Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,490
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Minden tőle: demetergyulane

  1. Jhumpa Lahiri-Beceneve Gogol epub 2007 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az 1967-ben, Londonban született írónő első novelláskötete (Interpreter of Maladies címmel) 1999-ben jelent meg, és azonnal elismerés övezte. 2000-ben megkapta a Pulitzer-díjat, a PEN Hemingway-díját, O. Henry-díjra jelölték, novelláit közölték A legjobb amerikai novellák című kötetben. Első könyvét több mint 600 ezer példányban adták el. Amikor Jhumpa Lahiri, az Indiából Anglián keresztül érkező bevándorlók gyermeke óvodás lett Kingstonban, a szülei elmondták az óvónőjének, hogy a keresztneve csupán egy becenév. Bengáliban a beceneveket csak a család és a barátok használják otthon és intim körben. Minden becenévhez tartozik egy úgynevezett jó név, a külső világ számára azonosításul szolgáló hivatalos név. Lahirinek két hivatalos neve van: Nilanjana Sudeshna. Ezek szerepelnek az útlevelében és a születési bizonyítványában, és szülei ezeken a neveken íratták be az iskolába is. A tanár azonban nem volt túlságosan a formalitások híve. – Ez így elég hosszú név – mondta, és úgy döntött, hogy könnyebb kiejteni a „Jhumpát”. Harminc évvel később felhasználja ezt a jelenetet a The Namesake című regényében, amely nemcsak az első regénye Lahirinek, hanem az első könyve, amióta az Interpreter of Maladies című elbeszéléskötetével elnyerte a Pulitzer-díjat. „Jhumpa Lahiri tiszta, eleven, döbbenetesen pontos és áttetsző stílusú könyve egyedi, lebilincselő élmény. A szerző valahol a regényében Dosztojevszkijt idézi, aki ezt írta, mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő. Ha ez a mondás valakire igaz, akkor az a valaki pontosan Jhumpa Lahiri!” – Greskovits Endre, Holmi 2004/3 "… A névadást illetően úgy határoztak, hogy ezt a tiszteletre méltó feladatot meghagyják Ashima nagymamájának, aki már nyolcvanéves is elmúlt; eddig is ő nevezte el mind a hat, a világban szerteszét született dédunokáját, és most kimondottan izgalomba jött attól, hogy a családban talán az első fiúnak is ő adhat nevet. … Noha ezt a levelet már egy hónapja, júliusban elküldték, még mindig nem érkezett meg. Ashima és Ashoke nem aggódott emiatt különösebben. … A név ráér. Az sem szokatlan, ha évek telnek el, mire meghatározzák az igazi nevet, a lehető legjobb nevet. Mellesleg úgyis mindig a becenevek oldják meg a gondot. … A becenév a gyermekkor kitartó öröksége, emlékeztető arra, hogy az életet nem kell mindig olyan véresen komolyan venni. Emlékeztető arra is, hogy egy név nem minden. …" "… A jó hír, hogy másnap reggel Ashima meg a baba hazamehetnek. A kevésbé jó hír pedig, hogy Mr. Wilcox, a kórház szülészetének anyakönyvi illetékese közli velük: nevet kell választaniuk a fiuknak. Merthogy, tudják meg, Amerikában babát a kórházból születési anyakönyvi kivonat híján haza nem engednek. Ahhoz meg név kell. … Az ajtó becsukódik, és ez az a pillanat, amikor Ashoke némi borzongástól kísérve – mintha mindvégig tudta volna – ráébred arra, mi lenne a fia számára a legtökéletesebb becenév. Emlékszik az ujjai közt görcsösen szorongatott lapra, a szemébe tűző fény sokkjára. S most először nem rettegésben, hanem hálával emlékszik arra a pillanatra. – Szervusz, Gogol – suttogja, s a gőgös kis arcocska meg a szorosan becsomagolt test fölé hajol. …" Jhumpa Lahiri: The Namesake Eredeti mű Jhumpa Lahiri: The Namesake Eredeti megjelenés éve: 2003 1001 könyv listán szerepel 20. század amerikai szerző bengáli családregény filmadaptáció indiai szerző kortárs magyar nyelvű regény > Illia, Budapest, 2007 letöltés https://mega.nz/file/fPQHkCpI#1ejd-ARpKh6VcmioP1TQ9Q-wWmuDsRjx0lhq-Tzo0mM -
  2. Richard Reinsmith-Barbár csillagok epub 1992 Háború dúl a rettenetes idegen faj és az emberiség között. A földi katonákat szállító CORSAIR űrhajó a harctérre vezető útja során súlyos sérülést szenved, ezért a legénység leszállásra kényszerül egy ismeretlen, vadállatok által benépesített bolygón. A hajó lévő élelmiszertartalék és muníció nagyon csekély, utasai csak a harchoz értenek. Valahogy mégis túl kell élniük a veszedelmes kalandot. Létrehozzák saját társadalmukat, egy olyan közösséget, melyre még nem volt példa az emberiség történetében. Évszázadok telnek el úgy, hogy CORSAIR egykori utasainak leszármazottai között éles ellentétek fala emelkedik. Vezetők, Technikusok, Vadászok, a Fák Népe… mindegyik kaszt saját célja eléréséért küzd. Mikor a feszültség elviselhetetlenné válik forradalom borítja lángba a Barbár csillagot. fantasy heroikus fantasy magyar magyar nyelvű regény sci-fi > Tájfun Records, Budapest, 1992 letöltés https://mega.nz/file/nP5DWIyR#HoPVlQHNOl3m7qu7-QWe97D2gFQ_FicZq5z3Op6e20A -
  3. Szép Ernő-Lila ákác epub A Casino, a liget, a korzó – a háború előtti békebeli Budapest színterei. Úriasszonyok, hintáslegények, táncosnők és kártyások – egy letűnt kor színes forgataga, és benne Manci, a ligeti lány, Margó, és Béla, a mélabús banktisztviselő szerelmi háromszöge. Szerelmi eskük, átmulatott éjszakák, évődés, vágyódás – mindez egy bájosan spamelo, utánozhatatlanul „szépernős" regényben. Szép Ernő a Nyugat, majd Az Est című lapok munkatársaként vált ismertté. A nyilasok által meghurcolt író őszinte, szeretettel és gyermeki bájjal teli műve egy korszak tökéletes lenyomata, a világégés előtti utolsó boldog pillanat megidézése. Márai, Szerb Antal és Kosztolányi nemzetközi sikerét követően a Lila akác, az Ádámcsutka vagy az Emberszag kitűnő írója is egyre népszerűbb a világban. Alcím nélkül és különböző alcímekkel is megjelent. Alcím verziók: Egy fővárosi fiatalember regénye Egy pesti fiú históriája Eredeti megjelenés éve: 1919 1900-as évek 20. század 303 magyar regény Budapest klasszikus magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: A magyar próza klasszikusai Unikornis > Ulpius-ház, Budapest, 2008 letöltés https://mega.nz/file/GDJyEboB#oxSh0NBbA51jFwlKLUySNFUNLWHIqsooxonXzdsaihE - Szép Ernő-Mátyás király tréfái Hallottátok-e igazságos Mátyás király hírét? Persze, hogy hallottátok… de vajon azt is tudjátok-e, hogy szeretett tréfálkozni? Mindenről a saját szemével igyekezett meggyőződni, ezért gyakran járt álruhában a népe között. S miközben a tapasztalt csalásokat, igazságtalanságokat keményen megbüntette, gyakran keveredett mulatságos helyzetbe. A szórakoztató, csattanósan rövid anekdotákat Szép Ernő, a kedves szavú költő gyűjtötte egy kötetbe. Szerepelnek itt ismerős mesék, mint az Okos Katica vagy a Róka fogta csuka, de szó esik Kinizsi Pálról vagy Holubárról, a cseh vitézről is. S hogy miért és mire mondjuk azt, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár” – hát ez is kiderül a vidám történetekből. Eredeti megjelenés éve: 1940 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Róla szól: I. Mátyás Tartalomjegyzék gyermekkönyv iskolásoknak gyermekkönyv kicsiknek hangoskönyv illusztrált király klasszikus magyar nyelvű magyar szerző mese A következő kiadói sorozatban jelent meg: Képes regénytár Szépirodalmi > Móra, Budapest, 2014 130 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631197358 · Illusztrálta: Zórád Ernő letöltés https://data.hu/get/14112046/Szep_Erno_-_Matyas_kiraly_trefai.epub https://data.hu/get/14112047/Szep_Erno_-_Matyas_kiraly_trefai.pdf https://data.hu/get/14112048/Szep_Erno_-_Matyas_kiraly_trefai.mobi ---------
