Ezt anno két évvel ezelőtt írtam...
ShanKie - A zenész
Mi ez? Vajon mi lehet?
Csend van, rettentő csend a koncertteremben.
Pár hangszer csak mi ott maradt,
És a földön heverő kólásüveg.
A székek üresek, olyan mintha sírnának,
És mintha mindent apró pókhálók borítanának.
Az épület elhagyatott, senki sincs odabent,
Talán nem is voltak, már régen nem.
Csak áll szerényen
Az utca szélén, esőverte, romos hangterem.
És mintha egyszerre szóra késztetné egy hang,
Az ajtó nyílik, s belép egy hajléktalan.
Régi faajtó, mely talán évtizedek óta állott kinyílatlanul,
Recsegő hang kíséri létét, amint a már dohosodó parkettára lép az elárvult.
Egyszerre megtörik az átok, hang szökik a kis terembe,
Már a székek sem árvák, a látogató helyet foglalt benne.
Újra mozdulás élménye, újra hangok tömkelege,
Ahogy az idegen a nagybőgő húrjait pengette.
Mintha minden táncra perdült volna,
Mintha minden élne, minden mosolyogna.
Szóra készteti a hangszereket,
Játszik rajuk, és élvezi, ahogy ujjai peregnek.
A hangszerek mind boldogok, vidám nóta hallatszik,
Újra életre kaptak, az egész terem pompában úszik.
Többen nem lesz néma soha,
És ez az úr nem egy hajléktalan, hanem a zenész, maga.