alibaba33
Törzstag-
Pontszám
491 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
15
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: alibaba33
-
Benkő László-Balassi Bálint Az „istentelen” magyar A XVI. század második felében járunk. Az ország három részre szakadt. Délről a török nyomul a Felvidék felé, Erdély szultán adófizetője. A Habsburg-házból való királyoknak csak ütközőzóna a magyarok földje, amely az Oszmán Birodalom támadásaitól védi őket, de némely magyar főurak legalább annyi gondot okoznak nekik, mint a törökök. Balassi Bálint 1554-ben, az ország egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalmú főrangú családjában akkor látja meg a napvilágot, amikor a Felvidéken mindennaposak a török beütések, de az apja sosem marad adós a méltó válasszal. Harcosnak, vitéznek neveli fiát, és szakítva a hagyományokkal, nem ereszti Bálintot a bécsi udvarba tanulni, hanem egy németországi „oskolaév” után maga veszi kézbe a nevelését. Balassi Bálintban egyszerre ver gyökeret a művészetek, az irodalom utáni töretlen lelkesedés és a haza ügye iránti rendíthetetlen tenni akarás. Ez utóbbiban nem ismer megalkuvást, kőkeményen ellenáll töröknek és Habsburgnak egyaránt, mert azt tartja, mindkettővel le kell számolni a magyar szabadság érdekében. Nehezen, vagy inkább sehogy nem hajlik a gerince, ahogy az apjának, és a könnyebb út helyett mindig a nehezebb ösvényt választja. Nem Bécsben és az udvarban keres barátokat, hanem vitéz szolgái között, velük indul portyákra, és a török rettegi a nevét, fegyverforgatásban a legjobbak egyike, lengyel földön sorra nyeri a viadalokat, és persze – keresi a szép nők társaságát… Ismerje meg Balassi Bálint igazi, kalandos életét, az első reneszánsz költőnk, vagyis az utolsó trubadúrunk féktelen és bőségesen buja szerelmi életét, a világirodalmi rangú költőt, haragjaiban határt nem ismerő nagyúr konfliktusait és kérlelhetetlen harcait, a legfinomabb ízlésű humanistát! Balassi Bálint máig példája a magyar szellemi élet Európára és a világra való nyitottságának. „Óh, én édes hazám, te jó Magyarország, Ki keresztyénségnek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!” magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény > Családi Könyvklub, Budapest, 2020 652 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638961990 letöltés https://data.hu/get/13692026/Benko_Laszlo_-_Balassi_Balint.mobi https://data.hu/get/13692027/Benko_Laszlo_-_Balassi_Balint.epub https://data.hu/get/13692028/Benko_Laszlo_-_Balassi_Balint.pdf --- Benkő László-Ízisz istennő leánya (Kleopátra 1.) A történet a Kr. előtti első század Alexandriájába röpíti az Olvasót. A fáraók Egyiptomában Nagy Sándor halála óta a Ptolemaiosz dinasztia uralkodik. Róma ellenállhatatlanul tör Egyiptom felé, a birodalom azonban kemény diót jelent a hódítóknak. Maga Julius Caesar is belátja, okosabb velük barátságra törekedni és bölcs diplomáciával lassan Rómához kötni az ősi birodalmat. Talán könnyebb dolguk lett volna, ha nincs Kleopátra, aki jelentősen különbözött elődeitől. Ha Róma azt hitte, egy nővel könnyebb dolga lesz, hát súlyosan tévedett. Kevés olyan nő ismeretes e korból, aki ennyire értett a diplomáciai fondorlatokhoz, vagy ilyen eréllyel tudott volna egy világhatalommal szemben fellépni, mint Kleopátra. A regényből megtudhatjuk, milyen is volt Kleopátra gyermeklányként, és miben különbözött nővéreitől, fivérétől. Hogyan alakult ki sajátos személyisége, műveltsége és céltudatos gondolkodása, melyre nagy szüksége volt a politikai játszmákban, amelyekkel – akár női praktikák felvonultatása árán is – meg kellett birkóznia. A kötetből kiviláglik, hogy Kleopátra nem csupán egy vonzó nő volt, hanem erőskezű uralkodó, hadvezér és kiváló diplomata is. Rómának nem véletlenül gyűlt meg vele a baja… magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő ókor regény sorozat része történelmi regény történelmi személy uralkodó > Lazi, Szeged, 2021 462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632674032 letöltés https://data.hu/get/13692029/Benko_Laszlo_-_Izisz_istenno_leanya.mobi https://data.hu/get/13692030/Benko_Laszlo_-_Izisz_istenno_leanya.epub https://data.hu/get/13692031/Benko_Laszlo_-_Izisz_istenno_leanya.pdf --------- -
-
Ivan Tapia · Montse Linde-A nagy pénzrablás: A professzor naplója Sergio Marquina, vagy ismertebb nevén „a Professzor”, Spanyolország legnagyobb rablásának vezetője gyerek- és kamaszkora nagy részét a San Sebastiáni San Juan de Dios kórházban töltötte. Ott kötött barátságot Jero Lamarcával. Jero legnehezebb napjain a már akkor is kivételes intelligenciával bíró Sergio fejtörőket talált ki számára, hogy elterelje a figyelmét a betegségről. Amikor Sergio tekintete homályosult el, Jero terelte vissza: megtanította papírmadarakat hajtogatni. Kis idő eltelt már az Állami Pénzverde kirablása óta. Jero éppen a kevéske holmiját szedegeti össze a motorjavító műhelyében, melyet bezárni kényszerül, amikor csomagot kap. Egy aláírás nélküli levél, egy füzet, egy lakattal lezárt kis doboz, egy fénykép, egy Dali maszk és egy piros papírmadár van benne. Jeronak kétsége sem lehet. Valahol odakint Sergio elrejtette számára a zsákmány egy részét, hogy új életet kezdhessen. Csak követnie kell nyomokat, hogy megtalálja. És te? Te végig tudod játszani? A professzor naplója izgalmas új részletekkel is szolgál, miközben szórakoztató fejtörők elé állítja olvasóit, és mindezeket a sorozat kedvenc karaktereinek a fotóival színesíti. Kötelező olvasmány minden rajongónak. Ivan Tapia – Montse Linde: La Casa de Papel Eredeti mű Ivan Tapia – Montse Linde: La Casa de Papel férfi főszereplő filmadaptáció illusztrált krimi magyar nyelvű mexikói szerző rejtvény spanyol Spanyolország tévésorozat-adaptáció thriller > Művelt Nép, Budapest, 2020 208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156186331 letöltés https://data.hu/get/13692636/Ivan_Tapia_-_A_nagy_penzrablas_1.mobi https://data.hu/get/13692637/Ivan_Tapia_-_A_nagy_penzrablas_1.epub https://data.hu/get/13692638/Ivan_Tapia_-_A_nagy_penzrablas_1.pdf -------
-
data Steve Golden-Vickie a könyvtárban
alibaba33 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Steve Golden-Vickie a könyvtárban Vickie, a visszafogott könyvtároslány egy nap izgató regényre bukkan. Egészséges kíváncsisága legyűri mélyen belé gyökerezett gátlásait, és elkezdi kiélni vágyait. Gyönyörű teste könnyedén rabul ejti kollégáit és vadidegeneket is. Így szabadul meg fokozatosan minden félelmétől és válik szexuálisan érett, magabiztos és érzéki nővé. Tartalomjegyzék erotikus könyvtár könyvtáros magyar nyelvű pornográfia > Smashwords, Los Gatos, California, 2017 100 oldal · ISBN: 9781370176229 · Fordította: Pavlov letöltés https://data.hu/get/13683965/Steve_Golden_-_Vickie_a_konyvtarban.epub https://data.hu/get/13683966/Steve_Golden_-_Vickie_a_konyvtarban.mobi https://data.hu/get/13683967/Steve_Golden_-_Vickie_a_konyvtarban.pdf - -
Ruta Sepetys könyvek-A csend forrásai-Tengerbe veszett könnyek-stb Ruta Sepetys-A csend forrásai Madrid, 1957. Spanyolország a napfény és jó borok ígéretével vonzza a turistákat és üzletembereket. Köztük van a tizennyolc éves Daniel Matheson a családjával. Apja texasi olajbáró, aki üzleti ügyeit intézi. Daniel terve, hogy ezalatt ő a fényképezőgépe objektívjén keresztül megismeri anyja szülőföldjét. A fotográfia – és a sors – ismerteti össze Anával, akinek a családja a polgárháború óta szenved a zsarnoki hatalom okozta megpróbáltatásoktól. A fényképek nyugtalanító kérdéseket hagynak Danielben, és némelyik veszélyt is jelent számára. Nehéz döntéseket kell meghoznia, hogy megvédhesse azokat, akiket szeret. Ruta Sepetys mesteri történetmesélő, és e szívszorító regénnyel ismét a történelem legsötétebb időszakainak egyikére vetít fényt. Hovatartozásról, felejthetetlen és tiltott szerelemről, a háború következményeiről, valamint a hallgatásban rejlő erőszakról szól. A sors és a félelem hátborzongató definíciója tárul fel a könyvben. A könyvet korabeli sajtójelentések, visszaemlékezések és fotók illusztrálják, a háború utáni Spanyolország igaz történetei ihlették. Ruta Sepetys: The Fountains of Silence Eredeti mű Ruta Sepetys: The Fountains of Silence Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 1950-es évek 20. század amerikai szerző anyaság árva árvaház barátság család családregény diktatúra fényképezés ifjúsági igaz történet alapján jelen időben írt kortárs litván szerző Madrid magyar nyelvű női főszereplő örökbefogadás regény romantikus Spanyolország szegénység testvérek történelmi fikció történelmi romantikus váltott nézőpont váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2021 528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992899 · Fordította: Bozai Ágota --------------------------- Ruta Sepetys-Kalitkába zárt álmok 1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét. Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják. Ruta Sepetys: Out of the Easy Eredeti mű Ruta Sepetys: Out of the Easy Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző betegség ifjúsági kamasz főszereplő könyvesbolt kortárs krimi litván szerző LMBTQ mellékszereplő Louisiana magyar nyelvű New Orleans női főszereplő regény romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2013 332 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632613390 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin ------------------------------------- Ruta Sepetys-Árnyalatnyi remény Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért. 1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van. Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket? A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós elemekkel átszőtt történet egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának élére került. Ruta Sepetys: Between Shades of Gray Eredeti mű Ruta Sepetys: Between Shades of Gray 94% Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 14 éves kortól Tartalomjegyzék 1940-es évek 2. világháború 20. század amerikai szerző deportálás emberi sorsok filmadaptáció fogság Gulag háború halál ifjúsági igaz történet alapján kamasz főszereplő kortárs litván szerző Litvánia magyar nyelvű munkaszolgálat női főszereplő regény Szibéria Szovjetunió szülői szerep testvérek tömeggyilkosság történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2012 352 oldal · ISBN: 9789632612317 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin > Maxim, Szeged, 2012 352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632612041 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin ------------------------------- Ruta Sepetys-Tengerbe veszett könnyek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit… Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak. Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért. Ruta Sepetys: Salt to the Sea Eredeti mű Ruta Sepetys: Salt to the Sea 92% Eredeti megjelenés éve: 2016 Tagok ajánlása: 15 éves kortól 1940-es évek 2. világháború 20. század amerikai szerző Carnegie-medál drámai cselekmény emberi sorsok erőszak férfi főszereplő fogyatékosság hajó ifjúsági igaz történet alapján kortárs litván szerző magyar nyelvű női főszereplő regény tél tenger terhesség történelmi regény utazás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2016 382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617602 · Fordította: Bozai Ágota letöltés https://data.hu/get/13689448/Ruta_Sepetys_-_A_csend_forrasai.pdf https://data.hu/get/13689449/Ruta_Sepetys_-_A_csend_forrasai.epub https://data.hu/get/13689450/Ruta_Sepetys_-_A_csend_forrasai.azw3 https://data.hu/get/13689451/Ruta_Sepetys_-_Kalitkaba_zart_almok.epub https://data.hu/get/13689452/Ruta_Sepetys_-_Kalitkaba_zart_almok.pdf https://data.hu/get/13689453/Ruta_Sepetys_-_Kalitkaba_zart_almok.mobi https://data.hu/get/13689454/Ruta_Sepetys_-_Tengerbe__veszett_konnyekRuta_S.mobi https://data.hu/get/13689455/Ruta_Sepetys_-_Tengerbe__veszett_konnyekRuta_S.epub https://data.hu/get/13689456/Ruta_Sepetys_-_Tengerbe__veszett_konnyekRuta_S.pdf https://data.hu/get/13689457/Ruta_Sepetys_-_Arnyalatnyi_remeny.pdf https://data.hu/get/13689458/Ruta_Sepetys_-_Arnyalatnyi_remeny.azw3 https://data.hu/get/13689460/Ruta_Sepetys_-_Arnyalatnyi_remeny.pdf https://data.hu/get/13689459/Ruta_Sepetys_-_Arnyalatnyi_remeny.mobi https://data.hu/get/13689461/Ruta_Sepetys_-_Arnyalatnyi_remeny.epub --------- letöltés https://data.hu/get/13689462/Ruta_Sepetys-A_csend_forrasai.rar -
-
Remigiusz Mróz-Feröer Feröer-szigetek. Idilli szigetcsoport Norvégia és Izland partjai között, ahol nem szokás bezárni az ajtót, mert szinte ismeretlen fogalom a bűnözés. Az egykori vikingek leszármazottjai évtizedek óta békés jómódban élnek, leginkább amiatt aggódnak, hogy elég turista érkezzen a zöldellő fjordjaikhoz. A tökéletesnek hitt világ azonban egyetlen éjszaka alatt összeomlik. Egy fiatal lány rejtélyes körülmények között eltűnik, és bár a megdöbbent szigetlakók mindent átkutatnak érte, az azt követő eseményekből nyilvánvalóvá válik, hogy a Dániához tartozó enklávé egyáltalán nem olyan, mint amilyennek látszik. A világ legbiztonságosabb országa talán csak egy illúzió? Eredeti megjelenés éve: 2017 bűnözés drog férfi főszereplő Feröer-szigetek krimi lengyel szerző magyar nyelvű nyomozás regény skandináv sziget > Rainbow-Slide, 2021 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156282019 · Fordította: Palya György letöltés https://data.hu/get/13683610/Remigiusz_Mroz_-_Feroer.epub https://data.hu/get/13683611/Remigiusz_Mroz_-_Feroer.mobi https://data.hu/get/13683612/Remigiusz_Mroz_-_Feroer.pdf ---
