Keresés a fórumban
Showing results for tags 'pdf 37mb'.
-
Golden Eye - Dekódolt biblia Kicsodák a hüllőemberek? Kik a reptiliánok? Olyan földönkívüli entitások akik embernek tűnnek, itt élnek közöttünk, hol hétköznapi, hol felelősségteljes beosztásokban tevékenykednek. Ez hihetetlen? Lehetséges… mégis egyre nagyobb teret hódít a világban ez a nézet, melynek hívei hátborzongató bizonyítékokkal tudnak szolgálni az első hallásra tudományos fantasztikumnak tűnő elméletük bizonyítására. Ez a könyv és a benne foglalt elmélet egy ilyen kísérlet szintén. Mivel a bibliával és a teremtéssel foglalkozik főként és ezeket helyezi bele ebbe a reptilián-hüllőember elméletbe, ezért természetesen elsőre komolytalannak tűnhet… de a sokkoló hatását akkor képes elérni ha a kedves olvasó felfedezi benne az összefüggést… Mindig láss a dolgok mögé… ugye milyen egyszerű? Ugye milyen sokkoló? Ebben a témakörben ez az első olyan írás amely a bibliai személyeket és eseményeket elemzi a reptiliánok szereplésével a bibliai időkben. Célja nem a Biblia lejáratása, vagy nevetségessé tétele, hanem a Szentírás egy merőben új nézőpontjának bemutatása. Az biztos, bárhogyan is állunk a témához, lekezeljük vagy komolyan vesszük, szó nélkül nem lehet már elmenni mellette… A könyvet kifejezetten azoknak ajánljuk, akik fogékonyak az újdonságokra, a földönkívüliekre, a rendhagyó dolgokra. Akik képesek a saját személyes álláspontjukétól akár merőben eltérő új világnézeteket is megismerni és intelligensen véleményt formálni róluk. A könyvben bónuszként egy 50 oldalas Mátrix filmelemző tanulmány is helyett kapott! pdf 37mb 2014 https://data.hu/get/14393875/DEKBIBPDF.zip 2014
-
Martin Kaluza - A repülés (Mi micsoda) A repüléssel kezdetben csak vakmerő kalandorok próbálkoztak, de mára a hétköznapjaink részévé vált. Naponta több mint százezer repülőgép emelkedik a magasba. De hogyan működik a hajtómű? Mi történik a repülőtéren? Mi tartja a gépeket a levegőben? Mivel foglalkoznak a repülőtéri irányítók? Tudj meg mindent a világ legnagyobb repülőgépeiről! Szeretnél pilóta lenni? A könyvből az is kiderül, hogy mit kell ehhez tenned! pdf 37mb 2014 https://data.hu/get/14352358/REPULPDF.zip
-
datafree Kevin Duncan - Ötletek könyve
franek62 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Kevin Duncan - Ötletek könyve Hány résztvevővel tudunk a leghatékonyabban ötleteket gyűjteni? Milyen eszközökkel ösztönözhetjük csapatunkat igazán használható ötleteik megosztására? Miért érdemes Richard Bransont és David Beckhamet is bevonnunk a brainstormingba? Sikeres üzleti megoldásokhoz csak életképes, eredeti és megvalósítható ötleteken keresztül juthatunk. Kevin Duncan üzleti tanácsadó, marketingszakértő és motivációs előadó praktikus kötete 50 kiváló tippet ad az ötletgyűjtés előkészítéséhez, beindításához, az ötletek kidolgozásához, minősítéséhez és megvalósításához. A vizuálisan is ábrázolt módszerekhez fűzött magyarázatok segítenek kiválasztani az adott helyzethez leginkább illőt, így minden eddiginél hatékonyabbá tehetjük a brainstorming folyamatát. pdf 37mb 2016 https://data.hu/get/14311162/OTLETPDF.zip -
