Keresés a fórumban
Showing results for tags 'mega'.
-
A. M. Shine: A figyelők 83% pdf Ez az erdő egyetlenegy térképen sincs rajta. Határához érve minden autó lerobban, így Mináé is. A magára maradt lány betéved a sűrű rengetegbe, aztán meghallja, hogy egy nő azt kiáltozza neki, keressen menedéket a fák között lévő betonbunkerben. Miután bevágódik Mina mögött az épület ajtaja, odakintről sikításokat hall. A lány három ismeretlen társaságában egy üvegfalú helyiségben találja magát, amelynek lámpája alkonyatkor lép működésbe. Ekkor jelennek meg az erdőben a figyelők, hogy a falon túlról tanulmányozzák emberi foglyaikat, és aki nem ér időben a bunkerbe, arra rettenetes sors vár. Mina kilátástalannak érzi a helyzetét, és semmit sem ért abból, ami vele történik. Kik azok az idegenek az erdőben? Miért tartják fogva és megfigyelés alatt az embereket? A. M. Shine bemutatkozó horrorregénye alapján 2024-ben nagyszabású mozifilm készült Dakota Fanning főszereplésével, Ishana Shyamalan rendezésében, M. Night Shyamalan produceri felügyelete alatt. https://mega.nz/file/Fp12WZCT#sFetSiMBEqlofP0YkzR3lB7agH6n1ZvwfVLRT_uAX90
-
Rick McIntyre: Egy farkas diadalútja 93% (A Yellowstone alfahímjei 1.) epub A Yellowstone Nemzeti Park az 1920-as évekig a vadon élő farkasok menedéke volt, amíg a park vadőrei ki nem pusztították őket, így az Egyesült Államokban élő farkasok felkerültek a veszélyeztetett állatfajok listájára. Rick McIntyre biológus lankadatlan figyelemmel kísérte az 1994 és 1996 között betelepített állatok sorsát, köztük a szívének legkedvesebb kölyök, a jelentéktelen külsejű, gyenge, de bátor és hűséges 8-asét, aki vérre menő küzdelmek árán végül falkájának vezére lett. Ő és fogadott fia, a 21-es a hősei ennek a rendkívüli történetnek. „Valószínűleg a medve vadászta le a borjút a fák között. Az első fekete nyilván elcsente tőle a prédát, miközben a másik kettő elvonta a figyelmét. A grizzly most viszont már ott volt a kis szürke nyomában – szinte láttam magam előtt, ahogy a mancsával egyszerűen lecsapja, aztán széttépi a kölyköt. Ideges lettem, hiszen ismertem a 8-as történetét, tudtam, hogy még a testvérei is könnyűszerrel legyőzik bármikor – úgyhogy egészen megdöbbentett, aminek ezután a szemtanúja voltam. A 8-as megállt, megfordult, és lecövekelt szemtől szemben a grizzlyvel. A medve ettől ugyancsak meglepődött, hirtelen ő is megtorpant. Ott álltak szemben egymással néhány lépésnyire – mintha csak Dávidot és Góliátot néztem volna. Úgy tűnt, a medve tétovázik. A farkas dacosan rászegezte a tekintetét.” „A Yellowstone Nemzeti Park leghíresebb farkasainak magával ragadó története.” Washington Post https://mega.nz/file/x1tS1CzQ#Yr1h688uFfhmUK5xodSqJon_1smpse5brn5FB1BF50A
-
Carla Valentine: Gyilkolni nem könnyű 92% mobi Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: „A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk.” „Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn https://mega.nz/file/cg9UkR5S#IXSy6P6SJcn8UXpB_hF5QYRNKcHUlTDnB74498kO2oE
-
Szentesi Éva: A mai naphoz nincsenek emlékeim 90% mobi – Te is olyan vagy, aki a repülőn a szárnyat fotózza a felhők fölött? – Soha nem ülök a szárnyak mögött. Szentesi Éva új kötetének főhőse képzeletben repülőre száll, hogy fentről vizsgálhassa önmagát, a testét, az életét. A testi és a lelki traumák utáni létezést, az őt körülvevő világot, a véletlenek összefüggéseit (amelyek csak messziről tűnnek véletlennek). Hogy milyen a viszonya a férfival, akivel él abban a sokféle vonatkozásban, ami az újrakezdést jelenti. Ahogy a mozaikszerű gondolatok összeállnak, kirajzolódnak egy olyan nő körvonalai, akin a közösségi média, a közvélemény elvárásai ejtenek sebet, sokkal nagyobbat, mint az egykori drasztikus műtéti beavatkozások. Mert mi marad nekünk, ha mindent megosztunk magunkról? Felsejlik ezzel párhuzamosan korunk is, amelyben szinte minden pusztulásra ítéltetett, de ezt nem veszi észre senki – még főszereplőnk is csak az új niacinamidos krémet reklámozza, miközben darabokra hullik a civilizáció. https://mega.nz/file/ZsUAnI6K#ylnt8EiQ0aRJTa8yMVcpJTowHEDT5fXCzuRJS2aXKEs
-
Kahlil Gibran: A próféta 86% epub A Próféta bölcseleti hitvallás az élet lényegesebb dolgairól. Egyéni, mint minden hitvallás. Hiszen csak a tételes hit merevül szabvánnyá: az, amit hinnem kell, de nem az, amit lelkem titkos rekeszében föltétlenül hiszek és vallok, az Úr ingyen kegyelméből. Tartozzam az egyistenhit bármelyik szárnyához, mint hívő keresztyén, zsidó, vagy muzulmán. Gibran épp ezt a láthatatlant, megfoghatatlant és végtelent kísérli meg költőin tükrözni. Mert prófétává lenni minden napkeleti elmének egyfajta mélylélektani igénye. Hiszen „az ismeret csak eszköz az ismeretlen közelítésére”. Az érzékelhető világ e tekintetben ama csipetnyit lenézett keret csupán, amelyen a lényeg vízióként árad túl. Mert a „való világ” – a vaskos, a durva, az egyhangú – nem érdemel látnoki figyelmet; annak figyelmét, aki