Jump to content
PirateClub.hu

alibaba33

Törzstag
  • Pontszám

    491
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    15

Minden tőle: alibaba33

  1. Chris Wraight-Valdor- Az Impérium születése Constantin Valdor. Egy név, mely a hősiesség, a becsület és a páratlan kötelességtudat védjegye. Ő vezeti a Custodes légiót, az elit harcosoknak ezt a nagy becsben álló, elkötelezett egységét. Ő a Császár kardja, az Ő pajzsa, az Ő lobogója, akihez nincsen fogható. Csillámló auramit páncéljában, markában Őrző Lándzsájával bástyaként tornyosul a trón belső és külső ellenségei fölé. Az Egység háborúinak vége felé közeledvén Valdor bátorsága és céltudatossága olyan próbatétel elé kerül, mint még soha. A Régi Föld kisszerű hadurai és zsarnokai csaknem mind legyőzettek, és a Császár csapatai győzelemre állnak. Mi lesz most a születőben lévő Birodalommal, és mi lesz a sorsa az elfeledett katonáinak, a Mennydörgés Harcosainak és az Egység seregeinek? Egy új erő van születőben, mely minden mást elhomályosít majd, és megnyitja az utat a csillagok felé. De a változások a Terrán ritkán zajlanak vérontás nélkül, és a haladás fenntartásához sötét tettekre van szükség. Chris Wraight: Valdor: Birth of the Imperium Eredeti mű Chris Wraight: Valdor: Birth of the Imperium Eredeti megjelenés éve: 2020 angol szerző brit szerző férfi főszereplő háború harcosok katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része > Tuan, Budapest, 2021 236 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635890019 · Fordította: Hoppán Eszter letöltés https://data.hu/get/13499332/Chris_Wraight_-_Valdor.epub https://data.hu/get/13499333/Chris_Wraight_-_Valdor.pdf https://data.hu/get/13499334/Chris_Wraight_-_Valdor.mobi -
  2. Graham McNeill-Calth Pengéi Miután Primaris űrgárdistává válik, Uriel Ventris a Roboute Guilliman által irányított hadjáratban részt vevő egység, a Negyedik Század harcosait az Ultramar határvidékének egyik bolygójára vezeti. A Sycorax, amely hajdan az orkok ellen vívott háborúk hadszíntere volt, most a letűnt idők ködéből előkerült ellenség, a nekronok támadása alatt áll. Az Ultragárdisták már korábban is szembenéztek ezekkel az iszonyatos idegen lényekkel, de Uriel érzi, a Sycoraxon a saját múltjából előbukkant ellenség mozgatja a szálakat, így valójában egy régi ügy lezárásáról és az Impériummal szembeni adósság megfizetéséről van szó Miközben az egyik elpusztított város mélyén csapdába esve Uriel csatába vezeti Calth Pengéit, hozzá kell szoknia új inkarnációjához, a tényhez, hogy most már ő is Primaris. Ez olyan kihívást jelent számára, amely nem csak a lelkét teszi próbára, de harcosként is komoly feladat elé állítja. Eredeti cím: The Swords of Calth földönkívüliek háború katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi > Tuan, Budapest, 2021 252 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156075994 · Fordította: Szántai Zsolt letöltés https://data.hu/get/13496702/Graham_McNeill_-_Calth_pengei.epub https://data.hu/get/13496703/Graham_McNeill_-_Calth_pengei.mobi https://data.hu/get/13496704/Graham_McNeill_-_Calth_pengei.pdf -
  3. Chris Wraight-Leman Russ, a Nagy Farkas (The Horus Heresy: Primarchs 2.) Számos hősköltemény szól Leman Russról, a Tél és a Háború Uráról, a Császár legfélelmetesebb primarcha fiáról. Űrfarkasai a Nagy Hadjárat csúcspontján Dulan lázadó világának engedelmességre szorításáért küzdenek. Russ, akit feldühít a bolygó zsarnokának ellenszegülése, megesküszik, hogy személyesen sújt le rá, de testvére, Oroszlán El’Jonson, a Sötét Angyalok ura, nagyobb óvatosságra inti. Miközben két légió közös ereje feszül a Dulannak, a régi ellentétek ismét a felszínre bukkannak, miközben a Farkas és az Oroszlán rivalizálása azzal fenyeget, hogy mindnyájukat elnyeli. Chris Wraight: Leman Russ – The Great Wolf Eredeti mű Chris Wraight: Leman Russ – The Great Wolf Eredeti megjelenés éve: 2017 akció angol szerző brit szerző dark fantasy disztópia fantasy fegyverek férfi főszereplő férfiak háború harcosok jövőben játszódik katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része testvérek > Tuan, Budapest, 2021 220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156075680 · Fordította: Mile Csaba https://data.hu/get/13496699/Leman_Russ_a_Nagy_Farkas_-_Chris_Wraight.epub https://data.hu/get/13496700/Leman_Russ_a_Nagy_Farkas_-_Chris_Wraight.mobi https://data.hu/get/13496701/Leman_Russ_a_Nagy_Farkas_-_Chris_Wraight.pdf -
  4. Siege of Terra 1.-2.John French-Háború a Naprendszerben-Guy Haley-Elveszettek és kárhozottak John French-Háború a Naprendszerben (The Horus Heresy- Siege of Terra 1.) Hétévnyi elkeseredett háborút követően, a Hórusz Eretnekségnek elnevezett konfliktus a végjátékhoz közeledik. A Hadúr már csupán karnyújtásnyira jár a Terra, a trónvilágtól, a Császár uralmának központjától. Hórusz egyetlen célja, hogy megölje az Emberiség Császárát, és leigázza a teljes Impériumot. A primarchából az egyre inkább erőre kapó Káosz eszköze lett, s rettentő serege élén készül bevégezni bosszúját. Ám rögös az út a Trónig, mivel a Terra védelmét a Pretoriánus, Rogal Dorn primarcha vezeti. Első lépésként Hórusznak át kell verekednie magát a Naprendszer összes védművén és az ellene felsorakozott lojalista flottaegységeken. Ahhoz, hogy az árulók a Terra szent földjére léphessenek, előbb a Naprendszerért vívott háborút kell megnyerniük. Így veszi kezdetét az emberiség történelmének legádázabb összecsapása. John French: The Solar War Eredeti mű John French: The Solar War angol háború katonai sci-fi magyar nyelvű naprendszer regény sci-fi sorozat része > Tuan, Budapest, 2020 380 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156075406 · Fordította: Farkas Nagy Máté letöltés https://data.hu/get/13496764/John_French_-_Haboru_a_naprendszerben.epub https://data.hu/get/13496765/John_French_-_Haboru_a_naprendszerben.mobi https://data.hu/get/13496766/John_French_-_Haboru_a_naprendszerben.pdf - Guy Haley-Elveszettek és kárhozottak (The Horus Heresy- Siege of Terra 2.) A Secundus tizenharmadik napján megkezdődött a Terra bombázása… Miután a naprendszer védelmét elsöpörte az áruló armada tűzereje és az immatérium rontó ereje, Hórusz hozzákezd a Trónvilág elleni támadáshoz. A Palota ellenáll a kíméletlen ágyúzásnak, a kapui előtt azonban gigantikus háború veszi kezdetét, ahol minden pár centiméterért milliárdok fizetnek az életükkel. A frontvonalak iszonytatóak, maga a levegő is méreggé válik és vérrel telik meg. A lojalisták számolatlanul küldik az embereiket a darálóba, mégis a külső erődítések nem tarthatnak ki soká, annak ellenére, hogy a hűséges primarchák egységei is megérkeznek, hogy megerősítsék a védelmet. Hiszen Hórusznak is megvannak a maga tábornokai, akikre támaszkodhat… A Palota védelmezői vesztes háborút vívnak Mortarion pestisfegyvereivel és Angron dühével szemben. brit szerző háború katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része > Tuan, Budapest, 2021 396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156075383 · Fordította: Mile Csaba letöltés https://data.hu/get/13496755/Guy_Haley_-_Elveszettek_es_karhozottak.mobi https://data.hu/get/13496756/Guy_Haley_-_Elveszettek_es_karhozottak.epub https://data.hu/get/13496757/Guy_Haley_-_Elveszettek_es_karhozottak.pdf -
