alibaba33
Törzstag-
Pontszám
491 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
15
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: alibaba33
-
Eric Jager-Az utolsó párbaj 1386. A százéves háború által megtépázott Franciaországot két nemes viszálya tartja lázban. Jean de Carrouges, azaz Carrouges-i János lovag nemrég tért vissza Skóciából, ahol az angolok ellen harcolt. Otthonában azonban nagyobb megpróbáltatás várja: hitvese, a fiatal Marguerite beszámol róla, hogy távollétében a lovag régi riválisa, Jacques Le Gris fegyvernök erőszakot tett rajta. Hogy bizonyítsa ellenfele bűnösségét, Carrouges-i János végül VI. Lajos királyhoz folyamodik kérvényével, miszerint Isten döntsön a két nemes ügyében – a bajvívó porondon, halálig tartó párviadalban. A Carrouges–Le Gris viszály a francia történelem egyik legtöbbet vizsgált mozzanata. Eric Jager mélyreható kutatómunkára támaszkodva mutatja be az istenítélet különös, barbár, ám mégis szabályozott középkori szokását. Az utolsó párbajban nemcsak magáról az összecsapásról, de a százéves háborúról, a középkori jogról és a nők helyzetéről is képet kapunk. A történetet Jager könyve nyomán Ridley Scott (Gladiátor, Mennyei királyság) dolgozta fel erőteljes, nagyszabású mozifilmjében. Eric Jager: The Last Duel Eredeti mű Eric Jager: The Last Duel Eredeti megjelenés éve: 2004 14. század amerikai szerző Európa férfi főszereplő férfiak filmadaptáció francia Franciaország igaz történet alapján középkor lovag lovaglás magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő történelem > GABO, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789635662425 · Fordította: Bori Erzsébet letöltés https://data.hu/get/13608256/Eric_Jager_-_Az_utolso_parbaj.mobi https://data.hu/get/13608257/Eric_Jager_-_Az_utolso_parbaj.epub https://data.hu/get/13608258/Eric_Jager_-_Az_utolso_parbaj.pdf -
-
Joy Ellis-Matt Ballard nyomozó sorozat.Joy Ellis-Óvakodj a múlttól-Joy Ellis-Öt véres szív brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény Joy Ellis-Óvakodj a múlttól (Matt Ballard nyomozó 1.) A végtelen, kihalt mezőkkel teli angol lápvidék baljóslatú, sötét hely, ahol bármikor eltévedhetünk a köd leszállta után. Ezen a kietlen vidéken szembesül a fiatal Matt Ballard nyomozó az emberi természet sötét oldalával, miután a mocsárból három meggyilkolt gyermek holtteste bukkan elő. 25 évvel később Ballard főfelügyelő már a visszavonuláson gondolkodik sikerekben gazdag karrierje után, ám a múlt közbeszól: egy ismeretlen feladó az azóta is megoldatlan gyilkosságokról küld autentikus fotókat, majd újabb gyermek holtteste kerül elő. Az igazi gyilkos tért vissza vajon, vagy beteg elméjű követőre talált? Akárki is áll az új esetek hátterében, ezúttal Matt Ballard is a célpontok egyike találja magát – elvégre egy embert többféle módon is meg lehet semmisíteni… A bűnügyi thriller mesterei közé tartozó Joy Ellis sodró lendületű regénye arra figyelmeztet, hogy múltunk a legváratlanabb pillanatokban kérhet számon minket. Joy Ellis: Beware the past Eredeti mű Joy Ellis: Beware the past brit szerző emberrablás férfi főszereplő gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás regény rejtély sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Alexandra, Pécs, 2019 416 oldal · ISBN: 9789634476504 · Fordította: Harci Andor --------------------------- Joy Ellis-Öt véres szív (Matt Ballard nyomozó 2.) Matt Ballard főfelügyelő gondolatait egyre inkább közelgő nyugdíjasévei foglalják le, azonban nyomozói karrierje legszörnyűbb bűncselekmény-sorozata újra kísérti életét. Látogatója, a gyönyörű Grace Repton Anglia egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának menyasszonya, és fontos információi vannak egy tervezett gyilkosságról. Az öt nőt megkörnyékező, majd kegyetlenül kivéreztető Jeremy Reader neve nem ismeretlen Matt számára, elvégre ő tette hűvösre. A szigorúan őrzött fegyházban raboskodó férfi állítása szerint mélyen megbánta korábbi rémtetteit, és azért küldte menyasszonyát Ballardhoz, hogy figyelmeztesse: egy lelkes követője az ő módszerével készül gyilkolni. Vajon meg lehet bízni a vezeklő sorozatgyilkosban, vagy egy újabb beteg játszmáról van szó, ahol Grace és Matt a potenciális áldozat? És mi köze lehet az állítólagos követőnek a lápvidéken talált holttestekhez, amelyekre a litván életfa szimbólumát tetoválták? Matt Ballard pályafutása utolsó esetével néz szembe, és könnyen lehet, hogy ezt nem ússza meg ép bőrrel… A legsikeresebb brit krimiírók közé tartozó JOY ELLIS egyedi hangvételű bűnügyi thrillerjei több millió példányban keltek el világszerte. Eredeti cím: Five Bloody Hearts Eredeti megjelenés éve: 2019 brit szerző krimi magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része > Alexandra, Pécs, 2021 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635820344 letöltés https://data.hu/get/13607201/Joy_Ellis_-_Matt_Ballard_nyomozo_1._-_Ovakodj_a_multtol.epub https://data.hu/get/13607202/Joy_Ellis_-_Matt_Ballard_nyomozo_1._-_Ovakodj_a_multtol_.pdf https://data.hu/get/13607203/Joy_Ellis_-_Matt_Ballard_nyomozo_1._-_Ovakodj_a_multtol.mobi https://data.hu/get/13607204/Joy_Ellis_-_Matt_Ballard_nyomozo_2._-_Ot_veres_sziv.mobi https://data.hu/get/13607206/Joy_Ellis_-_Matt_Ballard_nyomozo_2._-_Ot_veres_sziv.pdf https://data.hu/get/13607205/Joy_Ellis_-_Matt_Ballard_nyomozo_2._-_Ot_veres_sziv.epub -
-
William Hope Hodgson-Ház a határvidéken néhány noveella „A Ház a határvidéken (1908) – talán Hodgson legkiválóbb műve – egy magányosan álló, és gonosznak tartott írországi házról mesél, amelyre idegen világokból származó iszonyatos erők fókuszálnak, valamint ostrom alatt tartják az alatta elterülő mélységes, rejtett szakadékból származó szentségtelen, korcs szörnyszülöttek.” H. P. Lovecraft William Hope Hodgson: The House on the Borderland Eredeti mű William Hope Hodgson: The House on the Borderland Eredeti megjelenés éve: 1908 Tartalomjegyzék 1001 könyv listán szerepel brit szerző gótikus irodalom horror Írország klasszikus magyar nyelvű rémtörténet sci-fi weird fiction A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2021 180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156173300 · Fordította: Kiss Sándor letöltés https://data.hu/get/13607210/William_Hope_Hodgson_-_Haz_a_hatarvideken.epub https://data.hu/get/13607211/William_Hope_Hodgson_-_Haz_a_hatarvideken.mobi https://data.hu/get/13607215/William_Hope_Hodgson_-_homalyoszona.pdf https://data.hu/get/13607214/William_Hope_Hodgson_-_Haz_a_hatarvideken.pdf https://data.hu/get/13607213/hodgson_william_hope__haz_a_hatarvideken.epub https://data.hu/get/13607212/William_Hope_Hodgson_-_homalyoszona.epub https://data.hu/get/13607216/WILLIAM_HOPE_HODGSON_-_A_GONOSZ_KAPUJA.mobi https://data.hu/get/13607218/WILLIAM_HOPE_HODGSON_-_A_GONOSZ_KAPUJA.pdf https://data.hu/get/13607217/WILLIAM_HOPE_HODGSON_-_A_GONOSZ_KAPUJA.epub -
-
data Mary Ann Marlowe-Könyvízű szerelem
alibaba33 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Mary Ann Marlowe-Könyvízű szerelem Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kezdő író és könyvesbolt-tulajdonos, Maddie Hanson köszöni szépen, jól van: egykori vőlegénye fél éve hagyta faképnél az oltárnál, azóta pedig csak könyvklubja és bimbódzó irodalmi karrierje foglalkoztatja. Amikor azonban egy névtelen blogger, Ezüst Róka legújabb regényéről írt kritikájában azzal vádolja, hogy fogalma sincs a valódi szenvedélyről, Maddie úgy dönt, itt az ideje visszamerészkedni a könyvek lapjairól a valódi románc világába. És mi lehetne erre alkalmasabb terep egy könyvklubnál? Választék éppenséggel akad: egy szívdöglesztő rockzenész, egy könyvmoly professzor, egy megértő gyermekkori barát, és ha ez nem lenne elég, Ezüst Róka is flörtölő e-mailekkel bombázza. Az élet azonban egy jó regényhez hasonlóan tele van váratlan fordulatokkal, a szerelem pedig akkor talál meg minket, amikor a legkevésbé várnánk – annak a képében, akire a legkevésbé számítunk. Mary Ann Marlowe: Dating by the Book Eredeti mű Mary Ann Marlowe: Dating by the Book Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század álom Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság chick lit énelbeszélő Indiana író karrier kisváros könyvesbolt könyvkiadás kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő nyár örökbefogadás regény rejtély romantikus zene zenész A következő kiadói sorozatban jelent meg: Piros pipacs könyvek Pioneer Books > Pioneer Books, 2021 320 oldal · ISBN: 9786156187475 · Fordította: Kiss Viktória letöltés https://data.hu/get/13607258/Mary_Ann_Marlowe_-_Konyvizu_szerelem.mobi https://data.hu/get/13607259/Mary_Ann_Marlowe_-_Konyvizu_szerelem.pdf https://data.hu/get/13607260/Mary_Ann_Marlowe_-_Konyvizu_szerelem.epub - -
Barbara O'Neal-Amikor még hittünk a sellőkben A testvére tizenöt éve halott… ám egy nap feltűnik a tévéhíradóban. Josie Bianci évekkel korábban, egy vonaton elkövetett terrortámadás következtében életét vesztette. Örökre elment. Legalábbis a testvére, Kit, a Santa Cruz-i traumatológus ebben a hitben él. Ám néhány szívfacsaró pillanat elég, hogy a feje tetejére állítsa Kit világát. Egy aucklandi szórakozóhely tűzesetéről beszámoló riportban felbukkan egy nő a füstben, a romok között botorkálva. Hihetetlenül – és összetéveszthetetlenül – hasonlít Josie-ra. Kitet elárasztják az érzelmei, úrrá lesz rajta a gyász, a veszteség és a harag, de ezeket most talán feloldhatja, ha megtalálja a hamis életet élő testvérét. Új-Zélandra érkezve Kit egyben a múltjába is utazást tesz: felidézi a régi napokat Josie-val a parton és azt a kallódó tinédzser fiút, aki a családjuk része lett. És a traumát, amely egész életükben kísértette a testvéreket. A két nővér csak úgy találhat ismét egymásra, ha felfedik a régen eltemetett titkokat, és szembenéznek a keserű igazsággal, amely túl sokáig tartotta őket távol egymástól. Ám ahhoz, hogy újra felépítsék a kapcsolatukat, talán mindent el kell veszíteniük. Éld át megható történetüket! Barbara O'Neal: When We Believed in Mermaids Eredeti mű Barbara O'Neal: When We Believed in Mermaids Eredeti megjelenés éve: 2019 abortusz alkoholizmus Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző anyaság apaság baleset chick lit drog énelbeszélő fizikai bántalmazás függőség gyász Kalifornia katasztrófa kortárs magyar nyelvű nemi erőszak női főszereplő nők nyomozás öngyilkosság önsegítő orvos regény romantikus sport szülői szerep tenger testvérek Új-Zéland utazás váltott szemszög vízi sportok zene zenész A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 424 oldal · ISBN: 9789635618873 · Fordította: Miks-Rédai Viktória letöltés https://data.hu/get/13607198/Barbara_ONeal_-_Amikor_meg_hittunk_a_sellokben.epub https://data.hu/get/13607199/Barbara_ONeal_-_Amikor_meg_hittunk_a_sellokben.mobi https://data.hu/get/13607200/Barbara_ONeal_-_Amikor_meg_hittunk_a_sellokben.pdf -