lát. Aki nem az ésszerűt követi, mert hiszen „csakis a szív értheti mindazt, ami az ész számára talány marad”. A víziót – az ember és a Mindenség örök viszonylatát – csak jelkép érzékeltetheti. Titkát sem tudná bárminémű „teljes ismeret” valaha is feloldani. Ekként jutunk el „a múlt súlyától szabadult jövő” közegébe, hol is a politikai hittevés ugyanúgy helyet talál, mint az életbölcselet, vagy a költői szárnyalás. Mert feladatunk közös: „egy fényesebb jövő kapuját kitárni”. Gibran szerint, aki mindezt „hiszi és vallja”, minden újításnak és minden törésnek egyetlen közös nevezője: az Igazság. Igazság híján a két ellentétes dinamika mindegyike értelmét vesztené. Az újítók és rontók ellentéte csak látszólagos: ki-ki az Igazságot keresi egy látszaton túli közegben. https://mega.nz/file/E5MyQTYK#sM6RSDS8oELG2g7fz2bhDvoIec-DxhnMufEDEX9s1f4
-
Jennette McCurdy: Örülök, hogy meghalt az anyám 96% mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Szívfacsaró és szellemes memoár az iCarly és a Sam és Cat sztárjától. Jennette McCurdy hatéves korában járt először szereplőválogatáson. Az anyja álma az volt, hogy sztárt faragjon az egyetlen lányából, Jennette pedig bármit megtett volna azért, hogy boldoggá tegye az anyukáját. Úgyhogy belevágott az anyja által „kalóriamegvonásnak” nevezett módszerbe, alig evett, és naponta ötször állt mérlegre. Tűrte az átfogó otthoni szépítkezéseket, miközben anyja korholta, miszerint „Láthatatlan a szempillád, érted? Szerinted Dakota Fanning nem festi az övét?”. Jennette-et egészen tizenhat éves koráig az anyja fürdette, eközben osztozott vele a naplóján, az e-mail-fiókján és a lány összes bevételén is. Jennette rendíthetetlen részletességgel meséli el mindezt – ahogy arról is beszámol, hogy mi történik, amikor egy álom végre valóra válik, és a nyakába szakad a hírnév. Bár az anyja a fellegekben jár, fan club moderátorokkal e-mailezget, és a keresztnevükön szólítja a paparazzókat („Helló, Gale!”), Jennette-et felemészti a szorongás, a szégyen és az önutálat, ami étkezési zavarokban, függőségben és egy sornyi egészségtelen kapcsolatban mutatkozik meg. Ezek a problémák csak súlyosbodnak, amikor nemsokkal azután, hogy megkapja az újabb főszerepet, az anyja meghal rákban. Végül Jennette a gyógyulás útját választja, és úgy dönt, életében először azt fogja tenni, amit valóban akar. Ez a kötet jóleső elfogulatlanságával és sötét humorával inspiráló történet az alkalmazkodóképességről, a függetlenségről és annak öröméről, amikor az ember saját maga samponozhatja be a haját. Megrendítően spamelo és sokkolóan őszinte vallomás. Ismerd meg az év legsikeresebb életrajzát! https://mega.nz/file/dolAGQzZ#zZTNDER9JDWc1bIOXPLUabOV96eAZc-x-INTpsR50ss
-
Perényi Mónika – Bartha Barna – Koncz Mars János (szerk.) - Furcsák földjén – Zöld könyv 82% epub Mint a legtöbb szavunk, a „furcsa” kifejezés is erodálódott az elmúlt évtizedekben, s mára könnyen rámondjuk bármire, ami idióta vagy megbotránkoztató, holott a magyar nyelv értelmező szótára elég pontosan meghatározza: „A rendestől, a megszokottól, a szabályostól meglepően és érdeklődést keltően elütő.” Tehát nem elég, ha eltér a szokványostól, mert mondjuk Zöld könyv címmel kék a borítója, hanem az is fontos, hogy ez felkeltse az olvasó érdeklődését. Ha egy ohiói amish DVD-n hallgatva a Biscaya című dalt elgondolkodik, hogy vajon az üzbég földműves miért akarja széttépni a tangóharmonikát, akkor az számára furcsa, ha csak legyint, akkor szokatlan. Szerzőink egy kalandra hívják az olvasót: döntse el, hogy a Zöld könyv furcsa vagy csupán szokatlan. https://mega.nz/file/VpMQDB5D#oZpUZHj7pK2InKpXNM9xcFgxHOZIiwxhmkIqQGK9VrY
-
Steve Brusatte: A dinoszauruszok tündöklése és bukása 94% mobi „A paleontológia nagy történeteit Steve Brusatte új felfedezésekkel gazdagítja, remekül szövi a mese fonalát, lelkesedése valósággal ragályos. Őt olvasva lehetetlenség nem szeretni az elveszett világot.” Neil Shubin, A belső hal szerzője Hatvanhatmillió évvel ezelőtt a Föld legfélelmetesebb élőlényei, a dinoszauruszok örökre eltűntek. Mind a mai napig bolygónk nagy rejtélyei közé tartoznak. A fiatal amerikai paleontológus, Steve Brusatte, szakterületének kiemelkedő egyénisége ebben a könyvében izgalmasan és olvasmányosan meséli el meglepő és új megvilágításba helyezett történetüket. Föleleveníti a dinoszauruszok fejlődésének csúcspontjait, amikor sok száz fajuk létezett, majd megjelentek a mai madarak ősei, a szárnyakat viselő, tollas dinoszauruszok. Aztán feltehetőleg egy óriási meteorit csapódott be a Földbe, és majdnem az összes dinoszauruszt elpusztította – bekövetkezett a földtörténet egyik legnagyobb szabású tömeges kihalása. Brusatte beszámol néhány rendkívüli felfedezésről is, amelyet kollégáival együtt tett, például az ősi, ember nagyságú tyrannoszauriákról és a tollas raptorokról. Ezek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról való tudásunkat. A dinoszauruszok tündöklése és bukása nagyszerű tudományos mű, egyben remek ismeretterjesztő munka. https://mega.nz/file/kw1QWDJJ#5fvcxuFgxH-jJ4AJEfmTEr7YsSZ0NFisBuSYZIuqYHk