  5. Chris Wraight-A Csend Urai A Cadiai Kapu elesett, az Impérium két részre szakadt. Az áruló légiók ereje, melyet vas- és varázslatok falai mögött tartottak bilincsben évezredek óta, most a galaxisra szabadul. Azok között, akik most bosszút akarnak venni a Tetemcsászár küszködő birodalmán, ott van a Halálgárda is; az Astartes Légiók egykor büszke harcosai mára nem többek mint a fertőzés és a rémület megrontott hírhozói. Harcra kész csapataik véres utat vágnak maguknak az ürességen át, hogy válaszoljanak uruk és primarchájuk fegyverbe hívására. Rettentő erejük ellenére, még mindig nem menekülhetnek végzetes örökségük elől, amely az Iszonyat Szemének lerontott démonvilágaiból az Imperium Nihilus parázsló romjai felé hajtja őket. Chris Wraight: The Lords of Silence Eredeti mű Chris Wraight: The Lords of Silence Eredeti megjelenés éve: 2018 angol szerző brit szerző jövőben játszódik katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi > Tuan, Budapest, 2021 364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156075949 · Fordította: Oszlánszky Zsolt letöltés https://data.hu/get/13496740/Chris_Wraight_-_A_Csend_Urai.mobi https://data.hu/get/13496741/Chris_Wraight_-_A_Csend_Urai.pdf https://data.hu/get/13496742/Chris_Wraight_-_A_Csend_Urai.epub -
  6. Martyn Rady-A Habsburgok -Egy dinasztia felemelkedése és bukása Martyn Rady nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint a Habsburg dinasztia közel ezer éves történetének bemutatására. Szellemes, olvasmányos stílusban veszi sorra a Habsburg uralkodókat és a dinasztia nevezetesebb képviselőit. A könyv lapjain feltárul előttünk Európa utóbbi ezer évének történelme, a történelmi konfliktusok teremtette válaszutak, valamint a Habsburg királyok és császárok döntései, amelyek nem ritkán évszázadokra meghatározták alattvalóik életét. A mű egyik nagy erénye, hogy miközben átfogó képet nyújt erről az időszakról, olyan kevésbé ismert anekdotákat és érdekességeket is belesző a Habsburgok történetébe, amelyek közelebb hozzák és sok esetben esendő emberként mutatják be az uralkodókat. A szerző bevallott célja „rehabilitálni” a Habsburgok uralmát, és közel egy évezredet felölelő munkáját ezekkel a sorokkal zárja: „Több mint kilenc évszázad alatt a Habsburgok produkáltak tökfilkókat és álmodozókat, mágiával és szabadkőművességgel foglalkozó kontárokat, vallási fanatikusokat, népeik jóléte iránt elkötelezett uralkodókat, művészetek patronálóit és a tudomány támogatóit, nagy kastélyok és templomok építőit. Némelyik Habsburg a béke híve volt, míg mások meddő háborúkat indítottak. Ennek ellenére, a közép-európai politika egyre elkeserítőbb helyzetét látva, nehéz nem arra a konklúzióra jutni, hogy a magyar történésznek [Kosáry Domokosnak] igaza volt – egy Habsburggal sem jártak volna rosszabbul.” brit szerző császár Habsburg ismeretterjesztő magyar nyelvű történelem > Helikon, Budapest, 2022 420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634793656 · Fordította: Illés Róbert letöltés https://data.hu/get/13496556/A_Habsburgok_-_A_vilag_urai_-_Martyn_Rady.epub https://data.hu/get/13496557/A_Habsburgok_-_A_vilag_urai_-_Martyn_Rady.pdf https://data.hu/get/13496558/A_Habsburgok_-_A_vilag_urai_-_Martyn_Rady.mobi -
  7. Sarah Jio-Párizs összes virága Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Caroline egy baleset után minden emlékétől megfosztva ébred fel egy párizsi kórházban. Emlékei csak lassan és töredezetten térnek vissza. Miközben igyekszik összerakni élete képkockáit, talál egy köteg levelet a szekrénye mögött, amelyet egy Céline nevű nő írt Párizs német megszállása alatt. Az édesapja virágboltjában dolgozó, egy szem kislányát nevelő Céline-t egy kegyetlen német tiszt zsarolta zsidó származásával. Hogy megvédje szeretteit, Céline veszélyes játszmába kezdett. Caroline a levelek olvasgatása során döbben rá, milyen szörnyű titkokat rejt a múltja és a lakás, amely ugyan különböző időben, de mindkét nőnek otthona volt. A megható történet a két nő életének összefonódásán keresztül mesél az emberi áldozatvállalásról, az anyai szeretetről és arról, hogy milyen bonyolultak a szív útjai. Sarah Jio: All the Flowers in Paris Eredeti mű Sarah Jio: All the Flowers in Paris Eredeti megjelenés éve: 2019 2. világháború amerikai szerző amnézia baleset francia kortárs magyar nyelvű Párizs regény romantikus történelmi fikció zsidó > Tericum, Budapest, 2020 328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634380818 · Fordította: Kós Krisztina letöltés https://data.hu/get/13497706/Parizs_osszes_viraga_-_Sarah_Jio.epub https://data.hu/get/13497707/Parizs_osszes_viraga_-_Sarah_Jio.mobi https://data.hu/get/13497708/Parizs_osszes_viraga_-_Sarah_Jio.pdf -
  8. Kelsey Clayton-Hendrix RAJONGÓI FORDÍTÁS Fordította: Burning Rebels Fordította: Meridiana 2022 Mindenkinek van legalább egy igazi az életében. Egy gyerekkori barát. Egy középiskolai szerelem. Egy felnőtt bizalmas. Az enyém viszont a foci. A játék feszültsége és a győzelem iránti égető szükséglet, ez jelentett mindent. A legjobb emlékeim, a legkedvesebb pillanataim, életem fordulópontjai, mind a bőrlabdához köthetők. letöltés https://data.hu/get/13495943/Hendrix_-_Kelsey-Clayton.epub https://data.hu/get/13495945/Hendrix_-_Kelsey-Clayton.pdf https://data.hu/get/13495946/Hendrix_-_Kelsey-Clayton.mobi -
  9. Sherry Jones-Josephine Baker utolsó tánca Párizs, 1975. Josephine Baker, a revü koronázatlan királynője az utolsó fellépésére készül. Bár már idős, és évtizedeket táncolt át, kétórás csillogás és ragyogás várja a francia fővárosban, mely soha nem okozott csalódást neki. Felemelkedik a függöny. Josephine visszapislogja a könnyeit, és még egyszer, lassan sétálva belemerül az életébe. Nyomorúságos gyerekkorát idézi meg, s azt a táncot, mely a világ leghíresebb fekete nőjévé tette 1924-ben New Yorkban. A párizsi szólókarriert, a francia ellenállásban vállalt harcát, a faji egyenlőségért vállalt kitaszítottságát. Az énekesnő, a táncművész, az előadóművész-színésznő hosszú pályafutását. Szerelmeit és szerelmes vágyakozásait. Táncol önfeledten, eltáncolja még egyszer, utoljára az egész életét. A regény a Kossuth Kiadó nagy sikerű életrajzi sorozatának legújabb kötete. 1920-as évek 1970-es évek 20. század afroamerikai amerikai Amerikai Egyesült Államok életrajz Franciaország magyar nyelvű New York női főszereplő Párizs tánc A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ikonikus nők Kossuth > Kossuth, Budapest, 2021 462 oldal · ISBN: 9789635445868 · Fordította: Moldova Júlia letöltés https://data.hu/get/13497649/Josephine_Baker_utolso_tanca_-_Sherry_Jones.epub https://data.hu/get/13497650/Josephine_Baker_utolso_tanca_-_Sherry_Jones.mobi https://data.hu/get/13497651/Josephine_Baker_utolso_tanca_-_Sherry_Jones.pdf -
  10. Jay McLean-Lucas (A Preston fiúk 1.) Szeress nagyon, szeress szenvedéllyel, de szeress jól! Száz méteren minden milliszekundum számít. Ha a szerelemre várunk, ezek a milliszekundumok örökkévalóságnak tűnhetnek. Lucas Prestonnak, a középiskola végzősének mindene megvan: az atlétikacsapat sztárja, egy ösztöndíj várományosa, saját lakással meg újabb és újabb barátnőkkel. Egy nővére, öt öccse és egy apja van, aki számít a segítségére, hogy ezek az fiúk biztosan ne öljék meg egymást. És a megmentője? Lois „Laney” Sanders, a lány, akit tizenegy éves kora óta nagyon kedvel. Egy lány, aki a legjobb barátja, a bizalmasa, a bátorsága. Tizenhat kopogás. Nyolc másodperc. Ennyi időbe telt felismernie, hogy négy éve szerelmes Laneybe. Nyolc sorsfordító másodperc. És pontosan ennyi időbe telt őt elveszítenie. Jay McLean: Lucas (angol) Eredeti mű Jay McLean: Lucas (angol) 88% Eredeti megjelenés éve: 2016 ausztrál szerző Ausztrália barátság bullying család családon belüli erőszak emberi sorsok énelbeszélő erőszak erotikus férfi főszereplő fizikai bántalmazás futás gyász halál ikrek iskola iskolai lövöldözés kortárs középiskola leukémia magyar nyelvű new adult női főszereplő nők elleni erőszak rákbetegség regény romantikus sorozat része sport sportoló testvérek váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 472 oldal · ISBN: 9789635615711 · Fordította: Kereki Noémi letöltés https://data.hu/get/13496261/Lucas_-_Jay_McLean.epub https://data.hu/get/13496262/Lucas_-_Jay_McLean.mobi https://data.hu/get/13496263/Lucas_-_Jay_McLean.pdf -
