Keresés a fórumban
Showing results for tags 'pdf 98mb'.
-
Bakos Ferenc - Idegen szavak és kifejezések szótára Magyar szövegben a mindennapi használatban sűrűn, olykor ritkábban előforduló, jobbára még ma is idegennek érzett szókészleti elemek (szavak, szókapcsolatok, bizonyos fajta tulajdonnevek) jegyzékét és magyarázatát tartalmazza ez a könyv. 1957 óta különböző terjedelemben, részben más közönség számára több azonos tárgyú szótárt adtam ki. Ez a mű azonban ezeknek nem egyszerű változata, hanem új szótárnak tekintendő. Csaknem negven esztendő alatt bármilyen szótári munka – még az átdolgozások, többszöri javítások, kiegészítések ellenére is – elavul, de ráadásul ez alatt az idő alatt teljesen megváltozott körülöttünk a világ, megváltozott a mi saját világunk is. Egy idegen szavak szótára különösen érzékeny a nyelvi változások iránt, szavak elavulnak, és tömegesen áramlanak be más, elsősorban nemzetközi szavak, kifejezések. Megváltozott a szótár koncepciója is, amennyiben elődeihez képest is tovább közelítettük a kislexikon felé anélkül azonban, hogy szótárjellegét ne tarottuk volna szem előtt. Már csak az új koncepcióból kifolyólag ez a szótár eltekinthet a mai szóhasználatból szinte teljesen kiveszett szavak felvételétől (így a régebbi városi kényeskedő szalonnyelv elemeitől), a jobbára Mikszáthnál vagy Jókainál előforduló latinizmusoktól, továbbá az olyan szókészleti elemektől, amelyek éppen a gyakori használat következtében idegen színezetüket már elvesztették. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szótár címszavainak gyűjtőköre kitágult, bekerültek a szótárba a mai köznyelvbe is beáramlott tudományos és nemzetközi terminusok, amelyeket főleg a fiatalabb korosztályok joggal keresnek benne és amelyek magyarázatát elvárják tőle. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban új szótári művet tart kezében az olvasó, olyat, amely lényegében már a 21. századot célozza meg. Talán nem lenne felesleges, ha azok az olvasók, akiknek valamelyik régebbi ilyen szótár is a birtokukban van, nem dobnák azt el, mivel a jelenlegiben nem szereplő több elemet is megtalálhatnak benne. A fenti célkitűzések megvalósításához egy személy, a főszerkesztő munkaereje és ismeretanyaga, a szakmai terminológiában való jártassága nem lett volna elegendő. Ez a könyv igazi csapatmunka eredménye és ehhez az Akadémiai Kiadó Szótárszerkesztősége a tárgyi feltételeket (szakkönyvek, lexikonok, egyes szakmák és szaktudományok idegen eredetű szóanyagának kigyűjtése) és a szótár egységes voltának, kiegyenlítettségének érdekében tapasztalt szótárszerkesztők közreműködését biztosította. pdf 98mb https://data.hu/get/10289667/SZOTARPDF.rar
-
Philippa Wingate - Királyok és királynők Tudja-e Ön, hogy élt egy király, aki 94 évig uralkodott? Vagy hogy minden idők egyik legfiatalabb uralkodója, Pu-ji, kétéves korában lett kínai császár? A Királyok és királynők című kézikönyv áttekintést ad a szerte a világon élt vagy élő uralkodókról a legkorábbi időktől egészen napjainkig. Feltárja életüket a koronázástól a temetésig, bemutatja palotáikat, emlékműveiket és uralkodói jelvényeiket, megvilágítja a királyi botrányokat és intrikákat, s magyarázattal szolgál a felderítetlen rejtélyekre. Fényképek, térképek és részletes illusztrációk teszik szemléletessé a királyok és királynők életéről szóló lebilincselő történeteket. A királyi sikereket, kudarcokat, győzelmeket és vereségeket megörökítő históriákban bővelkedő Királyok és királynők elénk idézi a monarchiák regényességgel és rejtélyekkel teli világát. pdf 98mb https://data.hu/get/13688970/KIRALYNOKPDF.zip
-
