osgetsirr
Feltöltő-
Pontszám
515 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
11
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: osgetsirr
-
datafree Elim Omnis-Skorpiók fogságában
osgetsirr posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Elim Omnis-Skorpiók fogságában Egyszer csak arra ébredtek, hogy a szörnyetegek felől szuszogás, kaparászás hallatszik. A derengésben jól láthatták, amint a rettenetes tömeg felágaskodik, megragadja az oszlopot, majd iszonyút nyögve, a súlyos felépítményt kiszakítja a földből. Aztán lefekteti, majd maga is mellé ül, letör egy darabot az oszlopból, a szájához emeli és beleharap. Megkezdődött ugyanaz a folyamat, amelyet előző nap észleltek. Figyelés közben Quick önkéntelenül felkiáltott: úgy látta, emberalak suhant el a szörnyeteg mögött. Izgalmában felugrott, elővigyázatlanul előreszaladt néhány lépést, amikor iszonyatos lökés döntötte le a lábáról úgy, hogy eszméletét vesztette. horror magyar magyar nyelvű regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horror könyvek Editorg > Editorg, Budapest, 1989 64 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630268523 letöltés https://data.hu/get/13683592/Elim_Omnis_-_Skorpiok_fogsagaban.epub https://data.hu/get/13683593/Elim_Omnis_-_Skorpiok_fogsagaban.mobi https://data.hu/get/13683594/Elim_Omnis_-_Skorpiok_fogsagaban.pdf -- -
Leiner Laura-Akkor szakítsunk Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy rossz film előtt belesüppedjen a kanapéba, csokit és chipset tömjön magába, és közben zokogva búcsúztassa az óévvel együtt a frissen gallyra ment kapcsolatát. Épp így tervezte Lia is, miután stílusosan, december 24-én szakítottak Norbival. A barátaik azonban nem pontosan úgy képzelték el az év utolsó napját, mint Lia, ezért a szilveszter éjszaka végül sokkal inkább egy őrült road movie-ra hasonlított, amely fölött mintha mindenki elveszítette volna az irányítást… Eredeti megjelenés éve: 2014 Tagok ajánlása: 14 éves kortól Tartalomjegyzék 2010-es évek 21. század barátság Budapest család énelbeszélő spamelo ifjúsági kamasz főszereplő kortárs lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő regény romantikus szilveszter tél utazás > L&L, Budakalász, 2020 334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653025 letöltés https://data.hu/get/13683391/Leiner_Laura_-_Akkor_szakitsunk.epub https://data.hu/get/13683392/Leiner_Laura_-_Akkor_szakitsunk.pdf https://data.hu/get/13683393/Leiner_Laura_-_Akkor_szakitsunk.mobi --
-
Sherryl Woods-Édes magnóliák (Édes magnóliák 1.) A Netflix sikersorozat alapjául szolgáló regény Az Édes Magnóliák számára a barátság egy életre szól… Lehet, hogy Maddie Townsend egy Serenity (Derű) nevű városkában él és jobb barátnőket nem is kívánhat magának, de az élete tótágast áll, amikor a férje elhagyja egy nála sokkal fiatalabb nőért. A válás összetöri három gyermeke szívét, így Maddie-nek van mivel megbirkóznia. Ráadásul azok után, hogy hosszú évekre kiesett a munkaerő piacról, most le kell porolnia üzletvezetési készségeit, hogy a legjobb barátnői legújabb vállalkozását, a város nőknek nyitott egyetlen egészségmegőrző és fitneszklubját vezesse. Amikor Maddie fiának dühkezelési problémái támadnak, amik már a baseballjátékosi jövőjét fenyegetik, Maddie tudja, hogy közbe kell avatkoznia, de nem számít rá, hogy beleszeret a fia edzőjébe, a jóképű Cal Maddoxba, aki nagy meglepetésére viszonozza is az érzéseit. A pletyka azonban sebesen terjed egy kisvárosban, és Maddie meg Cal kapcsolata könnyen a jóhírük elvesztését és a karrierjük végét jelentheti. Igaz viszont, hogy talán Cal az egyetlen egész Dél-Karolinában, aki derűt hozhat Maddie életébe… Sherryl Woods napjaink egyik legnépszerűbb írónője, a Sweet magnolias pedig több millió eladott példánnyal a női olvasók kedvence világszerte. Sherryl Woods: Stealing Home Eredeti mű Sherryl Woods: Stealing Home amerikai szerző barátság család filmadaptáció házasság magyar nyelvű regény romantikus sorozat része tévésorozat-adaptáció válás > Művelt Nép, Budapest, 2020 428 oldal · ISBN: 9786156186263 · Fordította: Lévai Márta letöltés https://data.hu/get/13674757/Sherryl_Woods_-_Edes_magnoliak_1._-_Edes_magnoliak.mobi https://data.hu/get/13674758/Sherryl_Woods_-_Edes_magnoliak_1._-Edes_magnoliak_1..pdf https://data.hu/get/13674759/Sherryl_Woods_-_Edes_magnoliak_1._-_Edes_magnoliak.epub -----
-
Corinne Michaels-Egyszer már szerettél 89% „Megérintett, elgondolkodtatott, felkavart.” – Book Babes Unite „Igaz érzelmek és jól adagolt romantika.” – The Overflowing Bookcase Miközben másokat próbálok menteni, elveszítem önmagam… Orvosként vékony jégen táncolok, hogy együttérző legyek, de érzelmileg ne vonódjak bele túlságosan semmibe. Ugyanez igaz a magánéletemre is: a szerelem olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Egészen addig, amíg dr. Westin Grant le nem bontja a falakat körülöttem, én pedig azon töprengek, vajon elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy kockára tegyem a szívemet. Amikor a klinikai kísérletem során összeütközik az, aki voltam, és az, akivé próbálok válni, egy beteg sorsa mindent megváltoztat. Egyetlen pillanat alatt veszélybe kerül minden, amiért addig dolgoztam. A becsületem, a karrierem és még a kapcsolatom is Westinnel. Egyszer már szeretett engem, és csak remélni tudom, hogy mindig szeretni fog… Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének szívszorítóan gyönyörű regénye a szerelem befogadásáról. „Csodálatos, romantikus szerelmi történet.” – 4TLOReading „Szívszorító és szívfacsaró, ugyanakkor gyönyörű.” – The Escapist Book Blog „Corinne Michaels könyve összetörte a szívemet.” – NOLA504nerds Eredeti cím: You Lloved Me Once Eredeti megjelenés éve: 2021 amerikai szerző gyógyítás kísérlet kórház kortárs magyar nyelvű női főszereplő orvos rákbetegség regény romantikus > Álomgyár, Budapest, 2022 346 oldal · ISBN: 9789635703494 · Fordította: Hartinger Emese letöltés https://data.hu/get/13674390/Corinne_Michaels_-_Egyszer_mar_szerettel.epub https://data.hu/get/13674389/Corinne_Michaels_-_Egyszer_mar_szerettel.mobi https://data.hu/get/13674391/Corinne_Michaels_-_Egyszer_mar_szerettel.pdf ------
-
Sascha Arango-Az igazság és más hazugságok Henry ünnepelt bestseller író. Elegáns, nagyvonalú és igen veszélyes. Kellemes élete azonban összeomlani látszik, mikor kiderül, hogy szeretője gyereket vár tőle. Mindent be kell vallania a feleségének. Annak a nőnek, aki valójában minden egyes könyvét írta, merthogy ő maga soha egy sort sem vetett papírra. Vagy egyszerűbb megszabadulni a szeretőtől? Miközben Henry egyre jobban belegabalyodik a saját maga szőtte hazugsághálóba, nagy gonddal rejtegetett múltja is kezdi utolérni. Tettei következményeit eddig mindig meg tudta úszni, de most az egyszer túl messzire megy. Az irodalmi igénnyel megírt bűnügyi regény azt a kérdést feszegeti, hogy hol ér véget az igazság, és hol kezdődik a hazugságok szürke zónája. És feltárja, mit tesz velünk a bűntudat, ha magunkra maradunk vele. Sascha Arango 1959-ben született Berlinben; a legnevesebb német forgatókönyvírók egyike. Ez az első regénye. Eredeti megjelenés éve: 2014 antihős író kortárs krimi magyar nyelvű német szerző pszichés betegség regény tenger thriller > Libri, Budapest, 2015 296 oldal · ISBN: 9789633107959 · Fordította: Blaschtik Éva letöltés https://data.hu/get/13678797/Sascha_Arango_-_Az_igazsag_es_mas_hazugsagok.pdf https://data.hu/get/13678798/Sascha_Arango_-_Az_igazsag_es_mas_hazugsagok.epub https://data.hu/get/13678799/Sascha_Arango_-_Az_igazsag_es_mas_hazugsagok.mobi -----------