-
A bűnös nővér-A lápkirály lánya-Karen Dionne-könyvei Karen Dionne-A bűnös nővér Tizenöt hosszú éven át el volt zárva a társadalomtól – önkéntes száműzetésben egy elmegyógyintézetben –, büntetésként azért a borzalmas bűnért, amit gyermekként elkövetett. De mi van akkor, ha ez mind hazugság? Rachel Cunningham másfél évtizeddel ezelőtt egy pszichiátriai intézetbe záratta saját magát, ahol egyre csak az emlékezetében tátongó lyukak kínozták, és a bizonyosság, hogy ő a felelős a szülei haláláért. Ám amikor új részletek tárulnak fel előtte a gyilkosságokkal kapcsolatban, Rachel válaszok után kutatva visszatér arra a helyre, ahol egykor biztonságban érezte magát: a michigani Felső-félsziget erdeinek legmélyén megbújó hatalmas családi vadászházba. Ahogy Rachel lassanként elkezdi kideríteni, mi történt a szülei meggyilkolásának napján, rájön – épp úgy, ahogy anyja is tette egykor –, hogy az otthon nem csak a szeretet, de a leírhatatlan gonoszság színhelye is lehet, és a kötelék, ami a saját nővéréhez fűzi, a legmérgezőbb mind közül. Karen Dionne új, hitchcocki hangulatú thrillere egy fiatal nő harcát mutatja be a démonaival, és egyben vérfagyasztó tanulmány a pszichopátiáról. Karen Dionne: The Wicked Sister Eredeti mű Karen Dionne: The Wicked Sister Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század állat amerikai szerző biológia család elmegyógyintézet erdő erőszak gyász gyilkosság halál krimi magyar nyelvű medve Michigan pszichés betegség pszicho-thriller pszichopatológia regény tél természet testvérek thriller > Agave Könyvek, Budapest, 2021 240 oldal · ISBN: 9789634198451 · Fordította: Kéri Andrea ------------ Karen Dionne-A lápkirály lánya Helena Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát. Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása. Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával. Karen Dionne: The Marsh King's Daughter Eredeti mű Karen Dionne: The Marsh King's Daughter Eredeti megjelenés éve: 2017 21. század amerikai szerző börtön erőszak gyilkosság krimi magyar nyelvű Michigan pszicho-thriller regény szökés természet thriller > Agave Könyvek, Budapest, 2017 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193746 · Fordította: Ballai Mária letöltés https://data.hu/get/13599787/Karen_Dionne_-_A_bunos_nover.mobi https://data.hu/get/13599788/Karen_Dionne_-_A_bunos_nover.epub https://data.hu/get/13599789/Karen_Dionne_-_A_lapkiraly_lanya.mobi https://data.hu/get/13599790/Karen_Dionne_-_A_lapkiraly_lanya.epub https://data.hu/get/13599791/Karen_Dionne_-_A_bunos_nover.pdf https://data.hu/get/13599792/Karen_Dionne_-_A__lapkiraly_lanya.pdf -
-
Colleen Hoover-Verity Magával ragadó és megdöbbentő. Egyszerűen nem lehet letenni. Claire Contreras New York Times bestseller szerző. Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit. Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét. Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait. Egy egyedülálló romantikus thriller a New York Times bestseller szerző Colleen Hoover tollából. Colleen Hoover: Verity (angol) Eredeti mű Colleen Hoover: Verity (angol) 93% Eredeti megjelenés éve: 2018 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző autó baleset család családon belüli erőszak énelbeszélő erotikus férfi főszereplő gyász gyermekbántalmazás gyilkosság halál házasság ikrek író kortárs magyar nyelvű New York női főszereplő nyomozás párkapcsolat pszichés betegség regény rejtély romantikus szülői szerep testvérek thriller váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2023 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633737415 · Fordította: Barthó Eszter letöltés https://data.hu/get/13599220/Colleen_Hoover_-_Verity.epub https://data.hu/get/13599221/Colleen_Hoover_-_Verity.mobi https://data.hu/get/13599222/Colleen_Hoover_-_Verity.pdf -
-
data Jaime Jo Wright-A Foster-dombi ház
alibaba33 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Jaime Jo Wright-A Foster-dombi ház KAINE PRESCOTT SZÁMÁRA NEM ISMERETLEN A HALÁL. Amikor a férje két éve meghalt, könyörgése, hogy tovább nyomozzanak a gyanús eset miatt, süket fülekre talált. Kétségbeesésében, egy új élet reményében, Kaine látatlanban megvesz egy öreg házat Wisconsinban, nagyapja szülővárosában. De elég csak egy pillantást vetnie a kísérteties, elhagyatott épületre, hogy megkérdőjelezze átgondolatlan döntését. És amikor a ház sötét múltja egy bosszú ígéretével visszatér, Kaine-nek szembesülnie kell a rémisztő felismeréssel, hogy nincs hova menekülnie. Egy évszázaddal korábban, a Foster-dombi ház csak fájdalmas emlékeket tartogat Ivy Thorpe számára. Amikor egy ismeretlen, halott nőre bukkannak a birtokon, Ivyt hatalmába keríti az érzés, hogy ki kell derítenie a kilétét. Kutatása veszélyes vizekre vezeti, fájdalmas emlékeket éleszt fel benne, és arra kényszeríti, hogy újra kapcsolatba kerüljön a férfival, aki összetörte a szívét. Fel tudja göngyölíteni a rejtélyt, és új reményre tud… (tovább) Jaime Jo Wright: The House on Foster Hill Eredeti mű Jaime Jo Wright: The House on Foster Hill Eredeti megjelenés éve: 2017 19. század 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző gótikus irodalom gyilkosság hit kortárs krimi magyar nyelvű misztikus női főszereplő pszicho-thriller regény romantikus thriller történelmi fikció vallás Wisconsin zaklatás zene A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 416 oldal · ISBN: 9789633995266 · Fordította: Boros Csilla Andrea letöltés https://data.hu/get/13599552/Jaime_Jo_Wright_-_A_Foster-dombi_haz.epub https://data.hu/get/13599553/Jaime_Jo_Wright_-_A_Foster-dombi_haz.mobi https://data.hu/get/13599554/Jaime_Jo_Wright_-_A_Foster-dombi_haz.pdf - -
Kékvérűek sorozat-Claire Contreras-Vágyaim ura-Álmaim hercege Claire Contreras-Vágyaim ura (Kékvérűek 1.) Minden eszközzel óvtak tőle, mégis a karjában végeztem Aki járt már Marbellában, biztosan hallott a tivornyáiról híres Elias hercegről. Minden nyáron megjelent a biztonságiakkal és a barátaival, aztán kibérelte a családom néhány part menti nyaralóját. A szüleim minden nyáron elküldtek. Először mindenféle táborokba, később bentlakásos iskolába mentem. Bármit megtettek, hogy távol tartsanak ettől a társaságtól. De a tiltott gyümölcs édességével semmi sem vetekedhet… Évekig nem jártam otthon. Amikor a nyári szünetben végre hazautazom, elsőre nem sok változást tapasztalok. Elias herceg ugyan visszatért, de csak a testőrséget hozta magával, a barátait nem. Kezdetben úgy tűnt, mintha ott sem lenne. Szigorú utasítást kapok, hogy ne beszéljek vele, és még csak rá se nézzek, de a herceg jócskán megnehezíti a dolgom. Ráadásul van egy rendezetlen ügyünk. A New York Times bestsellerszerző, Claire Contreras egy olyan Franciaországba repíti az olvasót, ahol a nagy dinasztiák nem szűntek meg uralkodni, sarjaik pedig hatalmasnak és ellenállhatatlannak születnek. Az írónő egy pikáns, szenvedélyes királyi románccal jelentkezik, amelyben a francia trónörökös téged is térdre kényszerít. Claire Contreras: The Sinful King Eredeti mű Claire Contreras: The Sinful King Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század amerikai szerző arisztokrácia család énelbeszélő erotikus esküvő férfi főszereplő Franciaország hagyomány herceg király királyné kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része szegénység testvérek uralkodó váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 302 oldal · ISBN: 9789635703029 · Fordította: Goitein Zsófia --- Claire Contreras-Álmaim hercege (Kékvérűek 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ha egy playboyt akarsz jó útra téríteni, lehet, hogy végül te leszel a játékszere Az volt a feladatom, hogy helyreállítsam a hírnevét, és feleséget találjak neki. Azt hittem, könnyű lesz, de Aramis herceggel kapcsolatban semmi nem az. Már majdnem feladtam, amikor előrukkolt a megoldással: úgy teszünk, mintha én lennék a barátnője. Ha Aramis valamit a fejébe vesz, teljesen felesleges vitatkozni. Elfogadom az ajánlatát, de határt szabok. Csakhogy Aramis folyton feszegeti őket. Mielőtt bármelyikünkben tudatosulna a változás, hirtelen elmosódnak a határok. Már nem tudom, mi a valóság és mi az, amit csak megjátszunk. Az egy dolog, hogy a munkám forog kockán – nagyobb baj, hogy a szívem is. A New York Times bestsellerszerző, Claire Contreras egy olyan Franciaországba repíti az olvasót, ahol a nagy dinasztiák nem szűntek meg uralkodni, sarjaik pedig hatalmasnak és ellenállhatatlannak születnek. A Kékvérűek második kötetében egy elbűvölően arcátlan herceg teszi próbára az erkölcsöket. Claire Contreras: The Wicked Prince Eredeti mű Claire Contreras: The Wicked Prince Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század álkapcsolat amerikai szerző apaság arisztokrácia baleset család erotikus esküvő férfi főszereplő Franciaország herceg hercegnő karácsony kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része tél terhesség testvérek váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 256 oldal · ISBN: 9789635703005 > Álomgyár, Budapest, 2022 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635702992 letöltés https://data.hu/get/13599228/Claire_Contreras_-_Kekveruek_1._-_Vagyaim_ura.mobi https://data.hu/get/13599229/Claire_Contreras_-_Kekveruek_1._-_Vagyaim_ura.epub https://data.hu/get/13599231/Claire_Contreras_-_Kekveruek_2__-_Almaim_hercege.pdf https://data.hu/get/13599230/Claire_Contreras_-_Kekveruek_1._-_Vagyaim_ura.pdf https://data.hu/get/13599233/Claire_Contreras_-_Kekveruek_2__-_Almaim_hercege.epub https://data.hu/get/13599232/Claire_Contreras_-_Kekveruek_2__-_Almaim_hercege.mobi -
-
