Keresés a fórumban
Showing results for tags 'mitológia'.
-
„Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni.” – Joseph Campbell Démonok, sámánok, harcosok, királyok, hősök és istenek – a mesék, mítoszok és legendák mélyén, álom és valóság határán örök küzdelemben néz szembe egymással a jó és a rossz, a fény és a sötétség, az élet és a halál. A mitikus történetek mindenkor és mindenütt ugyanazzal az átütő erővel, ősi képek, archetípusok és szimbólumok jelrendszerével közvetítik a kozmikus igazság összefüggéseit az esendő halandó számára. Joseph Campbell emberfeletti tudással összegzi a természetfeletti törvényeit: a világ maga a Történet, amelyben mindannyian akaratlanul a Hős Útját járjuk, vezérfonálként pedig szeretjük ezerszer is újra hallani a nagy mesét, átélni a hős kalandját, amint útra kel, küzd, meghal, feltámad és visszatér közénk, elhozva az élet vizét, fellebbentve a fátylat a halhatatlanság titkáról. 1949-es amerikai első kiadása óta Az ezerarcú hős semmit nem veszített erejéből és aktualitásából, mint ahogy a történetek sem, amelyekből merít. Campbell alapműve életet lehel a görög mítoszok, népmesék és szent iratok hőseibe. A KÖNYV, amely minden forgatókönyvíró asztalán kéznél van, egyszerre pszichológia, mítosz- és vallástörténet, néprajz, antropológia, filozófia és dramaturgia, és ami a legfontosabb: magával ragadó, hiteles és meggyőző mese az élet nagy kérdéseiről. Hatása leírhatatlan. A mai Hollywood is Campbell köpönyegéből bújt elő; mentorként ott van minden filmben, legjobb tanítványa, George Lucas pedig ennek a könyvnek a nyomán készítette el a Csillagok háborúja trilógiát. Igazi kincset tart a kezében az olvasó. Nincs más hátra: kalandra fel! epub https://mega.nz/file/89l3FIJB#xGvj3obtMU60qsWL3LZA5dMtkWLmRTQwmwXyTrm8cvg
-
James Lovegrove Ré kora https://data.hu/get/11694003/James_Lovegrove_-_RE_kora.epub https://drive.google.com/open?id=1QOKL1tcw5Y4ev1T099aih_XsPxPbQmBp Egy párhuzamos világban az istenek nemcsak hogy kézzelfoghatóan együtt élnek az emberekkel, de be is vonják őket hatalmi harcaikba. A panteonok közti nagy háborúságból az egyiptomi istenségek kerültek ki győztesen, így ők oszthatták fel egymás közt a Földet. Azóta vasszigorral uralkodnak az emberek fölött. David Westwynter, az Oziriszi Hegemónia brit ejtőernyős hadnagya egy balul sikerült katonai akció során bajtársaival együtt fogságba kerül. Kiszabadulása után a Semleges Egyiptom területére jut, ahol egy Fényhozóként emlegetett titokzatos, maszkos népvezér lázadást szervez az istenek elnyomó uralma ellen. David csatlakozik a felkelőkhöz, de vajon lehet-e esélye hétköznapi embereknek a földöntúli lények ellen? És vajon mit tervez Ré, az istenek háttérből irányító, kiismerhetetlen királya?