  4. Swend Fleuron - Snipp, a nagy vadász - dakszliregény 1993.epub "Sokat tanakodtak, mi legyen az új családtag neve, míg végre megegyeztek a büszke névben: legyen Snipp, mert ez rövid és mindennapi használatra megfelelő név, Fidelius, mert remélik, hogy megbízhatnak benne, és végül Rókafalvi, ami jól hangzik és előkelő származásra mutat. szóval: rókafalvi Snipp Fidelius. Snipp éjszakára párnázott kosarat kapott, nappalra pedig takarót, melynek négy sarkán címer ékeskedett. Nyakörvet és szerszámot is kapott, és megtanult az öreg, kövér kutyussal egy vezetéken járni. Snipp a fejlődés kezdetén állott; lába még megjárta, olyan volt, amilyennek lennie kellett: a mellső hajlított szekrényláb, a hátsó rendes kutyaláb. Teste kis vörös táskához hasonlított, amilyent bevásárláshoz használnak. de a szeme ragyogó barna és okos! Ha a világ nem tetszett neki, mélységesen bánatos kifejezése, ha minden a kis Snipp kedve szerint történt, eleven, ragyogó frissessége mutatta, milyen értékes tartalom van a kis vörös tacskóban: igazi, hamisítatlan kutyalélek." állat állattörténet dán szerző gyermekkönyv iskolásoknak kutya magyar nyelvű regény letöltés https://data.hu/get/12902043/Svend_Fleuron_-_Snipp_a_nagy_vadasz.epub -
  5. Sidney Sheldon - Semmi sem tart örökké (2004) epub Betegek végeláthatatlan áradata, pár perces, nyugtalan alvásokkal tarkított maratoni ügyeletek, a doktornőben sokszor csupán a nőt látó kollégák kellemetlenkedései, a pénz mindenhatóságában bízó maffiózók, elvetélt és hirtelen fellobbanó szerelmek - három, az egyetemről frissen kikerült orvosnő mindennapjaink apró összetevői. Sidney Sheldon, a fordulatos amerikai regény mestere sem tudott ellenállni a népszerű műfaj csábításának, s orvosregényt írt, de a rá jellemző módon. Nem vérfagyasztó bűncselekmény köré építi fel a történetet, hanem a legnagyobb San Franciscó-i közkórház, az Embercadero Contuy Hospital életét bemutatva bontja ki három főhőse, a "született sebész" Paige, a fekete bőrű, tragikus sorsú Kat és a kényszerből orvossá lett, a kórházban is csak a szerelem művészetében való jártasságából élő, de ápolónőként végül a helyét megálló Honay történetét. A sodró lendületű cselekményt az egyik főhős, a nyereségvágyból elkövetett gyilkossággal igaztalanul megvádolt Paige bírósági tárgyalása foglalja keretbe, és Sheldon - hűen önmagához - a végig lebilincselő regény utolsó lapjain is képes izgalmas meglepetéssel szolgálni az olvasónak. amerikai szerző krimi magyar nyelvű orvosi krimi letöltés https://data.hu/get/12904045/Sidney_Sheldon_-_Semmi_sem_tart_orokke.epub -
  6. Bart István (szerk.)-Pokolraszállás epub 1975 Kötetünk a második világháború befejezésének harmincadik évfordulójára készült. Az olvasó három világrész – Európa, Amerika és Ázsia – íróinak, köztük magyaroknak novelláit találja benne a háborúról – a pusztításról, az embertelenségről, a náci haláltáborokról, az ellenállásról, a helytállásról – és a friss békéről. Más-más írói szemléletből, más-más stílusban, más-más nemzeti és irodalmi hagyományból merítve születtek ezek a novellák, de mind a tizenhat elbeszélést a háború elleni tiltakozás és egyazon humanista, antifasiszta gondolat ihlette, s reménység, hogy a szörnyű megrázkódtatás valahára öntudatra ébresztette az emberiséget. Kötetünket mementónak és egyben megemlékezésnek is szánjuk. Azok emlékének ajánljuk, akik emberek tudtak maradni a borzalmak és szenvedések közepette is, akik ellene szegültek az iszonyatnak és az embertelenségnek. Helytálltak a fronton vagy a hátországban – és győzedelmeskedtek, kiharcolták a sebeket ápoló békét. A művek szerzői: Bruno Apitz, Tadeusz Borowski, Déry Tibor, William Faulkner, C. S. Forester, Joseph Kessel, Mihailo Lalić, Jiří Marek, Jordan Radicskov, Sarkadi Imre, Wolfdietrich Schnurre, Marcello Venturi Tartalomjegyzék 2. világháború amerikai szerző antológia bolgár szerző brit szerző cseh szerző elbeszélés francia szerző háború lengyel szerző magyar nyelvű magyar szerző montenegrói szerző német szerző novella olasz szerző válogatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa > Európa, Budapest, 1975 letöltés https://mega.nz/file/iGgkEBZZ#8wpNDh-8Qnx7BsFCxXtoi96UcvBdAItqSGz8D2BWxKU -
  7. Micol Ostow-Menekülés (Riverdale 2.) epub 2020 Amikor Archie, Betty, Veronica és Jughead kocsiba szállnak, hamar rájönnek, hogy kis városuk problémái úgy tűnik, mindenhová követik őket, amerre csak mennek. Archie-t gyilkossággal vádolják, és a bizonyíték ellene szól. Betty, Veronica és Jughead tudják, hogy Hiram Lodge akarja rákenni a fiúra a szörnyű tettet, de nem tudják, hogyan bizonyíthatnák. A banda utolsó mentőövként kitalálja, hogy vissza kell menniük a bűntett helyszínére, hogy ott szerezzenek valamit, ami alátámasztja a szavaikat. Vissza kell menniük tehát Shadow Lake-hez. Azonban a Lodge család erdei kabinját minden oldalról veszély és fenyegetés övezi. Vajon sikerül a csapatnak találnia valamit, amivel tisztázhatják Archie nevét? És ami még fontosabb: visszajutnak Riverdale-be élve? Micol Ostow: Get Out of Town Eredeti mű Micol Ostow: Get Out of Town Tagok ajánlása: 16 éves kortól amerikai szerző ifjúsági kortárs magyar nyelvű sorozat része Irodalom > Maxim, Szeged, 2020 letöltés https://mega.nz/file/aWgGBYLB#nErqtU1xqFAFXIFq7HTsDZp_QmfitNZmvubPGmN4eWg -
