Keresés a fórumban
Showing results for tags 'pdf 14mb'.
-
Bárándy Gergely - Velence fénykora Bárándy Gergely - A tenger keresztes lovagjai „E könyv a politikai hatalom velencei kiépüléséről szól. Arról beszél intézmények sorát elemezve, hogyan teremtődik spontán módon, tervezetlenül, szinte természet adta módon családi, provinciális közösségekből államhatalom. A velenceiek előképe természetesen a köztársasági Róma. De Velencében a jog szült államot, s csak azután az állam jogot. A szokásjog határozta meg, hogy kik s milyen feltételek között választhatnak dózsét, és a patrícius demokrácia szabályrendjére épült az állami rendszer. Ebben az államban viszonylagos és kényes egyensúlyban éltek egymás mellett kereskedő, hajós és bankár nagycsaládok, megosztva és elválasztva a törvényhozói, a kormányzati és az igazságszolgáltatási feladatokat, intézményeket. Az ezredfordulós Velence fokról fokra olyan történeti rangra emelkedik, ahol nem átveszik és követik a história ritmusát, hanem ahonnan ezt az ütemet diktálják. Velence közvetítőből, követőből az 1300-as évek végére minta lesz. Felér a csúcsra.” – Lengyel László előszavából Dr. Bárándy Gergely végzettsége jogász. Mint ügyvédjelölt a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában, mint tanársegéd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Büntetőjogi Tanszékén dolgozik. Munkáján kívül a középkori történelem, azon belül is a Velencei Köztársaság áll érdeklődése középpontjában pdf 1999 Az 1202 és 1204 között zajlott negyedik keresztes hadjárat a legvitatottabb keresztes küzdelmek közé tartozik. E hadjárat során a vitézi sereg nem a muszlim kézen levő területek, hanem a keresztény Konstantinápoly ellen fordult – éppen 800 esztendeje bevette, felgyújtotta és kirabolta a Bizánci Birodalom fővárosát. A történészek viszonylag egységesen ítélik el Velencét, s azzal vádolják, hogy a tengeri kereskedőállam bírta rá – haszonszerzés céljából – e gaztettre a keresztes hadat. Igazak-e ezek a vádak, vagy esetleg sántít a több évszázados Velence-ellenes érvelés? E sajátos történelemkönyv megidézi a korszak nagy alakjait, történelemformáló személyiségeit, s a korabeli szerződések, történelmi tények ismertetésével érvel a Velencét elítélő vádak ellen – egyfajta védőbeszéd a középkor egyik legnagyobb hatalommal bíró tengeri hatalma, Szent Márk köztársasága mellett. pdf 2004 https://data.hu/get/14239334/BARANDPDF.zip
-
Maczó Balázs - Séták a Szent István park körül Maczó Balázs - Terézvárosi barangolás Maczó Balázs - A rejtelmes Népszinház utca Miért tart a kezében két lány textiltekercset az egyik újlipótvárosi ház homlokzatán? Melyik egykori moziban függesztettek a plafonra gömbakváriumokat aranyhalakkal? Tudta-e, hogy nemcsak New Yorkban, de ebben a kerületben is létezik egy vasalóháznak nevezett épület? És miért nem mondható el Újlipótváros egyetlen épületéről sem, hogy Bauhaus stílusú? Modernizmus, art deco és Bauhaus – illetve nem Bauhaus: Maczó Balázs, a kiváló várostörténész és „hivatásos sétáló”, a Miénk a Ház! városi sétákat szervező munkacsoport vezetője ezúttal az olvasókat hívja egy laza kimozdulásra, hogy – Bujnovszky Tamás nagyszerű fotográfiái segítségével – megismertessen bennünket a nevezetes városrész legérdekesebb házaival és azok még érdekesebb történeteivel. Sétára