  11. Nicky Pellegrino-Bella Italia „Álmaid villája Olaszországban 1 euroért? Ne szalaszd el az alkalmat!” Így kezdődik a hirdetés, amely hamarosan négy ember életét változtatja meg. Ugyanis a dél-olasz kisváros polgármesterének zseniális ötlete támad: egy csésze kávé áráért bárki megveheti a környék régi, romos villáit. A feltétel csupán, hogy pár éven belül felújítsa, és beköltözzön. Jelentkezőből nincs hiány. Elise csodás anyagi lehetőséget szimatol. Mimi számára végre egy új elfoglaltság. Persze van, aki csak nyugalmas fészket keres. Vagy ellenkezőleg, izgalomra vágyik. Ám egy valaki titkos tervvel érkezik. És mi köze mindehhez egy hajdani cukrászdának? Eredeti cím: A Dream of Italy Eredeti megjelenés éve: 2019 falu LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű Olaszország regény romantikus új-zélandi szerző váltott nézőpont > Lettero, Budapest, 2022 408 oldal · ISBN: 9786155685859 · Fordította: Molnár Júlia Dóra letöltés https://data.hu/get/13497687/Bella_Italia_-_Nicky_Pellegrino.epub https://data.hu/get/13497688/Bella_Italia_-_Nicky_Pellegrino.mobi https://data.hu/get/13497689/Bella_Italia_-_Nicky_Pellegrino.pdf -
  12. Julia RedHood - A tánctanárnő (2019) Ophelia felvételt nyer a londoni táncakadémiára. Első napján összetűzésbe kerül az oktatójával, Jodelle Campbell-lel, aki minden lépésében hibát talál. Ophelia érzi, hogy a tanárnő szándékosan kiszemelte magának, csupán azt nem érti, hogy miért pont őt. Tart a nőtől, mialatt bizonyítania kell neki a tudását, különben elfelejtheti táncos karrierjét. Később rájön, hogy Jodelle-t régebb óta ismeri, mint azt hitte. Észreveszi, hogy Mrs. Campbell gyengéd érzelmeket táplál saját neme iránt. Opheliának meg kell küzdenie a tánccal járó nehézségekkel, miközben kezdi elveszíteni önmagát a tánctanárnő közelében. 21. század Anglia balett Európa iskola leszbikus LMBTQ London magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő romantikus tánc > Smashwords, Los Gatos, California, 2019 154 oldal · ISBN: 9780463501719 letöltés https://data.hu/get/13496265/A_tanctanarno_-_Julia_RedHood.epub https://data.hu/get/13496266/A_tanctanarno_-_Julia_RedHood.mobi https://data.hu/get/13496267/A_tanctanarno_-_Julia_RedHood.pdf -
  13. R. F. Kuang - Mákháború sorozat *** R. F. Kuang - Mákháború (Mákháború 1.) Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni. Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt. Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget. R. F. Kuang: The Poppy War Eredeti mű R. F. Kuang: The Poppy War 80% Eredeti megjelenés éve: 2018 amerikai szerző dark fantasy drog epikus fantasy erőszak fantasy függőség grimdark háború harcművészet istenek Kelet-Ázsia Kína kínai szerző kortárs LMBTQ mellékszereplő low fantasy mágia magyar nyelvű mitológia nemi erőszak női főszereplő regény samanizmus sorozat része szellemek vallás > Agave Könyvek, Budapest, 2019 572 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634196402 · Fordította: Ballai Mária letöltés https://data.hu/get/13495969/R._F._Kuang_-_Makhaboru_1._-_Makhaboru.mobi https://data.hu/get/13495970/R._F._Kuang_-_Makhaboru_1._-_Makhaboru.epub https://data.hu/get/13495971/R._F._Kuang_-_Makhaboru_1._-_Makhaboru.pdf - R. F. Kuang-Sárkányköztársaság (Mákháború 2.) Nikannak a történelem során háromszor is meg kellett küzdenie a túlélésért a véres mákháborúkban. Annak ellenére, hogy a harmadik hadjárat csak nemrég ért véget, Zsin nem tud megfeledkezni arról a kegyetlenségről, amelyet a népe megmentése érdekében követett el. Menekül a bűntudat, a szorongató ópiumfüggés és a tűz isteneként megismert bosszúálló főnix parancsai elől, aki rémes hatalommal ruházta fel. Bár Zsin nem akar élni, meghalni sem hajlandó addig, amíg bosszút nem áll az áruló császárnőn, aki hátat fordított a hazájának, és szövetségre lépett az ellenséggel. A lány egyetlen reménye, ha belép a befolyásos Sárkány hadúr seregébe. A hadúr arra készül, hogy meghódítja Nikant, elűzi a császárnőt a trónról, és létrehoz egy új köztársaságot. Ám sem a császárnő, sem a Sárkány hadúr nem az, akinek látszik. Zsin minél több dolognak lesz szemtanúja, annál jobban tart attól, hogy az országa iránt érzett szeretete ismét arra fogja kényszeríteni, hogy éljen a főnix gyilkos hatalmával. Mert már nincs semmi, amit Zsin ne áldozna fel az országa megmentéséért… és a bosszúért. R. F. Kuang: The Dragon Republic Eredeti mű R. F. Kuang: The Dragon Republic 91% Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző dark fantasy epikus fantasy erőszak fantasy függőség grimdark háború hajó hajózás hit istenek Kelet-Ázsia Kína kínai szerző kínai vallások kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű mitológia női főszereplő polgárháború PTSD regény samanizmus sorozat része vallás > Agave Könyvek, Budapest, 2020 664 oldal · ISBN: 9789634197324 · Fordította: Ballai Mária letöltés https://data.hu/get/13495966/R_F_Kuang_-_Sarkanykoztarsasag.epub https://data.hu/get/13495967/R_F_Kuang_-_Sarkanykoztarsasag.mobi https://data.hu/get/13495968/R_F_Kuang_-_Sarkanykoztarsasag.pdf - R. F. Kuang-A lángoló isten (Mákháború 3.) Miután Fang Zsu-nin megmentette Nikant a külföldi megszállóktól, és egy kegyetlen polgárháborúban megküzdött a gonosz Szu Ta-csi császárnővel, szövetségesei sorban elárulták, és sorsára hagyták. A veszteségek ellenére Zsin nem mondott le azokról, akikért olyan sok mindent feláldozott: a déli tartományok és különösen az otthonának számító Tikani lakosairól. Amikor Zsin visszatér a gyökereihez, nehéz kihívásokkal és váratlan lehetőségekkel találja szemben magát. A Déli Szövetség vezetőségéből kikerülő új társai alattomosak és megbízhatatlanok. Zsin gyorsan rájön, hogy Nikanban az a több millió egyszerű ember tartja kezében a hatalmat, akik bosszúra szomjaznak, és a megváltás istennőjeként tekintenek rá. A hatalmas déli sereggel a háta mögött Zsin minden fegyvert bevet ahhoz, hogy legyőzze a Sárkányköztársaságot, a gyarmatosító heszperiaiakat, és mindenkit, aki fenyegetést jelent a sámánhitre és annak gyakorlóira. Egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tesz szert, de vajon elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljon a főnix hangjának, amely arra sürgeti, hogy égesse fel a világot, és benne mindent? Eredeti mű R. F. Kuang: The Burning God 81% Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző Ázsia dark fantasy epikus fantasy erőszak fantasy grimdark háború harcosok hit istenek Kelet-Ázsia Kína kínai szerző kínai vallások kortárs low fantasy mágia magyar nyelvű mitológia női főszereplő polgárháború regény samanizmus sárkány sorozat része > Agave Könyvek, Budapest, 2021 648 oldal · ISBN: 9789634199335 · Fordította: Ballai Mária > Agave Könyvek, Budapest, 2021 648 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634199328 · Fordította: Ballai Mária letöltés https://data.hu/get/13495972/R._F._Kuang_-_Makhaboru_3._-_A_langolo_isten.epub https://data.hu/get/13495973/R._F._Kuang_-_Makhaboru_3._-_A_langolo_isten.mobi https://data.hu/get/13495974/R._F._Kuang_-_Makhaboru_3._-_A_langolo_isten.pdf -