-
Natalie Jenner-A Jane Austen társaság „A szeretet, a szerelem, a társadalmi rang és a pletyka olyan összetett tánca ez a regény, melyre még Jane Austen is büszke lenne.” – BookBub Közvetlenül a második világháború után az eldugott angol falucskában egy hasonló érdeklődésű emberekből álló, szokatlan társaság szerveződik, hogy valami egészen rendkívülit hozzanak létre. Mintegy száz évvel korábban a kis angol falu, Chawton volt Jane Austen, Anglia egyik legnagyszerűbb írójának utolsó otthona. A nagy házban most távoli leszármazottak élnek, a régi birtok pedig hanyatlásnak indult. Ám a szerző és a regényei iránti lelkesedés tovább él a faluban; buzgó rajongói – a helyi doktor, a gyászoló özvegy, a birtok jogtanácsosa, a fiatal szobalány, a magányos gazda és Jane egy távoli rokona, kiegészülve egy műkereskedővel és a híres hollywoodi filmsztárral –, megalakítják a Jane Austen Társaságot, hogy megőrizzék az írónő szellemi örökségét, és népszerűsítsék a műveit. Egy haláleset miatt azonban a birtok és vele együtt Austen öröksége, így a társaság küldetése is veszélybe kerül, ám a társaság ekkorra már jóval több ennél. Miközben a tagok életét számtalan tragédia árnyékolja be, és a háború okozta veszteségekkel is szembe kell nézniük, az átélt traumák feldolgozásában éppúgy segítik egymást, ahogyan Austen történetei segítették őket egész életükben. „Aki gyógyírt keres jelen világunk káoszára, jóleső nyugalomra lel a társaság tagjai között, akiknek az élete talán egyszerűnek tűnik, ám a lelküknek szüksége van arra a balzsamra, melynek Jane Austen a szakértője volt.” – The Washington Post „Zseniálisan megírt történet, mely elképesztően izgalmasan fűzi egybe nyolc ember életét. Varázslatos, megnyugtató utazás a múltba.” – Barbara Delinsky, New York Times-bestsellerszerző „Elbűvölő elbeszélés. A szerző magával ragadó karakterépítése párosul Austen karaktereink elemzésével, mely betekintést nyújt a titokba, miként jelentek meg Austen életének mozzanatai a saját könyveiben.” – Publishers Weekly „A Jane Austen Társaság keserédes mese az irodalom erejéről és Jane Austen regényeinek szeretetéről, mely gyógyítja és felemeli a lelket.” – Marie Benedict New York Times-bestsellerszerző A szerzőről: Natalie Jenner Angliában született, Kanadában nőtt fel, és a Torontói Egyetemen tanult, ahol először angol irodalomból, majd jogból diplomázott. Évtizedeken át dolgozott a jog világában, emellett megnyitotta saját független, Archetype Books nevű könyvesboltját Oakville-ben, ahol családjával és két mentett kutyájával él. Mindig is hatalmas rajongója volt Jane Austennek. Natalie Jenner: The Jane Austen Society Eredeti mű Natalie Jenner: The Jane Austen Society 2. világháború Anglia barátság emberi sorsok LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény történelmi romantikus > I.P.C., Budapest, 2021 384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636357880 · Fordította: Kiss Nóra Titanilla letöltés https://data.hu/get/13685075/Natalie_Jenner_-_A_Jane_Austen_Tarsasag.mobi https://data.hu/get/13685076/Natalie_Jenner_-_A_Jane_Austen_Tarsasag.epub https://data.hu/get/13685077/Natalie_Jenner_-_A_Jane_Austen_Tarsasag.pdf -
-
Emily Gunnis-Az elveszett gyermek Az igazsághoz édesanyja múltjtán keresztül vezet az út. Van mersze végigjárni? 1960. A 13 éves Rebecca indulatos apjától rettegve tölti életét. Egy viharos éjszakán egy idegen kopogtat ajtajukon. A lány az emeletről hallgatja a heves vitát, amely végén édesanyja és édesapja holtan hever a földön, a harmadik félnek pedig semmi nyoma. Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, hogy egy idegen jelent meg az éjszakában. 2014. Az újságíró Iris egy kismamáról szóló történeten dolgozik, aki súlyos beteg csecsemőjével együtt szökött meg a kórházból. A sztori egy tengerparti házhoz vezet; oda, ahol édesanyja, Rebecca egykor szülei brutális halálának lett a tanúja. Ahhoz, hogy megoldja a kétségbeesett kismama ügyét, Irisnek először saját családja múltjával kell szembenéznie – azzal, hogy mi történt 1960 egy viharos éjjelén. Emmily Gunnis, a Magyarországon is nagy sikert aratott A lány a levélből írójának új műve szívszorító történet egy évtizedeken át a mélybe eltemetett tragédiáról és egy szörnyű családi titokról. angol szerző anyaság árva családon belüli erőszak emberi sorsok gyilkosság házasság krimi lélektani magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény szülői szerep tenger > Alexandra, Budapest, 2021 280 oldal · ISBN: 9789635820849 · Fordította: Németh Luca ------------------- Emily Gunnis-A lány a levélből Egy szívszaggató levél. Egy külvilágtól elzárt lányanya. Egy megoldandó rejtély. 1956. Amikor Ivy Jenkins terhes lesz, családja a megesett lányok számára fenntartott rideg és kegyetlen St. Margaret anyaotthonba küldi, hogy elrejtse a világ szeme elől szégyenét. Kislányát akarata ellenére örökbe adják, és ezt Ivy soha nem fogja tudni kiheverni. Napjainkban. Samantha Harper újságíró úgy érzi, a végkimerülés határára került. Amikor azonban rábukkan egy levélre a múltból, annak tartalma mélységesen megérinti. Egy fiatal lányanya sorait olvassa, aki azért könyörög szerelmének, hogy mentse meg, mielőtt túl késő lenne. Sam kutatni kezd a tragikus történet után, és felfedezi, hogy számtalan megmagyarázhatatlan haláleset kapcsolódik a fiatal lányhoz és gyermekéhez. Miután a St. Margaret anyaotthon épületét lebontásra ítélik, Samnek néhány órája marad, hogy összeillessze a hatvan évvel azelőtti kirakós darabkáit, mielőtt az igazság végleg feledésbe merülne. Az igazság kifürkészhetetlen útjai ráadásul a saját családja felé vezetnek… Emily Gunnis, a világhírű bestsellerszerző, Penny Vincenzi lánya első regényével édesanyjához méltó, megrendítő és elgondolkodtató. Emily Gunnis: The Girl in the Letter Eredeti mű Emily Gunnis: The Girl in the Letter 20. század 21. század angol szerző egyház emberi sorsok gyilkosság katolikus egyház krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás örökbefogadás regény rejtély újságíró > Alexandra, Pécs, 2019 336 oldal · ISBN: 9789634476283 · Fordította: Németh Leila letöltés https://data.hu/get/13685952/Emily_Gunnis_-_A_lany_a_levelbol.epub https://data.hu/get/13685953/Emily_Gunnis_-_A_lany_a_levelbol.mobi https://data.hu/get/13685954/Emily_Gunnis_-_A_lany_a_levelbol.pdf https://data.hu/get/13685955/Emily_Gunnis_-_Az_elveszett_gyermek.epub https://data.hu/get/13685957/Emily_Gunnis_-_Az_elveszett_gyermek.pdf https://data.hu/get/13685956/Emily_Gunnis_-_Az_elveszett_gyermek.mobi ------------
-
Gillian Flynn-Éles tárgyak Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A fiatal chicagói újságíróra, Camille Preakerre nyugtalanító megpróbáltatás vár néhány hónapos pszichiátriai kezelését követően: főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson. Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta. A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal. Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai, és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ha Camille túl akarja élni életveszélyes visszatérését, nem tehet mást, mint hogy egyszer és mindenkorra összerakja múltja kirakós játékának darabjait. „Szellemes, stílusos, remek első könyv. Igazi főnyeremény.” (Harlan Coben) Gillian Flynn: Sharp Objects Eredeti mű Gillian Flynn: Sharp Objects 86% Eredeti megjelenés éve: 2006 21. század alkoholizmus Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző család családon belüli erőszak depresszió drog énelbeszélő erőszak fizikai bántalmazás függőség gyász gyermekbántalmazás gyilkosság halál kisváros kortárs krimi magyar nyelvű Missouri nemi erőszak női főszereplő nyomozás pszichés betegség pszicho-thriller regény rejtély sorozatgyilkosság testvérek tévésorozat-adaptáció thriller újságírás újságíró > Alexandra, Pécs, 2016 286 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633579336 · Fordította: Csonka Ágnes letöltés https://data.hu/get/13687729/flynn_gillian__eles_targyak.epub https://data.hu/get/13687730/flynn_gillian__eles_targyak.mobi https://data.hu/get/13687731/Gillian_Flynn_-_Eles_targyak.pdf --
-
Donna Tartt-A kis barát „– Szörnyű dolog gyereknek lenni – mondta –, mások kényének-kedvének kiszolgáltatva.” A Cleve család nagy élvezettel idézi fel múltjának csaknem minden részletét, de egy végzetes anyák napja eseményeit nem hozzák szóba soha. Azon a napon a kilencéves Robin Cleve-et felakasztva találták egy fán az előkertben. Tizenegy évvel később a rejtély – és a bűncselekményre utaló talányos nyomok – megoldása még mindig ugyanolyan kilátástalannak tűnik, mint aznap, amikor megtörtént az eset. A tizenkét éves Harrietet Houdini és Robert Louis Stevenson példája ösztönzi, amikor egyetlen barátjával nekilát, hogy megkeresse bátyja gyilkosát… és megbüntesse őt. De ami gyerekes játéknak indul, abból hamarosan sötét, veszélyes utazás lesz egy mississippi kisváros fenyegető alvilágában. Donna Tartt: The Little Friend Eredeti mű Donna Tartt: The Little Friend Eredeti megjelenés éve: 2002 amerikai Dél (irányzat) Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző gyermekszemszög gyilkosság kígyó kortárs macska magyar nyelvű Mississippi regény rejtély testvérek > Park, Budapest, 2019 644 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633554135 · Fordította: Kada Júlia letöltés https://data.hu/get/13687719/Donna_Tartt_-_A_kis_barat.epub https://data.hu/get/13687720/Donna_Tartt_-_A_kis_barat.mobi https://data.hu/get/13687721/Donna_Tartt_-_A_kis_barat.pdf --
-
data Patricia Gibney-Lottie Parker sorozat
alibaba33 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Patricia Gibney-Lottie Parker sorozat 1-9 ír szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény thriller Szűrés Patricia Gibney: A hiányzókPatricia Gibney: Az elrabolt lányokPatricia Gibney: Az elveszett gyermekPatricia Gibney: Nincs menedékPatricia Gibney: Titkok terhePatricia Gibney: A végső árulásPatricia Gibney: Megtört lelkekPatricia Gibney: Elhantolt angyalokPatricia Gibney: Néma sikolyokPatricia Gibney: Apró csontokPatricia Gibney: A bűnös lány 1. Patricia Gibney: A hiányzók 87% 2. Patricia Gibney: Az elrabolt lányok 85% 3. Patricia Gibney: Az elveszett gyermek 89% 4. Patricia Gibney: Nincs menedék 89% 5. Patricia Gibney: Titkok terhe 91% 6. Patricia Gibney: A végső árulás 86% https://moly.hu/konyvek/patricia-gibney-a-vegso-arulas 7. Patricia Gibney: Megtört lelkek 89% https://moly.hu/konyvek/patricia-gibney-megtort-lelkek 8. Patricia Gibney: Elhantolt angyalok 91% https://moly.hu/konyvek/patricia-gibney-elhantolt-angyalok 9. Patricia Gibney: Néma sikolyok 91% https://moly.hu/konyvek/patricia-gibney-nema-sikolyok Patricia Gibney-Néma sikolyok (Lottie Parker 9.) Nem kellett volna meghalniuk Egy ragyogó parti másnapján a huszonöt éves Rachel Mullent holtan találja az ikertestvére. A lány szeplős arcán zúzódások, torkába egy üvegszilánk ékelődött. Hamarosan kiderül, hogy a bizarr gyilkosság nem az egyetlen eset: egy fiatal doktornőt ugyanazzal a módszerrel öltek meg. Mivel az orvos nem vett részt a partin, sőt semmilyen módon nem köthető a vendégekhez, Lottie kénytelen megkérdőjelezni minden addigi elméletét. Miért kellett elhallgattatni ezt a két ifjú nőt? Lottie megszállottan nyomoz, hogy kiderítse, mi történhetett azon a partin, és egyre közelebb kerül a házigazdához. A nyomok Maddyhez vezetnek, aki felszolgálóként dolgozott az estélyen, ám ő sem tud információval szolgálni, ugyanis egy rendszám nélküli autóval elrabolják. Az őrület akkor kezdődik igazán, amikor Boyd is eltűnik. Lottie már nemcsak az eltűnt lányt, hanem a vőlegényét is kétségbeesetten próbálja megtalálni. Nem veszítheti el újra a férfit… Egy újabb rejtélyes gyilkos jár Ragmullinben, aki különös kegyetlenséggel végez áldozataival… Patricia Gibney soron következő thrillere lélegzetelállító pillanatokat ígér a nyomozós krimik szerelmeseinek a Néma sikolyok című kötetben is. Patricia Gibney: Silent Voices Eredeti mű Patricia Gibney: Silent Voices Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század gyilkosság ír szerző Írország krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Libri, 2022 520 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634338888 · Fordította: Tóbiás Csenge > Libri, Budapest, 2022 520 oldal · ISBN: 9789634338895 · Fordította: Tóbiás Csenge letöltés https://data.hu/get/13687050/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_5._-_Titkok_terhe.epub https://data.hu/get/13687049/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_5._-_Titkok_terhe.mobi https://data.hu/get/13687051/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_5._-_Titkok_terhe.pdf https://data.hu/get/13687052/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_6._-_A_vegso_arulas.mobi