-
mega Nora Roberts - Sárkányszív 1-2-3 pdf, epub
slbp posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
1. Nora Roberts: Ébredés 89% (Sárkányszív) pdf, epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Talamh birodalmában egy Keegan nevű fiatal harcos bukkan fel egy tóból, kezében egy karddal, amely egyszerre jelképezi a hatalmat és a szépek népének védelmének félelmetes felelősségét. Egy másik, Philadelphia néven ismert birodalomban egy fiatal nő pedig épp most fedezte fel a saját kincsét… Amikor Breen Kelly kislány volt, az apja mindig varázslatos helyekről mesélt neki. Breen most egy szorongó, huszonéves lány, akit diákadósságok sújtanak, és olyan munkahelyen dolgozik, amelyet utál. Egy nap azonban megdöbbentő felfedezést tesz: az anyja egy befektetési számlát rejtegetett a nevén. Ezt rég elveszett apja finanszírozta… és közel négymillió dollárt ér. Ez az újonnan felfedezett vagyon bárkinek megváltoztatná az életét. De Breen nem is sejti, hogy amikor a pénz egy részéből Írországba utazik, olyan rejtélyek tárulnak fel előtte, amelyeket el sem tudott volna képzelni. Itt kezdi majd megérteni, miért látja folyton azt az ezüsthajú, megfoghatatlan férfit, miért hallja a hangját a fejében. Miért álmodott sárkányokról. És hogy hol van az igazi sorsa… 2. Nora Roberts: Beavatás 89% (Sárkányszív) pdf, epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az istenek és emberek közötti szerelem és háború új eposza Nora Robertstől, a New York Times első számú bestseller írónőjétől, az Ébredés szerzőjétől. Amikor Breen Kelly egy nyári írországi utazással az ismeretlenbe ugrik, hogy megkeresse az apját, nem is sejti, hogy egy másik világba – Talamh-be – vezető kapura bukkan, ahol varázslatot, családot és egy olyan sorsot talál, amely minden álmát felülmúlja… Breent a családja és a barátai többsége szeretettel fogadja, de van egy, aki korántsem szívélyes. Odran, a nagyapja, a számkivetett isten Talamh elpusztítására készül, és ezért mindenkinek össze kell fognia, hogy legyőzze a sötétség erőit. Lesz veszteség és gyász, árulás és vérontás. De mindezeken keresztül Breen Siobhan Kelly megteszi a következő lépést azon az úton, hogy azzá váljon, akinek született. 3. Nora Roberts: Döntés 87% (Sárkányszív) pdf, epub A Sárkányszív örökség-trilógia befejező kötete. Breen Siobhan Kelly az emberek világában nőtt fel úgy, hogy nem ismerte a valódi természetét. Nagyapját, a sötét istent egy időre visszaverték, amikor megpróbálta átvenni az uralmat Talamh és Breen felett. Breen most Talamh-ben lábadozik a csata és a szívszorító veszteségek után, és olyan erőt fedez fel magában, amelyet még soha nem tapasztalt. Itt van az ünnepek és jeles események – a napforduló és a karácsony, az esküvők és a születések –ideje is. Breen ismét történetei írásának szenteli magát, és amikor a Keegan taoiseachi kötelezettségei megengedik, együtt van a férfival, aki kiképezte, és akit megszeretett. Keegan áll mellette akkor is, amikor álmában megjelennek neki az ellenség áruló és hataloméhes boszorkányai, akik fekete mágiát gyakorolnak, ártatlanokat áldoznak fel, és Breen kegyetlen elpusztítását tervezik. Breen Keegannel és egész Talamh-fel egyesülve felkeresi a megmentésre szorulókat, és minden fegyverét – a kardját, a mágiáját és a bátorságát – megragadva szembeszáll a sötétséggel. https://mega.nz/file/cwUSQByZ#Zwaqqys--mn3CruKr5UdimPIWToK2Lhpp3Y64CfgsJU -
Hans Rosenfeldt: Farkasok nyara 86% (Haparanda 1.) epub Egy döglött farkas. Egy erőszakos leszámolás két drogbanda között. Egy kegyetlen női orgyilkos. Amikor kiderül, hogy a messzi északon fekvő svéd kisváros, Haparanda erdejében talált farkastetem gyomrában emberi maradványok vannak, Hannah Wester nyomozó már tudja, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. A nyomok egy véres finnországi leszámoláshoz vezetnek. De hogy került az áldozat erre a környékre? És hová tűnt a pénz meg a drog? Hannah és kollégái minden követ megmozgatnak, hogy fényt derítsenek a rejtélyre, de versenyt kell futniuk az idővel, mert a zsákmányra más is vadászik. Mint például az orosz Kátya, akinek felbukkanását számos váratlan és brutális esemény követi Haparandában. A történtek azonban nemcsak a kisváros életét forgatják fel fenekestül néhány nap leforgása alatt, hanem Hannah-ét is, aki a nyomozás során kénytelen szembenézni rég eltemetett múltjával. Hans Rosenfeldt, a népszerű Sebastian Bergman-sorozat szerzőpárosának tagja ezúttal első önálló regényével jelentkezik. A Farkasok nyara filmszerűen pergő, okos és intenzív skandináv krimi. Olyan sötét, hideg és hátborzongató, hogy a lélegzet is eláll tőle. https://mega.nz/file/9h90DIzZ#Zr52OA-hONhZHlT-xPm14iEO51v5VxtBAm-INYxLx9Y
-
mega Torey Hayden: Szellemlány 91% pdf,mobi