  8. Jenni Hendriks · Ted Caplan-Nem terhes 2020 epub A tizenhét éves Veronica Clarke sosem gondolta volna, hogy egy műanyagdarabot a kezében tartva két rózsaszín csík bontakozik ki majd előtte. Hogyan sikerült a barátjának teherbe ejtenie, amikor mindig használtak óvszert? A menő egyetemre készülő lányt csak ez a terhesség választja el a sikeres jövőjétől. Veronica így arra a döntésre jut, hogy meg fogja szakítani a terhességét. Csak egyetlen hatalmas gond van. A legközelebbi hely, ahol legálisan megszakíthatja a tizennyolc év alatti lány a terhességét, majdnem 1500 kilométeres távolságban van Új-Mexikóban. Veronicának ráadásul kocsija sincsen. A lány elkeseredésében az egyetlen személyhez fordul, aki nem fog ítélkezni felette: Bailey Butlerhöz, aki régen Veronica legjobb barátnője volt, és most a középiskola legfurcsább alakja. A terv egyszerű: csupán tizennégy óra alatt elérhetik a klinikát, három órát kell számolni a beavatkozásra, majd tizennégy órát haza. Mi rossz dolog történhet ezalatt? A lányokra három napnyi tömény kaland vár lopott kocsikkal, fegyverekkel, őrült expasival, túlzottan nyájas sztriptíztáncosokkal, görényekkel, alienekkel és egy régen megszakadt barátság őrületes buktatóival. Veronicának hamarosan mindent egy lapra kell feltennie, hogy feloldja a fájdalmakat, amiket ő maga okozott. Az amerikai délnyugat végtelen, csillagfényes égboltja alatt Veronica és Bailey felfedezik, hogy a felnőttséghez vezető út igencsak rögös, de sokkal jobb, ha melletted van egy barát, aki támogat az úton. Jenni Hendriks – Ted Caplan: Unpregnant Eredeti mű Jenni Hendriks – Ted Caplan: Unpregnant Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 21. század amerikai barátság fiatalkor filmadaptáció spamelo ifjúsági kaland leszbikus LMBTQ magyar nyelvű női főszereplő nyár regény terhesség utazás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2020 288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634992349 · Fordította: Szaszkó Gabriella > Maxim, Szeged, 2020 letöltés https://mega.nz/file/yKoiGACZ#llCj7VZjWrBg5P_Ne9AtuwKkjtcGTIa1lQqBswFAupM -
  9. Richard Osman-A csütörtöki nyomozóklub (A csütörtöki nyomozóklub 1.) 2021 pdf “Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!” A. J. Finn Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát. S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít. Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne? Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg. Richard Osman: The Thursday Murder Club Eredeti mű Richard Osman: The Thursday Murder Club Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század angol humor angol szerző gyilkosság spamelo kortárs krimi magyar nyelvű nyomozás rejtély sorozat része váltott szemszög > Agave Könyvek, Budapest, 2021 letöltés https://mega.nz/file/Hf403RRY#a2idtFxdYwsMpRZ0_aNNdBdS_2fTa-48Zzvf8T37BxA -
  10. Gyöngyfüzér - antológia epub 2019 Ínyencségek kavalkádja! Különleges antológiát tart kezében a kedves Olvasó. A kötetben tizennégy népszerű vagy akár rajongásig szeretett szerző szórja kincseit a lábaid elé. Már megszeretett és elsöprő sikert aratott, vagy akár vadonatúj regények világából gördülnek elénk a gyöngyök. Szeretnivaló vagy épp váratlan és meglepő történetek lenyűgöző világokból, izgalmas szereplőkről. Kiderül pár titok a főhősök előéletéből, de belekukkanthatunk más szereplők izgalmas sorsába is. A kötet egyszerre szól az írók korábbi táborához, akik örömmel tapsolják vissza a megszeretett regényhősöket. Nekik élvezetes csemege. De szívből ajánljuk új olvasóknak is, hogy ezzel a kötettel induljanak felfedező útjukra. Nekik önálló, önmagában érthető, lebilincselően sokszínű novellafüzér, ami mesterien formált kulcslyukon át enged bepillantást a regények hangulatába. Ideális kötet dedikációk gyűjtésére is. Gyűjtsd az élményt, élvezd a percet, gazdagodj minden történettel! Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? A művek szerzői: Rácz-Stefán Tibor, Róbert Katalin, Eszes Rita, Bessenyei Gábor, Spirit Bliss, Istók Anna, Gulyás Péter, Bálint Erika, Okváth Anna, Chiara, Hercz Júlia, Greff Magdi, V. K. Bellone Tartalomjegyzék álom antológia fantasy ifjúsági kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella romantikus tanár testvérek tolvaj tündér letöltés https://mega.nz/file/KHYigbgZ#ci7mYu9LLFGw0c-Ulo9KY5YqK99xNOYXY3-bxPwioBo -
  11. Laurie Goulding (szerk.)-Calth jele (The Horus Heresy 25.) A lázadás figyelmeztetés nélkül csapott le a Calth-ra. Az árulás és vérontás mindössze néhány órája alatt, a XIII. légió – Guilliman Ultragárdistái – büszke harcosait két vállra fektette a XVII. légióbéli egykori testvéreik álnoksága. Mostanra a sérült Veridia napkitörései perzselik a bolygót, és a túlélőknek szembe kell szállniuk a megmaradt Igehirdetőkkel és romlott szövetségeseikkel, vagy a kárhozat vár rájuk a bolygó felszíne alatt, a homályos arkológiák menedékében. Ebben az új antológiában Dan Abnett, Aaron Dembski-Bowden, Rob Sanders és mások történeteit olvasva lehetünk tanúi a Földalatti Háború eddig ismeretlen meséinek. A novella terjedelmű „Egykorvolt Calth”-ban Graham McNeil fényt derít egy találkozásra, mely megváltoztatja Ventanus kapitány sorsát és az eljövendő évtízezredekre meghatározza az Ultragárdista rendház arculatát. A Calth-i csata még korántsem ért véget! Laurie Goulding (szerk.): Mark of Calth Eredeti mű Laurie Goulding (szerk.): Mark of Calth A művek szerzői: Guy Haley, Graham McNeill, Anthony Reynolds, David Annandale, Rob Sanders, Aaron Dembski-Bowden, John French, Dan Abnett Tartalomjegyzék antológia brit szerző disztópia háború katonai sci-fi magyar nyelvű sci-fi sorozat része űropera > Tuan, Budapest, 2020 letöltés https://mega.nz/file/vT5UGJjZ#O8l3zZBkPiVCGwbmxXyzpggKwEsLhl2PWVwjsKMPq0I -
  12. Hilary Mantel-Margaret Thatcher meggyilkolása és más történetek 2018 epub Az árnyak életre kelnek. De ne valamiféle horrortörténetre gondoljunk itt, hanem a valóságos, hétköznapi életünk mögött megbújó sötétségre. Egy bejárónő első napja új munkahelyén. Egy felolvasó est vidéken. Egy idősödő házaspár kései nyaralása. Mindegyik történet magja ismerős. És ismerősek a mögöttük megbújó feszültségek és titkok is. Hilary Mantel mesterien ábrázolja az emberi kapcsolatok egymásra utaltságát, azt a hétköznapi kiszolgáltatottságot, amelynek feloldására nap nap után mi magunk is kísérletet teszünk. Például úgy, hogy a kezünkbe veszünk egy könyvet. Hilary Mantel: The Assassination of Margaret Thatcher Eredeti mű Hilary Mantel: The Assassination of Margaret Thatcher Eredeti megjelenés éve: 2014 Tartalomjegyzék brit szerző kortárs magyar nyelvű novella > Libri, Budapest, 2018 letöltés https://mega.nz/file/iLAkGR7K#uiR55DqhBH0z1lalOFke-hRW4RsWVF3QexmSZG02aGA -
  13. Rosie Blake-Hygge szerelem 2021 epub A hygge tökéletes receptje idén ősszel: készíts egy forró csokoládét, burkolózz be egy takaróba, és olvasd ezt a szívmelengető könyvet. Idén ősszel rosszul állnak a dolgok Yulethorpe-ban. Hideg van, esik az eső, és vigasztalanul szürke az ég. Az utolsó üzlet a főutcán – egy bájos kis játékbolt – épp most csukta be örökre az ajtaját. És ekkor megérkezik Clara Kristensen. Clara nem nézheti tétlenül, hogy ez a szép kisváros elveszítse a szívét, úgyhogy nekigyürkőzik, és munkához lát. A dolgok jól alakulnak, amíg Joe, a tulajdonos fia vissza nem tér Yulethorpe-ba, hogy kiderítse, mi zajlik a családi vállalkozásban. Joe Fontos és Elfoglalt Ember a Cityben, és teljesen meg van róla győződve, hogy Clara valami rosszban sántikál. Clara be akarja bizonyítani Joe-nak, hogy az élet jobb is lehet, úgyhogy felvállalja az újabb kihívást: képes-e segíteni egy munkamániás emberen, aki hajnali háromkor még e-mailekre válaszol? Képes-e rá Joe, hogy megtanulja értékelni a… (tovább) Rosie Blake: The Hygge Holiday Eredeti mű Rosie Blake: The Hygge Holiday Eredeti megjelenés éve: 2017 chick lit karácsony kortárs magyar nyelvű regény romantikus tél A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés https://mega.nz/file/HGJTEAgT#pXzqOKOXbmo4OxHwZqWglTrUQBS3n_Ar2Sm3wQggHjc -