  14. Bella Black-Családi ügyek (Vérbeli Nyomozók 3.) Még több akció, még keményebb nyomozás, a speciális részleg nyomozói saját életüket kockáztatva üldözik a bűnt. Tovább folytatódik a munka a kapitányságon a megszokott csapattal. Eszter rosszulléte után egy nagyon komoly ügyet kapnak, amit egy háromtagú testvérpár követ el időről időre. A legidősebb testvér, annyira nem bírja elviselni a gyermekkori traumákat, hogy ő maga is bántalmazó lesz. A csapat, versenyt fut az idővel, a támadások egyre brutálisabbak, kegyetlenebbek. Vajon sikerül időben elkapni az elkövetőt, mielőtt még a saját testvérei ellen fordul? A legkülönfélébb ügyek sorakoznak a speciális részleg feladatai között, menyasszony rablás, ahol semmi sem az, aminek tűnik, és amikor már azt hinnénk, hogy minden a helyére áll, az egész szétesik. Ezenkívül gyilkosság, testi sértés és betörés után is nyomoznak, miközben a magánéletükben is rendet kell tartaniuk. Viktor apja továbbra sem tudja elfogadni fia és Eszter kapcsolatát, aminek hangot is ad, vad és féktelen dühvel. Eszterre támad, ami miatt veszélybe kerül a baba. család családon belüli erőszak gyilkosság krimi magyar nyelvű magyar szerző nemi erőszak romantikus sorozat része terhesség > Ágenda, Debrecen, 2021 212 oldal · ISBN: 9786156365163 letöltés https://data.hu/get/13496011/Bella_Black_-_Csaladi_ugyek.epub https://data.hu/get/13496012/Bella_Black_-_Csaladi_ugyek.mobi https://data.hu/get/13496013/Bella_Black_-_Csaladi_ugyek.pdf - Bella Black-Egy új kezdet (Vérbeli Nyomozók 1.) Budapest V. kerületének a rendőrkapitányságán járunk, ahol a bűnügyi osztály egy speciális részlege a nehezen megoldható és a magas prioritású ügyekkel foglalkozik. A csapat fiatal nyomozókból áll, akik a munkán kívül is barátok. Ralti Eszter, egy fiatal nyomozónő, akinek minden vágya, hogy a lehető legjobb legyen a munkájában. Okos, csinos, elszánt és nagyszerű nyomozó. Kovács Viktória, a számítógépek világában érzi jól magát, ezért nem meglepő, hogy nyomozóként is ez az elsődleges feladata. Szép, kedves és zseniálisan bánik a gépekkel. Lóra Róbert, egy jóképű nyomozó, aki nem mindig tud lakatot tenni a szájára, mégis remek munkát végez. Szabó Viktor, az új ember a csapatban, de hamar sikerül igazi csapattaggá válnia. Magas, izmos és nyomozóként is kitűnő. A csapat mindennapjait követhetjük végig. Izgalmas ügyeket derítenek fel, fordulatokkal és csavarokkal teli történet. Eszter és a csapata hamar hírnévre tesz szert a kiváló munkájukkal, becsületességükkel és kitartásukkal. A munka mellett a magánéletüket is megismerhetjük, ami közel sem olyan átlagos, mint amilyennek tűnik. Bepillantást nyerhetünk a rendőrség munkájába, amit a szereplők magánéletében szikrázó romantika és az életükben jelen lévő dráma fűszerez meg. Az első rész egy régóta várt lehetőséget ad Eszternek, és esélyt, hogy elmeneküljön az őt fenyegető veszély elől. Kétségek között, de belevág az új kalandba, ami életre szóló változást hoz az életébe. De amikor visszatér, újra a titokzatos bosszúálló célkeresztjébe kerül, aki közelebb van hozzá, mint gondolná, habár a társával mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a bajt, ez nem biztos, hogy sikerül. krimi magyar nyelvű magyar szerző nemi erőszak nyomozás regény romantikus sorozat része zaklatás > Ágenda, Debrecen, 2021 182 oldal · ISBN: 9786156237606 ------------------------------------- Bella Black-Egy különleges ajándék (Vérbeli Nyomozók 2.) Újabb 10 izgalmas eset tárul elénk. A csapat a régi, az elmúlt egy évben rengeteg dolog történt velük, továbbra is csak magas prioritású ügyeket oldanak meg, eddig sikerrel. Most újabb kihívásokkal kell szembe nézniük, mind a munkában, mind a magánéletben. A kérdés csak az, hogy megbirkóznak ezzel a növekvő felelősséggel vagy elbuknak? Eszter és Viktor egy nagyon komoly ügybe csöppennek, aminek következtében felfordul az életük, több ember élete is azon múlik, hogy vajon időben megtudnak-e fejteni egy titkos írással teli lapot? Vagy kudarcot vallanak? Egy férfi, egy nő és egy kisbaba élete függ tőlük. Viki is veszélybe kerül, amikor a múltjának egy darabja visszatér az életébe és megpróbálja átvenni felette az irányítást. De, ha sikerül ezt a fenyegetést leküzdeni, azzal két másik ember életét menthetik meg. Még több erőszak, még több nyomozás, mindez úgy, hogy közben a szereplők magánélete is meglepetéseket tartogat. Eszter és Viktor kapcsolata egy szintet feljebb lép, vagy inkább átugrik párat? A bűnügyi sorozat második kötete, ami nem nélkülözi az izgalmat, a romantikát, a szenvedélyt és a drámát sem. családon belüli erőszak drog krimi magyar nyelvű magyar szerző nők elleni erőszak romantikus sorozat része zaklatás > Ágenda, Debrecen, 2021 242 oldal · ISBN: 9786156237873 -------------------------------------------- Bella Black-Családi ügyek (Vérbeli Nyomozók 3.) Még több akció, még keményebb nyomozás, a speciális részleg nyomozói saját életüket kockáztatva üldözik a bűnt. Tovább folytatódik a munka a kapitányságon a megszokott csapattal. Eszter rosszulléte után egy nagyon komoly ügyet kapnak, amit egy háromtagú testvérpár követ el időről időre. A legidősebb testvér, annyira nem bírja elviselni a gyermekkori traumákat, hogy ő maga is bántalmazó lesz. A csapat, versenyt fut az idővel, a támadások egyre brutálisabbak, kegyetlenebbek. Vajon sikerül időben elkapni az elkövetőt, mielőtt még a saját testvérei ellen fordul? A legkülönfélébb ügyek sorakoznak a speciális részleg feladatai között, menyasszony rablás, ahol semmi sem az, aminek tűnik, és amikor már azt hinnénk, hogy minden a helyére áll, az egész szétesik. Ezenkívül gyilkosság, testi sértés és betörés után is nyomoznak, miközben a magánéletükben is rendet kell tartaniuk. Viktor apja továbbra sem tudja elfogadni fia és Eszter kapcsolatát, aminek hangot is ad, vad és féktelen dühvel. Eszterre támad, ami miatt veszélybe kerül a baba. család családon belüli erőszak gyilkosság krimi magyar nyelvű magyar szerző nemi erőszak romantikus sorozat része terhesség > Ágenda, Debrecen, 2021 212 oldal · ISBN: 9786156365163 ---------------------------------------------- Bella Black-A bűntudat (Vérbeli Nyomozók 5.) Eszter és Viktor életük legnehezebb percein vannak túl, elvesztették Kristófot, egy fegyveres támadó miatt, aki hasba lőtte Esztert. Viktor választás elé kényszerült, hogy a szerelmét vagy a fiát mentsék meg. Vajon képesek lesznek még a kapcsolatuk helyreállítására? Újra a munkába vetik magukat, különös gyilkosságok történnek, de a gyilkos semmilyen nyomot nem hagy maga után, leszámítva a gyönyörű kézírással leírt neveket. A támadás brutalitása miatt nagyon gyorsnak kell lenniük. Hét zsák, hét testrész és a Duna. Egy feldarabolt hulla megtalálása adta meg Eszternek a lehetőséget a visszatérésre, de az ügy sokkal bonyolultabb és személyesebb, mint hinnék. Sikerül túllépniük a gyászon, objektívnek maradni vagy belevesznek a lelküket marcangoló fájdalomba, ami mindent elnyom? gyász gyilkosság krimi magyar nyelvű magyar szerző nyomozás romantikus sorozat része > Ágenda, Debrecen, 2022 234 oldal · ISBN: 9786156365552 ------------------------------------------------------- letöltés https://data.hu/get/14114546/Bella_Black_-_Egy_uj_kezdet.epub https://data.hu/get/14114547/Bella_Black_-_Egy_kulonleges_ajandek.mobi https://data.hu/get/14114548/Bella_Black_-_Csaladi_ugyek.epub https://data.hu/get/14114550/Bella_Black_-_Egy_uj_kezdet.mobi https://data.hu/get/14114549/Bella_Black_-_A_loves.mobi https://data.hu/get/14114551/Bella_Black_-_Egy_uj_kezdet.pdf https://data.hu/get/14114553/Bella_Black_-_Csaladi_ugyek.mobi https://data.hu/get/14114552/Bella_Black_-_Csaladi_ugyek.pdf https://data.hu/get/14114555/Bella_Black_-_A_loves.epub https://data.hu/get/14114554/Bella_Black_-_A_buntudat.mobi https://data.hu/get/14114557/Bella_Black_-_A_buntudat.pdf https://data.hu/get/14114556/Bella_Black_-_A_buntudat.epub https://data.hu/get/14114558/Bella_Black_-_Egy_kulonleges_ajandek.epub https://data.hu/get/14114559/Bella_Black_-_A_buntudat.epub https://data.hu/get/14114560/Bella_Black_-_A_loves.pdf https://data.hu/get/14114561/Bella_Black_-_Egy_kulonleges_ajandek.pdf ---------------
