Verby Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Saját meglátásom szerint a külső és a belső értékek egyaránt fontosak, de mivel az első amit észlelsz a kiszemelten a kinézete és ha az nem jön be, esélyed sincs a belső értékeinek feltérképezésre. A kinézet Amíg röpke 30 kg-mal voltam nehezebb jelenlegi súlyomnál, nagyobb sikereim voltak a lányoknál, köszönhetően a szövegnek meg a viselkedésnek. Akkor az esélytelenek nyugalmával léptem oda, gondoltam legrosszabb esetben egy lefitymáló tekintet lesz a válasz. Szerencsére nem mindig az volt és ennek köszönhettem életem nagy szerelmét. Amióta slankabban, sportosabban nyomom, valahogy nem akarnak összejönni a dolgok, pedig minden lányismerősöm, aki látott a régi állapotban is teljesen el volt alélva tőlem, de... és mindig az volt a válasz, hogy "remek barát vagy". A találkozások egész jól szoktak haladni, de amikor komolyra válna a dolog, a másik fél mindig visszakozik és cselekedetét a fent említett kijelentéssel magyarázza. Lehet, hogy rossz típusokra vadászok, bennem van a hiba. Első randira sohasem autóval megyek, mert szerintem abból nagyon sok mindent le lehet szűrni, miként reagál a tömegközlekedéssel való mozgásra vagy a sétára. Ha már itt húzza a száját, akkor felejtős az egész. Csak azért meg nem akarok összejönni senkivel, hogy ne legyek egyedül, hiszen azt tisztességtelennek tartom a másik féllel szemben. Hát így dióhéjban... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 10, 2007 Author Share Posted Szeptember 10, 2007 szia verby! tökéletesen egyetértek veled, azzal a kivétellel, hogy én nem mennék ennyire a kinézetre rá. lehet, hogy a külső nem tetszik, bár szerintem egy csúnya férfi lehet szexi egy hanggal, illattal, stílussal, humorral, de legfőképpen egy mosollyal, testbeszéddel stb..... ami megfizethetetlen egy NŐ számára! volt nekem is úgy, hogy a pasi nem tetszett, vagy észre sem vettem, míg az illata meg nem csapott . az viszont begerjeszt egy nőt! szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hunsasahun Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Öööööö én is 1 hullámhosszon vagyok Reksel sztem... a lányok nagyrésze a "legyünk barátok" és a "nem vagy az estem" dumával hajtja el az embert... nem vok jóképü de humorom és egyéniségem megvan de ténleg oan mintha velem lenne a baj h rámnéznek és menjek el a 'csába.... ez köcsögség és ténleg akit ismerek csaj annak mind jóarcu gazdag faszija van közbe 6szor bukott... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ReKs Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 én is ugyanezt mondom nekem is van humorom de én is csak arra vagyok jó h segitsek amikor baj van ..... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Verby Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 Én azért másra is jó vagyok! Viccet félretéve, lehet, hogy bennünk van a hiba. Legyünk lekezelőek, bunkók és akkor nagy valószínűséggel nyert ügyünk van. Sajnos... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
iljics Posted Szeptember 10, 2007 Share Posted Szeptember 10, 2007 hát erről mesélhetnék a legtöbször ojan hölgyel hozott össze az élet, aki ott van melletted és még se lehet a tied rem. értitek....... ez az élet...... sajna én nem vagyok egy casanova... hisz még élek..... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
alfamenyet Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Hát de mi ez a negatívizmus kérem szépen ezen változtatni kell... Én sem vagyok valami szépség de még is csak nem adom fel ennyivel sosem amikor találok valakit aki nekem szemre való.Nagy általánoságban mindig megvan még aznap a csók meg stb nah de most van egy hölgyemény akivel nem rég találkoztam egy kisebb kocsmai látogatáson szókásosan adtam a formám be ültettem magam mellé össze ismerkedtem vele teloszám csere már meg volt fogtuk egymás kezét hozzám dölt és már csak a csók hiányzott órák után megprobáltam de elforditotta a fejét csak lestem h mi van velem aztán neki mennie kellet el kisértem a HÉV-ig egy nagyobb ölelkezés után el váltunk és mikor felszállt akkor mondta le nekem h majd még találkozunk...