  14. Sarah Rees Brennan-A káosz leánya (Sabrina hátborzongató kalandjai 2.) 2021 epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A félig boszorkány, félig halandó tizenhat éves Sabrina Spellman meghozta a döntést: elfogadta a sötét oldalát és a varázstudó gyökereit. Ereje most napról napra növekszik… de vajon túl nagy árat fog érte fizetni? Sabrina Spellman most hozta meg élete legnehezebb döntését: maga mögött hagyja imádott barátait a Baxter Gimiben. Eljött az idő, hogy a sötétség útját követve megtalálja a helyét a boszorkányok és a varázslók között a Láthatatlan Tudományok Akadémiáján. Sabrinának mindig is jól ment az iskola, most viszont egy teljesen új világban kell eligazodnia. Napról napra növekszik a hatalma, de nagy árat kell érte fizetnie. Muszáj mindig szem előtt tartania az újdonsült kötelezettségeit, s hogy azok milyen következményekkel járnak a barátaira és saját magára nézve. Ráadásul ott vannak az új iskolatársai. Prudence, Dorcas és Agatha barátok, vagy valami olyasmi, de Sabrina megbízhat-e bennük? És Nick Scratch? Ő olyan elbűvölő, mint mindig, de tartósnak… (tovább) Sarah Rees Brennan: Daughter of Chaos Eredeti mű Sarah Rees Brennan: Daughter of Chaos Tagok ajánlása: 17 éves kortól 21. század amerikai barátság boszorkány család fantasy férfi főszereplő filmből készült könyv horror spamelo ifjúsági ír szerző iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola lányregény mágia magyar nyelvű művészet paranormális párhuzamos világ regény romantikus sorozat része szeretet szilveszter tél tévésorozat-adaptáció váltott szemszög varázslat A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés https://mega.nz/file/7LhHySSR#nlmFTWgI-fbNkIGTaBMyEsQq28sig8APBAtSJFkPv6A -
  15. Angus Watson-A vas kora; Zengő vas; A vas diadala (Vaskor-trilógia 2.-3.)epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A vezérek a háború lángjaiban kovácsolódnak. A vaskor harcosai, Dug és Lowa sikeresen elfoglalták Maidun várát, és felszabadították a rabszolgákat. Most azonban fordul a kocka, és nekik kell a védők oldalán harcolniuk. Galliából római invázió közeleg, ám ahelyett, hogy összefognának, és egyesült erővel védenék meg otthonaikat, a briton törzsek inkább egymás ellen fordulnak – Maidun pedig könnyű célpontnak számít a szemükben. Mindeközben Lowa kémjei beszivárognak Galliába, akik rájönnek, hogy a rómaiak sorai közt brit druidák is vannak. A Maidunból elindult Ragnall hűsége pedig vészesen meginog, amikor találkozik Róma lenyűgöző hadvezérével, Julius Caesarral. Háború közeleg… De vajon ki fizeti meg az árát? letöltés Zengő vas https://mega.nz/file/iCohCIYR#AUFHxtMfcwEltj0V_IaRspR02WpD9tl7JPbyXD-YmWs - Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A dicsőség a birodalmak hamvaiban kovácsolódik. A harcos királynő és a római hódítók végül összecsapnak az izgalmas, epikus fantasy-trilógia utolsó kötetében. Caesar katonái feltartóztathatatlanul keresztülmasíroztak Gallián; mindenkit megöltek és könyörtelenül lemészároltak, aki az útjukba állt, a falvakat pedig kifosztották. Elérvén a partokat már csak a tenger választja el őket Britanniától, és készek rá, hogy lerohanják a szigetet és annak lakóit. Ám nemcsak egyszerű halandók segítik csapataikat, hanem egy sötét mágiával eltorzított, megállíthatatlan légió is. Lowa királynőnek valahogyan vissza kell vernie a támadást, azonban legkiválóbb hadvezére halott, fiatal druidájának pedig nincs hatalma. A helyzet látszólag teljesen kilátástalan, viszont a harcos királynő mindent meg akar tenni, hogy megmentse a népét a másik két lehetőségtől: halál vagy rabszolgasors. Idővel minden birodalom elbukik, de vajon melyik oldal kerül ki győztesen a csatából? letöltés A vas diadala https://mega.nz/file/Hb5FBQoJ#Prjjgw0TnZORx2Xe3ZQw4nhRVSfSaMdKdwLdQ2lPmiw -
  16. Paul Auster-Holdpalota mobi 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Senki sem felelős a történtekért; ettől azonban nem kevésbé nehéz elfogadnom, hogy így alakultak a dolgok. A rossz időzítésen múlott az egész. Lekéstük a csatlakozást, hogy úgy mondjam, vakon tapogatóztunk a sötétben. Ott voltunk mind, ahol lennünk kellett, s mégis elkerültük egymást; pedig hajszál híja volt, hogy egy csapásra kikristályosodjon körülöttünk minden. Végső soron erről szól ez az egész történet. Az élet: elvetélt lehetőségek sora. Minden részlet együtt van kezdettől fogva, ott a kirakós játék összes darabja, csak éppen az ember nem tudja összeállítani magának a képet. Akárcsak Paul Auster New York trilógiá-jának hősei, ennek az erősen életrajzi jellegű műnek a főhőse is homályos szimbólumok közt éli sejtelmes életét, megtapasztalja a benne lakozó űrt, ám végül kinyílik a szeme egy szabadabb, teljesebb létezésre. A történet 1969 nyarán kezdődik, amikor az ember először lépett a Holdra. A hős, Marco Stanley Fogg, akinek mindhárom neve híres utazóra utal, szintén az ismeretlen felfedezésére indul. Életútja más életekkel fonódik össze: megismerkedik egy lánnyal, aki megmenti az éhhaláltól; elszegődik egy mozgásképtelen, vak öregúrhoz, akinek eltorzult tudatán át Fogg merőben más képet kap az emberekről és a világról; megismerkedik valakivel, akiről véletlenek sorozatán át kiderül, hogy nem más, mint az apja; és gyalogszerrel átkel a sivatagon, Utah-tól a Csendes-óceánig. Paul Auster egyedülálló jelenség a mai amerikai irodalomban; semmiféle áramlattal, divattal nem rokonítható. Hősei egyforma otthonossággal mozognak a modern nagyvárosban és a lélek kietlen tájain. Helyét az amerikai kritika a posztmodern után-ra teszi. Paul Auster: Moon Palace Eredeti mű Paul Auster: Moon Palace Eredeti megjelenés éve: 1989 1001 könyv listán szerepel 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző családregény kortárs magyar nyelvű New York posztmodern regény Vadnyugat A következő kiadói sorozatban jelent meg: Paul Auster életmű Európa, XXI. Század > XXI. Század, Budapest, 2020 letöltés https://mega.nz/file/zaoVVSBT#YUjCaYE5Qj_L8wsT5yOIwupVj8Tf6XJB3RaQUPceHjI -
