-
Pontszám
3,296 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
13
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: michonne75
-
A Dűne univerzum Frank Herbert eredetileg trilógiának tervezte művét, azonban az évek során egyre csak bűvült. Élete során azonban csak 6 regényt írt. Halála után fia, Brian és Kevin J. Anderson karolta fel az örökséget és írtak előzményeket, illetve folytatásokat a sorozathoz (köztük a két utolsó kötetet az eredeti A Dűne-ciklushoz), részben Frank Herbert vázlatai, utalásai, részben saját ötleteik alapján. A történeteket folyatoasan, jelenleg is írják. A könyveket nem a megjelenés szerinti, hanem kronológiai sorrendben töltöttem fel. Az adatlap tartalmazza a történetek időpontjait is. Rövidítések magyarázata: L.E.: Liga előtt L.SZ.: Liga szerint A Liga: A Liga, bár látszólag mindig a Nagy Házak befolyása alatt állt, az űrutazás feletti monopóliuma miatt az egyik legnagyobb politikai hatalom. Ők határozták még évezredeken át, hogy ki végzi a fűszer bányászatát és szállítását, az elvárásaiknak pedig nem lehetett ellent mondani. Titokzatos csoport, a működéséről kevés információt ad ki. Legbefolyásosabb (de egyben leginkább függő helyzetű) tagjai a Navigátorok, de fontos szerepet töltenek még be az Adminisztrátorok, a navigátorok segédei, a nagykövetek, és az egyéb segédek is. A liga tagjai szürke egyenruhában járnak, a ruhaujjukra pedig a végtelenség analemma pecsétjét hímezik. Paul Atreides uralkodásának első pillanatától teljes jelentést kér a Liga minden tevékenységéről, de még ő is tehetetlen a navigátorokkal szemben - ezek a lények képesek leárnyékolni a jövőbe látó képességét saját hatalmukkal, így a Liga elengedhetetlen szerepet kap minden ellene induló szervezkedésben is.
-
data prémium Orphan Black: Echoes (2023 – 1. T. Évad) [1080p / 6CH / EngDub/HunSub]
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Sorozatok (DL)
9. rész feltöltve. -
Sabaa Tahir – Szunnyadó parázs sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Sabaa Tahir – An Ember in the Ashes Series” témában találhatók.) *** Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs (Szunnyadó parázs sorozat 1.) Eredeti cím: An Ember in the Ashes Eredeti kiadó: Harper Voyager, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Szunnyadó parázs Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Carta Light Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Ruzsa Kata Laia rabszolgalány az írástudók népéből. Elias katonanövendék a harcosok közül. Egyikük sem szabad: mindketten a birodalom könyörtelen rendjének rabjai. A harcosok birodalmában az ellenszegülést halállal büntetik. Akik nem kínálják fel életüket és vérüket a császárnak, azok azt kockáztatják, hogy szeretteiket kivégzik, a birodalom elpusztít mindent és mindenkit, ami és aki kedves számukra. Ebben a kíméletlen világban él Laia, akit a bátyjával együtt nagyszüleik nevelnek. A kis család szegényesen tengődik napról napra. Igyekeznek kerülni a birodalom figyelmét, hiszen sokszor tanúi lehettek annak, mi történik az olyanokkal, akik szembeszegülnek a hatalommal. Ám amikor Laia bátyját lázadás vádjával lefogják, a lány nehéz döntésre kényszerül. Az Ellenállás titkos csoportjának tagjai segítséget ígérnek neki testvére kiszabadításához, de cserébe azt kérik, hogy legyen a kémjük a harcosokat kiképző Sötétszirt katonai akadémián, ahová a kegyetlen parancsnoknő szolgájaként kerül be. Munkája során Laia megismerkedik Eliasszal, aki évfolyamelső az akadémián, az avatás küszöbén áll. Mégis szökésre készül, pedig pontosan tudja, hogy ezért kínzás és halál jár. Ám Elias már nem hisz abban, hogy a harcosok kegyetlensége a birodalom érdekén kívül