Tényi Tamás - Ritka pszichiátriai tünetek szindrómák „Ez a könyv az elmúlt húsz évben született pszichopatológiai témájú dolgozataim, kazuisztikáim átdolgozása és egyben jelentős kibővítése nyomán született. Gyakorló klinikusként kezdő orvos korom óta érdeklődéssel fordultam a különböző ritka pszichiátriai tünetek és szindrómák felé. Mindig is vonzott, hogy ezen jelenségek tanulmányozása kapcsán a tudományos kutatás mondhatni ember és beteg közelben marad. Úgy vélem a ritka jelenségek tanulmányozása jó iskola minden kezdő pszichopatológus számára, nemcsak azért mert a „pszichiátriai általános műveltséghez” alapvetően hozzátartozik ismeretük, hanem mert a különböző etiológiai tényezők helyes súlyozásának készségszintű elsajátításában komoly segítséget jelent ezen jelenségek elmélyült tanulmányozása és értelmezése. Fontosnak érzem egy magyar nyelvű részletes összefoglalás megjelentetését, amely reményeim szerint hasznos lehet mind a szakorvosok továbbképzése, mind a szakvizsgára készülő rezidensek felkészülése szempontjából. A kötet természetesen nem törekedhet teljességre, számos fontos jelenség szükségszerűen nem kerül tárgyalásra, másrészt az irodalmi áttekintés mellett hangsúlyozottan tükrözni kívánja a területen végzett saját vizsgálódásaimat és klinikai tapasztalataimat. Remélem a hazai irodalomban a témakört elsőként tárgyaló összefoglaló könyv, elnyeri majd a Tisztelt Olvasó érdeklődését.” pdf 37mb 2009 https://data.hu/get/14123839/RITKPDF.zip
-
Vándor Károly - A szovjet légierő Magyarországon és Ausztriában A közgazdász diplomával rendelkező, angol, német és orosz nyelvtudással bíró harmincas éveinek elején járó fiatalember életének elmúlt tizennyolc évét a Szovjet Légierő és Légvédelem magyarországi és ausztriai történetének felkutatására szentelte. Pusztán kíváncsiságból, vagy megszállottságból? A kérdésre a választ talán még önmaga sem tudja… Az azonban biztos, egy gyerekkori élmény késztette arra, hogy a téma Magyarországon, sőt egész Európában egyedülálló szakértője legyen. „1983 nyarán költöztünk Kunmadarasra, mely számomra akkor még semmilyen különleges jelentést nem hordozott. Aztán megláttam a hatalmas ’szitakötőket’, melyekből folyamatosan ugrottak az ejtőernyősök. (…) 1989-ben jutottam be először a repülőtérre: családi ismerősünk, ’Ljosa’ Posztas, a felderítőezred második századának parancsnoka segített. Mindenben támogatott, nagyon készséges volt. Először a földdel fedett betonfedezés ajtaját nyitotta ki: megnéztük az ott álló repülőgépet, egy SZU–17M4R-t, majd a nézelődés után sisakját, pilótadzsekijét, hevederét rám adta, s beülhettem a gép kabinjába, ahol ő lelkesen elmagyarázta, hogy melyik műszer mire való, majd rám csukta a kabintetőt… Ez volt az a pillanat, amikor a sorsom örökre összefonódott a szovjet haditechnikával…” pdf 37mb https://data.hu/get/13731539/SZOLEGPDF.zip
-
Béatrice Blohorn-Brenneur Nagy Márta - Meditáció mindenkinek Magyarországon A két részből álló könyv első egysége egy mediációs módszertani fejezet, amely ötvözi Béatrice Blohorn-Brenneur bírói és mediátori hivatása során szerzett sokéves tapasztalatait. A második rész hazai szerzője a mediáció magyarországi jogi környezetét mutatja be, melyben az író gyakorlati példákkal is megvilágítja a mediáció alkalmazhatóságát a peres eljárás előtt és alatt. A szerzők célja az olvasók széles rétegének megszólításával a mediáció ethoszának erősítése, a mediációs eljárás szerepének és jelentőségének a hangsúlyozása a konfliktusaink rendezésében a peres eljárással szemben. Mindenkihez szólnak: azokhoz, akik már részt vettek mediációs eljárásban; továbbá akik még csak hallottak róla; valamint azokhoz is, akik még nem találkoztak a vitarendezés ezen alternatív formájával. pdf 37mb https://data.hu/get/13460148/MEDITACIOPDF.zip