  15. Marian Keyes-Felnőttek Casey-ék egy elbűvölő család. Johnny Casey, a két fivére, Ed és Liam, gyönyörű, tehetséges feleségeik és az összes gyermekük sülve-főve együtt vannak. Születésnapi partik, házassági évfordulók, hétvégi kiruccanások…egy nagy, boldog család. Johnny felesége, Jessie, akinek a legtöbb pénze van, legalább is váltig ezt állítja. A felszín alatt azonban már nem ilyen idilli a helyzet: egyesek közt ellentétek feszülnek, mások a kelleténél jobban kedvelik egymást… A családi békét sikerül megőrizni, míg Ed felesége, Cara agyrázkódást nem szenved, és ezért nem tudja magában tartani a gondolatait. Elég egy meggondolatlan megjegyzés Johnny születésnapján, ahol jelen van az egész család, és Cara megszellőzteti az összes családi titkot. Az ezt követő tisztázás során minden felnőtt azon töpreng, nincs-e itt az ideje, hogy – végre – felnőjenek? A Felnőttek egy új, szenzációsan szórakoztató , megható és hangos nevetésre fakasztó regény Marian Keyes tollából. „Minden szavát imádtam. Még heteken át fognak hiányozni ezek a csodálatos, eleven karakterek!” – Liane Moriarty, a Hatalmas kis hazugságok írónője „Zűrzavaros, egymásba gabalyodott, összetett sorsok, melyek eszembe juttatták, hogy csak nagyon kevés ember teszi valaha is rendbe az életét” – Jojo Moyes, a Mielőtt megismertelek írónője Marian Keyes: Grown Ups Eredeti mű Marian Keyes: Grown Ups Eredeti megjelenés éve: 2020 chick lit evészavar spamelo ír szerző Írország kortárs magyar nyelvű regény > Művelt Nép, Budapest, 2022 640 oldal · ISBN: 9786156186881 · Fordította: Debreczeni Kinga letöltés https://data.hu/get/13485339/Felnottek_-_Marian_Keyes.epub https://data.hu/get/13485340/Felnottek_-_Marian_Keyes.mobi https://data.hu/get/13485341/Felnottek_-_Marian_Keyes.pdf -
  16. Gerald Durrell-Férjhez adjuk a mamát A Családom és egyéb állatfajták-ból meg a többi korfui emlékből megismert kedvesen bolond Durrell család gyermekei ezúttal elhatározzák, hogy férjhez adják a mamát! A mamának azonban – akármilyen apróra sikeredett is a termete – igencsak határozott elképzelései vannak az életről. És amikor gyermekei előállnak nagyszerű tervükkel – ő is megteszi a maga ellenlépését. A durrelli életmű egyéb darabjait idéző történetek egészítik ki a kedves, mulatságos kötetet. „Ezek a történetek mind igazak – vagy, ha mereven ragaszkodunk a tényekhez, akkor egy részük igaz, másik részüket kicsit kiszíneztem, de azért ott van bennük az igazság magja. Van közöttük saját élményen alapuló írás, és van, amit nekem is csak meséltek, én meg elhappoltam – ami igazolja az ősi mondást, mely szerint "Aki nem akarja a szavait nyomtatásban látni, ne álljon szóba írókkal!”. „Azt persze, hogy melyik történet igaz teljesen, és melyik csak félig, eszem ágában sincs elárulni, de őszintén remélem, hogy ez semmit se von le élvezeti értékükből” – írja könyvéről Gerald Durrell. Gerald Durrell: Marrying Off Mother Eredeti mű Gerald Durrell: Marrying Off Mother Eredeti megjelenés éve: 1991 Tartalomjegyzék 20. század állat brit szerző elbeszélés énelbeszélő Görögország hangoskönyv spamelo igaz történet alapján illusztrált magyar nyelvű novella A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vidám Könyvek Európa > Kossuth / Mojzer, Budapest, 2018 ISBN: 9789630991803 · Felolvasta: Szacsvay László letöltés https://www.mediafire.com/file/cb9b5m5jazop990/Ferjhez+adjuk+a+mamat+-+Durrell,+Gerald.epub/file https://www.mediafire.com/file/2o9974mkf4h531e/Ferjhez+adjuk+a+mamat+-+Durrell,+Gerald.mobi/file https://www.mediafire.com/file/521wu7if0gb176m/Ferjhez+adjuk+a+mamat+-+Durrell,+Gerald.pdf/file -
  17. Beth Flynn-Kilenc perc sorozat 1-2.-Fogy az idő-Kilenc perc Beth Flynn-Kilenc perc (Kilenc perc 1.) Az akkor tizenöt éves Ginny Lemont 1975. május 15-én elrabolják egy bolt elől Fort Lauderdale-ben. Az elkövető az egyik legbrutálisabb dél-floridai motoros banda tagja. Ginny élete ekkor örökre megváltozik. Új nevet kap, új identitást és egy új életet az Everglades mocsár szélén – egy ijesztő, durva és erőszakos világban, ahol mindenkinek álneve van, a hűség pedig a túlélés kulcsa. Az egésznek pedig Grizz áll a középpontjában: termetes, sötéten jóképű és ijesztő férfi, aki Ginnyvel valahogy mégis olyan gyengéd, hiszen ő élete egyetlen igaz szerelme. Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló mese, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogva tartójára. Ginny okos és intelligens, de még csak tinédzser. Nehezen alkalmazkodik az új életéhez, eleinte küzd ellene. Aztán belenyugszik a feltételekbe. Vajon megmentik? Vagy elmenekül? Kiszabadul élve, ha egyáltalán kiszabadul valahogy? Beth Flynn: Nine Minutes Eredeti mű Beth Flynn: Nine Minutes 93% Eredeti megjelenés éve: 2014 1970-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző antihős bűnözés dark romance drámai cselekmény emberrablás erőszak felnőtt tartalom Florida gyilkosság kortárs krimi macska magyar nyelvű motorkerékpár motoros banda nemi erőszak new adult női főszereplő pszicho-thriller regény romantikus sorozat része thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rázós könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 288 oldal · ISBN: 9789635612369 · Fordította: Sándor Alexandra Valéria letöltés https://mega.nz/file/qOpV3IDC#0XZNGmBip4Y_LjrkySxh4M2DR_6nKi_7n9n0vDXLM78 https://mega.nz/file/iGpyzLKL#zXpEGXZJMjA0SLCkrMDj-MJ7Rfh1vMmp69Do7cWpn4k https://mega.nz/file/GaoykRyb#ojsYl7DbLyfsQaA1hFBdtAvOL2rsBl_mcW_RuSmx1zA - Beth Flynn-Fogy az idő (Kilenc perc 2.) Azt hitték, a kivégzésével lezárul az egész. Tévedtek. Dél-Florida leghírhedtebb és legbrutálisabb motoros bandájának a vezérét kivégezték egy méreginjekcióval. Napokkal később a családjának és barátainak vissza kellett volna térniük a régi kerékvágásba, hogy továbbléphessenek. Ehelyett egy olyan eltorzult és veszélyes világban találják magukat, ahol még a legkönyörtelenebbek is megdöbbenten szembesülnek az árulások gubancos hálójával, nemcsak Dél-Florida veszélyes utcáin, de egészen a legmagasabb szinteken is. A Kilenc perc ezen magával ragadó folytatásregénye, a Rossz időben az 1950-es évekbeli közép-Florida napfényes síkságaitól Fort Lauderale trópusi hőségén át a floridai siralomház folyosóin át kalauzolja el az olvasót, mígnem megérkezünk Jason „Grizz” Talbot háttértörténetéhez és a titokhoz, amit egész életén át próbált leplezni. Még Grizz belső köreiben sem ismerik a férfi teljes történetét – a tragédiát, ami rányomta a bélyeget a fiatalkori éveire, a véletlenszerű felfedezés, ami a kormány legkeresettebb és leginkább rettegett emberévé tette, és a