Ellin Carsta-A távoli remény (A Hansen család története 1.) Hamburg, 1888. Amikor a családfő, Peter Hansen távozik az élők sorából, hatalmas feladatot hagy hátra fiai, Robert, Karl és Georg számára. Meg kell menteniük a nagy múltú, ám eladósodott kávékereskedést, hogy megőrizzék a Hansen család jó hírnevét. A három fivér úgy dönt, kihasználja az adódó alkalmat, és kakaóföldet vásárol Afrikában. De ami egyesek számára fantasztikus kalandnak ígérkezik, az a család többi tagjának igazi rémálom. Robert feleségével és gyermekeivel útnak indul Kamerun felé, Georg házassága válságba kerül, Karl pedig rájön, hogy valójában nem azt az életet éli, amit szeretne. Luise, Robert kisebbik lánya nővérével és édesanyjával ellentétben lenyűgözően izgalmasnak találja az ültetvényt. Itt ismerkedik meg Hamzával, az egyik munkás fiával. Vajon egy fiatal nő, aki nem törődik a társadalmi konvenciókkal, akit nem érdekelnek az etnikai különbségek, élhet-e a mindent elsöprő igaz szerelemnek, távol az otthonától, távol azoktól, akik közé tartoznia kellene? Ellin Carsta nagy sikerű családregény-sorozatának első részében egy különös dinasztia fordulatos sorsával ismerkedhet meg az olvasó, és bepillanthat a 19. század végi Afrika misztikus világába. Eredeti cím: Die ferne Hoffnung Eredeti megjelenés éve: 2018 19. század Afrika Bécs családregény kávékultúra kereskedelem LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű német szerző Németország regény romantikus sorozat része történelmi romantikus > Central Könyvek, 2021 456 oldal · ISBN: 9789633248348 · Fordította: Kalapos Éva Veronika ----------------------- Ellin Carsta-Új idők (A Hansen család története 2.) Hamburg, 1893. A viharos évek után a Hansen család anyagi helyzete végre stabillá vált. Újra hatalommal, hírnévvel és befolyással bírnak, ami mindenekelőtt az afrikai kakaóültetvény gazdag termésének köszönhető. Luise talpraesett, önálló ifjú hölggyé serdült, és minden erejével és figyelmével a családi vállalkozást segíti. De egyszer csak döntenie kell: vagy férjhez megy, vagy az egyetemről eltanácsolt, léha unokatestvére irányítja tovább a céget. A lány szíve azonban még mindig Kamerunért, illetve egykori szerelméért, Hamzáért dobog. Mindeközben édesanyja, Elisabeth – akit a család házasságtörés miatt kitagadott – úgy dönt, lerombol mindent, amit egykor a Hansenek felépítettek, és bosszút áll volt férjén, sőt ha kell, a saját gyermekein is. Vajon sikerül véghez vinnie alattomos tervét? Ellin Carsta nagy sikerű családregény-sorozatának második részében arra keresi a választ, hogy mit kell megtennie és miről kell lemondania egy fiatal nőnek a 19. század végén ahhoz, hogy a világ értékelje a tehetségét. 19. század Afrika magyar nyelvű német szerző Németország regény sorozat része > Central Könyvek, Budapest, 2022 400 oldal · ISBN: 9789633249499 · Fordította: Kalapos Éva Veronika letöltés https://data.hu/get/13596061/Ellin_Carsta_-_A_tavoli_remeny.mobi https://data.hu/get/13596062/Ellin_Carsta_-_A_tavoli_remeny.epub https://data.hu/get/13596063/Ellin_Carsta_-_A_tavoli_remeny.pdf https://data.hu/get/13596064/Ellin_Carsta_-_Uj_idok.pdf https://data.hu/get/13596065/Ellin_Carsta_-_Uj_idok.epub https://data.hu/get/13596066/Ellin_Carsta_-_Uj_idok.mobi -
-
Damaris Kofmehl-Tony Brown sorozat-Tony Brown-Halálos bűn 1. Damaris Kofmehl: Tony Brown 2. Damaris Kofmehl: Halálos bűn Damaris Kofmehl-Tony Brown (Tony Brown 1.) Tony egy észak-karolinai börtönben látta meg a napvilágot, hat hónappal azután, hogy lopás miatt elítélt anyját megerőszakolta egy börtönőr. Örökbefogadó szülőkhöz kerül, ahonnan azonban a rendszeres bántalmazások miatt a gyámhatóság kiemeli és árvaházban helyezi el. “Úgy tűnt, hogy árvaként még nem éri el az ember a társadalom legalsó fokát, hanem van egy még alacsonyabb szint is, amit csak az olyan gyerekek ismernek, mint én, akinek nem az az egyetlen bűne, hogy nincsenek szülei, de még azt a gaztettet is elköveti, hogy túl sötét bőrszínnel születik.” Gyermekkorát csillapítatlan szeretetéhsége és az abúzus különböző formái kísérik. Tizennyolc évesen utcára kerül, drogdílerként a rendőrség elől bujkál, míg végül már csak egyetlen kiutat lát nyomorából: az öngyilkosságot. Élete ekkor azonban drámai fordulóponthoz érkezik… … ami olyan mértékű változást hozott, hogy egészen 2017-ben bekövetkezett haláláig Damaris Kofmehl svájci írónő férje lehetett. életrajz igaz történet alapján kortárs magyar nyelvű sorozat része svájci szerző > Fátyol, Budapest, 2022 254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150120348 · Fordította: Behrmann Mariann ---------- Damaris Kofmehl-Halálos bűn (Tony Brown 2.) Mi van akkor, ha a szíved gyorsabban ver, mint ahogy futni tudsz? FBI-helikopterek csattogó zaja a fejed fölött, rendőrkutyák ugatása a hátad mögött. Tovább kell rohannod, nem engedheted meg, hogy elkapjanak. A mögötted lévő utat gyilkosság, drog és árulás borítja. Futnod kell, ahogy a lábad bírja, míg nem késő. Karriered, dicsőséged, vagyonod és egész életed ezer apró szilánkra tört szét, melyeket nem tudsz már összeszedni. Meg kell tudnod, mi az igazság, de mielőtt bármit tehetnél, már fölötted vannak. Egy kipárnázott szobában asztalhoz szíjaznak. Lehet, hogy a bolondok házába kerültél? Lesz majd egy tárgyalás, amelyen a sorsodról döntenek. A rendőrség és a múltadból felsorakozó emberek mind készen állnak arra, hogy ellened valljanak. Mindenki állítja, hogy tudja, mi történt, csak az a baj, hogy te magad nem emlékszel semmire. kortárs magyar nyelvű sorozat része svájci szerző > Fátyol, Budapest, 2022 254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150120676 · Fordította: Behrmann Mariann letöltés https://data.hu/get/13598402/Damaris_Kofmehl_-_Tony__Brown_Tony_Brown_1._.pdf https://data.hu/get/13598403/Damaris_Kofmehl_-_Tony_Brown.mobi https://data.hu/get/13598405/Damaris_Kofmehl_-_Halalos_bun.epub https://data.hu/get/13598404/Damaris_Kofmehl_-_Halalos_bun.mobi https://data.hu/get/13598406/Damaris_Kofmehl_-_Halalos__bun_Tony_Brown_2._.pdf https://data.hu/get/13598401/Damaris_Kofmehl_-_Tony_Brown.epub --
-
Grisa trilógia sorozat.Leigh Bardugo-Árnyék és csont-Ostrom és vihar-Pusztulás és felemelkedés Leigh Bardugo-Shadow and Bone – Árnyék és csont (Grisa trilógia 1.) (Grisaverzum) Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából… Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt. Leigh Bardugo: Shadow and Bone Eredeti mű Leigh Bardugo: Shadow and Bone 82% Eredeti megjelenés éve: 2012 Kiadói ajánlás: 14 éves kortól · Tagok ajánlása: 15 éves kortól amerikai szerző árva barátság cár démon énelbeszélő erdő fantasy filmadaptáció flintlock fantasy hadsereg harcosok high fantasy ifjúsági izraeli szerző kaland kamasz főszereplő katonaság kortárs lovag mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része tél tenger tévésorozat-adaptáció varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635616770 · Fordította: Varga Csaba Béla --------- Leigh Bardugo-Siege and Storm – Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.) (Grisaverzum) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A sötétség nem hal meg soha. Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát. Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban. „Amikor az Éhezők viadala, a Harry Potter, a Twilight, a Gyűrűk ura és a Trónok harca találkozik! Varázslatos epikus fantasy, nem gyerekeknek.” – Sylist Magazine „Az Ostrom és vihar igazi gyöngyszem. Leigh Bardugo Grisa-trilógiájának második darabja telis-teli van kalanddal és varázslattal – szerintem talán még jobb is, mint az Árnyék és csont.” – Wendy Darling Leigh Bardugo: Siege and Storm Eredeti mű Leigh Bardugo: Siege and Storm 81% Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 15 éves kortól akció amerikai szerző árva barátság démon énelbeszélő fantasy filmadaptáció flintlock fantasy hajó harcosok herceg high fantasy ifjúsági ikrek izraeli szerző kaland kalóz kamasz főszereplő katonaság kortárs ló mágia magyar nyelvű misztikus női főszereplő regény romantikus sárkány sorozat része szökés tenger uralkodó utazás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639492806 · Fordította: Sziklai István --- Leigh Bardugo-Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés (Grisa trilógia 3.) (Grisaverzum) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Katona. Idéző. Szent. Az ország sora egy megtört idézőn, egy kegyvesztett nyomkeresőn és egy egykori nagy mágikus sereg szétvert maradványain múlik. Az Éjúr árnytrónján ülve uralkodik, míg a meggyengült és sebesült Alina Sztarkov igyekszik felépülni, az őt szentként imádó Apparátus kétes védelme alatt. Minden reményét egy rég eltűnt ősi lény mágiájába veti, és abba az esélybe, hogy egy bizonyos törvényen kívüli herceg még életben van. Ahogy a szövetségesei és az ellenségei a háborúba sodródnak, egyedül Alina áll az ország és világ örök rabságával fenyegető, áradó sötétség között. Hogy megnyerje ezt a harcot, meg kell szereznie egy legendás lény hatalmát – ám a tűzmadár utáni hajsza váratlan fordulatot tartogat. Kövesd végig sorsa minden fordulatát! Leigh Bardugo: Ruin and Rising Eredeti mű Leigh Bardugo: Ruin and Rising 82% Eredeti megjelenés éve: 2014 Tagok ajánlása: 14 éves kortól amerikai szerző árva barátság cár énelbeszélő fantasy filmadaptáció flintlock fantasy gyász gyilkosság háború high fantasy ifjúsági izraeli szerző kaland kortárs LMBTQ mellékszereplő macska mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része uralkodó A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634577775 · Fordította: Sziklai István letöltés https://data.hu/get/13598125/Leigh_Bardugo_-_Pusztulas_es_felemelkedes.epub https://data.hu/get/13598127/Leigh_Bardugo_-_Pusztulas_es_felemelkedes.mobi https://data.hu/get/13598126/Leigh_Bardugo_-_Ostrom_es_vihar.mobi https://data.hu/get/13598128/Leigh_Bardugo_-_Ostrom_es_vihar.pdf https://data.hu/get/13598129/Leigh_Bardugo_-_Pusztulas_es_felemelkedes.pdf https://data.hu/get/13598131/Leigh_Bardugo_-_Ostrom_es_vihar.epub https://data.hu/get/13598130/Leigh_Bardugo_-_Arnyek_es_csont.pdf https://data.hu/get/13598135/Leigh_Bardugo_-_Arnyek_es_csont.epub https://data.hu/get/13598136/Leigh_Bardugo_-_Arnyek_es_csont.mobi -
-
Hat varjú sorozat - Leigh Bardugo – Hat varjú – Bűnös birodalom Leigh Bardugo-Six of Crows – Hat varjú (Hat varjú 1.) (Grisaverzum) Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást… Egy bosszúszomjas elítélt. Egy szerencsejáték-függő mesterlövész. Egy különleges múltú szökevény. Egy Kísértet néven ismert kém. Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő. Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul. Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást. Leigh Bardugo: Six of Crows Eredeti mű Leigh Bardugo: Six of Crows 92% Eredeti megjelenés éve: 2015 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól akció amerikai szerző antihős barátság börtön bűnözés drog erőszak fantasy férfi főszereplő flintlock fantasy függőség gyász hajózás halál high fantasy hit ifjúsági izraeli szerző kaland kamasz főszereplő kísérlet kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű misztikus női főszereplő regény sorozat része szökés tél tenger testvérek tévésorozat-adaptáció tolvaj urban fantasy utazás vallás váltott nézőpont A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző · Sötét örvény Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 568 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634573951 · Fordította: Felföldi Edit -- Leigh Bardugo-Crooked Kingdom – Bűnös birodalom (Hat varjú 2.) (Grisaverzum) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát. Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát. Merülj el a világában! Leigh Bardugo: Crooked Kingdom Eredeti mű Leigh Bardugo: Crooked Kingdom 95% Eredeti megjelenés éve: 2016 Kiadói ajánlás: 16 éves kortól · Tagok ajánlása: 14 éves kortól akció amerikai szerző antihős barátság betegség bűnözés drog fantasy férfi főszereplő filmadaptáció flintlock fantasy függőség gótikus irodalom gyász halál high fantasy spamelo ifjúsági izraeli szerző kaland kalandregény kamasz főszereplő kortárs LMBTQ mellékszereplő mágia magyar nyelvű misztikus női főszereplő nyomozás regény romantikus sorozat része szökés tévésorozat-adaptáció tolvaj váltott nézőpont zene A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző · Sötét örvény Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 688 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634576877 · Fordította: Robin Edina letöltés https://data.hu/get/13597188/Leigh_Bardugo_-_Bunos_birodalom.pdf https://data.hu/get/13597187/Leigh_Bardugo_-_Bunos_birodalom.epub https://data.hu/get/13597186/Leigh_Bardugo_-_Bunos_birodalom.mobi https://data.hu/get/13597201/Leigh_Bardugo_-_Hat_varju.epub https://data.hu/get/13597204/Leigh_Bardugo_-_Hat_varju.pdf https://data.hu/get/13597203/Leigh_Bardugo_-_Hat_varju.mobi -