  17. Sarah Addison Allen-A csodálatos Waverley-kert (Waverley család 1.) A magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák… A varázslatos Waverley-kert A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is. Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban. Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll – a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban. Sarah Addison Allen: Garden Spells Eredeti mű Sarah Addison Allen: Garden Spells Eredeti megjelenés éve: 2007 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit családon belüli erőszak családregény Észak-Karolina kortárs mágia mágikus realizmus magyar nyelvű misztikus női főszereplő paranormális regény romantikus sorozat része testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2010 letöltés https://mega.nz/file/jDIFwYxK#jSdEXBcdklt5-n1zzOKWYch-ucERVhNhF0j628d7GMc - Sarah Addison Allen-Az első fagy (Waverley család 2.) 2019 mobi Varázslatos új regény a New York Times bestsellerszerzőtől, A csodálatos Waverley-kert régi, kedvenc szereplőivel. Ahogy hűl a levegő, és hullani kezdenek a falevelek az észak-karolinai Bascomban, a Waverley-nővéreket nyugtalanság fogja el. Túl könnyen elajándékozzák a szívüket, olyan dolgokra vágynak, amiket nem kaphatnak meg, összezavarodnak, és a kelleténél többet adnak mások véleményére. Még nehezebb megőrizni a hidegvérüket, amikor egy ismeretlen látogató bukkan fel, aki megkérdőjelezi a család legfőbb értékeit. Ám az első őszi fagy beköszöntével mindennek jóra kell fordulnia. Akkor végre virágba borul a bajkeverő almafa, és a körülötte kavargó varázslat is a helyére kerül. Claire és Sydney, a Waverley-nővérek, és Sydney tizenöt éves lánya, Bay soha nem látott kihívásokkal néznek szembe. Vajon össze tudják-e tartani a családot a különleges nap beköszöntéig? Sarah Addison Allen: First Frost Eredeti mű Sarah Addison Allen: First Frost Eredeti megjelenés éve: 2015 21. század amerikai szerző chick lit családregény kortárs középiskola mágikus realizmus magyar nyelvű ősz regény romantikus sorozat része testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2019 letöltés https://mega.nz/file/KTgWFL7K#u_3VuDJzkwUd_7j6tqhSAPi2XC8ffjr7PR3rY__Pru0 -
  18. Cassandra Clare - Aranylánc Formátum: pdf, epub | Méret: 3MB Leírás: Az árnyvadászok élete az Edward korabeli Londonban! Üdv itt, az elektromos lámpák és a hosszúra nyúlt árnyékok idejében! Vannak, akik a művészetek szépségét ünneplik, vannak, akik az örömöket hajszolják vadul, és persze vannak, akik démonokkal küzdenek. Éveken át béke honolt az árnyvadászvilágban, James és Lucie Herondale, Will és Tessa gyermekei idillben nőttek fel, szerető családjuk és barátaik körében, történeteket hallgatva a jó diadaláról a rossz fölött, s arról, hogy a szerelem mindent legyőz. De minden megváltozik, amikor a Blackthorn és a Carstairs család megérkezik Londonba… és velük együtt egy ismeretlen démon is. letöltés https://www.mediafire.com/file/0qrvphjx96s3ocv/Cassandra+Clare+-+Aranylánc.epub/file https://www.mediafire.com/file/n96s9ls020f8i1a/Cassandra+Clare+-+Aranylánc.pdf/file Cassandra Clare · Wesley Chu-A mágia vörös tekercsei (A legősibb átkok 1.) (Árnyvadász univerzum) 2020 mobi Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood együtt utazzák be a világot. Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal – pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi barát, és híreket hoz egy Karmazsin Kéz nevű démonimádó szektáról. Egy szektáról, amit minden jel szerint Magnus alapított. Réges-régen. Viccből. Magnus és Alec Európát átszelve veszi üldözőbe a Karmazsin Kezet és titokzatos vezetőjét, mielőtt a szekta még nagyobb kárt okozna. Ha nem lenne elég baj, hogy a romantikus vakációnak lőttek, lépten-nyomon démonokba ütköznek, és már azt sem tudni, ki a barát, ki az ellenség. Miközben az igazság után kutatva egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, Magnusnak és Alecnek jobban meg kell bíznia egymásban, mint valaha – akkor is, ha így rég rejtegetett titkok kerülnek a felszínre. Az árnyvadászok világában játszódó új trilógia első kötete. Malec a javából! Élvezd fergeteges kalandjaikat! Cassandra Clare – Wesley Chu: The Red Scrolls of Magic Eredeti mű Cassandra Clare – Wesley Chu: The Red Scrolls of Magic 92% Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: 15 éves kortól 21. század amerikai szerző boszorkány fantasy férfi főszereplő ifjúsági kaland LMBTQ mágia magyar nyelvű New York Párizs Róma romantikus sorozat része tajvani szerző tündér urban fantasy varázsló Velence A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 letöltés https://mega.nz/file/HGgSwY5K#vLTlterkgU7nlcM9UVqCCovr-coSUL6tp79XwDf13k4 - letöltés https://data.hu/get/13304664/A_magia_voros_tekercsei_-_Cassandra_Clare.epub https://data.hu/get/13304665/A_magia_voros_tekercsei_-_Cassandra_Clare.mobi https://data.hu/get/13304666/A_magia_voros_tekercsei_-_Cassandra_Clare.pdf - -
  19. Ella Summers-Vampire's Kiss (Legion of Angels 1.) Ella Summers-A Vámpír csókja-Angyalok Légiója 1. pdf Fordította: Sziporka A TÖRTÉNET ÖSSZEFOGLALÁSA Ha egyszer belekóstoltál az istenek nektárjába, nincs visszaút. Leda Pierce paranormális fejvadászként dolgozik az emberi civilizációt és a szörnyek lakta sík vidéket elválasztó határvonalon. Az élet egyszerű, a fizetés szerény, de legalább a családjával lehet. Egészen addig, amíg balul nem sül el egy vámpírvadászat, és az öccse el nem tűnik, akit a pokol sötét angyalai ejtenek foglyul. Saját varázserő nélkül nincs módja, hogy megtalálja a férfit, így Leda egyetlen lehetősége, hogy New Yorkba menjen, és csatlakozzon az Angyalok Légiójához, egy természetfeletti katonákból álló elit hadsereghez, akiket maguk az istenek ajándékoznak meg erejükkel. Ha elég sokáig túlél, hogy feljusson a ranglétrán, akkor megkapja a mágiát, amire szüksége van ahhoz, hogy megtalálja a testvérét. Leda hamarosan egy olyan összeesküvés rossz oldalán találja magát, amely felforgatja a természetfeletti világot - és egy vad, hatalmas és csábító angyal kényére-kedvére van kiszolgáltatva. A Vámpír csókja az Angyalok Légiója sorozat első könyve. A fordító megjegyzése: az angyalok nevei beszélő nevek, ezért lefordítottam, de a gyermekeik vezetékneve maradni fog az eredeti formában. alakváltó angol nyelvű angyal démon fantasy mágia női főszereplő regény romantikus sorozat része urban fantasy vámpír > Night Spark Media, 2016 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781539635031 > Night Spark Media, 2016 202 oldal · puhatáblás · ASIN: B01MA1UGX8 letöltés https://mega.nz/file/XbAnTSgA#KU7M43lN31QUifSdke5Mgvlp4OxA9EOxFcY3nSJ0r4E -