fel! Szabadon kanyargó formák, virágok és indák, fiatalos lendület, üdeség és nyitottság… – a szecesszió, a múlt századelő modern stílusa a főváros építészetében is megjelent. Budapest talán legértékesebb szecessziós bérházait és villáit Terézvárosban találjuk. Itt épült fel a főváros legkorábbi szecessziós bérháza, és a gyönyörűen felújított Lederer-palota is, amely híven idézi meg a századforduló izgalmas korszakát. A 20. század eleji Budapest egyik mágnása, Schiffer Miksa is egy szecessziós villában élt. A Sétakönyvek sorozat második része nemcsak építészeti leírást ad Budapest legszebb századfordulós épületeiről, de azt is megtudhatjuk, hogy kiknek köszönhetjük mindezt. Az építészek bemutatása mellett az építtető családok izgalmas történetei is napvilágra kerülnek. Sétára fel! A budapesti VIII. kerület egy-egy utcaképe talán nem tartozik a bédekkerek kedvenc hangulati fotói közé, a Sétakönyvek sorozatunk legújabb részéből azonban kiderül: a helyiek által sokszor csak Népszinyónak becézett utca meglepő építészeti és történelmi értékekkel bír, amelyekre Maczó Balázs várostörténész hívja fel a figyelmet. A sorozat újlipótvárosi, terézvárosi, városligeti, Margit-szigeti sétái után újra különleges városnézésre invitáljuk az olvasót-nézőt. Nézze, figyelje a homlokzatokat, a díszítéseket, az egykor előkelőnek és modernnek számító Népszínház utca sarokházait, s merengjen el Budapest e városrészének egykori és mai csodáin. Mert ahogy a szerző is írja: „az 1910-es évek Budapestjének legmodernebb utcájában vagyunk, ahol nemcsak lakni volt sikk, de idejárni vásárolni vagy igénybe venni valamilyen szolgáltatást is. A házak homlokzatai szinte vetekednek egymással: melyik a legbátrabb, legnagyobb, legkreatívabb, egyszóval: melyik a legmodernebb. Az itteni bérháztulajdonosok városszerte azzal reprezentáltak, hogy ki tudja megfizetni a legnevesebb tervezőt, akitől rendre ötletes, újszerű építészeti megoldásokat vártak el.” Sétára fel! pdf 14mb 2023 https://data.hu/get/14215086/MACZOPDF.zip
-
Georgina Wilson-Powell - Tényleg zöld? A joghurtospoharakat tényleg el kell öblíteni a szemétbe dobás előtt? És mi a helyzet a papírtáskával? Mindig jobb megoldás, mint a műanyag? Mennyivel zöldebb egy elektromos autó, mint a benzines? Mikor zöldebb simán elmosogatni, és mikor a mosogatógépet használni? Mindannyian szeretnénk minél környezettudatosabban élni. De a sok gazdasági és fenntarthatósági tényező mellett sokszor nem is egyértelmű, melyik választás a zöldebb megoldás. Georgina Wilson-Powell brit újságíró 12 éve kutatja a fenntartható élet gyakorlatias részleteit, most 143 kérdésre ad okos, kiegyensúlyozott és megalapozott választ. Könyve a tudatos emberek hiteles kézikönyve lesz az élhető, de fenntarthatóbb mindennapokhoz. pdf 14mb 2020 https://data.hu/get/14166615/TZOLDPDF.zip
-
