Jump to content
PirateClub.hu

slbp

Feltöltő
  • Pontszám

    285
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    3

Minden tőle: slbp

  1. Marcel Proust - Álmok, szobák, nappalok PDF 1.1MB Az eltűnt idő nyomában szerzője 1908 október és 1909 szeptember között írta a jelen kötetében olvasható írásokat. Rögtön ez után, 1909 őszén már a nagyregény első változatához fogott. Ennek részben az is oka volt, hogy a kiadás tervét a Mercure de France ez év tavaszán elutasította. A szerző eredeti elképzelése alapján Bernard de Fallois állította össze ezt a gyűtjeményt, amely 1954-ben látott napvilágot a Gallimard kiadónál. Proust gazdag levelezésének tanulsága szerint a Contre Sainte-Beuve című kötetben a XIX. század neves irodalomtörténészének nézeteivel kívánt szembeszállni – innen az eredeti cím. Mégsem csupán Baudelaire-t, Nervalt, Balzacot elemző esszéket találunk a könyben. Az eltűnt idő nyomában számtalan motívumával találkozhatunk itt, s ezek a változatok – Roland Barthes véleménye szerint – gyakran gazdagabban, előzmények nélküli ragyogásukban tárják elénk azokat a képeket, amelyek később a nagyregény szövetébe illeszkednek. A híres prousti elmélet, mely az önkéntelen emlékezés jelentőségét hangsúlyozza, már itt pontosan megfogalmazódik. Az író az előszóban arra figyelmeztet minket, hogy "…a tudat másodlagos. Ám mégiscsak a tudatot kell felkérnünk, hogy megállapítsa saját alacsonyabbrendűségét. A fejedelmi koronát ugyan nem érdemli meg, mégis egyedül ő ítélheti oda másnak. S noha az erények rangsorában csupán a második helyre szorul, csakis az értelem nyilváníthatja ki, hogy az első helyet az ösztönnek kell elfoglalnia." https://mega.nz/file/PIgEGYiD#KM-BzQxeV2Zyqb6VPANJSQsNEL4PIrrcBk9wG86FADY
  2. Kimberley Freeman: Parázs-sziget (2016) PDF 1.5MB 1891-ben Tilly Kirkland viharos házassága tragikus véget ér. A bűntudattal küszködő lány a távoli Parázs-szigetre menekül, ahol a kis Eleanor Holt (Nell) nevelőnője lesz. Nell édesapja, a jóképű, özvegy börtönparancsnok felkelti a lány érdeklődését. Tilly küzd a múltjával, az érzéseivel és a titokkal, amelyet egész életében hordoznia kell. Aztán feltűnik a kertben egy furcsa rab, Hettie, és Tilly élete különös fordulatot vesz. De vajon minden az, aminek látszik? Több mint száz évvel később a bestsellerszerző Nina Jones igyekszik megírni soron következő könyvét. Ihletet keresve vonul el a Parázs-szigetre. Vagy lehet, hogy csak menekül? Vajon milyen bűnök nyomják a fiatal író lelkét? A Vadvirágok lányai és az Álom-öböl szerzőjének legújabb családregénye ismét Ausztrália egzotikus tájaira csábítja az olvasót. https://data.hu/get/12546941/Kimberley_Freeman__-_Parazs-sziget.pdf
  3. Lesley Pearse: Ház az utca túloldalán 2020 PDF A huszonhárom éves Katy Speedet lenyűgözi a szemközti ház. Gloria, a nő, aki ott él, egy divatos ruhabolt tulajdonosa Bexhill-on-Sea-ben, Katy munkahelyétől csak egy ugrásra, és csodálatos szomszéd. De ki az a nő, aki szombatonként jön hozzá egy fekete kocsival, miközben Gloria dolgozik? Néha nőket hoz magával, máskor a nőkkel együtt gyerekeket is. Hilda, Katy anyja elítéli Gloriát. Azt állítja, nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy ezeket a titokzatos látogatókat most engedték ki a börtönből. Lehetséges, hogy Gloria titokban bűnözőket hoz a közösség szívébe, vagy még rosszabb? Aztán egy este leég a ház. A romok között megtalálják Gloria és a lánya holttestét. Katy biztos benne, hogy a megmagyarázhatatlan látogatók a felelősek, amíg az apját le nem tartóztatják, és gyilkossággal nem vádolják. A rendőrség vajon a megfelelő embert tartóztatta le? Biztonságos az utca többi része? Rájön Katy az igazságra, mielőtt túl késő lenne? https://mega.nz/file/rV5xFCIJ#Qpdv43unFUYGgHReYTRjJMMzTpiloxHFRTGNoSDZq9M
  4. 2. P. G. Wodehouse: Halihó, Jeeves! - itt: 3. P. G. Wodehouse: Folytassa, Jeeves! 4. P. G. Wodehouse: Igenis, Jeeves! 5. P. G. Wodehouse: Köszönöm, Jeeves! 6. P. G. Wodehouse: Megőrült, Jeeves? 7. P. G. Wodehouse: Gáz van, Jeeves! 8. P. G. Wodehouse: Hajómágnás a pácban 9. P. G. Wodehouse: Nászidőszak 10. P. G. Wodehouse: Jeeves majd megoldja 11. P. G. Wodehouse: Bertie Wooster állja a sarat 12. P. G. Wodehouse: Jeeves szabadságon 13. P. G. Wodehouse: Fő a pléhpofa, Jeeves! 14. P. G. Wodehouse: Bravó, Jeeves! 15. P. G. Wodehouse: A nénikém nem talpig úrinő Tomoritve: https://mega.nz/file/iBgSSCKC#l6E5Sw6XuAaibymJFx7jFPYwBA5yZz8Kg_xDh5xgv0c Uj link, tomoritve: https://mega.nz/file/4s9VwS7R#X9-7eZ_RUOXHB7yFn6Teqj0HPNeI2CI3iDgULMTEzBM