-
Virág Emília-Lidércmegálló Egy hétfő reggel Bencének nemcsak a szörnyű másnaposságával kell megküzdenie, hanem egy beszélő fekete macskával is, aki a négyes-hatos megállójában valami varjútollat követel tőle. Ezután a macska nyomában felszáll egy gyanús fekete buszra a boráros-téri Lidércmegállóban, találkozik a lidérckirály fiával, lincselni készülő falusiak elől menekül, és megjár egy elátkozott mocsarat is. Miután megmenti a vidéket egy őrült boszorkánymestertől, megtanul seprűn repülni, és a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a lidércek nemcsak a mocsárban, de a mobiltelefonokban is szívesen tanyáznak, úgy dönt: ha még egyszer beszélő állatot lát a városban, nincs az a hét véka arany, amiért vele tartana. Inkább kihívja a tévét és az állatmentőket – ebben a sorrendben. boszorkány fantasy macska magyar nyelvű magyar szerző novella > Athenaeum, Budapest, 2017 60 oldal · ISBN: 9789632936819 letöltés https://data.hu/get/13678794/Virag_Emilia_-_Lidercmegallo.epub https://data.hu/get/13678795/Virag_Emilia_-_Lidercmegallo.mobi https://data.hu/get/13678796/Virag_Emilia_-_Lidercmegallo.pdf ------
-
Wilbur Addison Smith (Broken Hill, Észak-Rhodézia, 1933. január 9. – Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság, 2021. november 13.) dél-afrikai író. Névjegy Wilbur Addison Smith dél-afrikai író. Wikipédia Született: 1933. január 9., Kabwe, Zambia Meghalt: 2021. november 13., Fokváros, Dél-Afrika Házastárs: Mokhiniso Smith (házas. 2000.), Danielle Antoinette Thomas (házas. 1971.–1999.) Gyermekek: Dieter Schmidt, Shaun Smith, Christian Smith, Lawrence Smith Szülők: Elfreda Smith, Herbert James Smith Évek alatt összegyűlt Wilbur Smith könyvek,vegyes fomátum válogassatok. https://data.hu/get/13674885/Wilbur_Smith-A_kard_hatalma.prc https://data.hu/get/13674886/Wilbur_Smith_11_-_Elefantsirato.pdf https://data.hu/get/13674887/Wilbur_Smith_09_-_Jon_a_farkas.pdf https://data.hu/get/13674890/Wilbur_Smith_06_-_Egi_sas.pdf https://data.hu/get/13674889/Wilbur_Smith_13_-_Afrika_melye.mobi https://data.hu/get/13674888/WilburSmith-AfrikaMelye.mobi https://data.hu/get/13674891/Wilbur_Smith__Mark_Chadbourn_-_Az_uj_kiralysag.mobi https://data.hu/get/13674892/Wilbur_Smith_04_-_Gyemantvadaszok.pdf https://data.hu/get/13674893/Wilbur_Smith__Mark_Chadbourn_-_Az_uj_kiralysag.pdf https://data.hu/get/13674894/Wilbur_Smith__Corban_Addison_-_A_hollo_szava.epub https://data.hu/get/13674896/Wilbur_Smith_01_-_A_solyom_ropte.pdf https://data.hu/get/13674895/Wilbur_Smith_04_-_A_kuldetes.pdf https://data.hu/get/13674897/Wilbur_Smith__Corban_Addison_-_A_hollo_szava.pdf https://data.hu/get/13674898/Wilbur_Smith__Corban_Addison_-_A_hollo_szava.mobi https://data.hu/get/13674899/Wilbur_Smith_-_Villamcsapas.epub https://data.hu/get/13674904/Wilbur_Smith_-_Villamcsapas.pdf https://data.hu/get/13674926/Wilbur_Smith_-_04_A_Leopard_Sotetben_Vadaszik_76E846A6.prc https://data.hu/get/13674918/Wilbur_Smith_-_A_Hetedik_Tekercs.prc https://data.hu/get/13674923/Wilbur_Smith_-_03_Magus_263DBAA6.prc https://data.hu/get/13674908/Wilbur_Smith_-_Igazi_Ferfi_09DE30C2.prc https://data.hu/get/13674903/Wilbur_Smith_-_Ragadozo_madarak.epub https://data.hu/get/13674917/Wilbur_Smith_-_Kuldetes_145AF985.prc https://data.hu/get/13674922/Wilbur_Smith_-_Felhoszakadas.pdf https://data.hu/get/13674902/Wilbur_Smith_-_Napmadar_920C193E.prc https://data.hu/get/13674906/Wilbur_Smith_-_Ehes._Akar_a_Tenger.prc https://data.hu/get/13674911/Wilbur_Smith_-_12_Afrika_szarva.prc https://data.hu/get/13674924/Wilbur_Smith_-_03_Az_Angyalok_Zokognak.prc https://data.hu/get/13674921/Wilbur_Smith_-_01_Amikor_az_oroszlan_zabal_CACCB306.prc https://data.hu/get/13674916/Wilbur_Smith_-_Felhoszakadas.mobi https://data.hu/get/13674912/Wilbur_Smith_-_01_A_Solyom_Ropte_DDE96553.prc https://data.hu/get/13674900/Wilbur_Smith_-_Villamcsapas.mobi https://data.hu/get/13674919/Wilbur_Smith_-_11_Elefantsirato.mobi https://data.hu/get/13674920/tigris_szeme_A_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674907/Wilbur_Smith_-_Afrika_Melye.mobi https://data.hu/get/13674925/Wilbur_Smith_-_Kiralyok_kiralya.epub https://data.hu/get/13674901/Wilbur_Smith_-_Ragadozo_madarak_DADD3B1B.prc https://data.hu/get/13674915/Wilbur_Smith_-_Felhoszakadas.epub https://data.hu/get/13674905/Wilbur_Smith_-_Mennydorges_A41F5FDC.prc https://data.hu/get/13674913/Wilbur_Smith_-_Gyemantvadaszok_A89CA0F5.prc https://data.hu/get/13674910/Wilbur_Smith_-_Jon_a_farkas_6FC5CF48.prc https://data.hu/get/13674927/smith_wilbur_kek_horizont_hu_nncl2592-6adv1.prc https://data.hu/get/13674914/Wilbur_Smith_-_Jon_a_farkas.epub https://data.hu/get/13674909/Wilbur_Smith_-_Kialts_Ra_az_Ordogre_3C8CBADD.prc https://data.hu/get/13674929/Smith_Wilbur__Onallo_-_Vad_igazsag_C3FBBF50.prc https://data.hu/get/13674932/smith_wilbur_a_nap_diadala_hu_nncl4421-885v1.prc https://data.hu/get/13674931/smith_wilbur_a_tigris_szeme_hu_rtf.prc https://data.hu/get/13674928/smith_wilbur_aranybanya_hu_nncl1084-465v1.prc https://data.hu/get/13674930/smith_wilbur_elsotetult_nap_hu_nncl1885-610v1.prc https://data.hu/get/13674933/Kialts_ra_az_ordogre_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674934/Elsotetult_nap_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674935/folyo_istene_A_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674939/Ehes_akar_a_tenger_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674937/Aranybanya_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674938/leopard_sotetben_vadaszik_A_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674936/nap_diadala_A_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674940/hetedik_tekercs_A_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674944/Arany_roka_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674943/Egi_sas_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674942/A_hollo_szava_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674945/A_hollo_szava_-_Wilbur_Smith.pdf https://data.hu/get/13674941/angyalok_zokognak_Az_-_Wilbur_Smith.epub https://data.hu/get/13674946/Egi_sas_-_Wilbur_Smith.mobi https://data.hu/get/13674956/Wilbur_Smith_konyvek.rar --------------
-
Sherryl Woods-Az Eagle Point fogadó (Chesapeake Shores 1.) A Hallmark sikersorozat alapjául szolgáló regény Abby O'Brien Winters évek óta nem tette be a lábát Chesapeake Shores-ba. A marylandi kisváros, amit az apja épített, túl sok szomorú emléket hordoz, és Abbynek kevés az ideje a minden percét lefoglaló Wall Street-i karrierje, összeomlófélben lévő házassága és örökmozgó ikerlányai mellett. De elég egy rémült telefonhívás a legkisebb húgától, hogy hazarohanjon, és segítsen Jess álmát megvalósítani, helyreállítani az elbájoló fogadót Eagle Pointban. Abby őszintén reméli, hogy Jess belátja okos pénzügyi tanácsát, mielőtt még késő lenne. A fogadó elárverezésének megakadályozása közben nemcsak a saját széthullott családját kell összetartania, de a sors ismét elé sodorja Trace Riley-t, a férfit, akit évekkel azelőtt elhagyott. Abby nem felejtette el, mi vonzotta hozzá a múltban. Rájön, hogy sokkal erősebb kapocs köti Chesapeake Shore-hoz, mint gondolta. Lehet, hogy Trace áll majd a tervei megvalósítása útjában – vagy bebizonyítja majd, hogy az életben a legváratlanabb módon adódhat második esély. Sherryl Woods napjaink egyik legnépszerűbb írónője, a Chesapeake Shores pedig több millió eladott példánnyal a női olvasók kedvence világszerte. Sherryl Woods: The Inn at Eagle Point Eredeti mű Sherryl Woods: The Inn at Eagle Point 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit család családregény magyar nyelvű Maryland regény romantikus sorozat része testvérek tévésorozat-adaptáció > Művelt Nép, Budapest, 2021 400 oldal · ISBN: 9786156186270 letöltés https://data.hu/get/13674754/Sherryl_Woods_-_Chesapeake_Shores_1._-_Az_Eagle_Point_fogado.pdf https://data.hu/get/13674755/Sherryl_Woods_-_Chesapeake_Shores_1._-_Az_Eagle_Point_fogado.epub https://data.hu/get/13674756/Sherryl_Woods_-_Chesapeake_Shores_1._-_Az_Eagle_Point_fogado.mobi ------