-
Nagy Bandó András, Mencsik Attila - Vészfék A vonatok vészfékeit minden esetben csak valami baleset, tragédia, komolyabb gond vagy baj bekövetkezte után húzzák meg. Ezen könyv összeállítója így járt: Ifj. Mencsik Attila hatéves kisfiú kődobálás miatti halálát már nem volt és nem lesz képes megakadályozni azzal, hogy a könyv jelképül szolgáló vészféket meghúzza. Ugyanakkor reméli, hogy az őrület, a vandalizmus és a felelőtlenség száguldó vonatát még mindig lefékezheti és megállíthatja, s ezzel megakadályozhatja emberéletek értelmetlen kioltását, családok tragédiáját és az ebből törvényszerűen bekövetkező testi és lelki összeomlását. A dokumentumkönyv emléket kíván állítani egy kisfiúnak, akit feltehetően egy másik kisfiú által eldobott kő ölt meg. pdf 37mb https://data.hu/get/13243265/VESZFEKPDF.zip
-
Szőnyi Szilárd - Föltámadott a gender A Heti Válasz Kiadó legújabb kötete darázsfészekbe nyúl. A téma egyik hazai szakértőjeként Szőnyi Szilárd a feminizmus, a női és férfiprincípium, a társadalmi nemek, a homoszexualitás, a gyermekvállalás, illetve az abortusz kérdéséhez szól hozzá. Miközben a könyv írásai vállaltan keresztény, konzervatív értékrend alapján születtek, a szerző keresi, és néha meglepő helyeken meg is találja a közös pontokat a más világnézetet vallókkal. A kötethez többek között Kovács Ákos, Puzsér Róbert, Ókovács Szilveszter, Skrabski Fruzsina és Süveges Gergő írt előszót. „Irigylem a problémáit!” – feleli az egyszeri diák a tanárnak a sztálingrádi csata időpontját firtató kérdésre. A fejlődő világból nézve a Nyugat problémái is irigylésre méltónak tűnhetnek fel. Errefelé nem a háborúk vagy az éhezés gondjait kell orvosolni. Az emberek többsége biztonságban él, és még azok is védelemre, szociális hálóra számíthatnak, akik képtelenek gondoskodni magukról. A nyugati világ jómódjában nemcsak a nagy bajok elhárítására szorítkozik, de olyanokéba is belefog, amelyek csak keveseket érintenek, vagy éppen konstruáltak. (Lásd, hová vigye a szükség azokat, akik sem férfinak, sem nőnek nem érzik magukat.) Teszi mindezt azzal a felkiáltással, hogy a társadalom egyetlen tagja se szenvedjen hátrányt, ne érezze magát kiközösítve. Amely törekvés úgy általában méltányolandó, de kifejezetten káros, ha extremitásba hajlik. Minden határ nem léphető át. Helyes akadálymentesíteni a közösségi intézményeket és az együttélés minden formáját. De fontos tudni, hogy mindennek ára van. Az pedig múlik a közösség teherbíró képességén, mentális állapotán, és nagy kérdés, hogy az akadályok túlbontása nem okoz-e több kárt, mint hasznot. Szőnyi Szilárd könyve a nagy gendervitát foglalja keretbe. A fenntarthatóságra építő, családközpontú, konzervatív megközelítésből. A megértés szándékával, ugyanakkor határozottan jelezve, hogy ha a közösség az elfogadott kivételből divatot kreál, ha a nemi identitás megválasztását erényként tünteti fel, és a hagyományos világot leszólja, akkor saját létét teszi kockára. Jelen kötet útikalauz a genderrengetegben. Aki nem akar eltévedni, jó, ha elolvassa. (Borókai Gábor előszava a kötethez) pdf 37mb https://data.hu/get/13191789/FOLTGENPDF.zip
-