  5. Szia! A linkben csak az Joseph Payne Brennan: Az elátkozott kert van.
  6. 7. Monica McCarty: A Vadász William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva megszerezze a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… Ewen Lamontot, a Felföld legjobb nyomolvasóját nem mindennapi feladattal bízzák meg. Meg kell találnia Robert egyik küldöncét, aki fontos küldetést teljesít – álruhában. Ewennek egyszer már volt szerencséje a tüzes Genna nővérhez, aki egy ártatlan, lopott csókkal örökre az emlékezetébe véste magát. Most azonban, hogy a férfi már tudja, ki ő, és miféle feladatot vállalt, még fontosabbnak érzi, hogy mindenáron gondoskodjon a biztonságáról. Csakhogy a gyönyörű apáca igen makacs és vad természetű – meglehet, hogy a felföldi harcos élete legnehezebb kihívásával találja szembe magát? Miután Lady Janet – azaz Genna nővér – három esztendővel korábban sikertelenül próbálta kiszabadítani a testvérét az angolok markából, úgy dönt, küldöncként segíti Robert ügyét – egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a szörnyen jóképű, ám kérges szívű harcossal. Kettejük között valósággal izzik a levegő, és minden nappal közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azonban Janet árulást sejt, merész tettre szánja el magát. Az üzenetnek ugyanis, amelynek a birtokába jut, minél előbb célba kell érnie, mert az nemcsak a tárgyalások kimenetelére lehet hatással, hanem a király életére is… A Felföld rettegett fiai-sorozat hetedik kötetében folytatódnak a skót harcosok és szerelmeik történetei. https://mega.nz/file/GAw1kSxS#0gQ8nnc_tF6KFfANhYmhQDYFc4khpg95_S0p5gtjnvk
  7. 1. Susan Elizabeth Phillips: Csak Te kellesz! Egy buta liba, akinek saját futballcsapata van? Na, ne… De igen! Susan Elizabeth Phillips pontosan ebből az alaphelyzetből indítja boszorkányosan megírt romantikus regényét. Phoebe Somerville éppen az a fajta nő, akiről minden férfi sóvárogva álmodik. A szexis idomokhoz borotvaéles ész is tartozik. Édesapjával sohasem volt felhőtlen a viszonya, ezért a furcsa végrendelet sem éri váratlanul. A Chicago Starst, az NFL egyik futballcsapatát örökli – legalábbis hat hónapra… Ha a bajnokság során sikerül eljutniuk a döntőig, megtarthatja a csapatot, ha nem, a tulajdonjog átszáll Reed Chandlerre, gyűlölt unokatestvérére. A Szeles Város azonban nem készült fel Phoebere, a lépten-nyomon botrányokat kavaró, a feltűnőbbnél is feltűnőbb New York-i jelenségre. Igaz, Phoebe sem számított egy alabamai születésű hajdani futball-legendára. A Chicago Stars edzője, az NFL egykori legendás irányítója, Dan Calebow viszont arra nincs felkészülve, hogy ezentúl olyan valaki ül majd a klubtulajdonosi bársonyszéken, aki Marilyn Monroe-hasonmásversenyt nyerhetne… És a férfi nincs felkészülve azokra az érzelmekre sem, amelyeket ez a szőke bombázó felkorbácsol benne. Dan a saját érzelmeivel is megküzd, miközben odakünn a gyepen a Stars játékosai az ellenféllel viaskodnak a győzelem reményében. Dan és Phoebe szerelme már-már beérni látszik, ám a férfi legelső csókja olyan fogadtatásban részesül, mint a Michigan-tó felől fújó januári szél. Susan Elizabeth Phillips olyan bombasikerrel kecsegtető könyvet írt, amely egyszerre kirobbanóan spamelo, andalítóan szexis és krimiszerűen izgalmas. 2. Susan Elizabeth Phillips: Se veled, se nélküled Gracie harmincéves és még szűz. A szülei annak idején egy aggok otthonát vezettek, s a lányt éjjel-nappal idős emberek vették körül. Édesanyja pedig gyakorta mondogatta neki, hogy női ágon hozzájuk hasonlóan valamennyi felmenőjük jelentéktelen külsejű volt. Apja halála után az édesanyja túlad az öregotthonon, és lányával Floridába költözik, ahol Gracie-nek életében először a saját lábára kell állnia. Úgy véli, egy filmstúdiónál szerzett produkciós asszisztensi állásával unalmas hétköznapjaiból jegyet váltott a kalandok csillogó világába. Ám azonnal minden a feje tetejére áll, amikor első megbízatásaként a stúdió legújabb filmjének leendő sztárját, a futballikon Bobby Tomot kell rávennie arra, hogy időben jelenjen meg a forgatáson és teljesítse a szerződését. 