Világhíres festők - Monet Claude Monet a francia impresszionista festészet "szülőatyja" volt, de kései művészetének tendenciája, mely a tárgy nélkülivé váló kép megteremtésére irányult, több vonatkozásban az absztrakt művészet felé mutat. Számos modern absztrakt festő Monet művészetét előfutárának vallja. Életrajzi összefoglalónkban ennek a páratlan alkotói életnek és művészi pályának a legfontosabb momentumait ismerhetjük meg. pdf 98mb https://data.hu/get/13095166/MONETPDF.rar
-
datafree Világhíres festők - Kandinszkij
franek62 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Világhíres festők - Kandinszkij [/url] pdf 98mb https://data.hu/get/13054735/KANDIPDF.rar -
100 Titkos hely(Ahová nem juthatsz be soha) A világ teli van titkos helyekkel, amelyek létezéséről nem is tudunk, vagy ha tudunk, nem látogathatjuk meg őket, hiába is szeretnénk. Pedig némelyik ott van a lábunk alatt, mint például a londoni Whitehall alagútjai, a 2-es moszkvai metró vagy a gázai övezet csempészalagútjai. Megint más helyek annyira titkosak, hogy hivatalosan el sem ismerik a létezésüket a kormányok, mint Amerikában a Mount Weathert vagy Észak-Koreában a Pektu-hegyen Kim Dzsongilnek épített bunkert. A szerző nyugatról keletre haladva bejárja az egész Földet: kezdi a Csendes-óceán nyugati részével, elidőzik egy kicsit az Egyesült Államokban, majd felkeres olyan kísértetvárosokat, mint a ciprusi Varószia és az ukrán Pripjaty, titkolt atomerőműveket például Iránban és Észak-Koreában, olyan rettegett titkosszolgálatok főhadiszállását, mint az orosz FSZB és az izraeli Moszad, sőt kuriózumként egy olyan helyet is, ahol a szabadba kitett hullákat vizsgálnak. A 100 titkos hely a láthatatlan látnivalók útikönyve, a világ legeldugottabb sarkaiba kalauzolja el az olvasót. pdf 98mb https://data.hu/get/12952580/100TITKOSHELYPDF.rar
-
Romsics Ignác - Ki bombázta Kassát? Tényleg igazságos volt Mátyás király? Mi a valóságalapja az Erzsébet királyné és Andrássy Gyula körüli pletykáknak? Hogyan próbálta befolyásolni az európai történelmet Rákóczi Ferenc? Valóban koncepciós per áldozata lett Báthory Erzsébet? Milyen rejtélyek merülnek fel Mohács körül? Miért kellett romba dőlnie az ostromlott Budapestnek, és hogyan menekült meg a pesti gettó?A magyar történelem rejtélyei címmel húsz kötetes sorozatot indít útnak 2016 márciusában a Kossuth Kiadó. Célunk, hogy közérthető, olvasmányos formában megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyek évtizedek, évszázadok óta foglalkoztatják a történészeket éppúgy, mint a közvéleményt. A fentiekre és sok más történelmi talányra igyekszik fényt deríteni induló sorozatunk, melynek gazdagon illusztrált köteteit az adott téma neves kutatói, szakértői írták. pdf 98mb https://data.hu/get/12589961/KIBOMKASPDF.rar
-
Gulyás Jenő István (szerk.) - Mindenki Grafologiája A könyv azzal a céllal készült, hogy bevezesse az Olvasót abba a világba, amelyről sokan úgy gondolják misztikus, okkult, sőt talán még félelmetes is, és csak beavatottak számára hozzáférhető. A szerző szeretné a művel bebizonyítani, hogy bárki számára hozzáférhető és értelmezhető minden mozzanat, minden vonás, ami az írófelületre kerül. Szeretné, ha minden lakásban ott lenne ez a könyv a Mindenki grafológiája, és nemcsak díszként, de praktikus útmutatóul is szolgálna. pdf 98mb https://data.hu/get/12047337/MINDGRAFOPDF.rar
-
Könyvek vegyesen 79 Adriányi Gábor - Az egyháztörténet kézikönyve.pdf Christopher Duggan - A bódult nemzet.pdf Fenákel Judit - A fénykép hátoldala.pdf Földesi Margit, Szerencsés Károly - A megbélyegzés hatalma.pdf Joseph Pozsgai - A rendszerváltás haszonélvezői.pdf Lucian Boia - Az 1918-as nagy egyesülés.pdf Martius Galeot - Mátyás király 1863.pdf Rochus Misch - Az utolsó szemtanú.pdf Sue Gerhardt - A szükséges szeretet.pdf pdf 98mb https://data.hu/get/11565652/KNYVKVGYSN79PDF.rar