egyéb ügyet is szolgálna, és meg akar szabadulni a zsarnokságtól, melynek fenntartására kiképezték. Laiával hamar ráébrednek, hogy a sorsuk szálai összefonódtak, és hogy a döntéseik akár a birodalom jövőjét is megváltoztathatják. Vajon összeütközik és harcban szétrobban, vagy éppen eggyé olvad a két fiatal világa? „Lebilincselő, mint Az éhezők viadala, képzeletgazdag, mint a Harry Potter, és kegyetlen, mint a Trónok harca.” – Public Radio International *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,13 MB https://data.hu/get/14112019/Sabaa_Tahir_-_Szunnyado_parazs_sorozat.zip
-
Alwyn Hamilton – A sivatag lázadója sorozat *** Alwyn Hamilton: A homok leánya (A sivatag lázadója sorozat 1.) Eredeti cím: Rebel of the Sands Eredeti kiadó: Viking Books for Young Readers Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A homok leánya Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Béresi Csilla Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó. Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő. Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal. Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá. Alwyn Hamilton: A szultán foglya (A sivatag lázadója sorozat 2.) Eredeti cím: Traitor to the Throne Eredeti kiadó: Viking Books for Young Readers Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A szultán foglya Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Béresi Csilla Hatalom. Szerelem. Árulás. Amani, a Kékszemű Bandita több mint egy éve harcol a Lázadó Herceg mellett, és már az egész világon félik a nevét. Amikor egy váratlan támadás során elrabolják, erejétől megfosztva és szerelmétől elszakítva a szultán palotájában köt ki – ez pedig olyan hely, ahol minden sarok mögött veszély leselkedik. Intrika, gyanú és félelem érezhető a falak között, de Amani igazi sivatagi lányként hamar rálel a túlélés titkaira. Dacolva minden veszéllyel kémkedni kezd a lázadóknak, ám ahogyan egyre több időt tölt magával a szultánnal, ráadásul a múltja különös alakokban bukkan fel előtte, szívében kétségek merülnek fel, hogy vajon a jó oldalon áll-e. De ez itt még közel sem a vég, hiszen, mint tudjuk: „Az új hajnal új sivatagra köszönt.” Alwyn Hamilton: A vég hősnője (A sivatag lázadója sorozat 3.) Eredeti cím: Hero at the Fall Eredeti kiadó: Viking Books for Young Readers Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: A vég hősnője Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Béresi Csilla Lázadás. Szenvedély. Végzet. A felkelők nagy részét elfogták, a Lázadó Herceg meghalt. Legalábbis ezt hiszik, akik látták a kivégzését. Azonban Amani és szabadon maradt társai tudják, hogy nem ez az igazság, és minden nehézség ellenére elhatározzák, hogy kiszabadítják foglyul ejtett társaikat, még ha ahhoz át is kell jutniuk egy halálos tűzfalon, valamint olyasvalaki segítségét kell kérniük, aki hosszú-hosszú ideig bezárva élte az életét – és nem ok nélkül. Ha ez sikerül nekik, megpróbáltatásaiknak még nem érhet végük, hiszen dzsinnek, emberek, demdzsik és más különös lények hadán át meg kell vívniuk utolsó csatájukat, mely során meg kell ölniük a szultánt és csatlósait, hogy új hajnal köszönthessen a sivatagra. Amani, Jinnel az oldalán, minden akadályon átjut, ám amikor egy fülledt, forró éjszakán kimondják a bűvös szavakat – „mindent neked adok, ami vagyok; mindenem a tiéd” –, még nem tudják, mennyire végzetes is lehet a szenvedély, mely nap mint nap lángra gyújtja őket egymás iránt. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,06 MB https://data.hu/get/14112018/Alwyn_Hamilton_-_A_sivatag_lazadoja_sorozat.zip
-
data Serena Valentino-Gonosztevők sorozat könyvek-Ajánlott sorrendben olvasni.