slbp posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Torey Hayden: Szellemlány 91% pdf,mobi Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült. Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye – az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem… A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tanácsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra. https://mega.nz/file/ox9GiSZB#pTsFYcGdfA0Q440GBkeCEeiyGIscdi8HqBLYczLdt5U -
mega Dolly Alderton: Szellemek 85% pdf,epub
slbp posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Dolly Alderton: Szellemek 85% pdf epub romantikus Nina Dean harmincas éveinek első felét tapossa, sikeres gasztroíró, szeretik őt a barátai és a családtagjai, új lakásba költözött, a város másik kerületébe. Amikor találkozik Maxszel, az elbűvölő romantikus hőssel, aki az első randin közli vele, hogy feleségül fogja venni, Ninának úgy tűnik, minden terv szerint megy. Az új kapcsolat a legjobbkor jött – mióta betöltötte a harmincat, messze nem érezte magát olyan jól a bőrében, mint arra előzőleg számított. Bármerre nézett, a dolgok az idő múlására, a lehetőségek fogyatkozására emlékeztették. A baráti szálak meglazultak, az ex-pasik továbbléptek, és, ami a legrosszabb, mindenki távoli kertvárosokba költözött. A szülők se jelentenek támaszt, Nina apja lassan átadja magát a leépülésnek, az anyja meglepő frizurával és ruházattal kísérletezik. Tényleg Max lenne a megoldás? https://mega.nz/file/9gEDWTAJ#OCHY-NxW0Iawh03uqe6UQDHTbYxTJT6H_AHXNsthHpk -
mega Gabrielle Bruhle: A gályarab I-III. epub
slbp posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Gabrielle Bruhle: A gályarab I-III. epub kalandregény Marino Marnelli, a velencei dózse törvénytelen fia daliás megjelenésű, hazájáért, apjáért, szerelméért rajong, s minden áldozatra kész. Tudják ezt ellensége is, s ezért apját megfosztják hatalmától, őt pedig gályarabságra küldik… Cselekmények , fordulatokkal jól megszerkesztett, figyelmet ébren tartó könyv. Néha -néha mesésen egyszerű cselekmény – de ettől bizarr és nagyon is olvasható könyv! Szeretem! Első könyv pipa!!! Kötelező olvasmányként a tizenéveseknek , a táblet és a számítógép helyett! Ha majd egyszer unokám lesz ez a könyv szerepelni fog a listán, amit ajánlok , esetleg felolvasok belőle! Tuti megszerethető evvel a könyvel az olvasás! Méltatlanul kevesen olvassák, köztük én is csak most találtam rá…………. Ajánlom, nem csak a molyoknak!!! https://mega.nz/file/4k0RzLwT#xOTgM6p4MJB7f9Nu-yJD0vaTlcXcVcSxYzd_VTGP7WQ -
mega P. M. Freestone - Árnyékvirág 1-2 pdf
slbp posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
P. M. Freestone - Árnyékvirág 1-2 pdf fantasy 1. P. M. Freestone: Árnyékvirág 82% Az Aramtesh Birodalomban az illatok határoznak meg mindent. Az imák csak megszentelt füst révén jutnak az égbe, az illatszerek nagy becsben tartott státuszszimbólumok. A tizenhét éves Rakelnek hátborzongató tehetség adatott az illatokhoz, de a képességei nem elégségesek, hogy időt vásároljon a haldokló apjának. Ash császári testőr. Miután nem sikerül lebeszélnie a hercegét egy diplomáciai küldetés teljesítéséről, kötelességtudón csatlakozik a karavánhoz. A herceg oltalmazása útközben rémálommal ér fel. De még nehezebb megőriznie egy titkot, amelynek a kitudódása Ash száműzetéséhez vagy kivégzéséhez vezetne. Rakelt és Asht semmi nem köti össze, mígnem füst csalja őket a birodalom legritkább virágának ültetvényére. Nisai, a koronaherceg mérgezés áldozata lett, a virágok lángok martalékává válnak, és a párosra undok bűzként vetül a gyanú árnyéka. A sorsuk azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e együttműködve megfejteniük a talányt, dacolni a veszélyekkel, leküzdeni a saját démonjaikat, és az egymás iránti ébredező vonzalmukat. 2. P. M. Freestone: Füstkorona 79% Az Aramtesh Birodalomban az illatoknak erejük van. Az első kötetben a koronaherceget megmérgezték egy templomban, és ezért kezdetét vette az ellenméreg keresése tűzönvízen át. Az események során Rakel és Ash elszakadnak egymástól, és mindenki azt hiszi, hogy Ash meghalt. Rakel igyekszik felülkerekedni a fájdalmán, ezért a herceggel együtt a birodalom határain túlra utazik, hogy végre találkozzon az anyjával és Asmudtag rendjének többi tagjával. Ash azonban életben van, de fogságba került, és egyedül ő tudja, ki a herceg igazi ellensége. Ki kell szabadulnia hát, hogy figyelmeztesse a szeretteit a veszélyre. A Birodalom eközben rohamléptekkel halad a polgárháború felé, amely azóta érik, hogy az istenek utoljára a földön jártak. Ilyen zűrzavar közepette Ash hogy juthat el Rakelhez? Ez a sorozat már lezárult. https://mega.nz/file/Vp0B3YTb#EBn9mSCv2IBKWMtBCr0OXD1eiZUXS7opodB2_nJwhVw -