szerelmének mélységeire Ginny, a gyengédszívű, ártatlan lány iránt, akit egykor elrabolt, majd feleségül vett. Ginny, Grizz egykori rögeszméje, és most a gyermeke anyja, éveken át gyászolta a férfit, akit eleinte elutasított, aztán megszeretett. Mostanra újraházasodott Tommyval, a banda egy korábbi tagjával, és a pár több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy próbálták az erőszakos, bűncselekményekkel teli világtól távol, a floridai Everglades szélén kialakított normális életüket élni. Tommy számára különösen magas a tét. Éveken át kétségbeesetten szerelmes volt Ginnybe, és most végre valóra vált az álma: feleségül vette a nőt, akiről azt hitte, sosem lehet az övé. De még a normális élet látszatával – virágzó karrier, két gyönyörű gyermek és egy őszintén boldog és szeretetteljes házasság – sem képesek maguk mögött hagyni a múltat. Valahányszor megfordulnak, újabb titokra derül fény, feltárva az őket összekötő szálakat. És most, hogy Grizzt kivégezték, Ginny olyan sötét, olyan kegyetlen titkokat tud meg, nem is biztos, hogy képes továbbmenni. Vajon ezek a titkok darabokra törik a szerelmüket? És meddig fogja Grizz védelmezni azt, amit a sajátjának tart, még a síron túlról is? Beth Flynn: Out of Time Eredeti mű Beth Flynn: Out of Time 98% Eredeti megjelenés éve: 2015 amerikai szerző börtön család dark romance kortárs krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű motoros banda new adult regény romantikus sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rázós könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 600 oldal · ISBN: 9789633737248 · Fordította: Hrabovszky Dóra letöltés https://mega.nz/file/uexXzD5T#CP2bilQfBUCLbINrjCNfYePRp9-kbmVsaA2GIeN8Co0 https://mega.nz/file/XHYAnSIS#ex_d7kk_uyoeJWoFJzLHDhtF1xrvqdPoIGDppvKGrNo https://mega.nz/file/jaQF3ZrZ#BwVS8h7swUXCA_kgy9m8iHXaf-Ynd2_KxHQ6_Li8Vbo -
  18. Charlotte Link-Hazug múlt (Kate Linville 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Döbbenettel vegyes iszonyat rázza meg az észak-angliai kisvárost, amikor Richard Linville-t, a köztiszteletben álló, nyugdíjas rendőr főfelügyelőt egy februári, hideg éjszakán a saját otthonában brutálisan meggyilkolják. Vajon kinek állhatott az útjában a visszavonultan élő, feddhetetlen idős férfi? Linville lánya, Kate az apja halálával elvesztette az egyetlen embert, akit szeretett. A londoni rendőrségen dolgozó nő magányosan, céltalanul tölti a mindennapjait: senkihez sem tud közel kerülni, ráadásul a munkában sem érzi magát sikeresnek. Amikor hazatér gyászolni a szülői házba, úgy érzi, a vidéki rendőrség nem tesz meg mindent az ügy felgöngyölítése érdekében, ezért ő maga ered a gyilkos nyomába. A nyomozás során egyre több holttestre bukkan, és egyre több titokra derül fény az apja múltjából – mintha a férfi nem is az az ember lett volna, akinek ő ismerte. Ahogy Charlotte Link feszült hangulatú, izgalmas krimijének főhőse közeledik a rejtély megoldásához, szembe kell néznie, mivel jár, ha egy hazugságra épített életről lehull a lepel. Charlotte Link: Die Betrogene Eredeti mű Charlotte Link: Die Betrogene Eredeti megjelenés éve: 2015 gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű német szerző regény sorozat része thriller > General Press, Budapest, 2016 510 oldal · ISBN: 9789636439521 · Fordította: Szalai Lajos letöltés https://mega.nz/file/zfRCFCbb#F3wTw5VNYsO_Y9GQKNGRvieu7ArOa6q9GhIOEELQ_-8 https://mega.nz/file/HXJgUJqA#hVtbMC9QTf1E0JbjlzI8GacI8zNk-LlaPxuzOx_AJqY https://mega.nz/file/LXZBBKKC#5xL3BsYmaKvPi7nSZm_Krm3WPWoTxMlT5HytF6Cx0BI - Charlotte Link-Fogócska (Kate Linville 2.) Kevesebb mint fél óra – mindössze ennyi időt tölt Deborah Goldsby a hétvégi bevásárlással egy álmos szombat délelőtt a helyi szupermarketben. Mire azonban visszaér a kocsijához, az autóban várakozó tizennégy éves lánya, Amelie nyomtalanul eltűnik. Iszonyat lesz úrrá az észak-angliai kisvároson, mivel épp ugyanezen a napon találják meg a majdnem egy éve eltűnt Saskia Morris holttestét a Scarborough melletti lápvidéken. A szintén tizennégy éves lányt a jelek szerint hónapokig fogva tartották, és halálra éheztették. Egy sorozatgyilkos szedné az áldozatait a környéken? Caleb Hale nyomozó értetlenül áll az eset előtt: sehol egy nyom, amelyen elindulhatna. Kate Linville, a londoni Scotland Yard őrmestere magánügyben jár a városban, és véletlenül összeismerkedik Amelie kétségbeesett szüleivel, akik könyörögnek neki, hogy segítsen megtalálni a lányukat. Kate más szemszögből látja az ügyet, mint a rendőrség, ám nem árthatja bele magát a nyomozásba. De vajon mennyi ideje maradt még Amelie-nek? Nemsokára ráadásul még egy lánynak nyoma vész… Charlotte Link: Die Suche Eredeti mű Charlotte Link: Die Suche krimi magyar nyelvű német szerző nyomozás pszicho-thriller regény sorozat része thriller > General Press, Budapest, 2019 512 oldal · ISBN: 9789634522546 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés https://mega.nz/file/yDZihQTZ#QKqP6gQe-KcUAqr2CNMRPOP0ctSn8oRPEvWriCXEQr4 https://mega.nz/file/2awxwATQ#c8CiJEN3GV2fziMkqX48DnfepqBMaa-eqQWyxfnwXzQ https://mega.nz/file/2KhynZLI#od4-0hB4me5n6BWcbeExUgOifuSU9wwlaGE3VV2iyeU - Charlotte Link-Bűntelenül (Kate Linville 3.) Egy derűs nyári nap, rekkenő hőség. A Londonból Yorkba tartó vonaton egy vadidegen férfi pisztolyt szegez egy nőre, akinek az utolsó pillanatban sikerül elmenekülnie a támadója elől. Két nappal később egy másik nő elesik egy biciklivel, mert valaki egy hajszálvékony drótot feszített ki az út fölé. Azonnal elveszíti az eszméletét. A hamarosan eldördülő lövést már nem is hallja. A két áldozat nem áll kapcsolatban egymással, de mindkét támadást ugyanazzal a fegyverrel követték el. Az ügyet Kate Linville kapja meg, aki nemrég került az észak-yorki rendőrség kötelékébe. A nyomozás során egy borzasztó titokra bukkan, és ő maga is halálos veszélybe kerül. A gyilkos ugyanis nem áll meg, amíg a bosszúja be nem teljesedik… Charlotte Link: Ohne Schuld Eredeti mű Charlotte Link: Ohne Schuld Eredeti megjelenés éve: 2020 gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű német szerző nyomozás regény rejtély sorozat része > General Press, Budapest, 2021 416 oldal · ISBN: 9789634525301 · Fordította: Dobosi Beáta letöltés https://mega.nz/file/rKxxQKQD#7yD1vOM2D8qIb44NAP4HmMPDi5trgrOPE2Pf7o_ztqI https://mega.nz/file/GPJVWCTT#KtGlsK0x0q7-59Q9WN9notjXyWYh2gNlx5KEjbMAKKI https://mega.nz/file/HeQGBCCL#7sQRcp4rRwoBBUFwWEKaTARN9mMdZsj6c1TStCBde3g -
  19. Adrian McKinty-A sziget Sima családi nyaralásnak indult. Egy szörnyű baleset mindent megváltoztatott. Nem tudod, mire képesek, amíg üldözőbe nem veszik a családodat. Heather Baxter Seattle-be költözik, és összeházasodik Tommal, aki orvos, megözvegyült, és két gyereket nevel: egy kisfiút és egy tinilányt. Tomot meghívják egy orvoskonferenciára Ausztráliába, és az utazás tökéletes alkalom, hogy az új család összerázódjon. A gyerekek szeretnének szabadon élő, igazi ausztrál állatokat látni, így hát a család autót bérel és tesz egy kirándulást. Találnak egy szigetet, ahová turisták elvileg nem léphetnek be, de sikerül elérniük a kompnál, hogy átvigyék őket. Lehet, hogy nem kellett volna? A nyugtalanító helyzetben baljós előérzet fogja el őket. Aztán kezdetét veszi a rémálom. Adrian McKinty: The Island Eredeti mű Adrian McKinty: The Island Eredeti megjelenés éve: 2022 amerikai Ausztrália család horror ír szerző kortárs krimi magyar nyelvű pszicho-thriller regény Seattle sziget szökés tévésorozat-adaptáció thriller túlélés utazás > XXI. Század, Budapest, 2022 334 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635681013 · Fordította: Pék Zoltán letöltés epub mobi pdf https://mega.nz/file/3fIwyYSI#hJJQtzq3FI7jzQ7ghzXClbNTGDSti2Xkj8wyTvYwcdk https://mega.nz/file/WHRATTjb#ValQU8O-ftm0ik8J64ipCxtV8pKhcRo8aO2yYTJtA6g https://mega.nz/file/3CBUhDwR#viP3R39cH9QERzEZH1d1Q9kXeKH6X_ux5d03kxvi2oo -
