Jump to content
PirateClub.hu

demetergyulane

Feltöltő
  • Pontszám

    1,490
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

  • Nap nyertese

    10

Minden tőle: demetergyulane

  1. Kristin Harmel A felejtés édes íze Kristin Harmel A felejtés édes íze Az élet soha nem úgy alakul, ahogy tervezzük, hanem ahogy lennie kell.” A frissen elvált Hope McKenna-Smith egyedül neveli tizenkét éves kiskamasz lányát, Annie-t, és az anyagi nehézségek ellenére is igyekszik életben tartani a családi cukrászdát, igaz, egyre fogyatkozó reménnyel. Mert bár az Esthajnalcsillag a turisták és a helybéli lakosok szerint is Cape Cod egyik legnépszerűbb helye, mégsem hoz annyi bevételt, amennyi elegendő lenne a megélhetéshez, a havi törlesztőrészletek kifizetéséhez. Hope-ot kétségek gyötrik, hogy megérte-e a szülés miatt félbehagyni a jogi egyetemet, aztán évek múlva kiszállni a férjével közös vállalkozásból, és magára vállalni a családi hagyomány folytatását, az édesanyjától és a nagyanyjától tanult cukrászmesterséget. Ha szemet hunyt volna Rob félrelépése felett, ma is az ügyvédfeleségek biztonságos, kiszámítható életét élhetné. letöltés https://mega.nz/#!yG4DXI4J!LDqQtNq_s2_IJLkMLCStR-S3umOK1C4cl12tgTzLSSk -------
  2. Louise Jensen A béranya Louise Jensen A béranya Ismered azt az érzést? Amikor olyan nagyon akarsz valamit, hogy ölni tudnál érte? Vigyázz, mit kívánsz! Kat és a férje, Nick mindent megpróbált, hogy gyermekük legyen, de kezdik elveszíteni a reményt. Aztán egy véletlen találkozás Kate gyermekkori barátnőjével, Lisával utolsó esélyt kínál a számukra, hogy beteljesülhessen az álmuk. Kat és Lisa közös múltja azonban sötét titkokat rejt. Amikor veszélyes repedések kezdenek megjelenni Kate tökéletes jövőképén, az asszony rádöbben, hogy a családja megmentése érdekében szembe kell néznie múltbeli félelmével. letöltés https://mega.nz/#!PXgUiS6D!9sauW_6VaUCNARbYEz_XfPssmNabTaxuW_MeEnpzVps -------
  3. Pamela Lyndon Travers-Mary Poppins a parkban Senki se higgye, hogy a csudálatos Mary Poppins megint visszajött! Nem – el se ment! Ezek a történetek ugyanis akkor esnek meg a csudálatos Maryvel, a Banks gyerekekkel meg a többi régi, kedves ismerőssel, amikor Mary Poppins ott van Bankséknál, a Cseresznyefa utca 17.-ben, és mérges-morgós-zsörtölődős természetével – no meg „csudatékony” hatalmával bearanyozza valamennyiünk életét! És ezek a történetek szakasztott olyan csudálatosak, varázslatosak, kicsit néha félelmetesek és mindig nagyon elbűvölőek, mint mindaz, amit ez az immár világhírű „dadatündér” véghezvitt – könyvben, filmet egyaránt. A hattyúvá vált libák, a megelevenedett porcelánszobrok, a szerencsés szerda eseményei, a mesekönyvből kilépő gyerekek, a parkbéli Park és az önálló életre kelt árnyékok – megannyi feledhetetlen kaland, amitől nemcsak a Banks gyerekek érzik jobbnak, okosabbnak magukat, de az is, aki elolvassa, mi történt velük és a csudálatos Mary Poppinsszal a Parkban. letöltés https://mega.nz/#!mKYBzA7B!z18Dr9__3EWRxpnRMDcVemSnIvnkXAnptTWbxXjtTYk ------- Pamela Lyndon Travers-Mary Poppins a Cseresznyefa utcában Szent Iván éjszakáján földiekkel játszó égi tünemények népesítik be a parkot, és Mary Poppins most is méltóságteljesen, higgadtan vezérli különösnél különösebb kalandokra a Banks gyerekeket. Közben Andrew kisasszony (a "Szörnyeteg") beköltözik a Cseresznyefa utcába. Karmaiból kell kiszabadítani a Luti és a Banks gyerekeket, akik a mese végére még a Holdra is eljutnak, ahol a Holdbéli Ember - természetesen Mary Poppins rokona - fogadja őket. https://mega.nz/#!nWZwFYCQ!kz_ilp_WDJzAYWcQXdmMACbDCSSJvS9rd3N-1adyvZg ------- Pamela Lyndon Travers-Mary Poppins a konyhatündér Nagy a gond a Cseresznyefa utca 17-ben! A Banks házaspár üdülni indul, és Brill néni, a szakácsnő is sürgősen elutazik, mert beteg unokahúgát kell istápolnia. Mi lesz a Banks gyerekekkel? Ki főz nekik ebédet, vacsorát? Nem kell sokat találgatni - Mary Poppins, mint mindig, most is a helyzet magaslatán áll, és egy héten át olyan ebédeket-vacsorákat sikerít, hogy a királynő is megnyalhatná utánuk az ujját! Segítségére vannak a Banks gyerekek, és -meglepetés!- be-beállítanak a régebbi Mary Poppins-kötetek jól ismert kedves szereplői, Corry néni a leányaival, Bumm tengernagy, Lark kisasszony, a Madaras Asszony, no meg Mary Poppins jeles rokonai, Arthur bácsi, a Hengerbucska házaspár és Trilla úr, a muzikális ezermester. A mese vége pedig nem más, mint a történet valamennyi pompásnál pompásabb étkének receptje - vagyis MARY POPPINS SZAKÁCSKÖNYVE, A-tól Z-ig. letöltés https://mega.nz/#!KCxgUY4J!Rh6Rq9UUgcJv_STGB4J7AAxqVor_5LHfXVsC9Exo2iw -------
  4. Vörös Rózsa 65 - Doris Parmett - A tökéletes férfi PDF.EPUB. Chase a hosszú combú szőkéket kedvelte, bár megrögzött agglegény volt. Őt magát is meglepte hirtelen támadt, vad féltékenysége, amikor kiderült, hogy Slaon MacKay olyan fickókkal fog randevúzni, akik egy hirdetőtábláról szúrták ki őt. Mindig is közel érezte magához jogásztársa özvegyét és a fiát, de eddig még sohasem jutott az eszébe, hogy megcsókolja ezt a kis barna asszonyt, és addig csókolja amíg az el nem olvad karjaiban a gyönyörtől… Slaont is váratlanul érte a felismerés, amikor Chase Rayburn baráti ölelése egyszerre csak lángra lobbantotta. Rádöbbent, hogy ezt a férfit kell elcsábítania a testére simuló ruháival, kacérságával, nem a hirdetésre jelentkezőket. Vajon Chase, a régi jó barát rádöbben-e, hogy barátságuk szerelemmé forrósodott? letöltés https://mega.nz/#!GPoGzILC!MPAqLvSOq4O8hc0hDHgY78d1ljwvGIz3XZaj4Q8keXE -------
