Keresés a fórumban
Showing results for tags 'pdf 88mb'.
-
Túlparti látomás - Séta az időben, a budai Duna-soron A dunai panorámában többnyire a pesti partról gyönyörködünk. Furcsa dolog ez. Mindent tudunk a bal parti házsor köz- és magánpalotáinak közelebbi történetéről, noha Buda földszintjéről a látványt igencsak ritkán vesszük szemügyre. A jobb parton is ott állnak az ugyanolyan igényesen formált paloták. Amikor az eredeti beépítési képlet kialakult, tervezőik, építtetőik éppen úgy számoltak a folyóval, ahogy a bal partiak. Azzal, amit a Duna-parti státus értékben, látványban, élményben jelent, mégsem tudjuk, milyen házak álltak-állnak itt; pedig még mindig - sokat romlott állapotukban, pusztulások utáni metamorfózisukat követően is - megérdemelnék, hogy észrevegyük őket. Legalább egyszer, történetük belátható évszázadai alatt, a túlparti látomás a Buda hátsó udvarává szegényedett Duna sor szebb korszakait idézi, megrajzolva időnek és térnek hiányos mozaikképét, a feledésbe s érdektelenségbe süllyedt városrész arcvonásait. A képről, ha összeraktuk, még azt is szemtelenül merész dolog volna állítani, hogy hiányos mozaik. Cserepek csak, feneketlen kútból fényre került színes üvegdarabok. De hát hogy is lehetne másként? Az élet teljességéhez képest az örökmozgó filmszalag fény-árny játéka is önkényesen kiragadott mutatvány. Nem tűzhetünk magunk elé megvalósíthatatlan célokat. pdf 88mb https://data.hu/get/13094794/TULPARTIPDF.zip
-
Dénes Tamás Rochy Zoltán - A 700.után (A magyar labdarúgó-válogatott története 1996) A magyar labdarúgó-válogatott 1996. szeptember 1-jén játszotta 700. hivatalos mérkőzését.A szám — több mint tiszteletet parancsoló! Gondoljunk csak bele: a négyszeres világbajnok brazilok és a háromszoros világelső németek nemrég lépték át a hatszázat, az olaszok alig járnak túl a félezren…Ez a — főként a magyar futball rég- és közelmúltja — iránt érzett tisztelet indított bennünket arra, hogy összegyűjtsük, pontosítva, kiegészítve közreadjuk ennek a 700 találkozónak a legfontosabb tényeit, adatait.Vállalkozásunk persze nem úttörő jellegű, az előd kiadványok közt vannak remek és kevésbé remek munkák egyaránt. Valamennyi azonban kisebb időtartamot ölel fel, sok tekintetben kevesebbet is nyújt, mint amennyit mi szerkesztettünk össze, legjobb tudásunk alapján.Őszintén reméljük, hogy könyvünket nemcsak a számok, listák, statisztikák szerelmesei, hanem minden futballszurkoló, szakmabeli és egyszerű sportrajongó is haszonnal forgatja, ha leemeli könyvespolcáról.A magyar válogatott játékosai és vezetői pedig — szintén az elődök példáján felbuzdulva — mindent megtesznek majd azért, hogy a hétszáz utáni mérkőzések egészükben méltóak legyenek a majd’ kilenc és fél évtizedes történelmi előzményekhez… pdf 88mb https://data.hu/get/12962871/700UTANPDF.rar
-
Mérő László - Az élő pénz Az evolúció logikájának megértése csattanós választ ad napjaink néhány bonyolult kérdésére. Miért olyan nagyhatalmú a globális tőke? Veszélyes-e a globalizáció? Mennyiben fog különbözni az információs társadalom polgára, a homo informaticus elődjétől, a homo sapienstől? Mérő László új könyvében a kérdésekre adott válaszok egységes képpé állnak össze, amelyből sok érdekeset megtudhatunk a bennünket körülvevő világról, az ember és a pénz viszonyáról, a vállalkozások működéséről és szerepünkről a világ működésében. A könyvet – amelyben a kiváló szerző eddig ismeretlen arcát mutatja – ugyanaz jellemzi, mint korábbi könyveit: szórakoztató, szellemes és elgondolkodtató. pdf 88mb https://data.hu/get/12957442/MEROPENZPDF.rar
-
Philip Zimbardo John Boyd - Időparadoxon A híres-hírhedt stanfordi börtönkísérletek atyja, Philip Zimbardo szociálpszichológus kollégájával, John Boyddal több évtizedes kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy az időhöz való viszonyunk – anélkül hogy tudnánk róla – döntően befolyásolja a magánéletünket, munkánkat, karrierünket, viselkedésünket és kapcsolatainkat. Érdemes mielőbb végiggondolnunk, mennyire vagyunk az élvezeteket hajszoló, kockázatvállaló jelenhedonisták; az élet sorszerűségét elfogadó jelenfatalisták; a régi szép időket boldogan időző múltpozitívak; a kudarcokról és elszalasztott lehetőségekről panaszkodó múltnegatívak; célokért megvalósításáért küzdő jövőorientáltak vagy a spirituális életet hirdetők transzcendentalisták. Ha tisztázzuk az időhöz való viszonyunkat, könnyebben kezelhetjük mindennapi problémáinkat, konfliktusainkat és sikeresen elkerülhetjük a hibás döntéseket. A szerzők ezért olyan – ma már világszerte sikerrel alkalmazott – módszert dolgoztak ki, amellyel mindannyian könnyedén megállapíthatjuk saját időperspektíváinkat. Sőt rengeteg példával és gyakorlattal szolgálnak, amelyek alapján felépíthetjük az általuk javasolt ideális időprofil, amellyel kiegyensúlyozottabb és teljesebb életet élhetünk. pdf 88 https://data.hu/get/12940068/IDOPARAPDF.rar
-
Világhíres festők - Degas A nemesi származású Edgar Degas sokoldalú festő és szobrász volt. Mindenki számára legismertebb művei azonban - sajátos hangulatukkal, a "boldog békeidőket" idézve - a kávéházakról (Abszint), a lovakról-lovasokról és a balett-táncosnőkről készített képei, sorozatai. pdf 88mb https://data.hu/get/12894968/DEGASPDF.rar
-
Alison Cole - Reneszánsz (Szemtanú) Fedezzük fel, hogyan teremtettek új eszméket a perspektíva, a harmónia és a szépség területén azok a sokoldalúan képzett művészek, akik járatosak voltak a festészetben, a szobrászatban és az építészetben. Ismerjük meg Itália és Észak-Európa kulturális központjait és – Donatellótól és Leonardótól Van Eyckig és Dürerig – azokat a művészeket, akik e központokat híressé tették. pdf 88mb https://data.hu/get/12886522/RENESZANSZPDF.rar
-
A SZEMTANÚ könyvsorozat 6 darabja Andrew Nahum - Repülő gépezetek.pdf Lionel Bender - Találmányok.pdf Neil Ardley - Hangszerek.pdf R. F. Symes, R. R. Harding - Kristályok és drágakövek.pdf Rupert Matthews - Felfedezők.pdf Susanna Van Rose - Tűzhányók.pdf pdf 88mb https://data.hu/get/12361820/SZEMTANUPDF.rar