Horváth Zoltán - Port Arthurtól Csuzimáig Több mint harminc év nagy anyagi, és emberi áldozatokat követelő fejlesztései és kísérletezései után a XIX. század végére kialakult a tengerek új ura, a kor legmodernebb technológiai vívmányait magában egyesítő, modern értelemben vett csatahajó.A hatalmas, félelmetes acélmonstrumok lenyűgözték a kortársakat. Ezek a hajók voltak az őket birtokló ország erejének és nagyhatalmi státuszának szimbólumai, a nemzeti büszkeség megtestesítői. Bennük jutott kifejezésre megépíttetőiknek gazdasági fejlettsége, ipari teljesítőképessége, valamint a szándék, hogy a világ vezető nagyhatalmainak sorába tartozzanak. Világszerte minden nagyobb haditengerészet ezek köré a páncélos óriások köré szerveződött, melyek teljes fegyverzetben állva várták, hogy országuk érdekeinek védelmében rendeltetésüknek megfelelően harcba szálljanak az ellenfél hasonló páncélosai ellen, s bizonyítsák létezésük értelmét, és a rájuk költött hatalmas összegek megtérülését. Talán az új idők kezdetének szimbolikus jelzéseként fogható fel, hogy erre az alkalomra végül nem a világot uraló európai országok vizein, hanem messze keleten, egy feltörekvő, és nem az európai kultúrkörbe tartozó új nagyhatalom partjai közelében került sor. pdf 14mb 2018 https://data.hu/get/14154140/PORTPDF.zip
-
Andrew Ridgeley - Wham ÉLET EGY POPTORNÁDÓBAN! Most először mesél Andrew Ridgeley élethosszig tartó barátságáról George Michaellel, a Wham! történetéről és a zenekar megalakulásáról, mely átalakította a zenei világot a ’80-as évek elején. Amikor Andrew az iskolában a szárnyai alá vette a félénk új fiút, George Michaelt, rátalált a lelki társára. A könyvben elárulja, hogyan élték meg az utat a siker szédítő hullámvasútján, mellyel átszelték az egész világot, miközben örök érvényű lemezeket csináltak. És mesél arról is, hogyan tudta túlélni a barátságuk és ők maguk a szupersztárságot. A szeretet, a zene, a Last Christmas és a tobzódó 1980-as évek emlékei – szemléletes és nagyon személyes krónikája annak, milyen is egy poptornádóban élni. SENKI MÁS NEM MESÉLHETI EL A TÖRTÉNETÜKET – MERT SENKI MÁS NEM VOLT A RÉSZESE. pdf 14mb https://data.hu/get/13936754/WHAM.zip
-
Jeanne Rubner - A tudásról és az érzésről Miként dolgozik és mûködik az agyunk? – ez a kérdés a természettudományok egyik legizgalmasabb témája. Hogyan látunk, hallunk, hogyan mûködik a szaglásunk? Miért és hogyan vagyunk képesek beszélni? Mi az intelligencia? Minek köszönhetõen zavarodnak össze a szürkeállomány agysejtjei, és hogyan nyilvánul meg mindez az érintetteknél? – egymást követik azok a kérdések, amelyeknek Jeanne Rubner rendkívül alaposan utánajár e könyvében. Munkája során felhasználhatta a legfrissebb kutatási eredményeket, hiszen éppen az újabb képalkotó eljárásoknak – mint például a pozitronemissziós tomográfiának és a mágnesesrezonancia-vizsgálatnak (MRI) – köszönhetõen sikerült az embernek elsõ alkalommal bepillantania az agyba a gondolkodás folyamata közben. A szerzõ emellett a mesterséges intelligencia jelenét és jövõbeli lehetõségeit is taglalja, azaz egy olyan kutatási területtel foglalkozik, amelynek eredményei a legnagyobb mértékben képesek megváltoztatni az ember további életét. pdf 14mb https://data.hu/get/13881461/TUDPDF.zip
-
Gyarmati György Pihurik Judit(szek.) - Háborús hétköznapok hadszíntéren hátországban 1939-1945 Appelplatz, atombomba, Auschwitz-jegyzőkönyv, árja-párja, Árpád-vonal, áruhiány, Bakahumor, bárisnya, behívó, beszállásolás, bevagonírozás, bérleti jog, bombatölcsér, bunker, CiklonB, csajka, Csak keresztényeket szolgálunk ki!, csodafegyver, csuklóztat, Davajgitár, Don-kanyar, Elhurcolás, enigma, erődítmény, erőltetett menet, evakuálás, Fegyveres semlegesség, fejadag, frontharcos, frontzóna, furcsa