  5. Jennifer Crusie-Szerelmes szélhámosok Eredeti mű Jennifer Crusie: Faking it PDF.EPUB. MIBEN HASONLÍT A SZERELEM A SZÉLHÁMOSSÁGHOZ? MINDKETTŐVEL ÁTVERNEK! Ismerd meg a Goodnight családot: tisztességes emberek, akik egy tisztes galériát vezetnek – nemzedékek óta. Gwen, a rangidős asszony a házban, szeret elmenekülni a realitás elől; Eve, az idősebbik lánya parányi identitás-gonddal küzd (kettő van neki); Nadine, az unoka, pedig kész a családtagjai nyomdokába lépni, föltéve, hogy talál olyan nyomokat, amik nem egy szakadékba vezetnek. És végül: Matilda, a fiatalabbik lánytestvér, aki örökölte a Goodnight Galéria alagsorába zárt titkot, amelynek megőrzéséért kész mindent feláldozni, s hajlandó bármire, beleértve azt is, hogy az éjszaka sötétjében betör egy házba, hogy visszalopja a múltját. A KOCKÁZAT MÁMORÍTÓ. Ismerd meg a Dempsey családot, de legalábbis Davyt, a jó útra tért szélhámost, akinek pénzügyi tanácsadója meglovasította három millióját, hogy aztán gálánsan átadja azt Clea Lewisnak, a legszexisebb gyilkos hajlamú nőnek, akivel Davy valaha lefeküdt. Davy vissza akarja kapni a pénzét, de főképp bármire képes, hogy megakadályozza Clea győzelmét, beleértve azt is, hogy az éjszaka sötétjében betör egy házba, hogy visszalopja a jövőjét. ÉS HA IGAZÁN JÓL CSINÁLOD ŐKET, MINDKETTŐ KIFIZETŐDIK. Miután egy ruhásszekrényben egymásba gabalyodnak s elcsattan egy csók, Tilda és Davy vonakodva egyesítik erőiket, hogy így küzdjenek meg Cleával, továbbá gyanús műgyűjtőkkel, egy zsémbes örökössel, és egy szűkszavú bérgyilkossal. Eközben boldogulniuk kell egy mutáns tacskóval, egy hatvanas években rekedt zenegéppel, vitatható szexszel, és a növekvő felismeréssel, hogy nem dacolhatnak azzal, milyen utat jelölt ki nekik a sors, és kit rendelt nekik a szerelemben. letöltés https://mega.nz/#!CHYHhCqZ!KUa5hfkbmFaG_grw_iTIgpXne4nWdI5GDoXD3Dd-4nw -------
  6. Kösz, egyik nekem is meg van, de még van kettő, ami nincs fenn. - Joanne Harris - Szent bolondok PDF.EPUB. A Csokoládé, a Szederbor, az Ötnegyed narancs, a Partvidékiek és A francia konyha világhírű szerzője ezúttal időutazásra indul a tizenhetedik századi Franciaországba, a boszorkányperek, a királygyilkosság és a vallási téboly hazájába. Juliette-et, a Szárnyas Asszony néven ismert kötéltáncosnőt körülményei arra kényszerítik, hogy kislányával, Fleurrel együtt Sainte Marie-de-la-Mer isten háta mögötti apátságában keressen menedéket, ahol Auguste nővérként éldegél a jólelkű apátnő gyámsága alatt. Ám rövidesen új szelek fújnak: IV. Henrik meggyilkolása hatalmas zűrzavart idéz elő Franciaországban. Az apátnő halála után megérkezik Isabelle, az új rendfőnöknő, és Juliette meg az apátság békés élete szintén felbolydul. Mert a jövevény egy korrupt nemesi család tizenkét esztendős gyermeke. Isabelle ráadásul Juliette múltjának egyik kísértetét is magával hozza, aki papnak álcázza magát, és akitől Juliette jó okkal retteg… letöltés https://mega.nz/#!SLxzwCYA!QPs4jX13E7gPgDQ379do_vgV64i5j4g8_ExGc3FwpWk ------- Joanne Harris - Urak és játékosok (St. Oswald fiúiskola) PDF.EPUB. Alig kezdődik meg az új tanév a tekintélyes, nagy hagyományokra visszatekintő St. Oswald Fiúgimnáziumban, a tanárok és a diákok máris az iskolai lét sűrűjében találják magukat. A versengések, szerelmek és féltékenykedések, kisstílű viszályok hátterében azonban valami sötét árny is megmozdul. Egy tizenöt éven át rejtegetett sérelem végül félelmetes alakot ölt. Kit rejt a „Tégla” álnév, ki az, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, majd gyilkosságba torkollnak? És hogyan dönt romba iskolai rendszabályokat, barátságokat és szerelmeket, megállapodott életeket egy rég elfelejtett botrány? „Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkon. Akkor kezdődnek a legnagyobb barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, aminek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később megbosszulja önmagát. Ez nem igaz történet. De az is lehetne” – írja a Szederbor, a Partvidékiek, a Szent bolondok világhírű szerzője. A tavaly karácsonykor Magyarországon is járt írónő legújabb regénye igazi csemege a Harris-rajongóknak. Izgalom és báj, fennköltség és humor jellemzi írását, amelybe egy darabka keserédes Csokoládét is belecsempész. letöltés https://mega.nz/#!yTohSSzB!JWHJSQ9S5X-DKD3q-Is5H9wqXwdjSZFfutliInQk_RM -------
  7. PAMELA REDMOND SATRAN -Korához képest (2015.)PDF.EPUB. Akár a srác anyja is lehetne. Alice mindig is fiatalabbnak látszott a koránál, még őszülő hajjal és lompos New Jersey-i háziasszony-megjelenésével is. Most, hogy a férje lelépett, a lánya pedig már felnőtt ember, Alice-nek égető szüksége támad egy teljesen új életre. Így aztán hagyja, hogy szilveszter estéjén a legjobb barátnője, Maggie, a menő New York-i művész átalakítsa külsejét. A csodatévő hajfestéknek és szűk farmernek köszönhetően Alice hamarosan tényleg fiatalnak látszik, ahogy az egy manhattani bárban eltöltött éjszaka során is bebizonyosodik. Éjfélkor egy olyan sráccal csókolózik össze, aki még pólyás baba volt, amikor ő már középiskolába járt. Olyan remekül szórakozik, hogy fütyül mindenre. Alice-t a Joshnak beadott ártatlan kis hazugság arra a gondolatra csábítja, hogy ha senki sem firtatja a korát, akkor nem is kell elárulnia. Rögtön jelentkezik is egy állásra, amit egyszer futólag már betöltött, mielőtt főállású anyuka lett volna belőle – és meg is kapja. Josh időközben fülig belezúg Alice-be, aki egész egyszerűen sokkal dögösebb a korban hozzáillő csajoknál. Huszonkilenc éves körülinek taksálja – Alice pedig huszonkilenc éves kora óta, vagy talán életében először úgy érzi, hogy az élet rengeteg lehetőséget tartogat a számára. Sajnálatos módon az egyik ilyen lehetőség az, hogy le fog bukni. letöltés https://mega.nz/#!afZnFIhQ!QWoqgNpSKFDzGpN6cAUcwsXCNxj--bQCPp8zbiIum14 -------