és tegnap találkoztunk most is probálkoztam de még mindig kéreti magát most sem sikerült nah de azon kivül de ugyan ugy megvolt a hozzám dölés a kézfogás...Nah de a lényeg a lényeg én nem hagyom magam ennyiben minnél többet kéreti magát annál jobban akarom és csak ezt akarja ugyanis a szemében és a viselkedésésben látszik lehet 2x nem volt semmi de én nem adom fel pedig mehetnék a következő hölgyemény után is ugyan is lenne néhány jelentkező Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ViiCTORiiUS Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Önkontroll kell az egészhez. Úgy kell hozzá állni hogy igenis meg tudom csinálni, mert faszagyerek vagyok. Félsz? Egy darabig, de most gondolj bele hogy az egész 5 mp. Felhozol valami a témát, ha regál rá és beszél rólla már megkönnyebbülsz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ReKs Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Hát de mi ez a negatívizmus kérem szépen ezen változtatni kell... Én sem vagyok valami szépség de még is csak nem adom fel ennyivel sosem amikor találok valakit aki nekem szemre való.Nagy általánoságban mindig megvan még aznap a csók meg stb nah de most van egy hölgyemény akivel nem rég találkoztam egy kisebb kocsmai látogatáson szókásosan adtam a formám be ültettem magam mellé össze ismerkedtem vele teloszám csere már meg volt fogtuk egymás kezét hozzám dölt és már csak a csók hiányzott órák után megprobáltam de elforditotta a fejét csak lestem h mi van velem aztán neki mennie kellet el kisértem a HÉV-ig egy nagyobb ölelkezés után el váltunk és mikor felszállt akkor mondta le nekem h majd még találkozunk...és tegnap találkoztunk most is probálkoztam de még mindig kéreti magát most sem sikerült nah de azon kivül de ugyan ugy megvolt a hozzám dölés a kézfogás...Nah de a lényeg a lényeg én nem hagyom magam ennyiben minnél többet kéreti magát annál jobban akarom és csak ezt akarja ugyanis a szemében és a viselkedésésben látszik lehet 2x nem volt semmi de én nem adom fel pedig mehetnék a következő hölgyemény után is ugyan is lenne néhány jelentkező Barátom erre csak azt tom mondani h te kapod a lehetőségget a lánytól meg a POZITIV jeleket de nem mindneki kapja ugyanezt .... én soha nem kapok semmitjó jelet még aakor sem amikor volt önbizalmam de már nincs is szükségem rá .... nem tehete króla h aki tettszik azzal nem lesz semmi de már nem is érdekel mert én semmit nem értem el azzal h volt önbizalmam azt mondom amit kapok tölúk és az seemi jó..... Neked meg sok sikert kivánok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
alfamenyet Posted Szeptember 11, 2007 Share Posted Szeptember 11, 2007 Itt nem a lehetőség kapásról van szó ugyanis ha negatív jeleket kapnék akkor sem hagynám magam mert nem az a fajta vagyok aki ha akar valamit és nem kapja meg akkor ugy hagyja hanem másik szemszögből probálkozok neki... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomirad Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Kül semmit nem érünk el ReKS el addig mig nem lesz önbizalma és nem ismeri fel a pozitiv jeleket. Mert biztos hogy kap csak nem érzékeli én is igy voltam ezzel de már észreveszem őket és több önbizalmam van. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ReKs Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 hát erre csak azt tom mondani ha akkor ...........t kevés pozizivumot kapok h észre sem lehet venni de nem érdekel mert már elegem van belőlük hagyjuk a ........ nem mindnekinek van teremtve valaki... ez a lényeg..sokan élnek egyedül egész életükben.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nietzcko Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 érdekes dolog ez az önbizalom... Volt barátnöm mikor szakitottunk aznap buktam meg vezetésböl is igyhát kicsit az önbizalmam elszállt. Ezután meglatta vizsga ezzel kicsit visszajött az önbizalom egyböl szigeten érdekeltem egy fullos csajt majd egy házibulin is (az az egy baj volt h. 9 évvel idösebb:D) stb. Megközelithetetlenség: van egy csaj fenn van nekem iwiwen egy suliba járunk... de most hogyan közeledhetnék mégcsak köszönö viszonyban sem nagyon vagyunk.. Felvehetném msnen de nem tul nyomulós az? persze csak azért h. kicsit duma aztán találkozzunk. Szerintetek érdemes felvenni vagy várni míg valéahogy máshogy beszélngetnénk? Szerinted szipi? Off:Megközelithetetlen mint a Vermilion cimü számban:D "I can't make her real..." Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomirad Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Hát szerintem inkább a suliba probálj elsőnek hozzá szólni. Majd egy kicsit beszélgetni vele és egy két beszélgetés után vedd csak fel. De ez az én véleményem. Igaz felveheted elsőre is de jobb ha személyesen beszéltek előtte. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fifi13 Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Támogatom az észrevételt.Lényeg az hogy ne önbizalmad legyen csak legyél egy kicsit hülye.Max még hülyébnek néz.És akkor mi van?Ha látod hogy jó kedve van menjél oda hozzá és kérdezz rá hogy mi ez a jó hangulat.Ennyi a nagy titok.Ha beégsz még azt is díjazzák. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Full91 Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 Hátt itt wannak problémák kedwes emberek!!! De szipiwel és reks-el is 1etértek!!! Szipi szöwegében wannak nagy igazságok!Reks tapasztalatia is mérvadóak!!! Én azt mondják a "rosszfiú" kat. wok!!! Hátt régen én is a reks típus woltam!!!Semmi önbizalom,semmi ilyen tapasztalat!!!Aztán minden megwáltozott és most már a rossz irányba haladok... SAjnos!!! Ha Érdekell wan 1-2 tanácsom amit ír szipi is... Legyen önbizalmad ,legyen merszed odamenni és beszélgetni wele!!!Nem mondom azt,h nem kell hozzá kinézet de elég,ha figyelsz magadra!!!(öltözködés,ápoltság...) Ne feledjétek mindenkiben wan wmi szép és mindenki értékes ember!!! Nekem most wannak lehetőségeim,de ehhez nekem is tennem kellett!!! Sajna manapság már fontos a pénz... De ,ha wki igazán megakar szeretni,wagy érdekled őt NEM A PÉNZTÁRCÁD fogja meghatározni!!!Walahol a wilágban wan 1neked waló és megtalálod....!!! A humor se hanyagolható!!! Sok sikert mindenkinek!!! Legyen önbizalmatok!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Creoque Posted Szeptember 12, 2007 Share Posted Szeptember 12, 2007 "Akik méltatlanul bánnak a nőkkel, azok kapják tőlük a legtöbb gyöngédséget. A nők azokkal a legkomiszabbak, kik a legalázatosabban viselkednek velük." Csoda hogy nem lehet őket megérteni? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Szeptember 13, 2007 Author Share Posted Szeptember 13, 2007 (az az egy baj volt h. 9 évvel idösebb:D) stb. Megközelithetetlenség: van egy csaj fenn van nekem iwiwen egy suliba járunk... de most hogyan közeledhetnék mégcsak köszönö viszonyban sem nagyon vagyunk.. Felvehetném msnen de nem tul nyomulós az? persze csak azért h. kicsit duma aztán találkozzunk. Szerintetek érdemes felvenni vagy várni míg valéahogy máshogy beszélngetnénk? Szerinted szipi? szia kedves nietcko! előszőr is, ne legyen baj, ha egy csaj idősebb, hisz ha tetszetek egymásnak, akkor semmi gond, és ne álljon már közétek egy korkülönbség, teljesen mindegy kinek a javára. a másik viszont az, hogy a csaj felé nyugodtan közeledhetsz minden szempontból, írsz az iwiwen hamár fel van véve, mert az már egy jóóó ürügy az ismerkedésre., hogy "szia, úgy emlékszem, hogy egy suliba járunk, felvehetlek msn-re?" ez egy jóóó kezdés, és utána msn-en érdeklődhetsz a suliról, tanulásról stb..... szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akiraly Posted Szeptember 17, 2007 Share Posted Szeptember 17, 2007 na helló mindenki gondoltam hozzá szólo mert sok érdekes dolgot hallottam...de igazából nem hallottam a legfontosabb dolgot/ lehet mert nem olvastam végig / jó jó a külső fontos ez igaz meg h jó stílus legyen meg stb amit el lehet képzelni DE igazából eggy valami kell /ezért szerintem kapok egy pofont / lazaság! én pl full hülye vagyok a lányokkal sokat baromkodok és végülis ez is fontos/ jó poénok/ de mikor járni akarok egy lánnyal akkor mindig felidézem ezt: "eggyszer élsz" /ez nem sör reklám / aztán komoly fejjel a csaj elé és " már régóta ismerlek és nagyon teccel... szeretnék komolyabban megismerkedni veled" nekem ez 12-ből 10-xer működött /jut eszembe és nem vagyok egy izmos jóképű gyerek/ egy kis kedvesség jó viccek és a kellő pillanatban jöhet a dolog....../bakker mennyit írtam még gépíráson sem írok ennyit / szerintem csak ez kell a pláza cicákat meg haggyuk a pláza pasiknak megvagyunk nélkülük is ennnyi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Szeptember 19, 2007 Share Posted Szeptember 19, 2007 hümm... szal nekem mindig az lebeg a szemem előtt, hogy jó kocsiból randa csajt kiszállni nem igazán láttam... és tényleg nagyon ritka az olyan, aki iszonyat helyes, aranyos, kedves és normálisan el lehet vele beszélgetni. általában, a csajok tudják magukról (mármint akik valóban 90-60-90 ) hogy jó nők, és 1-et csettintenek, és már egy BMW-nek az anyósülésén ülhetnek, vagy annyi pasijuk van, amennyit, és amilyet akarnak... na az ilyenekhez én inkább már oda se megyek... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 15, 2007 Author Share Posted Október 15, 2007 szia akirály! nagyon egyet tudok veled érteni, hogy fő a lazaság és a humor. arra sokan vevők, és lehet vele indítani egy ismerkedést. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dead-end87 Posted Január 24, 2008 Share Posted Január 24, 2008 Nahát, nagyon örülök, hogy ilyen témára találtam. Köszönet a topic nyitójának, és ahhoz az első hozzászóláshoz, nagyon elgondolkodtató volt, és tetszett is. Épp ezért késztetést éreztem arra, hogy leírjak én is pár dolgot. Ha a lány megközelíthetetlenne tűnik... igen, minden lányra így tekintettem korábban. Votl egyfajta elvárásom (ami mindenkinek mindig van), ami szerint válogattam, de mindig bennem volt az, hogy "áááh úgyse, őt nem tudom megszerezni". Eddig ez mindig be is jött. A sok próbálkozás közben magam is változtam, átértékeltem dolgokat. Ennek eredménye, hogy most van egy kiszemelt lány a láthatáron. Ő az első olyan lány, akinál azt éreztem, hogy számomra elérhető. Nem tudom miért. Talán azért, mert nem egy "csini plazacica" (nem szeretem az általánosítást, de ez a kép mindenkinek elképzelhető, úgy vélem), ettől függetlenül nekem nagyon tetszik (sőt nem igazán csípem a plazacicákat), és ha nekem tetszik, akkor más véleménye úgyse számít, mert az a lényeg, hogy a két ember, aki akar egymástól valamit, egymásnak tetszen, ne másoknak. Szóval, itt megemlítenék egy fontos dolgot, amire rájöttem az évek során: az elvárások. Természetesen mindenki a legjobbat akarja maga mellett tudni, és ezzel én is így voltam. Az a baj, hogy ez a bizonyos legjobb általában kimerült a külsőben. Hiba. Ennél a lánynál, akit most próbálok meghódítani, belsőleg mindene megfog, minden megvan benne, amit valaha is kerestem egy lányban. Na és hozzátenném megint, hogy külsőleg is tetszik. Ne vakítson el senkit egy ember külső szépsége! Ez a lány egyszer azt írta nekem, hogy "az igazi szépség aszemnek láthatatlan". Igaza van. A belső értékeket is meg kell látnunk, és ha belsőleg megtaláljuk a tökéletes partnert, akkor talán a külső már nem is lesz olyan fontos. Egy a lényeg: egyensúly. Elsőre mindenki külső alapján válogat. Ha megvannak a kiszemeltek, akkor pedig lehet ismerkedni. Ez alapján kell megtalálnunk a legideálisabbat. Nem szabad elmennünk egyik végletbe sem; ne legyenek túl magas elvárásaink, de ne is jussunk el a "nekem mindegy" szintre. Szóval, én azt mondom, hogy maga a kiszemelés sem egyszerű feladat, rögtön az első lépés okozhat nehézségeket. Az a helyzet, hogy elhintettem egy bölcs szöveget, holott még soha nem sikerült meghódítanom egy nő szívét sem. Pedig már 20 éves vagyok. Viszont ilyen kiszemelési tapasztalatom van bőven. A többiről nem nagyon van, épp ezért most szeretnék Tőletek tanácsot kérni. Fentebb említettem egy lányt, a számomra eddigi legideálisabbat. Meg vagyok győződve arról, hogy ilyen lány nincs még egy, de még csak hasonló se nagyon. Ritkaság, számomra a legtökéletesebb, épp ezért mindenáron meg akarom Őt hódítani. Csak ebben elakadtam... Sikerült addig eljutnom, hogy megvolt ez első beszélgetés, szoktunk MSN-ezni, miegymás. Volt egy olyan pont, amikor kimondtam azt, amit még soha: sínen van a dolog. Minden jel arra utalt, hogy tetszem neki. Találkozást terveztünk, gyakran célozgatott, később nyiltan mondta, hogy jó lenne, ha most azonnal vele lehetnék.... Ekkor jött a hidegzuhany. Az egyik MSN-ezés alkalmával olyanokat írt, hogy nem tudja mit akar tőlem. Meglepődtem, mert mindig ügyeltem arra, hogy ne legyek rámenős, csak a barátkozás és ismerkedés érzetét keltsem. Persze őt sem ejtették a fejére, biztos tudta, de legalábbis gondolta, hogy mit akarok tőle. A beszélgetés folytatásában kiderült, hogy miért esett hirtelen gondolkodóba. Mivel mindent megbeszél a családjával, így én is terítékre kerültem - idő előtt. Valami tanácsokat kapott, amiket nem részletezett. Azóta távolságtartóan viselkedik velem szemben. Képzelem, micsoda tanácsokkal láthatták el.... Az utóbbi időben az MSN-ezés nagyon nem megy. Pont azóta nem, mióta elbeszélgettek vele otthon. A vizsgaidőszak miatt ritkán találkoztunk, viszont most hétfőn összefutottunk. Lett volna alkalmunk hosszasan beszélgetni, ebből nem lett semmi. Kb. 2 mondatot váltottunk. Szerintetek most mi a helyzet? Miért lett ilyen? Mit jelentenek ezek a változások? Mit kellene most tennem? A tanácsokért köszönet! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lac_a_2 Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 Csá, hasonló cipőben járok én is, mint te. én mostanában hanyagolom a csajt és élem az életem. Úgy gondolom ha akar tőlem majd valamit úgyis foglya jelezni, ha meg nem akkor nem nyomulok fölöslegesen, mert az még jobban eltávolíthatja tőlem. KB ennyi, remélem segítettem, csákány. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HiPPoNaX Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 mindig ügyeltem arra, hogy ne legyek rámenős, csak a barátkozás és ismerkedés érzetét keltsem Azert valamelyes ramenosseg kell szvsz. Egyreszt sokan a hatarozott ferfit latjak tole benned, masreszt meg ha tul sokaig csak a baratkozas kepzetet kelted, akkor nagy esellyel be fogsz kerulni abba a bizonyos "nagyon rendes es aranyos ez a srac, annyira jo barat" kategoriaba, ahonnan nem tul eselyes visszakuzdened magad a lehetseges "preda" szerepebe. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dead-end87 Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 Az a helyzet, hogy tegnap közölte, csak barátként tud rám tekinteni. Úgyhogy már mindegy. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomirad Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 Hát én azt vesszem észre mikor akarok töle vmit hajtók rá ha ír msn-en rögtön válaszolok meg minden akkor nincs semmi esélyem olyan következtetést vonok le... de ha már mással is törödök más lányokal is nem csak vele akkor mingi nagyobb esély van ugy adja a "jelzéseket" ugy válaszol meg minden... Vagyyis probáld meg azt hogy más lányokkal is foglalkozol és nem csak vele hátha ugy vmi lesz... Remélem érthetően fogalmaztam... :-) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
fritoz Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 A lányok szeretik ha egy férfi tudja mit akar. Ha epekedsz egy lány után akkor csak azt éred el hogy nem figyel fel rád max elkönyveli hogy na ezt a szánalmas f*szit is megkaphattam volna, ha viszont semmibe veszed, levegönek nézed általában rádtapadnak mintha ellenálhatatlannál váltál volna Ez a tipikus "mindig az kell amit nem kaphatunk meg" dolog. El kell nézni mellettük, semmibe venni öket. Ennyi a trükk. Amugy hugo moderálandó hsz-ában is van igazság. Vagy ahogy PxE mondaná "Én még érzem, én még emlékszem arra mikor nem minden nő volt a szemünkben szajha...". az örök igazsag itt van leirva! csak aztan vedd eszre ha a csaj mar majd megdöglik erted Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dead-end87 Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 Erre is igyekeztem odafigyelni. Eredménye lett: többet keresett ő MSN-en, mint én őt, ha már az MSN-nél tartunk. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomirad Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 Akkor nem tudom nem vagyok otthon annyira ezen a témán velem is ez van de ha ő ír akkor az jó jel... és milyen témákat hozz fel pasikat? /az jó jel ha mindig kérdo hogy van-e barátnőm? / Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
dead-end87 Posted Január 28, 2008 Share Posted Január 28, 2008 Egy ideig hozott fel olyat. Ő kezdett érdeklődni, hogy van-e barátnőm, volt-e már, szeretnék-e, stb.. Aztán amikor volt az, hogy átgondolja a dolgokat, onnantól megszűnt minden ilyen. Rájöttem, hogy akkor a NEM válaszra jutott, csak nem merte elmondani. Közel egy hónapot kellett erre várni. Persze tudtam, de legalábbis biztos voltam benne, hogy ez lesz a válasza, minden jel arra utalt. Csak azt nem tudom, mi változtatta meg ennyire, mitől gondolta meg magát. Csak tippjeim vannak. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.