  20. Keith R. A. DeCandido-Alien - Isolation – Izoláció 2020 mobi Végre megérkezett a nagy sikerű ALIEN: ISOLATION videojáték hivatalos regényváltozata! Amanda Ripley élete sosem volt könnyű… Szülei a szegénység peremén vergődtek, így édesanyja, Ellen Ripley kénytelen különböző, nem éppen veszélytelen munkákra szerződni, míg végül a Nostromo kereskedelmi teherhajó fedélzetére kerül. A mélyűri hajó eltűnését követően Amanda immár felnőttként egyetlen dologra összpontosít: kideríteni, mi is történt Ellen Ripleyvel? Küldetése során megjárja az ismert világ legmélyebb bugyrait, ahol nem sok mindenkiben bízhat az ember. S amikor már úgy érezi, olyan mélyre zuhant, mint még soha, felragyog előtte egy új reménysugár, amit követve elutazik a távoli Szevasztopol-állomásra, hogy végre választ kapjon kérdéseire. Ám az állomás romokban áll, folyosóin a halál ólálkodik, méghozzá a legrettenetesebb idegen élőlény formájában, amit Amanda valaha is el tudott képzelni… Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation (angol) Eredeti mű Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation (angol) akció amerikai szerző földönkívüliek halál horror jövőben játszódik kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény robot sci-fi thriller űrutazás videojátékból készült könyv > Szukits, Szeged, 2020 letöltés https://mega.nz/file/LbpgQIoZ#cQVVnckzUFazRpmrP-MFt0hfMN49GoSIyh66nL-WVrE -
  21. Gayle Callen-A makacs vőlegény (Felföldi esküvők 2.) 2019 pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Maggie McCallum álmai újdonsült vőlegényéről nem éppen romantikus természetűek. Nem elég, hogy úgy adták oda Owen Duffnak, mint valami zálogot, amely véget vethet a klánok közötti viszálynak, hanem még balsejtelem is gyötri, hogy vőlegénye esküvőjük napján meg fog halni. A Skót-felföld makacs fia mégsem engedi, hogy lefújják az esküvőt, pedig tényleg veszélyben forog az élete. Owen évekkel ezelőtt látta meg először Maggie-t, és legszívesebben azonnal ágyba vitte volna. Kockázatos dolog szemet vetni egy másik klán vezetőjének a húgára, de Owen szenvedélyesen beleszeret az egyetlen nőbe, akinek a megszerzésére szinte semmi reménye sincs… letöltés https://mega.nz/file/OLwWgJQb#UPUpIlXcUTV_mkGjWaF8COX2K5hVZKP1TX721lnSbtE - Gayle Callen-Az ellenség lánya (Felföldi esküvők 3.) Duncan Carlyle klánvezér álmában sem gondolta volna, hogy épp Catriona Duff-fal hozza össze a sors az eső áztatta felföldön, annak a korrupt grófnak a lányával, akinek köszönhetően vérdíjat tűztek ki a fejére. Mégis védelmet és szállást nyújt a szépséges leányzónak, aki azt állítja, elveszítette az emlékezetét. Duncan azt reméli, Catriona révén talán megállíthatja az apját, de ez csak akkor lehetséges, ha sikerül titokban tartania a lány kilétét – és a veszedelmesen heves vonzalmat, melyet iránta érez… Igaz, hogy megmentette, Catriona mégis úgy érzi, a nyers modorú törvényenkívüli nem bízik benne. A lányt meghatja az az eltökéltség, amellyel Duncan elrabolt gyerekeket igyekszik kiszabadítani. Egy barlangrendszerben bujkálva szoros összezártságban telnek napjaik. Miközben Catriona kétségbeesetten próbálja felidézni a múltját, a jelen egyre közelebb sodorja ehhez a rejtélyes férfihoz – és a titokhoz, mely mindent megváltoztathat… letöltés https://mega.nz/file/aTo2WZzS#rws_9fznz8hlqCfGrAVlYTWSw69thWElvIhK4vbda9k - Mund Katalin (szerk.)-A jádekoponyák szigete Leslie L. Lawrence születésnapi meglepetéskötet Epub Különleges kötetet nyújtunk most át olvasóinknak. Lőrincz L. László 80. születésnapja alkalmából a legnevesebb pályatársak, barátok tisztelegnek benne a Mester munkássága előtt egy-egy novellával. A novellák mindegyike Leslie L. Lawrence kalandregényeihez vagy Lőrincz L. László fantasztikus írásaihoz kapcsolódik. A 12 novella szerzői: Benedek Szabolcs, Burkos Zsolt, Erdész Róbert, Fedina Lídia, Kovács Tücsi Mihály, Molnár Csaba, Ronil Caine, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Urbánszki László, Varga Csaba Béla, Vörös István. A kötetet Burger István, a Galaktika magazin korábbi főszerkesztőjének előszava nyitja meg. Ez az irodalmi csemege egyetlen Lőrincz L. László rajongó polcáról sem hiányozhat! Isten éltessen sokáig! Burger István: Előszó Soós Tibor: A tribute to L. L. L. T. R. Salty: Monsignore Caprivi karavánja Szélesi Sándor: Örök visszatérés Vörös István: Lábnyomok a Holdon Fedina Lídia: A Fény temploma Varga Csaba: Béla A vértigris átka Molnár Csaba: Fantázia 2.0 Burkos Zsolt: Az évforduló Benedek Szabolcs: Az Arany Alma boszorkánya Ronil Caine: Jáde sárkányfalka Urbánszki László: Friss levegő Toochee: Kirpan és csakram Erdész Róbert: A 3lábú holló letöltés https://mega.nz/file/veJSFDjJ#8mo3sab3dSaOTJ4v4KV_Pnm0V1Lp6ZWgRxQB3bgPPD0 -
  22. James Hadley Chase - Cserbenhagyta áldozatát Néhány pillanatig mozdulatlanul hevertem, és a mennyezetet bámultam. Még nem tudtam, hogy csupán, szörnyű álmot láttam, vagy mindaz, ami most hirtelen eszembe jutott, valóban megtörtént... Amikor aztán igazán felébredtem, rádöbbentem, hogy szó sincs rossz álomról. Mindaz, ami tegnapelőtt és tegnap történt, valóság... és még nincs vége... Pedig milyen nyugodt életem volt... letöltés https://data.hu/get/12858866/Cserbenhagyta_aldozatat_-_James_Hadley_Chase.mobi https://data.hu/get/12858867/Cserbenhagyta_aldozatat_-_James_Hadley_Chase.pdf https://data.hu/get/12858868/Cserbenhagyta_aldozatat_-_James_Hadley_Chase.epub - Jill Shalvis - Egymásba bolondulva (Lucky Harbor 3.)pdf 2019 Van, aki szíveken tapos, van, aki szabályokon… A szabadszellemű Chloe Treager szeret a szakadék szélén egyensúlyozni. Nővéreivel ellentétben, akik nemsokára férjhez mennek, nem áll készen arra, hogy megállapodjon, csendesen éldegéljen, és a nemrégiben felújított családi panziót vezesse. Állandóan vonzza a bajt, és ez a szerelmi életét is megpecsételi: felkelti az érdeklődését a rendkívül fagyos, ám felettébb szexi seriff, Sawyer Thompson, aki eltökélten próbálja megzabolázni Chloe vad jellemét. Egy idő után Chloe egyetlen ballépése sem kerüli el Sawyer figyelmét, hiszen folyton a nyomában van. A seriff zord kiállása és titokzatos mosolya elég, hogy egy lány azért könyörögjön neki, hogy megbilincselje. Chloe életében először a törvényszegés helyett arról álmodik, hogy megadja magát. Vajon képes egy lázadó vadóc fenntartani a békét a törvény őrével? Vagy a lány sokszínű múltja távol tartja Chloét az örökké tartó szerelemtől és a biztonságos menedéktől Lucky Harborban, amire valójában vágyik? letöltés https://mega.nz/file/KK5wEZyB#LQl5Sy6YMeqLky8XWctPP_WNKZs5qRkSDaMuisVvP70 - James Patterson & Peter de Jonge - A nagy buli Szerelem és bosszú története, egy gazdag és kegyetlen világban. Jack Mullen jogot hallgat New Yorkban, amikor megtudja, hogy öccse, Peter a tengerbe fulladt East Hampton partjainál. Jack ismeri az öccsét, aki gyakorlatilag a vízben nőtt fel, és tudja, hogy nem lehet szó balesetről. Valaki holtan akarta látni Pétert. Ám a rendőrség másként vélekedik. Amikor Jack az öccse utolsó estéjének részleteit próbálja felfedni, ügyvédek, rendőrök és fizetett védelmezők sorfalával találja magát szemben, akik a gazdag nyaralókat az olyan helyi munkásoktól védik meg, mint Peter. A gyásztól sújtott Jack régi barátait vonja be az igazság keresésébe, akiket nem érdekel, hogy milyen gazdagok vagy korruptak az útjukban állók. Küzdelme során Jack New York egyik leghatalmasabb és legkönyörtelenebb emberével kerül összetűzésbe, aki egy csettintéssel szokta eltüntetni ellenfeleit. Miközben lassan kiderül, hogy öccsének Amerika leggazdagabb embereihez volt oly módon köze, amire Jack soha nem is gondolt, a vágyott igazságszolgáltatás egyre inkább csak álom marad. Csak akkor remélheti, hogy elégtételt vehet öccséért, ha a gazdagokkal saját módszereikkel száll szembe. A nagy buli lélegzetelállító jogi krimi hazugságról és bosszúról - olyan döbbenetes befejezéssel, amely csak James Patterson agyában születhetett meg. letöltés https://www.mediafire.com/file/5kkg68wfn7km3jq/James+Patterson+&+Peter+De+Jonge+-+A+nagy+buli.pdf/file -