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Serena Valentino – A különös nővérek (Gonosztevők sorozat 6.) A három boszorkány története Eredeti cím: The Odd Sisters Eredeti kiadó: Disney-Hyperion Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: A különös nővérek Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Halmai Gergely Mindannyian ismerjük a Gonosz Mostoha, a Szörnyeteggé vált Herceg, Ursula, a tenger boszorkánya és Demóna, a Sötét Tündér legendás történetét. Ám kezdetben egyikük sem volt gonosz. A három különös nővérnek – Lucindának, Rubynak és Marthának köszönhetően azonban megváltozott az életük. Hiszen akiket ezekkel az átkozott boszorkányokkal összehozott a sorsuk, azok minden idők leghíresebb és legaljasabb gonosztevőivé váltak az idők során. A különös nővérek szörnyeteggé változtattak minden ártatlan lelket, és amerre jártak, káoszt hagytak maguk után. A sok szenvedés után mindenki az igazságra áhítozik. Ám ha kiderül ezeknek az ördögi perszónáknak a titka, az mindent fenekestül felforgat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 16,8 MB https://data.hu/get/14110913/Gonosztevok_sorozat_6._Serena_Valentino_-_A_kulonos_noverek.zip -
Donald Ray Pollock – Mindig az ördöggel Eredeti cím: The Devil All the Time Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Mindig az ördöggel Magyar kiadó: Libri, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Berta Ádám A hit és erőszak új amerikai mestere. Donald Ray Pollock lebilincselően sötét Amerika-víziójában egy csapat szélsőséges szereplő életét követi a második világháború végétől a hatvanas évekig. Willard, a Csendes-óceáni szigeteken lezajlott vérengzésből visszatért veterán nem tudja megmenteni rákban szenvedő, gyönyörű feleségét, Charlotte-ot – hiába áztatja hektónyi áldozati vérbe az imatuskót, ahol naponta órákat fohászkodik az életéért. Egy másik házaspár, Carl és Sandy az országutakon portyázik és gyilkol. Modellek után kutatnak, és miután lefényképezik, ki is végzik őket. Feltűnik a színen a pókidomár prédikátor, Roy, aki tolószékben ülő társával együtt bujkál a törvény elől. Ők azok az ámokfutók, akik közt Willard és Charlotte árvaságra jutott fia, Arvin – minden szörnyűség dacára – jó emberré szeretne válni, de ehhez előbb brutális módon meg kell harcolnia az igazáért. Pollock mesteri regénye megdöbbenti és mélyen megindítja olvasóit. Oliver Stone Született gyilkosok című filmjének beteges intenzitása párosul benne Cormac McCarthy katarktikusan mély emberi rémségeivel. Valódi kortárs szépirodalom. Donald Ray Pollock 1954-ben született. 1973-tól 2005-ig kétkezi munkásként dolgozott a Mead Papírgyárban (Chillicothe, Ohio). 2008-ban jelentette meg első kötetét Knockemstiff címmel, amelyet a kritikák egybehangzó elismeréssel fogadtak. Mindig az ördöggel című második műve 2011-es megjelenésekor a hónap könyve lett az Amazonon, 2012-ben Franciaországban pedig az év legjobb könyvének választották. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,17 MB https://data.hu/get/14109616/Donald_Ray_Pollock_-_Mindig_az_ordoggel.zip
-
data free Nic Pizzolatto – Galveston
michonne75 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Nic Pizzolatto – Galveston Eredeti cím: Galveston Eredeti kiadó: Scribner, New York Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Galveston Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Roboz Gábor Roy Cady, a texasi végrehajtó egy nap megtudja, hogy tüdőrákja van. Miután a főnöke megpróbálja megöletni, kénytelen elmenekülni a helyszínről Rockyval, a tizennyolc éves lánnyal, akit kemény családi háttere prostitúcióba kényszerített. Együtt indulnak útnak, hogy minél távolabb kerüljenek a veszélytől, és miközben bejárják a mocsárvidékekkel és züllött alakokkal teli louisianai-texasi régiót, meg kell tanulniuk, mihez kezdhetnek egymással. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,27 MB https://data.hu/get/14109617/Nic_Pizzolatto_-_Galveston.zip -
data free Sienna Cole könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Sienna Cole – Ahol a százszorszépek nyílnak Kiadó: Agave Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2020 A szociális fóbiával küzdő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte? Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer. A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik. Hármójuk sorsszerű találkozása nem csupán a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak. Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,38 MB https://data.hu/get/14109618/Sienna_Cole_-_Ahol_a_szazszorszepek_nyilnak.zip -