  20. Nina George-Kis francia bisztró Legyen már vége! – ez a legmélyebb vágya Mariannénak, a kiüresedett házasságban élő hatvanéves német nőnek, amikor meghozza élete első saját döntését, és egy párizsi utazáson a Pont Neuf-ről a Szajnába veti magát. A sors azonban másképp akarja: Mariannét megmentik. Kórházba kerül, ahol váratlanul nagy hatással van rá egy kis bretagne-i halászfalut ábrázoló kép. Hirtelen elhatározással a kép helyszínére utazik, hogy ott töltse el élete utolsó napját. A kis halászfaluban azonban életbe lép a B terv. Marianne megismerkedik a jóképű festővel, Yann-nal, és a találkozás hatására meglepő bátorsággal és állhatatossággal új életbe kezd. A saját életébe. Az óriási nemzetközi sikert arató Levendulaszoba szerzőjének új könyve a reményről, egy új élet esélyéről és a varázslatos Bretagne-ról mesél. Nina George: Die Mondspielerin Eredeti mű Nina George: Die Mondspielerin Eredeti megjelenés éve: 2010 Atlanti-óceán Bretagne Franciaország házasság mágikus realizmus magyar nyelvű misztikus német szerző női főszereplő nyár öngyilkosság regény tenger újrakezdés > Alexandra, Pécs, 2020 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634472889 · Fordította: Lukács Andrea letöltés epub mobi pdf https://mega.nz/file/mDA2lQIT#yJHYsZPYU5O6SjhTZL9msYpfTF-P4uYAPwBlQKmoZos https://mega.nz/file/zbQE1JjY#TxQOOlHMUG_mNdCPUkyeVSOhD-h7s8jmtvZh7GTB_ew https://mega.nz/file/XSAxFBrQ#Ulij76Wo3JjtnOkpzkWfxO9VjF9qmpBwHyViUG7FHXU -
  21. William Gibson-Sprawl-trilógia 1.2.3.)-Neuromancer-Count Zero-Mona Lisa Overdrive William Gibson-Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.) A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején. Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának. Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem. Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza. Neurománc címmel is megjelent. William Gibson: Neuromancer (angol) Eredeti mű William Gibson: Neuromancer (angol) 81% Eredeti megjelenés éve: 1984 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző cyberkultúra cyberpunk disztópia férfi főszereplő gyilkosság hackelés Hugo-díj Japán (ország) kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia Nebula-díj obszcén nyelvezet Philip K. Dick-díj popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része számítógép társadalmi sci-fi virtuális valóság Zsoldos Péter-díj > Agave Könyvek, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789634198925 · Fordította: Farkas Veronika letöltés https://www.mediafire.com/file/71wctqj11lfy2tf/Neuromancer.Sprawl.1+-+William+Gibson.epub/file https://www.mediafire.com/file/cjx6z2iz3vb1u7g/Neuromancer.Sprawl.1+-+William+Gibson.mobi/file https://www.mediafire.com/file/07h8rq9z8w80f8s/Neuromancer.Sprawl.1+-+William+Gibson.pdf/file - William Gibson-Count Zero (Sprawl-trilógia 2.) COUNT ZERO INTERRUPT – Megszakítás esetén A számláló visszaállítása nullára. Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik. Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll. William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet. Számláló nullára címmel is megjelent. William Gibson: Count Zero (angol) Eredeti mű William Gibson: Count Zero (angol) Eredeti megjelenés éve: 1986 21. század amerikai szerző cyberpunk disztópia gyilkosság hackelés kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része társadalmi sci-fi virtuális valóság > Agave Könyvek, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789634198956 · Fordította: Farkas Veronika letöltés https://www.mediafire.com/file/95rve1fh4caym3h/Count+Zero.Sprawl.2+-+William+Gibson.epub/file https://www.mediafire.com/file/p3rqg9in63rnijy/Count+Zero.Sprawl.2+-+William+Gibson.mobi/file https://www.mediafire.com/file/w0d496afw2r9acy/Count+Zero.Sprawl.2+-+William+Gibson.pdf/file - William Gibson-Mona Lisa Overdrive (Neurománc 3.) (Sprawl-trilógia 3.) A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában. Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá. Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre. Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében. A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet. William Gibson: Mona Lisa Overdrive (angol) Eredeti mű William Gibson: Mona Lisa Overdrive (angol) Eredeti megjelenés éve: 1988 21. század amerikai szerző cyberpunk disztópia gyilkosság hackelés kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része társadalmi sci-fi virtuális valóság A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction > Agave Könyvek, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789634198987 · Fordította: Farkas Veronika letöltés https://www.mediafire.com/file/u98k8dfgoso2qon/Mona+Lisa+Overdrive.Sprawl.3+-+William+Gibson.epub/file https://www.mediafire.com/file/6hy130xvyap87jc/Mona+Lisa+Overdrive.Sprawl.3+-+William+Gibson.mobi/file https://www.mediafire.com/file/0h92topjw3am01l/Mona+Lisa+Overdrive.Sprawl.3+-+William+Gibson.pdf/file -
  22. Peter May-Vesztegzár „Peter May az az író, akit a világ végére is követnék.” – New York Times 2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont – és a világot. Jack MacNeil detektívfelügyelő utolsó napja a londoni rendőrségnél. A karrierje romokban, a házasságának lőttek. Már a családtagjai is vírusosak. De hiába nagyszerű a regény, hiába világhírű bestsellerszerző May – a kiadók sorra adták vissza a kéziratot. „Nem realisztikus.” "May túl messzire ment." – Ilyen reakciókkal adtak kosarat a skót sztárszerzőnek. A Vesztegzár ma már – sajnos – realisztikus. 15 évet kellett várni, hogy végre nyomdába kerüljön a kézirat, mely eddig az író számítógépén kallódott. „A szerkesztők extrém kitalálmánynak, lehetetlenségnek nevezték a könyvemet, amelyben Londont le kell zárni egy láthatatlan ellenséggel, a vírussal folytatott harcban. Azt mondták, ez soha nem történhet meg. Pedig sok kutatást folytattam, és nekem nagyon is lehetségesnek tűnt” – nyilatkozta May. Honnan tudta Peter May másfél évtizede? Honnan látta a jövőt? 2005 jövőjét. És 2020-ét is. A könyv a magyar olvasókhoz lényegében az amerikai kiadással egy időben jut el. Peter May első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. May Dél-Franciaországban él a feleségével. Peter May: Lockdown Eredeti mű Peter May: Lockdown Anglia brit szerző bűnüldözés férfi főszereplő gyilkosság járvány krimi London magyar nyelvű misztikus nyomozás regény thriller vírus > XXI. Század, Budapest, 2020 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122728 · Fordította: Tomori Gábor, Novák Gábor, Gömöri Péter letöltés https://data.hu/get/13476538/Peter_May_-_Vesztegzar.mobi https://data.hu/get/13476539/Peter_May_-_Vesztegzar.pdf https://data.hu/get/13476540/Peter_May_-_Vesztegzar.epub -
