Keresés a fórumban
Showing results for tags '2018'.
-
Joan Sales-Csalóka dicsőség 2018 pdf „A háborúkban mégis az a legrosszabb, hogy utána regényt írnak belőlük” – mondja Joan Sales könyvének felejthetetlen hőse, Juli Soleras. A spanyol polgárháború katalán nagyregénye azonban sokrétűen cáfolja szereplője szavait: egyszerre repít a bombák sűrűjébe, a hátország poklába, a halott frontszakaszok orwelli unalmába és három fiatal levélíró fejébe, akiknek ígéretes jövőjét repeszgránátként tépi szét a háború. A három elbeszélésfolyam három férfi és egy nő kapcsolata köré fonódik, s miközben velük együtt veszítjük el illúzióinkat, és leszünk reményteli suhancokból tökéletlen felnőttek, csak egyvalamiben lehetünk biztosak: a háborúban, akár az életben, semmi sem fekete-fehér. Joan Sales (1912-1983) lázadó jogászhallgatóból lett a köztársasági oldal tisztje, majd költő, író, kiadó, Dosztojevszkij és Kazantzakis fordítója és a katalán ügy rendíthetetlen szószólója. A Csalóka dicsőség a katalán irodalom egyik legfontosabb műve. Eredeti cím: Incerta glòria Eredeti megjelenés éve: 1956 filmadaptáció háború katalán szerző magyar nyelvű polgárháború regény > Jelenkor, Budapest, 2018 letöltés https://mega.nz/file/GSwU1DSK#U0pzXilyiNIATcVF2OLvGhIFslJGVzrWKHHsQzH20Uc -
-
Philippa Gregory-Az utolsó Tudor (A Tudorok 8.) (Plantagenet és Tudor regények 14.) 2018 pdf VIII. Henrik halála után a király Jane Seymourtól született fia, VI. Eduárd kerül a trónra. A Henrik által meghatározott örökösödési sorrendben őt Henrik lányai, Mária és Erzsébet követik. A korona azonban szinte mindenki számára óriási kísértés. Ott van például Henrik unokahúga, akit igazán boldoggá tenne, ha Anglia uralkodója az ő legidősebb lánya, Jane Grey lehetne. Amikor VI. Eduárd meghal, összeesküvők egy csoportja a rendkívül művelt és okos Jane Greyt szeretnék trónra ültetni. A jogos örökös, Mária azonban ezt nem nézi ölbe tett kézzel, és sereget gyűjt, hogy visszaszerezze koronáját, s Jane-t a Towerbe zárassa. Vajon milyen sors vár Jane-re, és mik a kilátásai nővéreinek: Katherine-nek és Marynek, akiknek puszta létezése is komoly veszélyt jelent a meddő Máriára, majd később a szintén gyermektelen Erzsébet királynőre. Vajon legyőzi-e a hatalom iránti vágy és az irigység a vele szemben álló rokoni érzelmeket és a szerelmet? Philippa Gregory, a királyregények királynője ezúttal az angol Tudor ház történetének utolsó fejezetét meséli el. Philippa Gregory: The Last Tudor Eredeti mű Philippa Gregory: The Last Tudor Eredeti megjelenés éve: 2017 16. század Anglia brit brit szerző magyar nyelvű regény sorozat része történelem történelmi regény Tudor-kor > Libri, Budapest, 2018 618 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634332459 · Fordította: Sziklai István > Libri, Budapest, 2018 letöltés https://mega.nz/file/bHAykRgT#NvVdSYWCpC2NcKC6jAoIQnUGKFjZeNbett58fE-gn5w - Többi:
-
Edmund Hillary-Pillantás a csúcsról 2018 epub A Mount Everest meghódítása óta Edmund Hillary neve világszerte fogalom mindazok számára, akik kedvelik a rendkívüli kihívásokat jelentő kalandokat. Ebben a meghökkentően őszinte, fanyar humorral fűszerezett, páratlanul izgalmas könyvben Hillary felidézi élete legmeghatározóbb élményeit. A felfedezések történetében mérföldkővé vált 1953-as Himalája expedíciót követően könyve lapjain útitársául szegődhetünk a föld legegzotikusabb tájain a Déli-sarktól a Gangeszig. A Pillantás a csúcsról egy szerény sorból