-
Pontszám
1,587 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
About Piero
- Születésnap Október 30
Profile Information
-
Neme
Férfi
-
Lakhely
Budapest
Legutóbb itt jártak
9,803 profil megtekintés
Piero's Achievements
Betűszaporító (15/24)
17
Közösségi hírnév
-
Mindenkit előléptetnek, nekem meg most szűnt meg a munkahelyem... Szép kis újévkezdés, mondhatom.
-
Én ezen már meg sem lepődök. Én a múltkor tűzesethez hívtam a 112-t, 30 perc volt telefonálással együtt, mire egy rendőr kijött és értesítette a tűzoltókat is. Egyébként köszi a segítséget, nem tudtam hogy minden metrómegállóban van jegy-bérlet automata, rég jártam már Pesten. Albérletet úgy találtunk, hogy reggel beültünk az Árkádba és böngésztük az apródot, a legelső szimpatikust felhívtuk, kedden már költöztünk is, szóval már másfél hete itt lakunk, ráadásul munkát is sikerült találni.
-
Sziasztok! Vannak még itt régi motorosok? Szikla, Jaire, kik maradtak még itt a régiek közül? Egy kis tanácsadásra lenne szükségem igazság szerint olyantól, aki Budapesten él már jóideje. Két napig most Pesten leszünk a párommal melóügyben és albérletet is szeretnénk nézni, viszont nem tehetjük meg, hogy nonstop a neten lógunk. Milyen újságokat, kiadványokat ajánlottok, amiben lehet böngészni? Valamint melyik az a Nyugatihoz legközelebb eső hely, ahol lehet venni 24 órás BKV bérletet? Arra mindenképp szükségünk lesz, mert elég sok helyre kell mennünk. Köszi előre is a tippeket.
-
Sziasztok régiek-újak! Kivel mi újság van? Régen jártam erre, de jó érzés látni, hogy a megszokott arcok még jelen vannak!
-
De jó. Addig van jó dolgod, míg középiskolás vagy, utána csak jönnek csőstől a gondok... Szereted egyébként a sulit?
-
Én is albérletben lakom két jóbarátommal, meg az egyikőjük barátnőjével, jó kis társaság. Én egy éve körül vettem egy komolyabb fényképezőt és azóta is tanulgatom a fotózás "mesterségét", azzal próbálok egy kis kesst összekaparni, mostanra azt mondhatom, elég jól megy, majd hozok 1-2 fotót, ha érdekel valakit. Pestre úgy volt, hogy csütörtökön megyek a Budapest Parkba, mert Punnany Massif koncert lesz, én pedig megszállott rajongójuk vagyok, de mivel egy leányzó hívott, akivel hát nem akar sehová alakulni a kapcsolatunk miatta, valószínűleg kihagyom.
-
Nagyon régen. Nem admin lettem, először moderátor voltam, elég sokáig. Sajna sok időm elveszi a suli és a meló. Egyébként: Hát ezt meg honnan tudod?
-
Visszaköltöztem, mert a szívem oda húzott inkább (mint Nyíregyre), így iskolát is ott választottam. Web-programozónak tanulok, mellette pedig dolgozom a 11k-s Tescoban, mint kasszás-árufeltöltő, meg próbálkozok valami "szakmába" illő melót is találni, gyakorlat szempontjából jó lenne. Veled mi újság? Nem tudom pontosan, hogy meglehet-e, de utána fogok nézni! Túl sok abban a szemét, ritkán jár a kukásautónk...
-
Nem mondtál rosszat, lehet hogy a fórummotor még támogatja is a topikok letöltését pdf-be, vagy egyéb fájlba.
-
Mivel a beszélgetés itt kötetlen dolgokról szól és bizonyos időnként túlságosan felhalmozódnak a hozzászólások, új témát szoktunk nyitni, rég bevált dolog ez már. Fölöslegesen miért terheljük az adatbázist és a rendszert olyan többszáz oldalas topikokkal, amelyekben még csak keresni sem szokott szinte senki?
-
A második mondatoddal egyet kell, hogy értsek. Bár én nem teszteltem dízeles Fusion-t, kell neki gázfröccs indulásnál, annyi szent. A miénk lassan hetedik éves és sajnos átesett egy akkumulátor cserén, mert hidegindításkor a computere érdekesen villódzott. A fogyasztása az szerintem kicsit sok 7-8 litert megeszik nyáron, télen meg.. Arról ne is beszéljünk, előfordult már a 11 liter is. 1.4-es benzines 80LE-ről van szó. Nekem egyedül a váltója ellen van kifogásom, amellett hogy az 1-2 fokozatokat karcosan veszi, a hátramenet igen nyüglődős néha, némi kuplungjáték kell hozzá, hogy rendesen bevegye.
-
Mivel nálam működik jelenleg egy másik csatornára állítva, ezért a szomszéd oldaláról írom le, a jelerősség 3-as (a maximum az 5), és nincs rajta internet. Két falon kell a jelnek átmennie, a vevő gép pedig körülbelül 12 méterre van a routertől. Mivel a kábeles megoldást nem tudjuk megoldani a társasház kialakítása miatt, így egy másik routert üzemeltem be a szomszédhoz, WISP módra állítottam és lakáson belül meg már nincs gond a kábelezéssel. Köszönöm mindenkinek a segítségét.
-
Az msconfig automatikus indításait minden hónapban ellenőrzöm, csak a vírusírtó, meg az ATI driver indul magától, minden más ki van lőve. Fel volt anno téve az Asus FastBoot programja, de az meg mondhatni több kárt csinált, mert ezeknek a betöltendő programoknak a betöltési idejét késleltette, hogy a windows gyorsabban felébredjen. Kártevőírtás is rendszeres, azt amiatt nem említettem.
-
A router nálam van, sokszor mellette sem lehet használni. A sávszélességet nem használjuk ki teljesen, egy 5 megabites netről van szó, egyikőnk sem nagy letöltő típus, inkább böngészünk, ezért is döntöttünk a megosztás mellett. A routert más channel-re állítottam, ez valamelyest javított a problémán, de így sem tökéletes.