  23. Colleen Hoover-Without Merit – Merit nélkül 2021 pdf „Nem azért születünk a világra, hogy a szüleink pontos másává váljunk. Mindenki más formában tapasztalja meg a békét.” A Voss család sok mindennek mondható, csak normálisnak nem. Egy átalakított templomban élnek, a rákból gyógyult édesanya a szuterénben lakik, az apa feleségül vette az édesanya ápolónőjét, a négyéves kisöcs semmit sem ehet, ami finom, és semmit sem tehet, amit élvez, a két idősebb testvér pedig dühítően tökéletes. Aztán még ott van Merit. Merit trófeákat gyűjt, amiket nem ő nyert, és titkokat, melyek megőrzésére a családja kényszeríti. Miközben a város régiségboltjában kutat a következő trófeája után, rátalál Saganre. A fiú bölcsessége és javíthatatlan idealizmusa lenyűgözi és elvarázsolja, amíg rá nem döbben, hogy Sagan nem lehet az övé. Merit teljesen bezárkózik, családját csak a partvonalról szemléli, de a titkon, ami a tudomására jut, a világ egyetlen trófeája sem képes enyhíteni. Meritnek elege lesz a hazugságokból, és úgy dönt, szétzúzza a boldog családi illúziót, majd örökre maga mögött hagyja. Ám az igazság kimondása megdöbbentő következményekkel jár. Szívbe markoló történet – a hazugságok mélyére ás, melyek összetartják a családot, és megmutatja a szeretet erejét. Szívet tépő történet a család lehúzó, de egyben felemelő erejéről és az összetartozásról. Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog! Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül! letöltés https://mega.nz/file/PTgGGQwC#7LUBXWxfYBSGL6Up04Ukrhyv_9bVRuvrYX9QNwl7H9M - Dianne Duvall-(Aldebari Szövetség 2.)-A segoniai-The Segonian-(Aldebari Szövetség 2.)epub Eliana élete soha nem volt hétköznapinak mondható. Legalábbis már régóta nem. Erőteljes Halhatatlan Őrzőként, éjszakáit őrült vámpírok levadászásával és meggyilkolásával tölti, amelyek létezéséről az emberiség nagy részének nincs is tudomása. Ekkor adódik egy lehetőség, ami eddigi izgalmas életét meglehetősen unalmassá teszi. A Halhatatlan Őrzők vezetője arra kéri, hogy védelmezzen egy halandó csoportot, akik útra kelnek a galaxisban, a Lasara bolygóra. Hogyan mondhatna nemet? Rövid idő elteltével, Eliana egy lasarai csatahajó fedélzetén száguld az űrben, és nem egy vagy két idegen faj képviselőjével ismerkedik meg. Hosszú életének egyik legizgalmasabb kalandja... amikor a hajót váratlanul megtámadják. Az ezt követő káosz és pusztítás közepette hősiesen segít mindenkinek, akinek csak lehet, amikor egy robbanás következtében eszméletét veszti. Amikor Eliana magához tér, egyedül találja magát, az űrben lebegve egy űrruhában, egyetlen hajóval sem a láthatáron. Egyedül van – vagyis – leszámítva azt a meleg, mély hangot, aki beszélget vele a sisakjából. Dagon parancsnok és a segoniai Ranasura csatahajó legénysége válaszol a lasarai szövetségeseik vészhívására, és csatlakoznak a Szövetség egész területére kiterjedő hatalmas kutató-mentőküldetéshez. Hamarosan felveszi a kapcsolatot egy magányos földi nővel, és teljes sebességgel száguld felé. Valahányszor beszélnek, egyre nagyobb kötődést érez a lány iránt, és egyre kétségbeesettebbé válik, hogy elérje, mielőtt elfogy a lány oxigénje. A lány ereje, bátorsága és humorérzéke vonzalmat ébreszt benne, még inkább, amikor az esélytelenség ellenére is sikerül személyesen is találkozniuk. Amint Elianával nekilátnak az eltűnt barátok megkeresésének, gyorsan kialakul közöttük a kötelék, ami minden nevetéssel, mosollyal és gyengéd érintéssel elmélyül. De nem csak ők keresik a földi túlélőket. Amikor Eliana is üldözötté válik, és ellenségei kezdik sarokba szorítani, akkor ők ketten győzhetnek, vagy ellenségeik mindent elvisznek? letöltés https://mega.nz/file/faw2gDyD#oMz2wdMgPTyyZ_X28mb_MCiAFy5lf0xVyUUG4VO3ads - Dianne Duvall - The Lasaran(Aldebari Szövetség 1.) Taelon a húgát keresi a galaxisban, aki titokzatosan eltűnt egy diplomáciai küldetés során. Amikor egy szövetségese kideríti, hogy elfogták és fogolyként tartják a Földön, Taelon leszáll a kék bolygóra, hogy kiszabadítsa és bosszút álljon érte. Azonban semmi sem megy a tervek szerint. Mielőtt megtalálná, Taelont elfogják, és kínzó kísérletek alanyává válik. Az örökkévalóságig tart a fájdalom és a düh... csak az, amíg egy elme meg nem érinti az elméjét, és egy női hang örökre megváltoztatja a világát. Tragikus veszteségek után Lisa élete kezd egyenesbe jönni, amikor a véletlen eljuttatja a Rendhagyó Ismeretek Kutatóintézetébe. Ami kezdetben jóindulatú szervezetnek látszik. Pszichés tehetséggel rendelkező résztvevőket keresnek, hogy tanulmányozzák őket. Később azonban kiderül, hogy egy sokkal sötétebb szándékú kormányzati intézmény. Lisa ezt későn fedezi fel, és hamarosan egy félelmetes kísérlet önkéntelen tárgyává válik. Amikor a félelem és a kétségbeesés azzal fenyegeti, hogy elnyeli, mély, meggyőző hang hatol be a fenyegető őrületbe, és reményt ad neki. Miután az emberiségből csak a legrosszabbat látta, Taelont sokkolja, amikor Lisa mindent kockára tesz, hogy megmentse őt. Ők ketten, összefogva, sikeresen elmenekülnek. Taelont lenyűgözi az alacsony emberi nő, aki – minden szenvedése ellenére – továbbra is nevet, kötekedik, és mosolyog rá. A barátság gyorsan növekszik közöttük, ahogy együttműködnek, hogy elkerüljék a katonákat, akik keresik őket, és megtalálják a rejtélyes természetfeletti lényeket. Mindezen megpróbáltatásokon keresztül, Lisa kitartóan mellette marad, minden nap egyre többet ellopva a szívéből, miközben segít neki a húga sorsának rejtélyének kiderítésében. Megtalálhatják-e a húgát, mielőtt a vadászok megtalálnák őket? Ha túlélik küldetésüket, Taelonnak búcsút kell vennie Lisától... vagy rá tudja venni, hogy elhagyja bolygóját és csatlakozzon hozzá egy életre szóló kalandra? letöltés https://mega.nz/file/qCxEiRZD#N0zZOlHJW4dniA68C-ZWiNLC-5QnKRVDxg6S8zHR4oU - Dean