-
Pontszám
3,296 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
13
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: michonne75
-
Csepregi Tamás – Szintetikus álom Kiadó: Tuan, Budapest Kiadás éve: 2009 2081-ben a Pest-Buda Agglomerátum Rt. falai között nyolcmillió ember éli mindennapjait. A zsúfolt tömbházak szerencsétlenjeit és a védett körzetek kiváltságosait egy világ választja el egymástól, mégis mindannyian a város foglyai. A mindenható Rt. évtizedekkel ezelőtt az utolsó pillanatban mentette meg a társadalmat a pusztulástól, és az újabb katasztrófát elkerülendő, vasmarokkal tartja kezében az irányítást. Az emberek egyszerre vágyják és félik a falakon túli, ismeretlen világot, miközben a túlélésért küzdenek. A népességet megtizedelő kórral a rettegett Szolgálat veszi fel a harcot, az Rt. irányította rendőrség pedig egyszerre próbálja ellenőrzés alatt tartani a punk-bandák összecsapásaitól hangos körzeteket, és a cenzúrázott Hálót kijátszó adat-jackek földalatti szervezetét. A Kínai Legitim Körzet menedzserklánjai égbetörő üvegpalotáik biztonságából figyelik, ahogy a XXII. század felé közeledve Pest-Buda lassan elemészti önmagát. A cyber-noir hangulatát megragadó kötetben kilenc történetet olvashatunk a jövő Pest-Budájának fülledt, fémszagú éjszakáiból és monszun áztatta utcáiról, ahol az emberi sorsok apró áramkörök módjára fonódnak egybe, és ahol a véletlen és a végzet közötti határ elmosódni látszik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,63 MB https://data.hu/get/14147351/Csepregi_Tamas_-_Szintetikus_alom.zip
-
több tárhely Jonathan Cross (Benyák Zoltán) könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Jonathan Cross – Veszett lelkek városa Kiadó: Ágenda, Budapest Kiadás éve: 2007 Blackyard más, mint a többi város. Ide mindenki egy ódon busszal érkezik, legyen elnök, vagy egy örök lázadó, mint Nick Sanders. Az utcákon fagyos szél söpör, s ha éjszaka feltűnik a rettegett halottaskocsi, a város megannyi lakója reszketve kulcsolja imára hitetlen kezét, hogy a feketébe öltözött sírásó ne érte jöjjön. Ilyenkor az ittlét gyötrelmeit feledve könyörögnek a maradásért, hisz aki elhagyja ezt a rémisztő betonkatlant, az utolsó útjára indul, amely épp úgy vezethet a megváltó szabadságba, mint az örök kárhozat mocsarába. Nick nem hiszi a sorsot.Am az itt töltött időtlen napok alatt ráébred, nincsenek véletlenek a Veszett Lelkek városában. Az apró jelek lassan feltárják előtte Blackyard valódi énjét. Elhagyhatja-e Nick ezt a helyet, ahol minden nap akarva-akaratlan vezeklés a bűneiért? Szabadulhat-e ebből a börtönből, ahonnan a halál sem szabadíthat meg senkit? Jonathan Cross (Benyák Zoltán) méltán a thriller egyik mestere. Új regénye, a Veszett lelkek városa egy olyan hihetetlen mégis hihető történetet meséi el, amelyben mindenki megtalálja saját karmáját. Egy történetet, mely olvasása után kétszer is meggondolja mit tesz, hisz Blackyard lehet akár valóság is … Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,85 MB https://data.hu/get/14147323/Jonathan_Cross_-_Veszett_lelkek_varosa.zip -
több tárhely Jonathan Cross (Benyák Zoltán) könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Benyák Zoltán – Az utolsó emberig Kiadó: Athenaeum, Budapest Kiadás éve: 2018 Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért. Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,81 MB https://data.hu/get/14147322/Benyak_Zoltan_-_Az_utolso_emberig.zip -
több tárhely Jonathan Cross (Benyák Zoltán) könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Benyák Zoltán – Az idő bolondjai Kiadó: Grafoman, Tatabánya Kiadás éve: 2013 Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni. Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél. Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát. Szeptember tizenhetedikén megáll az idő… Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,60 MB https://data.hu/get/14147321/Benyak_Zoltan_-_Az_ido_bolondjai.zip -
