Szipi Posted Augusztus 25, 2007 Share Posted Augusztus 25, 2007 Egy sikeres hódító nemcsak olvasni tudja mások testbeszédét, hanem remekül ismeri és irányítja sajátját, hogy fellépése mindig magabiztos legyen. Mindenesetre az is nagy előny, ha jól kiismered mások testbeszédét. A következő jelek - mármint ha ezekre figyelsz - nagyon jól jelzik, hogy mennyire érdeklődik irántad a partnered. Még akkor is érdemes ilyen jeleket tanulmányozni, ha történetesen nem te vagy a helyzet egyik szereplője - ez lehet bármilyen hétköznapi helyzet, pl.: egy bárban. Gyakran előfordul, hogy a férfi azt hiszi, nagyon jól halad, de nem fordít figyelmet a kiszemelt nő testbeszédére, hiszen akkor rögtön rájönne, hogy valami nem stimmel. A biztató jelek Ajkak: - széles mosoly, nyugodt arc - ajkak harapdálása; látszik a nyelv hegye; a nyelv az ajkat nedvesíti vagy könnyedén megérinti az elülső fogakat - az ajkak nedvesítése, néhányan csak az alsó illetve a felső ajkat nedvesítik, mások pedig a nyelvet végigfuttatják mindkét ajkon - a köröm fogak közé helyezése - az ajkak szétnyitása, mellkas előretolása Szemek: - mélyen belenéz a másik szemébe, érdeklődő tekintettel, a pupillák kitágulva - szemöldökét felhúzva tartja néhány másodpercig, gyakran még mosolyog is hozzá és szemedbe néz - beszéd közben - vagy távolról - rád kacsint - beszéd közben többször pislant, mint általában, szempilláit rebegtetve - a szemöldökét felhúzza majd visszaengedi egy mosoly kíséretében Haj: - az ujjait keresztülfuttatja a hajában, vagy csak végigsimítja - a hajait csavargatja az ujjaival, miközben a beszélgetőpartnerre néz - a hajait folyton hátradobja Ruházat: - a ruhaszegély felhúzódik, kicsit többet fedve fel a lábból - ha olyan ruhát hord, amin keresztül látszanak a mellbimbói, és látod, hogy megkeményednek - a saját ruháját nézegeti, egyengeti vagy simítgatja, hogy csinosabbnak látszódjon Ha ül: - ha szól a zene, a ritmusra mozog, miközben rajtad a szeme - ha leülsz hozzá, kiegyenesíti magát és kissé megfeszülnek az izmok a testén - lábai kissé szét vannak nyitva - a keresztbe tett lábbal ül, hogy a combjai látszódjanak - lábait enyhén egymáshoz dörzsöli - lábait enyhén az asztal lábához dörzsöli - az összekulcsolt láb feje feléd mutat, miközben fel és le hintázik A kezek: - a tenyerét feléd mutatja - miközben hozzád beszél, a könyökét a másik kezének tenyerében pihenteti; az alátámasztott kéz tenyere a felfelé mutat - csuklóit fel-le irányban dörzsöli - egyik kezével megérinti a mellét - az állát vagy az arcát simogatja. Ez azt jelzi, hogy szerinte van bennetek valami közös :-) - a kulcsával babrál, a kezét fel-le irányban mozgatja a poharán, vagy más dolgokat vesz fel és tesz vissza az asztalra - az ékszereivel játszik, esetleg fel-le irányban simogatja őket - megérinti a kezedet, válladat, combodat miközben hozzád beszél (ha eddig még nem kezdted volna el simogatni, tökfilkó :-)) - mikor elmész mellette, úgy tesz, mintha az óráját nézné A hangja: - felemeli vagy lehalkítja a hangját, hogy a tiéddel egyezzen (ugyanolyan hangosan / halkan beszél, mint te) - ugyanígy egyezteti a beszélgetés tempóját - ha nevetsz, veled egy időben nevet ő is - nagyobb társaságban csak veled beszél és teljes figyelmét neked szenteli - egyre hangosabban ismételgeti az "igen" szócskát, miközben erőteljesen beléd kapaszkodik (remélem ezt már eddig is tudtad :-)) Egyéb: - utánozza a jelzéseidet és a testtartásodat - kissé kipirosodik, ha veled beszélget - a cigarettafüstöt egyenesen feléd (vagy felfelé) fújja - egy partin - rendszeres időközönként a semmiből tűnik fel és ahogy helyzetet változtatsz, úgy látszik, mintha megint a semmiből tűnne elő, és egyenesen a te irányodba néz (TÉGED néz, érted? :-)) esetleg véletlenül beléd botlik, megérint, stb. Ha ezek a jelek megnyilvánulnak, - akár