data free Sienna Cole könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Sienna Cole – Mike Marshall és Dr. Miranda Crane sorozat *** Sienna Cole: Elmejáték (Mike Marshall és Dr. Miranda Crane sorozat 1.) Kiadó: Agave Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019, 2021, 2022 „Élni vagy túlélni” Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik. Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri. Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak. Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el. Sienna Cole: A köd után (Mike Marshall és Dr. Miranda Crane sorozat 2.) Kiadó: Agave Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019, 2021, 2022 A gonosz köztünk jár San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot. Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál. Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot? Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá. „Sienna Cole nem kerülgeti a kényes témákat, nem dugja a homokba a fejét. Tudatosan olyan tárgykört választ, amely hallatán a legtöbben elfordítják a fejüket.” – Niitaabell Világa „Sienna Cole rettentően tehetséges írónő korlátlan fantáziával és páratlan stílussal.” – Kitablar Blog Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót. *** Formátum: pdf Méret: 3,05 MB https://data.hu/get/14109621/Sienna_Cole_-_Mike_Marshall_es_Dr._Miranda_Crane_sorozat.zip -
data free Sienna Cole könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Sienna Cole – Lefelé a folyón Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019, 2020, 2021 Te hiszel a sorsszerűségben? 2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk. Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg. Sienna Cole, a hatalmas sikerű Négyszáz nap szabadság című regény szerzője páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,26 MB https://data.hu/get/14109620/Sienna_Cole_-_Lefele_a_folyon.zip -
data free Sienna Cole könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Sienna Cole – Reményszimfónia Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2018 Zene és szerelem Bécs szívében. Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie. Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől. Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot? Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,66 MB https://data.hu/get/14109623/Sienna_Cole_-_Remenyszimfonia.zip -
data free Sienna Cole könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Sienna Cole – Az álmok küszöbén (novella) Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 A Négyszáz nap szabadságból megismert Dena Roberts elmeséli, hogyan indult a karrierje a londoni reklámcégnél, ahol sorsa elválaszthatatlanul összeforrt a sármos, ám megközelíthetetlen Patrick Byrne-nel és a szemtelen macsóval, Jason Prestonnal. Tudd meg az előzmény-novellából, hogyan kezdődött hármuk különös kapcsolata, mely végül a négyszáz napig tartó kalandhoz vezetett. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 970 kb https://data.hu/get/14109619/Sienna_Cole_-_Az_almok_kuszoben.zip -
data free Sienna Cole könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Sienna Cole – Négyszáz nap szabadság Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Elképzelted már, milyen lenne egyszerűen kilépni az életedből? Magad mögött hagyni mindent? Dena egy jó nevű londoni reklámügynökségnél dolgozik, és minden vágya, hogy fényes karriert fusson be a szakmájában. A barátja épp arra készül, hogy megkéri a kezét, Dena azonban hallani sem akar a házasságról. Jason a cég nőcsábásza, igazi életművész, akinek mindig lapul egy vicc a tarsolyában. A bohócjelmez mögött azonban régi sérelmek lappanganak. A hallgatag és megközelíthetetlen Patrick áll az ügynökség élén, és egy nap ő örökli az egész reklámbirodalmat. Házassága zátonyra fut, mikor megtudja, hogy a felesége megcsalja. Mindhármuk élete gyökeres fordulatot vesz, amikor egy ártatlannak induló hétvégi kiruccanás szenvedélyes afférba torkollik. A