származó új-zélandi méhész hihetetlen, mégis igaz története, melyből megtudhatjuk, hogyan lett egy álmodozó kamaszból a hegymászás hőse, a királynő lovagja, majd neves közéleti személyiség. Hillary ma is, több mint hatvan évvel az után, hogy Tendzing Norgajjal együtt elsőként lépett az Everest égbenyúló csúcsára, példakép mindazok szemében, akik szeretik a hegymászást, a veszélyes kalandokat, a világszerte hódító extrém sportok embert próbáló kihívásait. Memoárja egy különleges fordulatokban gazdag élet krónikája. Edmund Hillary: View From The Summit Eredeti mű Edmund Hillary: View From The Summit Eredeti megjelenés éve: 1999 Alaszka Antarktisz Déli-sark életrajz Északi-sark expedíció hegymászás spamelo India ismeretterjesztő kaland Kanada magyar nyelvű memoár Nepál sport Új-Zéland új-zélandi szerző útleírás > Athenaeum, Budapest, 2018 letöltés https://mega.nz/file/iXJQBZxD#k_tfbUvq-eHAw2fU5dsG_4Xrk58eF7nbP3QOdM4cb8E -
-
L. I. Lázár-Rejtőző kavicsok I. (Rejtőző kavicsok 1.) epub 2018 Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki „nagyvadat” vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival – csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik… – Meddig tart még a kihallgatás? Lille elszégyellte magát. Tényleg szó szerint letámadta. – Innál valamit? Éhes vagy? – Kislány, a kijelentő módról hallottál már? – Bocs… Esküszöm, nem kérdezek többet! – Lille felemelt egy kavicsot, nézte egy darabig, aztán eldobta. – Apám kavicsnak hívja a felbecsülhetetlen értékű embereket. Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? barátság bölcsesség erdélyi erdélyi magyar szerző ifjúsági iskola kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része tanár > Könyv Guru, 2018 letöltés https://mega.nz/file/bXJCjRZT#NRtetE2NRBBc61gnfNxQXhPgaa5h7lkum3Kc2TVPvdA -
-
- 13
-
- 2018
- bölcsesség
-
(and 1 more)
Címkével ellátva:
-
Hilary Mantel-Margaret Thatcher meggyilkolása és más történetek 2018 epub Az árnyak életre kelnek. De ne valamiféle horrortörténetre gondoljunk itt, hanem a valóságos, hétköznapi életünk mögött megbújó sötétségre. Egy bejárónő első napja új munkahelyén. Egy felolvasó est vidéken. Egy idősödő házaspár kései nyaralása. Mindegyik történet magja ismerős. És ismerősek a mögöttük megbújó feszültségek és titkok is. Hilary Mantel mesterien ábrázolja az emberi kapcsolatok egymásra utaltságát, azt a hétköznapi kiszolgáltatottságot, amelynek feloldására nap nap után mi magunk is kísérletet teszünk. Például úgy, hogy a kezünkbe veszünk egy könyvet. Hilary Mantel: The Assassination of Margaret Thatcher Eredeti mű Hilary Mantel: The Assassination of Margaret Thatcher Eredeti megjelenés éve: 2014 Tartalomjegyzék brit szerző kortárs magyar nyelvű novella > Libri, Budapest, 2018 letöltés https://mega.nz/file/iLAkGR7K#uiR55DqhBH0z1lalOFke-hRW4RsWVF3QexmSZG02aGA -
-
Walter Tevis-Sokszavú poszáta 2018 epub pdf A 25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza. Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni. Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen… (tovább) Walter Tevis: Mockingbird Eredeti mű Walter Tevis: Mockingbird Eredeti megjelenés éve: 1980 amerikai szerző cyberpunk disztópia magyar nyelvű regény robot sci-fi A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek letöltés pdf https://mega.nz/file/6GgWAYRK#HC9lA2BF77tTkHFBdoPjEt25IL2kTOeydeDm4vwrkcM - Metropolis Media, Budapest, 2018 letöltés https://www.mediafire.com/file/162j3mizv8ygunx/Sokszavu+poszata+-+Walter+Tevis.epub/file https://www.mediafire.com/file/cv0k19fjkikjoqv/Walter+Tevis+-+Sokszavú+_poszáta.pdf/file