több tárhely Jonathan Cross (Benyák Zoltán) könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Benyák Zoltán – Ars Fatalis A végzet játszmája Kiadó: Grafoman, Tatabánya Kiadás éve: 2012 Anton Pal sosem kutatta az élet nagy titkait, annak mozgatórugóját, a sorsot, a szerencsét, a végzetet. Most mégis olyan kalandba keveredik, ami fenekestől fordítja fel a világképét. Egy üveggolyó Isztambul piacáról, egy pár dobókocka egy budapesti bolondokháza mélyéről, egy lány Párizs metrójából, egy férfi fekete kalapban, egy holló tolla. Benyák Zoltán nemcsak érdekfeszítő történetet kínál az Ars Fatalis lapjain. Sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,84 MB https://data.hu/get/14147320/Benyak_Zoltan_-_Ars_Fatalis.zip -
data Frank Schätzing könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Frank Schätzing – Mi van, ha megmentjük a világot? Eredeti cím: Was, wenn wir einfach die Welt retten? Eredeti kiadó: Emons, Köln Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: Mi van, ha megmentjük a világot? Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Csősz Róbert Egy thrillerben vagyunk. Mindannyian. De nem olvasóként és nem szerzőként. Hanem szereplőként. A szóban forgó thriller emberemlékezet óta íródik, és közben folyamatosan váltogatja a címeit. Jelenleg az a címe, hogy Klímaválság. Járvány. Digitalizáció. Terror. A múltban olyan címei voltak, mint Hidegháború, fegyverkezés, előtte pedig: Második világháború meg Első világháború. De még sohasem voltunk egyszerre annyi lehetséges borzalomnak kitéve, mint napjainkban. A járvány, a háborúk, a globális felmelegedés és az ezzel sokszor együtt járó klímaszorongás fenyegető jelensége ellen az a jó hír, hogy tudással, akaraterővel, pozitív gondolkodással, kreativitással, a földi élet szeretetével és némi személyes hősiességgel meg tudunk felelni a kihívásoknak – ahogy egy valamirevaló thriller főszereplőjeként muszáj is. Márpedig mostantól mindenki főszerepet játszik, te is! A neves német ökothriller-szerző, Frank Schätzing (Raj, Híradás egy ismeretlen univerzumból, Az ördög temploma, HangTalan, Limit) tudományosan megalapozottan, izgalmasan és a humort sem nélkülözve vázol fel különféle jövőbeli forgatókönyveket, amelyekben néha kudarcot vallunk, néha győzünk. Megismerjük a jó és a rossz szereplőket, a politikában, a gazdaságban és társadalomban tevékenykedő felelősöket, összefutunk aktivistákkal, klímaváltozás-tagadókkal és összeesküvéselmélet-hívőkkel, mielőtt a tekintetünk előtt megnyílik az elvégezhető feladatok széles panorámája, és a szerző megmutatja a lehetőségeket, amelyek révén elkerülhetjük a klímakatasztrófát. A világunk pedig jó marad – nem, még jobb lesz. A világot meg lehet menteni – csak akarni kell. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,77 MB https://data.hu/get/14147319/Frank_Schatzing_-_Mi_van_ha_megmentjuk_a_vilagot.zip -
data Frank Schätzing könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Frank Schätzing – HangTalan Eredeti cím: Lautlos Eredeti kiadó: Emons, Köln Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: HangTalan Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Losonc Csaba Bill Clinton, Borisz Jelcin, Tony Blair és még rengeteg magas rangú politikus Kölnbe érkezik egy csúcstalálkozóra, ahol épp Koszovó (és rajta keresztül egy kicsit a világ) sorsáról döntenek. Közben megérkezik a városba egy iszákos ír tudós, aki nemcsak a csapszékek whiskey-állományára mér elemi csapást, hanem kulcsszereplőjévé válik egy nagyszabású merényletsorozatnak, és eközben még egy váratlan szerelem is felkavarja alapvetően cinikus lelkét. Schätzing kiváló politikai krimijében a feszültség úgy nő oldalról oldalra, mintha csak egy klasszikus thrillert néznénk a moziban tátott szájjal, körmünket rágva. Természetesen nem tudhatjuk, ki kivel van, és mit is akar valójában, de a végére minden szálat elvarr a rutinos bestsellerszerző. A könyv egyik nagy erénye, hogy minden szereplő motivációját alaposan megismerjük és megértjük, ezen kívül bepillanthatunk a globalizált média és politika működésének kulisszái mögé is. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,06 MB https://data.hu/get/14147318/Frank_Schatzing_-_HangTalan.zip -