https://data.hu/get/13687053/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_6._-_A_vegso_arulas.epub https://data.hu/get/13687054/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_6._-_A_vegso_arulas.pdf https://data.hu/get/13687055/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_7._-_Megtort_lelkek.mobi https://data.hu/get/13687056/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_7._-_Megtort_lelkek.pdf https://data.hu/get/13687057/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_7._-_Megtort_lelkek.epub https://data.hu/get/13687058/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_8._-_Elhantolt_angyalok.mobi https://data.hu/get/13687059/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_8._-_Elhantolt_angyalok.epub https://data.hu/get/13687060/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_8._-_Elhantolt_angyalok.pdf https://data.hu/get/13687061/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_9._-_Nema_sikolyok.mobi https://data.hu/get/13687062/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_9._-_Nema_sikolyok.pdf https://data.hu/get/13687063/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_9._-_Nema_sikolyok.epub kérésre letöltés https://data.hu/get/13687074/Patricia_Gibney_-_A_hianyzok.epub https://data.hu/get/13687075/Patricia_Gibney_-_A_hianyzok.mobi https://data.hu/get/13687076/Patricia_Gibney_-_A__hianyzok_Lottie_Parker_1..pdf https://data.hu/get/13687077/Patricia_Gibney_-_Az_elrabolt_lanyok.mobi https://data.hu/get/13687078/Patricia_Gibney_-_Az__elrabolt_lanyok_Lottie_Parker_2..pdf https://data.hu/get/13687079/Patricia_Gibney_-_Az_elrabolt_lanyok.epub https://data.hu/get/13687080/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_3._-_Az_elveszett_gyermek.mobi https://data.hu/get/13687081/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_3._-_Az_elveszett_gyermek.pdf https://data.hu/get/13687082/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_3._-_Az_elveszett_gyermek.epub https://data.hu/get/13687083/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_4._-_Nincs_menedek.mobi https://data.hu/get/13687084/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_4._-_Nincs_menedek.epub https://data.hu/get/13687085/Patricia_Gibney_-_Lottie_Parker_4._-_Nincs_menedek.pdf - 1.2.3.4 -- -
Cavan Scott-Justina Ireland-Claudia Gray-Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedik fénye sorozat 3.4.5.6.7. Cavan Scott-A fergeteghajtó (Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedik fénye 6.) 88% Mélyedj el a fénykorát élő Köztársaság egyik legnagyobb ellenségének vérmocskos világában! Végigsöpört a galaxison a Nihil vihara, mindenütt káoszt és pusztulást hagyva maga után. A fergeteghajtó Lourna Dee még a kalózok vezérei közül is kitűnik elvetemültségével. A galaxis egyik leghalálosabb szörnyetege a saját maga után elnevezett csatacirkálóval mindig egy lépéssel a Jedik előtt jár. De még neki sem sikerülhet mindig meglépni a dicsőséges Köztársaság védelmezői elől… A galovi események után Lourna a Jedik kezére jut ugyan, ám kilétét sikerül titokban tartania, és rabtartói még csak nem is sejtik, micsoda fenevadat fogtak. Korábbi ellenfeleihez hasonlóan a Jedik is azzal követik el az első hibát, hogy életben hagyják. Lourna pedig cserébe mindent elkövet, hogy többé ne becsüljék alá… A kalózvezért a Köztársaság egyik fegyenchajóján fogva tartva körbehordozzák a galaxisban, hogy segítsen helyrehozni a szörnyű pusztítás okozta károkat. Lourna a tökéletes szökést tervezgeti, de a Nihil nélkül, hírhedt hajójától, rémisztő arzenáljától és rettegett nevétől megfosztva egyedül kell boldogulnia. Időközben pedig a barátsághoz már-már veszélyesen közel álló szövetségeket köt. És vajon mi rejlik az út végén: bűnbocsánatot nyer, vagy még a korábbinál is halálosabb ellenségként születik újjá? Jelen kötetünk A fergeteghajtó c. hangoskönyv átiratát tartalmazza. Cavan Scott: Tempest Runner Eredeti mű Cavan Scott: Tempest Runner antihős brit szerző magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része űropera > Szukits, Szeged, 2022 554 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634977056 · Fordította: Draveczki-Ury Ádám --------------------------------------------- Cavan Scott-Viharfellegek (Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedik fénye 4.) 92% A Jedik fénye folytatásaként a Köztársaság Fénykorának hősei visszatérnek, hogy szembenézzenek egy félelmetes ellenséggel, és újra helyreállítsák a szétzúzott békét. A hipertéri katasztrófát és a Jedik hőstetteit követően a Köztársaság tovább erősödik, egyre több világot egyesítve zászlaja alatt. Lina Soh kancellár vezetésével az egység szelleme mind nagyobb területre terjed ki a galaxisban, melynek legfontosabb előőrse a Jedi Rend és a nemrégiben megépített Csillagfény Jelzőállomás. A fényes sikereket megünneplendő, a kancellár egy nagyszabású rendezvény keretében szeretné bemutatni a virágzó Köztársaság erejét, és bizonyítani, hogy az általa megteremtett béke – melynek letéteményesei a Jedik – milyen nagyszerű lehetőségeket biztosít a fejlődésre. A harmónia követeiként többek között Stellan Gios, Bell Zettifar, Elzar Mann is részt vesznek a Köztársasági Vásáron. Ám mialatt a galaxis lakóinak tekintete a vásárra irányul, a Nihil harcosai sem tétlenkednek: vezérük, Marchion Ro már régóta dédelgeti tervét, hogy szétzúzza a béke egységét. Rettentő vihart kavar, mely lecsap a rendezvénysorozata, nyomában káosz és pusztulás jár. A Jedik elszántan küzdenek, hogy megfékezzék az őrjöngve tomboló gonosz erőket, és eközben szembekerülnek az igazi borzalommal, melyet az ellenség rá akar szabadítani a galaxisra, és amelytől még az Erő sem óvhatja meg őket… Cavan Scott: The Rising Storm Eredeti mű Cavan Scott: The Rising Storm brit szerző magyar nyelvű regény sorozat része űropera űrutazás > Szukits, Szeged, 2021 484 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634976653 · Fordította: Szente Mihály ----------------------------------------- Justina Ireland-Lopakodó árnyak (Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedik fénye 5.) A legsötétebb titkok a legrejtélyesebbek… Sylvestri Yarrow igazán rossz szériát fut, és nem látja a fényt az alagút végén. Minden erejével igyekszik életben tartani a családi teherszállító vállalkozást, de a növekvő adósságteher és a Nihil egyre gyakoribb támadásai miatt félő, hogy elveszíti örökségét. Coruscantra indul hát, hogy segítséget szerezzen, de útközben belekeveredik a Köztársaság két nagy hatalmú családjának viszályába, melyet egy apró, határvidéki űrterület miatt folytatnak. A busás haszon ígérete felkelti Syl érdeklődését… Eközben Vernestra Rwoh Jedi-lovagot rejtélyes körülmények között a Coruscantra rendelik. Segítőivel a fővárosba érkezik, ahol a csapat felkérést kap, hogy segédkezzen egy határmenti családi vita elboronálásával. De miért? Mitől ennyire fontos egy szegletnyi érdektelen űr? Vernestra a válasz keresése során jobban megismeri saját képességeit, és visszaviszi Sylt a múltba – az árnyak közül pedig régi igazságok bújnak elő. Justina Ireland: Out of the Shadows Eredeti mű Justina Ireland: Out of the Shadows Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? amerikai szerző ifjúsági LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű sci-fi sorozat része űropera űrutazás > Szukits, Szeged, 2022 348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634976707 · Fordította: Draveczki-Ury Ádám --------------------------------- Claudia Gray-Csillaghullás (Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedik fénye 7.) 90% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Viharfellegek eloszlása után a dicső Jedi-lovagok eddigi történelmük legsötétebb óráit élik… A Nihil néven ismert bűnszervezet fosztogatói időről-időre nekifutnak, hogy térdre kényszerítsék a fénykorát élő Köztársaságot, és bár mindig győztesen kerülnek ki a csatákból, a köztársaságiak is egyre megviseltebbek és fáradtabbak. A diadalok főként a Jediknek köszönhetőek – és az ő ügyüket semmi sem jelképezi látványosabban, mint a Csillagfény Jelzőállomás. Az állomás a Külső Gyűrű ékköveként megtestesíti mindazt, amit a Köztársaság nyújtani tud: kulturális és tudományos központ, fényesen világító fáklya az ismeretlen sötétségében, és egyben a galaxis legtávolabbi végei felé nyújtott, segítő kéz. Túlélők és sebesültek özönlenek ide a Nihil támadásai miatt, és a jelzőállomás személyzete készen áll, hogy menedéket nyújtson minden rászorulónak. A Jedi Rend lovagjainak és padavanjainak itt végre lehetőségük nyílik megpihenni, felépülni, és meggyászolni az elvesztett társakat. Ám a vihar, amelyről azt gondolták, hogy elvonult, javában tombol még, és csak a középpontban uralkodik viszonylagos nyugalom. Marchion Ro, a Nihil ördögien zseniális vezetője ugyanis az eddigi legravaszabb támadására készül, amelynek célja, hogy egyszer s mindenkorra kioltsa a Jedik fényét. Claudia Gray: The Fallen Star Eredeti mű Claudia Gray: The Fallen Star amerikai szerző magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része űropera > Szukits, Szeged, 2022 412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634977025 · Fordította: Szente Mihály --------------------- Claudia Gray-Fenyegető sötétség (Star Wars: A Köztársaság Fénykora - A Jedik fénye 3.) 88% Reath Silas Jedi-padavan szereti a kalandokat – pontosabban, leginkább olvasni szeret róluk… Tökéletesen elégedett azzal, hogy boldog órákat tölt a coruscanti Jedi Templom könyvtárában, miközben arról ábrándozik, hogy egy szép napon a Jedi Rend egyik legnagyobb tudósa lesz. Ám mestere, a köztiszteletben álló Jora Malli más tervet forgat a fejében: elvállal egy megbízatást a Csillagfény Jelzőállomáson, a Köztársaság vadonatúj helyőrségén, amely az ismert űr határán lebeg. Reathnek pedig csatlakoznia kell mesteréhez, akár tetszik neki, akár nem. És nincs elragadtatva az ötlettől… Így aztán Reath, más Jedik társaságában, felszáll egy csillaghajóra, hogy a jelzőállomásra utazzon, ahol Jora mester várja őt, és ahol megkezdődhet új, kalandokkal teli élete a határvidéken. Ám történik valami a hipertérben, melynek révén a hajó, más egységekkel együtt, kilökődik a valós térbe, és megreked egy rendszerben, ahol az utasok csak egy elhagyatott, kísérteties űrállomáson kereshetnek menedéket. Az ott rejtőző titkok azonban – mint arra Reath is hamarosan rájön – az egész galaxist sötétségbe boríthatják… Claudia Gray: Into the Dark Eredeti mű Claudia Gray: Into the Dark Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: 13 éves kortól amerikai szerző ifjúsági LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű misztikus regény sci-fi sorozat része űropera űrutazás > Szukits, Szeged, 2021 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634976394 · Fordította: Szente Mihály ------------------------------ letöltés https://data.hu/get/13684755/Cavan_Scott_-_A_fergeteghajto.epub https://data.hu/get/13684756/Cavan_Scott_-_A_fergeteghajto.pdf https://data.hu/get/13684757/Cavan_Scott_-_A_fergeteghajto.mobi https://data.hu/get/13684758/Cavan_Scott_-_Viharfellegek.mobi https://data.hu/get/13684759/Cavan_Scott_-_Viharfellegek.pdf https://data.hu/get/13684760/Cavan_Scott_-_Viharfellegek.epub https://data.hu/get/13684761/Claudia_Gray_-_A_Jedik_fenye_6.Csillaghullas.epub https://data.hu/get/13684762/Claudia_Gray_-_A_Jedik_fenye_6.Csillaghullas.pdf https://data.hu/get/13684763/Claudia_Gray_-_A_Jedik_fenye_6.Csillaghullas.mobi https://data.hu/get/13684764/Claudia-Gray-Fenyegeto-sotetseg-Star-Wars.mobi https://data.hu/get/13684765/Claudia-Gray-Fenyegeto-sotetseg-Star-Wars.epub https://data.hu/get/13684766/Claudia-Gray-Fenyegeto-sotetseg-Star-Wars-.pdf https://data.hu/get/13684768/Justina_Ireland_-_Lopakodo_arnyak.epub https://data.hu/get/13684767/Justina_Ireland_-_Lopakodo_arnyak.mobi https://data.hu/get/13684769/Justina_Ireland_-_Lopakodo_arnyak.pdf letöltés https://data.hu/get/13684770/Cavan_Scott-A_fergeteghajto.rar ---
-
Leiner Laura-Random Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az egyetemista Emma egy meglehetősen rosszul alakult nyaralás óta nem utazott sehová és ehhez a fogadalmához három éve tartja magát, amikor is véletlenül, mondhatni önhibáján kívül nyer egy tengerparti társasutazást. Megpróbálja lemondani vagy átruházni, de nem sikerül, ezért az utolsó pillanatban végül mégiscsak felül a repülőre. Emma nem akar a társaság központja lenni, nem szereti, ha mindenki rá figyel, ő csak a háttérbe húzódva kivárná, hogy leteljen a nyaralás. Azonban a dolgok ezúttal egy kicsit másként alakulnak. Kezdve ott, hogy a szállodában egy váratlan szobatársat kap, a nagyképű és bunkó, média szakos Noelt… A Random Leiner Laura 2009-ben íródott regénye, amely most jelenik meg először. Eredeti megjelenés éve: 2022 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól 2000-es évek 21. század barátság énelbeszélő férfi főszereplő spamelo ifjúsági kortárs LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő nyár regény repülés romantikus szünidő tenger Tunézia utazás > Laulin, Budakalász, 2022 512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155872129 letöltés https://data.hu/get/13683328/Leiner_Laura_-_Random.pdf https://data.hu/get/13683327/Leiner_Laura_-_Random.epub https://data.hu/get/13683325/Leiner_Laura_-_Random.mobi --