háború, Gázálarc-gyakorlat, gettósítás, gyorshadtest, Hadipengő, hadifogoly, hadirokkant, hadisegély, halálkaraván, hamis gulyás, hátország-parancsnokság, Hitler-szalonna, honosság-igazolás, hontalan, Igazoltatás, iparigazolvány, jegyrendszer, Kamerád, kápó, kenyérjegy, keretlegény, kiigénylés, kikeresztelkedés, kiürítés, kollaboráns, Levente, légiriadó, légó, lövészárok, Málenkij robot, maquisard, második front, melasz, menázsi, mozgósítás, munkaszolgálat, Nyílt város, országos jármű, óvóhely, őrségváltás, Partizán, partraszállás, pártszolgálatos, pótkávé, propagandaminiszter, Razzia, rámpa, rekvirálás, repesz, rugalmas elszakadás, SAS-behívó, sárga csillag, Schutzpass, stróman, stuka, Sztálin orgona, szőnyegbombázás, szükségkórház, szűrőtábor, Tábori posta, tengelyhatalmak, totális háború, új európai rend, Védett házak, védlevél, végső megoldás, villámháború, visszacsatolás, Zabrálás, zárótűz, zuhanóbombázás, zsidóbérenc, zsidótlanítás. pdf 14mb https://data.hu/get/13845162/HABPDF.zip
-
datafree Joby Warrick - Fekete Lobogók
franek62 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Joby Warrick - Fekete Lobogók A Pulitzer-díjas riporter, Joby Warwick briliáns könyvében nyomon követi, hogyan született meg az ISIS közvetlen elődje egy távoli jordániai börtönben, hogy két amerikai elnök akaratlan segítségével lángba borítsa a Közel-Keletet. Amikor Jordánia kormánya 1999-ben politikai menedékjogot adott politikai menekültek egy csoportjának, nem volt tudatában annak, hogy befogadta velük Abu Muszab al-Zarkavit, akinek vezetésével megalakul az a szervezet, amely az egész Közel-Keletet magáénak követeli majd. A Fekete lobogók szokatlan módon különböző karakterek szemszögéből mutatja meg, hogy egyetlen ember fanatizmusa, valamint Bush és Obama elnökök ballépései hogyan vezethettek odáig, hogy az ISIS Irak és Szíria nagy részére vethette árnyékát. Zarkavi kezdetben egy Irak északi részén fekvő bázisról koordinálta a terrorcselekmények végrehajtását, de a felkelés vezetőjévé csak a 2003-as amerikai beavatkozás után került. Az Egyesült Államok tévedett, amikor Bin Laden és Szaddam Husszein összekötőjének vélték, így akaratlanul is a zászlaja alá terelték a hozzá hasonló szélsőségeseket. Lefejezéses kivégzések és öngyilkos merényletek egész sorát hajtották végre, egészen 2006-ig, amikor a jordániai és amerikai hírszerzés információi alapján sikerült légicsapást mérni Zarkavi búvóhelyére. A mozgalom azonban túlélte teremtőjét. Először Iraki al-Kaida, majd Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) néven vetették meg lábukat az Irak és Szíria határán fekvő senki földjén. A szíriai polgárháború 2011-es kitörése után az Egyesült Államok passzív maradt, az ISIS pedig esélyt kapott rá, hogy Zarkavi álmát beteljesítve létrehozza ultrakonzervatív iszlám kalifátusát. Warrick a CIA és a jordániai titkosszolgálat magas rangú munkatársaitól szerzett információk alapján írta meg a könyvét. Diplomaták, kémek, tábornokok és államfők szemszögéből láthatjuk, hogyan jöhetett létre az al-Kaidánál is nagyobb fenyegetés, minden erőfeszítésük ellenére. A Fekete lobogók figyelemre méltó alapossággal mutatja be napjaink legveszedelmesebb szélsőséges szervezetének történetét. pdf 14mb https://data.hu/get/13818041/FEKLOBPDF.zip -