data Frank Schätzing könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Frank Schätzing – Breaking News A Saron-merénylet nyomában Eredeti cím: Breaking News Eredeti kiadó: Kiepenheuer & Witsch, Köln Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Breaking News Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Frick József Tom Hagen, a harctéri tudósítók ünnepelt csillaga nem finnyáskodik, ha egy jó sztoriról van szó. Specialitása a Közel-Kelet országai, riportjai tudósítások a pokolból. De Afganisztánban elhagyja a szerencséje. Hírneve romokban, ő maga pedig kétségbeesetten küzd a visszatérésért. Három évvel később új esély kínálkozik Tel-Avivban, amikor az izraeli titkosszolgálat adatokat játszik át neki. Hagen megragadja a lehetőséget, ám ezzel akaratlanul is halálos láncreakciót indít el… A Breaking News magával ragadó thriller, hátterében egy epikus mondával. A húszas évek végén két család vándorol Palesztinába, egy legendákkal, harcokkal és reményekkel teli új világba, ahol a zsidók, az arabok és a brit gyarmatosító urak elkeseredetten küzdenek egymással az egyeduralomért. A famíliák története generációkon átívelve tükrözi és jellemzi Izrael szédületes fejlődését, egészen napjainkig. Amikor Hagen váratlanul szövetségesre talál Yael Kahn, a fiatal orvosnő személyében, ráébred, hogy sorsa szorosan összefonódott az ország történelmével. De Yaellel az oldalán kezdődnek csak el igazán a bonyodalmak… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,18 MB https://data.hu/get/14147317/Frank_Schatzing_-_Breaking_News.zip -
data Frank Schätzing könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Frank Schätzing – Az ördög temploma Eredeti cím: Tod und Teufel Eredeti kiadó: Fischer, Frankfurt am Main Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: Az ördög temploma Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Losonc Csaba A középkorban játszódik Németországban-kölnben. A főszereplő Jacob egy tolvaj, aki véletlenül tanúja lesz egy gyilkosságnak, amikor is a dómot épitő Gerhard Morartot egy sötét árny letaszítja az álványokról. Szerencsétlenségére a gyikos is észreveszi őt, és megkezdődik az élet-halál hajsza. A végén kiderül , hogy egy magasabb politikai körök által elinditott összeesküvésbe csöppent „Róka” . Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,56 MB https://data.hu/get/14147316/Frank_Schatzing_-_Az_ordog_temploma.zip -
data Frank Schätzing könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Frank Schätzing – A pillangó zsarnoksága Eredeti cím: Die Tyrannei des Schmetterlings Eredeti kiadó: Fischer, Frankfurt am Main Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: A pillangó zsarnoksága Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Fodor Zsuzsa, Győri László Emlékszünk még Frank Schätzing RAJ című regényére? A német mester egyetlen képből bontja ki az egész világra kiterjedő ökokatasztrófa és a megvadult természettel szemben vívott emberi küzdelem történetét: egy halász nyomtalanul eltűnik Peru partjainál. Ez a zárt, pici jelenet sodorja bele az olvasót az ember ellen forduló természeti környezet ezer oldalas eposzába. Eltelt tizenöt év, és Frank Schätzing most visszatért legsikeresebb regényszerkesztési módszeréhez. Agok, a dél-szudáni milicista hazája zavaros háborújában vezet gerillatámadást a mészárosként ismert John Olony állásai ellen, a regény nyitánya könyörtelen mikrorealizmussal mutatja meg az afrikai polgárháborúk iszonyatát és értelmetlenségét. Az olvasó az élő történelemben találja magát. Ám egyszer csak ismeretlen lények támadják meg és falják fel a gerillákat (magát Agokot is) a tejszerűen átlátszatlan trópusi párában. Mindenki meghal. Így kezdődik Frank Schätzing legfrissebb technoeposza, az új RAJ, amelyben egy amerikai közúti baleseti helyszíneléstől és egy Szilícium-völgyi világcégnél tartott házkutatástól ezúttal is az emberiség végső szabadságharcáig jutunk el: a virtuális realitás és a párhuzamos valóságok mint manipulációs eszközök ellen vívott totális háborúig. A pillangó zsarnoksága a XXI. század technológiai forradalmának katasztrofista forgatókönyvén vezeti végig az olvasót. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,71 MB https://data.hu/get/14147315/Frank_Schatzing_-_A_pillango_zsarnoksaga.zip -
data prémium Veronika / Veronika (2024 – 1. T. Évad) [720p / 2CH / SweDub/HunSub]
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Sorozatok (DL)
3-4. epizód feltöltve.- 3 hozzászólás
-
- 3
-