-
Connie Glynn-Beépített hercegnő (Rosewoodi Krónikák 1.) 2018 pdf Lottie Pumpkin egy átlagos lány, akinek minden vágya, hogy hercegnő lehessen – jelenleg ösztöndíjjal tanul a Rosewood Hall nevű előkelő bentlakásos iskolában. Ellie Wolf egy hercegnő, aki másra sem vágyik, minthogy átlagos lehessen – ő azért jár Rosewood Hallba, hogy elodázhassa királyi kötelességeit, melyek Maradova trónörököseként várnak rá. Amikor a sors szeszélye folytán szobatársak lesznek, szinte kínálja magát a lehetőség és személyiséget cserélnek – ám valaki tudja a titkukat, és Rosewoodban többé semmi sem az, aminek látszik… A Nooderellaként is ismert Connie Glynn Youtube-sztár ezúttal regényíróként debütál – a Beépített hercegnő a Rosewood-krónikák című sorozatának első darabja. Merülj alá Lottie, Ellie, valamint a rejtélyes és mágikus Rosewood Hall világában! KIRAKATSamantha Shannon: CsontszüretMegyeri Judit: Csontvázak a szekrénybenVladimir Weaver: Ünnepi ZsarátnokJulia Boyd: Szörnyeteg vagy példakép?Vladimir Weaver: 13+1 Connie Glynn: Undercover Princess Eredeti mű Connie Glynn: Undercover Princess Eredeti megjelenés éve: 2017 Tagok ajánlása: 13 éves kortól angol barátság brit fantasy hercegnő ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs magyar nyelvű regény sorozat része > Menő Könyvek, Budapest, 2018 letöltés https://www.mediafire.com/file/3da8e4wxlrmsdxj/Connie_Glynn_-_Beepitett_hercegno.pdf/file - 2 rész itt:
-
Nadia Murad - Az utolsó lány (2018)epub Nadia Murad Irakban egy jazídi közösségben nőtt fel, és arról ábrándozott, hogy egy napon szépségszalont nyit. 2014 augusztusában ennek az álomnak az Iszlám Állam katonái vetettek véget: a falu lakóit lemészárolták, a fiatal lányokat pedig - köztük a 21 éves Nadiát - elhurcolták szexrabszolgának. A lebilincselő memoár amellett, hogy bemutatja, kik is a jazídik, és hogyan váltak a radikális iszlám céltáblájává, megrázó képet fest az erőszak pszichológiájáról, és elmeséli Nadia ellenállásának, valamint szökésének történetét. Az Iszlám Állam ugyan megkínozta és rabszolgaságba taszította őt, megtörni és elhallgattatni azonban nem tudták. Nadia Murad nem némult el, sőt a hangja erősebbé vált és messzebbre hallatszik, mint valaha. erőszak Irak iraki szerző Közel-Kelet magyar nyelvű memoár nemi erőszak női főszereplő nők elleni erőszak terrorizmus letöltés https://data.hu/get/12902039/Nadia_Murad_-_Az_utolso_lany.epub -
-
Vámos Miklós-Töredelmes vallomás 2018 epub Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húsz- vagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes újságcikk. Lehet-e novellát – történetet – írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, „odaülök, rövidülök” jeligére. A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon… értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás. elbeszélés férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű magyar szerző tárca -
-