Buza Péter - TÁBORI bűnös Budapestje TÁBORI Kornél a 20. század első két évtizedének legendás újságírója, bűnügyi riportere volt, aki működése kezdetétől fogva – s elsősorban szociális érzékenységétől vezettetve – intenzíven reagált a társadalmi nyomorúság jelenségeire. Az 1920-as évektől figyelme az ország és főleg Budapest idegenforgalmának előmozdítása felé fordult, az idegenforgalmi szövetség szorgos munkásaként dolgozott a város imázsának építésén. Igazi szaktekintély volt, pályáját tragikus és szégyenletes internálása (1944 kora nyarán Auschwitzba hurcolták) törte végzetesen ketté. A halála óta eltelt hetven esztendőben ez az első alkalom, hogy méltó kötetben emlékezzünk rá, s az OSZK kézirattárában őrzött hagyatékból válogatást közöljünk. A kötet ( a Budapest könyvek sorozat tagjaként) a Budapesti Városvédő Egyesület és az OSZK közös kiadásában jelent meg. Támogatta az NKA és Herminamező Polgári köre – 1990. A kötet bevezető tanulmányát Buza Péter jegyzi, aki a képanyagot is válogatta és a kötetet szerkesztette. Tábori munkásságának ismertetését bő válogatás egészíti ki Filep Tamás Gusztáv munkája révén, elsődlegesen hírlapi írásaiból, mindezeken túl Tábori munkáinak bibliográfiája is megtalálható a kötetben. A kötetet lektorálta Boka László. pdf 37mb https://data.hu/get/13089792/TABORIPDF.rar
-
Alan Pease & Barbara Pease - A testbeszéd enciklopédiája Mondanivalónkat a beszéden kívül gesztusaink, arcjátékunk, testtartásunk – összefoglalóan a testbeszédünk – közvetíti, erősíti meg vagy cáfolja. Aki ennek tudatában van, az sokkal hatékonyabban kommunikál. Ha érti és érzékeli ezeket a sokatmondó jeleket, lényegesen többet tudhat meg a másik szándékáról, mint ha csupán a szavaira hagyatkozna. A világhírű szerzőpáros, Allan és Barbara Pease legújabb könyvükben élvezetes, közérthető stílusban – számtalan fotó és rajz kíséretében -foglalják össze a testbeszéd alapvető tudnivalóit. Ne feledjük: miközben elsajátítjuk a testbeszéd tudományát, apránként jobban megértjük saját viselkedésünket is. A testbeszéd enciklopédiája a kereskedők, menedzserek, üzletkötők, állásinterjúra készülők elengedhetetlen kézikönyve, de hasznos lehet az élet bármely területén: otthon, randevún vagy a munkahelyen. pdf 37mb https://data.hu/get/12906778/TESTBESZEDPDF.rar
-
Peter Kensok Dietrich Ley - Házi szerek és gyógymódok kislexikona Az egyszerű, olcsó házi orvosságok, amelyek hagyománya korábban nemzedékről nemzedékre szállt, a gyógyszergyártás automatizálása és a gyógyszerek specializálódása következtében egyre inkább feledésbe merülnek, pedig számos betegség különösebb bonyodalmak és anyagi ráfordítások nélkül gyógyítható, mégpedig olyasmivel, ami minden háztartásban megtalálható. Minden családnak megvan a maga gyógyítási hagyománya; mindenhol vannak olyan házi orvosságok, amelyeket enyhébb betegségek és könnyebb sérülések esetén alkalmazunk, anélkül hogy a modern kémiához, fizikához, biológiához, orvostudományhoz és gyógyszerészethez értenünk kellene valamit. Ezekkel a házi szerekkel talán valóságosan is, de lelkileg mindenképpen elősegíthetjük a gyógyulást.Ez a kislexikon nem küldi el olvasóit a természetbe, hogy ott olyan gyógynövényeket és füveket szedjenek, amelyeknek ismerete manapság éppoly kevéssé elvárható, mint annak ismerete, hogyan működik a testünk. Mi a háztartásban nézünk körül és azt a kérdést