Ourika: A forrás / Ourika (2024 – 1. T. Évad) [1080p / 6CH / FreDub/HunSub] színes, feliratos francia akció/krimi/thriller, ~45-55 perc/EP Eredeti cím: Ourika Nemzetközi angol cím: The Source Alkotók: A sorozat alkotója: Clément Godard Élie Jaffa Vincent L’Anthoën Clément Gournay Rendezte: Marcela Said (EP. 1-3) Julien Despaux (EP. 4-7) Producer: Fabrice Gianfermi Anne Cibron Clément Godard Jonathan Blumenthal Philippe Rousselet Élie Jaffa Forgatókönyv: Clément Godard Sabine Dabadie Marine Francou Vincent L’Anthoën Clément Gournay Élie Jaffa Eredeti történet: Clément Godard Élie Jaffa Zene: Clément „Animalsons” Dumoulin Fényképezte: Nicolas Bolduc Vágó: Jean De Certeu Audrey Simonaud Főszereplők: Adam Bessa … Driss Noham Edje … William Salim Kechiouche … Moussa Booba … Metis Max Gomis … Taz Slimane Dazi … Racheton Sawsan Abés … Ines Yowa-Angelys Thsikawa … Lola Meriem Serbah … Zora Rayan Bouzza … Stan Lamina Ba … Tonio Steve Driesen … Le Lyonnais Ava Baya … Allyah Toussaint Martinetti … Arnaud Thomas Blumenthal … Mappy Történet: 2005-ben egy francia külvárosban egy drograzzia szétzilálja egy drogkereskedő család hálózatát. A zseniális diák, Driss (Adam Bessa) arra kényszerül, hogy átvegye a családi üzletet, és egyre mélyebbre süllyed a bűnbe. Vele szemben William (Noham Edje) áll, az ambiciózus és idealista fiatal rendőr, aki minden tőle telhetőt megtesz, hogy megállítsa. Kérlelhetetlen küzdelmük a külvárosból az Ourika-völgybe vezet. Képgaléria Video: Típus: MKV Méret: ~900 MB/EP Játékidő: ~45-55 perc/EP Kodek: H264 – MPEG-4 AVC (part 10) (avc1) Felbontás: 1920x802 Képernyő felbontása: 1920x800 Bitsebesség: 2500 kb/s Teljes átviteli sebesség: 2760 kb/s Képkockasebesség: 24.000384 Dekódolt formátum: Planar 4:2:0 YUV Hang: Kodek: MPEG AAC Audio (mp4a) Csatornák: 3F2R/LFE Csatornák száma: 6 Mintavételi frekvencia: 48000 kHz AAC kiterjesztás: SBR Bitsűrűség: 256 kb/s Nyelv: francia, arab Felirat 1: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: magyar Leírás: Full (alapértelmezett) Felirat 2: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: angol Leírás: Full (választható) Felirat 3: Kodek: Text subtitles various tags (subt) Nyelv: francia Leírás: Full (választható) https://data.hu/get/14145521/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E01.H264.HunSub.EngSub.mkv https://data.hu/get/14145518/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E02.H264.HunSub.EngSub.mkv https://data.hu/get/14145519/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E03.H264.HunSub.EngSub.mkv https://data.hu/get/14145520/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E04.H264.HunSub.EngSub.mkv https://data.hu/get/14145522/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E05.H264.HunSub.EngSub.mkv https://data.hu/get/14145517/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E06.H264.HunSub.EngSub.mkv https://data.hu/get/14145523/Ourika.A.forras.Ourika.2024.1080p.6CH.WEBRip.S01E07.H264.HunSub.EngSub.mkv TELJES AZ ÉVAD. Jó szórakozást kívánok!
-
data free Brandon Mull könyvei
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Brandon Mull: Spirit Animals – Szellemállatok sorozat *** Brandon Mull: Vadnak született (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 1.) Eredeti cím: Wild Born Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Vadnak született Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2018, 2020, 2021 Fordította: Pék Zoltán Te vadnak születtél? Négy gyermek, akiket hatalmas távolság választ el, mind átesnek ugyanazon szertartáson, melyet zöld köpenyes idegenek felügyelnek. Négy fényvillanásból négy vadállat jelenik meg, és a gyerekek, valamint a világ sorsa egy csapásra megváltozik. Lépjetek be Erdász világába, ahol tizenegy évesen minden gyerek megtudja, hogy azon kevesek közé tartozik-e, akinek szellemállata van. Ez az ember és állat közti ritka kapcsolat mindkét felet különös erővel ruházza fel. Közben távoli, elfeledett földeken sötét erő támad, és megkezdte a világ feldúlását. Erdász sorsa a négy ifjú vállán nyugszik, de vajon sikerrel járnak-e? Maggie Stiefvater: A hajsza (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 2.) Eredeti cím: Hunted Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A hajsza Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2019, 2021 Fordította: Pék Zoltán Erdász világában csak kevesen tudnak olyan szellemállatot megidézni, mint Conor, Abeke, Meilien és Rollan. Olyan kapcsolat fűzi őket a szellemállatukhoz, ami révén emberfeletti képességek birtokába jutnak. És ha másképp is lehet szellemállatot szerezni? Mesterségesen