3. Susan Elizabeth Phillips: Apafogó Dr. Jane Darlington, a zseniális fizikaprofesszor a 34. születésnapján rádöbben, hogy valami hiányzik az életéből: egy gyerek. Bár kétségbeesetten vágyik rá, férjet nem akar. Megtalálni a megfelelő apát azonban nem is olyan könnyű. Jane csodabogárnak érezte magát gyerekkorában átlagon felüli intelligenciája miatt, s elhatározta, hogy gyermekét meg fogja kímélni ettől a szenvedéstől. Vagyis egy nagyon különleges férfit kell választania nemzőapának. Valakit, aki nagyon… nos… buta. 4. Susan Elizabeth Phillips: Álom, édes álom Rachel Stone mellől végképp elszegődött a szerencse. Pénze nincs. Otthona és állása sincs. Van viszont egy ötéves fia, akiről gondoskodnia kell és egy fekete füstöt okádó kocsija. A járgány éppen az előtt az autósmozi előtt köhögi ki a lelkét, amelyet Gabe Bonner, a szívtelen férfi renovál, akiből kiveszett az élni akarás. (Mindenki által) imádott feleségét és tökéletes fiát elvesztette egy autóbalesetben, feladta sikeres állatorvosi hivatását, s önmaga árnyékaként tér vissza szülővárosába. Semmire sem vágyik jobban, minthogy mindenki békén hagyja, különösen a gyönyörű, önérzetes, számkivetett, tehetséges bajkeverő. Menekül Rachel elől, aki iránt legnagyobb megdöbbenésére szinte azonnal fellobban benne a szexuális vonzalom, amelyről azt hitte, meghalt a feleségével együtt. Még inkább menekül Rachel fia elől, aki túl sok fájdalmas emléket ébreszt benne. Talán az oroszlánszívű Rachelt az ég küldte, hogy megmentsen egy zord, makacs férfit. Egyikük sem akar kapcsolatot, de a szerelemnek és a vonzalomnak, amelyet egymás iránt éreznek, nem tudnak ellenállni. Két kedves szerelmes indul el a szív mulatságos, megható útján oda, ahol az álmok valóra válnak. 5. Susan Elizabeth Phillips: Törékeny szív Molly Sommerville tudja, hogy bajkeverő hírében áll. Igaz, hogy eladományozta tizenötmilliós örökségét, de hát, Istenem, senki sem tökéletes. Mégis életét majdhogynem tökéletesnek mondhatja: Daphne Nyusziról szóló gyerekkönyve nagy sikernek örvend, imádja szűk padlásszobáját, francia uszkárját, és örömét leli munkájában, a Fülemülék Erdejében élő képzeletbeli állatok megalkotásában. Még testvérét Phoebe-t is szereti, bár nem volt könnyű az árnyékában felnőni. Phoebe szép, boldog házasságban él, és Amerika legsikeresebb futballcsapatának tulajdonosa. Igen, Molly majdnem mindennel elégedett… egy kivétellel: emberemlékezet óta szerelmes a Chicago Stars kiállhatatlan, ellenállhatatlan hátvédjébe, Kevin Tuckerbe, aki Molly nevét sem tudja megjegyezni. Egy este Molly, szokásához híven ismét bajba kerül, vagy inkább a baj kerül az útjába, Kevin személyében. Ettől kezdve minden a feje tetejére áll: Molly szívét összetörik és, amikor úgy érzi, hogy a dolgok már rosszabbra nem fordulhatnak, Kevin ismét helyet követel magának Molly életében. Bárcsak lenne egy felszínes, léha fazon ez a túlfizetett, Ferrarival furikázó, uszkárgyűlölő fenegyerek… akkor nyugodtan élhetné tovább majdnem tökéletes életét. De Kevin rejtett lelki kifinomultsága és határozottsága kizökkenti Mollyt megszokott életéből és egy felejthetetlen nyár ígéretével Wind Lake-be röpíti. Vajon megtanulják-e az élet legfontosabb leckéjét, még mielőtt véget ér a nyár? A szerelmes szív törékeny, sebezhető, pokolian tud fájni, de – szerencsés esetben – a legkülönösebb és legváratlanabb módon meg tud gyógyulni. 