-
Laurie R. King-A méhészinas (Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz 1.) Sussex, 1915 Sherlock Holmes távol London zajától, visszavonultan él vidéki birtokán, és a méheket tanulmányozza, amikor egy fiatal lány a szó szoros értelmében belebotlik a dombvidéken. A tizenöt éves, nyúlánk, kissé szemtelen, tudálékos és nemrégiben elárvult Mary Russell éles esze még Sherlock Holmest is elbűvöli. Ez a nagyon modern, huszadik századi lány nemcsak tanul a viktoriánus detektívtől, de tehetséges védence és méltó társa is lesz. Első közös megbízatásukként hamarosan Walesbe hívják őket, hogy segítsenek a Scotland Yardnak megtalálni egy amerikai szenátor elrabolt kislányát. A nemzetközi jelentőségű ügy mélyen kötődik Holmes múltjához. Ebben a nagyszerű eszmefuttatásokkal, álcákkal és vészhelyzetekkel teli regényben időutazást teszünk: megtudjuk, hogyan indult a zseniális detektív és Mary Russell figyelemre méltó munka- és párkapcsolata az első világháború árnyékában. Laurie R. King: The Beekeeper's Apprentice Eredeti mű Laurie R. King: The Beekeeper's Apprentice Eredeti megjelenés éve: 1994 20. század amerikai szerző bűnüldözés krimi magyar nyelvű regény sorozat része > Kossuth, Budapest, 2022 328 oldal · ISBN: 9789635447824 · Fordította: Gálvölgyi Judit - Laurie R. King-Kísértetkastély a Kárpátokban (Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz 17.) Egy királyné, egy kastély és egy kortalan fenyegetés – ezekről szól Sherlock Holmes és Mary Russell vérfagyasztó, új kalandja. A királyné: a romániai Mária, a brit Viktória királynő és II. Sándor orosz cár kétszeresen is királyi vérből származó unokája. Híres szépség, aki tizenhét évesen feleségül ment Románia ifjú trónörököséhez, és a párizsi békekonferencián elérte, hogy visszaadják új hazája régen elveszett tartományait, hogy aztán az elmaradott országból komoly hatalom váljon. A kastély: Bran tekintélyes, cifra várkastélya magas sziklákon, Románia és a nemrégiben visszanyert Erdély határán. A várat a népe ajándékozta Mária királynénak, aki úgy szereti, mint a gyermekeit. A fenyegetés… nos, az kevésbé világos. Sötét alakok, sejtelmes pletykák, lányos félelmek, de talán csak balesetek. Csakhogy ez egy hosszú emlékezettel és rejtett zugokkal rendelkező ország, Karóbahúzó Vlad hazája, ahol a temetőkből előkúsznak a halottak. Amikor Mária királyné hívatja őket, Mary Russell és Sherlock Holmes először kétkednek és vonakodnak. Csakhogy egy fiatal lányról és egy királynéról van szó. Bizonyára nem kerül sok idejükbe, hogy fényt derítsenek a valószínűtlen esetekre, amelyek hátterében valószínűleg strigák állnak. Azaz, ahogy nyugaton ismerik őket… vámpírok. Eredeti cím: Castle Shade amerikai szerző magyar nyelvű nyomozás regény Románia sorozat része vámpír > Kossuth, Budapest, 2021 264 oldal · ISBN: 9789635445981 letöltés https://data.hu/get/13597107/Laurie_R_King_-_Kisertetkastely_a_Karpatokban.mobi https://data.hu/get/13597106/Laurie_R_King_-_Kisertetkastely_a_Karpatokban.pdf https://data.hu/get/13597108/Laurie_R_King_-_Kisertetkastely_a_Karpatokban.epub https://data.hu/get/13597109/Laurie_R._King_-_Sherlock_Holmes_es_Mary_Russel_nyomoz_1._-_A_meheszinas.mobi https://data.hu/get/13597110/Laurie_R._King_-_Sherlock_Holmes_es_Mary_Russel_nyomoz_1._-_A_meheszinas.epub https://data.hu/get/13597111/Laurie_R._King_-_Sherlock_Holmes_es_Mary_Russel_nyomoz_1._-_A_meheszinas.pdf -
-
Victoria Green-Valter és Vivien sorozat.I.II.III. Victoria Green-Valter és Vivien I. (Valter és Vivien 1.) A tizenöt éves Vivien beleszeret Valterba, az új szomszéd fiúba, aki gyönyörű szemével, verseivel és szavaival hódítja meg a lányt. Édesanyja, amint megtudja, hogy lánya kivel találkozik, eltiltja tőle. Vivien semmit sem ért, addig a percig, amíg meg nem tudja a szörnyű igazságot. „– Miért nem barátkozhatok Valterrel? – Aki bókol, és rózsát ad, az nem barátkozni akar – jegyezte meg szúrósan. Én lesütöttem a szememet. Anyám tovább folytatta, nyugodtabb hangon. – Azért Vivi, mert a fiú nem hozzád való. Valter egészen máshogy látja a világot, mint mi! Ebből egy kukkot sem értettem. Ennek így nem volt értelme. Nincs is egyforma ember a világon. Mindenki egy picit más, de ettől még nem rossz. Anyám biztosan látta az arcomon, hogy nem győzött meg, ezért folytatta. – Hogy fogalmazzak neked… – sóhajtott. Kezdett egy kicsit megrémíteni. Valamit elhallgat előlem…” Izgalmas, lebilincselő, megrázó, szerelmi történet! „Mikor a szőke hercegemről ábrándoztam, nem pont egy problémás gyermekkorral megáldott bűnözőt képzeltem el.” erotikus gyilkosság kortárs krimi lélektani magyar nyelvű magyar szerző öngyilkosság regény romantikus sorozat része > NewLine, Bakháza, 2021 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156309402 letöltés https://data.hu/get/13589061/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien.epub https://data.hu/get/13589062/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien.mobi https://data.hu/get/13589063/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien.pdf - Victoria Green Valter és Vivien II. (Valter és Vivien 2.) Valter és Vivien története boldog véget ért. Az igazság győzött, a rossz megkapta méltó büntetését. Az igazi küzdelem mégis csak most kezdődik… Vivien átgondolatlan döntése nem maradt következmények nélkül: Valter elveszítette a lányba vetett bizalmát. Vivien feladata, hogy helyrehozza mindazt, amit tönkretett. A sérelmeken nem egyszerű túllépni, úgy tenni, mintha meg sem történtek volna. Míg Valter a belső démonjaival küzd, megjelenik a valódi ellenség, és az életük lesz a tét. Vajon meddig képesek elmenni az igaz szerelemért? És a túlélésért? Miként építhető újra egy porba tiport szerelem? Küzdj, és megérint a fény. erotikus magyar nyelvű magyar szerző romantikus sorozat része > NewLine, Bakháza, 2021 puhatáblás · ISBN: 9786156309433 letöltés https://data.hu/get/13589033/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien_2.mobi https://data.hu/get/13589034/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien_2.epub https://data.hu/get/13589035/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien_2.pdf - Victoria Green Valter és Vivien III. (Valter és Vivien 3.) Valter és Vivien szerelme eddig minden akadályt legyőzött. Kimondták a boldogító igent, de vajon tényleg gondtalanul élhetnek, amíg meg nem halnak? Valter és Vivien közös élete folytonos harc volt a boldogságért. A köztük lévő kapocs mégsem gyengült meg, sőt erősebb lett, mint valaha. Az újabb küzdelmek azonban alapjaiban rengetik meg szerelmüket. Valterről megdöbbentő titkok derülnek ki, egy családi tragédiát követően pedig életük már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. Valter sötét érzelmei felülkerekednek, és enged a démonjainak… Vivien elveszíti a hitét, és már nem biztos benne, hogy képes megmenteni Valtert… Vajon megéri mindent feláldozni a békéért? felnőtt tartalom magyar nyelvű magyar szerző romantikus sorozat része > NewLine, Bakháza, 2020 434 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155956683 letöltés https://data.hu/get/13589041/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien_3.epub https://data.hu/get/13589043/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien_3.pdf https://data.hu/get/13589044/Victoria_Green_-_Valter_es_Vivien_3.mobi -
-
Chuck Palahniuk könyvek.-Altató-Cigányút-Halálraítélt-Harcosok klubja-Fulladás-Altató Chuck Palahniuk-Altató Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Chuck Palahniuk ezúttal az információs kor poklába kalauzolja olvasóit. A horror és a fantasy elemeit vegyítő groteszk road-regény minden ízében igazi Palahniuk-mű: sokkoló, megbotránkoztató, elgondolkodtató. Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat. A díszes társaság egyre hajmeresztőbb kalandokba keveredik, ahogy keresztül-kasul száguldozik Amerikán. Vajon sikerül-e megmenteniük a világot? Vagy éppen ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre? A Harcosok klubja, a Cigányút és a Láthatatlan szörnyek írója a Cartaphilus Kiadó életműsorozatának legújabb darabjában egy olyan világba kalauzolja olvasóit, ahol a szavakkal ölni lehet. Ismerősnek tűnik a hely? Chuck Palahniuk: Lullaby Eredeti mű Chuck Palahniuk: Lullaby 76% Eredeti megjelenés éve: 2002 21. század amerikai szerző fogyasztói társadalom horror kortárs magyar nyelvű regény > Cartaphilus, Budapest, 2010 272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632661599 · Fordította: Totth Benedek -- Chuck Palahniuk-Cigányút A szerző negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe, a Harcosok klubja anarchisztikus lázadója helyett azonban az oldalakon ezúttal egy passzív-agresszív szenvedélybeteg szenvedéstörténete pereg. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét. Reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére megöli magát, hogy fedezni tudja a kórházi költségeket: éttermi vacsorák alatt szándékosan félrenyeli ételét, hogy a megmentésére sietők a későbbiekben elkötelezett pártfogókként támogassák. Fulladás címmel is megjelent. Chuck Palahniuk: Choke Eredeti mű Chuck Palahniuk: Choke 78% Eredeti megjelenés éve: 2001 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző antihős felnőtt tartalom filmadaptáció függőség kortárs magyar nyelvű regény szexuális perverzió > Cartaphilus, Budapest, 2007 308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637448782 · Fordította: Varró Attila --- Chuck Palahniuk-Halálraítélt (Kárhozott 2.) Chuck Palahniuk 1962-es születésű amerikai író, újságíró, factoid-gyáros és az anarcho-dadaista Cacophony Society portlandi csoportjának tagja. Az 1996-ban megjelent Harcosok klubja óta 12 regénye jelent meg, ebből hivatalosan csupán egy jelenti korábbi műve remixét (Láthatatlan szörnyek, 2012), bírálói szerint azonban valamennyi. Novelláit, esszéit és sztárinterjúit többnyire rangos férfimagazinok közlik, mint a GQ, a Playboy vagy a Gear, a róla szóló akadémiai tanulmányok pedig immár vaskos köteteket töltenének meg. Ezidáig két regényét (Harcosok klubja, Fulladás) és egy novelláját (Románc) filmesítették meg, a Láthatatlan szörnyekből a magyar Kiss Gábor készített képregény-adaptációt, a Harcosok klubja készülő folytatása pedig a szerző ígérete szerint ugyancsak graphic novel formájában fog megjelenni. Chuck Palahniuk: Doomed Eredeti mű Chuck Palahniuk: Doomed Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század amerikai szerző magyar nyelvű regény sorozat része szatíra szellemek túlvilág > Trubadúr, 2014 376 oldal · ISBN: 9789632276373 · Fordította: Bajtai Zoltán ----------- Chuck Palahniuk-Harcosok klubja Chuck Palahniuk bemutatkozó regénye egy új generáció valóságos bibliája lett. Névtelen kisember hőse lélekölő hivatali munkáját és fogyasztói rabszolgalétét megelégelve lázas ámokfutásba kezd, fészekrakó életmódját előbb önpusztító párharcokra, majd nagyvárosi terrorakciókra cserélve, a háta mögött hagyott nagy amerikai Álmatlanságból mind közelebb sodródva a totális tagadás tébolyához. A Harcosok klubja egyszerre adrenalindús akciófolyam, csavaros thriller és szívszorító románc, de mindenekelőtt egy kíméletlen önvizsgálat története: kis anarchista szakácskönyve nem a jóléti társadalom felszámolásához kínál kétes hitelű recepteket – oldalain inkább a menekülés lehetőségeivel, majd lehetetlenségével történő szembesülés revelatív erejű krónikája pereg másodpercenként 24 filmkockás sebességgel. Nem csoda, hogy a kultuszkönyvből – 1999-ben, David Fincher rendezésében – ragyogó kultuszfilm is készült. Chuck Palahniuk: Fight Club Eredeti mű Chuck Palahniuk: Fight Club 92% Eredeti megjelenés éve: 1996 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Delaware énelbeszélő erőszak felnőtt tartalom férfi főszereplő filmadaptáció fogyasztói társadalom klasszikus kortárs krimi kult magyar nyelvű minimalista próza posztmodern pszichés betegség pszicho-thriller regény szatíra személyiségzavar társadalomkritika thriller A következő kiadói sorozatokban jelent meg: FilmRegények Cartaphilus · Helikon Zsebkönyvek Helikon > Helikon, Budapest, 2022 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794981 · Fordította: Varró Attila ------- Chuck Palahniuk-Fulladás Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét, reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére megöli magát, hogy fedezni tudja a kórházi költségeket: éttermi vacsorák alatt szándékosan félrenyeli az ételét, hogy a megmentésére siető „nap hősei” a későbbiekben elkötelezett pártfogókként támogassák. Palahniuk gyorsmontázsos mozaik-prózájában feleleveníti a korábbi műveiből ismerős motívumokat. A „Harcosok klubja” és a „Halálkultusz” önjelölt, önpusztító messiáshőseinek fehér izzású nihilizmusát egyfajta ciánkeserű optimizmusra cseréli: a „Cigányút” kínkeserves passió, egy cinikus-romantikus szerelmiháromszög-történet anya, fiú és szentlélek között, egyben maró humorú társadalmi szatíra, amely kisesszéiben egymás után számol le a vallás, az oktatás, az egészségügy, a média és a hatóságok intézményeivel. Az eszmélés, a megváltás lehetőségének meséje ez: lényegében arról a pillanatról szól, amikor a szerző szavaival „a függőségek többé már nem takarják el az igazságot.” Cigányút címmel is megjelent. Chuck Palahniuk: Choke Eredeti mű Chuck Palahniuk: Choke 78% Eredeti megjelenés éve: 2001 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző antihős felnőtt tartalom filmadaptáció függőség kortárs magyar nyelvű regény szexuális perverzió > Trubadúr, 2013 308 oldal · ISBN: 9789632274713 · Fordította: Varró Attila ---- Chuck Palahniuk-Altató Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Chuck Palahniuk ezúttal az információs kor poklába kalauzolja olvasóit. A horror és a fantasy elemeit vegyítő groteszk road-regény minden ízében igazi Palahniuk-mű: sokkoló, megbotránkoztató, elgondolkodtató. Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat. A díszes társaság egyre hajmeresztőbb kalandokba keveredik, ahogy keresztül-kasul száguldozik Amerikán. Vajon sikerül-e megmenteniük a világot? Vagy éppen ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre? A Harcosok klubja, a Cigányút és a Láthatatlan szörnyek írója a Cartaphilus Kiadó életműsorozatának legújabb darabjában egy olyan világba kalauzolja olvasóit, ahol a szavakkal ölni lehet. Ismerősnek tűnik a hely? Chuck Palahniuk: Lullaby Eredeti mű Chuck Palahniuk: Lullaby 76% Eredeti megjelenés éve: 2002 21. század amerikai szerző fogyasztói társadalom horror kortárs magyar nyelvű regény > Cartaphilus, Budapest, 2010 272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632661599 · Fordította: Totth Benedek letöltés https://data.hu/get/13594936/Harcosok_klubja_-_Chuck_Palahniuk.epub https://data.hu/get/13594937/Harcosok_klubja_-_Chuck_Palahniuk.mobi https://data.hu/get/13594938/Halalraitelt_-_Chuck_Palahniuk.mobi https://data.hu/get/13594939/Fulladas_-_Chuck_Palahniuk.pdf https://data.hu/get/13594940/Fulladas_-_Chuck_Palahniuk.epub https://data.hu/get/13594941/Harcosok_klubja_-_Chuck_Palahniuk.pdf https://data.hu/get/13594942/Halalraitelt_-_Chuck_Palahniuk.pdf https://data.hu/get/13594943/Halalraitelt_-_Chuck_Palahniuk.epub https://data.hu/get/13594945/Fulladas_-_Chuck_Palahniuk.mobi https://data.hu/get/13594944/Altato_-_Chuck_Palahniuk.pdf https://data.hu/get/13594946/Dino_Francesco___Szerelmed_percei___romantikus.zip https://data.hu/get/13594949/Ciganyut_-_Chuck_Palahniuk.pdf https://data.hu/get/13594947/Ciganyut_-_Chuck_Palahniuk.epub https://data.hu/get/13594948/Altato_-_Chuck-Palahniuk.epub https://data.hu/get/13594950/Ciganyut_-_Chuck_Palahniuk.mobi https://data.hu/get/13594951/Altato_-_Chuck-Palahniuk.mobi https://data.hu/get/13594952/Altato_-_Chuck-Palahniuk.pdf https://data.hu/get/13594953/Altato_-_Chuck_Palahniuk.epub https://data.hu/get/13594954/Altato_-_Chuck_Palahniuk.mobi -
-
W. Bruce Cameron-Egy kutya négy élete sorozat.1.-1,5.-1,6.-1,7.-2.-3. W. Bruce Cameron: Egy kutya négy életeW. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete: BaileyW. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete: EllieW. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete: MollyW. Bruce Cameron: Egy kutya négy útjaW. Bruce Cameron: Egy kutya ígérete 1. W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete 95% 1,5 W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete: Bailey 90% 1,6 W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete: Ellie 95% 1,7 W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete: Molly 95% 2. W. Bruce Cameron: Egy kutya négy útja 92% 3. W. Bruce Cameron: Egy kutya ígérete 96% W. Bruce Cameron-Egy kutya négy élete (Egy kutya négy élete 1.) Minden kutya a mennybe kerül… kivéve, ha elintézetlen feladatuk maradt itt, a Földön. Lenyűgöző történetünk főszereplője, egy aranyos kutyus nem egy, de több életen keresztül próbál meg rájönni arra, hogy mi is az élete célja. A Kutyás történet más, mint a többi megszokott, cuki kis kutyusokról szóló megható regény. Az élet legalapvetőbb kérdésére keresi a választ: miért vagyunk itt? Hősünk, Béni maga is megdöbbenve tapasztalta, hogy lenyűgöző szépségű, aranyló szőrű kiskutyaként született újjá, miután végigélte egy korcs, kóbor kutya tragikusan rövid életét. Az új lehetőséget kihasználva eljut a nyolcéves kisfiú, Ethan ölelő karjába. Együtt számtalan lélegzetelállító kalandot élnek át, és közben Béni megtanulja, hogyan legyen jó kutya. Hősünk kalandja azonban nem ér véget azzal, hogy egy szerető család kedvenc háziállata lett. Ismét újjászületik, és vaksin pislogó kölyökkutyaként megint csak azt szeretné kideríteni, hogy képes lesz-e valaha is rájönni a létezése értelmére. Béni története szívet melengető, lényeglátó, és gyakran elképesztően mulatságos olvasmány. A Kutyás történetben nem csupán négylábú barátunk számos életének megrázó és mulatságos kalandjait ismerhetjük meg, de feltárul előttünk az is, ahogy egy kutya látja az emberi viszonyokat. Megismerhetjük, hogy milyen erős kötelék fűz minket legjobb barátunkhoz. A megragadó és magával ragadó, gyönyörű történetből kiderül, hogy a szeretet halhatatlan, hogy hűséges barátaink örökre itt maradnak velünk, és hogy a földkerekségen minden teremtmény azért született, mert megvan a maga oka, mert értelme van az élhetésének. W. Bruce Cameron: A Dog's Purpose Eredeti mű W. Bruce Cameron: A Dog's Purpose Eredeti megjelenés éve: 2010 állat főszereplő állattörténet állatvilág amerikai szerző barátság énelbeszélő erdő filmadaptáció kaland kortárs kutya lélektani lélekvándorlás magyar nyelvű regény rendőr sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633999721 · Fordította: Varga Csaba ---------------- W. Bruce Cameron Egy kutya négy élete: Bailey (Egy kutya négy élete 1,5) ETHAN! GYERE IDE! SZERETNÉM, HA MEGISMERKEDNÉL VALAKIVEL! Kicsapódott a ház ajtaja, és kirohant rajta egy emberi lény. Egy újabb fajta emberi lény. Még sosem láttam ilyet. A lény rám meredt. Én pedig vissza rá. Hirtelen rájöttem, hogy ez egy fiatal emberi lény. Egy gyerek. Méghozzá hímnemű. Hirtelen fülig érő vigyorra húzódott a szája, és kitárta a karját. – Egy kiskutya! – mondta éneklő hangon. Odarohantunk egymáshoz. Levetette magát a földre, hogy felvegyen, én pedig egyfolytában nyalogattam. Egy fiú! Azt hiszem, ezt kerestem, amikor kiszöktem arról az udvarról. Egy ilyen fiút. W. Bruce Cameron: Bailey's Story Eredeti mű W. Bruce Cameron: Bailey's Story Eredeti megjelenés éve: 2016 Kiadói ajánlás: 10 éves kortól · Tagok ajánlása: 15 éves kortól állattörténet amerikai szerző barátság énelbeszélő gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált kutya magyar nyelvű regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olvasni jó! Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2019 174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634574828 ------- W. Bruce Cameron-Egy kutya négy élete: Ellie (Egy kutya négy élete 1,6) Minden kutyának feladata van. Ellie-é mind közül a legfontosabb. „Dolgoztam tehát, nem is akárhogy. Jakob szerint »jó kutya« vagyok. Ez a »keresd«-játék fontosnak tűnt a számára, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy rendesen kitanuljam. Jó kutya akartam lenni. Jakob kedvéért.” Ellie igen különleges kutya, rendkívüli hivatással. Kölyökkorától fogva mentőkutyának képezték ki. Képes arra, hogy rábukkanjon egy elveszett kisgyerekre az erdő közepén, vagy akár egy összedőlt épület alatt rekedt, sérült áldozatra. Embereket keres. És megmenti őket. Ellie erre született. Ám ez még nem minden. Gazdáinak szintén szükségük van Ellie-re. És neki ki kell találnia, hogyan segítsen a hozzá legközelebb állókon. Szívmelengető történet fiatal állatbarátok számára. Pillants be az ember legjobb barátjának világába! W. Bruce Cameron: Ellie's Story Eredeti mű W. Bruce Cameron: Ellie's Story Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? állattörténet amerikai szerző énelbeszélő gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált kutya magyar nyelvű regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olvasni jó! Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 188 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633999769 · Fordította: Somogyi Eszter · Illusztrálta: Richard Cowdrey --- W. Bruce Cameron-Egy kutya négy élete: Molly (Egy kutya négy élete 1,7) Egy kutya és kislány gazdája szívmelengető története. A regény egy keverék kutya életét írja le attól a pillanattól, hogy világra jön egy jószívű hölgy házában, aki befogad és gazdához segít kóbor kutyákat. A kiskutya új gazdája egy kislány lesz, CJ, aki rideg anyja mellett él. Molly hűséges kiskutya, akiről az is kiderül, hogy tehetsége van a rákbetegség felismeréséhez kitűnő szaglása által. Ez a gyors tempójú történet, amelyben egy kallódó kiskutya, és magányos gazdája egymást segítve felfedezik a tehetségüket, szívmelengető olvasmány, amely arra ösztönzi az olvasót, hogy eltűnődjön rajta, milyen fontos egy erős, támogató család. W. Bruce Cameron: Molly's Story Eredeti mű W. Bruce Cameron: Molly's Story Eredeti megjelenés éve: 2017 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? állattörténet amerikai szerző énelbeszélő gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált kutya magyar nyelvű regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olvasni jó! Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 182 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634574996 · Fordította: Palásthy Ágnes · Illusztrálta: Richard Cowdrey --- W. Bruce Cameron-Egy kutya négy útja (Egy kutya négy élete 2.) Újabb regény az embereknek Buddy jó kutya. Miután számtalan kalandos életen át kereste küldetését, Buddy immár biztos benne, hogy végre megtalálta, és teljesíti is azt. Mégis valahányszor végignézi, ahogy az eleven Clarity újból és újból bajba kerül, Buddy meggyőződik róla, hogy a lánynak szüksége van saját kutyára. Amikor Buddy újjászületik, repes az örömtől, mikor Clarity, akiből azóta érdeklődő, de problémás tini lett, magához veszi. Azonban hirtelen elválasztják őket egymástól, és a kutya kétségbeesik – vajon ezentúl ki viseli Clarity gondját? Elbűvölő és szívmelengető történet tárul az Olvasó elé reményről, szeretetről és végtelen odaadásról. A Dog’s Journey felveti a kérdést: vajon mi emberek gondoskodunk-e házi kedvenceinkről, vagy inkább ők mirólunk? A regény több, mint egy újabb kedves kutyás könyv – az örök hűségről és az akadályokat leküzdő szeretetről szól. W. Bruce Cameron: A Dog's Journey Eredeti mű W. Bruce Cameron: A Dog's Journey Eredeti megjelenés éve: 2012 állat főszereplő állattörténet amerikai szerző barátság énelbeszélő filmadaptáció kutya lélekvándorlás magyar nyelvű regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 252 oldal · ISBN: 9789635610358 · Fordította: Vince Judit Andrea ------- W. Bruce Cameron-Egy kutya ígérete (Egy kutya négy élete 3.) Az Egy kutya négy élete és az Egy kutya négy útja című könyvekben már találkozhattunk Bailey-vel. Ezúttal Lacey, egy másik, igencsak különleges kutya szegődik társául, aki több életen keresztül segít Bailey-nek beváltani az ígéretét. Ez a bájos, bölcs négylábú örömet, nevetést és megnyugvást hoz az élet kikerülhetetlen akadályaival szembe kerülő család életébe. A két felejthetetlen kutya szeretete és odaadása megmutatja, micsoda erő rejlik a reményben, az igazságban és végtelen hűségben. A díjnyertes szerző, W. Bruce Cameron megindító regénye. Eredeti cím: A Dog's Promise Eredeti megjelenés éve: 2019 állat főszereplő állattörténet amerikai szerző barátság család énelbeszélő fogyatékosság kutya lélekvándorlás magyar nyelvű mozgássérült regény romantikus sorozat része testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 420 oldal · ISBN: 9789633992487 · Fordította: Bosnyák Gabriella letöltés https://data.hu/get/13579035/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_utja.epub https://data.hu/get/13579036/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_utja.mobi https://data.hu/get/13579037/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete.mobi https://data.hu/get/13579038/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_utja.pdf https://data.hu/get/13579039/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete.pdf https://data.hu/get/13579040/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Molly.mobi https://data.hu/get/13579041/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete.epub https://data.hu/get/13579049/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Bailey.mobi https://data.hu/get/13579050/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Ellie.mobi https://data.hu/get/13579042/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Molly.epub https://data.hu/get/13579047/W._Bruce_Cameron_-_A_kutya_igerete.3_.pdf https://data.hu/get/13579043/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Ellie.pdf https://data.hu/get/13579044/W._Bruce_Cameron_-_A_kutya_igerete.3_.epub https://data.hu/get/13579048/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Bailey.pdf https://data.hu/get/13579046/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Bailey.epub https://data.hu/get/13579051/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Ellie.epub https://data.hu/get/13579052/W._Bruce_Cameron_-_Egy_kutya_negy_elete_-_Molly.pdf https://data.hu/get/13579045/W._Bruce_Cameron_-_A_kutya_igerete.3_.mobi -
-
data Marie Lu-Batman – Az éjszaka rémei
alibaba33 posted a topic in Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Marie Lu-Batman – Az éjszaka rémei Vakmerő srác, aki hajlandó áthágni a szabályokat egy olyan lányért, aki talán a legádázabb ellensége. Mielőtt Batman lett, Bruce Wayne volt. Az Éjszaka Rémei rettegésben tartják Gotham Cityt, és a következő célpontjuk Bruce Wayne. Egyesével kivégzik a város elitjének tagjait, miután fogságba ejtik őket. Mindeközben Bruce betölti a tizennyolcadik életévét, megörökli a családi vagyont és a Wayne Vállalatot, ami által hozzáfér minden egyes kütyühöz, amiről valaha álmodott. Csakhogy összetűzésbe keveredik a rendőrséggel, és a büntetésül kirótt közmunkát kénytelen a hírhedt Arkham Elmegyógyintézetben ledolgozni, ahol a város legkegyetlenebb gyilkosai ülnek rács mögött. Madeleine Wallace páratlan gyilkos… és Bruce egyetlen reménye. Az Arkhamben megismerkedik a zseniális lánnyal, akit rejtélyes szálak fűznek az Éjszaka Rémeihez. Mit titkolhat? És miért egyedül Bruce-szal hajlandó szóba állni? Sikerül vajon kifürkészni a titkait, vagy éppen hogy olyan információkkal látja el, melyek segítségével a lány leigázhatja a várost? Az Éjszaka Rémei egyre közelednek, Bruce pedig sötét penge élén táncol. Nincs szükség szuperképességekre ahhoz, hogy valaki szuperhőssé váljon. De túléli-e vajon ezt a feszült, ármánnyal, lélegzetelállító fordulatokkal és döbbenetes átverésekkel teli játszmát? Szegődj mellé az igazság nyomában! Marie Lu: Batman: Nightwalker Eredeti mű Marie Lu: Batman: Nightwalker Eredeti megjelenés éve: 2018 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század akció amerikai szerző árva börtön bűnüldözés elmegyógyintézet fantasy férfi főszereplő gazdagság ifjúsági kínai szerző kortárs magyar nyelvű mesterséges intelligencia regény szökés szuperhős A következő kiadói sorozatokban jelent meg: DC legendák Könyvmolyképző · Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575597 · Fordította: Szabó Krisztina letöltés https://data.hu/get/13576029/Marie_Lu_-_Batman.mobi https://data.hu/get/13576030/Marie_Lu_-_Batman.pdf https://data.hu/get/13576028/Marie_Lu_-_Batman.epub - -
Karina Sainz Borgo-Megy le a nap Caracasban „Ez nem nemzet, hanem húsdaráló.” A harmincnyolc éves Adelaida anyja halála után magára marad Caracasban – az anarchia városában, ahol az erőszak szabja meg az élet ritmusát. Miközben a temetés után lakásába zárkózva, magányosan gyászol, az utcán lövések hallatszanak, és az ablakokban kialszik a fény: a Forradalom Fiai újabb zavargást robbantottak ki. Másnap Adelaida megpróbál lisztet szerezni a közeli pékségben. Caracasban az emberek rendszerint hiába állnak sorba a boltokban – csak a kiválasztottak távozhatnak teli szatyrokkal, a fejadagot jóval meghaladó élelemmel. Adelaida sem jár sikerrel, s mikor üres kézzel hazatér, nem tud bejutni az otthonába, mert azt fosztogatók foglalták el. Adelaida a szomszédnője lakásában rejtőzik el, ahol váratlan lehetőség nyílik meg előtte a pokolból való menekülésre: kezébe akad egy irat, melyből kiderül, hogy a szomszéd spanyol útlevélért folyamodott… Karina Sainz Borgo megrázó képet fest az anyját és hazáját is gyászoló nőről; a 21. századi Venezuelában uralkodó korrupcióról, káoszról, erőszakról és arról, milyen áron lehet mindezek árnyékában túlélni a mindennapokat. A Megy le a nap Caracasban több mint húsz nyelven jelent meg. Karina Sainz Borgo: La hija de la española Eredeti mű Karina Sainz Borgo: La hija de la española Eredeti megjelenés éve: 2019 Caracas gyász magyar nyelvű női főszereplő regény társadalomrajz Venezuela venezuelai szerző visszaemlékezés > Jelenkor, Budapest, 2021 252 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636769192 · Fordította: Dornbach Mária letöltés https://data.hu/get/13575922/Karina_Sainz_Borgo_-_Megy_le_a_nap_Caracasban.mobi https://data.hu/get/13575923/Karina_Sainz_Borgo_-_Megy_le_a_nap_Caracasban.epub https://data.hu/get/13575924/Karina_Sainz_Borgo_-_Megy_le_a_nap_Caracasban.pdf --
-