Koontz - Az éjszakai ablak (Jane Hawk 5.)2020 epub NEW YORK TIMES BESTSELLER Jane Hawk egyszemélyes háborúja a tetőpontjára hág: eleinte FBI-ügynökként nyomozott, majd kilépett a szervezet kötelékéből. Egy szörnyű összeesküvés felgöngyölítésén dolgozik. Hajtja az igazságérzete és a bosszúvágy, de a küzdelem igazi tétje: az emberiség szabadsága. „Jane Hawk a legjobb figura, akit Koontz valaha megteremtett. Le a kalappal!” – Associated Press Egy fiatal, tehetséges filmes a borzalmas bűnszövetkezet belső köreiből. Egy zseniális hacker, aki mindig megelőzi a biztonsági rendszer nyomkövetőit, hogy felvegye a harcot a nagyhatalmú tömeggyilkosokkal. Két brutális megfigyelő, akik módszeresen követik célpontjaikat. Egy sor hétköznapi hős, akik fellépnek a sötét bűnbanda ténykedése ellen… És az ex-FBI ügynök Jane Hawk, aki eltökélten sarokba szorítja a bűnszövetkezet irányítóit. Egy újabb akciódús thriller vad fordulatokkal. letöltés https://www.mediafire.com/file/0f5mrdrn6rts1cc/Dean+Koontz+-+Jane+Hawk+5.+-+Az+éjszakai+ablak.epub/file -
  24. Sophie Mackintosh-Kék sorsjegy Életed lottója: ha egyszer húztál, nincs visszaút Borzongató regény az anyaságról, az egyéniségről, a szabad akaratról, a sorsról, az emberi vágyakozásról és az állati ösztönről. Calla tudja, hogy működik a sorslottó. Mindenki tudja. Amikor először megjön egy lány havivérzése, jelentkezik a lottózóban, hogy megtudja, miféle nő lesz belőle. A fehér sorsjegy gyermekekre jogosít. A kék sorsjegy szabadságra. Leveszik a válladról a döntés rettentő terhét. És ha egyszer húztál, nincs visszaút. De mi van, ha tévedés a neked jutott élet? A Kék sorsjegy felkavaróan beszél a szabad akaratról, az anyaság problémáiról, emberi mivoltunk és állatias ösztöneink széles határmezsgyéjéről. A brit írónő, Sophie Mackintosh 1988-ban született. Első, a The Water Cure című regényét Man Booker-díjra jelölték 2018-ban. letöltés https://mega.nz/file/eawR2QCB#Zx3FXUnxGzS3uTXQhGALRQOwo25ZK-BbRsxf3aSlPic - Spiró György - Malaccal teljes éveink epub 2020 Spiró György új könyve egy hosszabb és két rövidebb esszét tartalmaz, amelyek felfűzhetők az 1969–1989-2019-es évszámokra. A címadó esszé önéletrajzi történet, személyes visszaemlékezés az Eötvös Collegiumra, amelynek Spiró György is tagja volt a hatvanas évek második felében. Az írásból megismerjük a kollégium belső szokásait, rítusait, mindennapjait. Spiró a rá jellemző módon nemcsak felidézi a korabeli eseményeket, hanem elemzi is azokat: kik és miképpen találkoztak akkor a Ménesi úton? Honnan érkeztek a népiek és az urbánusok, hol volt az a hely – szellemi és fizikai értelemben –, ahol együtt lehettek, és milyen életutak – kelepcék, zsákutcák – vártak rájuk a továbbiakban? Mintha az Álmodtam neked novelláinak személyességét vegyítenénk a Tavaszi tárlat keserű történelmi antropológiájával – így lesz ez a mesteresszé portré és tablókép egyszerre. A két rövidebb esszé közül az egyik 1989-cel, a másik pedig a jelen és a jövő politikai-társadalmi kilátásaival foglalkozik. letöltés https://www.mediafire.com/file/lj841yogfbezuh1/Spiró+György+-+Malaccal+teljes+éveink.epub/file -
  25. Trish Milburn · Barbara Wallace-Felhívás keringőre / Bagoly és pacsirta 2017 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Trish Milburn: Felhívás keringőre Sara élete majdhogynem tökéletes: van két örökbe fogadott kislánya, és rendőrként izgalmas a munkája is. Egyre gyakrabban álmodozik azonban arról, milyen jó lenne szerelmesnek lenni. A legutóbbi ügye összehozza a jóképű és vonzó Adam Canfielddel, és egy jótékonysági bál után a férfi olyan gyengéden csókolja meg, hogy Sara azt szeretné, ha a kapcsolatuk örökké tartana. Adamnek viszont nyomós oka van rá, hogy ne merüljön bele az érzelmekbe… Barbara Wallace: Bagoly és pacsirta Az erdei házában magányosan élő, mogorva, ám felettébb vonzó író, valamint a kiadója által küldött asszisztenslány viszonya kezdettől fogva csupa feszültség. Pedig nagyon is szükségük van egymásra, mivel Alex eltörte a karját, ezért nem halad a könyvével, Kelsey viszont csak a keresetéből tudja törleszteni a nagyanyjától „megörökölt” hitelt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a férfi éjszakai bagoly, a nő pedig pacsirta típus… letöltés https://data.hu/get/12850902/Barbara_Wallace_-_Bagoly_es_pacsirta.pdf - Thomas Wheeler-Cursed - Átkozott epub 2020. augusztus 13. Nimue számkivetettként nő fel. A fekete mágiával való kapcsolata miatt druida falujában rettegnek tőle, így a kétségbeesett lány el akar menekülni... Azonban a vörös paladinok lemészárolják az egész falut, és Nimue élete örökre megváltozik. Haldokló anyja felszólítja, hogy vigye el az ősi kardot egy legendás varázslónak, így Nimue lesz népének egyetlen reménysége. Küldetése során aligha van ideje bosszút állni, mégis, a benne egyre növekvő erő miatt semmi másra nem tud gondolni. Nimue szövetséget köt Arthurral, a jóképű zsoldossal, valamint Britannia menedéket kereső tündérnépeinek tagjaival. Megforgatja a kardot, amely az egyetlen, igaz királyt illeti, lekaszabolja a paladinokat és egy romlott uralkodó seregét is. Küzdelme során megpróbálja egyesíteni a tündérnépeket, igyekszik bosszút állni a családjáért, és felfedezni a sorsát övező titkot. És talán egyvalami változtathatja meg a sorsot: az, ami a penge végén található. letöltés https://www.mediafire.com/file/nh0e3o0he6ul1dv/Thomas+Wheeler+-+Atkozott.epub/file - Rebecca Ross - A királynő koronázása (The Queen 2.)2020 epub Brienna immár a tudás mesternője, és kezdi megszokni új életét a csodás Maevana földjein az egykor kitagadott lord, David MacQuinn lányaként. Még hosszú út áll előtte, hogy megkedveltesse magát a MacQuinnekkel, mely nem egyszerű feladat, ha közben a királynő legfőbb tanácsosaként nemcsak a háza, de az egész ország érdekeit nézni kell. És akkor még ott van a sajgó vágy, melyet nap mint nap érez Cartier, valódi nevén Aodhan Morgane iránt. Aodhan igyekszik helyreállítani elbukott háza hírnevét, bár gondolatait főként a gyönyörű Brienna és csókjának édes íze köti le. Amikor azonban egy este egy koszos kisfiút talál a kastélyban, aki nem mondja meg, kicsoda, a dolgok új fordulatot vesznek. Vajon ki igazából a fiú, és mit akar Aodhantól? Eközben közeleg a kegyetlen, ledöntött uralkodócsalád, a Lannonok tárgyalása, mely után a jogos királynő, Isolde végre felülhetne a trónra. Azonban a börtönbe vetett gaz királynak, Gilroy-nak sok szövetségese van, akik bármit megtennének urukért. Briennáéknak újra össze kell fogniuk, még ha a küldetés az életükbe is kerülhet. És jobb, ha vigyáznak, ugyanis a szerelmes szívnél nincs sérülékenyebb. letöltés https://www.mediafire.com/file/3jx0s6k5p9cb49o/Rebecca+Ross+-+The+Queen+2.+-+A+királynő+koronázása.epub/file -
×
×
  • Create New...