létrehozni a kapcsolatot, így az embert teljes hatalommal ruházni fel? És ha olyasvalakinek ajánlják fel ezt, aki határtalanul önző? A négy fiatalnak még ideje sem volt összemelegedni, és még szellemállataik képességével sincsenek igazán tisztában. Ennek ellenére szembe kell szállniuk egy brutális ellenféllel, aki minden szabályt megszeg, hogy legyőzze őket. Garth Nix & Sean Williams: Vérkötelékek (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 3.) Eredeti cím: Blood Ties Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Vérkötelékek Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2015, 2020, 2021 Fordította: Robin Edina Erdász az örök egyensúly hazája. A ritka kapocs, a szellemállatokhoz fűződő kötelék tartja össze az emberek és az állatok világát. Conor, Abeke, Meilin és Rollan mindnyájan részesültek ebben a különleges ajándékban – és a megtiszteltetéssel járó felelősség is a vállukra nehezedik. A Hódítók azonban megpróbálják elpusztítani ezt az egyensúlyt, lángba borítják a világot, és egész városokat tipornak el a végső hatalomra törő küzdelem során – köztük Meilin otthonát is. A lány végül képtelen tovább várni, készen áll a harcra, így hát szellemállatával, egy Dzsí nevű pandával behatol az ellenség területére. A barátai sem járnak messze mögötte… de nem ők az egyetlenek. Az ellenség mindenhol ott rejtőzik. Shannon Hale: Tűz és jég (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 4.) Eredeti cím: Fire and Ice Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Tűz és jég Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2021 Fordította: Robin Edina Különös dolgok történnek a világ jégbe fagyott szélén. Conor, Abeke, Meilin és Rollan keresztül-kasul bejárták egész Erdászt, hogy megfékezzék a kegyetlen Hódítókat. Csakis négyük kezében van elég erő, hogy legendás szellemállataik különleges képességeinek segítségével megakadályozzák a gonosz hatalmának előretörését. Miközben a dermesztő északi vidékeken követnek egy nyomot, hőseink egy csendes kis faluba érkeznek, ahol nem minden az, aminek első pillantásra látszik. Nem lesz könnyű feltárni az igazságot ezen a csalóka szépségű helyen – és a csapat lassan kezd kifogyni az időből. A Hódítók már a nyomukban loholnak. Tui T. Sutherland: Árral szemben (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 5.) Eredeti cím: Against the Tide Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Árral szemben Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2019, 2021 Fordította: Robin Edina A kaland folytatódik. Fényesen süt a nap a Százszigeten, mégis sötét árnyak kísértik az útjukat. Conor, Abeke, Meilin és Rollan bejárta már az egész világot, hatalmas erejű talizmánok után kutatva, nehogy fegyverként az ellenség kezére jussanak. Utazásuk során az ifjú hősök nyomában mindvégig ott lihegett az üldözők hada, és különös módon mindig pontosan tudták, hol is találják őket. Most már az okát is tudják. Áruló rejtőzik közöttük. Miközben a trópusi paradicsom kristálytiszta vizeit járják, a csapat tagjai akaratlanul is gyanakvó tekintettel fürkészik egymást. Egyikük kém, és mielőtt a küldetésük befejeződik, halálos csapdában találják magukat. Eliot Schrefer: Erőpróba (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 6.) Eredeti cím: Rise and Fall Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Erőpróba Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina A sivatag közepén egy gyönyörű oázis rejtőzik, ahol egy rendkívüli király uralkodik – egész Erdászban nincs hozzá fogható. A neve Cabaro, a Nagy Oroszlán, az állatok birodalmának uralkodója, aki féltékenyen őrzi varázslatos aranytalizmánját. Ember még sohasem tette be lábát a Nemes Vad területére. Nem mindennapi feladatra vállalkoznak hát hőseink, amikor útra kelnek az oázis felé. Conor, Abeke, Meilin és Rollan már máskor is végrehajtotta a lehetetlent. Most azonban a csapat a felbomlott – barátságukat szétzilálta egy szörnyű, pusztító árulás. Az ifjú hősök és szellemállataik máris rengeteg áldozatot hoztak a talizmánokért folytatott harcban. Ám amint a világ lassan darabokra hullik körülöttük, és egy kegyetlen ellenség követi minden lépésüket, még súlyosabb csapások érik őket. Marie Lu: Az Örökfa (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 7.) Eredeti cím: The Evertree Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Az