Méhes György - Szép szerelmek krónikája Lazi, Szeged, 2018 Egy szépreményű ügyvédbojtár, aki a szóbeszéd szerint esténként ifjú hölgyek abalak alatt ad szerenádot és egy professzor legszebb lánya egymásba szeretnek. A szenvedélyes szerelem egy életre szól, ámde évtizedeken keresztül egy fölötébb viharos színpadon zajlik, melyen rokonok és vetélytársak ármánykodnak, hol ellenük, hol egymás ellen, hadseregek masíroznak föl s alá, tarol a spanyolnátha, és a legügyesebbeket is beszippantják a gazdasági válságok örvényei. A színpad a század első évtizedeinek Erdélye, a szerelmesek pedig nem mások, mint az író szülei, Elek és Ilon. A történeteket elmesélő családtagok egymás szájába adják a szót, így kettejük krónikájába beleszövődnek a család és a rokonság különleges románcai is, hogy aztán a regény egy olyan szerelem kibontakozásával érjen véget, melynek immár maga a szerző a hőse. Az első, eblematikus mondat foglalja össze a legszebben a regény lényegét: " Szüleim nagyon szerették egymást, és ez a legnehezebb napjaikban is megvédte őket." A kilencvenedik életévét is betöltött, Kossuth-díjas Méhes György életművének számos darabja jelent meg már kiadónk gondozásában. A talán főműnek is tekinthető Kolozsvári milliomosok, az erdélyi gráciák történetei, az elbűvölő meseregények, és a szerző kalandos ifjúkori éveit megörökítő Bizalmas jelentés egy fiatalemberről után, a Szép szerelmek krónikája betekintést enged a Nagy Mesélő szerteágazó családjának históriájába. Az emlékek eme labirintiusában gyönyörrel barangolhat az olvasó, hiszen ismét a patinás méhesi világban jár, ahol szerzőnk a tőle megszokott kedéllyel és szeretettel mesél Erdély hol szerenádoktól, hol puskaropogástól hangos éjszakáiról. családregény családtörténet életrajz erdélyi erdélyi magyar szerző magyar nyelvű magyar szerző memoár regény romantikus -
-
Michael Walden-Második könyv (Eshtar 2.) 2018 epub A történet folytatódik. Inisfael világán lassan szárnyra kap Eshtar vallása, és a háború kimozdul a patthelyzetből. Új korszak kezdődik, bár a királynő nem kerülheti el a vérontást. Mikael és Arkady, négyszáz évvel később, más jellegű problémákkal néznek szembe: a politikai elit ellenük fordul, miközben több fronton kénytelenek háborút folytatni. Dareeos titkos flottája délen partra száll, és népirtásba kezd Új-Alexandriában, egy rejtélyes Sötét Apostol vezetésével; északon pedig maga a sötét nagyúr rombolja porig az útjába kerülő városokat. Vittoryát útja a Föld múltjába vezeti, ahol segítségére siet Gilgames, Uruk királya, és ketten megdöntik a Férgek földi szolgájának, Aggának zsarnoki uralmát Mezopotámia felett. Idővel fény derül rá, hogy minden esemény egyetlen rendszer részét képezi, melyet egy titokzatos időutazó tart a kezében. letöltés https://www.mediafire.com/file/l9bavxre8ayiqmm/Masodik+konyv+-+Michael+Walden.epub/file - Gary Paulsen-Egyedül a vadonban 2002 epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A tizenhárom éves Brian Robeson egymotoros kisrepülőn utazik, hogy meglátogassa édesapját, amikor a gép lezuhan. Hirtelen egyedül találja magát a kanadai vadonban, és a ruháján, a szakadt széldzsekijén kívül nincs egyebe, mint egy fejsze, amit az édesanyjától kapott ajándékba. Kétségbeejtő helyzetét tovább nehezíti, hogy lelkét egy szörnyű titok nyomja – amely szülei válása óta nem hagyja nyugodni. De most Briannek nincs ideje se haragra, se önsajnálatra, se elkeseredettségre – minden tudására, eltökéltségére és bátorságára szüksége van ahhoz, hogy életben maradjon. amerikai szerző gyermekkönyv iskolásoknak magyar nyelvű regény túlélés utazás letöltés https://www.mediafire.com/file/jwnbggiyhfvbc55/Gary+Paulsen+-+Egyedül+a+vadonban.epub/file - Greg Iles-A gonosz közel van epub 2008 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Gazdag vagy, de nagyon? És szabadulni szeretnél