  8. Amanda Quick-A szerető PDF.EPUB. Amanda Quick A szerető Amanda Quick: London minden valamirevaló férfija egy titokzatos szépasszony lábainál hever. Iphiginia Brightnak nincs múltja, nincs jelene: eddig senki sem ismerte. A bájos özvegy mégis egy csapásra bűvkörébe vonja a nemes társaságot. Elragadtatott sóhajok röppennek, a hófehér ruhában, fehér-arany hintaján begördül valahová, kéjesen szörnyülködő hangok szállnak, amint úton-útonfélen híreszteli, hogy épp most menesztette ágyából Masterst, a diszkréciót mindenek fölébe helyező earlt. Mrs. Bright nem titkolja, hogy feltett szándéka új szeretőt keríteni magának. A hírek Masters earljének fülébe is eljutnak. Vidéki magányát odahagyva Londonba utazik. Tarthatatlan állapot, hogy ország-világ a régi szeretőjéről beszél! De hogy lehet, hogy ő még a nevét sem hallotta soha?! letöltés https://mega.nz/#!3DJD0Q7D!F-X9aScDdwuQIg_3soH6GOzgeYLUdqOXermjTxlh2Jw -------
  9. Kathryn Wallace - Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük.PDF.EPUB. Anya. Anya! ANYAAAA! – 40-es szingli anya megosztaná (mindenét!) „Sam, Ava! Indulás fölfelé! Megmostátok a fogatokat? Fésülködés? Cipő? Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Már megint iszonyúan el fogunk késni! Nem, nem láttam Optimusz fővezért, és nem is érdekel, merre lehet. Sam, abbahagynád a testvéred szekálását, és eltennéd végre a felhőkarcoló-modellt, amit a múlt éjjel gondosan összeraktam helyetted, hogy ne kerüljünk bajba a tanárodnál? Nem, nem olyan a szaga, mint a romlott bornak. Na jó, talán egy kicsit. Sam, nincs időm vitázni. Csak emeld meg a feneked és szállj be a kocsiba, oké? Ava! Fogmosás! Fésülködés! Cipő!” Gemma éppencsak egyben tartja az életét: egyedülálló anya, mindjárt betölti a 40-et, és a hétéves lánya egy kegyetlenül pontos rajzon a melleit valahol a térde környékén ábrázolja. Amikor Gemma újdonsült szomszédja, Becky azt javasolja, hogy kezdjen el újra randizni, Gemmának komoly önuralomra van szüksége, hogy ne röhögje képen. De Becky nagyon meggyőző tud lenni, és Gemma hamarosan ott találja magát zsonglőrködve egy teljes munkaidős állásban, az iskolatársak egyre örültebb igényeket támasztó anyukáinak Facebook-csoportjában és az új randizás világának trükkös etikettjében. Ha ez nem lenne elég, Gemmának valahogy kezelnie kell a vonzódását a lánya tanárához, Tomhoz, aki a nagyvárosi életét arra cserélte, hogy egy osztálynyi hétévesnek nyelvtant és matekot tanítson, meg azt, miért nem jó ötlet a másikat büdös pukimajomnak nevezni. Ez hosszú évnek ígérkezik, amiben Gemma és Becky egy nagyon fontos leckét kap az élettől: hogy végül is jó szülőnek lenni csupán annyit jelent, mint elég jónak lenni. Kathryn Wallace blogját, Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalait 200 000 rajongó követi nap mint nap. Első regénye, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet, egy kihagyhatatlan, vidám és kedves történet, és amely a megjelenést követően azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, most végre elérkezett a magyar olvasókhoz is. letöltés https://mega.nz/#!7GIlwACS!tk3GRmoowP37DXl96j2aj5n7BU_2OlvgpDd6fgoVbw0
  10. + Aludj kislány Bársony és keserű mandula Ötnegyed narancs könyvei hozzáadva.
  11. Joanne Harris Csokoládé-trilógia 1. Joanne Harris - Csokoládé 2. Joanne Harris - Csokoládécipő 3. Joanne Harris - Csokoládés barack -------------- Joanne Harris Csokoládé (Csokoládé 1.) Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja „csokoládézóját” – a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja… Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál. PDF.EPUB. letöltés https://mega.nz/#!LG5U2ayb!IQ85DROGRyaC_ECZCTaR8_59nOXN710Y8lCFvP9g1cM --------------------- Joanne Harris - Csokoládécipő Ugye emlékeznek még Johnny Depp rosszfiús mosolyára és Juliette Binoche kacér boszorkányára? Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára. Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után. Joanne Harris, a világszerte népszerű Szederbor és Ötnegyed narancs szerzőnője megírta a Csokoládé folytatását, amely saját szavaival: „néhol olvadós tejcsoki, máskor keserű csoki, de végül is, minden csoki finom”. PDF.EPUB. letöltés https://mega.nz/#!vOxmjIxJ!mcc7VjD97wKqpw2Ao-OD4lCouPYeHvKE8xXGVJlBv2I ------------- Csokoládés barack Joanne Harris - Csokolades barack. Vianne Rocher-t egy másvilágról érkezett levél Lansquenet-be, a dél-franciaországi kisvárosba vezeti, ahol nyolc éve csokoládéboltot nyitott. Minden képzeletet felülmúl, amit ott talál: fekete fátylas nők, fűszerek illata, borsmenta tea és a Saint-Jerôme templom karcsú, csontszínű tornya – egy ezüst félholddal a tetején… Nem csak az észak-afrikai bevándorlók hoztak nagy változásokat a kis közösség életébe. Reynaud atya, Vianne hajdani riválisa kegyvesztett lett és veszélyben az élete. Lehet, hogy csak Vianne képes megmenteni? PDF.EPUB. letöltés https://mega.nz/#!KLoGRYaI!Nz1rtI_WZWhqeOMTH8d5qXij0RA5lGVqLGS7jccsSS4 ------- + Könyvei Joanne Harris - Aludj kislány Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost… Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben. PDF.EPUB. letöltés https://mega.nz/#!SeYnBAgQ!xhd5v5Z61GFR_tTsTr-WlUsJD4PJ9unhlsTdySYtOs8 ------ Joanne Harris - Bársony és keserű mandula Ezt az elragadó gyűjteményt olvasni olyan, akár a legfinomabb bonbonosdobozban válogatni a krémes, keserű, kávés vagy nugátos édességek között. Nem is csoda, hiszen a Csokoládé világhírű írónője ismét meglepetést és örömet akart szerezni rajongóinak. Történetei hol torokszorítóan érzelmesek, hol mesésen varázslatosak, hol pedig hátborzongatóak; farkasemberek, delfinnők, dacos, öreg hölgyek és erotikus bőrholmik – a Bársony és keserű mandulában a csoda szinte mindennapi, a savanyú sokszor édes, szép a rút és rút a szép, még a csábító és a meghökkentő sincs