-
Leiner Laura-Iskolák versenye II. trilógia sorozat 1.-2.-3. 96% 21. század Alföld barátság bullying énelbeszélő fogyatékosság halláskárosodás Hortobágy spamelo ifjúsági játék kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő nyár regény romantikus sport szóbeli bántalmazás táborozás tánc testvérek verseny zene Szűrés Leiner Laura: Bízz bennemLeiner Laura: Higgy nekemLeiner Laura: Állj mellém 1. Leiner Laura: Bízz bennem 94% 2. Leiner Laura: Higgy nekem 94% 3. Leiner Laura: Állj mellém 92% Leiner Laura-Bízz bennem (Iskolák versenye II. trilógia 1.)94% Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedőket választ… A tizenhét éves Major Sára tehetséges táncos, azonban egy balul sikerült buli után kirakták a csapatából, a történtek miatt pedig megbélyegzetté vált az iskolájában. Éppen ezért ő is meglepődik, amikor Kocsis igazgató esélyt ad neki, és beválogatja a Szirtes Gimnázium csapatába, hogy három hasonló sorsú társával részt vegyen az Iskolák Országos Versenyén. A négy név bejelentése nem kis meglepetést és felháborodást kelt a tanulók körében, az igazgató azonban bízik a megérzéseiben és a csapatában, így minden negatív reakció ellenére elindítja a Szirtes színeiben Major Sárát, Felcser Vivient, Fehér Rajmundot és Pap Dominiket. A Bízz bennem az Iskolák Országos Versenye 2. trilógiájának első része. Eredeti megjelenés éve: 2020 Tagok ajánlása: 14 éves kortól 21. század Alföld barátság bullying énelbeszélő fogyatékosság halláskárosodás Hortobágy spamelo ifjúsági játék kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő nyár regény romantikus sorozat része sport szóbeli bántalmazás táborozás tánc természet testvérek verseny zene > L&L, Budakalász, 2020 480 oldal · ISBN: 9786155653766 ----------------------------- Leiner Laura-Higgy nekem (Iskolák versenye II. trilógia 2.) 94% Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy, a résztvevők és szervezők is őket tartják az egyik legesélyesebbnek a győzelemre. Az otthoniak azonban továbbra is kétkednek, számukra az idei Szirtes-csapat mindörökre megbélyegzett társaság marad, akiknek az IOV részvétele és eredménye sem változtatja meg a negatív megítélésüket. Kocsis igazgató próbál tenni ez ellen, és mindent bevetve igyekszik megkedveltetni a négy versenyzőt a szirtesesekkel, miközben a Hortobágyon egyre kiélezettebb a verseny, Sára, Rajmund, Vivi és Dominik pedig az események sodrásában szép lassan rádöbbennek, hogy nemcsak sorstársakra, de barátokra is találtak. Sőt, talán még annál is többre… A Higgy nekem az Iskolák versenye második trilógia második része. Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: 14 éves kortól 21. század Alföld barátság bullying család énelbeszélő fogyatékosság halláskárosodás Hortobágy spamelo ifjúsági iskola játék kaland kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő nyár regény romantikus sorozat része sport szóbeli bántalmazás táborozás tánc testvérek verseny zene > Carta Teen, Budaörs, 2021 496 oldal · ISBN: 9786155653940 ------------------------------------------- Leiner Laura-Állj mellém (Iskolák versenye II. trilógia 3.) 92% A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntő felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy ők többek, mint néhány múltbéli hiba. Napról napra szorosabb barátság fűzi össze a piros csapat tagjait a Hortobágyon, ahol az elszántság, a taktikázás, néha pedig a megérzésük az, ami továbbsegíti őket a következő körbe. Kérdés, hogy ez elegendő-e a végső győzelemre. Az Iskolák Országos Versenye befejező kötetében kiderül, hogy Kocsis jól döntött-e, amikor Sárát, Vivit, Rajmundot és Dominikot választotta a címvédő csapatba, és lesz-e másodszor is „Nyertes Szirtes”, emellett arra is fény derül, hogyan alakul a még függőben lévő kapcsolat… Az Állj mellém az Iskolák versenye második trilógia harmadik része. Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: 14 éves kortól 21. század Alföld barátság bullying család énelbeszélő fogyatékosság halláskárosodás Hortobágy spamelo ifjúsági iskola játék kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő nyár regény romantikus sorozat része sport szóbeli bántalmazás táborozás tánc természet testvérek verseny zene > Carta Teen, Budaörs, 2021 560 oldal · ISBN: 9786156340023 letöltés https://data.hu/get/13683326/Leiner_Laura_-_Higgy_nekem.mobi https://data.hu/get/13683329/Leiner_Laura_-_Higgy_nekem.pdf https://data.hu/get/13683330/Leiner_Laura_-_Higgy_nekem.epub https://data.hu/get/13683333/Leiner_Laura_-_Allj_mellem.pdf https://data.hu/get/13683332/Leiner_Laura_-_Allj_mellem.epub https://data.hu/get/13683331/Leiner_Laura_-_Allj_mellem.mobi https://data.hu/get/13683334/Laura_Leiner_-_Bizz_bennem.epub https://data.hu/get/13683335/Laura_Leiner_-_Bizz_bennem.mobi https://data.hu/get/13683336/Laura_Leiner_-_Bizz_bennem.pdf letöltés https://data.hu/get/13683343/Leiner_Laura.rar ----------------------
-
Leiner Laura-A Szent Johanna gimi sorozat 91% 1-8 Ez a sorozat már lezárult. Ajánlott sorrendben olvasni. 2010-es évek 21. század spamelo ifjúsági kortárs középiskola magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő Szűrés Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – KezdetLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – EgyüttLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – EgyedülLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – BarátokLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – ReményLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – KettenLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – ÚtvesztőLeiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – ÖrökkéLeiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz 1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet 87% „– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját. Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra. – Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág. Mintha magamtól nem vettem volna észre." Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: 11 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2022 440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653087 ----------------------------------------------------------- 2. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt 88% Részlet a könyvből: „Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. – Green Day szól a zsebedben – mondta. – Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti… – A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel. – Cortez – suttogtam, és megtorpantam az úton. – Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz – ugrált körülöttem Virág. – Mit mondjak? – kapkodtam a levegőt. – Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel – tanácsolta Arnold." Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: 11 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2021 462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653117 ---------------------------------------------------- 3. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül 89% Részlet a könyvből: „Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek. – Sziasztok – köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak." Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek zenekar > L&L, Budakalász, 2020 488 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653148 -------------------------------------------------- 4. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok 92% Részlet a könyvből: „– Reni? – kérdezte. – Igen? – kérdeztem vissza döbbenten. – Jössz velem? – Nem! – szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn felé fordult. – Neményi, majd szólok, ha hozzád beszélek – mondta Cortez, és újra rám nézett. – Kezdődik az olvasókör… – hebegtem, de ez nem tűnt túl népszerű válasznak, egy csomóan »húúú«-zni kezdtek. – Oké – tette fel a kezét Cortez, és röhögve odafordult egy csoport végzőshöz. – Jó – mondtam hirtelen, mire Arnold megpördült a tengelye körül, és visszanézett rám. – Reni, ne menj el! Kardos vár. Fogalmad sincs, hogy tud-e egyáltalán vezetni. Veszélyes! – Csak egy sulikör! – indultam le a lépcsőn, és közben kivettem Ricsi kezéből Virág sisakját, amit direkt nekem nyújtott oda. – Reni! – kiáltott rám Arnold újra. – Mindjárt jövök – közöltem egyszerűen, feltettem a sisakot, aztán felültem Cortez mögé. Átöleltem a derekát, amitől a régi ismerőseim (pillangó barátaim) mind feléledtek a gyomromban, és elindultunk." Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2023 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653179 ----------------------------------------------- 5. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény 94% Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek… A 11/B-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon… Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt… Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk… Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2021 512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653209 ---------------------------- 6. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten 93% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül? Hisz Cortez a suli legmenőbb sráca, mindenki rajong érte, Reni viszont, legalábbis a saját megítélése és persze Kinga szerint, a „nyomik” táborát erősíti… A 11. osztály 2. féléve is tele van izgalmakkal, akárcsak a korábbiak: Dave például élete eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, Kinga még önmagát is felülmúlja egy diszkóban, Corteznek iskolapszichológushoz kell járnia, Viki „kiborítja a bilit”, Reninek pedig váratlan vendég érkezik a születésnapjára… „Ritkaságszámba megy, hogy egy könyvsorozat valamennyi kötete 90% feletti eredményt érjen el a Molyon. A Szent Johanna gimi eddig mindig jelesre vizsgázott.” www.moly.hu Eredeti megjelenés éve: 2012 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budapest, 2022 544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653230 ------------------------------------- 7. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő 93% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „ – Bolond vagy – nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. – Na, komolyan. A továbbtanulás? – Az is. De a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy vadászpilóta leszek. – El fogom venni tőled azt a könyvet – közölte Cortez. – De most komolyan. Te látod a jövőt? – váltottam stílust. – Én nem, de jóban vagyok az orákulummal. Majd bemutatlak neki – mondta, mire megint felnevettem. Cortez vicces. – Komolyan kérdezem. Megijesztett, ami Kingáékkal történt. – Helyben vagyunk – mondta Cortez. – Nem, mármint… tudod… ők nem illettek össze, és szakítottak. Virág és Ricsi nem illenek össze, de tök jól meg vannak. És mi? – kérdeztem félve. – Mi van velünk? – Mi lesz velünk? – javítottam ki a kérdését, és ösztönösen a nyakamban lógó lánc felé nyúltam, elkaptam a gyűrűt, és forgattam az ujjaim között.” Eredeti megjelenés éve: 2012 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest diákélet énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2021 592 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653261 ----------------------------------------- 8. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké 93% „Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura „Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 12 éves kortól 2000-es évek 2010-es évek 21. század barátság Budapest énelbeszélő spamelo ifjúsági iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény ló magyar nyelvű magyar szerző Magyarország naplóregény női főszereplő Párizs regény romantikus sorozat része ünnepek > Carta Teen, Budaörs, 2020 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155653292 --------------------------------------------- Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz 86% A Szent Johanna gimi-sorozat elindulásának tizedik évfordulójára új kiadásban jelenik meg az SzJG Kalauz, ami többek között tartalmazza Reni levelét Corteznek, a szereplők adatlapjait, érdekességeket és gyakran ismételt kérdéseket a sorozatról, zene- és könyvlistákat, Leiner Laura elő- és utószavát, valamint a nyolc kötet legemlékezetesebb jeleneteit. Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 11 éves kortól Tartalomjegyzék 2010-es évek 21. század spamelo ifjúsági illusztrált kiegészítő kötet kortárs középiskola magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő sorozat része > L&L, Budakalász, 2020 336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155653612 letöltés https://data.hu/get/13683344/Leiner_Laura_-_A_Szent_Johanna_Gimi_-_Kalauz.mobi https://data.hu/get/13683345/Leiner_Laura_-_A_Szent_Johanna_Gimi_-_Kalauz.epub https://data.hu/get/13683346/Leiner_Laura_-_A_Szent_Johanna_Gimi_-_Kalauz.pdf - letöltés https://data.hu/get/13683280/LEINER_LAURA_-_1.Kezdet.epub https://data.hu/get/13683281/LEINER_LAURA_-_1.Kezdet.mobi https://data.hu/get/13683282/LEINER_LAURA_-_1.Kezdet.pdf https://data.hu/get/13683283/Leiner__Laura_-_2.Egyutt.epub https://data.hu/get/13683284/Leiner__Laura_-_2.Egyutt.pdf https://data.hu/get/13683285/Leiner__Laura_-_2.Egyutt.mobi https://data.hu/get/13683286/Laure_Leiner_-_3.egyedul.mobi https://data.hu/get/13683287/Laure_Leiner_-_3.egyedul.pdf https://data.hu/get/13683288/Laure_Leiner_-_3.egyedul.epub https://data.hu/get/13683289/Leiner_Laura_-_4.Baratok.pdf https://data.hu/get/13683290/Leiner_Laura_-_4.Baratok.epub https://data.hu/get/13683291/Leiner_Laura_-_4.Baratok.mobi https://data.hu/get/13683293/Leiner_Laura_-_5.Remeny.epub https://data.hu/get/13683294/Leiner_Laura_-_5.Remeny.mobi https://data.hu/get/13683295/Leiner_Laura_-_5.Remeny.pdf https://data.hu/get/13683296/Leiner_Laura_-_6.Ketten.mobi https://data.hu/get/13683298/Leiner_Laura_-_6.Ketten.epub https://data.hu/get/13683297/Leiner_Laura_-_6.Ketten.pdf https://data.hu/get/13683299/Leiner_Laura_-_7.Utveszto.mobi https://data.hu/get/13683300/Leiner_Laura_-_7.Utveszto.epub https://data.hu/get/13683301/Leiner_Laura_-_7.Utveszto.pdf https://data.hu/get/13683302/Leiner_Laura_-_8.Orokke.mobi https://data.hu/get/13683303/Leiner_Laura_-_8.Orokke.epub https://data.hu/get/13683304/Leiner_Laura_-_8.Orokke.pdf letöltés https://data.hu/get/13683305/Leiner_Laura-A_Szent_Johanna_gimi_sorozat.rar -----------------