6. Susan Elizabeth Phillips: Várom a párom Annabelle belefáradt abba, hogy ő legyen a család fekete báránya. Az eljegyzése felbomlott, a munkája fölösleges. Még a haja is leginkább egy szénakazalhoz hasonlít! De most minden meg fog változni, mivel átvette néhai nagyanyja társkereső vállalkozását. Csak annyi a dolga, hogy megnyerje ügyfelének Chicago legszexisebb agglegényét, s akkor ő lesz a város legkapósabb házasságközvetítője. Semmi és senki nem fog az útjába állni – sem a kocsija alatt részegen heverő hajléktalan, sem a saját családja, de legkevésbé egy vakvágányra futott szerelem utózöngéi… Heath Champion az ő dollárzöld szemével és számítóan csepegtetett vonzerejével a város legjobb sportmenedzsere. Vagyonos, munkamániás és jóképű. De akkor minek neki egy házasságközvetítő, különösen egy olyan vörös hajú kétbalkezes, mint Annabelle Granger? Szó, mi szó, szórakoztató és van benne valami báj. De Heath azt keresi, aki sikereire felteszi a koronát – a tökéletes feleséget. S egy különleges házassághoz különleges házasságközvetítő kell, nem igaz? A nádszáltermetű és gazdag Portia Powers arra tette fel az életét, hogy mindenki számára megtalálja a megfelelő társat, s ez csupán saját magának nem sikerül. Mit számít, hogy több ellensége van, mint barátja, és egy hajszál választja el az idegösszeomlástól, ha az övé Chicago legmenőbb társkereső cége? Sem egy olyan feltörekvő amatőr, mint Annabelle Granger, sem Bodie, Heath Champion ijesztő külsejű testőre nem akadályozhatja meg abban, hogy megszerezze, amit akar… Amikor Annabelle azt ígéri, hogy bármire képes lenne a sztárügyfele boldogságáért, tényleg úgy érti, hogy bármire? Ha Annabelle nem vigyáz, szemtől szembe találja magát a város legkeményebb tárgyalópartnerével – a férfival, aki egyre gyakrabban kérdezgeti önmagától: pontosan milyen tökéletesnek kell lennie a tökéletesnek? 7. Susan Elizabeth Phillips: Született csábító A Chicago Stars hátvédje, Dean Robillard a legszerencsésebb fickó a világon: szupersztár sportoló, a liga büszkesége és szép, mint egy görög isten. De ő is kerülhet rossz hangulatba. Dean kocsiba vágja magát, hogy megnézze végre vidéki házát. Amikor letér a sztrádáról egy gyér forgalmú főútra, megpillant valakit… Blue Bailey festőművész, aki nem tud sokáig megülni egy helyben. Fuvarra van szüksége, Amerika leghíresebb futballsztárjának pedig nagyon lenyűgöző a sportkocsija. Most már csak annyit kell tennie, hogy folyamatosan szórakoztassa a férfit, és eltitkolja előle kétségbeejtő helyzetét: nincs egy vasa sem, sehol nem várja senki. Dean és Blue hihetetlenül vonzódnak egymáshoz. Életükbe és egymás iránti leküzdhetetlen vonzalmukba belekeveredik egy ötvenes rocksztár, egy házvezetőnő és egy tizenegy éves kislány; a gyerek kétségbeesetten vágyik családra. A vadóc művésznő és a vonzó futballsztár a nyár folyamán kockázatos játékot játszik, harcolnak önmagukkal és egymással. Megismerik egymás gyenge pontjait, és megtanulják szeretni egymást. A testi szerelem korábban jön, mint a lelkek egymásra találása… A Született csábító mindenkinek szól, aki hisz az igaz szerelem csodájában. Susan Elizabeth Phillips elragadó meséje mindenkit elvezet az igazihoz. Tomoritve: https://mega.nz/file/LdwGDCxS#YN5Ut6e-AyFBerOphlC9ZS0fKudrtjPC1bgtkuUf1Bo Link frissites: https://mega.nz/file/Mg9AgTTA#_3aoWNMPaHNU3qb9JBJoc89W6GhleQJA6vgh7CqvdaA
  8. A 4. resz A halál színe es megtobb Elizabeth Lowell konyv. A Hercegek-trilógia is itt van: 1. Elizabeth Hoyt: Hollóherceg 2. Elizabeth Hoyt: Leopárdherceg 3. Elizabeth Hoyt: Kígyóherceg