rendhagyó, titkos viszony felforgatja mindennapjaikat, melyek már egyikük számára sem ígérnek boldogságot. Úgy határoznak, belevágnak életük legnagyobb kalandjába, hogy megtalálják és megtapasztalják a mindannyiuk által áhított szabadságot. De vajon van-e létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak? Létezik-e korlátlan szabadság? És ha igen, hol kell keresni? Meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól? Sienna Cole szenvedéllyel és drámával tűzdelt romantikus története ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az utazás nemcsak lélegzetelállító tájakra kalauzol, de a lélek legmélyebb bugyraiba is elvezet. Formátum: pdf Méret: 2,79 MB https://data.hu/get/14109622/Sienna_Cole_-_Negyszaz_nap_szabadsag.zip -
Sienna Cole & Laura Porter – Száz évvel utánad Magyar kiadó: Publio, Győr Magyar kiadás éve: 2016 A nevem Kate Harris-Woods, és ez az én történetem. Átlagos lány vagyok, középszerű élettel, semmi kiemelkedőt nem vittem véghez – egészen mostanáig. Azt hittem, az új életem akkor kezdődött, amikor Londonba költöztünk a férjemmel. De most már tisztán látom, hogy Párizs volt a célállomás. Gyere velem, és végigvezetlek a naplómban egy olyan történeten, ami most íródik, de 1853-ban vette kezdetét egy fiatal párizsi szerelemmel. Egy időutazásra invitállak, amely során beleolvashatsz, hogyan kapcsolódik össze egy több mint száz évvel ezelőtt élt férfi története az enyémmel. Olyan síron túli üzenetet tartogatok neked, ami időtlen igazságokat rejt. Bemutatom azt az embert, aki megváltoztatta az életem. Velem jössz? Formátum: pdf Méret: 1,49 MB https://data.hu/get/14109624/Sienna_Cole__Laura_Porter_-_Szaz_evvel_utanad.zip
-
data prémium Elbűvölő megtévesztés / Captivating the King (2024 - 1. T. Évad) [1080p / 6CH / KorDub/HunSub]
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Sorozatok (DL)
8-10. rész feltöltve- 7 hozzászólás
-
- 1
-
- romantikus
- sorozat
-
(and 2 more)
Címkével ellátva:
-
data prémium Elbűvölő megtévesztés / Captivating the King (2024 - 1. T. Évad) [1080p / 6CH / KorDub/HunSub]
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Sorozatok (DL)
7. rész feltöltve.- 7 hozzászólás
-
- 1
-
- romantikus
- sorozat
-
(and 2 more)
Címkével ellátva:
-
data free John Gilstrap könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
John Gilstrap – Túlélés Eredeti cím: Scott Free Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Túlélés Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Palkóné Tabi Katalin Egy tizenhat éves kamasz, Scott O'Toole meggondolatlanul rááll, hogy barátja repülőgépével elmenjenek egy késő esti rockkoncertre. Hatalmas hóviharba kerülnek, a Cessna lezuhan, a pilóta meghal, Scott pedig ott találja magát a fagyos téli rengetegben egyedül, élelem nélkül, távol a civilizációtól. Mindent ki kell hoznia magából, hogy életben maradjon, mert a vadon nem ismer kegyelmet. Mialatt az apja kétségbeesetten a megmentésén fáradozik, Scott egy különös alak vendégeként egy távoli faházban talál menedéket, és azt hiszi, megpróbáltatásai véget értek. Ám kiderül, hogy egy szörnyű bűncselekmény közepébe csöppent, amelyet csak ő tud megakadályozni. A fiúnak hamarosan rá kell jönnie, hogy az igazi borzalom csak most kezdődik el… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,91 MB https://data.hu/get/14104674/John_Gilstrap_-_Tuleles.zip -
data free John Gilstrap könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
John Gilstrap – Nathan futása Eredeti cím: Nathan's Run Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Nathan futása Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Janáky István Lebilincselő olvasmány ez a könyv, a krimiirodalom egyik legfeszesebben megszerkesztett, legdrámaibb alkotása, nem csoda, ha egyik napról a másikra világsiker és potenciális filmsiker is lett. Hőse egy „jó családból” származó, ám árván maradt tizenkét éves kisfiú, aki a fiatalkorúak börtönébe kerül, s ott, a magánzárkában megöl egy őrt, majd elmenekül. S ahogy elkezdődik Nathan „futása”, hihetetlen irammal kezd száguldani a történet. Ez a könyv egyébként sem múló olvasmány. Nathan alakja rendkívül rokonszenves, felzaklató, és maradandó tényezőként rakódik le az olvasó emlékezetében. Formátum: pdf Méret: 1,26 MB https://data.hu/get/14104673/John_Gilstrap_-_Nathan_futasa.zip -