Stephanie Turnbull - Vonatok Mit jelent az Usborne Internetcímekkel könyv? Ez egy olyan könyv, amely olyan internetes oldalak címeit tartalmazza, amelyek segítségével szórakoztató és tanulságos módon még jobban elmélyedhetsz a könyv témájában. Ez a könyv elvezet a vonatok történelmébe, a korai óriás gőzösöktől a legutóbbi lövedékalakú gyors gépekig. Mindent megtudhatsz a valaha létező leggyorsabb, legrégebbi és legfényűzőbb vonatokról. Nagyszerű képek rögzítik a világ leglenyűgözőbb mozdonyait mozgás közben, élethűen.pdf 14mb https://data.hu/get/13722189/VONATOKPDF.zip
-
datafree Catharina Blomberg - Szamurájok
franek62 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Catharina Blomberg - Szamurájok A szamurájok. osztálya, Japán harcos nemessége – melynek tagjait helyesebb businak, „lovagnak” hívni – hét évszázadon keresztül a japán történelem legmeghatározóbb tényezőjének számított. Vajon miben rejlett ezeknek a félelmetes, halálmegvető bátorsággal bíró harcosoknak az ereje és hatalma? Blomberg alapos kutatáson nyugvó műve a busik szemszögéből kísért végig Japán történelmét a kezdetektől egészen a XX. század elejéig. Következtetéseit a japán eszmetörténet legfontosabb forrásaival támasztja alá. Részleteket közöl a Heike monagatariból, „Az öt gyűrű könyvé”-ből, a Hagakuréból – hogy csak a legismertebbeket említsük. Ez a monográfia több, mint egy történelemkönyv. Az események tényszerű közlése mellett azok eredetét: filozófiai és vallási (sintó, buddhista és konfuciánus) okait vizsgálja, miközben a köztudatban sokszor felületesen ismert és félreértett etikai alapelveket, szokásokat elemzi – mint pl. a hűség, a kötelesség, a becsületet, a szeppuku, a harcos erkölcs és ideál –, melyek a Busidón, a szamurájok íratlan kódexén alapulnak. A japán történelem és kultúra megismerése és mély megértése lehetetlen a szamuráj-szellemiség tanulmányozása nélkül. Ehhez nyújt segítséget Blomberg átfogó és érdekfeszítő műve. pdf 14mb https://data.hu/get/13722185/SZAMURAJOKPDF.zip -
Kenyér - Kézi és gépi kenyérsütés otthon Szeretne egy jó reggelt? Ébredt már frissen sült kenyér illatára? Aki nem ismeri, el sem tudja képzelni, hogy milyen egészséges és ízletes a teljes kiőrlésű búzalisztből készült, búzacsírával dúsított Graham-kenyér, vagy a közismerten koleszterincsökkentő hatású zabkorpából készült cipó. Célom e könyv megírásával az, hogy akinek igénye van rá, az üzletekben kapható fehér kenyerektől és péksüteményektől eltérő minőségűt és összetételűt tudjon készíteni házilag, saját elgondolása szerint. Ki ne szeretne akár mindennapi másfajta kenyeret enni, gyermekének tízóraira friss kalácsot csomagolni, vagy vendégeit valami különlegességgel elkápráztatni…? Az itt leírt receptek kézzel vagy háztartási robotgép segítségével, sütőben is elkészíthetők. pdf 14mb https://data.hu/get/13629691/KENYSUTPDF.zip
-
datafree Zahi Hawass - A fáraók hegyei