a házastársadtól? Hagyd a nem túl sok előnnyel járó válást, és ne legyenek erkölcsi gátlásaid! Jobban jössz ki anyagilag, és a gyerekeket sem veszik el tőled, ha megunt párodat elteszed láb alól – persze úgy, hogy se a rendőrség, se más ne foghasson gyanút. Gond csak akkor lehet, ha egy FBI-ügynöknő kerül véletlenül a halálosztó hazardírozók, vagyis egy gyémántokat halmozó ügyvéd és egy kísérteties orvos közelébe. A sebhelyes arcú ügynöknőre, Alexre rájár a rúd: mintha nem lenne elég egy nemrégiben tragikusan véget érő túszmentés és az anyja betegsége, nővére az intenzív osztályon utolsó leheletével megsúgja neki, hogy a férje juttatta a sírba. Az ügynöknő magányos, de elszánt nyomozásba kezd árván maradt unokaöccse miatt is. Árulás, szex, pénz- és hatalomvágy, őrült eszmék és pokoli gonoszság – a hiúság vásárának hitvány bábjait egy hétköznapiságában is félelmetes figura mozgatja a háttérből. Sikerül-e legyőzni a rejtélyes, kettős életet élő sátáni kígyóbűvölőt a magányos nőnek, amikor végül szemtől szemben állnak, és már a Cég sem segíthet? Greg Iles (Hongkongi aktok, Isteni sugallat, Kitörölhetetlen emlék, Forgó angyal) torokszorítóan izgalmas és fordulatos regényében erre választ kapunk. Eredeti cím: True Evil Eredeti megjelenés éve: 2006 21. század amerikai szerző magyar nyelvű regény thriller letöltés https://data.hu/get/12883144/A_gonosz_kozel_van.epub - Olga Bocková - A sors ezüstruhában jár A Sáva folyó meredek, köves partján egy bosszantóan esős vasárnap délután női holttestre bukkan egy békés horgász. A fiatal nő ezüstszínű nadrágkosztümöt visel, akárcsak a tőle nem messze megtalált, cipzárral felnyitható, nagy baba. A helyszínre morgolódva kivonuló Kamaryt őrnagy és elmaradhatatlan nyomozótársa azon töpreng: vajon gyilkosság történt-e, vagy öngyilkosság? És mi lehet az összefüggés a baba és a női holttest között? A domb tetején álló villa vendégei sok mindent elárulnak az áldozatról, Alice Brodováról, de nem egészen hiteles tanúk, hiszen – mint kiderül – valamennyien Alice hajdani szeretői, illetve azok feleségei. Természetes, hogy vallomásaikban az öngyilkosság lehetőségére szavaznak. De vajon mindenki jelen van ezen az első kihallgatáson, aki az előző esti – gyikossághoz vagy öngyilkossághoz vezető – különös összejövetelen részt vett? Bizonyos szereplők és bizonyos tárgyak – egy ezüstszínű hajháló Alice fejéről, egy súlyos hamutartó és egy whiskyspohár – hiányoznak a két buzgó nyomozónak, hogy teljességgel rekonstruálni tudják az ügyet. Szerencsére a vendégek nem profi bűnözők, gyakran árulják el önmagukat és egymást, no meg a véletlen is sokszor segít az amúgy is zseniális nyomozóknak. A sors ezüstruhában érte utols az áldozatot, a bűnösök nyomában csak egyszerű esőkabátban és néha fekete autón jár… letöltés https://data.hu/get/12882854/A_sors_ezustruhaban_jar_-_Olga_Bockova.pdf https://data.hu/get/12882855/A_sors_ezustruhaban_jar_-_Olga_Bockova.epub https://data.hu/get/12882856/A_sors_ezustruhaban_jar_-_Olga_Bockova.mobi -
-