  9. MEGAS letoltes alul! Brent Weeks - A fekete prizma 1. ÖT ÉV, ÖT LEHETETLEN CÉL, EGY VÉGZETES TITOK Gavin Guile a Prizma, ő a leghatalmasabb ember a világon. Császár és főpap, az ő erején, bölcsességén és bűverején múlik, fennmarad-e a törékeny béke. De a Prizmák sosem hosszú életűek, és Guile pontosan tudja, mennyi idő van még hátra az életéből: öt év, ami alatt öt lehetetlen célt kell teljesítenie. Ám amikor Guile felfedezi, hogy van egy fia – aki egy messzi királyságban született a háború után, ami őt hatalomra juttatta –, döntenie kell. Mennyit hajlandó feláldozni azért, hogy megőrizzen egy titkot, ami szétszaggathatja a világát. Összetett, megdöbbentő fordulatokban gazdag történet. „Bámulatos knyv. Még az Éjangyalnál is sokkal jobb.” – Scott Frazier „Weeks olyan fantasy regényt írt, amelyhez hasonlót sem találunk a kortárs irodalomban. Fantasztikus látványvilágú és eredeti munka, amellyel magasra tette a mércét a műfaj művelői számára.” – John Ottinger PDF https://data.hu/get/12513012/Brent_Weeks_-_A_fekete_prizma_1..pdf MOBI https://data.hu/get/12513016/A_Fenyhozo_1._-_A_fekete_prizma_-_Brent_Weeks.mobi Brent Weeks - A Vakító Kés 2. GAVIN GUILE HALDOKLIK. Azt hitte, még van öt éve, hogy megvalósítsa kitűzött céljait, de már elveszítette az uralmát az egyik színe fölött. Felélednek az ősi istenek, a mágia elszabadul a világban, a vadság és a téboly Gavin hatalmas háborús ellenfelét erősíti és segíti. Gavinnek ötvenezer menekültről kell gondoskodnia, miközben a háta mögött összeesküvést szőnek ellene; fattyú kamaszfiára még nem számíthat; elhagyott jegyese sötét titkokat őriz. A Prizma halála pusztulást hozna a Hét Szatrapiára és káoszba taszítaná a világot. A megoldás a másik Prizma lehet, akit Gavin tizenhat éve a kék börtönbe zárt. PDF https://data.hu/get/12513029/Brent_Weeks_-_A_Vakito_Kes_2..pdf MOBI https://data.hu/get/12513031/A_Fenyhozo_2._-_A_Vakito_Kes_-_Brent_Weeks.mobi Brent Weeks - A Tört Szem 3. A RÉGI ISTENEK FELÉBREDNEK, a Hét Szatrapia pedig kezd széthullani. A Chromériának létérdeke megtalálni az eltűnt Prizmát, az egyetlen embert, aki képes lehet megállítani a katasztrófát. De Gavin Guile gályarab egy kalózhajón, és nemcsak a hatalmát vesztette el, hanem a mágikus képességét is. Kip Guile-nak az apja védelme nélkül a túlélésért kell küzdenie a nemesi házak, a vallási frakciók, a lázadók és a gyilkos szekta, a Tört Szem Rendje alattomos háborújában, és versenyeznie kell pszichopata féltestvérével is, hogy melyikük legyen a következő Prizma… PDF https://data.hu/get/12513033/Brent_Weeks_-_A_Tort_Szem_3..pdf MOBI https://data.hu/get/12513039/A_Fenyhozo_2._-_A_tort_szem_-_Brent_Weeks.mobi PDF 1-2-3 https://mega.nz/file/Gp0iDYQJ#GdkO8XOKm-aAe9JzMVXEco-k_PB2ggZvNO_NMUmtM3U MOBI 1-2-3 https://mega.nz/file/W59wVIJT#4MT-tFFFCtuzErmjTB4wPNlAggexbFTS3lOtFaVHIA8
  10. Szia Bukrin! Nekem vizipokinca feltoltese meg most is el. Felteszem neked a MEGARA. Ez tovabbra is az o feltoltese, a koszonom ot illeti! Camilla Läckberg - Fjällbacka 1-2-3-4 https://mega.nz/folder/u0tRVCrD#4ohEByz8j6ljh3MNh4eL1A
  11. M. Leighton - Rossz fiúk 1-2. PDF Rajtad áll (Rossz fiúk 1.) 1.4MB Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára. Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik. Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elfutna. Gyorsan és messzire… amíg nem késő. https://data.hu/get/12506119/M._Leighton_-_Rossz_fiuk_1._-_Down_To_You_-_Rajtad_all.pdf Rajtam áll (Rossz fiúk 2.) 0.8MB Olivia végre megtalálta az Igazit. Cash minden, amire-akire valaha is vágyott. Kiszámíthatatlan rosszfiú, de Olivia kedvéért felhagy zűrös életével, és hagyja magát megszelídíteni. Mert Olivia az a nő, aki elfogadja őt úgy, ahogy van. Ám a múlt árnyéka kísérteni kezd. Valami van Cash birtokában, amit sötét bűnözők akarnak megszerezni. Mindenáron. És ha Cash nem adja, hát elveszik tőle azt, ami a legdrágább kincse. Olivia mindig tudta, hogy ha beleszeret Cash-be, pórul járhat. De hogy ennyi veszélynek tenné ki magát, azt nem is sejtette. Most rá kell bíznia az életét a férfira… és Olivia az életét könnyebben bízza rá, mint a szívét. https://data.hu/get/12506135/M._Leighton_-_Rossz_fiuk_2._-_Up_to_Me_-_Rajtam_all.pdf Ha elkerulte a figyelmemet es feltetted, akkor meg kell beszelnunk egy talalkozot ahol bocsanatot kerhetek!