  23. Jessica Townsend-Nevermoor (Nevermoor 1.) Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia. Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia. Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével. Jessica Townsend: Nevermoor (angol) Eredeti mű Jessica Townsend: Nevermoor (angol) 88% Eredeti megjelenés éve: 2017 Tagok ajánlása: 11 éves kortól állat átok ausztrál szerző barátság fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak Halloween high fantasy kaland kortárs macska magyar nyelvű női főszereplő regény sárkány sorozat része Waterstones Children's Book Prize > Kolibri, Budapest, 2022 378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635991914 · Fordította: Pék Zoltán letöltés https://data.hu/get/13476424/Jessica_Townsend_-_Nevermoor_1._-_Nevermoor.mobi https://data.hu/get/13476425/Jessica_Townsend_-_Nevermoor_1._-_Nevermoor.pdf https://data.hu/get/13476426/Jessica_Townsend_-_Nevermoor_1._-_Nevermoor.epub - Jessica Townsend-Csudamíves (Nevermoor 2.) Morrigan Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja. Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait… És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja… A világhírű sorozat első kötete, a Nevermoor: Morrigan Crow négy próbája című ifjúsági regény 2017-es megjelenése óta szinte az egész könyvszakmát lázban tartja. Nem véletlen, hiszen sokak szerint a Harry Potter-könyvek méltó utódja született meg. A regény alig egy év alatt tömérdek díjat zsebelt be, 33 nyelvre fordítják le, a 9 részesre tervezett könyvsorozatból pedig a 20th Century Fox filmet is készít. Jessica Townsend: Wundersmith Eredeti mű Jessica Townsend: Wundersmith 93% Eredeti megjelenés éve: 2018 Kiadói ajánlás: 10 éves kortól · Tagok ajánlása: 12 éves kortól állat angyal ausztrál szerző barátság család fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak high fantasy iskola jelen időben írt kortárs macska mágia magyar nyelvű női főszereplő regény rejtély sorozat része > Kolibri, Budapest, 2022 414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635992461 · Fordította: Pék Zoltán · Illusztrálta: Beatriz Castro letöltés https://data.hu/get/13476427/Jessica_Townsend_-_Nevermoor_2._-_Csudamives.mobi https://data.hu/get/13476428/Jessica_Townsend_-_Nevermoor_2._-_Csudamives.epub https://data.hu/get/13476429/Jessica_Townsend_-_Nevermor_2._-_Csudamives.pdf - Jessica Townsend-Kámforkór (Nevermoor 3.) Lélegzetelállító és lebilincselő sorozat egy elátkozott lányról, Morrigan Crow-ról, aki a halál torkából megmenekülve egy varázslatos és szabad világban, Nevermoorban találja magát. Morrigan és barátai sikeresen túlélték az első tanévet (ami nem kis szó!), és immár büszke tagjai a Csudálatos Társaságnak. Bizonyították a 919-es egység iránti lojalitásukat és komoly részt vállaltak a Rémséges piac felszámolásában. Most Morriganre új kaland vár: igazi Csudamívessé kell válnia, méghozzá egy meglehetősen szokatlan tanulási módszerrel. Mindeközben egy furcsa és ijesztő betegség üti fel a fejét Nevermoorban. A békés csudállatok egyik pillanatról a másikra vérengző fenevadakká válnak. Ahogy nő az áldozatok száma, úgy nő az elégedetlenség és a pánik. Morrigan pedig azzal szembesül, hogy egyedül rajta áll, meg tudja-e fékezni a kámforkórt, akár annak árán is, hogy magát eddig sohasem látott veszélybe sodorja… Jessica Townsend: Hollowpox Eredeti mű Jessica Townsend: Hollowpox 92% Eredeti megjelenés éve: 2020 Tagok ajánlása: 12 éves kortól ausztrál szerző barátság betegség család fantasy gyermek főszereplő gyermekkönyv iskolásoknak high fantasy időutazás iskola járvány kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű női főszereplő regény sárkány sorozat része varázsló > Kolibri, Budapest, 2021 528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634370260 · Fordította: Pék Zoltán letöltés https://data.hu/get/13476421/Jessica_Townsend_-_Kamforkor.epub https://data.hu/get/13476422/Jessica_Townsend_-_Kamforkor.pdf https://data.hu/get/13476423/Jessica_Townsend_-_Kamforkor.mobi
  24. Mary Kay Andrews-Szervusz, nyár! Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Conley Hawkins már évekkel ezelőtt maga mögött hagyta a szülővárosát és a családja tulajdonában lévő újságot, a The Silver Bay Beacont. Időközben megvalósította gyerekkori álmát: díjnyertes riporter lett egy nagyvárosi újságnál, és most úgy hiszi, egy menő új állás várja Washingtonban. Ám a tervei váratlanul dugába dőlnek. Mikor az áhított állás végül a semmibe vész, Conley hirtelen ugyanott találja magát, ahonnan évekkel ezelőtt elindult – a Silver Bay Beacon életben tartásán fáradozó nővérének kezd dolgozni, aki nem kedveli különösebben ambiciózus kishúgát. Hamarosan a feladat is az ölébe hullik, hogy ráncba szedje az újság Szervusz, nyár! című pletykarovatát. Ezzel egy időben Conley tanúja lesz egy balesetnek, ahol az áldozat a helyi kongresszusi képviselő és népszerű háborús hős. A férfi múltja tele van sötét titkokkal, s minél mélyebbre ás Conley a képviselő életében, annál több veszély leselkedik rá. Ráadásul megjelenik egy férfi, aki régen fontos szerepet töltött be az életében. Úgy tűnik, az álmos kisváros mégis a nyár legforróbb botrányainak melegágya lesz. Eredeti cím: Hello, Summer Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző chick lit Florida kisváros kortárs magyar nyelvű nyár regény romantikus újságírás > I.P.C., Budapest, 2021 462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636357764 · Fordította: Hulse Alexandra letöltés https://www.mediafire.com/file/cb8hwsnj49fdwoo/Szervusz,+nyar!+-+Mary+Kay+Andrews.epub/file https://www.mediafire.com/file/xgyolmihauczwua/Szervusz,+nyar!+-+Mary+Kay+Andrews.mobi/file https://www.mediafire.com/file/xxshra92deha72p/Szervusz,+nyar!+-+Mary+Kay+Andrews.pdf/file -
  25. W. J. MAKIN — A LARE-TÓ TITKA Az első Az igazlátó c. novella volt, bár az szkennelt (és pocsék) minőségben már fent volt. Ez a (kis)regény viszont még sehol nem volt fent, én is csak a Zsoldos Endre-féle SF bibliográfiában vettem észre. 1936-ban a Pesti Hírlap Vasárnapja nevű lapban jelent meg folytatásokban. The Monster of the Loch, Pearson's Weekly Jan 20, Jan 27, Feb 3, Feb 10, Feb 17, Feb 24, Mar 3 1934 "A Lare-tó titka", Pesti Hírlap Vasárnapja Feb 16, Feb 23, Mar 1, Mar 8 1936, ford. ifj. Kertész Árpád A szöveget kissé modernizáltam (pl. mingyárt - mindjárt), a neveket visszaállítottam az angol eredetinek megfelelően, a '30-as években sajnos a könyvek szereplői sem kerülhették el a magyarosítást, így lett Jonathan Jow-ból Jow Jonatán, Peter Haytonből Hayton Péter stb... Ezeket leszámítva a szöveg változatlan. Hogy miért lett Lare-tó a magyar fordításban, azt nem tudom, de azt meghagytam, mivel a címben is így szerepel. A Loch jelentése egyébként gael nyelven tó, az eredeti cím pontos fordítása A TÓ SZÖRNYETEGE. Makin, William J. (1893-1944) Született: Bolton vagy Chorlton, Lancashire, 1893. december 29., meghalt: Chartres közelében, Franciaországban 1944. augusztus 26-án; brit újságíró és író, aki aktív szolgálatban volt az első világháború alatt, termékeny folyóirat-író az 1920-as évektől. Legutolsó Jonathan Jow-története, a regény hosszúságú "The Monster of the Loch" 1934. január 20. és 1934. március 3. közt jelent meg folytatásokban a Pearson's Weekly hetilapban, társszerzője Leslie Arliss (1901-1987). Ez egy SF, és egy plesiosaurus (lásd: Loch Ness-i szörny); szerepel benne. "The Exploits of Jonathan Jow" címmel jelent meg a Jonathan Jow-történetek gyűjteménye 1936-ban. Nem Saját munka neten találtam. letöltés https://www.mediafire.com/file/udjtug26t2szxnf/A+Lare-to+titka+-+William+J.+Makin.epub/file https://www.mediafire.com/file/rw7hvgf5fz563y7/A+Lare-to+titka+-+William+J.+Makin.mobi/file https://www.mediafire.com/file/vx8q1op815pqty3/A+Lare-to+titka+-+William+J.+Makin.pdf/file - -
×
×
  • Create New...