-
Gergely Ágnes-Őrizetlenek 96% Görög sorstragédiák az elmúlt fél évszázad Közép-Európájában – a friss Kossuth-díjas Gergely Ágnes új, harmadik regénye költészetének legmélyebb, drámai hangját idézi fel. „Hazajöttem Velencéből. Mindig hazajövök. A szeretet a kifosztottak fényűzése, és a szenvedély maga a kifosztottság.” A szomjúság ára c. kötetben is megjelent. Eredeti megjelenés éve: 2000 303 magyar regény anyaság betegség magyar nyelvű magyar szerző online olvasható regény > Balassi, Budapest, 2000 154 oldal · ISBN: 9635063172 letöltés https://data.hu/get/13674370/Gergely_Agnes_-_Orizetlenek.epub https://data.hu/get/13674371/Gergely_Agnes_-_Orizetlenek.pdf https://data.hu/get/13674372/Gergely_Agnes_-_Orizetlenek.mobi ----
-
Rónaszegi Miklós-könyvek-Kartal kalandos esküvője.stb Rónaszegi Miklós-Kartal kalandos esküvője Mi tagadás, azokban a régi, kalandos időkben sem volt könnyű kiismerni a lányokat! Lehetett valaki sok csatát megjárt vitéz lovag, népének hű fia, a királynak hű embere, ha egyszer megszerelmesedett, bizony könnyen a bolondját jártatták vele... Nos, valami ilyesmi történik ebben a könyvben is. Régi barátunk, a hős Kartal, beleszeretett a híres-neves, vitéz leányba, Bankó Virágba, s már-már leánykéréssel kezdődne a regény, hogyha... S ezzel talán megindul a páratlanul színes, lélegzetelállítóan izgalmas bonyodalom! Rónaszegi Miklós ezúttal is váratlan fordulatokkal, veszélyes szökésekkel, félelmetes lopakodásokkal, no meg spamelo helyzetekkel lepi meg olvasóit. Már alig vártam, hogy megjelenjen a Kartal folytatása. Karácsonyra kaptam az első részt, és nagyon kíváncsi voltam, mi fog még történni. A Kartal-könyvek nagyon izgalmasak. Alig tudom letenni őket. Én mindig kalandos történeteket szeretek olvasni. Ezért szeretem a Rettenetes Kartalt is. ---------------- Rónaszegi Miklós- A Sánta Bölény Nagy indiánregények írójának egyik kedves könyvét tartjátok kezetekben. Olyan világról ír benne, amely már a messzi múlté. Okos Hód Fiának izgalmas, szép története jó kétszáz esztendővel ezelőtt játszódik, amikor Észak-Amerika távoli vidékein még csak az indiánok voltak egyedüli urai erdőnek, mezőnek, hegyeknek, vizeknek. Igaz, nem volt könnyű az életük, nemegyszer éheztek is, de legalább szabadok voltak. Még nem láttak fehér embert, vagy csak akkor találkoztak vele először. Nos, egy ilyen első találkozás képe is felvillan ebben a történetben. Írója azt szeretné, ha szívetekbe zárnátok fiatal hősét, aki majdnem olyan, mint amilyenné ti szeretnétek válni: bátor és merész, tiszteli szüleit, szereti testvéreit, ismeri, óvja, védi a természetet, barátja az állatoknak, s persze minden nehéz pillanatban igyekszik derekasan megállni a helyét. ---------------------------------- Kartal kalandos esküvője - Rónaszegi Miklós Mi tagadás, azokban a régi, kalandos időkben sem volt könnyű kiismerni a lányokat! Lehetett valaki sok csatát megjárt vitéz lovag, népének hű fia, a királynak hű embere, ha egyszer megszerelmesedett, bizony könnyen a bolondját jártatták vele... Nos, valami ilyesmi történik ebben a könyvben is. Régi barátunk, a hős Kartal, beleszeretett a híres-neves, vitéz leányba, Bankó Virágba, s már-már leánykéréssel kezdődne a regény, hogyha... S ezzel talán megindul a páratlanul színes, lélegzetelállítóan izgalmas bonyodalom! Rónaszegi Miklós ezúttal is váratlan fordulatokkal, veszélyes szökésekkel, félelmetes lopakodásokkal, no meg spamelo helyzetekkel lepi meg olvasóit. --------- Rónaszegi Miklós-A gézengúzok meg az idegenforgalom (Gézengúzok 1.) Igaza van apunak. Ezeket a gézengúzokat egy percre sem lehet magunkra hagyni. Lám, az ember azt hinné, vakáció idején unatkoznak a városban rekedt nebulók, de nem kell több, csak hogy összetalálkozzék a három jómadár, Tercsi, Karcsi, Berci, és máris elszabadul a pokol. Most is lótnak-futnak, hol nevetnek, hol meg bőgnek, folyik a hajsza Budapest városának nevezetes látnivalói körül. Ami az idegenforgalmat illeti, hőseink egy kisbabának mutogatják a látnivalókat. A baba buzgón szopizik, és noha jó gyerek, mégis sok gond van vele. Igaz, neki is akad gondja, éppen csak nem mondja, mert még nem tud beszélni. Rónaszegi Miklós könyvében egymást érik az izgalmas és mulatságos fordulatok: annyi történelmi kalandregénye után ezúttal sem hagyja cserben olvasóit. Reméljük hogy kedves gézengúzaival találkozni fogunk még. Eredeti megjelenés éve: 1982 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Budapest gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált magyar nyelvű magyar szerző Magyarország sorozat része ------- Rónaszegi Miklós-A gézengúzok az Alpok alján (Gézengúzok 4.) Hurrá! – akik már ismerik őket, repesve várják újabb kalandjukat! Akik még nem ismerik őket, azoknak elárulhatjuk: nem kis élményben lesz részük! A szerző régi barátotok, kalandos történelmi regényeit, csodás indián históriáit immár nemzedékek olvasták. Ő az, aki sosem hagyja cserben olvasóit, mindig újabb és újabb meglepetéssel kedveskedik. Híres gézengúzai (Tercsi, Karcsi, Berci) ezúttal hazánk nyugati határszélére vetődnek. Kőszeg városában „szívják a történelmi levegőt”. Elárulhatjuk, a teméntelen, harsogó vidámság közben mélyebben zengő hangokat is hallunk. Karcsi bosszút esküszik Fülesbagoly tanár úr ellen, és persze elvárja, hogy pajtásai is vele tartsanak. Hogy mi lesz ebből?… Eredeti megjelenés éve: 1991 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált Kőszeg magyar nyelvű magyar szerző sorozat része letöltés https://data.hu/get/13676255/Kartal_kalandos_eskuvoje_-_Kartal_kalandos_eskuvoje.mobi https://data.hu/get/13676256/Kartal_kalandos_eskuvoje_-_Kartal_kalandos_eskuvoje.epub https://data.hu/get/13676257/Kartal_kalandos_eskuvoje_-_Kartal_kalandos_eskuvoje.pdf https://data.hu/get/13676258/Ronaszegi__Miklos_-_Rajuk_fujt_az_Isten.epub https://data.hu/get/13676259/Ronaszegi__Miklos_-_Rajuk_fujt_az_Isten.pdf https://data.hu/get/13676260/Ronaszegi__Miklos_-_Rajuk_fujt_az_Isten.mobi https://data.hu/get/13676261/Ronaszegi_Miklos_-_A_genovai_fogoly.epub https://data.hu/get/13676262/Ronaszegi_Miklos_-_A_genovai_fogoly.mobi https://data.hu/get/13676263/Ronaszegi_Miklos_-_A_genovai_fogoly.pdf https://data.hu/get/13676264/Ronaszegi_Miklos_-_Az_a_hires_Hary_Janos.mobi https://data.hu/get/13676265/Ronaszegi_Miklos_-_Az_indian_hercegno.pdf https://data.hu/get/13676266/Ronaszegi_Miklos_-_Az_indian_hercegno.epub https://data.hu/get/13676267/Ronaszegi_Miklos_-_Az_a_hires_Hary_Janos.pdf https://data.hu/get/13676268/Ronaszegi_Miklos_-_Az_indian_hercegno.mobi https://data.hu/get/13676270/Ronaszegi_Miklos_-_Az_a_hires_Hary_Janos.epub https://data.hu/get/13676272/Ronaszegi_Miklos_-_A_gezenguzok_meg_az_idegenforga.pdf https://data.hu/get/13676269/Ronaszegi_Miklos_-_A_kiralyno_kaloza.epub https://data.hu/get/13676271/Ronaszegi_Miklos_-_A_kiralyno_kaloza.mobi https://data.hu/get/13676273/Ronaszegi_Miklos_-_A_kiralyno_kaloza.pdf