Örökfa Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina Conor, Abeke, Meilin és Rollan hajdanán hétköznapi gyerekek voltak. Azután egy napon megidézték saját szellemállatukat – bölcs és nagyhatalmú társakra leltek bennük, akik bámulatos képességekkel ruházták fel őket… és óriási felelősséggel. A csapat bejárta együtt egész Erdászt, kétségbeesett harcot folytatva egy kegyetlen ellenféllel. Együtt küzdöttek és nevettek. Csatákat nyertek, és barátokat veszítettek. Sőt, valaki még önmagát is. Hamarosan véget ér az útjuk. El kell jutniuk egy titkos helyre, amiről elfeledkezett az idő, hogy szembeszálljanak a börtönéből kitörő ősi ellenséggel. Csupán egyetlen esélyük van, hogy megfékezzék… vagy összeomlik az egész világ. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,1 MB https://data.hu/get/14144389/Brandon_Mull_-_Spirit_Animals_-_Szellemallatok_sorozat.zip -
Brandon Mull – Titokfölde sorozat *** Brandon Mull: A mesés menedék (Titokfölde sorozat 1.) Eredeti cím: Fablehaven Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A mesés menedék Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pék Zoltán Évszázadokon át gyűjtötték a misztikus lényeket a Titokfölde nevű titkos menedékbe, hogy megelőzzék a kihalásukat. Ez a szentély az igazi mágia egyik utolsó bástyája. Elbűvölő? Abszolút. Izgalmas? Naná. Biztonságos? Éppen ellenkezőleg… Kendra és öccse, Seth nem is sejtik, hogy nagypapájuk Titokfölde soros gondnoka. Az elkerített erdőben ősi törvények tartanak rendet mohó trollok, huncut szatírok, ravasz boszorkányok, ellenséges koboldok és irigy tündék között. Azonban amikor a szabályokat megszegik, a gonosz erői elszabadulnak, és Kendra meg öccse életük legnagyobb kihívásával néznek szembe, hogy megmentsék a családjuk életét, Titokföldét és talán az egész világot. Brandon Mull volt komikus, irattáros, verandaács, filmterjesztő, reklámszövegíró és rövid ideig csirkerakodó. Pár évig az Atamaca sivatagban élt Chile északi részén, ahol megtanult spanyolul és zsonglőrködni. Jelenleg egy hegyoldalban él egy börtön felett feleségével és két gyermekével. A Titokfölde az első regénye, mely sorozattá nőtte ki magát, és jelenleg az ötödik kötetnél tart. Brandon Mull: Az Esthajnalcsillag felkel (Titokfölde sorozat 2.) Eredeti cím: Rise of the Evening Star Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Az Esthajnalcsillag felkel Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pék Zoltán A tanévnek éppen vége, amikor Kendra és Seth egy ármányos alak hálójába kerülnek, és kénytelenek Titokföldére menekülni. Mint kiderül, nemcsak a biztonságukról van szó. Sorenson nagypapa meghívott még három különös embert – egyikük bájitalokat készít, a másik mágikus ereklyéket gyűjt, a harmadik pedig misztikus lényeket ejt csapdába –, hogy segítsenek az Esthajnalcsillag Társasága elleni küzdelemben, amely el akarja lopni a menedék területén réges-rég elrejtett mágikus tárgyat. Az idő fogy. Az ellenség a falak alatt gyülekezik. Ha a rejtélyes, nagyhatalmú tárgy rossz kezekbe kerül, az Titokfölde és talán a világ végét jelenti. Kendra vajon tudja majd használni a tündérektől kapott erejét? Sethnek sikerül nem bajba keverni magát? Felül tudnak kerekedni a félelmükön? Brandon Mull: A sötétség fogságában (Titokfölde sorozat 3.) Eredeti cím: Grip of the Shadow Plague Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A sötétség fogságában Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Pék Zoltán Igen különös dolgok zajlanak Titokföldén. Valaki vagy valami elszabadított egy járványt, amely a fény teremtményeit sötét árnylényekké változtatja. Seth ugyan időben felfedezi a kórt, ám a fertőzés olyan gyorsan terjed, hogy világossá válik: a menedék nem képes sokáig kitartani. A sürgős segítségre szoruló Sorensonék nem tudják, kihez forduljanak. A rejtélyes Szfinx mindig jó tanácsot adott – de mi van, ha mégis áruló? A Csenddobozba zárt Vanessa talán tud olyasmit, ami révén gyógymódot találhatnak – de megbízhatnak benne? Eközben Kendra és a Hajnal Lovagjai egy távoli menedékbe utaznak az ott elrejtett mágikus ereklyéért. Vajon az Esthajnalcsillag Társasága ér oda előbb? A járvány bekebelezi egész Titokföldét? Vesd bele magad a következő kalandba Titokföldén, amely miden eddiginél torokszorítóbb és veszedelmesebb! Brandon