egy lépésnél távolabb egymástól. Az „édes élet” legnagyobb szakértője ismét bebizonyítja, hogy akár a szépség mítoszát, akár a hűtlenség fájdalmát, akár az időskori szerelem csodáját járja körbe, mestere a történetmesélésnek. PDF.EPUB. letöltés https://mega.nz/#!KKJAXIzC!FSweLdWzMdIZl6MB6fYBJ4PycPWr1cfyib80lSIkMQ0 ------ Joanne Harris - Ötnegyed narancs Les Laveuses apró falu a Loire mentén. Ide tér vissza Framboise, hogy élete végét szülőfalujában élje le. Nevét, kilétét gondosan titkolja, kemény munkával rendbe hozza a régi házat és a gazdaságot, kis vendéglőt is nyit, amely hamarosan közkedveltté válik. Visszatérése azonban felkavarja benne a faluval kapcsolatos gyermekkori emlékeit. A múltbéli szál a német megszállás ideje. A lázadó természetű, akkor kilencéves Framboise özvegyen maradt anyja kemény kézzel vezeti a gazdaságot, neveli gyermekeit, akik újságokért, ritka élelmiszerekért, rúzsokért apró kis füleseket, megfigyeléseket szállítanak a németeknek. Sőt, egyikükbe, a fiatal Tomas Leibnizbe Framboise lassan bele is szeret. Háború idején a falu mindezt nem nézi jó szemmel, s a család körül lassan lincshangulat alakul ki… A titkolt múltra a jelen drámai eseményei közepette fény derül, mígnem Framboise kénytelen leleplezni önmagát, és vállalni a múltat. A Csokoládé és a Szederbor szerzője, Joanne Harris e kötetében is bámulatos drámai erővel juttatja el a történet két szálát a csúcsponthoz. Ételek, italok, az érzékekre ható világ költői leírásában itt sincs hiány, de a hangsúly ebben a regényben nem a csodán van, hanem a szenvedélyen, a szenvedéssel teli út végén váró megbékélésen. PDF.EPUB. letöltés https://mega.nz/#!XW42CC4B!Pk0ycUCuTdOiLnMArd3yRfJivw49mibmKfVFNPtUU8c ------
  12. Sandra Brown Eltévedt levelek: (Kyla - Trevor) Kyla egészséges kisfiút hoz a világra, ám a szép jövőről és boldog családi életről szőtt álmairól már másnap le kell mondania, mert imádott férje, Richard, aki tengerészgyalogosként szolgál Kairóban, életét veszti az amerikai nagykövetség ellen elkövetett bombamerényletben. Az asszony levelei, amelyeket Richardnak küldött, egy véletlennek köszönhetően a halott férfi egykori bajtársának, Trevornak a kezébe kerülnek, aki újra és újra elolvassa őket, és ismeretlenül is beleszeret abba a csodálatos nőbe, akit megismert belőlük. Miután felépül a merényletben szerzett súlyos sérüléseiből, a férfi átköltözik abba a texasi városkába, amelyben Kyla a férje halála után új életet kezdett. Trevornak sikerül megismerkednie álmai asszonyával, azt azonban eltitkolja előle, hogy mindent tud róla, és komoly tervei vannak vele… letöltés https://mega.nz/#!ieZhnCIA!JKSvYBZlgpTIrY5IyCRFDA5kpBeFi_CWsfl1K0z32dw ------- Sandra Brown Szenvedélyes hasonmás: ( Avery - Tate) A Dallasba tartó repülőgép lezuhanása nem csupán tragédiát okoz Avery Daniels tévériporter életében; egyúttal ritka lehetőséget is jelent számára, amellyel tovább egyengetheti karrierjét. A súlyosan sérült nőt összetévesztik az igézően szép, önző Carole Rutledge-dzsal, így amikor magához tér, Carole arca néz szembe vele a tükörből, és férjének tudhatja Tate Rutledge-ot, a híres szenátorjelöltet, egy befolyásos texasi dinasztia sarját. Mialatt a kórházban fekszik, megdöbbentő felfedezést tesz: egy Tate-hez közel álló személy a férfi életére tör. Ha meg akarja őt menteni, egy másik nő életét kell élnie – de ezzel a sajátját is veszélyezteti… letöltés https://mega.nz/#!Gb5DBQiC!uuHTczLDN5S8ilJn-XLrXvh_K7fZubb4csUPMYheH88 ------- Sandra Brown Táncolj velem: (Alicia - Pierce) Alicia Russel férje halála óta egyedül neveli két kisfiát. Büszke önállóságára, és többé nem óhajt egy másik embertől függeni. Ám amikor egy hirtelen támadt vihar veszélyezteti családi nyaralásukat, nem tud nemet mondani az idegennek, aki éjjeli szállást kínál neki és gyermekeinek – különösen, amikor a férfi sokkal többet ajánl, mint menedéket a vihar elől. A jóképű, érzékeny és titokzatos Pierce Reynolds elhalmozza Alicia fiait figyelmességével, és az asszonyt is ráébreszti, hogy a magányos évek után szüksége van a gyengédségre. Mindeközben a férfi tartja a három lépés távolságot, és titkát nem árulja el Aliciának. Alicia gyermekeivel együtt visszamenekül Los Angelesbe, és megpróbálja Pierce nélkül folytatni az életét, de amikor egy válságos helyzetben a férfi újra felbukkan, megérti, hogy harcolnia kell érte. Az asszony már megtanulta, hogy az élet nem nyújt semmire sem garanciát, de most meg kell győznie kedvesét is, hogy a szerelemért érdemes kockáztatni. letöltés https://mega.nz/#!HKplDAzT!zsGWNzNrI0BTJk-qclLTXinUNFT39w9J7CPn01YfRxs ------- Sandra Brown Vágyak vonzásában: (Jordan - Reeves) Jordan Hadlock élete látszólag tökéletes: Svájcban él, imádja könyvesbolti munkáját, és egy gazdag gyáros, Helmut Eckherdt pályázik a kezére. Reeves Grant Jordan házában keres menedéket egy viharos éjjelen. Egy villámcsapás sem perzselhetné meg őket jobban, mint a köztük fellobbanó szenvedély, ám a férfi reggelre nyomtalanul eltűnik. Jordan nem is sejti, hogy még aznap újabb meglepetés várja: bár sohasem mondott igent dúsgazdag barátja házassági ajánlatára, Helmut mégis fényűző fogadáson jelenti be az eljegyzésüket. Jordan legnagyobb döbbenetére az estélyen felbukkan Reeves is, akiről kiderül, hogy neves sajtófotós, és azért érkezett, hogy fotóriportot készítsen Helmutról és menyasszonyáról. Jordan egy olyan ember oldalán sodródik az oltár felé, akibe nem szerelmes, miközben Reeves, aki soha nem ismert szenvedélyt ébresztett benne, sokszor csak egy karnyújtásnyira van tőle. A nőnek választania kell a két férfi között: az egyik házasságot, a másik pedig szenvedélyt kínál neki… letöltés https://mega.nz/#!qXoRhKDK!kbE8VlFCJy9sNzQE8w8p9k-duksHMngDkiLo-42X7pw ------- Sandra Brown Régen várt szerelem: (Law - David) Law Kincaid betoppan Marnie Hibbs házába, és számon kéri rajta azokat a névtelen leveleket, amelyben zsarolni próbálják azzal, hogy van egy törvénytelen fia. A nő tiltakozik a vádak ellen azzal, hogy neki nincs is fia, amikor belép a szobába a tizenöt éves David, aki Marnie-t anyának szólítja, és megszólalásig hasonlít Law-ra… letöltés https://mega.nz/#!mbohQAKa!Bo7SMOtUQhjEKncfxfBzz1uME8IVzMfUBOs-ixFy-sk -------