tesszük fel, mi segíthet a különféle megbetegedéseknél és sérüléseknél azon tárgyak és élelmiszerek közül, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Ilyen módon például egyes ételek, fűszerek és italok tápértékükön felül egészségfenntartó szerré is válnak. Előfordul majd, hogy azt ajánljuk: menjen el a patikába vagy fitotékába, ahol be lehet szerezni egyik vagy másik gyógyfüvet, amelyek régen minden háztartásban megtalálhatóak voltak. De ilyesmire csak kivételes esetben kerül majd sor.Házi orvosságaink listája természetesen nem lehet teljes, hiszen „ahány ház, annyi szokás". A panaszok és a tünetek persze azonosak, függetlenül attól, ki hogyan találkozik a működési rendellenességgel. Egy-egy betegség sokat veszít ijesztő jellegéből, ha felismerjük, mi az és be tudjuk sorolni valahová. Ezért, mielőtt a lehetséges gyógymóddal foglalkoznánk, először mindig a tüneteket írjuk le. pdf 37mb https://data.hu/get/12417820/HAZISZEREKPDF.rar
-
Heller Ágnes - A filozófia rövid története gólyáknak 1-3 Heller Ágnes így indítja újabb nagy és korszerűtlenül úttörő vállalkozását:A filozófia irodalmi műfaj, s mint minden műfajnak, megvannak a műfaji sajátosságai. A filozófia története e műfaji sajátosságok változásának története is. Erről szól az itt elmondott történet. Mindenki megértheti minden előtanulmány nélkül, ha rászán egy kis energiát és gondolkodást. Mire való egy gólyának a filozófia?Arra, amit kezd vele.Gondolkodásra késztetheti olyan kérdésekről, amelyeken eddig nem gondolkozott s olyan kérdésekről, amelyekre választ nem talált, még a Google segítségével sem. S vajon nagyon korszerűtlen azt mondanom, hogy hozzátartozik az általános műveltséghez egy olyan világban, melyben a műveltség cseppet sem általános? Hegel a következő mondattal fejezte be a filozófia történetéről tartott előadásait: Azt kívánom Önöknek, hogy jó életet éljenek. Kívánhatnék ennél szebbet, jobbat nektek? Kedves Gólyák, jó olvasást! pdf 37mb https://data.hu/get/12215753/FILIZOFIAPDF.rar
-
Raymond Buckland - A boszorkányság nagykönyve Titkos tanok című sorozatunkat megújítottuk. Azzal a céllal indítottuk ismét útjára, hogy igényes, okkult tudományokkal foglalkozó köteteket adhassunk az olvasók kezébe. A szerzők az adott témák szakértői, érthető, ugyanakkor rendkívül izgalmas ismeretterjesztő munkáik az ősi és a jelenkori titkos tanok világába kalauzolnak el. A varázslás és a boszorkányság látszólag letűnt hitvilágának elbűvölő szertartásai a mai napig hatnak ránk, és lehetővé teszik, hogy megtaláljuk a pogány múlt és a jelen közti űr hiányzó láncszemét. A hit és a rítusok gyakorlata szövevényes, változatos ismeretanyag, témái: gyógyítás, gyógynövényismeret, álomfejtés, szerelmi varázslás, a színek ereje, titkosírás, varázseszközök, meditáció, jövendölés, amulettek és talizmánok, a drágakövek bűvereje, gyertyamágia… A szerző elismert nagymester, továbbá a szertartások és varázslatok tekintélyes kutatója. Könyve leckék szerint csoportosítja a tudnivalókat, amelyek nyomán minden megértett ismeret kipróbálható. Természetesen egy eszményi tankönyv egyúttal okos kézikönyv is, amely könnyen érthető, jó és hasznos tanácsokat tartalmaz. A pogány hagyományok, a mágia és a boszorkányság iránt érdeklődőknek valódi kincses kalendárium lehet ez az írás. pdf 37mb https://data.hu/get/11126206/BOSZORKANYNAGYKONYVPDF.rar