  12. Lisa Kleypas - (Travis testvérek 1-3-4) PDF 1. A pártfogó Liberty Jones tizennégy és háromnegyed éves volt, amikor beleszeretett a tizenhét éves Hardy Catesbe. Hardyt azonban még a szerelem sem tartotta vissza attól, hogy megvalósítsa régi álmát, és örökre maga mögött hagyja a gyerekkori szegénységet. Elhagyja a várost… és az összetört szívű Libertyt. De Liberty is igazi túlélő… és mindenre elszánt, hogy jobb életet teremtsen magának és a kishúgának. Nagyvárosba költözik, állást talál, és egy nem remélt barátot Churchill Travis, a milliárdos iparmágnás személyében. S noha Churchill fia meg van győződve arról, hogy Liberty hozományvadász, aki gazdag partit keres magának, Churchill és Liberty kapcsolata sokkal mélyebbé válik, mint azt a legtöbb ember hinné. De amikor Liberty és a húga kezdene beleszokni az új életbe, Hardy ismét felbukkan… https://data.hu/get/12501369/Lisa_Kleypas_-_A_partfogo_1..pdf 3. Szép szavú idegen Nem tartozik felelősséggel senkinek… Soha senki sem érintette még meg Jack Travis szívét vagy lelkét… amíg Ella Varner az útjába nem kerül. Ella egy nap megjelenik a küszöbén, a tekintete haragos, a karjában egy csecsemőt tart. Zaklatott húga az anya, és Ella szerint Jack Travis az apa. De amikor a lány azt követeli, hogy Jack életében először vállalja a felelősséget, a férfi végül sokkal többet tesz puszta felelősségvállalásnál… Senkiben sem bízik… Ella Varner megbízható és fegyelmezett nő. Még gyerekkorában megtanulta, hogy a szerelem olyan érzés, amelyet jobb elkerülni. Így van ez egészen addig, amíg Luke fel nem bukkan az életében, miután Tara, Ella nemtörődöm húga elhagyja a kisfiút. Luke-nak biztonságra van szüksége, és Ella, aki egyre jobban kötődik a gyámoltalan csecsemőhöz, elszántan igyekszik mindent megtenni a cél érdekében. Houstonba utazik, hogy megkeresse Luke apját, de amit ott talál, örökre megváltoztatja az életét… És amikor kettejük közt fellángolnak az érzelmek, a beszéd ideje rég lejárt… A Travis család legújabb kötetében Lisa ismét szikrázó hangulatot teremt. A perzselő érzékiséggel és szenvedélyes érzelmekkel teli történet az első pillanattól fogva lebilincseli az olvasót. https://data.hu/get/12501404/Lisa_Kleypas_-_Szep_szavu_idegen_Travis_testverek_3..pdf.pdf 4. A barna szemű lány A rendezvényszervező Avery Crosslin lehet a houstoni társaság feltörekvő csillaga, de ő maga nem hisz a szerelemben… legalábbis abban nem, hogy számára is létezik. Amikor találkozik Joe Travisszel, a gazdag agglegénnyel, akit esküvői fotósnak vél, egyáltalán nem áll szándékában hagyni, hogy a férfi levegye a lábáról. Ám Joe olyan férfi, aki megszerzi, amit akar, és Avery nem tud ellenállni egy vonzó déli férfiú és egy forró nyári este kísértésének. Az egyéjszakás kaland után azonban Avery szilárdan elhatározza, hogy a dolog nem történhet meg többször. A Joe-hoz hasonló férfiak csakis bajt okozhatnak a hozzá hasonló nőnek, és ő nem engedheti meg magának, hogy elvonják a figyelmét, mivel őt bízták meg az év esküvőjének megszervezésével, amelyen a karrierje áll vagy bukik. De a bonyodalmak ijesztő gyorsasággal szaporodnak, veszélybe sodorva az esküvőt, különösen, miután a menyasszony megdöbbentő titkai napvilágra kerülnek. S mivel közben Joe világossá teszi, hogy nem fogja könnyen feladni, Avery kénytelen szembenézni félelmeivel, amelyek a múltjában gyökereznek, és amelyekről legszívesebben megfeledkezne. Végül a pattanásig feszült helyzetben Avery élete legkeményebb döntésére kényszerül. Mindent – beleértve a karrierjét és jól őrzött szívét is – kockára kell tennie, hogy megtudja, mi az, ami igazán számít. https://data.hu/get/12501408/Lisa_Kleypas_-_A_barna_szemu_lany__Travis_testverek_4_.pdf
  13. Anne Rice - Lestat herceg (Vámpírkrónikák 11.) EPUB A világ megmaradt vérszívói közt káosz uralkodik… kárhozat és tűz, törvénytelenül burjánzó parazitasereg tombol mindenütt… Egy Hang riasztja fel a föld mélyén szendergő öreg vámpírokat, azt parancsolja, válogatás nélkül égessék meg elszabadult ivadékaikat Párizstól Bombayig, Hong Kongtól San Franciscóig, szerte a világon. Fogy az idő. Ismerős hőseink csapata, Louis, Armand és a legendás Lestat herceg, aki visszatér önkéntes száműzetéséből, nem kisebb kalandra vállalkozik, mint hogy rátalál arra a valakire – vagy valamire –, akinek a Hangja ezt a rejtélyes világot vezérli, és kideríti a szándékait. Napjaink New Yorkjától az ókori Egyiptomig, Karthágótól a reneszánsz Velencéig végső küldetésre ébrednek az árnyékvilág legősibb és leghatalmasabb erői. Anne Rice legújabb regénye ott veszi fel a fonalat, ahol majdnem negyed százada a Lestat, a vámpír abbamaradt, hogy újult erővel ragadjon magával bennünket a Vámpírkrónikák feledhetetlen világa. De ez a könyv akkor is letehetetlen, ha nem ismerjük az előzményeket: az egész vámpíruniverzumot magában foglalja. https://mega.nz/file/r4tSAQhA#RKkuqReeTKTNC8uM9tmmVFvkRqd8GMMttXWuxwh4-pM https://data.hu/get/12500734/11._Anne_Rice_-_Lestat_herceg.epub