John Gilstrap – Jonathan Grave sorozat *** John Gilstrap: Könyörtelenül (Jonathan Grave sorozat 1.) Eredeti cím: No Mercy Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: Könyörtelenül Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Szabó István Jonathan Grave nem hiába töltött tizenhét évet az amerikai hadsereg különleges egységénél: mindent megtanult, amire túszmentőként később szüksége lehet. Megannyi sikeres mentőakcióval a háta mögött most mégis kis híján beletörik a bicskája az új megbízatásba. Jól menő magáncége rátermett személyzetét és minden létező technikát be kell vetnie, hogy kiderítse, mibe is keveredett valójában, amikor egy elrabolt egyetemista fiú kiszabadítására vállalkozott. Ahogy kezdi felderíteni a történetet, a szálak titkos vegyi fegyverekhez, világuralomra törő félkatonai szektához, emberrablókhoz vezetnek. Ám egyvalamire mindezekkel együtt sem számíthatott. Az egymással szövetkező, illetve vetélkedő erők tőle is személyes áldozatot követelnek: legdrágább kincse, szeretett egykori felesége életét. Jonathan összeomlik, és könyörtelen bosszúhadjáratot indít elpusztított feleségéért és az igazságért. John Gilstrap: Túszdráma (Jonathan Grave sorozat 2.) Eredeti cím: Hostage Zero Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Túszdráma Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Stein Antal Harvey Rodriguez, a többszörösen kitüntetett amerikai veterán tengerészgyalogos csalódottan kivonult a társadalomból: a hobók magányos, de szabad életét éli, miután egy tizenéves lány megrágalmazta zaklatással. Amikor egy reggelen azonban a sátra közelében rátalál egy elkábított fiúra, akit volt medikusként szerzett tapasztalatainak köszönhetően sikerül visszahoznia az életbe, olyan események sodrába kerül, amelyek ellen eleinte kézzel-lábbal tiltakozik. Abban a meggyőződésben, hogy ezzel jó ügyet szolgál, csatlakozik Jonathan Grave, a túszmentés specialistája kis csapatához, hogy megtaláljon és hazahozzon egy Kolumbiába menekített s ott egy kokaintelepen rabszolgasorban tartott gyermeket, s eközben felgöngyölítsen egy szövevényes bűnügyet, amelynek szálai egyenesen a világpolitikai események egyik fő irányítójához vezetnek. John Gilstrap: Ultimátum (Jonathan Grave sorozat 4.) Eredeti cím: Damage control Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Ultimátum Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Vörös Beáta Egy busznyi misszionárius Mexikó határvárosában túszejtők markába kerül. A túszok szinte még gyerekek, a tét hárommillió dollár. A megbízó egy új-mexikói szekta homályos múltú vezetője. Jonathan Grave túsztárgyaló a tőle megszokott felkészültséggel és precizitással lendül akcióba, hogy kiszabadítsa a fiatalokat. A küldetés azonban váratlanul tragikus fordulatot vesz: ismeretlen fegyveresek bukkannak fel a semmiből, és a túszdráma vérfürdőbe torkollik. Bár Jonathan és társa, Boxers összeszokott párost alkotnak, és vitathatatlanul a szakma legjobbjai, minden erejüket latba kell vetniük, hogy épségben hazajuttassák az „értékes rakományt”, a tragédia egyetlen túlélőjét, Tristant. Miközben a kis csapat egyre mélyebbre hatol a mexikói őserdőbe, hogy kijusson az országból, lassan testet ölt a valódi ellenség is, amely még a dzsungelnél is sötétebb és kiismerhetetlenebb: a mexikói drogmaffia és az Egyesült Államok titkos hírszerzésének szövevényes, kegyetlen világa. John Gilstrap lebilincselő, fordulatokban gazdag legújabb regénye megdöbbentően sokat mond el az emberi tartásról, büszkeségről és az akarat mindenekfeletti erejéről. John Gilstrap: Árulás (Jonathan Grave sorozat 5.) Eredeti cím: High Treason Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Árulás Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Kőműves Erika Washington egyik éjszakai szórakozóhelye fergeteges bulijairól híres. Hétvégén óriási tömeg lepi el, ami igencsak kockázatos, ha a testőrségnek éppen egy előkelő vendéget kell védenie. Márpedig ezen az estén maga a first lady, Anna Darmond mulat itt, és úgy tűnik, hogy erről a testőrökön kívül másnak is tudomása van: tűzharc alakul ki, és az asszonyt elrabolják… Az FBI igazgatója még a saját embereiben sem bízhat, ezért úgy dönt, teljes titoktartás mellett felbéreli Jonathan Grave-et, hogy a first ladyt kiszabadítsa. Grave