Kae Westa (Barsiné Gál Erika) Kae Westa: A démon és a papnő 80% fantasy Mortua egy vidám, szeleburdi papnő. A szellemek kegyeltjeként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál… Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa. A kalandok egyre sötétebbé válnak. A szellemek egész életében mellette álltak – de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá? Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik. Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták? Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók? Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot, és egy éretlen papnőt tudhat? Vajon fellobbanhat-e szerelem ennyi küzdelem között? A szellemek legyenek minden régi és új olvasóval! Kae Westa: Karvalyszárnyon 89% fantasy Miféle sors várhat egy grófkisasszonyra, akinek felbontották az eljegyzését, kardélre hányták a városát, és maga is csupán az utolsó pillanatban tudott elmenekülni? Caliannara túléli a mészárlást, de hűséges testőre nélkül menekül, és kalandos módon zsoldosokhoz csatlakozik. Vajon elég az ottani felcser pártfogása, hogy a grófkisasszonyból harcos válhasson, ha mindenki más közönnyel, a kapitány pedig egyenesen ellenszenvvel méregeti? Shastornak anélkül is megvolt a maga baja, hogy az ostromlott városból szökött nemeslány a nyakába szakadjon, de a neheze csak most következik. Megbízója átveri, a szerettei veszélybe kerülnek, ráadásul hitszegő bátyja is felbukkan. https://mega.nz/file/dstkTLbC#NJ0kPevOxJy3VUmUASng-3XVDV6q9LvFGEXzP00rtj4
-
Laura Nowlin - Ha velem maradt volna romantikus 1. Laura Nowlin: Ha velem maradt volna 79% HA VELEM MARADT VOLNA, MINDEN MÁSKÉPP ALAKUL… Autumn és Finn régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán valami megváltozott közöttük. Vagy ők változtak meg. Most mindent megtesznek azért, hogy ne vegyenek tudomást egymásról. Autumnnak ott van a barátja, Jamie, és a szűk baráti társasága. Finn pedig az a fiú lett a suliban, akit mindenki a közelében akar tudni. Ettől azonban Autumn minden találkozásukkor azzal az egyre erősödő és mardosó gondolattal küzd, hogy talán a dolgok másképp is alakulhattak volna. Talán együtt kellene lenniük. Augusztusban azonban a dolgok örökre megváltoznak. És ahogy telik az idő, Autumn kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy mennyire másképpen alakulhatott volna az életük, ha soha nem váltak volna el útjaik… „Nem voltam Finny mellett azon az augusztusi éjszakán, de a képzeletem beleégette a jelenetet a tudatomba, így már emléknek tűnik. Természetesen esett. Finny egyenletes sebességgel hajtott az esőben a barátnőjével, Sylvie Whitehouse-szal, abban a piros autóban, amit az apjától kapott a tizenhatodik születésnapjára. Finny néhány hét múlva töltötte volna a tizenkilencet. Veszekedtek. Már senki nem tudja megmondani, hogy min. Mások szerint ez a történet szempontjából egyáltalán nem is fontos. Nem tudják azonban, hogy van egy másik történet is. Ez az első alatt és a számukra látható tények között rejtőzik. Nem tudják, hogy az én történetemben a veszekedés oka nagyon, de nagyon fontos.” 2. Laura Nowlin: Ha elmondtam volna 79% Bárcsak évekkel ezelőtt megmondtam volna neki, hogy szeretem, akkor most nem lennék itt… Finn mindig is szerette Autumn-t. Mert Autumn nem egyszerűen a szomszéd lány vagy az anyja legjobb barátnőjének lánya; Autumn a mindene. De ő nem a barátnője. A barátnője Sylvie, és Finn nem akar fájdalmat okozni neki, ezért Autumn nem tudhatja, mit érez valójában iránta. Finn legjobb barátja, Jack nem ennyire biztos ebben. Látta már együtt kettejüket. Az nem lehet, hogy Autumn nem tudja. És hogyan kellene támogatnia és egyben védelmeznie Finnt, amikor a szívfájdalom elkerülhetetlennek tűnik? Autumn könyvekkel veszi körül magát, és saját sorsát akarja megírni – de a való életben az ember nem mindig kap új fejezetet; a sors kegyetlen tud lenni a szerelmesekhez. Ez a három, különböző nézőpontból elbeszélt történet igazságok, tragédiák és váratlan, gyógyító kötelékek láncolatán keresztül folytatja Finn és Autumn szerelmének tragikus történetét. https://mega.nz/file/Z9skEIqR#P3WjXh3d3mbSc5euK6_qkGxPVA0U49IzHNO5xY25YTc
-
Emily Henry: A boldogság otthona 81% Harriet és Wyn ideális párt alkotnak, mióta az egyetemen megismerkedtek. Összeillenek, mint a só és a bors, a tea és a méz, a homár és a zsemle. Kivéve most, az utóbbi közel fél évben, de ennek okait mindmáig nem tisztázták. És a legjobb barátaiknak sem mondták el, hogy szakítottak. Ezért kötnek ki nyár végén a maine-i tengerparti ház legnagyobb hálószobájában, amikor az immár évtizedes hagyományt ápolva összejön a baráti társaság. Itt bújnak el a világ elől, és töltenek együtt egy vibrálóan intenzív, azúrkékben játszó hetet. Feledik napi gondjaikat, és a tekintélyes mennyiségű sajt, bor, tengeri herkentyű és miegymás mellett együtt szívják a sós tengeri levegőt azokkal, akik a leginkább megértik őket. Csakhogy az idén Harriet és Wyn hazudik, mint a vízfolyás, és közben a világért sem akarják észrevenni, hogy mennyire vágynak egymásra még mindig. Eljátsszák hát a szerepüket: Harriet az ambiciózus rezidens sebész, aki sosem veszekszik, Wyn pedig a laza, nyugis sármőr, aki remekül leplezi a felszín alatti repedéseket. A terv hibátlan, legalábbis, ha jó messziről és naptejtől maszatos napszemüvegben nézzük… „Emily Henry évek óta a romantikus regények királynője, és ez nem fog egyhamar megváltozni.” Cosmopolitan Emily Henry: A könyvek szerelmesei 86% A romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak! Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre. Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő. És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak. Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat. „A tökéletes nyári romkom.” – Parade „Az egyik kedvenc szerzőm.” – Colleen Hoover, New York Times-bestsellerszerző „Emily Henry könyvei igazi ajándékok az olvasóknak: tökéletes bennük a szenvedély és a kedves évődés aránya. A szövegük könnyed, a karaktereik bűbájosak. Az egyetlen rossz bennük, hogy véget érnek.” – V.E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete New York Times-bestseller szerzője Emily Henry: Nyáron a párom 79% Két jóbarát, tíz nyári utazás, és egy utolsó esély a szerelemre Poppy és Alex. Két ember, akiben semmi közös nincs. Poppy vagány, belevaló csaj, Alex keki nadrágban jár. Poppy nyughatatlan világvándor, Alex jobban szeret otthon üldögélni egy könyvvel. Valamiért mégis jó, sőt, legjobb barátok lettek, mióta az első év végén Alex vitte haza az egyetemről Poppyt. A végzetes autóút óta sok minden történt, és messzire sodródtak egymástól (Poppy New Yorkban él, Alex pedig közös ohiói szülővárosukban), mégis minden nyáron együtt töltöttek egy csoda szép hetet. Egészen tavalyelőttig, amikor is minden összeomlott, és azóta nem beszéltek egymással. Poppynak megvan mindene, amire vágyott, mégis úgy érzi, hogy beleragadt a megszokott kerékvágásba. És amikor megkérdezik tőle, mikor volt utoljára igazán boldog, egyből tudja a választ: azon a bizonyos, balul végződött nyaraláson. Elhatározza, hogy ráveszi a legjobb barátját egy utolsó közös vakációra, ahol tiszta vizet önthetnek a pohárba, és rendbe jöhet minden. És Alex, valami csoda folytán, igent mond. Poppynak tehát egy hete van arra, hogy helyrehozza, amit elrontott. Ehhez azonban szembe kell néznie egy nagy igazsággal, amely szép csöndben mindig is ott állt a zökkenőmentesnek tűnő baráti kapcsolatuk útjában… A Nyáron a párom egy könnyed és szórakoztató szerelmes regény, amelyet különösen ajánlunk a Harry és Sally és az Egy nap rajongóinak. Emily Henry: Strandkönyv 81% January reménytelenül romantikus lélek, aki úgy beszéli el a saját életét, mintha egy sikerfilm hősnője lenne. Gus komoly íróember, aki szerint a szerelem csak mese. January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát. Egymás szöges ellentétei tehát. Mégis, több a közös vonásuk, mint gondolnánk: Két szomszédos tóparti víkendházban töltik a nyarat. Bénító alkotói válsággal küzdenek. Le vannak égve. És három hónap alatt kell megírniuk egy-egy bestsellert. Az eredmény? Egy fogadás! Műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki. A rizikó? Így, hogy egymás sztoriját mesélik, könnyen a feje tetejére állhat a világ… Emily Henry regénye immár egy éve uralja a nemzetközi sikerlistákat. A Strandkönyv a perzselő nyárban játszódó, szellemes szerelmi történet, amelyen az olvasó nagyokat nevethet, meg sírdogálhat is egy kicsit. A tökéletes kikapcsolódás, napsütés mellé vagy helyett! https://mega.nz/file/UgcmCSTQ#yJ0pJ3_t58rNCSpAMJ--vVGX-A4M1Wl6ANEjKdMHnAU
-
Christopher Berry-Dee: Sorozatgyilkosokkal beszélgettem epub sorozatgyilkossag „Hátborzongató és rémisztő… a legjobb a true crime műfajában.” – Daily Express Christopher Berry-Dee, a világhírű oknyomozó kriminológus a legszigorúbban őrzött, legkeményebb börtönökbe szerzett belépési engedélyt és nyerte el az ott élő gyilkosok bizalmát, akik megosztották vele megdöbbentő bűncselekményeik részleteit. Az iszonyatos beszámolókat egyedülálló hang- és videofelvételeken rögzítették, amelyeket nemegyszer a halálsoron készített az ítéletük végrehajtására váró bűnözőkkel. A szerző ezeket az interjúkat gyűjtötte össze ebben a nyugtalanító, csak erős idegzetű olvasóknak ajánlott könyvben, amely első megjelenése óta a true crime igazi klasszikusává vált. A Sorozatgyilkosokkal beszélgettem megrajzolja az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban az elmúlt évtizedekben elkövetett legbrutálisabb sorozatgyilkosságok tíz elkövetőjének hiteles portréját. Christopher Berry-Dee minden részletre kiterjedően és hitelesen rekonstruálja az elborzasztó, sokszor hihetetlen, ám mégis fájóan valós eseteket, valamint az elkövetők életrajzát és tetteik lehetséges indokait a rendelkezésre álló bizonyítékok, a szemtanúk vallomásai és a gyilkosok saját elbeszélései alapján. https://mega.nz/file/o4NEBazD#urUOQvmaYGneVu5OhD9kLYB110RI2xB-APrEph2DLZ0
-