franek62 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Zahi Hawass - A fáraók hegyei A nagy gízai piramisok már évezredek óta ámulatba ejtik az emberiséget. A pompás műemlékek építésének és funkciójának kérdései már az ókori egyiptomi civilizáció középső szakasza óta foglalkoztatják az embereket, és a közelmúlt úttörő jellegű kutatásai végre némi információval szolgálnak arról, hogy miként és miért is építették őket. A fáraók hegyei oldalain Zahi Hawass – a világszerte elismert régész és Egyiptom időtlen kincseinek hivatalos őrzője – a legfrissebb régészeti adatokat szövi össze lebilincselő családi történetekkel egy lenyűgözően hatásos elbeszélés formájában. Közel ötezer évvel ezelőtt az egyiptomi Óbirodalom IV. dinasztiája igen magas szintű civilizáció felett uralkodott. Az istennek tartott királyi család roppant paloták és saját, valamint megistenült őseik tiszteletére épített templomok közt élte életét. Hawass ezeket a kiemelkedő történelmi alakokat kelti most életre egyfajta tudományos családregényben, melyből nem hiányzik a gyilkosság és a vérfertőzés, és azt is megtudhatjuk, miként jutott diadalmasan hatalomra az Egyiptom felett valaha uralkodó négy királynő egyike. A pompás piramisok nemcsak a dinasztia óriási hatalmáról tanúskodnak, hanem az uralkodásuk idején virágzó mérnöki szakértelemről és építészeti kifinomultságról is. Hawass szerint a piramisokat – köztük Hufu Nagy Piramisát is, mely egyetlenként áll még az ókori világ hét csodája közül – gyakorlott kézművesek építették, akik igen büszkék voltak a munkájukra. A fáraók hegyei páratlan leírását kínálja az emberi civilizáció egyik legnagyobb vívmányának. Zahi Hawass az Egyiptomi Régészeti Hivatal főtitkára és a Gízai-fennsík régészeti igazgatója. Egyiptológiai tanulmányait Egyiptomban és az Egyesült Államokban végezte, doktori fokozatát a Pennsylvaniai Egyetemen szerezte meg. Tanított a kairói Amerikai Egyetemen, a Kaliforniai Egyetemen (UCLA), illetve számos más egyetemen világszerte, és sok, az ókori Egyiptomról szóló könyv – többek között Az aranymúmiák völgye című sikerkönyv – szerzője. A National Geographic televíziós csatorna több különkiadásának is házigazdája volt, például az Örök Egyiptom: Kutatás az eltűnt sírok után, valamint az Élő piramisok című műsoroknak. A borítón: Kheopsz, avagy Hufu fáraó mészkőből épült piramisa, amit Nagy Piramisnak is neveznek (Gíza, Kairó, Egyiptom). „Az ókori egyiptomi IV. dinasztia történelmének bemutatása a szakterület egyik legjobb tudósának tollából megragadó és könnyen érthető képet fest azokról a királyokról, akik a leghatalmasabb piramisokat építették. A könyv lapjain a legutóbbi gízai felfedezésekről olvashatunk, melyek közül nem egy a szerző két évtizedes munkájának eredménye. A könyvet a szilárd tények és a világosan kifejtett elméletek egyensúlya jellemzi, és kivételes lehetőséget kínál az olvasónak, hogy betekintést nyerjen mindabba, amit erről a lenyűgöző időszakról jelenleg tudunk.” – Mark Lehner pdf 14mb https://data.hu/get/13343785/FARAOHEGYPDF.zip -
Emrah Safa Gürkan - A szultán kémei A hadi eseményekben bővelkedő 16. században nem egy csata vagy hadjárat kimenetele fordult meg azon, hogy a szemben álló felek milyen minőségű hírszerzési információknak voltak a birtokában, mennyire voltak rátermettek és találékonyak a naprakész hírek begyűjtésével megbízott kémek. A hatalma csúcsán álló Oszmán Birodalom hírszerzői világa seregnyi különc figurát vonultatott fel: renegátok, kereskedők, szerencselovagok, kettős ügynökök hada nyüzsgött a kiterjedt birodalom határvidékein, hogy megbízható információkhoz jusson az ellenfél helyzetéről. Nagy volt a tét: ha sikerült hasznos értesülést szerezni, a hír értékével arányos jutalom sem maradt el, az ellenség által elfogott kém