https://data.hu/get/13676274/Ronaszegi_Miklos_-_A_gezenguzok_meg_az_idegenforga.epub https://data.hu/get/13676275/Ronaszegi_Miklos_-_A_gezenguzok_meg_az_idegenforga.mobi https://data.hu/get/13676278/Ronaszegi_Miklos_-_Meteorok__viharaban.epub https://data.hu/get/13676279/Ronaszegi_Miklos_-_Szinhaz_az_egesz_vilag.pdf https://data.hu/get/13676280/Ronaszegi_Miklos_-_Meteorok__viharaban.mobi https://data.hu/get/13676281/Ronaszegi_Miklos_-_Kamaszkor.pdf https://data.hu/get/13676282/Ronaszegi_Miklos_-_Meteorok__viharaban.pdf https://data.hu/get/13676284/Ronaszegi_Miklos_-_Gezenguzok_az_Alpok_aljan.mobi https://data.hu/get/13676283/Ronaszegi_Miklos_-_Gezenguzok_az_Alpok_aljan.pdf https://data.hu/get/13676285/Ronaszegi_Miklos_-_Gezenguzok_az_Alpok_aljan.epub https://data.hu/get/13676286/Ronaszegi_Miklos_-_Kamaszkor.epub https://data.hu/get/13676287/Ronaszegi_Miklos_-_Kamaszkor.mobi https://data.hu/get/13676291/Ronaszegi_Miklos_-_Gellert_puspok-szeretoje.mobi https://data.hu/get/13676289/Ronaszegi_Miklos_-_Botrany_a_suliban.pdf https://data.hu/get/13676292/Ronaszegi_Miklos_-_Gellert_puspok-szeretoje.epub https://data.hu/get/13676294/Ronaszegi_Miklos_-_Botrany_a_suliban.epub https://data.hu/get/13676293/Ronaszegi_Miklos_-_Botrany_a_suliban.mobi https://data.hu/get/13676288/Ronaszegi_Miklos_-_Gellert_puspok-szeretoje.pdf https://data.hu/get/13676290/Ronaszegi_Miklos_-_Gellert_puspok_szeretoje.pdf https://data.hu/get/13676295/Ronaszegi_Miklos_-_A_Santa_Boleny.mobi https://data.hu/get/13676296/RonaszegiI_Mikos_-_Szinhaz-az-egesz-vilag.pdf https://data.hu/get/13676297/Ronaszegi_Miklos_-_A_Santa_Boleny.pdf https://data.hu/get/13676298/RonaszegiI_Mikos_-_Szinhaz-az-egesz-vilag.epub https://data.hu/get/13676299/RonaszegiI_Mikos_-_Szinhaz-az-egesz-vilag.mobi https://data.hu/get/13676300/Ronaszegi_Miklos_-_A_Santa_Boleny.epub letöltés https://data.hu/get/13676305/Ronaszegi_Miklos-A_gezenguzok_meg_az_idegenforgalom.rar ---
-
Arrowood Brothers sorozat.1-4.Corinne Michaels-Mondd, hogy visszatérsz- amerikai szerző barátság kisváros kortárs magyar nyelvű Pennsylvania regény romantikus testvérek váltott szemszög Corinne Michaels: Mondd, hogy visszatérszCorinne Michaels: Mondd, hogy megóvszCorinne Michaels: Mondd, hogy megvárszCorinne Michaels: Mondd, hogy maradsz 1. Corinne Michaels: Mondd, hogy visszatérsz 85% https://moly.hu/konyvek/corinne-michaels-mondd-hogy-visszatersz 2. Corinne Michaels: Mondd, hogy megóvsz 86% https://moly.hu/konyvek/corinne-michaels-mondd-hogy-megovsz 3. Corinne Michaels: Mondd, hogy megvársz 87% https://moly.hu/konyvek/corinne-michaels-mondd-hogy-megvarsz 4. Corinne Michaels: Mondd, hogy maradsz 89% https://moly.hu/konyvek/corinne-michaels-mondd-hogy-maradsz letöltés https://data.hu/get/13672598/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_1._-_Mondd_hogy_visszatersz.epub https://data.hu/get/13672599/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_1._-_Mondd_hogy_visszatersz.pdf https://data.hu/get/13672600/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_1._-_Mondd_hogy_visszatersz.mobi https://data.hu/get/13672601/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_2._-_Mondd_hogy_megovsz.epub https://data.hu/get/13672602/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_2._-_Mondd_hogy_megovsz.mobi https://data.hu/get/13672603/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_2._-_Mondd_hogy_megovsz.pdf https://data.hu/get/13672604/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_3._-_Mondd_hogy_megvarsz.mobi https://data.hu/get/13672605/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_3._-_Mondd_hogy_megvarsz.epub https://data.hu/get/13672606/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_3._-_Mondd_hogy_megvarsz.pdf https://data.hu/get/13672607/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_4._-_Mondd_hogy_maradsz.mobi https://data.hu/get/13672608/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_4._-_Mondd_hogy_maradsz.pdf https://data.hu/get/13672609/Corinne_Michaels_-_Arrowood_Brothers_4._-_Mondd_hogy_maradsz.epub -----
-
Maggie Brookes-A hadifogoly felesége Az éj leple alatt egy cseh parasztlány és egy angol katona szelik át a náci megszállás alatt lévő vidéket ellenállók után kutatva. Izzy és a szökött hadifogoly, Bill titokban házasodtak össze. A lány férfinak öltözött, és a Billre váró rabság elől menekülnek, ameddig csak menekülni lehetséges, míg a nácik sarokba nem szorítják őket. Izzy álcája működik: mindkettejüket brit katonának hiszik, és hadifogolytáborba szállítják. Az igazi megpróbáltatások azonban csak most kezdődnek. A lelepleződéstől való állandó rettegést, az éhezést, a szörnyű körülményeket az összetartozás és a fogolytársak kis csoportja teszi elviselhetőbbé, akik emberséget és reményt csempésznek a mindennapok borzalmaiba. A lány álcája azonban bármikor lelepleződhet; megérik vajon a szabadságot? Bill és Izzy megtörtént eseményeken alapuló története arról a hihetetlen áldozatról mesél, amelyre képesek lehetünk az igaz szerelemért. Maggie Brookes: The Prisoner's Wife Eredeti mű Maggie Brookes: The Prisoner's Wife Eredeti megjelenés éve: 2020 2. világháború brit szerző holokauszt magyar nyelvű regény történelmi fikció > Alexandra, Pécs, 2021 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635820917 · Fordította: Oroszlán Anikó letöltés https://data.hu/get/13662899/Maggie_Brookes_-_A_hadifogoly_felesege.mobi https://data.hu/get/13662900/Maggie_Brookes_-_A_hadifogoly_felesege.epub https://data.hu/get/13662901/Maggie_Brookes_-_A_hadifogoly_felesege.pdf -
-
Michael J. Sullivan-Télvíz idején (Riyria-krónikák 5.)(Elan világa 19.) KÉNYSZERŰ FRIGY KÉSZÜLŐDIK. KETTŐS KIVÉGZÉS A RÁADÁS. ÁM A KÉT TOLVAJNAK MÁS TERVEI VANNAK. Az Új Birodalom olyan ceremóniával készül megünnepelni a Nemzetelvűek felett aratott győzelmét, ami örökre emlékezetes marad. A Télvíz-ünnepre időzítik a császárnő kézfogóját, no meg Degan Gaunt és a Melengári Boszorkány nyilvános kivégzését. Terveik szerint Modina ezt követően végzetes balesetet szenved majd, így az új császár ülhet a birodalom trónjára. Micsoda gyönyörű nap lesz az! Csak egy a bökkenő: Royce és Hadrian közben megtalálták a rég elveszett örököst. A Télvíz idején a magával ragadó Riyria-krónikák ötödik kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek egyik legsikeresebb új fantasyjévé vált. Michael J. Sullivan: Wintertide Eredeti mű Michael J. Sullivan: Wintertide Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző antihős barátság fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs lovag low fantasy mágia magyar nyelvű regény sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2014 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861961 · Fordította: Matolcsy Kálmán ------------------------------------- Michael J. Sullivan-Percepliquis – Az elveszett város (Riyria-krónikák 6.) (Elan világa 20.) MINDEN LEZÁRUL ITT ÉS MOST… AZ ELFEK ÁTKELTEK A NIDWALDENEN. A JÖVŐ KÉT TOLVAJ KEZÉBEN VAN. „Láttam nagy utazás. Tízen mennek. A nő, akinél a fény, ő vezet. Az út a föld gyomrába és kétségbeesésbe visz. A holtak hangja vezérli léptedet. Visszamész időben. Háromezer éves háború kezdődik újra. A hideg börtönébe zár világot, halál fenyeget embereket, és neked döntést kell hoznod…!” Ímígyen jósolta Fan Irlanu, az Oudorro falu tenkin látóasszonya. A Riyria története ezzel elérkezett a befejezéséhez. A Trónbitorlókban tetten ért két tolvaj összes sorsfordító kalandja ehhez a pillanathoz vezetett el. Háromezer év múltán itt az idő, hogy Novron Örököse