Mull: A sárkánytemplom kincsei (Titokfölde sorozat 4.) Eredeti cím: Secrets of the Dragon Sanctuary Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A sárkánytemplom kincsei Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Pék Zoltán Két ereklye megkerült, háromnak a helye még ismeretlen. Újabb menedékek buknak el, mikor az Esthajnalcsillag Társasága kíméletlenül ostrom alá veszi őket. Patton naplójában Kendra felfedezi az egyik ereklye rejtekének kulcsát. A kulcs megszerzéséhez azonban a Hajnal Lovagjainak halálos csapdába kell bemerészkedni: egy sárkányszentélybe. Ám még ezelőtt meg kell szerezni egy féltve őrzött szent tárgyat a kentauroktól. És ki látta Sethet…? Teljes erővel folyik a hajsza a démonbörtönt nyitó öt ereklye megszerzéséért. A Hajnal Lovagjai vajon sikerrel járnak? Ki tudja megállítani a Szfinxet? Melyik ereklye kerül elő legközelebb? Brandon Mull: A démonbörtön kulcsai (Titokfölde sorozat 5.) Eredeti cím: Keys to the Demon Prison Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: A démonbörtön kulcsai Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Pék Zoltán Több száz évnyi tervezgetés és cselszövés után a Szfinx, az Esthajnalcsillag Társaságának vezére közel áll az utolsó ereklyék megszerzéséhez, melyekkel kinyithatja a nagy démonbörtönt, a Zzyzxet. Kendra, Seth és a Hajnal Lovagjai versenyt futnak az ellenséggel és az idővel, különös és egzotikus menedékeket járnak meg, hogy elsőnek szerezzék meg az ereklyéket. A tét még sosem volt nagyobb. A kockázat sosem volt halálosabb. A fény és a sötétség erői végső küzdelemben mérik össze erőiket. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 12,3 MB https://data.hu/get/14144391/Brandon_Mull_-_Titokfolde_sorozat.zip
-
Marcus Sakey – Briliánsok sorozat (A sorozatból magyarul csak az első két kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Marcus Sakey – Brilliance Saga Series” témában találhatók.) *** Marcus Sakey: Briliánsok (Briliánsok sorozat 1.) Eredeti cím: Brilliance Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Briliánsok Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Pap Vera-Ágnes AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS. Adjon a gyermekének különleges induló tőkét! Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi. Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek: – Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket. – Nincs örökletes hajlamuk betegségekre. Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne? Végül is, mi fontosabb – hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel? Donorjaink a legjobb emberi képességek hordozói. És míg nem tudni, mi az oka annak, hogy egyes gyerekek adottsággal születnek, a józan ész azt diktálja, hogy az esély nagyobb, ha a szülők egyike adottsággal rendelkezik. Hiszen én termékeny vagyok. Miért gondolkodnék megtermékenyítésen? Röviden? A gyereke miatt. Marcus Sakey: Egy jobb világ (Briliánsok sorozat 2.) Eredeti cím: Brilliance Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Egy jobb világ Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Pék Zoltán Amikor már napok óta nincs áram, megromlott az étel a fagyasztóban, és kiürültek a boltok polcai, mihez kezdesz? Hogyan véded meg a feleséged és újszülött gyerekedet, ha a nappali fala üvegből van, és a kertvárosban fegyveres bandák cirkálnak? Az USA a terroristák és a kormány háborújában teljesen kettészakadt. Dr. Ethan Park szelíd átlagember, aki iszonyodik az erőszaktól, de kutatásai folytán mégis a konfliktus sűrűjébe kerül. Mindkét hadban álló fél őt keresi. Családjával együtt menekülne, de ez is lehetetlen, mert Clevelandet körülzárták. A helyzet a többi országrészben is vészterhes: három metropolis megbénult, az emberek éheznek és rettegnek. A Briliánsok-trilógia második könyvében Cooper titkos ügynök az elnök tanácsadójaként igyekszik jobbá tenni a világot, de olyan játszmába kényszerül bele, amely alapjaiban fenyegeti értékrendjét hiszen ellenfeleinek is megvan a maguk víziója a jobb világról. A Briliánsok-trilógia egy alternatív jelenben játszódik, ahol 1980 óta tízből egy megszületett gyermek különös képességekkel rendelkezik. A zsenik egy részéből terrorista lesz, akik lángba borítják Amerikát. Vajon sikerül Coopernek rendet tennie? Marcus Sakey legnagyobb sikere, a Briliánsok című fantasztikus trilógia előtt hat krimit ír, amelyekkel díjak és jelölések sokaságát söpörte be. Feleségével és lányával Chicagóban él, a Travel Channel egy műsorának házigazdája. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,94 MB https://data.hu/get/14144395/Marcus_Sakey_-_Briliansok_sorozat.zip