Abby Jimenez: Barátnak tartalak 86% (Barátnak tartalak 1.) pdf,epub,mobi romantikus Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét. Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. A fickó spamelo, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd. Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el. Abby Jimenez első regénye az egyik pillanatban megnevettet, a másikban pedig már a zsepidért kell nyúlni, a Barátnak tartalak ugyanis szellemesen, szókimondóan és fájdalmas érzéseket megmozgatva dolgozza fel a meddőség és a veszteség témáját. Abby Jimenez: A póráz két végén 88% (Barátnak tartalak 2.) pdf,epub,mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Az érzelmeket erotikával és rengeteg humorral bolondítja meg.” – Publishers Weekly „A szellemesség, a szerelmi csalódás és a humor tökéletes elegye.” – Kirkus „Az olvasók élvezni fogják ezt a varázslatos és szemérmetlen, romantikus mesét.” – BookPage Két évvel a vőlegénye elvesztése után, úgy tűnik, Sloan Monroe már sosem fog tudni visszatérni megszokott életéhez. Mindent megváltoztat azonban a kóbor kölyökkutya, aki „vigyél-haza” nézésével teljesen leveszi a lábáról. Új kedvence, Tucker mellett végre kezd visszatalálni önmagához, ezért végképp rosszul érinti, amikor a kutyus eredeti gazdája, Jason hosszú hetek után válaszol a leveleire. Tucker gazdája zenész és éppen Ausztráliában turnézik. Na de a lényeg: vissza akarja szerezni a kutyáját, akit Sloan nem akar harc nélkül odaadni. De mi van, ha ez a Jason igazán szereti Tuckert? Az eleinte flörtölős üzenetváltásaik hosszú telefonbeszélgetésekké alakulnak, és Sloan nem tagadhatja, hogy valami kialakult kettejük közt. Jason szexi, kedves és vicces. Vajon mi történne, ha személyesen is találkoznának? De a valódi kérdés inkább az, hogy a világsiker kapujában álló Jason vajon meddig maradna mellette. Kibírna Sloan egy újabb szerelmi csalódást? A Barátnak tartalak – Családi állapot: bonyolult című regény Amazon és USA Today bestsellerszerzőjének, Abby Jimeneznek új könyve egy imádnivalóan romantikus történet, melyben egy bajkeverő kutya összehoz két vadidegent. Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni 91% (Barátnak tartalak 3.) epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Az elmés, a szívszorító és a mulatságos tökéletes keveréke.” – Kirkus Reviews „Szenvedélyes humor és még szenvedélyesebb szív.” – Casey McQuiston New York Times bestsellerszerző Vanessa a saját szabályai szerint éli az életét – mindig csak az adott nap számít, és abból ki kell hozni a lehető legtöbbet. Nem akar elpazarolni egy pillanatot sem és nem szeretne lemaradni egy élményről sem, mivel nem tudja, hogy vajon őt is érinti-e ugyanaz a végzetes genetikai betegség, mint az anyját. Egyébként is, rengeteg tennivalója van, épp a világot utazza körbe, hogy megmutassa a több millió YouTube-követőjének, hogyan élvezzék ki életük minden pillanatát. De miután a féltestvére hirtelen Vanessára hagyja a kiskorú lányát, ő pedig kénytelen otthon maradni, hogy beláthatatlan ideig pótanyuka legyen, hirtelen már nem érzi magát formában. Legnagyobb meglepetésére épp a szomszédban lakó, hihetetlenül dögös ügyvéd, Adrian Copeland ajánlja fel a segítségét. Elvégre alig ismeri. De ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Vanessa rájön, hogy az ő gondtalan életmódja és Adrian kiszámíthatósághoz való ragaszkodása hosszú távon nem fér össze. Csakhogy Vanessa tudja legjobban, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy féljen a legnagyobb kockázattól… Egy briliáns és szívbe markoló romantikus komédia az Amazon és USA Today bestsellerszerző Abby Jimenez tollából. „Az a fajta regény, ami után kicsit jobban érzed magad, mint előtte. Jimenez egy igazi tehetség.” – Emily Henry, a Beach Read New York Times bestsellerszerzője „Abby Jimenez nagyon ért ahhoz, hogyan kezeljen nehéz témákat humorral és érzékenységgel, ez pedig átragyog ezen a kitűnően megírt történeten is, ami a szerelemről, a bonyolult családi kapcsolatokról és a teljes élet utáni vágyról szól.” – Farrah Rochon, a The Boyfriend Project USA Today bestsellerszerzője „Abby Jimenez az üdítően valóságos szereplőin keresztül és magával ragadó, olvasmányos prózával mutatja be a szerelembe esés izgalmát, anélkül, hogy megrettenne a mélyebb témáktól. Csinálj helyet a naptáradban, mert nem fogod tudni letenni ezt a remek regényt!” – Katherine St. John, a The Siren szerzője „Jimenez mesterien ötvözi a nehéz témákat és a humort.” – Publishers Weekly https://mega.nz/file/489RGYpI#VlzveU6TkUym74Uj6H9COOEgb6t5WRhXLX_T55859jA
-
J. Goldenlane: Városi történet 92% epub történelmi fikció Hát mi mást tehet egy magányos, gyenge nő, ha idegen katonák törnek rá, mint hogy megmérgezi őket? https://mega.nz/file/11lymZAK#n5Z2Y5vHrIEONm3KiFM3UWEg-QUkWdDJ7xnDasGS8VY
-