-
Leiner Laura-Illúzió (Bexi 3.) 93% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig… Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: 13 éves kortól 2010-es évek 21. század barátság Budapest énekes énelbeszélő spamelo ifjúsági kamasz főszereplő kortárs lányregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország média női főszereplő popzene regény romantikus sorozat része sztárvilág tél zene zenekar zenész zeneszerző > L&L, Budakalász, 2020 422 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158031202 letöltés https://data.hu/get/13683367/Leiner_Laura_-_Illuzio.epub https://data.hu/get/13683368/Leiner_Laura_-_Illuzio.pdf https://data.hu/get/13683369/Leiner_Laura_-_Illuzio.mobi Bexi 1.-2. --
-
Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus Sorozat lemaradt részek dutri Forum tag jóvoltából Bram Stoker-Napnyugatföldek A Drakula szerzőjének gótikus meséi… gótikus irodalom ír szerző klasszikus magyar nyelvű mese misztikus tündér A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173492 · Fordította: Kiss Sándor ---------------------------------- William Hope Hodgson-X álma és más különös történetek „Ami a valóságon túli ábrázolását illeti, Mr. Hodgson talán rögtön Algernon Blackwood után következik. Kevesen vannak, akik felvehetik vele a versenyt abban, ahogy a névtelen erők és a szörnyűséges ostromló lények közelségét némely odavetett megjegyzéssel vagy jelentéktelen apró részlettel sejteti, illetve ahogy a kísérteties és a valóságfölötti érzéseket kifejezi egy-egy táj vagy épület kapcsán.” H. P. Lovecraft Tartalomjegyzék brit szerző fantasy horror magyar nyelvű misztikus novella rémtörténet válogatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173447 · Fordította: Kiss Sándor ------------------------------------------ Algernon Blackwood-A holtak erdeje A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül Algernon Blackwood. Jelentőségét mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy a természet és a természetfeletti által átjárt és áthatott művei napjainkban, egy évszázad múltán is tökéletesen összetalálkozhatnak a közönség ízlésével. Kötetünk tartalmazza az író két, talán legismertebb novelláját – ezek a Füzek és A wendigo. Ám életműve még számtalan kincset és meglepetést rejt… Tartalomjegyzék angol szerző gótikus irodalom klasszikus magyar nyelvű misztikus novella paranormális válogatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 186 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173485 · Fordította: Kiss Sándor ------------------------------------------------- Jerome K. Jerome-Éjfél utáni történetek A Három ember egy csónakban világhírű szerzőjének komoly és tréfás kísértethistóriái. „Minden műfaj legmélyére a saját paródiája veti a legtisztább világosságot…” Tartalomjegyzék brit szerző magyar nyelvű szatíra A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173508 -------------------------------------- Henry S. Whitehead-A hóhércsomó A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot törlesztjük Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. amerikai szerző fantasy magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173539 ----------------------------------------------- Algernon Blackwood-Az újjászületés (Hihetetlen kalandok 1.) A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül Algernon Blackwood. Jelentőségét mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy a természet és a természetfeletti által átjárt és áthatott művei napjainkban, egy évszázad múltán is tökéletesen összetalálkozhatnak a közönség ízlésével. „Hegymászók kalandjai jelennek meg előttünk, de mégsem hegymászó-történetek. Misztikus, ezoterikus utazásoknak lehetünk szemtanúi a lélek és a létezés mélységeiben. Mintha beavatási történeteket olvasnánk.” Eredeti cím: Incredible Adventures Eredeti megjelenés éve: 1914 Tartalomjegyzék angol szerző fantasy gyűjtemény hegymászás magyar nyelvű misztikus novella paranormális sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173546 · Fordította: Kiss Sándor ------------------ Henry S. Whitehead-Az árnyak és különféle nyugat-indiai históriák A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot törlesztjük Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. Tartalomjegyzék amerikai szerző fantasy magyar nyelvű A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2022 196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173553 · Fordította: Grób László Mihály --------------------------------------- Algernon Blackwood-Az üres ház A huszadik század első felének egyik legkiemelkedőbb fantasztikus és horror-szerzője kétségtelenül Algernon Blackwood. Jelentőségét mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy a természet és a természetfeletti által átjárt és áthatott művei napjainkban, egy évszázad múltán is tökéletesen összetalálkozhatnak a közönség ízlésével. Eredeti cím: The Empty House and Other Ghost Stories Eredeti megjelenés éve: 1906 angol szerző kísértettörténet magyar nyelvű novella rémtörténet A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2023 206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173676 letöltés https://data.hu/get/13680255/Algernon_Blackwood_-_A_holtak_erdeje.epub https://data.hu/get/13680256/Algernon_Blackwood_-_A_holtak_erdeje.mobi https://data.hu/get/13680257/Algernon_Blackwood_-_A_holtak_erdeje.pdf https://data.hu/get/13680258/Algernon_Blackwood_-_Az_ujjaszuletes.epub https://data.hu/get/13680259/Algernon_Blackwood_-_Az_ujjaszuletes.mobi https://data.hu/get/13680260/Algernon_Blackwood_-_Az_ujjaszuletes.pdf https://data.hu/get/13680261/Algernon_Blackwood_-_Az_ures_haz.epub https://data.hu/get/13680262/Algernon_Blackwood_-_Az_ures_haz.mobi https://data.hu/get/13680263/Algernon_Blackwood_-_Az_ures_haz.pdf https://data.hu/get/13680264/Bram_Stoker_-_Napnyugatfoldek.epub https://data.hu/get/13680265/Bram_Stoker_-_Napnyugatfoldek.pdf https://data.hu/get/13680266/Bram_Stoker_-_Napnyugatfoldek.mobi https://data.hu/get/13680267/Henry_S._Whitehead_-_A_hohercsomo.epub https://data.hu/get/13680269/Henry_S._Whitehead_-_A_hohercsomo.mobi https://data.hu/get/13680268/Henry_S._Whitehead_-_A_hohercsomo.pdf https://data.hu/get/13680270/Henry_S._Whitehead_-_Az_arnyak_es_kulonfele_nyugat-i.epub https://data.hu/get/13680271/Henry_S._Whitehead_-_Az_arnyak_es_kulonfele_nyugat-i.mobi https://data.hu/get/13680272/Henry_S._Whitehead_-_Az_arnyak_es_kulonfele_nyugat-i.pdf https://data.hu/get/13680273/Jerome_K._Jerome_-_Ejfel_utani_tortenetek.epub https://data.hu/get/13680274/Jerome_K._Jerome_-_Ejfel_utani_tortenetek.pdf https://data.hu/get/13680275/Jerome_K._Jerome_-_Ejfel_utani_tortenetek.mobi https://data.hu/get/13680276/William_Hope_Hodgson_-_X_alma_es_mas_kulonos_tortenete.epub https://data.hu/get/13680277/William_Hope_Hodgson_-_X_alma_es_mas_kulonos_tortenete.mobi https://data.hu/get/13680278/William_Hope_Hodgson_-_X_alma_es_mas_kulonos_tortenete.pdf letöltés https://data.hu/get/13680283/gotikus_Sorozat_lemaradt_reszek.rar --
-
Mörk Leonóra-Az utolérhetetlen Mr. Yorke Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ha nem lennének angol kosztümös filmek és szürkéskék szemek, a világ is sokkal biztonságosabb hely volna. Legalábbis így vélekedik Mészöly Dóra, a LEI magazin újságírója, amikor elhatározza, hogy interjút kér a híres angol színésztől, Edward Yorke-tól. A feladat egyszerűnek tűnik, hiszen a férfi éppen Budapesten forgatja legújabb filmjét, ám a kezdeti biztató jelek után az ügy egyre bonyolultabbá válik… A lány váratlan akadályok sorával találja magát szemközt, ám az egyébként is makacs természetű Dóra nem ismer lehetetlent. Minden találékonyságát latba vetve üldözi tovább a színészt, miközben kalandjai hol filmgyári díszletek közé, hol egy magánnyomozó irodájába, hol az éjszakai Budapest kocsmáiba, hol egy londoni szállodába sodorják. De vajon sikerül-e rátalálnia Edwardra? kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus > Jaffa, Budapest, 2009 208 oldal · ISBN: 9786155418709 letöltés https://data.hu/get/13678812/Mork_Leonora_-_Az_utolerhetetlen_Mr._Yorke.epub https://data.hu/get/13678814/Mork_Leonora_-_Az_utolerhetetlen_Mr._Yorke.pdf https://data.hu/get/13678813/Mork_Leonora_-_Az_utolerhetetlen_Mr._Yorke.mobi -----------
-
Matt Baglio-A rítus A rítusban Matt Baglio egy ördögűzőnek tanuló amerikai pap megdöbbentő történetét felhasználva bizonyítja be, hogy a megszállottság, a démonok, az Ördög és az ördögűzés nem csupán a régi időkből ránk maradt babonaságok, hanem olyan jelenségek, amelyek még ma is ijesztően komoly befolyással vannak egyes emberek életére. Gary Thomas atya plébánosként dolgozik Kaliforniában, amikor a püspöke arra kéri, utazzon el Rómába, és tanulja ki az ördögűzés mesterségét. A meglepett atya, bár kezdetben vonakodik, végül teljesíti a kérést, és beiratkozik egy, a Vatikánhoz közel álló egyetem újonnan induló ördögűző kurzusára, ahol többek között megtudja, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi megszállottságot az elmebetegségtől. Végül több mint nyolcvan ördögűzésen vesz részt egy veterán olasz ördögűző segédjeként. Tapasztalatai alapjaiban rengetik meg addigi vallási meggyőződését, és miközben racionális kétkedőből gyakorló ördögűzővé válik, egészen új megvilágításban kezdi látni a jó és a rossz között folyó harcot. Matt Baglio a tanfolyam teljes ideje alatt napi kapcsolatban állt Gary atyával, és rengeteg megmagyarázhatatlan információra tett szert. A rítus betekintést nyújt az ördögűzők és a démoni megszállottság áldozatainak lebilincselő életébe, és első kézből származó beszámolókat is tartalmaz, amelyeket gyakorló ördögűzők osztottak meg a szerzővel. A történet csúcspontján Gary atyának egyedül kell szembenéznie az Ördöggel. Baglio megismertet minket az ördögűzés történetével, bemutatja a különböző rítusokat és rituálékat, elmagyarázza, valójában mit is tanít a katolikus egyház a démoni megszállottságról, sőt kitér a kapcsolódó témakörökre is – az angyalok és démonok hierarchiájára, a sátánista kultuszokra, a fekete misékre, az átkokra és a hasonló jelenségeket kutató tudósok és antropológusok különböző modern elméleteire. Az oknyomozó stílusban megírt könyv a szkeptikusoknak és a hívőknek egyaránt érdekes olvasmány. A rítusból kiderül, hogy az igazi démoni megszállottság nemcsak felülmúlja a képzeletet, hanem sokkal rémisztőbb is, mint hinnénk. Matt Baglio: The Rite Eredeti mű Matt Baglio: The Rite Eredeti megjelenés éve: 2009 21. század amerikai szerző démon démonológia filmadaptáció hit horror igaz történet alapján katolikus egyház kereszténység magyar nyelvű Róma vallás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2011 280 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639708525 · Fordította: Molnár Edit letöltés https://data.hu/get/13678803/Matt_Baglio_-_A_ritus.epub https://data.hu/get/13678804/Matt_Baglio_-_A_ritus.mobi https://data.hu/get/13678805/Matt_Baglio_-_A_ritus.pdf ------
-
Katherine Webb-Az angol lány A kezdő régész, Joan Seabrook gyermekkori álma végre beteljesedni látszik, amikor lehetősége nyílik arra, hogy ellátogasson Maszkat ősi városába. A lány egy tragédia elől menekül Angliából Ománba, ahol reményei szerint végre feltárhatja a sivatagi erőd, Dzsabrín titkait. Omán azonban a múltban ragadt – a kemény és rejtélyes országban épp harcok folynak, így hát nem hagyhatja el Maszkat környékét, és a kutatásra sem kap engedélyt. A lány csalódottságát csak az enyhíti, hogy megismerkedhet gyermekkori példaképével, a híres felfedezővel, Maude Vickeryvel, aki súlyos titkot hordoz. A két nő közötti barátság egyre jobban elmélyül, és Joan mindinkább Maude történeteinek a bűvkörébe kerül. Felizzik benne az idős asszony meséi által felkeltett kalandvágy, és szinte elemészti a sóvárgás, hogy végre elsőként léphessen olyan földre, ahol nyugati ember még sosem járt. Mindezzel azonban olyan eseménysort indít el, amely végül talán katasztrófához vezet… Katherine Webb: The English Girl Eredeti mű Katherine Webb: The English Girl Eredeti megjelenés éve: 2016 angol szerző brit szerző kaland Közel-Kelet LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű Omán regény régészet történelmi romantikus > General Press, Budapest, 2016 392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636439224 · Fordította: Szigeti Judit letöltés https://data.hu/get/13678806/Katherine_Webb_-_Az_angol_lany.epub https://data.hu/get/13678807/Katherine_Webb_-_Az_angol_lany.pdf https://data.hu/get/13678808/Katherine_Webb_-_Az_angol_lany.mobi -