végre beteljesítse sorsát. Michael J. Sullivan: Percepliquis Eredeti mű Michael J. Sullivan: Percepliquis Eredeti megjelenés éve: 2012 amerikai szerző antihős barátság elf fantasy férfi főszereplő heroikus fantasy high fantasy kaland kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű regény sárkány sorozat része tolvaj > Fumax, Budapest, 2015 624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155514319 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés https://data.hu/get/13670726/Michael_J._Sullivan_-_Az_elveszett_varos.Riyria-6_.epub https://data.hu/get/13670727/Michael_J._Sullivan_-_Az_elveszett_varos.Riyria-6_.azw3 https://data.hu/get/13670729/Michael_J._Sullivan_-_Az_elveszett_varos.Riyria-6_.mobi https://data.hu/get/13670728/Michael_J._Sullivan_-_Az_elveszett_varos.Riyria-6_.pdf https://data.hu/get/13670730/Michael_J._Sullivan_-_Telviz_idejen.Riyria-5_.epub https://data.hu/get/13670731/Michael_J._Sullivan_-_Telviz_idejen.Riyria-5_.mobi https://data.hu/get/13670732/Michael_J._Sullivan_-_Telviz_idejen.Riyria-5_.pdf https://data.hu/get/13670733/Michael_J._Sullivan_-_Telviz_idejen.Riyria-5_.azw3 -- 5ig -
-
Megan Goldin-Merülj alá, ha nem félsz!/Megan Goldin-Szállj ki, ha tudsz! Megan Goldin-Szállj ki, ha tudsz! „Fantasztikus - az idei kedvenc könyvem.” Lee Child Vincent, Jules, Sylvie és Sam pénzügyi karrierjük csúcsán állnak. Az üzletkötés mesterei fényűző életet élnek, és hangosan ünneplik a sikert. Csakhogy ennek mindig ára van. Csapatépítés címszóval meghívást kapnak egy szabadulószobába. A mindenre elszánt, folyton versengő kollégák bezsúfolódnak a hatalmas toronyépület liftjébe, és készen állnak, hogy bizonyítsanak. De ahogy kihunynak a fények, és zárva marad a liftajtó, világossá válik, hogy ez nem egy átlagos verseny, hanem a túlélésért folytatott küzdelem. A sötétben összezárva kénytelenek félretenni az egymás iránt érzett ellenszenvüket, és a szabadulás érdekében együtt kell megoldaniuk a liftben található feladványokat. Ahogy a feladatok egyre jobban rávilágítanak a csapattagok sötét titkaira, rájönnek, hogy meg kell fizetniük azért a sok kegyetlenségért, amelyet a ranglétrán való feljebbjutás érdekében követtek el. Miközben elszabadulnak az indulatok, és mindenki érzi a vesztét, már csak egyetlen kérdés marad: négyük közül ki az, aki a túlélés érdekében ölni is képes? Megan Goldin sokáig a Reuters, az ABC és az Associate Press újságírójaként dolgozott, helyi tudósítóként beutazta Ázsiát és a Közel-Keletet. Első sikerkönyvét Lee Child is kedvenc regényei között tartja számon. Bestsellerének története feszült és izgalmakkal teli, és pokolian egyszerű kérdést jár körül: mit tesz az ember, ha tudja, hogy a veszélyes játék, amelybe kezdett, talán éppen a saját életébe fog kerülni. „Az oldalak maguktól lapozzák egymást…” New York Times „Nem lehet letenni!” – Time Magazine „Egyértelmű, hogy itt nem lesz boldog végkifejlet a négy, szabadulószobába zárt kolléga számára. Izgalmas történet egy vállalati csapatépítőről, amely csúnya fordulatot vesz.” – Booklist „Mondd le az összes programod, és jelents beteget! Ha elkezded olvasni, önként magadra csukod az ajtót, és a saját szabadulószobádban találod magad.” – Kirkus Reviews „Tökéletesen felépített, hátborzongató regény.” – Shelf Awareness Megan Goldin: The Escape Room Eredeti mű Megan Goldin: The Escape Room Eredeti megjelenés éve: 2019 ausztrál szerző erőszak feminizmus gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők elleni erőszak obszcén nyelvezet öngyilkosság regény rejtély rejtvény szóbeli bántalmazás thriller váltott szemszög zaklatás > Álomgyár, Budapest, 2021 400 oldal · ISBN: 9789635701766 · Fordította: Goitein Zsófia ---------------------------------------------- Megan Goldin-Merülj alá, ha nem félsz! Rachel Krall az igazságot keresők utolsó reménysége. Neve azután válik ismertté, hogy bűnügyi műsorának köszönhetően egy ártatlan férfi szabadlábra kerül. Már hozzászokott, hogy a hangja, és nem az arca alapján ismerik fel, ezért is találja furcsának, hogy valaki üzenetet hagy az autója szélvédőjén, és így kér tőle segítséget. Neapolis városát egy nemi erőszakkal kapcsolatos bűnügyi tárgyalás rázza meg. A város nagy reményű, Olimpiára készülő fiatal úszóját azzal vádolják, hogy megerőszakolt egy középiskolás diáklányt, aki nem mellesleg a rendőrkapitány szeretett unokája. Annak érdekében, hogy a műsor sikeres legyen, Rachel mindent latba vet. Interjúkat készít, és nyomozásba kezd. Csakhogy a rejtélyes levelek mindig a legváratlanabb helyen érik őt utol. Valaki követi a nőt, és nem adja fel, amíg Rachel ki nem nyomozza, hogy mi történt az illető testvérével huszonöt évvel azelőtt. A hivatalos álláspont szerint Jenny Stills vízbe fulladt, a levelek tanúsága szerint viszont gyilkosság történt. Amikor Rachel kérdezgetni kezdi a város lakóit, senki nem akarja válaszra méltatni. A múlt és a jelen összemosódni látszik, amikor Rachel összefüggést talál a két eset között, amelyek végérvényesen megváltoztatják a tárgyalás menetét és az érintettek életét. A mű fontos kérdésekre keresi a választ: mi a hírnév ára? Jóváteheti-e a kisváros a múlt bűneit? Mi történt pontosan Jennyvel? Megan Goldin sokáig a Reuters, az Associate Press és az ABC újságírójaként dolgozott, helyi tudósítóként beutazta Ázsiát és a Közel-Keletet. Legújabb könyve óriási sikert aratott külföldön. A történetet a szerzőtől megszokott feszült izgalom szövi át. Ahogy a cselekmény szép lassan kibontakozik, kérdések láncolatát ébreszti az olvasóban. Remek könyv, nem csak krimirajongóknak. Megan Goldin: The Night Swim Eredeti mű Megan Goldin: The Night Swim ausztrál szerző bíróság gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nők elleni erőszak regény testvérek thriller ügyvéd > Álomgyár, Budapest, 2021 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701773 · Fordította: Goitein Zsófia letöltés https://data.hu/get/13666986/Megan_Goldin_-_Szallj_ki_ha_tudsz.mobi https://data.hu/get/13666987/Megan_Goldin_-_Szallj_ki_ha_tudsz.epub https://data.hu/get/13666988/Megan_Goldin_-_Szallj_ki_ha_tudsz.pdf https://data.hu/get/13666989/Megan_Goldin_-_Merulj_ala_ha_nem_felsz.mobi https://data.hu/get/13666990/Megan_Goldin_-_Merulj_ala_ha_nem_felsz.pdf https://data.hu/get/13666991/Megan_Goldin_-_Merulj_ala_ha_nem_felsz.epub -------------
-
Judith Reichenberg-Ullman · Robert Ullman-Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok Ebben az értékes, inspiráló könyvben olyan – ismert vagy ismeretlen – emberek történeteit találjuk, akik átélték és megvalósították a megvilágosodott tudat bizonyos vonatkozásait. Bár óriási a változatosság a tapasztalataik terén, felismeréseiknek mégis egyetemes minősége van. Minden egyes történet arra bátorít bennünket, hogy mélyebb tudatosságot fejlesszünk ki, hogy méltányoljuk az egyes emberek által bejárt szellemi utakat, nagyra becsüljük mindazokat a pozitív minőségeket, amelyeket megtestesítenek, és értékeljük mindazokat a megértéseket és felismeréseket, amelyeket az élet természetéről megtapasztaltak. (?) A világ minden szellemi hagyományában bukkannak fel példái olyan embereknek, akik a bölcsességet keresték és az együttérzést gyakorolták egész életükön át. Láthatjuk tehát, hogy a tudat megvilágosítása egyetemes jelenség. Megtörténhet Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, származásra és vallásra való tekintet nélkül, sőt, még vallástalan emberek között is. magyar nyelvű spiritualitás szentek vallás > Filosz, 2016 328 oldal · ISBN: 9789638657749 letöltés https://data.hu/get/13662913/Szentek_bolcsek_mesterek_es_misztikusok_-_Judith_Reichenberg-Ullman.epub https://data.hu/get/13662914/Robert_Ullmann__Judith_Reichenberg_Ullmann-_Szentek_Bolcsek_Mesterek.pdf -