  13. Sandra Brown könyvek. PDF.EPUB. Sandra Brown A győzelem mámora: (Stevie - Judd) A teniszsztár Stevie úgy érzi, most mindent elveszíthet, amiért oly nagy áldozatot hozott: oda a pályája, sőt talán az élete is. Rákos megbetegedése, melyet nemrég mutattak ki, nem tenné számára lehetővé, hogy részt vegyen a következő világversenyen. A lánynak két hete van annak eldöntésére, hogy az életét jelentő pályát vagy az életét megmentő műtétet választja. A sors egy különös sportújságíró, a betegség titkát leleplező Judd személyével szól közbe. letöltés https://mega.nz/#!jT4VUK5L!ZVcQKlIh-cGT86zty3A7sPn5jnSzUucAfF4FwS_61dU ------- Sandra Brown A tegnap árnyai: (Leigh - Chad) Leigh Branson gyönyörű amerikai asszony. Rendőrtiszt férjét nemrégiben veszítette el, így egyedül kell autóznia a szülőotthon felé az elhagyatott, poros mellékúton. Szíve alatt hordott magzata azonban hirtelen „úgy dönt”, hogy épp e kihalt, holdbéli tájon, a rekkenő déli hőségben jön világra. Távol minden civilizációtól Leigh-t – bár kemény fából faragták – már-már hatalmába keríti a végső kétségbeesés, mikor a semmiből előbukkanva segítségére siet Chad, ez a kérges tenyerű, sáros ruhájú, különös fiatalember. Rozzant kisteherautójának újságpapírral letakart platóján szakszerűen, sikeresen és tapintatosan levezeti a szülést, majd – hosszú időre – nyoma vész. Leigh szinte az első látásra elemi erejű vonzalmat érez az ismeretlen iránt, aki olykor Ferrarit vezet, pazar villában él, ám szemlátomást veszélyes és piszkos kétkezi munkával keresi kenyerét. Az asszony tart a bimbózó szerelemtől, mert Chad semmi áron nem hajlandó fellebbenteni a fátylat tegnapjának árnyairól… letöltés https://mega.nz/#!yPpniCab!G5RRvZcJHjh0DpKT3_lmYRgfbo1-wfEAToaDPwl5LAg ------- Sandra Brown Cserebere: (Gillian - Hart) Vajon sikerül-e egy szekta őrült vezérének megvalósítania ördögi tervét? Hogy mesterséges megtermékenyítés útján saját utódaival, önmaga hű képmásaival népesítse be a Földet? Szörnyű terve megvalósításához semmilyen eszköztől nem retten vissza, még a brutális gyilkoságoktól sem, melyeket vagy profi bűnözőkkel, vagy személyiségzavarban szenvedő, szerencsétlen emberekkel végeztet el. És hogyan kerül ebbe a történetbe az ünnepelt űrhajós, a férfiasan vonzó Hart kapitány? S valójában ki az áldozat az egymásra hajszálpontosan hasonlító ikertestvérek közül, Melina vagy Gillian, miután kalandvágyból szerepet cserélnek? Végül is melyikükbe szeret bele Hart kapitány az együtt töltött szenvedélyes éjszaka után? letöltés https://mega.nz/#!DbIBjSLA!XArfFCTG2tCPa04KRkc8eEAYzGEJ6_9zfJgkkeFYo5s ------- Sandra Brown Egyetlen éjszaka: (Brin - John) Sandra Brown, a romantikus regény egyik legkedveltebb írója e könyvében is szívet melengető történetet tár elénk, ezúttal egy férfi és egy nő egyetlen éjszakájáról, mely örökre megváltoztatja mindkettőjük életét. Brin Cassidy élete legnagyobb szabású partijára készül, melyet Abel Winn, a befolyásos tévéigazgató tiszteletére rendez. A vendégek minden pillanatban megérkezhetnek, Brin még mindig az előkészületekkel van elfoglalva, még fel sem öltözött, amikor hívatlanul váratlanul betoppan férje, a jóképű John Riley. John eltökélt szándéka, hogy addig nem tágít, amíg választ nem kap a kérdéseire: az asszony szájából akarja hallani, miért hagyta el őt egyetlen szó nélkül. Brin is érzi, hogy magyarázattal tartozik de a férfi időzítése rosszabb nem is lehetne. A vendégség forgatagában, alkonyattól hajnalig beszélgetve, újra átélik megismerkedésüket – John egy népszerű reggeli műsor sztárja, Brin a producere volt –, viharos, szenvedélyes szerelmüket, boldog házasságukat. Egyetlen éjszaka alatt lehull a lepel az utolsó titokról is, kiderül, hogy kettejük számára létezik-e még közös jövő. letöltés https://mega.nz/#!PTJhBQCC!9V-_f4ccOCHceav7ZlE4e-m6zHCtibaptTUSJv5JSWw -------
  14. Karen Kingsbury - Napnyugta (A Baxter család 14.) (Napkelte 4.) PDF.EPUB. A család szeretetének ereje és a megváltás gyógyító csodája. Új fejezet Hollywoodot maguk mögött hagyva Dayne és Katy kezdik megszokni az életet Bloomingtonban, és izgatottan várják a következő fejezetet: családjuk bővülését. Közben a színjátszó körrel az első előadásra készülnek saját színházukban. Bizonytalan idők Bailey és Connor főszerepre pályáznak a legújabb musicalben, és az egész Flanigan család nekik szurkol, ám közben tragikus hírt kapnak, ami mindenkit nyomaszt. Jim Flanigannek pedig olyan döntést kell hoznia, ami drámai módon megváltoztathatja családja életét. Csodaszép kezdet Miközben John Baxter az esküvőjére készül, egyik gyermeke élete legvészterhesebb időszakát éli át. Amikor pedig eljön az ideje, hogy eladják a szeretett Baxter-házat, bebizonyosodik, hogy csak a hit és a család támogatása képes elkísérni az embert az élet napnyugtájának éveibe. letöltés https://data.hu/get/12277163/Karen_Kingsbury_-_A_Baxter_csalad_14._-_Napnyugta.rar https://mega.nz/#!7KxwQYpa!pgUyZ1EpCx_JUhJrI0X8m0YGZlpzv43w88_47wdtlSI ------- Karen Kingsbury - Karácsony Baxteréknél (A Baxter család 24.) PDF.EPUB. Karácsony közeledtével John Baxter merész lépésre szánja el magát: meghív egy vadidegent a közös karácsonyi családi vacsorájukra. Ám kétségek gyötrik: hogyan hat majd vajon a gyerekeire és unokáira annak a nőnek a jelenléte, aki Erin halálával kapott új esélyt az életre? Maddie West színházi munkája során megismerkedik egy fantasztikus sráccal, akit azonban muszáj távol tartania magától, nehogy kiderüljön évek óta féltve őrzött titka. Elkeseredett imában kér égi segítséget, és a válasz ámulattal tölti el nemcsak őt, hanem az egész Baxter családot is. A Karácsony Baxteréknél igazi ünnepi klasszikus. Ez a szívet melengető történet emlékezteti az olvasókat arra, hogy Isten megváltó szeretete minden helyzetben, még a legnagyobb veszteség közepette is elérhet bennünket. letöltés https://data.hu/get/12277165/Karen_Kingsbury_-_Karacsony_Baxtereknel.rar https://mega.nz/#!2G4kiShY!gTSryTPDSaKbvsN6CXeWQcglDmgv_dER_Ygzs7tazog -------