-
Roxie Cooper-Veled az évek 81% Stephanie-t és Jamie-t egymásnak teremtették. A baj csak az, hogy mindketten mással vannak… Stephanie nem hisz a végzetben, az igaz szerelemben, sem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-történetekben. Teljesen elégedett azzal, hogy Matt menyasszonya lehet. De aztán találkozik Jamie-vel, aki jobban megérti, mint bárki más. Jamie boldog házasságban él kamaszkori szerelmével, Helennel, és csupa olyasmiben hisz, amiben Stephanie nem. De akkor mégis hogyan fűzheti ilyen szoros kapcsolat hozzá? Amikor ők ketten egy sorsszerű hétvégén találkoznak, az életük fenekestül felfordul… Tíz év. Két ember. Egy nagy ívű szerelmi történet. Roxie Cooper: The Day We Met Eredeti mű Roxie Cooper: The Day We Met betegség brit szerző chick lit család életregény férfi főszereplő gyász halál házasság kortárs magyar nyelvű művészet női főszereplő rákbetegség regény romantikus válás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634571872 · Fordította: Benedek Dorottya letöltés https://data.hu/get/13676339/Roxie_Cooper_-_Veled_az_evek.pdf https://data.hu/get/13676338/Roxie_Cooper_-_Veled_az_evek.mobi https://data.hu/get/13676341/Roxie_Cooper_-_Veled_az_evek.epub --
-
data Melissa Moretti-A boldogság ára
alibaba33 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Melissa Moretti-A boldogság ára A kisvárosi újságírónő egy nagy visszaélés nyomaira bukkan. Eleinte senki sem akar vele szóba állni, aztán megjelenik egy férfi, akit ugyanaz a téma érdekel. Róla kiderül: nem az, akinek mondja magát. A szerelem mégis fellángol, de a sors még tartogat számukra néhány meglepetést. Mi történt 15 évvel előbb egy környezetvédelmi beruházáson? Mit érez a fiatal nő, amikor szembetalálkozik szerelme igazi kilétével? Eredeti megjelenés éve: 2011 magyar nyelvű magyar szerző romantikus > Anno, Budapest, 2011 200 oldal · ISBN: 9789633757000 letöltés https://data.hu/get/13678800/Melissa_Moretti_-_A_boldogsag_ara.epub https://data.hu/get/13678801/Melissa_Moretti_-_A_boldogsag_ara.mobi https://data.hu/get/13678802/Melissa_Moretti_-_A_boldogsag_ara.pdf -------- -
Gyurkovics Tibor-Isten nem szerencsejátékos Ez a könyv egy rejtélyes lélektani eseménysorozat felderítésére vállalkozik. Középpontjában egy olyan férfi áll, aki a körülötte élő fiatalokra rendkívüli hatással van. Az író kutatja, milyen cél vezeti a férfit, amikor tanítványait szándékosan vagy véletlenül veszélyes helyzetekbe sodorja. Hogyan viselkednek a kritikus pillanatokban azok a lányok és fiúk, akik lelkesedéssel indultak vele, és megváltják-e magukat vezetőjük személyes hatása alól. Az írónak az indítékot egy valóságosan megtörtént esemény hírei adták, de a regény alapkoncentrációját, szituációit csupán az írói fantázia teremtette meg. Nem kulcsregény – a jellemeket a szerző valóságos személyektől függelenül alakította ki lélektani mondanivalójának általánosíthatósága érdekében. Az író szenvedélyes igazságkereséssel derít fényt egy végletes magatartáseszmény veszélyeire – társadalmunk erkölcsi egészségének védelmében. magyar nyelvű magyar szerző pedagógia pszichológia regény > Kozmosz Könyvek, Budapest, 1973 334 oldal · puhatáblás · Illusztrálta: Károlyi András ------------------------------------------ Gyurkovics Tibor-Kudi, a levegőember A különös történet szereplői egy kedves és szeretetteljes család tagjai, főképpen a Papuli névre hallgató nagypapa és ibolyaszemű unokája, Boja. A családtagok nap mint nap a Dolgozóba mennek, a kislány és a nagyapa együtt vannak otthon. Papulit, aki nagypapasága mellett író is, az írógép betűi nyomasztják, Boja magányosan játszik a szobájában. December van, a meglepetések hónapja, s a legnagyobb meglepetés a család számára Kudi, Boja új barátja. A kislány és Kudi elválaszthatatlanok, s mindenki számára nagy megpróbáltatás, hogy elviselje Kudi lényét; Kudi ugyanis nem létezik, levegőgyerek. Az igazi erőpróba Papulira vár, aki egész nap együtt van a két „gyerekkel”, s egy ízben kénytelen a rendőrségre menni, hogy bejelentse Kudi eltűnését. Papuli derekasan helytáll, s egy gyönyörű, kalandos nyarat töltenek hármasban. Gyurkovics Tibor szikrázóan szellemes, ironikus hangvételű gyerekregényének alakjait Gyulai Liviusz örökítette meg. Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Tartalomjegyzék gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált magyar nyelvű magyar szerző meseregény regény > Móra, Budapest, 1985 186 oldal · ISBN: 9631137597 · Illusztrálta: Gyulai Líviusz -------------------------------------------------- Gyurkovics Tibor-Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma Társadalomba, családba, jó embersorsba ágyazott életének csúcsait járó férfi találkozik egy villámcsapásos szerelemmel. Ahogy a régi regények becéznék – a végzet asszonyával; egy fiatal nővel, aki intellektuálisan és érzelmileg méltó partnere ahhoz, hogy életét kiteljesítse, vagy romba döntse. Eksztatikus nagy szerelemben. Párt kereső igazságban. Ez a nő és ez a szerelem földúlja a férfi egész valóját, szellemét, életvitelét. Sőt – visszafelé megkérdőjelezi a múltját, ifjúságát, egyéniségének vonásait, elvi alapállását. A férfi saját egyéniségének mérgező gyógyszerét keresi, múlt szerelmeinek színhelyeit és hangulatait. Kiszabadul-e élete szabad térségeire? Van-e „második szerelem”, „második ifjúság” – eltéved, hazatalál, lapos mezőkre tér – revolvert ragad vagy új emberi kezet a sötétben – vagy merre veszi útját? 20. század magyar nyelvű magyar szerző regény > Magánkiadás, Budapest, 1986 356 oldal · ISBN: 963500401X --------------------------------------------------------- Gyurkovics Tibor-Öngyilkosság receptre Egy férfi évről évre egyre inkább összekuszálódott sorsát cipelve – feleség, asszonyok, család – apjához indul tanácsért. útközben, talán hogy összeszedje gondolatalt. talán hogy késleltesse a vallomást. meg elidőzik egy eszpresszóban, iszik valamit, hazatér, otthon, a bátyja azzal hírrel fogadja. hogy apjukat kórházba szállították, a halálán van – Egy öreg suszter mellé odaszegődik egy asszonyka, főz rá megosztja vele a tennivalókat de cserébe azt követeli: Keresse meg a tallért, melyet a tündér rejteget a cipők talpbélésében. A makacs kívánság súlyos konfliktusokat okoz – Egy kisgyerek, aki imádattal csügg anyján, rádöbben, nem tapasztalattal, hanem belső figyelme réven, hogy anyja egy idegen férfi szeretője. Szívós figyelemmel kíséri a szerző is az élet tennivalói között tanácstalanul botladozó, különböző s esendőségükben egymáshoz mégis annyira hasonlatos hőseit: az elmeorvostani eggyé válik betegeivel életükben és pusztulásukban, az ifjú lányt. aki most próbálkozik először az élet fanyar, izgalmas ízeivel a könyvekkel és a szerelemmel. Figyelme szelíd megértéssel, részvéte iróniával forr össze – történetei, melyek a szó szoros értelmében. hétköznapian egyszerűek, a valóságból átcsúsznak a fantázia az álmok lebegő, groteszk világába. Ismerősöknek, szinte a magunkénak érezzük laza szövésű történeteit, figurái a novellák végeztével is velünk maradnak, velünk élnek. elbeszélés halál magyar nyelvű magyar szerző öngyilkosság regény > Szépirodalmi, Budapest, 1977 250 oldal · ISBN: 9631507793 ---------------------------- Gyurkovics Tibor-Pótmajom Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Gyurkovics Tibor első verseskötete 1961-ben, első prózakötete 1970-ben jelent meg. Az irodalom minden ágát műveli: novellát és drámát éppúgy ír, mint verseket és regényeket. Most 49 éves, az írásból és, de tizenöt évig mint pszichológus sérült gyerekek és felnőttek gyógyításával foglalkozott, hosszú évekig a Lipótmezőn. Új regénye, a Pótmajom is eredeti szakmájához vezet vissza, középpontjában egy fiatal pszichológus áll, aki egy sérült kamasz lányt vesz szárnyai alá, próbálja átsegíteni az életkezdés nehézségein. A kislány beleszeret az orvosba, mint ez oly sokszor megtörténik ilyen helyzetben, de a férfit köti az orvosi etika. „Az élet kegyetlen. Van, akiből lesz valami, van, akiből nem lesz semmi. Van, aki ezt böcsületesen fölvállalja, van, aki azzal áltatja magát, hogy csak egy hajszál hiányzik ahhoz, hogy az élete jobbra forduljon, révbe jusson, tehetséges legyen, csak éppen egy picit kell fordítani a sorsán… majd akkor beáll a csoda. Vagy a sors. Vagy a tehetség” – írja kamasz lány hőséről a szerző, s ezzel meg is fogalmazza a regény alapvető mondanivalóját: az embernek talpra kell állnia minden körülmények közt. magyar nyelvű magyar szerző regény > Kozmosz Könyvek, Budapest, 1980 266 oldal · ISBN: 9632113624 ------------------------------------------ Gyurkovics Tibor-Rikiki Rikiki csodálatos lény, a mesék világából elénk toppant kisgyerek, olyan kicsi, hogy már-már úgy érzi, ő a legkisebb a világon. De bármilyen kicsi is, nagy-nagy szíve van. Ezzel a fel-feldobogó, eleven gyerekszívvel járja a világot, játszik, barátkozik vagy mélázik, közben apránként fedezi fel, hogy a roppant nagyvilágban mennyi csodálatos és félelmes dolog történik. Gyurkovics Tibor mesterien ábrázolt, aprócska kalandok láncolatában tárja elénk az érzékeny gyereklélek világfelfedező ámulatát, fájdalmát és örömét. Klasszikus példák nyomán halad, amikor Rikikiben felfedi egy háborút átélt nemzedék „Szegény kisgyermek panaszai”-t, s mint a klasszikusok írása, az övé is gyerekeknek és felnőttnek egyaránt élvezetes olvasmány. Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? gyermekkönyv iskolásoknak háború magyar nyelvű magyar szerző online olvasható > Móra, Budapest, 1978 144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631111415 · Illusztrálta: Heinzelmann Emma ----------------------------------------- Gyurkovics Tibor-Szálka, hal nélkül "-Van egy cég. A Generál. Akik itt dolgoznak a templomban. Nem találkozott velük, atyám? – De. Futólag. Csalók? – Á. Még ahhoz is hülyék. – Válogasd meg a szavaidat, fiam. Mintha az Úrhoz beszélnél. – Az öreg – azt mondják – nagy balek. A jelentések szerint. – Jelentések is vannak? – Azok mindig vannak. Szóval az öreg nem a pénzt nézi, hanem a kontaktust. Az emberi meleget. A javítóiparban! – Egy ökör! – Jól mondja, atyám, bocsánat a szóért. A fiával jár dolgozni – a jelentések szerint –, aki egy nagy hmm… mamlasz." 20. század filmadaptáció kisregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország novella regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár Magvető > Magvető, Budapest, 1984 292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631402231 ------------------------------------------------------- Gyurkovics Tibor-Üdv a tolvajnak! Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. 1980-as évek 20. század esszé spamelo kisregény magyar nyelvű magyar szerző Magyarország novella A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár Magvető > Magvető, Budapest, 1983 350 oldal · ISBN: 9632719611 --------------------------------------------------------- Gyurkovics Tibor-Üveggolyó Azzal a golyóval aludtam, üveggolyó volt. Benn csík, piros kacskaringó. Megtörte a napot, ahogy a fehér lepedőre tettem, szikrázva dobta szét a fényt. Ha hunyorítottam, még több napot láttam benne. Napgolyó volt, piros csíkkal. Éva sokat kért. Szereztem neki egy mentőautót az öcsémtől… piros, puha radírt. Szivartokot fémből. Azt hiszem. Éva kifosztott. Rájött, hogy mindent megadnék a golyóért. És én mindent megadtam érte". Gyurkovics Tibor drámaian tömör, gyakran lírai képsorozatában a mai gyerekek életének fényeit és árnyait rajzolja meg. A játék boldog örömei, csínytevések, a védettség és szeretet utáni vágy, a barátság, a szerelem első, még elmosódott jelentkezése, gyerekek és felnőttek viszonya, a gyerekvilág hirtelen megbomlásából keletkező zavar – bátran mondhatjuk, a gyerekek belső világának szinte teljes képe tárul az olvasó elé. Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? apaság elbeszélés gyermekkönyv iskolásoknak gyermekszemszög illusztrált magyar nyelvű magyar szerző novella A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Ifjúsági Remekírók Unikornis > Unikornis, Budapest, 2000 196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634273165 · Illusztrálta: Streicher András ---------------------------- Gyurkovics Tibor-Elcseréljük egymást Apámnak ajánlom ezt a könyvet. Amikor írtam – élt. Most hiába nyújtogatom neki – nem veszi el tőlem. Sose volt beteg. Kibírt megaláztatást, igazmondást, veretést. Nem rokkant bele. Hitt, lobogott, az utcatetőkön lobogott, mint egy szellemi zászló. Amikor a fél oldala megbénult – mosolygott. Baráti orvosainknak produkálta magát – az ép jobbal egekig emelte a béna balt, föltornászta: „Föl, föl fiúk, a dalra, estére miénk a lány...” – énekelte elgyötört gégével. Az orvosok mosolyogtak zavarukban, infúziót adtak. Mikor kiterítették vízszintesre, orrába zöld műanyag csövet vezettek a végső oxigénért, akkor is kikacsintott fél arcával: nem kell félni! Biztatott minket – nehogy megijedjünk. Megijedtünk. Azt a hitet szerettem volna továbbadni... hogy érdemes... Apa... látod, itt ez a könyv... Azt a hitet szerettem volna... Anyával ketten állunk a negyedik emeleten, és várunk, mint mikor fogságban voltál... Várunk, nap mint nap. Csak már nem érkezel meg soha többé. Szeretni óvatosan kell. Bebugyolálva, alig érintve, mint egy törésfelületet, tisztán, mint egy sebet. Mert aztán, később attól gyógyul, illetve mérgesedik el. S a rossz szeretetnél a szeretetnélküliség is jobb. Persze van, amikor bátran, gyorsan kell szeretni, mert várják, mint a kést, hogy belemetsszen a has lemezébe. Lehet szeretni kutyát, asszonyokat, férfit, öregembert, nemzetet, nyomorékot, asztalt, papagájt, csecsemőt, még istent is. Lehet. letöltés https://data.hu/get/13678004/Gyurkovics_Tibor___Potmajom___regeny.mobi https://data.hu/get/13678005/Gyurkovics_Tibor___Elcsereljuk_egymast___novellak.mobi https://data.hu/get/13678007/Gyurkovics_Tibor_-_Udv_a_tolvajnak.pdf https://data.hu/get/13678006/Gyurkovics_Tibor_-_Uveggolyo.pdf https://data.hu/get/13678003/Gyurkovics_Tibor___Udv_a_tolvajnak___humoros.mobi https://data.hu/get/13678008/Gyurkovics_Tibor_-_Szalka_hal_nelkul.epub https://data.hu/get/13678009/Gyurkovics_Tibor_-_Mindennapi_szerelmunket_add_meg_nekunk_ma.epub https://data.hu/get/13678010/Gyurkovics_Tibor_-_Rikiki.pdf https://data.hu/get/13678011/Gyurkovics_Tibor_-_Rikiki.epub https://data.hu/get/13678015/Gyurkovics_Tibor_-_Kudi_a_levegoember.epub https://data.hu/get/13678012/Gyurkovics_Tibor_-_Potmajom.pdf https://data.hu/get/13678017/Gyurkovics_Tibor_-_Kudi_a_levegoember.azw3 https://data.hu/get/13678014/Gyurkovics_Tibor_-_Mindennapi_szerelmunket_add_meg_nekunk_ma.azw3 https://data.hu/get/13678016/Gyurkovics_Tibor_-_Ongyilkossag_receptre.pdf https://data.hu/get/13678018/Gyurkovics_Tibor_-_Isten_nem_szerencsejatekos.epub https://data.hu/get/13678013/Gyurkovics_Tibor_-_Szalka_hal_nelkul.pdf https://data.hu/get/13678019/Gyurkovics_Tibor_-_Elcsereljuk_egymast.pdf https://data.hu/get/13678022/Gyurkovics_Tibo_-_Isten_nem_szerencsejatekos.pdf https://data.hu/get/13678021/Gyurkovics_Tibor_-_Az_utolso_karacsony.pdf https://data.hu/get/13678020/Gyurkovics_Tibor_-_Az_utolso_karacsony.epub - letöltés https://data.hu/get/13678023/Gyurkovics_Tibor.rar ------------
-
Cassandra Clare-Pokoli szerkezetek sorozat 98% Ez a sorozat már lezárult. Ajánlott sorrendben olvasni. 19. század alakváltó amerikai szerző Anglia barátság betegség boszorkány démon fantasy férfi főszereplő függőség gyász halál harcosok ifjúsági kaland kortárs London mágia magyar nyelvű női főszereplő regény steampunk történelmi fantasy történelmi fikció tündér urban fantasy váltott nézőpont vámpír vérfarkas viktoriánus Szűrés Cassandra Clare: Az angyalCassandra Clare: A hercegCassandra Clare: A hercegnő 1. Cassandra Clare: Az angyal 92% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A mágia veszélyes – de a szerelem még veszélyesebb! Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nemsokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül. „A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos” Stephenie Meyer, a Twilight szerzője Cassandra Clare: Clockwork Angel Eredeti mű Cassandra Clare: Clockwork Angel 90% Eredeti megjelenés éve: 2010 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól Tartalomjegyzék 19. század alakváltó amerikai szerző Anglia angyal árva barátság betegség boszorkány démon Egyesült Királyság Európa fantasy férfi főszereplő függőség gyász halál harcosok spamelo ifjúsági kaland kortárs London low fantasy mágia magyar nyelvű női főszereplő Nyugat-Európa regény sorozat része steampunk történelmi fantasy történelmi fikció tündér urban fantasy váltott nézőpont vámpír vérfarkas viktoriánus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634571278 · Fordította: Kamper Gergely ---------------------------------------------------- 2. Cassandra Clare: A herceg 94% A Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit. Cassandra Clare: Clockwork Prince Eredeti mű Cassandra Clare: Clockwork Prince 87% Eredeti megjelenés éve: 2011 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól Tartalomjegyzék 19. század alakváltó amerikai szerző Anglia átok barátság betegség boszorkány démon fantasy férfi főszereplő függőség gyász halál harcosok spamelo ifjúsági kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő London mágia magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része steampunk szellemek testvérek történelmi fantasy történelmi fikció történelmi romantikus tündér urban fantasy váltott nézőpont vámpír vérfarkas viktoriánus zene A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634571285 · Fordította: Kamper Gergely -------------- 3. Cassandra Clare: A hercegnő 95% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét. Tessára. Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé. Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok… (tovább) Cassandra Clare: Clockwork Princess Eredeti mű Cassandra Clare: Clockwork Princess 86% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 15 éves kortól Tartalomjegyzék 19. század alakváltó amerikai szerző Anglia angyal barátság betegség boszorkány démon fantasy férfi főszereplő függőség gyász halál harcosok házasság ifjúsági kaland kortárs London macska mágia magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény robot romantikus sorozat része steampunk történelmi fantasy történelmi fikció történelmi romantikus tündér urban fantasy váltott nézőpont vámpír vérfarkas viktoriánus Wales A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba? > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 546 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634571339 · Fordította: Kamper Gergely letöltés https://data.hu/get/13676648/Cassandra_Clare_Wasserman_-_Arnyvadasz_univerzum_-_Az_arnypiac_kisertetei.pdf https://data.hu/get/13676649/Ronaszegi_Miklos-A_gezenguzok_meg_az_idegenforgalom.rar https://data.hu/get/13676652/Cassandra_Clare_-_A_herceg_2_.epub https://data.hu/get/13676654/Cassandra_Clare_-_A_herceg_2_.pdf https://data.hu/get/13676653/Cassandra_Clare_-_A_herceg_2_.mobi https://data.hu/get/13676655/Cassandra_Clare_-_A_hercegno_3.epub https://data.hu/get/13676656/Cassandra_Clare_-_A_hercegno_3.mobi https://data.hu/get/13676657/Cassandra_Clare_-_A_hercegno_3.pdf https://data.hu/get/13676661/Cassandra_Clare_-_Az_angyal_1_.epub https://data.hu/get/13676662/Cassandra_Clare_-_Az_angyal_1_.mobi https://data.hu/get/13676663/Cassandra_Clare_-_Az_angyal_1_.pdf https://data.hu/get/13676666/Cassandra_Clare_Wasserman_-_Az_arnypiac_kisertetei.mobi https://data.hu/get/13676667/Cassandra_Clare_Wasserman_-_Az_arnypiac_kisertetei.pdf https://data.hu/get/13676668/Cassandra_Clare_Wasserman_-_Az_arnypiac_kisertetei.epub letöltés https://data.hu/get/13676673/Cassandra_Clare-Pokoli_szerkezetek_sorozat.rar -
-
Cassandra Clare – Bane krónikák sorozat 87% Ez a sorozat már lezárult. amerikai szerző fantasy ifjúsági kaland kortárs mágia magyar nyelvű novella urban fantasy Szűrés Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban?Cassandra Clare – Maureen Johnson: A szökevény királynéCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund HerondaleCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az éjféli örökösCassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündökléseCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentéseCassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel bukásaCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan?Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: A New York-i Intézet csatájaCassandra Clare: Igaz szerelem (és egy első randi)Cassandra Clare – Maureen Johnson – Sarah Rees Brennan: Bane-krónikák https://moly.hu/sorozatok/bane-kronikak 1. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban? 77% Magnus Bane kalandjai Jó oka van, hogy Magnus Bane személye nem kívánatos Peruban. Kövesd Bane dél-amerikai kalandjait, amint régi ismerősünk bajba sodorja boszorkánymester társait, Ragnor Fellt és Catarina Losst, megismerkedik számos hangszerrel (amelyeken borzasztóan játszik), valamint számos tánccal (amelyeket borzasztóan jár), majd magára haragítja házigazdáit, amikor valami kimondhatatlant tesz a Nazca-vonalakkal. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What Really Happened in Peru Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What Really Happened in Peru 65% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 18. század 19. század 20. század 21. század amerikai szerző barátság boszorkány Dél-Amerika fantasy férfi főszereplő ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ low fantasy mágia magyar nyelvű meleg novella Peru sorozat része urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789634578574 · Fordította: Kamper Gergely --------------------------------------------------------------------------- 2. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A szökevény királyné 79% Magnus Bane kalandjai A halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane azon kapja magát, hogy a királyi családot igyekszik kimenteni a francia forradalom borzalmai közül – miután egy igencsak jóképű gróf belerángatta a zűrzavarba. Mondani sem kell, a merész szökéshez egy láthatatlan ballonra is szükség lesz… Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Runaway Queen Eredeti mű Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Runaway Queen 70% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 18. század 21. század amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági kaland király királyné kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű meleg novella Párizs sorozat része szökés urban fantasy vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789634578581 · Fordította: Kamper Gergely ----------------------------------------------------------- 3. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale 85% Amikor a halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane részt vesz az előzetes béketárgyalásokon az árnyvadászok és az alvilágiak között a 19. századi Londonban, két nagyon különböző ember bűvöli el: Camille Belcourt, a vámpír és Edmund Herondale, az ifjú árnyvadász. Vajon azzal, hogy szíveket hódít meg, egyben oldalt is választ? Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vampires, Scones, and Edmund Herondale Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Vampires, Scones, and Edmund Herondale 84% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 19. század 21. század amerikai szerző boszorkány démon fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ London mágia magyar nyelvű meleg novella regény sorozat része urban fantasy vámpír varázsló vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633737507 · Fordította: Kamper Gergely -------------------------------------------------- 4. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az éjféli örökös 88% Magnus azt hitte, már sosem fog visszatérni Londonba, de elfogadja Tatiana Blackthorn csábító ajánlatát. A nő gyönyörű nevelt lányát is érintő tervei azonban jóval gonoszabbak, mint a boszorkánymester gondolná. A századforduló Londonjában Magnus régi barátokra lel, és találkozik egy egészen különleges fiatalemberrel… A tizenhat éves James Herondale-lel. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: The Midnight Heir Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: The Midnight Heir 91% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század amerikai szerző Anglia boszorkány fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs London mágia magyar nyelvű novella regény romantikus sorozat része urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633737545 · Fordította: Kamper Gergely --------------------------- 5. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündöklése 79% A halhatatlan boszorkánymester igyekszik minél többet kihozni a húszas évek forgatagából. Aktívan rész vesz New York társasági életében, és éli lüktető jazztől hangos világát. A városban talán sehol nem olyan ajánlott mutatkozni, mint a fenséges Dumort hotelban, Magnus miliőjének legújabb gyöngyszemében. Csakhogy talán mégsem minden az, aminek látszik… Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Rise of The Hotel Dumort Eredeti mű Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Rise of The Hotel Dumort 69% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány démon fantasy ifjúsági kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633738498 · Fordította: Kamper Gergely ------------------- 6. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentése 91% Az 1950-es évek New Yorkjában egy kétségbeesett anya felfogadja Magnust, hogy kutassa fel eltűnt fiát, Raphaelt. De ha elő is kerül, vajon meg lehet még menteni a fiút? Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Saving Raphael Santiago Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Saving Raphael Santiago 83% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy vámpír A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633738535 · Fordította: Kamper Gergely -------------------------------------- 7. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel bukása 82% A valaha előkelőnek számító Dumort Hotel Magnus Bane szeme láttára válik valami egészen mássá az 1970-es évek New Yorkjában. Ötven évvel azután, hogy a szálloda a jazzkorszakban hírnévre tett szert, a halhatatlan boszorkánymester tanúja lesz, hogyan hanyatlik ez a manhattani nevezetesség. Az egykor gyönyörű épületből csak düledező, bűzlő, élettelen romhalmaz maradt. A vámpírok ezt azonban cseppet sem bánják… „Azt kell mondjam, a Bane krónikák minden egyes novellája jobb és jobb. Cassie egyre jobban megszeretteti velem Magnust. A sorozat szórakoztató, zseniális, ráadásul mindig meg is nevettet. Mindezen felül ezt a történetet csodálatosan érzelmesnek is találtam, a végét olvasva egészen elszorult a szívem.” – Thania Stewart Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Fall of Hotel Dumort Eredeti mű Cassandra Clare – Maureen Johnson: The Fall of Hotel Dumort 76% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági kaland kortárs mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy vámpír varázsló vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633990346 · Fordította: Kamper Gergely ------------------ 8. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan? 92% Mi volna a tökéletes születésnapi ajándék?! A történet a Hamuváros és az Üvegváros eseményei között játszódik. Magnus Bane elhatározza, hogy megkeresi a lehető legjobb születésnapi ajándékot Alec Lightwood, az ifjú árnyvadász számára, akár járnak, akár nem. Eközben meggyűlik a baja egy démonnal is, akit egy igen irritáló ügyfél megbízásából idézett meg. „Ez eddig a kedvenc Bane krónikám. Magnus imádnivaló, mint mindig, nemegyszer hangosan felnevettem a megjegyzéseit olvasva. Ebben a novellában mégis Alec lopta be magát igazán a szívembe. Ragnor Fell, Raphael Santiago, a tüzes Isabelle, de még Elyaas démon is segítenek izgalmassá tenni ezt a szívmelengető történetet, ami kötelező olvasmány minden Cassandra Clade-rajongó számára.” – abellestales.com Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What to Buy the Shadowhunter Who Has Everything Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: What to Buy the Shadowhunter Who Has Everything 91% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány démon fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű meleg New York novella romantikus sorozat része urban fantasy varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633990384 · Fordította: Kamper Gergely ------------------- 9. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: A New York-i Intézet csatája 90% Magnus Bane harcba száll Valentine-nal. A Felkelés idején Valentine és a Kör a New Yorkban élő alvilágiak ellen indul, az Intézet árnyvadászainak pedig el kell dönteniük, hogy az ő oldalára állnak-e, vagy Magnus és a többiek pártját fogják. A boszorkánymester ekkor találkozik először Jocelynnel, Luke-kal és Stephennel. Jocelyn hamarosan felkeresi őt… „Most rögtön olvasd el ezt a Bane-krónikát, még mielőtt bármi másba belefognál! Garantálom, hogy nem bánod meg! A két árnyvadászsorozat elemeiből kiindulva ez a történet fényt derít néhány nagyon fontos korábbi eseményre. Ne lepődj meg, ha ismerős szereplők bukkannak fel. Napról napra büszkébb vagyok, hogy Cassie és írótársai rajongójának mondhatom magam!” – Amber Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: The Last Stand of the New York Institute Eredeti mű Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson: The Last Stand of the New York Institute 87% Eredeti megjelenés éve: 2013 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző boszorkány fantasy ifjúsági ír szerző kaland kortárs mágia magyar nyelvű New York novella sorozat része urban fantasy varázsló vérfarkas A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 64 oldal · ISBN: 9789633990421 · Fordította: Kamper Gergely ------------ 10. Cassandra Clare: Igaz szerelem (és egy első randi) 94% Mi volna a tökéletes születésnapi ajándék? Magnus Bane és Alec Lightwood egymásba szeretnek – de ehhez szükség van egy első randira is. Amikor Magnus Bane, a boszorkánymester találkozik Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal, szikrázik a levegő körülöttük. Ami aztán az első randijukon történik, fellobbantja a lángot… „A Bane-krónikák utolsó kötete egyszerűen tökéletes! Mindig Magnus és Alec lesz az egyik kedvenc szerelmespárom. Miután elolvastam a könyvet, egyszerűen nem akart eltűnni az arcomról a boldog mosoly. Egymilliárd csillagot adnék ennek a könyvnek, ha lehetne! Rengetegszer el fogom még olvasni!” – Carolina Cassandra Clare: The Course of True Love (and First Dates) Eredeti mű Cassandra Clare: The Course of True Love (and First Dates) 94% Eredeti megjelenés éve: 2014 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző fantasy férfi főszereplő ifjúsági kaland kortárs LMBTQ mágia magyar nyelvű meleg New York novella romantikus sorozat része urban fantasy A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 56 oldal · ISBN: 9789633990421 · Fordította: Kamper Gergely letöltés https://data.hu/get/13676616/Cassandra_Clare_-_Bane_1_-_Mi_tortent_Peruban.mobi https://data.hu/get/13676617/Cassandra_Clare_-_Bane_1_-_Mi_tortent_Peruban.pdf https://data.hu/get/13676618/Cassandra_Clare_-_Bane_1_-_Mi_tortent_Peruban.epub https://data.hu/get/13676619/Cassandra_Clare_-_Bane_2_-_A__szokeveny_kiralyne.epub https://data.hu/get/13676620/Cassandra_Clare_-_Bane_2_-_A__szokeveny_kiralyne.pdf https://data.hu/get/13676621/Cassandra_Clare_-_Bane_2_-_A__szokeveny_kiralyne.mobi https://data.hu/get/13676622/Cassandra_Clare_-_Bane_3_-_Vampirok__pogacsak_es.epub https://data.hu/get/13676623/Cassandra_Clare_-_Bane_3_-_Vampirok__pogacsak_es.mobi https://data.hu/get/13676624/Cassandra_Clare_-_Bane_3_-_Vampirok__pogacsak_es.pdf https://data.hu/get/13676625/Cassandra_Clare_-_Bane_4._-_Az_ejfeli_orokos.epub https://data.hu/get/13676626/Cassandra_Clare_-_Bane_4._-_Az_ejfeli_orokos.pdf https://data.hu/get/13676627/Cassandra_Clare_-_Bane_4._-_Az_ejfeli_orokos.mobi https://data.hu/get/13676628/Cassandra_Clare_-_Bane_5._Az_ejfeli_orokos.epub https://data.hu/get/13676629/Cassandra_Clare_-_Bane_5._Az_ejfeli_orokos.mobi https://data.hu/get/13676630/Cassandra_Clare_-_Bane_5._Az_ejfeli_orokos.pdf https://data.hu/get/13676631/Cassandra_Clare_-_Bane_6-Raphael_Santiago_megment.epub https://data.hu/get/13676632/Cassandra_Clare_-_Bane_6-Raphael_Santiago_megment.pdf https://data.hu/get/13676633/Cassandra_Clare_-_Bane_6-Raphael_Santiago_megment.mobi https://data.hu/get/13676634/Cassandra_Clare_-_M._Johnson_-_Bane_7.A_Dumort_Hotel_bukasa.mobi https://data.hu/get/13676635/Cassandra_Clare_-_M._Johnson_-_Bane_7.A_Dumort_Hotel_bukasa.pdf https://data.hu/get/13676636/Cassandra_Clare_-_M._Johnson_-_Bane_7.A_Dumort_Hotel_bukasa.epub https://data.hu/get/13676637/Cassandra_Clare_-_Bane_8.Mit_vegyunk_egy_arnyvada.epub https://data.hu/get/13676638/Cassandra_Clare_-_Bane_8.Mit_vegyunk_egy_arnyvada.mobi https://data.hu/get/13676639/Cassandra_Clare_-_Bane_8.Mit_vegyunk_egy_arnyvada.pdf https://data.hu/get/13676640/Cassandra_Clare_-_Bane_9.A_New_York-i_Intezet_csa.epub https://data.hu/get/13676641/Cassandra_Clare_-_Bane_9.A_New_York-i_Intezet_csa.mobi https://data.hu/get/13676642/Cassandra_Clare_-_Bane_9.A_New_York-i_Intezet_csa.pdf https://data.hu/get/13676643/Cassandra_Clare_-_Bane_10.Igaz_szerelem_es_egy_el.epub https://data.hu/get/13676644/Cassandra_Clare_-_Bane_10.Igaz_szerelem_es_egy_el.mobi https://data.hu/get/13676645/Cassandra_Clare_-_Bane_10.Igaz_szerelem_es_egy_el.pdf https://data.hu/get/13676648/Cassandra_Clare_Wasserman_-_Arnyvadasz_univerzum_-_Az_arnypiac_kisertetei.pdf -- letöltés https://data.hu/get/13676646/Cassandra_Clare__Bane_kronikak.rar -
-
Cassandra Clare – Történetek az Árnyvadász Akadémiáról sorozat 95% Ez a sorozat már lezárult. 21. század amerikai szerző amnézia fantasy férfi főszereplő ifjúsági kortárs magyar nyelvű novella urban fantasy Szűrés Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az Árnyvadász AkadémiaCassandra Clare – Robin Wasserman: Az elveszett HerondaleCassandra Clare – Maureen Johnson: A Whitechapel rémeCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Csak árnyékokCassandra Clare – Robin Wasserman: Az imádott gonoszCassandra Clare – Robin Wasserman: Sápadt királyok, hercegekCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Keserű szájízCassandra Clare – Maureen Johnson: TűzpróbaCassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Örök éjre szánvaCassandra Clare – Robin Wasserman: Kétszer száll alá az angyalCassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Robin Wasserman – Maureen Johnson: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról https://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-sarah-rees-brennan-az-arnyvadasz-akademia 1. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Az Árnyvadász Akadémia 87% 2. Cassandra Clare – Robin Wasserman: Az elveszett Herondale 87% 3. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Whitechapel réme 92% 4. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Csak árnyékok 94% 5. Cassandra Clare – Robin Wasserman: Az imádott gonosz 88% 6. Cassandra Clare – Robin Wasserman: Sápadt királyok, hercegek 90% 7. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Keserű szájíz 89% 8. Cassandra Clare – Maureen Johnson: Tűzpróba 90% 9. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Örök éjre szánva 95% 10. Cassandra Clare – Robin Wasserman: Kétszer száll alá az angyal 93% 1-10. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Robin Wasserman – Maureen Johnson: Történetek az Árnyvadász Akadémiáról 90% letöltés https://data.hu/get/13676785/clare_cassandra__sapadt__kiralyok_hercegek.epub https://data.hu/get/13676786/clare_cassandra__sapadt__kiralyok_hercegek.mobi https://data.hu/get/13676787/clare_cassandra__ketszer__szall_ala_az_angyal.mobi https://data.hu/get/13676788/clare_cassandra__ketszer__szall_ala_az_angyal.epub https://data.hu/get/13676789/Cassandra-Clare-Robin-Wasserman_-_Az-elveszett-Herondale.2_.pdf https://data.hu/get/13676790/Cassandra-Clare-Robin-Wasserman_-_Az-elveszett-Herondale.2_.mobi https://data.hu/get/13676791/Cassandra-Clare-Robin-Wasserman_-_Az-elveszett-Herondale.2_.azw3 https://data.hu/get/13676792/Cassandra-Clare-Robin-Wasserman_-_Az-elveszett-Herondale.2_.epub https://data.hu/get/13676793/Cassandra_Clare-Sapadt__kiralyok_hercegek.pdf https://data.hu/get/13676794/Cassandra_Clare_Sarah_Rees_Bre_-_Az_Arnyvadasz_Akademia.1_.pdf https://data.hu/get/13676796/Cassandra_Clare_Sarah_Rees_Bre_-_Az_Arnyvadasz_Akademia.1_.mobi https://data.hu/get/13676797/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Csak_arnyekok.4_.azw3 https://data.hu/get/13676807/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Csak_arnyekok.4_.epub https://data.hu/get/13676816/Cassandra_Clare__Maureen_Johns_-_A_Whitechapel_reme.3_.mobi https://data.hu/get/13676810/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Csak_arnyekok.4_.pdf https://data.hu/get/13676815/Cassandra_Clare__Maureen_Johns_-_A_Whitechapel_reme.3_.epub https://data.hu/get/13676800/Cassandra_Clare__Robin_Wasserm_-_Az_imadott_gonosz.5_.pdf https://data.hu/get/13676813/Cassandra_Clare__Maureen_Johns_-_A_Whitechapel_reme.3_.pdf https://data.hu/get/13676801/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Orok__ejre_szanva.9_.pdf https://data.hu/get/13676799/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Csak_arnyekok.4_.mobi https://data.hu/get/13676811/Cassandra_Clare__Robin_Wasserm_-_Az_imadott_gonosz.5_.mobi https://data.hu/get/13676809/Cassandra_Clare__Maureen_Johns_-_Tuzproba.8_.pdf https://data.hu/get/13676802/Cassandra_Clare_Sarah_Rees_Bre_-_Az_Arnyvadasz_Akademia.1_.azw3 https://data.hu/get/13676808/Cassandra_Clare__Maureen_Johns_-_Tuzproba.8_.mobi https://data.hu/get/13676812/Cassandra_Clare__Robin_Wasserm_-_Az_imadott_gonosz.5_.epub https://data.hu/get/13676803/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Keseru__szajiz.7_.mobi https://data.hu/get/13676814/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Keseru__szajiz.7_.pdf https://data.hu/get/13676798/Cassandra_Clare___Robin_Wasserman_-_Ketszer__szall_ala_az_angyal.pdf https://data.hu/get/13676817/Cassandra_Clare__Maureen_Johns_-_Tuzproba.8_.epub https://data.hu/get/13676806/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Keseru__szajiz.7_.epub https://data.hu/get/13676805/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Orok__ejre_szanva.9_.epub https://data.hu/get/13676804/Cassandra_Clare__Sarah_Rees_Br_-_Orok__ejre_szanva.9_.mobi https://data.hu/get/13676795/Cassandra_Clare_Sarah_Rees_Bre_-_Az_Arnyvadasz_Akademia.1_.epub - letöltés https://data.hu/get/13676783/Cassandra_Clare__Arnyvadasz_akademia.1.rar -