-
Lily Ebert · Dov Forman-Lily fogadalma Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem erőt a továbblépéshez Lily Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél Auschwitzról, a haláltáborban szerzett élményeiről. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta: „Sok szerencsét, és sok boldogságot”. Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje. Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja és két húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki. Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban. Lily Ebert – Dov Forman: Lily's Promise Eredeti mű Lily Ebert – Dov Forman: Lily's Promise Eredeti megjelenés éve: 2021 2. világháború Auschwitz brit szerző fegyverek háború halál holokauszt illusztrált magyar nyelvű magyar szerző Magyarország média női főszereplő önéletrajz történelem túlélés zsidó zsidóság > XXI. Század, Budapest, 2022 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635683055 · Fordította: Endreffy Kata letöltés https://data.hu/get/13627173/Lily_Ebert_-_Lily_fogadalma.epub https://data.hu/get/13627174/Lily_Ebert_-_Lily_fogadalma.pdf https://data.hu/get/13627172/Lily_Ebert_-_Lily_fogadalma.mobi -
-
Janet Skeslien Charles-A párizsi könyvtár 1939-et írunk, és Odile Souchet, a fiatal párizsi lány nem is lehetne boldogabb: felveszik könyvtárosnak az impozáns Amerikai Könyvtárba, és a jóképű Paul személyében a szerelem is rátalál. A náci csapatok bevonulása azonban egy csapásra véget vet az idillnek, és Odile világa összeomlani látszik. Hogy megmentse mindazt, ami fontos a számára, munkatársaival csatlakozik az ellenálláshoz, és úgy harcol, ahogy lehetőségei engedik: a könyvek segítségével. Heroikus küzdelmük ellenére Odile-nek hamarosan szembe kell néznie a szörnyű igazsággal: valaki elárulta. 1983: Lily, a Montanában élő magányos kamasz lány felfigyel idős szomszédjukra, Mrs. Gustafsonra, akit a helyiek csak úgy hívnak, „a háborús menyasszony”. Ki ez a rejtélyes nő, és miért költözött a kisvárosba, ahová látszólag semmi sem köti? Lily kutatni kezd az öreg hölgy múltja után, és egyre több közös vonást vél felfedezni kettejük között. Egy nap sötét titokra bukkan, amely az egész addigi életüket megváltoztathatja… Janet Skeslien Charles lebilincselő regénye varázslatos óda a könyvekhez, a barátsághoz, Párizshoz, és nem utolsósorban azokhoz a hétköznapi hősökhöz, akik sokszor ott munkálkodnak, ahol a legkevésbé sejtenénk. JANET SKESLIEN Charles Montanában nőtt fel, majd két évig Ukrajnában tanult. Tizenöt éven át tanított kreatív írást, angolt és franciát először Ukrajnában, majd Montanában, végül pedig Franciaországban. Moonlight in Odessa című művét a Publishers Weekly az egyik legjobb debütáló regénynek, a National Geography Traveler pedig a hónap könyvének választotta. A párizsi könyvtár, a szerző második regénye a Library Journal és a Goodreads listája alapján is az év egyik legjobban várt újdonsága. Janet Skeslien Charles: The Paris Library Eredeti mű Janet Skeslien Charles: The Paris Library 1930-as évek 1940-es évek 1980-as évek 2. világháború 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző anyaság barátság Franciaország gyász háború igaz történet alapján ikrek könyvtár könyvtáros kortárs magyar nyelvű női főszereplő Párizs regény romantikus testvérek történelmi regény történelmi romantikus váltott szemszög zsidóság > Libri, Budapest, 2021 472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634336662 · Fordította: Csáki Judit letöltés https://data.hu/get/13582016/Janet_Skeslien_Charles_-_A_parizsi_konyvtar.mobi https://data.hu/get/13582017/Janet_Skeslien_Charles_-_A_parizsi_konyvtar.epub https://data.hu/get/13582018/Janet_Skeslien_Charles_-_A_parizsi_konyvtar.pdf -
-
datafree Janine Boissard-Nagy kislány
osgetsirr posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Janine Boissard-Nagy kislány Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. "Ahányszor csak kimondtam, anya, mindig hazudtam…Egyszer még Mme Salmon, a tanító néni is megkérdezte:- Patrícia, mondd meg végre az igazat, szoktad látni az anyukádat, vagy nem? – Bizonygattam neki, hogy mindig látom, s bizonyos értelemben akkoriban ez igaz is volt… …Egyfolytában Apát faggattam.Miért ment el, miért hagyott ott minket?" Anya és lánya 16 év elteltével találkoznak.A húszéves Patríciát vonzza anyjának nagyvilági környezete és életmódja.Választania kell megszokott mindenapjai vagy a csillogó, új világ: Kalifornia között… Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? francia ifjúsági lányregény magyar nyelvű regény romantikus > K.u.K., Budapest, 1994 326 oldal · ISBN: 9637846301 · Fordította: Balla Katalin letöltés https://data.hu/get/13606225/Janine_Boissard_-_Nagy_kislany.mobi https://data.hu/get/13606227/Janine_Boissard_-_Nagy_kislany.pdf https://data.hu/get/13606223/Janine_Boissard_-_Nagy_kislany.epub -- -
Petra Hůlová-Mostoha sors A narratív monológ formájában megírt regény nélkülözi a kerettörténetet, központi figurája egy sikeres másodvonalbeli írónő, aki erotikus ponyvaregényeket ír. Az ő gondolatfolyama tárul elénk egy véget nem érő monológban élete fájdalmas csomópontjaival, személyes válságával. A borgőzös, keserédes, áradó szövegben nehezen válik szét jelen és múlt, valóság és álom, megtörtént és elképzelt, tudatos és tudattalan, reflexív és ösztönös. Ebben az állandó szürkés ködben a tárgyak, a jelenségek és a történések lebegnek, elveszítik kontúrjaikat, és egymásba olvadnak, átjárhatóvá válnak, montírozódnak. Az ember-, lélek- és emlékszilánkok szétszóródnak, ragasztásra várnak, némelyik szelekcióra, söprésre, vagy a megfelelő kukába. Petra Hůlová 2002-ben egyik pillanatról a másikra robbant be az irodalmi köztudatba Nagyanyám emlékezete című regényével, amely az évtized egyik legolvasottabb cseh könyve lett. Magyarul 2004-ben jelent meg, majd egy év múlva a Homályos üvegen át követte. A Mostoha sors az írónő legszemélyesebb, legintimebb írása. „A Mostoha sorsban a cselekményt úgy kell keresnünk, mint az óceán alatti olajmezőket, meddő kőzet helyett azonban nyelvi, képi és tematikus gyöngyszemekre, nem mindennapi asszociációkra bukkanunk. (…) A könyv élő bizonyítéka annak, hogy Petra Hůlová tehetsége kéz a kézben jár az ötletességgel, a szorgalommal és a fegyelemmel.” (Klára Kubíčková) „Szerintem ez a vékonyka kis új könyv a legjobb, amit Hůlová valaha is írt.” (Petr. A. Bílek) Eredeti cím: Macocha Eredeti megjelenés éve: 2014 cseh szerző író magyar nyelvű monológ regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szépirodalmi kötetek Metropolis Media > Metropolis Media, Budapest, 2019 216 oldal · ISBN: 9789639866652 letöltés https://data.hu/get/13606518/Petra_Hulova_-_Mostoha_sors.mobi https://data.hu/get/13606519/Petra_Hulova_-_Mostoha_sors.epub https://data.hu/get/13606520/Petra_Hulova_-_Mostoha_sors.pdf -
-