  15. Si Naj-an Vízparti történet PDF.EPUB. Az Ezeregyéjszaka meséit idézi emlékezetünkbe ez a klasszikus kínai regény, amely epizódok láncolatából, izgalmas kalandok laza egymásutánjából áll. Bár a cselekmény mintegy nyolc-kilencszáz évvel ezelőtt játszódik, lázadó hősei, a rablók, a szabad harcosok a magyar betyárok távoli rokonai, a sajátos, már-már feudalizmusra emlékeztető ázsiai társadalom szoros kötöttségeit éppen azok bírják nehezen, akik fejjel kimagaslanak az átlagból, akiknek jelleme szilárd. A regény szereplői, a társadalom számkivetettjei végül önálló szervezetbe tömörülnek egy nehezen megközelíthető szigeten, megalakítják a liangsani testvériséget, és sikerrel állanak ellen a császári csapatok támadásainak. A Vízparti történet új, bővített kiadása is bizonyítja, hogy ez a remek könyv korokon és országhatárokon át mindig megtalálja az utat az olvasókhoz. letöltés https://data.hu/get/12277395/Si_Naj-an_Vizparti_tortenet.rar https://mega.nz/#!qT4VSSYS!h2jtPmLX5W03e1-piMWYXXDYz2r_Cy9HV0NEP5exsTU -------
  16. Elcseréltem,itt van a helyes link. https://mega.nz/#!uaQGQCgA!Ob28CkAsgPfoXskSl4cvCehekwdOW4cVNYFmDZW52nE
  17. Vladislav Vančura - Szeszélyes nyár PDF.EPUB. Vancura - Szeszélyes nyár Krokovy Vary „fürdőváros" unalmas nyári csöndjét egy vándor bűvész- kötéltáncos s gyönyörű, fiatal partnernőjének megérkezése kavarja fel. A csendes napokban egymást emelkedett stílusú csipkelődéssel szórakoztató három jóbarát nyugalmát borítják fel azonban csak igazán. Az Ars amandit breviárium¬ként használó kanonok, a nyugalmazott nyápic őrnagy és a daliás uszodatulajdonos egyaránt megpörkölődik Anna szépségétől, sőt megkísérti a kalandvágy még az uszodatulajdonos kövér és csúnya feleségét is. De három nap és három éj szerelmi kalandjai, felfordulásai után ismét helyreáll a csönd és nyugalom, mert a negyedik nap reggelén már hűlt helye van a zöld cirkuszkocsinak... Csak ennyi a története Vancura parányi, zárt világot ábrázoló kisregényének, mégis a cseh olvasók egyik legkedveltebb könyve. A legválasztékosabb nyelvű cseh író fanyar, roppant mértéktartó, sohasem harsány humora, szelíd iróniája bizonyára meghódítja a magyar olvasókat is. letöltés https://data.hu/get/12277393/Vancura_-_Szeszelyes_nyar.rar https://mega.nz/#!7KwHEC4R!d10wVzIo28FpPppqUtGaYGpKbgGIInN0wSjBLNayRGY -------
  18. Barry Brunonia: A csipkeolvasó PDF.EPUB. Barry Brunonia A csipkeolvasó A nevem Towner Whitney. Nem, ez nem egészen igaz. Az igazi keresztnevem Sophya. Egy szavamat se higgyék, mert én mindig hazudok. Így üdvözöl bennünket Towner Whitney, A csipkeolvasó bevallottan megbízhatatlan narrátora egy salemi családból, ahol az asszonyok meg tudják jósolni a jövőt a csipkéből, és nemzedékek óta őriznek titkokat. Ám amikor két nő eltűnése visszahozza Townert Salembe, kiderül, mi is az igazság Towner ikerhúgának halála körül. A csipkeolvasó meséje titkokat, identitászavarokat, hazugságokat és féligazságokat forgat bűvös örvényében. Az olvasó hamarosan rájön, hogy úgyszólván lehetetlen elválasztani a valóságot a fantáziától; de hiszen Towner Whitney már a regény elején kijelentette: "Nincsenek véletlenek!" letöltés https://data.hu/get/12276599/Barry_Brunonia_A_csipkeolvaso.rar https://mega.nz/#!uaQGQCgA!Ob28CkAsgPfoXskSl4cvCehekwdOW4cVNYFmDZW52nE -------
  19. Władysław Szpilman A zongorista PDF.EPUB. "Apám egészen a legutóbbi időkig nem szívesen beszélt háborús élményeiről. Ennek ellenére gyermekkorom óta kísértenek. Tizenkét éves voltam, amikor házi könyvtárunkban rábukkantam erre a könyvre; ebből tudtam meg, miért nincsenek apai nagy szüleim, és miért nem beszélünk erről soha otthon. Annak idején e visszaemlékezések révén ismertem meg családunk történetének ezt a homályos fejezetét... Később is kerültük a témát. Talán ezért sem gondoltam arra, hogy még ma is érdeklődésre tarthat számot mindaz, amin apám keresztülment. Arról, hogy érdemes lenne kiadni a könyvet, barátom, a kiváló német költő, Wolf Biermann győzött meg, aki ráébresztett, milyen páratlan dokumentumértékkel bírnak ezek a visszaemlékezések. Jó ideje Németországban élek, s mindennapos tapasztalatom a zsidók, németek és lengyelek köré telepedő fájdalmas hallgatás. Remélem, ez a könyv is hozzájárul ahhoz, hogy begyógyuljanak a még mindig fájó sebek. Apám, Władysław Szpilman, nem író. Zongoraművész, zeneszerző, kultúraszervező. „Az a fajta ember, akiben benne lakik a zene”, mondta egyszer róla valaki. A Berlini Zeneakadémián végzett – zongora tanszakon Artur Schnablnál, illetve zeneszerzés tanszakon Franz Schrekernél. Hitler 1933-as hatalomra kerülése után visszatért Varsóba, és a Lengyel Rádiónál helyezkedett el mint zongorista. 1939-ig szimfonikus műveket, filmzenéket, dalokat írt; az utóbbiak közül nem egy azonnal sláger lett. Már a háború előtt világhírű hegedűsökkel lépett fel: Bronisław Gimpellel, Henryk Szerynggel, Ida Handellel és Roman Totenberggel." letöltés https://data.hu/get/12277210/Wadysaw_Szpilman_A_zongorista.rar https://mega.nz/#!uG4EhCbJ!THIArfhohI9_IhHbGAdNmq1X8lrffXBocxQQky4p-qk -------