Michael Walden-Harmadik könyv (Eshtar 3.) 2018 epub A nagy sikerű trilógia befejező kötetében végre minden a helyére kerül. A több évszázadot felölelő történetben megismerhetjük Vittorya sorsát a kezdetektől egészen a döbbenetes végkifejletig, ám Mikael és Arkady sem pihenhet tétlenül, hiszen világuk a végső pusztulás küszöbén áll. Aurora félelmetes űrpilótaként tér vissza, alig néhány másodperc leforgása alatt több mint egy évtizedet öregedve. Valamennyi idősíkon háború dúl, és nemcsak az emberek meg a sötét istenségekként pózoló Férgek között, de belső, hatalmi harcok is gyengítik az emberek oldalát. Lehet, hogy hiába minden hősiesség és önfeláldozás? Lehet, hogy az események kimenetele így is, úgy is a rejtélyes időkovácsok kezében van? Kalandok, szerelmek és összeesküvések az SF és a fantasy eme utánozhatatlanul egyedi ötvözetében, mely karddá kovácsolva egyetlen csapással vágja szét a történelem megmásíthatatlannak hitt szövedékét. letöltés https://www.mediafire.com/file/o4igtfuxmcwewp4/Harmadik++konyv+-+Michael+Walden.epub/file - Paulo Coelho-A győztes egyedül van 2010 Igor Malev, a dúsgazdag orosz vállalkozó csak egy dologra tud gondolni: egykori feleségére, Ewára. A férfi jóképű és gazdag, ám mégis boldogtalan, mert társa évekkel ezelőtt elhagyta egy divattervezőért. Csalódását Igor máig nem heverte ki, s bármi áron vissza akarja hódítani szerelmét. A cannes-i filmfesztiválra készül, mert úgy tudja, hogy Ewa is ott lesz – új férje oldalán. S a mértéktelen luxusban lubickoló Szuperosztály tagjai között, a győztesek és a modern élet hedonista játékainak világában megkezdi 24 órán át tartó erőszaksorozatát. Igor maga a vibráló és jéghideg intelligencia, ezért a kibékülés sem lehet mindennapi. Megígérte, hogy egész világokat fog elpusztítani azért, hogy közel kerülhessen szerelméhez. És az ígéreteit mindig betartja… Paulo Coelho mesterien bonyolítja történetét. Tizenkettedik regényében sokkoló képet fest a csillogás iránti vágy uralta világunkról, megmutatva e mértéktelen rajongás borzalmas következményeit. Felkavaró regény a hatalom és a siker hajszolása miatt meghiúsult álmokról. letöltés https://data.hu/get/12883228/A_gyoztes_egyedul_van_-_Paulo_Coelho.pdf https://data.hu/get/12883229/A_gyoztes_egyedul_van_-_Paulo_Coelho.epub https://data.hu/get/12883230/A_gyoztes_egyedul_van_-_Paulo_Coelho.mobi - Dmitrij Medvegyev-Fő a hidegvér 1971 A szinte egyedülálló, különleges feladatokkal megbízott háborús felderítő egység vezetőjének dokumentális hitelességű beszámolója ez a kötet – maga a történelem, valóságban létező, saját nevekkel szereplő hősökkel. Hogyan irányította Medvegyev ezredes az ellenség katonai apparátusába beépített szovjet hírszerzőket, látta el őket német pénzzel és szinte naponként változó hamis iratokkal, hogyan fedezte akcióikat? A kötet egyik kiemelkedő alakja a legendás hírű Nyikolaj Kuznyecov, a rovnói német katonai körökben Paul Sieberg néven ismert szovjet felderítő, aki működésének két éve alatt rettegésben tartotta az orosz fronton működő német főhadiszállás személyzetét. A kötet pergő cselekményének követése során az olvasó azt hiszi, hogy romantikus kalandregényt tart a kezében, pedig a fantasztikus bátorságról tanúskodó hősi akciók, hírszerző manőverek pontosan így történtek meg... magyar nyelvű regény történelmi regény hírszerző letöltés https://data.hu/get/12883293/Fo_a_hidegver_-_Dmitrij_Medvegyev.epub https://data.hu/get/12883294/Fo_a_hidegver_-_Dmitrij_Medvegyev.mobi https://data.hu/get/12883295/Fo_a_hidegver_-_Dmitrij_Medvegyev.pdf - Emile Gaboriau-A Lerouge ügy 1972 A Lerouge-ügy, Az orcivali bűntett és A 113-as számú ügyirat népszerű szerzőjének első regénye s egyszersmind a világ első detektívregénye is. A detektívirodalom romantikus atyja, Hugo, Sue, sőt Balzac tanítványa, teljes értékű regényt, hagyományos regényt akart írni: a titokzatos bűnügy izgalmas nyomozásának kérdéseire – Kinek a kesztyűjéből hiányzik a hulla körme alatt lelt szürke bőrfoszlány? Hány csecsemőt cseréltek el? Ki mászott be a kerítésen a szépséges grófkisasszonyhoz? Erősebb-e a szerelem a halálfélelemnél? Hová lett az áldozatba döfött tőr fele? – festői figurákat és színes, korfestő enteriőröket felvillantó romantikusan áradó történetben ad feleletet. 