Bárány Tamás-A bíró Bárány Tamás húsz regénye közül ez csupán a második, amely történelmi időkbe kalauzolja az olvasót: a római köztársaság utolsó napjaiba. A regény tengelyében Róma két legfőbb bírája, Brutus és Cassius összeesküvése áll, Julius Caesar diktatúrája ellen. A sokszor és sokak által megírt témát az író frappáns újszerűséggel bontja ki; regénye mélyre ás az érdek-összeütközések és lázadó indulatok bonyolult szövevényébe, s a kort és az összeesküvés rugóit teljes történeti hitelességükben idézi fel. Bárány Tamás azonban nem történész, hanem író; természetes hát, hogy a sokoldalúan ábrázolt, mélyen emberi konfliktusokból kibomló drámát képzeletében tovább építi, s a dolgokban és eseményekben rejlő logikát végső értelmezésükben is felmutatja. S mert a regény – noha indíttatása a legszabályosabb, hagyományos regénykezdet – nem a tizenkilencedik században íródott, hanem a huszadik utolsó negyedében, az is nyilvánvaló, hogy stílusának kétségtelen realizmusa sem a klasszikus realisták iskolájában fogant, hanem korunk új utakat kereső, játékosan merész, groteszk szemléletében. Eredeti megjelenés éve: 1978 magyar nyelvű magyar szerző ókor regény Római Birodalom történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szépirodalmi Zsebkönyvtár Szépirodalmi > Szépirodalmi, Budapest, 1980 160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631516555 ---------------------------- Bárány Tamás-Fortuna kegyeltje Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Öt találat a lottón! Akit ebben a kivételes szerencsében részeltet a sors, valóban elmondhatja magáról, hogy „Fortuna kegyeltje”. Bárány Tamás új regényének hőse építészmérnök, aki számára ez a fordulat élete nagy ábrándjának valóra váltását jelenthetné: felépíthetné a tökéletes, minden igénynek megfelelő, szép és modern házat, egyben családi otthonát, amely semmiben sem hasonlít az általa kényszerből szűkösre és kényelmetlenre tervezett lakótelepi „dobozok”-hoz. Van azonban valami, amivel még a legnagyobb szerencse sem birkózhat meg: a pénzszagra gyülekező, tervezni kezdő rokonok, barátok, ismerősök hada… A Bárány Tamásra jellemző könnyed, elegáns elbeszélői modor, a fordulatos, érdekfeszítő cselekményszövés, a finoman elhelyezett csattanók és természetesen a burkolt, de jól érzékelhető irónia remélhetőleg minden olvasó számára élvezetes olvasmánnyá avatja új könyvét. Eredeti megjelenés éve: 1983 20. század elbeszélés magyar nyelvű magyar szerző regény -------------------------------- Bárány Tamás-Palackposta Felnőtteknek szóló mesegyűjtemény ez a kötet. A XVIII. század óta kedvelt műfaj ez az európai irodalomban. Ezt a hagyományt folytatja Bárány Tamás. Műve négy részből áll. Az első ciklus, melynek a Koldus és a bölcs a hőse, a gondolkodás, a második – a Koldus és a költő – az irodalom, a Koldus és az emír meséi az uralkodás, a Koldus és a nagyvezír alakja köré fonódó mesecsoport pedig a szerelem mindenütt és mindenkor hétköznapinak számító fonákságait pécézi ki, hiszen a világ ura sem boldogabb a koldusnál, mert egyszerre ő is csak egy nőt tud ölelni, hiába van a háremében nyolcszáz… 20. század magyar nyelvű magyar szerző regény > Szépirodalmi, Budapest, 1987 608 oldal · ISBN: 9631532887 letöltés https://data.hu/get/13667072/Barany_Tamas_-_A_biro.epub https://data.hu/get/13667073/Barany_Tamas_-_A_biro.pdf https://data.hu/get/13667075/Barany_Tamas_-_A_biro.azw3 https://data.hu/get/13667074/Barany_Tamas_-_A_biro.mobi https://data.hu/get/13667077/Barany_Tamas_-_Fortuna_kegyeltje.mobi https://data.hu/get/13667078/Barany_Tamas_-_Fortuna_kegyeltje.epub https://data.hu/get/13667080/Barany_Tamas_-_Fortuna_kegyeltje.azw3 https://data.hu/get/13667079/Barany_Tamas_-_Fortuna_kegyeltje.pdf https://data.hu/get/13667083/Barany_Tamas_-_Palackposta.mobi https://data.hu/get/13667084/Barany_Tamas_-_Palackposta.epub https://data.hu/get/13667085/Barany_Tamas_-_Palackposta.pdf ---
-
Lányi Zoltán-Szép Ilona Mátyás király legendás szerelmének történelmi regénye Mesebeli álmok mámora és a rideg valóság józansága szövődik nagyszabású történetté ebben a műben. Mintha középkori várak kövei suttognának a fülünkbe egy rég elfeledett világ üzenetét. Szemünk elé tárul egy régvolt királyság minden árnya és fénye, egy királyságé, amelynek uralkodóját egyszerre teszi naggyá és sújtja porba a sors rendelte, végzetes szerelem. A Szép Ilona szívszorító története a magyar késő középkor legizgalmasabb időszakába kalauzol bennünket. Ez a kor a hatalmaskodó nagyurak, a huszita háborúk és a török fenyegetés kora. Magyarország történetének baljós érájában a Hunyadiak felemelkedése kínálhatja az egyetlen reményt. A regény nemcsak egy tragikus szerelem történetét követi végig, hanem Hunyadi Mátyás férfivá érésének és uralkodóvá válásának folyamatát is bemutatja, miközben a magyar történelem legendás alakjai elevenednek meg a szemünk előtt. Eredeti megjelenés éve: 2015 középkor magyar magyar kultúra magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus történelmi romantikus > Alexandra, Pécs, 2015 416 oldal · ISBN: 9789633576816 letöltés https://data.hu/get/13670637/Lanyi_Zoltan_-_Szep_Ilona.mobi https://data.hu/get/13670638/Lanyi_Zoltan_-_Szep_Ilona.epub https://data.hu/get/13670639/Lanyi_Zoltan_-_Szep_Ilona.doc --
-
Michael J. Sullivan-Kardok kora (Az Első Birodalom legendái 2.) (Elan világa 2.) Az istenekről kiderült, hogy ők is csak halandók, az elnyomott rhunák pedig fegyvert ragadtak uraik ellen. Ám a küzdelem még csak most kezdődik… Raithe, az Istenölő végzett egy fhreyjel, és ezzel kirobbantotta a lázadást, csakhogy a szolgaként tartott embereket ősidők óta megosztó viszályok meggátolják, hogy összefogjanak közös ellenségük ellen. De még ha a klánok egyesítenék is hadaikat, hogyan remélhetnék legyőzni az isteni varázserővel bíró fhreyjeket? A válasz a tengerentúlon rejlik egy messzi-messzi vidéken, amelyet egy magának való, konok faj népesít be, akik megvetik a fhreyeket és az embereket egyaránt. Mielőtt kifutnának az időből, Perszephoné kétségbeesett utazásra indul, hogy segítséget szerezzen kis csapatával, melynek tagja Suri, az ifjú látó, és Arion is. Útjuk egyenesen Elan sötét szívébe vezet, ahol egy ősi és félelmetes ellenfél várja őket… A Mítoszok korában a fantasy mestere, Michael J. Sullivan egy eposzba illő történettel kezdte kibővíteni a Riyria világát. A lehengerlő saga a Kardok korával folytatódik, amellyel a hazánkban is kiemelkedően népszerű író tovább építi univerzumát. Michael J. Sullivan: Age of Swords Eredeti mű Michael J. Sullivan: Age of Swords Eredeti megjelenés éve: 2017 amerikai szerző antihős démon elf epikus fantasy fantasy farkas high fantasy istenek kaland mágia magyar nyelvű regény sárkány sorozat része váltott nézőpont > Fumax, Budapest, 2022 560 oldal · ISBN: 9789634702269 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés https://data.hu/get/13670287/Michael_J._Sullivan_-_Kardok_kora.mobi https://data.hu/get/13670288/Michael_J._Sullivan_-_Kardok_kora.epub https://data.hu/get/13670289/Michael_J._Sullivan_-_Kardok_kora.pdf --
-