  20. Korábban leszedtem fel raktam a megara. https://mega.nz/#!GS5HAIIJ!0tF3rE4_OXTxX8U_ce78xFLT2-sfT-LUZc-qKqljGqc
  21. James Follett - néhány könyve James Follett - Saskalitka-PDF.EPUB. A helyiek Suskus Palotának hívják. A brit hadsereg Grizedale Hallnak, az 1. Számú Hadifogolytábornak. A titkosszolgálat Saskalitkának nevezi. A különleges képességű német hadifoglyok legnagyobb gyűjtőhelye a háborús Angliában. Repülősöket, navigátorokat, rádiósokat és tengeralattjáróan szolgálókat tartanak itt fogva. A száz képzett és mindenre elszánt férfinak ugyanazon az egy dolgon jár az esze – megszökni. De minden megváltozik, mikor Otto Kruger, az elit tengeralattjárós lesz a rangidős tiszt. Könyörtelen, halálos módszerekkel a tábort adatgyűtő bázissá változtatja, amely létfontosságú információkat küldözget a Birodalomba. A szellemek csatája, Kruger és fogva tartói között, olyan változatos személyeket hoz össze, mint Ian Fleming és Beatrix Potter. A fordulatos történet az angolokat szokatlan szerepben mutatja be: a börtönőr és az üldöző szerepében. Ez egy olyan ütközet, amelyet a németek a bátorság, a félelmetes elszántság és a humor ellen vívnak. letöltés https://data.hu/get/12277077/James_Follett_-_Saskalitka.rar https://mega.nz/#!TTp1CSha!EEqBDeKz98AEqpz_L5H7oQPt6hpAI-GDbF3IwwBz1jQ -------------------- James Follett-Lopakodók James Follett: Lopakodók KLD. Milyen erők működnek annak hátterében, hogy Peter Skellen századost leszerelték a Különleges Légi Desszantól, majd bevették egy líbiai pénzekkel támogatott radikális szervezetbe, az Emberi Ligába? Milyen szerepet játszik Skellen abban az akcióban, melynek során egy londoni csúcstalálkozó résztvevőit ejtik túszul? Helga az öve alá dugta pisztolyát, majd a kapálózó, sikítozó Samanthát kirántotta anyja karjából. A gyereket a földre dobta, felkapott egy piszkavasat, és lesújtott. -Ne!- üvöltötte Jenny, és Helga lábához vetette magát. Mac tüzelt, és a golyó belefúródott Jenny székébe. Helga a földre zuhant, de automata fegyverét még sikerült az övéből előrántania. Mac Jenny felé fordította pisztolyát, és ekkor megdöbbentő hirtelenséggel megtörtént a lehetetlen. A robbanástól a nappali fala beomlott, és két feketébe öltözött alak tűnt fel a hasadékban… letöltés https://data.hu/get/12277078/James_Follett_-_Lopakodok.rar https://mega.nz/#!3WxRGCAQ!eZHyJZR6-aHgqTkkdyc_iqtirTxkV5ayCh_mgs7Ovxw ----------- James Follett-U-700 James Follett: U-700 James Follett: U-700 A Királyi Haditengerészet egy rendkívül pontos rádió-iránymérővel rendelkezik. De a német U-Bootok ennél veszélyesebb fegyverrel vannak felszerelve. Mágneses Wotan robbanófejjel ellátott torpedókkal. A hajó alatt robbanó, a hajógerincet széttörő eszköz képessé teszi a németeket arra, hogy akár egyetlen torpedóval elintézzenek egy csatahajót. Egy ilyen fegyver eldöntheti a háború kimenetelét. A brit titkosszolgálat célja az hogy elfogjon egy U-Bootot, és megtudja titkait. Az U-700 megadja magát. A siker csupán egy karnyújtásnyira van. Egy ember azonban megakadályozhatja ezt. Egy ember, akit a haza árulónak bélyegzett, de aki még hőssé válhat. letöltés https://data.hu/get/12277076/James_Follett_-_U-700.rar https://mega.nz/#!WOBU2C7a!8nW8xL957FByjH4hmqfQ5TVEP797Iz8IKDOEzKr6Yfo ---- James Follett-Végítélet A kormánynak száz órája van James Follett: Végítélet A végső ultimátum Politikai intézkedések: Nagy-Britannia kötelezze el magát az egyesített európai haderőben való részvétel mellett az évszázad végéig. Vezessék be a halálbüntetést a gyilkosságért és a kemény kábítószerek birtoklásáért. Egy hónapos türelmi idő után – amíg mindenki leadhatja a rendőrségnek a fegyverét – halálbüntetéssel kell az illegális fegyvertartókat büntetni. Függesszék fel a terroristák ügyeinek bírósági tárgyalását. Statáriális bíróság döntsön, és töröljék a fellebezés jogát. A fegyveres erők azonnali visszarendelése Észak-Írországból. Ulster irányítását adják át Írországnak. A külföldi segélyeket állítsák le. A tömegközlekedés legyen ingyenes, és fizesse az állam. Azonnal szabadítsanak fel félmillió hektár földet, és negyedhektáros parcellánként adják el őket, hogy az embereknek legyen hova saját házat építeniük. A tábornokból terroristává lett Conrad Pyne utolsó elkeseredett kísérletként juttatta ezt el a miniszterelnöknek, hogy megmentse hazáját az anarchiába süllyedéstől. Ő és a profikból álló válogatott csoportja hatalmukba kerítették a Canvey-szigeteken lévő atomerőművet. A kormánynak száz órája van a válaszra. letöltés https://data.hu/get/12277075/James_Follett_-_Vegitelet.rar https://mega.nz/#!DKY00IjZ!pH5dsXTQropRMw1z0rhKNDC_0gUN1cvG_WnXkIM5XSk ----------------------- James Follett - Hatalom A védelem és a pusztítás legtökéletesebb eszközeinek kifejlesztése volt a célja Max Shannon és Leo Buller hadmérnököknek, miközben az új, szem által irányított, „pillantásával gyilkoló” technikával kísérleteztek. Max hírszerzéssel foglalkozott az öbölháború utáni Rijádban, és hallott egy különleges iraki tankról, amely átvészelte a Nyugat félelmetes támadását, s noha páncéltörő lövedékek sokaságát lőtték ki rá, a rakéták egytől egyig célt tévesztettek. Vajon mi lehet a titka az elpusztíthatatlan tanknak? Miközben Szingapúrból Londonba repült, különös jelenség vonta magára a tudományos cikkeken dolgozó Lloyd Wheeler újságíró figyelmét. Egy tizenéves, szomorú tekintetű, agyon nyugtatózott lány időről időre bemondta a pontos időt -anélkül, hogy akár egy másodpercet is tévedett volna. Wheeler még sohasem látott autistát. de szeretett volna többet megtudni a tizenhat éves, egykedvű lányról, és különleges képességeiről. Shannon és Buller mindent tudott az autistákról és a parafenoménekről. Ha a manipulatív parafenomének képesek tárgyakat mozgatni, akkor agyuk lemosásának olyan rendszereket lehet létrehozni, amelyek képesek tárgyakat -mint például a becsapódó rakétákat – megállítani. A manipulatív parafenoménok azonban rendkívül ritkák. Ilyen volt a repülőgépen utazó lány is. Képességei egyedülállóak, egyszersmind félelmetesek voltak… letöltés https://data.hu/get/12277079/James_Follett_-_Hatalom.rar https://mega.nz/#!nHIAWYrZ!i2I1uHNG4kvZzESSz1O3nfW02dx-BBEvMVpkkK8-isA -------