  14. Nekem az EPUB linkkel gondjaim vannak. Koszonom a PDF-et! Most meg mar jo!
  15. Monica McCarty - A Felföld rettegett fiai 1-3-4-5-6. PDF 1. Monica McCarty - A Harcos 1.3MB Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… Tor MacLeod, a páratlan kardforgató a klánjának él. Egy könyörtelen leszámolást követően sok-sok év alatt, vérrel-verejtékkel tud békét és jólétet teremteni emberei számára. Nem hajlandó elköteleződni sem a skótok, sem az angolok oldalán. Mégis felkérik, hogy képezze ki és vezesse Robert the Bruce maroknyi, ám annál félelmetesebb csapatát. Hiába ajánlanak azonban számára egy gyönyörű menyasszonyt és vele busás hozományt, nemet mond. Aljas ármánnyal végül térdre kényszerítik, így kénytelen nőül venni a feleségül kínált, valóban meseszép és romantikus ábrándokkal teli, burokban nevelkedett lányt, Christinát. A nemkívánt házasság megannyi próbatétel elé állítja a két fiatalt. Rájönnek azonban, hogy van valami, amiért még a vészterhes időkben is érdemes élni és küzdeni – amíg csak lehet… A Felföld rettegett fiai-sorozat első darabját tartja kezében az olvasó: a rettenthetetlen harcosok és szerelmeik kalandos és buja történetei folytatódnak. https://mega.nz/file/K40TAa4K#S2QfR_idQwtEDkvZs2_LU6OOwbHhAAKayXUPe0_0FeQ 3. Monica McCarty - Az Őrszem 1.8MB Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… Arthur Campbell kivételes harcos. Pengeéles érzékeiről híres, és ha a helyzet úgy kívánja, felderítőként észrevétlenül beszivárog bármely csapat állásai mögé. Épp ezért Robert the Bruce különös feladattal bízza meg: férkőzzön az ellenséges MacDougall klán soraiba, amelynek vezetője nem más, mint Arthur apjának kegyetlen gyilkosa. A szívében bosszút forraló harcos azonban nem várt akadállyal találja magát szemben – egy mézszőke hajú szirén vonja bűvkörébe, aki történetesen a klánfőnök lánya. A közelgő háború veszélye egymás karjába sodorja őket, míg végül a harcosnak el kell döntenie, mi a fontosabb számára: a bosszú vagy a szerelem… A Felföld rettegett fiai-sorozat harmadik darabját tartja kezében az olvasó: a rettenthetetlen harcosok és szerelmeik kalandos és buja történetei folytatódnak. https://mega.nz/file/7w9yHAaY#a5v-RQ8qEfsETqKY5QyP2eBYpx1MLgPbdAiS5VB1G0I 4. Monica McCarty - A Vipera 1.3MB William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… Lachlan McRuairi – vagy ahogy harcostársai nevezték, a Vipera – kegyetlen, erőszakos, megalkuvó férfi hírében áll, aki az erszényén túl senkihez sem hűséges. Egy nap váratlan feladattal bízzák meg: vigye el biztonságban Isabella MacDuffot a király megkoronázására. A makacs asszony ugyanis úgy döntött, férjét elárulva, családja örökös jogával élve maga emeli trónra Robert the Bruce-t. Lachlan maga sem tudja, milyen fába vágja a fejszéjét a küldetés elvállalásakor – a büszke, érzékien szép grófné ugyanis akarva-akaratlan megbabonázza őt. Bellának bátor tettéért azonban szörnyű árat kell fizetnie: nemcsak a szabadságától, de a lányától is megfosztják. Szörnyű rabsága idején egyedül az a remény tartja életben, hogy egyszer még viszontláthatja szeretett leányát. És ezért hajlandó szinte bármire. Még arra is, hogy ha kell, testét-lelkét eladja a rettenhetetlen harcosnak, akinek valamilyen oknál fogva képtelen ellenállni. Közös útjuk alatt Lachlant és Isabellát megannyi kalandos és veszélyes helyzet elé állítja az élet, miközben mindketten óriási küzdelmet vívnak: Bella a lányáért és a boldogságért, Vipera pedig azért, hogy újra képes legyen szeretni. A Felföld rettegett fiai-sorozat negyedik darabját tartja kezében az olvasó: a rettenthetetlen harcosok és szerelmeik kalandos és buja történetei folytatódnak. https://mega.nz/file/2x9g3CiR#_1nnXqAeSKMzUCDcYVHafYHF5mLlsf8AvfZHf-lbrlc 5. Monica McCarty - A Szent 1.5MB Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… Magnus MacKay kemény, büszke harcos – bármilyen terepen jól kiismeri magát, kíméletlenül leszámol az ellenfeleivel, és mindig higgadtan cselekszik. Harcostársai azonban furcsállják, hogy a férfi sosem beszéli meg velük a nőügyeit, ezért a Szent fedőnevet aggatják rá. Csupán néhányan sejtik, hogy e hűvös külső csak álca, hogy a férfi leplezni tudja a titkát. A visszautasított szerelmes sajgó sebét, úgy tűnik, még az idő sem képes begyógyítani. Különösen, ha az egyik harcostársa és hamarosan megkötendő frigye folyton emlékezteti erre… A vadóc, ártatlan szépséget, Helent fiatalon válaszút elé állítja az élet: a szerelme és a családja iránti kötelességei között kell döntenie, és végül rosszul választ. A sors azonban tálcán kínálja neki a lehetőséget, hogy végzetesnek