Susan Elizabeth Phillips-Csillagfény (Chicago Stars 8.) Egy sztárirányító és egy temperamentumos nyomozó folytat késhegyre menő küzdelmet ebben a sportos, szexi, pimasz regényben, a New York Times bestsellerszerzőjének díjnyertes, a rajongók által kedvelt Chicago Stars-sorozatának régóta várt új részében. Piper Dove álma, hogy Chicago legjobb nyomozója lesz. Az első megbízatása? A Chicago Stars egykori irányítójának, Cooper Grahamnek a nyomába eredni. A probléma? Graham kiszúrta őt, és nem örül neki. Éppen ezért kell egy jó nyomozónak talpraesettnek lennie. Piper hamarosan azon kapja magát, hogy Grahamnek dolgozik, bár nem a férfi testőreként, mert az nem hajlandó elismerni, hogy mekkora szüksége volna rá. Ehelyett Graham arra bérelte fel, hogy tartsa szemmel új, exkluzív éjszakai klubjának alkalmazottait. Azonban Coop élete veszélyben lehet, és Piper elhatározza, hogy megvédi a férfit, akár akarja, akár nem. (Hadd segítsek: nem akarja.) Bárcsak ne kellene emellett annyi mindenkivel foglalkoznia! Egy sereg közel-keleti hercegnővel, egy szabadságra vágyó pakisztáni szolgálólánnyal, egy tinédzserrel, aki csak be akar illeszkedni, és egy idős szomszéddal, aki azt követeli Pipertől, hogy találja meg a teljesen halott férjét. És akkor ott van maga Cooper Graham, a legendás sztársportoló, aki mindig megkapja, amit akar – még akkor is, ha az egy vagány nyomozó, aki pokolian elszántan bizonyítani akarja, hogy ő is van annyira kemény, mint Graham. Chicago nyüzsgő utcáitól a Superior-tó szélfútta világítótornyán át a Biscayne-öböl csillogó vizéig két ember, aki nem tud veszíteni, próbára teszi önmagát és a másikat, csak hogy ráébredjenek, mi a legfontosabb dolog az életben. Susan Elizabeth Phillips: First Star I See Tonight Eredeti mű Susan Elizabeth Phillips: First Star I See Tonight Eredeti megjelenés éve: 2016 Amerikai Egyesült Államok amerikai futball amerikai szerző barátság Chicago chick lit férfi főszereplő spamelo kortárs magándetektív magyar nyelvű nyomozás ősz regény romantikus sorozat része sport váltott nézőpont > Kalliopé, Nyíregyháza, 2021 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155378393 · Fordította: Tóth Gizella letöltés https://data.hu/get/13667385/Susan_Elizabeth_Phillips_-_Csillagfeny.epub https://data.hu/get/13667386/Susan_Elizabeth_Phillips_-_Csillagfeny.pdf https://data.hu/get/13667387/Susan_Elizabeth_Phillips_-_Csillagfeny.mobi ------ 1-7 itt -
-
Várkonyi Nándor-Az írás és a könyv története Mind az írás-, mind a könyvtörténet szigorú szaktudományok, hatalmas szakirodalmi bázissal, nemzetközi kutatási eredményekkel, egyre megújuló és a régebbieket avulttá tévő koncepciókkal és teóriákkal. Várkonyi Nándor most megjelent könyve azonban nem szigorú értelemben vett szaktudományos munka, így keletkezése idejétől (az ötvenes években vetette papírra a szerző) függetlenül ma is érvényesnek tekinthető. Várkonyi 1943-ban közreadott egy kis füzetnyi írástörténetet, ám a témán továbbra is dolgozott, műve azonban csak most jelenhetett meg. A vaskos kötet a kezdetektől a 18. század végéig tekinti át az írás és az írásrendszerek történetét, az írástörténet keretei közé foglalva a könyv (és elődei) történelmét is. Adatszerűen természetesen számos ponton módosult azóta a kép (Várkonyi nem tudhatott sem a krétai, ún. lineáris B írás megfejtéséről – épp csak jegyzetben utal egy erre irányuló kezdeményezésre –, sem az újabb egyiptológiai és sumerológiai kutatásokról stb.), ám a szerző legfőbb hozadéka nem is az egzakt adatok sorjáztatása, hanem az írás és a könyv történetének kultúrhistóriai keretbe való elhelyezése. Az a képesség, hogy izgalmas olvasmánnyá tudta tenni az írás kialakulásának, 'felfedezésének' történetét, esztéta érzékenységgel és láttató erővel felidézni a különböző írásrendszerek 'üzenetét', művésziségét, hogy a könyvet (a könyvszerű, a könyv felé mutató kezdeményekkel együtt) mint alapvető kulturális 'képződményt' volt képes bemutatni, változásait pedig az emberi szellem korszakos változásainak vonatkozási rendszerében taglalni. A kitűnő és remekül megírt kötetet elsősorban nem az írás- és könyvtörténet törzsanyagát megtanulni, elsajátítani vágyóknak, hanem – a művelődéstörténet iránt érdeklődő, művelt olvasóknak célszerű ajánlani. írástörténet kultúrtörténet magyar nyelvű magyar szerző online olvasható > Széphalom Könyvműhely, 2001 448 oldal Fülszövegek 1Borítók --------------------- Várkonyi Nándor-Magyar Dunántúl „Itt voltak s vagynak legfőbb városaink, itt laktak minden királyaink, itt volt mindenkor a nagy magyar világ, itt volt s vagyon a népnek színe” – Írja Berzsenyi Dániel a szülőföldjéről, a szép Dunántúlról. Erről a tájról szól Várkonyi Nándor könyve is, a tájról, ahol az árpádkori birodalom emlékei a legszámosabbak, hagyományai a legélőbbek, ahol a magyarságnak olyan színes kultúrájú s fajilag is sajátos hajtása él, mint a göcseji vagy ormánsági parasztság. Várkonyi a dunántúli ember szerető kezével bontja ki és mutatja fel mindazt a sok szépséget és értéket, amit ez a festői földdarab rejt ölében: Fölvonultatja a hatalmas geológiai erőket, melyek ezt az egyéni rajzolatú tájat kialakították, bemutatja azokat a tényezőket, a szeszélyes éghajlatot, a növény- és állatvilágot,amelyek között itt népek s nemzetek sorsa alakult. Majd lelkes természetbarátként végigvezet a Dunántúl változatos tájain, s hogy jobban éreztesse velünk a vidék hangulatát, idézi a dunántúli költők szavait. De előadása akkor válik lebilincselően érdekfeszítővé, midőn a Dunántúl tarka történelmét mondja el, kezdve a keltáknak, rómaiaknak, hunoknak, avaroknak a dunántúli térben egymást felváltó jelenésein s folytatva aztán a magyarok honfoglalásán, akik tudvalevőleg a legnagyobb zömmel épp ezt a tájat szállták meg s így a szentistváni birodalomnak is sokáig itt volt a súlypontja. Török hódítás, német dúlás – a szerző a nélkül, hogy unalmasan elismételné a történelem közismert eseményeit, sok-sok érdekes új adattal, új szempontok szerint rajzolja elénk mindazt, ami a magyarság közös történelmében sajátosan dunántúli. Sajátosan dunántúli s mégis teljesen magyar: e könyvből nemcsak a magyar Dunántúlt, hanem egész magyarságunkat is megtanuljuk jobban ismerni. magyar nyelvű magyar szerző Magyarország > Turul, Budapest, 1944 214 oldal Fülszövegek 1Borítók letöltés https://data.hu/get/13665046/Varkonyi_Nandor_-_Az_iras_es_a_konyv_tortenete.pdf https://data.hu/get/13665047/Varkonyi_Nandor_-_Dunantul.pdf ---------
-
Michael J. Sullivan-Mítoszok kora (Az Első Birodalom legendái 1.) (Elan világa 1.) Az emberek, azaz a rhunák népe időtlen idők óta az általuk fhreynek nevezett isteneket imádják. Ezek a nagyhatalmú lények legyőzhetetlenek, mesterfokon űzik a mágiát, és a jelek szerint halhatatlanok. Egy napon azonban megváltozik minden, ugyanis az egyikük egy ember, Raithe pengéjének esik áldozatul. Küszöbön áll a rhunák és a fhreyek közti háború, ami a teljes emberi faj kipusztulásával járna. Eközben az emberek egyik utolsó települését, Rhen-dahlt katasztrófa sújtja: egy emberevő medve tizedeli lakosait, és maga a főnökük is áldozatul esik neki. Ekkor érkezik meg az erdőből farkasával Suri, az ifjú látó, akit közelgő végromlás látomásai gyötörnek. Sikerül meggyőznie a főnök özvegyét Perszephonét, hogy őrült küldetésre induljanak. Csatlakozik hozzájuk a fhreyek bosszúja és saját istenölői szerepe elől menekülő Raithe is. Ráadásul a dahlban renegát fhreyek egy csoportja jelenik meg, akiket egy félelmetes erejű mágus üldöz. A mítoszok korának leáldozott. Felvirradt a lázadás hajnala. Michael J. Sullivan üstökösként felívelő karrierjét a Riyria-sorozat kirobbanó sikerének köszönheti. A Mítoszok kora egy új, hatkötetes regényciklus első darabja, amelyben a fantasy új generációjának egyik legkiválóbb mesélője tovább építi rendkívül népszerű univerzumát. Michael J. Sullivan: Age of Myth Eredeti mű Michael J. Sullivan: Age of Myth 88% Eredeti megjelenés éve: 2016 amerikai szerző antihős boszorkány elf epikus fantasy erdő fantasy farkas férfi főszereplő harcművészet harcosok high fantasy istenek kaland mágia magyar nyelvű medve női főszereplő regény sorozat része vadászat váltott szemszög > Fumax, Budapest, 2020 480 oldal · ISBN: 9789634701774 · Fordította: Matolcsy Kálmán letöltés https://data.hu/get/13665694/Michael_J_Sullivan_-_Mitoszok_kora.epub https://data.hu/get/13665695/Michael_J_Sullivan_-_Mitoszok_kora.pdf https://data.hu/get/13665696/Michael_J_Sullivan_-_Mitoszok_kora.mobi -