, hogy valamiért a véletlen mutációk aránya az evolúció során rettenetesen felgyorsult. Ez azonban lehet akár valamiféle genetikai hullám vagy hasonló, de lehe,t hogy el felsőbbrendű hatalom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kronos Posted Augusztus 31, 2007 Share Posted Augusztus 31, 2007 Jó, és a Bibliával mi van ? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kerenyi Posted Augusztus 31, 2007 Share Posted Augusztus 31, 2007 Ezt hogy érted? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Augusztus 31, 2007 Share Posted Augusztus 31, 2007 Istent csak hagyjuk ki a dologból! Sose értékeltem ha tudományról van szó és valaki Istennel meg a szentháromsággal jön. Ha nincs a kereszténység és a középkorban 500 évig nem tilos a tudomány már úgy élnénk mint 2500-ban. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kronos Posted Augusztus 31, 2007 Share Posted Augusztus 31, 2007 Egyem a szivedet hát sry hogy nem élünk úgy. Még nyugodtan mond ide hogyha nincs Hitler nem lett volna második VH meg stb Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kronos Posted Szeptember 1, 2007 Share Posted Szeptember 1, 2007 Ha nem lett volna a kereszténység valószínűleg most nem lenne Magyarország......... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 1, 2007 Share Posted Szeptember 1, 2007 Nem nyitok kronosszal ( ősi görög pogány isten ) vitát a kereszténységröl vagy más vallásról. A tények beszéljenek helyettem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thoger Posted Szeptember 1, 2007 Share Posted Szeptember 1, 2007 A híres lacerta interjú ami sztem igen elgondolkodtató, de van benne egy két dolog ami sántít. http://www.freeweb.hu/aranylaci/lacerta/lacerta.htm Egy könyv hogy mi a köze a istennek a tudományhoz. http://ebookz.hu/ebook.php?azon=601d01 Számomra ezek nem hablatyolások, még ha a lacerta interjú kamu is, simán lehet benne igazság, mert logikus! Olvasátok és máshogy nézitek a világot. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ace Posted Szeptember 1, 2007 Share Posted Szeptember 1, 2007 Az evolúcióban gyakran hívják segítségül az időt és a véletlent. Ezen tényezők együttműködéséből született volna meg az élet bolygónkon, és fejlődött a ma látható szintig. Vajon tényleg létre jöhetett az élet abban a formában, ahogy azt az evolúció allítja? Abban a bizonyos őslevesben, olyan körülmények között? A feltételezések szerint ez a molekuláris evolúció nagyon hosszú időn keresztül ment végbe. Ez a hipotézis elég bizonytalan lábakon áll.... A nukleinsavak, a fehérjék sokkal bonyolultabbak annál, semmint hogy véletlenszerűen létrejöjjenek. A folyamatok mindegyikéhez bizonyos számú alkotórésznek szorosan együtt kell működnie, ha csak egyet is elhagyunk közülük, sohasem jönnek létre. A tudomány viszont azt tanítja, hogy véletlenszerűen alakultak ki ezek a sejtek és vitték tovább az életet. Csak érdekesség képpen füzném hozzá, hogy egy fehérjemolekula létrejöttéhez nem elegendő a megfelelő aminosavak helyes sorrendje. Az is szükséges, hogy ezek az aminosavak "balkezesek" legyenek ("balkezesség" és "jobbkezesség" alatt azt kell érteni, hogy a molekulák csak térbeli felépítésükben különböznek egymástól, tehát egymás tükörképei.) A természetben a növények és az állatok felépítésében résztvevő fehérjék minden esetben kizárólag "balkezes" aminosavakból épülnek fel! Hasonló a helyzet a nukleotidoknál, amelyek a DNS és az RNS legkisebb építőkövei, ám ezek már "jobbkezes" aszimmetriát mutatnak! Ezek a tények még jobban megkérdőjelezik "magától" létrejővő élet elméletét. Vagy ezt is írhatjuk a véletlen számlájára? Nos én nem hiszek a véletlenekben! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Szeptember 2, 2007 Share Posted Szeptember 2, 2007 Ez a topic a hogyan NEM keletkezett na itt egy példa. Így biztosan nem keletkezett. CSAK VICC VAGY MÁR MEGTÖRTÉNT 2000 éve? Aki mindent elhisz az lépjen be az új hitgyülekezetembe. Szerintem meg Thoor a nagy pöröjével rácsapott a kopár földre és ahol megprepedt emberek másztak elö és benépesítették a Földet. És ezennel újra megalapítom a THOOR NÉPE nevű hitgyülekezet a tagok csuhában pentagrammal a nyakukban latin szövegeket mormolva istenítik thoor gyözelmét a mindenség felett. Aki akar csatlakozzon. Jelmondatunk: MEUS OPUS MAGNUS - az élet teljes beteljesülése melynek végén thoor elé járulunk aki pöröjének érintésével megjutalmaz az örök mennyei élettel. Ja a szent könyv nemsokára a boltokban. Remélem híresebb lesz mint a here potter. Fekete keménykötéses borítás címe: Bloodlines of Thoor alcím The Holy Blood CSAK VICC VAGY MÁR MEGTÖRTÉNT 2000 éve? Szerintem az emberek nagytöbbsége elég értelmes ahoz hogy saját akaratából saját tudásából saját erejéböl tegye szebbé és többé ezt a világot. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kronos Posted Szeptember 3, 2007 Share Posted Szeptember 3, 2007 Nem nyitok kronosszal ( ősi görög pogány isten ) vitát a kereszténységröl vagy más vallásról. A tények beszéljenek helyettem. oké, ezt megbeszéltük............. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rathel Posted Szeptember 3, 2007 Share Posted Szeptember 3, 2007 érdekes.de kissé tudománytalan ez a megtervezett dolog.hogy lehet hogy nem találtak akkor életet a földönkívűl?(mert az én tudomásom szerint nem találtak.) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
s4ki Posted Szeptember 6, 2007 Share Posted Szeptember 6, 2007 ami késik nem múlik. amúgy tény hogy jópárszáz évig tüzet raktak ha valaki túl sokat okoskodott Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.