azonban nemritkán az életével fizetett. Hogyan álcázták magukat a veszélyes műveletekre vállalkozó kémek? Milyen büntetésre számíthattak az álruhában és álnéven közlekedő ügynökök? Milyen hírszerzési stratégia alapján dolgoztak az oszmán kémek és megbízóik? Milyen módszerekkel tudták szóra bírni a lefülelt kémeket? Hogyan próbáltak az oszmánok gátat szabni az isztambuli külföldi követek hírszerzési buzgalmának? A török szerző díjnyertes kötete mindezekre és még tucatnyi más izgalmas kérdésre keresi a választ, minduntalan közös gondolkodásra késztetve az olvasót a korabeli muszlim és keresztény világ között húzódó keskeny határ mibenlétéről. Emrah Safa Gürkan Törökország egyik legnépszerűbb történésze, az isztambuli 29 Mayıs Üniversitesi Egyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének oktatója. Fő kutatási témája a 16. századi Oszmán Birodalom története, ezen belül a mediterrán térségbeli kalózok és kémek működése, illetve az oszmán kori hírszerzés világának jellemzői. Jelen munkáját 2018-ban a Török Tudományos Akadémia az év tudományos monográfiája címmel tüntette ki. pdf 14mb https://data.hu/get/13132387/SZULTKEMPDF.zip
-
Suzanne Vallieres - Pszichotrükkök kamaszokhoz Szülőnek lenni néha nagyon nehéz! Amikor gyermekünk a kamaszkorba lép, komoly testi és lelki változások indulnak meg benne. Önállóbbá válik, kezdi tudatosan alakítani a személyiségét. Néha szeret, néha utál, és sokszor lázad ellenünk. Mire való mindez? Hogyan alkalmazkodjunk az új helyzethez? Hogyan segítsünk neki? pdf 14mb https://data.hu/get/13094793/PSZICHOKAMASZPDF.zip
-
Dan Ariely - Az őszinte igazság a hazugságról Vajon tényleg elrettent bennünket a tisztességtelen viselkedéstől a lebukás veszélye? Miért csalunk többet, ha divatos márkák utánzatait viseljük? Becsületesebbé tesz-e bennünket az együttműködés? Miként hat a vallás a tisztességre? Bár szeretünk becsületes emberként gondolni magunkra, valójában mindnyájan csalunk vagy hazudunk néha. Erkölcstelen viselkedést nemcsak a politika világában figyelhetünk meg, hanem a saját életünkben is, a magánéletünktől a munkahelyünkig szinte mindenhol. Dan Ariely, pszichológus és viselkedési közgazdász, könyvében a tisztességtelen viselkedést állítólagosan kiváltó költség-haszon elemzést vizsgálja, és arra a következtetésre jut, hogy gyakran azok az irracionális erők hatnak a cselekedeteinkre, amelyeknek általában nem tulajdonítunk nagy jelentőséget. Könyve révén felfedezhetjük a mindennapi életünket becsületesebbé (vagy éppen tisztességtelenebbé tevő) pszichológiai és környezeti tényezőket, és felismerhetjük, miként csalunk a saját érdekünkben úgy, hogy közben megőrizzük az önmagunkról alkotott pozitív képet. pdf 14mb https://data.hu/get/13079560/IGAZSAGHAZUGSAGPDF.rar
-
Heike Herrmann Andreas Zeugner - Vadvirágok (Mi micsoda) Színpompás tarka rét, egy védett tárnics a hegyoldalon, pipacs az út szélén – ezek jutnak eszünkbe, ha vadvirágokról beszélünk. A szerzők bemutatják a közép-európai vadon élő virágok legfontosabb fajait és élőhelyeit. Megtudhatjuk, milyenek a magashegyi virágok vagy a lápok vadvirágai, melyek a virágos növény részei, és milyen felszerelésre van szükségünk a növénygyűjtéshez. Gazdagon illusztrált, érdekes könyv a természet kedvelőinek. pdf 14mb https://data.hu/get/12678621/VADVIRAGPDF.rar