tűnő hibáját jóvátegye: a király és kísérete – soraiban a lány által imádott férfival, Magnusszal – felföldi körútján a családja várába is ellátogat. Kiderül, hogy az eltelt évek alatt a két fiatal közt izzó vágy mit sem csillapodott. Helen elhatározza, hogy megpróbálja meglágyítani Magnus szívét, de egyikőjük sem sejti, hogy valaki gonosz ármányt sző a király ellen, amellyel mindnyájuk életét veszélybe sodorja… A Felföld rettegett fiai-sorozat ötödik kötetét tartja kezében az olvasó: a harcosok és szerelmeik történetei folytatódnak. https://mega.nz/file/3otGkYAT#RLr2-wROdyT-VPq9xYeGSY_HHhcPiAui6WpFVl6lcX8 6. Monica McCarty - Az Újonc 1.7MB Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… A forrófejű és vakmerő Kenneth Sutherlandre élete legnagyobb kihívása vár: be akar kerülni Robert the Bruce rettegett felföldi harcosainak a sorába. Az épp az dő tájt megrendezett Felföldi Játékok erre remek lehetőséget is kínálnak. A siker kapujában, egy védtelen – és meglehetősen buja – pillanatban, az istálló mélyén azonban rabul ejti őt egy ártatlan női szempár, és képtelen lesz kiűzni a fejéből… Nincs ezzel másként ama ártatlan szempár birtokosa, Lady Mary sem, aki úgy érzi, a férfi teljesen megbabonázta. A férje kivégzését követően igyekezett jóformán láthatatlanná válni, nehogy felhívja magára a bosszúszomjas angol király figyelmét, de az istállóban látottaktól igencsak felforr a vére. Úgy határoz, egyetlen éjszakára hagyja magát elcsábítani – csupán egyetlen forró éj, mindenféle ígéretek, kötöttségek nélkül. A harcos csókját megízlelve azonban rájön: ennél többre vágyik. De vajon megkaphatja azt, amit akar: Kenneth szívét? A Felföld rettegett fiai-sorozat hatodik kötetét tartja kezében az olvasó: a harcosok és szerelmeik történetei folytatódnak. https://mega.nz/file/H5cmhKxL#OLrhrXNmSWEEsl8IDNNrlGZ4WO78lJVrbejrOPd31gM
  16. Nekem az EPUB lejott. (Tul rovid voltam, a 17 karaktert nem engedi. A minimum 25)
  17. He! A szoket megtartottad? Nem latom sehol. " 06. A szőke bosszú, 1931 " Angol billentyuzetem van. Nincs rajta ekezet.
  18. Nicholas Sparks: Igaz hittel Sorozat címe: Igaz hittel 1. A tomoritest nem tudom kibontani, azt irja hogy serult. Nalam van a hiba?
  19. Böszörményi Gyula könyvei 27MB https://mega.nz/folder/m49j0KJI#GIMrpqFYSxvrJhDTg07DoA https://data.hu/get/12475487/boszormenyi_konyvek_ebook.rar Koszonom Laco80 !
  20. Karen Rose Közelebb, mint hinnéd (Romantic Suspense 16.) PDF 4.6MB A pszichológus Faith Corcoran kétségbeesetten próbál elszökni zaklatója elől, aki rémálommá változtatta az életét az elmúlt egy évben. Elég kétségbeesetten ahhoz, hogy arra a helyre meneküljön, ami még a zaklatójánál is régebb óta kísérti. Egyszerre áldás és átok, hogy a közelmúltban megörökölte nagymamája házát Cincinnatiben: az épület menedékké válik, ahol Faith újrakezdheti az életét. Vajon szembe tud nézni az életét a mai napig befolyásoló sötét emlékekkel? Csakhogy Faithnek fogalma sincsen róla, milyen közel került a félelmeihez. Két egyetemista lány is eltűnt a környéken, és az FBI különleges ügynökét, Deacon Novakot is bevonják az ügybe. A nyomozás váratlanul Faithhez vezeti őt, és beleszeret a gyönyörű, bátor nőbe. Ketten együtt hamarosan rádöbbennek, hogy az ügy bonyolultabb, mint hitték. Kapcsolódik mindahhoz, ami évtizedekkel ezelőtt Faithszel történt, megkérdőjelez mindent, amiben a pszichológusnő hisz, és hátborzongató új jelentést kölcsönöz a hús-vér szónak. https://mega.nz/file/PxdXCASI#YF8vEaRsOBiLb61gJISbvEglS1DrOQ_IIYMgv-YlOuk
  21. Karen Rose Számolj tízig (Romantic Suspense 6.) PDF 2.8MB Egy, két, otthon légy… Kilenc, tíz, sírba visz. Egy gyújtogató Két kisfiú, akiket magukra hagytak az állami gondozói rendszerben, valóságos poklot él át nap nap után. Amikor az egyikük meghal, a másik bosszút esküszik azok ellen, akik felelősek mindezért. Egy tűzvizsgáló Reed Solliday, a Chicagói Tűzoltóság elismert tagja, elborzadva lát neki új feladatának. A boncolás szerint a robbanásban szinte teljesen megsemmisülő házban holtan talált fiatal lányt megerőszakolták és meggyilkolták, mielőtt a tűz végigsöpört volna az épületen. Solliday kénytelen együttműködni a rendőrséggel, ha meg akarják találni a gyilkost… Egy gyilkossági nyomozó Mia Mitchell elhatározta, hogy a munkába temetkezik, miután a társát meglőtték, de rögtön az első napon megbízzák nyomozói pályafutása legnehezebb feladatával: el kell kapnia egy pszichopatát, aki gyújtogatással kezdte, de végül nemi erőszakig és gyilkosságig jutott. https://mega.nz/file/2xsDzK5a#ct6YTiFmhiv_QuvfWV8t3vYHEAo8FeWx9c-8OBlj-3g
×
×
  • Create New...