  22. Sziasztok. Nekem lejött,vissza tettem a megára,itt a link. https://mega.nz/#!mPgkmQCZ!1u7yPhCKehQg5r2HNt2HXLp-GLjVGlkAbl4eTvJi4vk
  23. Alyson Noel - Dark Flame - Sötét láng PDF.EPUB. Alyson Noël legsötétebben csábító Halhatatlanok-regényében Ever a saját teste és lelke irányításáért küzd – és az időtlen, igaz szerelemért, amelyet évszázadok óta üldöz. Ever segíteni akar Havennek, amikor halhatatlanként életre kelti. De Haven megrészegül új erejétől, és gátlástalanná válik. Elhangzik a végső fenyegetés: hogy felfedi titkukat a világnak. De Ever küzdelme, hogy titokban tartsa a halhatatlanokat, csak közelebb sodorja Havent az ellenséghez: Romanhez és gonosz barátaihoz. Ever egyre mélyebbre süllyed a fekete mágiában, hogy megszabadítsa Dament Roman hatalmától. De amikor a varázslata rosszul sül el, ahhoz a pasihoz köti őt, aki elszántan el akarja pusztítani. Furcsa, idegen lüktetés jár benne, és mindegy, mit tesz, csak Romanre tud gondolni - csak az ő érintésére vágyik. Miközben próbál ellenállni a szilaj vonzásnak, az azzal fenyegeti, hogy elemészti. Roman több mint hajlandó kihasználni Ever gyengeségét... Ever pedig egyre közelebb araszol a megadáshoz. Lázasan próbálja megtörni a varázslatot, mielőtt túl késő lenne, és Jude-hoz fordul segítségért. Hogy megmeneküljön, kockára tesz mindent, amit ismer és szeret – még a jövőjét is Damennel. letöltés https://data.hu/get/12275094/Alyson_Noel_-_Dark_Flame_-_Sotet_lang.rar https://mega.nz/#!WfgT0YqK!zvrVfNs3pG1sRIED3LY7TglT23dC6q7aCpC396ahNyc -------
  24. Simone Martin-Chauffier Kalandok a kalózhajón Kalandok a kalózhajón PDF.EPUB. Duguay-Trouin egyik hiteles kalózútja — amiről röviden beszámol Emlékirataiban — szolgáltatta e regény cselekményét, amely néhány jelentékeny epizódot a kapitány más kalózútjáról is átvett. René Duguay-Trouin még tizenkilenc éves sem volt, amikor rábízták a Coétquen, egy tizennyolc ágyús, könnyűfregatt parancsnokságát; az indulásnál a legénység száznegyven főből állt, ebből mintegy harminc volt katona. A parancsnok apjának, Luc Trouin de la Barbi-nais-nak halála után Marguerite Boscher, az anya vette kezébe a vállalkozás irányítását — mert nők is lehettek hajótulajdonosok. Munkájában idősebbik fia segítette. A Trouin családnak a barbinais-i házon kívül még háza volt Gué vagy Guay-ban, a Duguay-Trouin név később innen veszi eredetét. Aki egy kalózútra hajót szerelt fel, a vállalkozás minden költségét fedezte, ö szerződtette a legénységet és a kapitányt is, akit többnyire a saját családjából választott, így történt ez René Duguay-Trouin úrnál is. A kalózkapitány a királytól hajófelfegyverzési engedélyt vagy megbízólevelet kapott, amely a harchoz váló jogát biztosította, de csak háború idején, és a szabályok szigorú betartására kötelezte. A kalóz — a kifejezés a hajóra is alkalmazható — nem volt hát tengeri rabló. Saint-Malo büszkén viselte a „kalózváros" nevet. Ha a hajó elsüllyedt vagy elkobozták, a hajótulajdonos mindent elveszített. Ha elfogott hajókat hozott, a király hivatalnokai, a tengernagyi hivatal vagy Bretagne kormányzója — aki 1695-ig a tengernagyi hivatal jogait és hatáskörét élvezte — felbecsülte azokat. A hajókat áruba bocsátották, az állam levonta a maga részét, a többin a hajótulajdonos és a legénység osztozkodott. De a formaságok olyan sok időt vettek igénybe, hogy a kalózok gyakran ismét útnak indultak, még mielőtt járandóságukat felvették volna. " letöltés https://data.hu/get/12275088/Kalandok_a_kalozhajon_.rar https://mega.nz/#!6TYmSKZB!5MVYnip5r4IxcQtsfwD-dl6beVqQ6m4bGb6qtphdbVw -------
  25. Thomas Harris-(Hannibal 1-2.) Thomas Harris: A bárányok hallgatnak Pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben és izgalomban az FBI viselkedéstudományi részlegét. „Buffalo Bill” az áldozatul ejtett fiatal nőket megnyúzza, hogy bőrükből hódító ruhát készítsen magának. Férfi létére gyönyörű nő akar lenni – mint hajdan a mama volt… Különös névjegyet hagy áldozatai torkában: az átváltozás jelképét, a hátborzongatóan csodálatos Halálfejes pillangó gubóját… Csak egy másik gyilkos, az elmegyógyintézetben őrzött zseniális pszichiáter, Lecter doktor segíthet: egyedül ő ismeri „Buffalo Bill” és a Halálfejes pillangó titkát… Fog-e beszélni Lecter? Ha igen, mikor és kinek? Az idő sürget – a következő áldozat már a gyilkos fogságában várja a szörnyű halált… PDF.EPUB.MOBI. letöltés https://data.hu/get/12275897/Thomas_Harris-A_baranyok_hallgatnak.rar https://mega.nz/#!7fgDQKob!cKCDtkrXleZyH6DVYtAelJeeAASVFmVkiXh5W6aGAxo ------- Thomas Harris-A vörös sárkány (Hannibal 1.) Thomas Harris: A vörös sárkány Will Graham nyomozó egy halott család csendes, üres házában álldogál, és a gyilkos helyébe képzeli magát. Graham, aki FBI-kiképző-tiszt, a nyomokból fejti meg sorozatgyilkosa kinézetét, tudja, hogyan gondolkozik, és mit tett az áldozataival haláluk után. Már csak el kell kapnia. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, bele kell élnie magát a szerepébe; ráadásul együtt kell működnie egy veszélyes elmebeteggel, dr. Hannibal Lecterrel… PDF.EPUB.MOBI. letöltés https://data.hu/get/12275892/Thomas_Harris-A_voros_sarkany.rar https://mega.nz/#!ifgT0aSZ!b4AuHQnAGiiXyGz7HBomo_10JQojes1MlAtmnMS3bBM -------
×
×
  • Create New...