-
Daniel O'Malley – Checquy akták sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Daniel O'Malley – The Checquy Files Series” témában taláhatók.) **** Daniel O'Malley: A bástya (Checquy akták sorozat 1.) Eredeti cím: The Rook Eredeti kiadó: Little, Brown Books, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: A bástya Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2015, 2020 Fordította: Mátics Róbert Myfanwy Thomas egy londoni parkban ébred, halottak veszik körül. Az emlékei eltűntek, így a korábbi énje által hátrahagyott információkra kénytelen támaszkodni, hogy túléljen. Hamarosan rájön, hogy ő egy Bástya, magas beosztású kém egy titkos ügynökségnél, ami a természetfeletti fenyegetésekkel szemben védi a világot. A szervezetbe azonban tégla épül be, aki meg akarja ölni őt. Küzd, hogy ezt elkerülje, és közben felfedez egy embert, akinek négy teste van, egy hölgyet, aki be tud lépni az álmaiba, gyermekeket, akik halálosan veszélyes harcosokká változnak, és egy rémisztően óriási méretű összeesküvést. Izgalmas és vidám, a Bástya egy felháborítóan ötletes debütáló regény olyan olvasóknak, akik szeretik a lila masszával leöntött kémtörténeteket. „Teljesen üdítő… ha szereted a Harry Pottert, Buffy-t, az X-Men-t, vagy bármelyik sorozatot, amelyben a humor keveredik a természetfelettivel, valószínűleg szeretni fogod a Bástyát” „Az izgalom, a természetfeletti, és a kémtörténetek kreatív keveréke. Tele van száraz ésszerűséggel és nem veszi nagyon komolyan magát… Biztosan az egyik legszokatlanabb történet, amit ebben az évben olvashatunk.” „Szinte tökéletes természetfeletti thriller… Ne kezdj neki a könyvnek, ha nincs rengeteg időd, mert nem akarod majd letenni. Annyira jó.” *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,22 MB https://data.hu/get/14144392/Daniel_OMalley_-_Checquy_aktak_sorozat.zip
-
data prémium Constellation / Constellation (2024 – 1. T. Évad) [H265 / 1080p / 6CH / EngDub/HunSub]
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Sorozatok (DL)
8. epizód feltöltve. -
Mark Wheaton – Emily örök Eredeti cím: Emily Eternal Eredeti kiadó: Hodder & Stoughton, London Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Emily örök Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Borbély Judit Bernadett Veszélyben a bolygó, közeleg a világvége. Már csak néhány hét, és a tudományos prognózisokban szereplő időponthoz képest 5 milliárd évvel korábban megszűnik működni a Nap. Az intelligenciánk vagy az érzelmi életünk tesz bennünket emberré? Emily Eternal egy tudósok által, laboratóriumban kifejlesztett mesterséges intelligencia, emberi tudat, ami képes bármilyen emberi testbe és elmébe belebújni. Feladata, hogy megértse az ember biológiai és érzelmi működését, és túlélési stratégiákat gyártson, hogy információs kapszulába tömörítve mentsék át az emberiség tudását és génállományát, miután a Föld megszűnt emberi élettérként létezni. Sikeres lehet-e Emily küzdelme anélkül, hogy átélné a barátságot és a szerelmet? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,46 MB https://data.hu/get/14143171/Mark_Wheaton_-_Emily_orok.zip
-
data prémium A sógun / Shôgun (2024 – 1. T. Évad) [1080p / 6CH / EngDub/HunSub]
topic válaszolt michonne75 témájában itt: Sorozatok (DL)
6. epizód feltöltve.- 8 hozzászólás
-
- 22
-
Amikor reggel lejöttem az oldalról, akkor láttam, hogy elindult a letöltés. Most azt látom az oldalamon, hogy a reggeli zéró letöltéshez képest kb. hozom a napi limitet a letöltésekkel. Ennyit tudok.
-
Közben úgy néz ki, Datáék megoldották a problémát. Egyelőre újra lehet tölteni...
-
Köszönöm! Akkor megint toldozzák-foldozzák a Datát... m.
-
Köszönöm a választ! Én túlnyomórészt csak feltöltésre használom, ezért csak most bukott ki a dolog. m.
-
Sziasztok! Más is tapasztal rendellenességet a Datánál? Nálam feltölteni lehet, de le már nem. A Linkellenőrző pedig teljesen behalt. A Chrome még behozza az oldalt, de a Mozillában már meg sem mozdul. Előre is köszönöm, ha reagál és segít valaki. Üdv. m.