Sári Edina: Tűzszivárvány epub LMBTQ, 18 éven felülieknek Az óvodás kisfiú, Somlai Attika nem érti, miért veri meg az apja azért, ha babázik, miért vágatja kopaszra a haját, hogy „normális legyen végre”, és miért őrjöng attól, hogy az ő fia lányos játékokat játszik. Utolsó mentsvárként a keménykezű nagyapára bízza, hogy az faragjon férfit belőle, hiszen neki már jól bevált és hatásos módszere van erre, ám Attikával ő is kudarcot vall. Egy, még az övéi közül is kitaszított cigányfiú őszinte barátsága és szövetsége kíséri el aztán a felnőtté válás – számára különösen is – megrázó útján, amelyen mássága miatt számtalan harcot vív meg önmagával és a környezetével, ez utóbbi zsigeri gyűlöletével és elutasításával szembenézve. Kitűzött célja érdekében azonban elhatározza, hogy mindent kibír… A nagysikerű Pauza-trilógia és a Halálúton Horvátországba menekültnapló szerzőjének legújabb regénye, a Tűzszivárvány, az élni és élni hagyni elvén alapul, és a társadalmi normák, normálisnak vélt elvárások, szokásjogok tükrében meséli el egy közülünk való ember tragikus élettörténetét. Tizennyolc éven felülieknek! https://mega.nz/file/NxNGlKza#ZQUOv_4vche02n9xJS7jKg7QJUyulAagMApjuZs3QCM
-
J. S. Meresmaa: A Csókamester epub Finn szerző, gyerek konyv iskolásoknak Tampere egy élettől pezsgő finn város, ahol egy árva kislány él nyomorúságos körülmények között. Aina arra vár, hogy szülei visszatérjenek és rátaláljanak. Egy nap Lundan mester műhelyébe sebesültnek tűnő csóka pottyan be. A kislány próbálkozása, hogy megmentse a madarat, olyan lavinát indít el, amelyről sejtelme sem lehet. Feltárul előtte egy misztikus világ, amely Tampere hétköznapi falai mögött rejtőzik, ahol múltbeli titkok, a jövőt meghatározó feladatok kellős közepén találja magát. J. S. Meresmaa kisregénye az 1900-as évek elejére repít minket, ám Aina 20. százada teljesen másképp veszi kezdetét, mint amire számíthatunk. A Csókamester a finn science fiction és steampunk szerző ifjúságnak szóló Ursin-trilógiájának első kötete. https://mega.nz/file/UgsBWIZB#nxCoyaVm-zWAVOS4d_FO6pf7JHreY7ArezV5_n0STBA
-
Kadono Eiko: Kiki, a boszorkányfutár 92% (Kiki, a boszorkányfutár 1.) epub fantasy, Andersen-díj, 9 éves kortól ISMERD MEG A JAPÁN GYEREKKÖNVET, AMELY MIJAZAKI HAJAO RAJZFILMJÉT IHLETTE! Kiki, a kis boszorkány sosem futamodik meg a kihívások elől. Amikor betölti tizenharmadik évét, a boszorkányhagyománynak megfelelően útra kel, hogy egy új városban telepedjen le egy évre. Amikor Kiki Koriko tengerparti városába ér, biztos benne, hogy szívesen fogadják majd, ám a helyiek bizalmát nehezebb elnyerni, mint képzelte. Hűséges és pimasz macskájával, Dzsidzsivel az oldalán Kiki új barátokra lel, és megtanulja, hogy a varázslat a leghétköznapibb helyeken is virágozni képes. Kadono Eiko elbűvölő gyerekkönyve, melyben a mágia és a mindennapi élet bája keveredik, most Mayer Ingrid fordításában először olvasható magyarul. Kadono Eiko csaknem kétszáz mű szerzője. Számos elismeréssel tüntették ki, köztük a Hans Christian Andersen-díjjal, a Kiki, a boszorkányfutár pedig az IBBY kiemelt műveinek listájára is felkerült. Japánban, Kanagava prefektúrában él. https://mega.nz/file/AkVmiIzD#O8ixGgnEOW1phL4aNtYGKE-3C5Z5futF_CAHw_BYu1M
-
James Ponti: Nagyvárosi kémek (City Spies 1.) epub kaland regény iskolásoknak 12 éves kortól Sara Martinez zseniális hacker. Nemrég feltörte New York gyámügyi nyilvántartási rendszerét, hogy leleplezze szívtelen nevelőszülei szélhámosságait, de ahelyett, hogy a bíróság igazságot szolgáltatna, még őt akarják a fiatalkorúak börtönébe zárni. Ám egy rejtélyes idegen nemcsak kiszabadítja, hanem új otthont is kínál neki Skóciában, a brit titkosszolgálat különleges egységében. A csapat öt, a világ minden tájáról összegyűjtött kamaszból áll, akik valódi kémmunkát végeznek olyan helyeken, ahová a felnőtt ügynökök nem juthatnak el. Saráék hamarosan Párizsba utaznak, hogy megállítsanak egy veszélyes bűnözőt, mielőtt halálos vírust szabadítana a városra. Senki nem mondta, hogy a világot megmenteni gyerekjáték… A kémek következő bevetése Amerikában lesz. https://mega.nz/file/Rg0XyISC#knSLSZJo1POqeiqh7NTyu1krlq1Xj2SSreVR4CxPXv0
-
Sophie Villard: Madame Exupéry és az égbolt csillagai 90% epub regényes életrajz A nő álmai szárnyra keltek a férfival, de túl közel kerültek a csillagokhoz. Párizs, 1930. Amikor a fiatal festőnő, Consuelo egy partin megismerte Antoine de Saint-Exupéryt, első látásra szerelem bontakozott ki közöttük. A temperamentumos közép-amerikai nő a rejtélyes pilóta múzsájává válik, aki a repülés helyett szívesebben szentelné magát az írásnak és a rajzolásnak. Halhatatlan érzelmeiből születik meg a Kis herceg, amelyben Consuelo a mindennél jobban szeretett rózsa, akit a kis herceg üvegbúrával szeretne megvédeni, és akire szüntelenül gondol, bármely idegen bolygóra vetődik is utazásai során. A könyv világszerte ismertté teszi Exupéry nevét, de a való élet a férfi oldalán nem könnyű Consuelo számára. A nő küzd a férfi hűtlenségével, és azért, hogy festőként végre kiléphessen híres férje árnyékából – amíg Antoine 1944-ben útra nem kel egy sorszerű felderítő repülésre a Földközi-tenger fölött… https://mega.nz/file/lxMU2QqB#StVkVJygDcHCElG3BxszyfQ8fPyZZ6hikyISRko3lFs