különleges túszmentő egységével, a fegyvermániással, a számítógépzsenivel karöltve, együttes erővel igyekszik a nő nyomára bukkanni. A nemzetbiztonsági üggyé duzzadó emberrablás során mindenki maszk mögé rejtőzik, és mire a csapat az összes álarcot képes letépni, számtalan titok kerül napvilágra: a first lady hajmeresztő múltjáról és egy olyan végzetes erőről, amely nem mást akar térdre kényszeríteni, mint az Amerikai Egyesült Államokat… John Gilstrap (Könyörtelenül, Intő jel) legújabb regényében feszültség, izgalom és borzongás kéz a kézben jár; a fordulatos, lebilincselő kötet pedig még az utolsó oldalakon is tartogat meglepetést. *** (A harmadi kötet – Intő jel – keresés alatt.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 13,7 MB https://data.hu/get/14104672/John_Gilstrap_-_Jonathan_Grave_sorozat.zip
-
Nicholas Edwards – Arachnophobia Eredeti cím: The Lost Girls Of Paris Eredeti kiadó: The Walt Disney Company Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: Arachnophobia Magyar kiadó: Móra, Budapest Magyar kiadás éve: 1995 Fordította: Munkácsy László, Szilágyi Zsuzsa Az emberben ősi félelem és banonás tisztelet él a pókokkal szemben. Egy pókhálókkal átszőtt padlás vagy pince látványa már önmagában borzongást vált ki mindenkiből, de különösen olyasvalakiből, aki a „hagyományos” félelmen felül még arachnofóbiában, azaz pókiszonyban is szenved! Ross Jennings kisfiú kora óta retteg a pókoktól, és pont őt éri az a kellemetlen meglepetés, hogy a farmján álló pajtában különös póktenyészet alakul ki. Rossnak szembe kell néznie félelmeivel, hogy leszámolhasson a pókokkal! A regény az 1990-es nagysikerű film, illetve Don Jakoby és Wesley Strick forgatókönyve alapján készült. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 0,98 MB https://data.hu/get/14104671/Nicholas_Edwards_-_Arachnophobia.zip
-
több tárhely Richard Preston könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Richard Preston – A Kobra-ügy Eredeti cím: The Cobra Event Eredeti kiadó: Random House, New York Eredeti kiadás éve: 1997 Magyar cím: A Kobra-ügy Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Komáromy Rudolf New Yorkban, egy szép tavaszi reggelen egy tizenhét éves gimnazista lány arra ébred, hogy rossz a közérzete, biztosan elkapta az influenzát. Néhány óra elteltével szörnyűséges görcsök és öncsonkítás után megmagyarázhatatlan módon meghal. Néhány hasonló szimptómákkal járó haláleset után az atlantai Járványügyi Központból átirányítanak New Yorkba egy tehetséges fiatal járványkutatót, aki megkezdi, majd hatáskörét messze túllépve saját szakállára folytatja a nyomozást. Egy titkos terrorelhárító akció története ez a regény. Nagyon is valós, lélegzetelállítóan félelmetes, drámaian fenyegető eseményről szól, ráadásul az avatott Richard Preston, a Halálzóna világsikert aratott írójának tollából. A történet maga fikció, de a biológiai fegyverkezés terén komoly tudományos ismereteken alapszik. Szorongató igazság ugyanis, hogy napjainkban egyre könnyebben előállíthatóak és a terroristák kezében mind veszedelmesebb fegyvert képeznek a fekete biológia termékei. Preston az FBI-t, az Egyesült Államok katonai és népegészségügyi szervezeteit, az idegen országokban működő kémhálózatokat hívja segítségül, az ő való tevékenységükre alapozza hátborzongató írását. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,23 MB https://data.hu/get/14104670/Richard_Preston_-_A_Kobra-ugy.zip -
Rafael Marín - Sherlock Holmes és az Einstein-gyár Eredeti cím: Elemental, querido Chaplin Eredeti kiadó: Ediciones Minotauro Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: Metropolis könyvek Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Horváth Hermina Sherlock Holmes, a világhírű detektív kilép Sir Arthur Conan Doyle klasszikus krimijeinek lapjairól, hogy közös nyomozásba kezdjen a fiatal Charlie Chaplinnel egy világméretű összeesküvés után. Ördögi terv bontakozik ki előttük egy titokzatos szekta mesterkedéseiről, amely a zsenik rémuralmának korát hozhatja az emberiségre. A spanyol szerző formabontó sikerkönyvben kitalált és valóban létezett személyek együtt alakítják civilizációnk titkos történelmét. Egy nehezen besorolható mű a szépirodalom és a lektűr határán, amely egyaránt él a humor és a feszültségteremtés eszközeivel, hogy maradandó élményt nyújtson az átlagkönyvekbe belefásult olvasóknak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,11 MB https://data.hu/get/14103434/Rafael_Marin_-_Sherlock_Holmes_es_az_Einstein-gyar.zip