Marie Lu-Legend – Legenda – Született tehetség – Bajnok(Legenda 1.-2.-3.) Marie Lu-Legend – Legenda (Legenda 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait. Marie Lu: Legend Eredeti mű Marie Lu: Legend 85% Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 14 éves kortól akció Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző apokalipszis árva barátság bűnözés bűnüldözés cli-fi diktatúra disztópia énelbeszélő férfi főszereplő gyilkosság hadsereg halál spamelo ifjúsági járvány jövőben játszódik kaland kamasz főszereplő katonaság kínai szerző kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi sorozat része társadalom váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 304 oldal · ISBN: 9789633731956 · Fordította: AncsaT -- Marie Lu-Prodigy – Született tehetség (Legenda 2.) Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt. Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának. Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek? Marie Lu: Prodigy Eredeti mű Marie Lu: Prodigy 86% Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 14 éves kortól Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző baleset bűnözés cli-fi disztópia fejlődés férfi főszereplő forradalom ifjúsági jövőben játszódik katonaság kínai szerző kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi sorozat része thriller váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 360 oldal · ISBN: 9789633730560 · Fordította: AncsaT -- Marie Lu-Champion – Bajnok (Legenda 3.) June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért, és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra. Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. Épp mikor már küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van. De hogy megmentse milliók életét, arra kell kérje, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét. Szívszorító dráma, akció és feszültség. Marie Lu nagysikerű trilógiájának elképesztő befejezése. Marie Lu: Champion Eredeti mű Marie Lu: Champion 88% Eredeti megjelenés éve: 2013 Tagok ajánlása: 15 éves kortól Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző betegség cli-fi disztópia férfi főszereplő háború ifjúsági jövőben játszódik kamasz főszereplő katonaság kínai szerző kortárs magyar nyelvű női főszereplő polgárháború regény romantikus sci-fi sorozat része testvérek váltott szemszög vírus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 376 oldal · ISBN: 9789633739556 · Fordította: AncsaT letöltés https://data.hu/get/13576183/Marie_Lu_-_Legenda_I.epub https://data.hu/get/13576184/Marie_Lu_-_Legenda_I.pdf https://data.hu/get/13576185/Legend_-_Legenda_-_Marie_Lu.prc https://data.hu/get/13576186/Marie_Lu_-_Legenda_I.mobi https://data.hu/get/13576189/Marie_Lu_-_Prodigy_-_Szuletett_tehetseg.mobi https://data.hu/get/13576191/Marie_Lu_-_Prodigy_-_Szuletett_tehetseg.pdf https://data.hu/get/13576192/Marie_Lu_-_Prodigy_-_Szuletett_tehetseg.epub https://data.hu/get/13576198/Marie_Lu_-_Legenda_3__-_Bajnok.epub https://data.hu/get/13576199/Marie_Lu_-_Legenda_3__-_Bajnok.pdf https://data.hu/get/13576201/Marie_Lu_-_Legenda_3__-_Bajnok.mobi -
-
José Antonio Cotrina-Ariadna és az Árnyak földje A neve Ariadna. Négy évvel ezelőtt a rendőrök egy leégett házhoz érkeztek, tele halottakkal és megcsonkított holttestekkel. Ő volt az egyetlen túlélője a mészárlásnak. És az egyetlen dolog, amire emlékezett, az a neve. Most a kamaszlányok átlagos életét éli. Örül fogadott családjának, és boldog a barátjával. Minden rendben van, minden úgy működik, ahogy kell. És mit számít, ha soha nem álmodik? Mit számít, hogy a bal szeme teljesen fekete, írisznek vagy pupillának nyoma sincs? Mindennapjai idillinek mondhatók. Egészen addig, amíg a múlt vissza nem tér az életébe, hogy megkaparintsa őt. Ari élete innentől fokozatos alászállás a pokol legmélyére, olyan utazás, amely a valóság másik, titkos világába vezet, az árnyékok és szörnyek kegyetlen birodalmába. A lánynak pedig szembe kell néznie a legrosszabbal: ő is ide tartozik, és minél előbb meg kell találnia elvesztett emlékeit, hogy ráleljen valódi identitására… De vajon van-e elég ereje, bátorsága szembenézni igazi önmagával, múltja legsötétebb titkaival? És mekkora árat kell fizetnie ezért? Cotrina regénye hátborzongató dark fantasy, mesterien megalkotott horror, ami jégtőrt döf az olvasó zsigereibe, olyannyira, hogy amikor azt gondolnánk, hogy a történet végére értünk, rá kell döbbennünk: nem mi végeztünk a könyvvel, hanem a könyv végzett velünk… Felnőtt olvasmány, erős idegzetűeknek. José Antonio Cotrina: La canción secreta del mundo Eredeti mű José Antonio Cotrina: La canción secreta del mundo bérgyilkos Berlin dark fantasy fantasy halál horror krimi Madrid magyar nyelvű női főszereplő örökbefogadás paranormális regény sci-fi spanyol szerző tolvaj urban fantasy vámpír varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek > Metropolis Media, 2022 504 oldal · ISBN: 9789635510696 · Fordította: Varju Kata letöltés https://data.hu/get/13576282/Jose_Antonio_Cotrina_-_Ariadna_es_az_Arnyak_foldje.mobi https://data.hu/get/13576284/Jose_Antonio_Cotrina_-_Ariadna_es_az_Arnyak_foldje.pdf https://data.hu/get/13576283/Jose_Antonio_Cotrina_-_Ariadna_es_az_Arnyak_foldje.epub -
-
José Antonio Cotrina-Samhein aratása (Vörös Hold-ciklus 1.) Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában! Üdvözlünk a halál kapujában! Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa. De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköti Rocavarancolia királyságát az emberek világával. A királyság démiurgosz ilyenkor szervezi meg a betakarítást. Tizenkét fiatalt gyűjt össze az emberi világból, akik bennük rejlő mágikus esszencia alapján képesek lehetnek megmenteni ezt a lepusztult birodalmat, de csak akkor, ha életben tudnak maradni addig, amíg felkel a Vörös Hold. Ehhez először is meg kell tanulniuk megvédeni magukat a kegyetlen körülmények, a furcsa lények és a számos veszély közepette. Ez azonban az elmúlt harminc évben még egyetlen fiatalnak sem sikerült… José Antonio Cotrina: La cosecha de Samhein Eredeti mű José Antonio Cotrina: La cosecha de Samhein Eredeti megjelenés éve: 2009 Tagok ajánlása: 16 éves kortól alakváltó angyal boszorkány dark fantasy démon fantasy férfi főszereplő halál Halloween horror ifjúsági ikrek játék kaland kísértettörténet kobold kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő ősz paranormális pókok portál fantasy regény sárkány sorozat része spanyol szerző szellemek szörny uralkodó váltott szemszög vámpír varázsló verseny zombi > Metropolis Media, Budapest, 2020 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635510092 · Fordította: Varju Kata ---------- José Antonio Cotrina-A sötétség gyermekei (Vörös Hold-ciklus 2.) Samhein aratása után a kaland folytatódik. Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt… Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold. José Antonio Cotrina: Los hijos de las tinieblas Eredeti mű José Antonio Cotrina: Los hijos de las tinieblas Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? alakváltó angyal átok boszorkány dark fantasy démon fantasy halál horror ifjúsági játék kaland kísértettörténet kortárs mágia magyar nyelvű paranormális pókok portál fantasy regény sárkány sorozat része spanyol szerző szellemek szörny váltott szemszög vámpír varázsló verseny zombi > Metropolis Media, Budapest, 2021 496 oldal · ISBN: 9789639866188 · Fordította: Varju Kata letöltés https://data.hu/get/13576270/Jose_Antonio_Cotrina_-_A_sotetseg_gyermekei.mobi https://data.hu/get/13576272/Jose_Antonio_Cotrina_-_A_sotetseg_gyermekei.epub https://data.hu/get/13576271/Jose_Antonio_Cotrina_-_A_sotetseg_gyermekei.pdf https://data.hu/get/13576273/Jose_Antonio_Cotrina_-_Samhein_aratasa.epub https://data.hu/get/13576274/Jose_Antonio_Cotrina_-_Samhein_aratasa.mobi https://data.hu/get/13576275/Jose_Antonio_Cotrina_-_Samhein_aratasa.pdf -
-
K. Bromberg-Szükség-trilógia sorozat + – Megjátszott szerelem K. Bromberg Szükség (Szükség-trilógia 1.) Rylee Thomas hozzászokott ahhoz, hogy ura minden helyzetnek. De hamarosan találkozik egy férfival, akivel élvezet elveszíteni az irányítást… A pajkos mosolyú és fájdalmasan jóképű Colton Donavan számára kihívást jelentek, mert olyan világban él, ahol minden nő őt akarja. Én vagyok a szabályt erősítő kivétel. Megszokta már, hogy az élet minden területén pontosan azt kapja, amit akar. Ő a vakmerő férfi, aki mindig az irányíthatóság és irányíthatatlanság közötti szűk mezsgyén jár, akár a pályán dönget, akár azon kívül. Colton úgy robban be az életembe, mint egy tornádó: felemészt minden kontrollt, feszegeti a sebezhetőségem korlátait, és kérlelhetetlenül behatol a sebzett szívem köré font védőháló mögé. Széthasítja azt a világot, amit olyan óvatosan, rendezetten, kiszámíthatóan, fegyelemmel építettem fel. Amit ő akar, azt nem tudom neki megadni, amire nekem van szükségem, azt ő nem adhatja meg. De ha már egyszer a finom külső mögött megpillantottam lerombolt lelkének rejtett sötét titkait, vajon el tudok sétálni tőle? A szexuális vonzalom tagadhatatlan. Mind a ketten kétségbevonhatatlanul vágyunk az irányításra. De ha e két világ összecsap, elég lesz-e a vonzalom arra, hogy összekössön minket, vagy a ki nem mondott titkok és a konok csaták végül arra késztetnek, hogy elváljanak útjaink? K. Bromberg: Driven Eredeti mű K. Bromberg: Driven Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század amerikai szerző autóversenyzés baleset barátság erotikus férfi főszereplő filmadaptáció gyász gyermeknevelés gyermekvédelem kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része > Ulpius-ház, Budapest, 2014 358 oldal · ISBN: 9789633834015 · Fordította: Sánta Orsolya ------------------- K. Bromberg Vágy (Szükség-trilógia 2.) Mi történik, ha foggal-körömmel kell harcolnod azért, hogy megtartsd az életedbe váratlanul berobbant igazit? Colton elrabolta a szívemet. Nem akarta, és bizton állíthatom, hogy én sem, de így alakult. Betoppant az életembe, és rég halottnak hitt érzéseket gyújtott bennem lángra. Olyan vágyat ébresztett bennem, amelynek a létezéséről eddig fogalmam sem volt. Rylee egyenesen a tárolóból toppant be az életembe. Úgy érzem, hogy sose leszek már ugyanaz, aki voltam. Rylee szemtanúja volt annak, ahogy a bennem élő sötétség időnként a felszínre tör, mégsem tágít mellőlem. Harcol értem. Kétség sem fér hozzá, hogy ő egy szent, én pedig a bűnös. HOGY LEHET, HOGY PONT AZ A SORSFORDÍTÓ ÉJSZAKA – AMIT EGYIKÜNK SEM AKART – AD ERŐT AHHOZ, HOGY MINDENÁRON KÜZDJÜNK A MÁSIKÉRT? HAJT MINKET A SZÜKSÉG, A TESTÜNK IZZIK A VÁGYTÓL, DE ELÉG EZ AHHOZ, AMIT ÚGY HÍVNAK: SZERELEM? K. Bromberg: Fueled Eredeti mű K. Bromberg: Fueled 92% Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század amerikai szerző árva autóversenyzés barátság erotikus felnőtt tartalom férfi főszereplő gyermekbántalmazás kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része újrakezdés váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 544 oldal · ISBN: 9789634570370 ------------------- K. Bromberg Szerelem (Szükség-trilógia 3.) Amikor minden összeomlik körülöttünk, vajon képesek vagyunk foggal-körömmel küzdeni valakiért? Az én életem akkor kezdődött, amikor Rylee a karomba zuhant abból a rohadt raktárból. Érzéseket keltett bennem. Egésznek éreztem magam, pedig azt hittem, hogy örökre csonka maradok. Ő lett a mentőövem, pedig nem is sejtettem, hogy szükségem van rá. Igen, a francba is, megéri küzdeni érte… De