csak egy részük is - az azt jelenti, hogy az illető fogékony a közeledésedre. De mielőtt eljutnál odáig, hogy meghódítottad, lehetséges, hogy változik a testbeszéde, ahogy egyre hosszabban beszélgettek. Tehát legyél figyelmes, és ha véletlenül valami ezzel ellentétes megnyilvánulást vennél rajta észre, válts témát, és várd meg, hogy mi történik. A következő jelek általában biztosan működnek mindkét nem esetében: Érdekelsz: - oldalpillantások - néhányszor rád néz - pár pillanatra szemkontaktust teremt - földre szegezi a pillantását, utána pedig félrenéz - testhelyzetet vált - igazgatja a haját, ruházatát - testét feléd fordítja - félrebillenti a fejét - enyhén hunyorít - mosolyog - a tiédhez hasonló testtartást vesz fel Nem érdekelsz - nem keresi a tekintetedet - elnéz melletted - ha megtöri a szemkontaktust, nem lefelé, hanem oldalra néz először - testtartása változatlan marad - nem igazgatja a ruháját - testét más irányba fordítja - fejét nem billenti félre - semleges, udvarias arckifejezés A legtöbb ember félelemmel - és persze némi izgalommal - viseltetik olyan helyzetekben, amikor társas kapcsolatot kell létesíteni idegenekkel. Vagyis ritkán vesznek fel nyitott testhelyzeteket a beszélgetés elején. De ha már belemerültek a beszélgetésbe, akkor észre lehet venni, ahogy egyre jobban nyitnak a másik felé - abban az esetben, ha az illető szimpatikus. A másik fontos dolog: minél jobban nyitott vagy te magad, annál többet várhatsz el beszélgetőpartneredtől. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lac_a Posted Augusztus 25, 2007 Share Posted Augusztus 25, 2007 Nahááááát! Megfigyelés indul! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Augusztus 25, 2007 Share Posted Augusztus 25, 2007 Van közte olyan amit eddig én se tudtam! Érdemes elolvasni egy testbeszéddel foglalkozo szakkönyvet álláskeresőknek is, mert a profi HR-esek is ismerik a testbeszédet és a megitélésedben a mozdulataid is beleszámítanak... (bocs, hogy nem teljesen a témához illik!) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 25, 2007 Author Share Posted Augusztus 25, 2007 hááááát, én ezekre a testbeszédekre nem vennék mérget, mert egy pasit úgy is fel lehet korbácsolni, hogy mellőzöd a pillantásodat, elfordítod a fejed, úgy csinálsz mintha nem is érdekelne, pedig majd bele döglünk abba, hogy odajőjjön hozzánk, és megismerkedjen velünk. de ez is lehet felhívás keringőre, és ne hagyja ki egy pasi sem, sőt ne adja fel. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Augusztus 25, 2007 Share Posted Augusztus 25, 2007 Háááát én általában megszerzem akit akarok, mégha időbe is tellik... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bLur Posted Augusztus 25, 2007 Share Posted Augusztus 25, 2007 biztos van benne valami de..nemtudom..szipi Te vagy a nagy szakértő ezek igazak? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 25, 2007 Author Share Posted Augusztus 25, 2007 háááát, az a nagy helyzet, hogy én csak úgy alapból szoktam ismerkedni, de nem olyan célzattal, hogy becserkésszem mint pasit, hanem emberileg. szeretek társalogni, kommunikálni, de én nem szoktam teketóriázni, mert ha rámpillant egy pasi, és még mosolyog is, vagy egy élethelyzetben elindul egy dumizás, akkor nekem nem kell bevetni ezeket a trükköket. bár az a nagy helyzet, hogy mivel közvetlen vok, sokszor ilyenkor félre is értik a nem görcsölésemet. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frosty89 Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 ez nagyon jó, köszi szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Greg82 Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 Igen...azt hittem az utolsó randimon h jó vagyok a lánynál...egyfolytában szemembe nézett...kulcsával babrált az asztalon, a kezében, leejtette-felvette kb háromszor...meg hogy ő ráér...aztán kb 5 perc múlva mégis sürgős dolga akadt. Ááá, nem hiszek én az ilyenekben...minden ember más, a vérprofi testbeszélők pedig tudják leplezni, esetleg ki nem mutatni szándékaikat a másikkal szemben! szerintem. Főleg aki tanult többek közt viselkedéskulturát (pl én ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 26, 2007 Author Share Posted Augusztus 26, 2007 greg82! amit leírtál a lányról, a tevékenységeit, az amiatt volt, mert zavarban volt. és ilyenkor nemtől függetlenül ebből a kínos helyzetből minden ember ki akar hátrálni. mivel te nem oldottad benne ezt a feszkót, így kénytelen volt azt mondani neked, hogy dolga van. így oldotta meg az az élethelyzetet. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
enisz Posted Szeptember 19, 2007 Share Posted Szeptember 19, 2007 ez érdekes ma is tanultam valami újat Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bLur Posted Szeptember 20, 2007 Share Posted Szeptember 20, 2007 akkor ezek szerint jó jel hogyha többször megérintett és kereste a tekintetem remélem összejön vele valami Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 16, 2007 Author Share Posted Október 16, 2007 az biztos, hogyha a kedvességnek bármilyen formában megnyilvánul, akkor tuti nyerő helyzetben vagy, azaz lehet próbálkozni a hódítással. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kakisperec Posted Február 23, 2008 Share Posted Február 23, 2008 köszi Szipi ez nagyon érdekes nem is gondoltam hogy ilyen apró dolgok is számítanak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
tomirad Posted Február 23, 2008 Share Posted Február 23, 2008 (edited) Föleg csak ezek számítanak... Nagyon ritka az olyan aki oda megy hozzád és lesmárol mert nagyon tetszel neki.... De olyan sok van hogy ha szimpi vagy akkor keres a tekintetével meg hasonlok... Módosította Március 9, 2008 spdeluxe Ne idézd a közvetlenül előtted szólót! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kafigeki Posted Február 23, 2008 Share Posted Február 23, 2008 Bocsi h beleszólok,ne idézz előtted szólót egyébként igazad van És szipi ezeket Te fogalmazod? :D :D Nem muszáj komplikálni a dolgokat,az ember általában úgyis érzi valahol belül,h szimpatikus-e a másiknak,teccik-e neki v iesmi. Észreveszi a jeleket.Bár persze ezek a dolgok amiket leírtál gondolom igazak,de ez már egy kicsit oan Cosmo-ba illő nem? oan mint a szex,az ember nem az újságokból tanulja... Azért értékelem ezt a szép leírást,mert igenis van haszna..és naon szépen összeszedett...ezért is gyanakodok kicsit vagy újságíró vagy,v Ctrl+C,Ctrl+V :D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dynosaur Posted Február 25, 2008 Share Posted Február 25, 2008 hát én már feladtam azt, hogy megértsem a nőnek nevezett bonyolúlt életformát... (boccs lányok... ) sose voltak ilyen jellegű problémáim... elég közvetlen vagyok, meg nyitott, ezáltal hamar ismerkedem... de ez az egy csaj kifog rajtam... egyszer úgy érzem szeret, egyszer meg lekezel... pff... aztán most döntsem el... DE SOSE ADOM FEL :D Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
matekonvict Posted Március 9, 2008 Share Posted Március 9, 2008 Üdv! Köszönöm,hasznát vettem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
freeware Posted November 11, 2008 Share Posted November 11, 2008 Ez a testbeszéd nem az igazi. Én is udvaroltam egy lánynak, állandóan rám mosolygott, hagyta, hogy a teaházban összeérjen a lábunk, meg meg is simogattam a combját, sokat beszéltünk msn-en. Aztán egy hét múlva kinyögte, hogy bocs, de neki már van barátja... Nők... A barátnőjétől tudom azóta, hogy régen megvan már a pasija, csak hol jóban vannak, hol nem. Utálom az ilyen csajokat! Szemetek, csak szórakoznak az emberrel! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.