19. század detektívtörténet francia szerző krimi magyar nyelvű regény sorozat része társadalomrajz letöltés https://data.hu/get/12873451/A_Lerouge_ugy_-_Emile_Gaboriau.epub https://data.hu/get/12873452/A_Lerouge_ugy_-_Emile_Gaboriau.mobi https://data.hu/get/12873453/A_Lerouge_ugy_-_Emile_Gaboriau.pdf -
-
Paige Toon-Akit mind szerettünk pdf 2018 Phoebe élete legnehezebb döntése előtt áll: menjen férjhez kamaszkori szerelméhez, és alapítson családot, vagy térjen vissza a francia Alpokba, hogy a szenvedélyének, a hegymászásnak hódolhasson? Eliza szerelmes egy férfiba, aki már rég nem az övé. Tulajdonképpen valószínűleg soha nem is volt az. Ráadásul az álma, hogy egyszer sikeres zenész lesz belőle, egyre elérhetetlenebbé válik. Rose-nak nincs munkája, és a kapcsolata is épp véget ért a barátjával. És ha ez mind nem lenne elég, arra kényszerül, hogy visszaköltözzön az anyjához. Ebben a három igen különböző lányban azonban van egyvalami, ami közös: Angus, a férfi, akit mind szerettek… angol szerző ausztrál baleset brit chick lit család gyász hegymászás kortárs magyar nyelvű regény romantikus váltott szemszög letöltés https://mega.nz/file/uC5WwbQC#NSp749rrCXtHz9wy8KqQXa7qn640gn-aUSJJcAA_cAs -
-
Hank Green: Az abszolút tökéletes izé 2018 epub Ebben a régóta várt regényben Hank Green, a Crash Course, a Vlogbrothers és a SciShow egyik alkotója magával ragadó, filmszerű mesét sző egy fiatal nőről, aki egyik napról a másikra celebbé válik, de csak később ébred rá, hogy olyasmibe keveredett, ami nagyobb és furább, mint bárki képzelné. A Carlok csak úgy felbukkantak. A huszonhárom éves April May hajnali háromkor New York utcáit rója, amikor belebotlik egy óriási szoborba. Lenyűgözi a megjelenése és a kidolgozottsága – olyan, mint egy három méter magas, szamuráj fegyverzetbe bújtatott Transformer –, ezért a barátjával, Andyvel forgatnak róla egy videót, amit a srác feltölt a YouTube-ra. April másnap egy nézettségi rekordokat döntögető videóra és egy új életre ébred. Hamar elterjed a hír, hogy a világ minden táján több tucat városban bukkantak fel Carlok – Pekingtől Buenos Airesig mindenhol –, és April, aki először készített róluk felvételt, azon kapja magát, hogy a nemzetközi média intenzív érdeklődésének középpontjába került. Kapva kap az alkalmon, hogy nyomot hagyjon a világban, de meg kell küzdenie azzal, ahogyan ez az újfajta hírnév a kapcsolataira, a biztonságára és a saját identitására hat. Aprilen a világ szeme, hogy kiderítse, mégis mik ezek a Carlok, és mit is akarnak tőlünk. Hank Green vlogger, vállalkozó, tudományos kommunikátor és még sok más egyéb. A cége, a Complexly videóit eddig több mint kétmilliárdszor nézték meg különböző csatornákon, például a SciShow-n, a Crash Course-on és a Vlogbrothersön. Montanában él a feleségével és a fiával. A Twitteren és a Facebookon @HankGreen néven szerepel. amerikai szerző biszexuális celeb identitás ifjúsági kortárs LMBTQ magyar nyelvű popkultúra regény sci-fi technika letöltés https://www.mediafire.com/file/2kralmashswg95o/Green_Hank_-_Az_abszolut_tokeletes_ize.epub/file - Laini Taylor - Füst és csont leánya 2 - Vér és csillagfény napjai (PDF) 2014 A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta – és a világ szenvedett miatta. A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll. Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze. A lány mint új feltámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol. Születhet vajon új remény az elveszett álmokból? letöltés https://data.hu/get/12882928/Fust_es_csont_leanya_2_-_Ver_es_-_Laini_Taylor.epub https://data.hu/get/12882929/Fust_es_csont_leanya_2_-_Ver_es_-_Laini_Taylor.mobi https://data.hu/get/12882930/Fust_es_csont_leanya_2_-_Ver_es_-_Laini_Taylor.pdf -
-
A. O. Esther - Frigg rokkája IV. 2018 epub Úgy tartják, mi, magunk írjuk a sorsunkat. De mi van akkor, amikor úgy tűnik, hogy minden összeesküdött ellenünk? Elkerülhető-e a végzet, ha foggal-körömmel küzdünk az álmainkért és azokért, akiket a legjobban szeretünk? Alex és Einarr lassan 2 hónapja keresik Sonját, de nem találják a lányt, aki egy helybéli családnál húzta meg magát. Egy nyilvános vásárban az egykori szerelmesek egy véletlen folytán mégis összetalálkoznak, de semmi nem az, aminek látszik. Sonja ráébred, ha élni akar, menekülnie kell. Asa igyekszik jó feleségként viselkedni, de férje uralma alatt egyre jobban összetörik a lelke. Alex szerelme elsöprő erővel dönti le a lány erkölcsi gátjait, ám mindketten tudják, nincs jövőjük, s ha nem vigyáznak, bimbózó románcuk véres áldozatokkal járhat. Hakon magasról tesz a száműzetésére, és úgy dönt, szembemegy fivére és a jarl akaratával, amikor felkutatja Sonját és megígéri neki, hogy teljesíti az utolsó kívánságát. A lány a kilenc napra kinyíló időkapu segítségével hazatér, ám az otthonának hitt világban rádöbben, hogy most maradt csak igazán magára. Einarr nem hajlandó lemondani Sonjáról, ezért tűzön-vízen át megy a lány után, amikor sarokba szorítják. Döntenie kell: Alex élete vagy a sajátja. Frigg rokkájának fénye ismét két, egymástól merőben más világ felett csillog sejtelmesen, ám nem tudni, kit enged át a jövőbe, és kit tart a múltban mindörökre… letöltés https://www.mediafire.com/file/vt8xdyguktji5cy/A.+O.+Esther+-+Frigg+rokkaja+IV.epub/file -
-
Michael Walden-Hédammuš újra száll
Horvatherzso posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Michael Walden-Hédammuš újra száll (Mysterious Universe: Paul Wittgen 1.) epub 2018 Paul Wittgen, a tengerészgyalogság zöldfülű hadnagya és maroknyi embere egy vesztes űrcsata után Neššaline halálos dzsungelében találja magát. Ám felocsúdni sem marad idejük a kényszerleszállást követően, ugyanis a bolygó elvileg az Impériumhoz hű vezetése máris a halálukat kívánja! Könyörtelen embervadászat veszi kezdetét, de Paul Wittgen segítőtársra lel Nadya de la Conte és cserfes szájú Herden 72-ese képében. Paul végül felveszi a kesztyűt, és azt teszi, amihez a legjobban ért: megdönti egy bolygó áruló kormányát! Háború, szerelem, mágia: Paul Wittgen megkezdi pályafutását a praetoriánus gárda felé. Michael Walden (Waldmann Szabolcs) regényének lapjain, a Mysterious Universe egyik népszerű karakterének, Paul Wittgennek, a legendás Brett Shaw barátjának kalandos élettörténete elevenedik meg. A leendő praetoriánus kalandjai során olyan titkok nyomára bukkan, amelyek még a von Anstettenek világát jól ismerő olvasók számára is számtalan meglepetéssel szolgálnak. letöltés https://mega.nz/file/CepSAJwD#lX_55H9NAF35Fib8S_W9z0pjdhtI7WocaAhKWpmq47g ---