hogyan küzdjek érte, ha úgy érzem, hogy nem érdemlem meg? A szerelem tele van hullámvölgyekkel és -hegyekkel. Időnként olyan magasra repít, hogy a szívverésed is eláll, időnként pedig olyan erővel küld padlóra, hogy darabokra törik a lelked. Aki szerint a szeretet türelmes és jóságos, az nem ismer minket. Tudjuk, hogy a szerelmünk megéri a küzdelmet – beláttuk, hogy egymásnak rendelt minket a sors –, de amikor a múltunk betör a jövőnkbe, a hatás vajon erősebbé tesz minket, vagy elszakít egymástól? K. Bromberg: Crashed Eredeti mű K. Bromberg: Crashed 93% Eredeti megjelenés éve: 2014 amerikai szerző autó autóversenyzés erotikus fizikai bántalmazás kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sorozat része szülői szerep újrakezdés váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 560 oldal · ISBN: 9789633735565 · Fordította: Mergl-Kovács Bernadett ----------- K. Bromberg Faking It – Megjátszott szerelem Milyen szerelmet érdemelsz? Zane Phillips összetévesztett azzal, aki a kutyáját szokta sétáltatni. Nem is kéne, hogy meglepjen, hogy egy férfi, akinek az öltönye is többe kerül, mint nekem egyhavi lakbérem, azt feltételezte, hogy az ő szolgálatára vagyok ott. Hogy mi ebben a jó? Az, hogy rendesen helyre tettem. És mi a rossz? Az, hogy lekéstem miatta az állásinterjúmat. Aztán kiderült róla, hogy egy kőgazdag ausztrál vállalkozó, és hogy ki akar engesztelni, amiért elszúrta nekem azt az interjút. Igen, szédítően jó pasi, ugyanakkor egy arrogáns seggfej is… Úgyhogy kösz, de nem kérek belőle. Végül miért szelem át keresztbe-kasul az országot – és miért osztozom az ágyon – azzal a fickóval, akit ki nem állhatok? És miért izzik fel közöttünk a szenvedély? Ha nem vigyázok, még a végén tényleg elhiszem, hogy a tündérmesék valóra válhatnak? Kapcsolj ki és töltődj fel hőseink történetével! K. Bromberg: Faking It Eredeti mű K. Bromberg: Faking It Eredeti megjelenés éve: 2019 álkapcsolat amerikai szerző chick lit erotikus férfi főszereplő spamelo kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő párkapcsolat regény romantikus társkeresés utazás vállalkozás váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635619030 · Fordította: Farkas János letöltés https://data.hu/get/13577781/K._Bromberg_-_Szukseg.epub https://data.hu/get/13577782/K._Bromberg_-_Szukseg.mobi https://data.hu/get/13577783/K._Bromberg_-_Szukseg.pdf https://data.hu/get/13577773/K._Bromberg_-_Szukseg-trilogia_3._-_Szerelem.epub https://data.hu/get/13577774/K._Bromberg_-_Szukseg-trilogia_3._-_Szerelem.mobi https://data.hu/get/13577775/K._Bromberg_-_Faking_It_-_Megjatszott_szerelem.pdf https://data.hu/get/13577758/K._Bromberg_-_Vagy.mobi https://data.hu/get/13577759/K._Bromberg_-_Szukseg.pdf https://data.hu/get/13577761/K._Bromberg_-_Vagy.epub https://data.hu/get/13577760/K._Bromberg_-_Faking_It_-_Megjatszott_szerelem.epub https://data.hu/get/13577762/K._Bromberg_-_Szukseg-trilogia_3._-_Szerelem.epub https://data.hu/get/13577764/K._Bromberg_-_Vagy_Szukseg-trilogia_2..pdf https://data.hu/get/13577763/K._Bromberg_-_Szukseg-trilogia_3._-_Szerelem.pdf https://data.hu/get/13577765/K._Bromberg_-_Szukseg-trilogia_3._-_Szerelem.mobi https://data.hu/get/13577766/K._Bromberg_-_Faking_It_-_Megjatszott_szerelem.pdf https://data.hu/get/13577767/K._Bromberg_-_Faking_It_-_Megjatszott_szerelem.mobi -
-
Illés György-Legendás székely hősök Gábor Áron és Gábor Imre kalandos élete „Gábor Áron rézágyúja…” Ki volt az a legendás székely hős, akinek nevét a halhatatlan népdal őrzi? Hogyan lett az öccséből az amerikai függetlenségi háború egyik híres parancsnoka? A Gábor testvérekről – Áronról és Imréről – méltatlanul keveset tudunk. Ez az első regény, amelyből fiatal és felnőtt olvasóink megismerhetik hőstetteiket, szerelmeiket és nagyszerű pályafutásukat. Illés György csodálatos gazdagsággal áradó írásművészettel mutatja be a hősi kort, nagyon olvasmányosan, lebilincselően izgalmasan ábrázolja a testvérpár küzdelmét a magyar és az amerikai nép szabadságáért. Lelkesítő, szép, hiánypótló alkotás, magas színvonalú irodalom és élvezetes órákat nyújtó élmény. Erdély magyar nyelvű magyar szerző regény székely > Dekameron, Budapest, 2014 226 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155072253 letöltés https://data.hu/get/13573405/Illes_Gyorgy_-_Legendas_szekely_hosok.mobi https://data.hu/get/13573406/Illes_Gyorgy_-_Legendas_szekely_hosok.pdf https://data.hu/get/13573407/Illes_Gyorgy_-_Legendas_szekely_hosok.epub https://data.hu/get/13573408/Illes_Gyorgy_-_Legendas_szekely_hosok.azw3 - Illés György-Dózsa György szerelmei A fordulatos regény Dózsa György életének utolsó tíz évét tárja elénk, azokat a körülményeket, melyek az alig harmincesztendős férfit a már jól ismert történelmi szerep felvállalásához, s végül a szörnyű kivégzéshez vezették. Az írói fantázia és a valós történelmi események a régmúlt idők lenyűgöző, magával ragadó világába varázsolják az olvasót. magyar nyelvű magyar szerző regény > Ventus Libro, Budapest, 2015 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535208 letöltés https://data.hu/get/13573401/Illes_Gyorgy_-_Dozsa_Gyorgy_szerelmei_.mobi https://data.hu/get/13573402/Illes_Gyorgy_-_Dozsa_Gyorgy_szerelmei_.docx https://data.hu/get/13573404/Illes_Gyorgy_-_Dozsa_Gyorgy_szerelmei_.epub https://data.hu/get/13573403/Illes_Gyorgy_-_Dozsa_Gyorgy_szerelmei_.pdf - Illés György-A királyné testőre Királygyilkosság a mohácsi vész árnyékában Rendkívül fordulatos, izgalmas, hangulatos történelmi regény. Igazi hősökről, kalandokról, szerelmekről regél, s egyúttal bemutatja a magyar történelem egy súlyosan nehéz korszakát, melynek eseményei máig kihatnak Magyarország sorsára. A főszereplő, Sárffy Ferenc győri várkapitány valóban élt, hőstetteiről a Pray-kódex is megemlékezik. Részt vett a mohácsi csatában, tanúja volt II. Lajos meggyilkolásának. Erről ma már szinte senki sem tud. Úgy tanítják, hogy a mohácsi csatavesztő király belefulladt a Csele patakba, de nem így történt! Meggyilkolták! A gyilkosság hátterében a hatalomért való harc, a trón megszerzésének vágya húzódik, mely még ebben a katasztrofális helyzetben, a Magyarország sorsát végleg tragikus irányba fordító végzetes csata idején is fontosabb volt mint az ország megmentése. A drámai események szolgáltatta háttérrel, a derék hős, Sárffy Ferenc ifjúságáról, felemelkedéséről, bátor kalandjairól és nagy szerelméről mesél a könyv, miközben fellebbenti a fátylat egy középkori titokról a királygyilkosságról. magyar nyelvű magyar szerző történelem > Dekameron, Budapest, 2012 184 oldal · ISBN: 9789639331884 letöltés https://data.hu/get/13573393/Illes_Gyorgy_-_A_kiralyne_testore.mobi https://data.hu/get/13573394/Illes_Gyorgy_-_A_kiralyne_testore.pdf https://data.hu/get/13573395/Illes_Gyorgy_-_A_kiralyne_testore.azw3 https://data.hu/get/13573396/Illes_Gyorgy_-_A_kiralyne_testore.epub - Illés György - A szentföldi lovag - 2020 II. András király keresztes flottája Brindisi felé tartott. Azt elérfe Korfut, Zakinthosz szigeteit érintve, megkerülik majd a Peloponnészoszi-félszigetet, s Krétán pihennek meg. Onnan elindulva áthajóznak Ciprusra, lehetőleg minnél távolabb maradva az arab kalózok uralta görög szigetektől s a török partól. Így, a veszélyes vizeket elkerülve, a hajók délkelet felé, Akkó felé veszik az irányt - sietnek a magyar király üdvözlésére... Ez volt a terv, ami még Brindisi után is bevált, amikor a keresztesek hajói átvágtak a hirtelen haragú Jón-tengeren. letöltés https://data.hu/get/13573397/Illes_Gyorgy_-_A_szentfoldi_lovag.mobi https://data.hu/get/13573398/Illes_Gyorgy_-_A_szentfoldi_lovag.azw3 https://data.hu/get/13573399/Illes_Gyorgy_-_A_szentfoldi_lovag.pdf https://data.hu/get/13573400/Illes_Gyorgy_-_A_szentfoldi_lovag.epub - Illés György-Szeretlek, szörnyeteg! Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Anna végső kétségbeesésében útnak indul, hogy segítséget szerezzen koholt vádak alapján bebörtönzött édesapjának. Kész megküzdeni bárkivel, hogy a család becsületén esett foltot kitörölje, hiszen IV. Béla Magyarországán a király iránti hűtlenség hetedízigleni bűn. Róbert, a testi-lelki fogyatékosság álcája mögé bújó daliás lovag szintén az igazát keresi. A sors úgy hozza, hogy útjaik keresztezik egymást, és szikrázóan szenvedélyes vonzalom alakul ki köztük a bitófa árnyékában. De vajon egymáséi lehetnek-e valaha? Ármány, szerelem, párbajok és izzó szenvedély ebben a sodró lendületű kalandregényben, Illés György tollából. Tartalomjegyzék kaland kalandregény középkor lovagregény magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi romantikus > SzépKönyvek, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/13573410/Illes_Gyorgy_-_Szeretlek_szornyeteg.epub https://data.hu/get/13573411/Illes_Gyorgy_-_Szeretlek_szornyeteg.azw3 https://data.hu/get/13573413/Illes_Gyorgy_-_Szeretlek_szornyeteg.pdf https://data.hu/get/13573412/Illes_Gyorgy_-_Szeretlek_szornyeteg.mobi -
-
Stuart Turton-Evelyn Hardcastle 7 halála A Blackheath-ház szabályai: Evelyn Hardcastle-t este tizenegykor meg fogják ölni. Nyolc nap alatt nyolc különböző szemtanú bőrébe bújhatsz. Csak akkor engedünk szabadon, ha elárulod nekünk a gyilkos nevét. Érthető? Akkor kezdjük! Evelyn Hardcastle meg fog halni. És minden egyes nap meg fog halni, amíg Aiden Bishop nem nevezi meg a gyilkosát, és nem töri meg az átkot. Ám valahányszor új nap kezdődik, Aiden egy másik szemtanú testében ébred. A gazdatestek között pedig lesznek segítőkészek, és olyanok is, akik csak annyit segítenek, amennyit feltétlenül szükséges. Az év legeredetibb bemutatkozó regénye kivételes fantáziával fűzi össze a történetszálakat, és az olvasót egészen az utolsó oldalakig bizonytalanságban tartja. Stuart Turton Evelyn Hardcastle hét halála című könyve megkapta a 2018-as Costa-díjat a legjobb brit bemutatkozó regény kategóriában, a Books Are My Bag a legjobb bemutatkozó regénynek, míg a NetGalley UK 2018 legjobb regényének választotta, valamint felkerült a Specsavers Nemzeti Könyvdíj legjobb új szerzőinek rövidlistájára. A Waterstones 2018 októberében a hónap legjobb könyvének választotta. Stuart Turton: The 7½ Deaths of Evelyn Hardcastle Eredeti mű Stuart Turton: The 7½ Deaths of Evelyn Hardcastle Eredeti megjelenés éve: 2018 amnézia angol szerző Costa Könyvdíj énelbeszélő férfi főszereplő gyilkosság időhurok kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás regény rejtély thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2020 496 oldal · ISBN: 9789634994565 · Fordította: Őri Péter letöltés https://data.hu/get/13574758/StuartTurton_-_Evelyn_Hardcastle_7_halala.mobi https://data.hu/get/13574759/StuartTurton_-_Evelyn_Hardcastle_7_halala.pdf https://data.hu/get/13574760/StuartTurton_-_Evelyn_Hardcastle_7_halala.epub -