-
data free Christian Charrière könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Christian Charrière – Iscambe erdeje Eredeti cím: A kLa forêt d'Iscambe Eredeti kiadó: Points, Franciaország Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Iscambe erdeje Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Miklós Lívia A magasabb szintű emberi civilizáció megszűnt létezni. Európa jó részét sűrű erdő borítja. A vaskézzel kormányzott Marseille-ből útnak indul egy remete és tanítványa, mert a legendák szerint a járhatatlan sűrűség közepén ott vannak valahol egy Párizs nevű csodálatos helynek a romjai, melyek között minden kérdésükre megtalálhatják a választ. Aki azonban eddig be mert hatolni Iscambe erdejébe, annak az irdatlan fák zöldellő labirintusában megbomlott az elméje, vagy a rengeteget lakó különös fenevadak szaggatták szét testét. A két vándor mégis vállalja a veszélyeket, sőt segítőtársaik is akadnak útjukon. Azt viszont nem is sejtik, hogy nyomukban még egy vérszomjas ellenség jár: a marseille-i urak zsoldoshada, akiknek feladata, hogy bármi áron megakadályozzák az ősi tudás visszatértét kényelmes keretek közé szorított világukba. Charrière költői, pikareszk látomása sok méltatója szerint J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének stílusát idézi, és ahogy Tolkiennél a szöveg keletkezésének hátterében ott sejlik a fasizálódó Európa katasztrófájának rémképe, úgy az Iscambe erdeje is időszerűbb ma, mint valaha, reménysugár a bizonytalanság rengetegében eltévedt kontinens írástudói számára. „A francia fantasy mesterműve, költészetet vegyít a szatírába. Vicces és gyönyörű.” – Le cafard cosmique Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,37 MB https://data.hu/get/14103433/Christian_Charrire_-_Iscambe_erdeje.zip -
data free Christian Charrière könyvei
michonne75 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Christian Charrière – Helyettem, kis virág… Eredeti cím: Dites-le avec des fleurs Eredeti kiadó: Librairie Arthéme Fayard Eredeti kiadás éve: 1969 Magyar cím: Helyettem, kis virág… Magyar kiadó: Magvető, Budapest Magyar Könyvklub / Saxum, Budapest A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Albatrosz könyvek A Krimi Klasszikusai Magyar kiadás éve: 1970, 1997 Fordította: Klumák István Az Atlanti-óceán francia partján, mesebeli virágoskert közepén álló villában éli többé-kevésbé idilli életét a Berger család, míg egy virágillattól terhes, forró nyáron színre nem lép a káprázatosan szőke Ursula, az egynyári német gyereklány. Ettől fogva a ház különös, megmagyarázhatatlan események színhelye lesz, sorra tünedeznek el a család tagjai, s a borzalmak egyre fokozódnak… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,18 MB https://data.hu/get/14103432/Christian_Charrire_-_Helyettem_kis_virag.zip -
data free Al Robertson – Állomás sorozat
michonne75 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Al Robertson – Állomás sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények az „Al Robertson – Station Series” témában találhatók.) *** Al Robertson: Égtörés (Állomás sorozat 1.) Eredeti cím: Crashing Heaven Eredeti kiadó: Gollancz, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Égtörés Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Varró Attila Amikor a Totalitás lázadó mesterséges intelligenciái legyőzték a Panteon vállalatait, az emberiség veszített igazán. A Föld már nem több mérgező pusztaságnál, a túlélők az Állomáson, a Panteon egyik iparosított aszteroidáján tengődnek. Jack Forster a Panteon alkalmazásában állt, az elméjébe épített harci MI-vel, Hugo Fisttel vadászott a Totalitáshoz átállni készülő MI-kre a Naprendszer peremén. Mocskos háború volt, a férfit megviselte, de Fist úgy élvezte, mint semmi mást. Miután visszatérnek az Állomásra, alig néhány hetük van kideríteni, ki ölte meg a legfontosabb embert Jack életében. Amikor ugyanis Fist licence lejár, átveszi gazdája testének irányítását, és ezzel a férfinak végleg vége. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,97 MB https://data.hu/get/14103429/Al_Robertson_-_Allomas_sorozat.zip