demetergyulane
Feltöltő-
Pontszám
1,490 -
Csatlakozott
-
Utoljára itt járt
-
Nap nyertese
10
Tartalom típusa
Profiles
Fórumok
Articles
Minden tőle: demetergyulane
-
Sarah Andrews - Csontvadász A törvényszéki geológusként tevékenykedő Em Hansen arra használja különleges képességeit és alapos tudományos ismereteit, hogy a legrejtélyesebb gyilkossági ügyek sötét titkaira fényt derítsen. Most éppen Utahba utazik, egy paleontológus-találkozóra, ahol az egyik legismertebb dinoszaurusz-szakértő brutális gyilkosság áldozata lesz. Az elsőszámú gyanúsított a meggyilkolt férfi házában tartózkodó Em, aki, jobb híján, maga kezd kutatni a megoldás kulcsa után. Közben, természetesen, el kell fognia a gyilkost, tisztára kell mosnia a nevét, de úgy, hogy közben ő maga ne haljon meg… -- Sarah Andrews - Az aranylátó szem A feltörekvő Andrews eddigi legsikeresebb regénye, a Csontvadász folytatásában Em Hansen törvényszéki geológus az aranybányák hazájába utazik. Sarah Andrews eddigi legnagyobb közönségsikerét a dinoszauruszok világába tett kirándulásával aratta. Ezúttal Utah hegyeiből Nevada aranybányáiba látogat, ahol vagyonok – és életek – születnek és vesznek el. Em Hansen törvényszéki geológus mai Sherlock Holmesként geológiai nyomok segítségével találja meg a bűnösöket. Ezúttal egy szövetségi területen létesített gyanús, milliárdokat érő aranybányaüzem ügyében folytatott FBI-nyomozáshoz nyújt szakértői segítséget. Azonban a koronatanú még a nyomozás megkezdése előtt meghal, ezáltal az egyszerű csalási esetnek indult nyomozás szövevényes gyilkossági üggyé alakul át. A feszültségben, tudományos információban és aranyban bővelkedő történet Andrews kétségkívül eddigi legjobb eredménye. letöltés https://data.hu/get/12559364/Csontvadasz_-_Sarah_Andrews.mobi https://data.hu/get/12559365/Sarah_Andrews_-_Az_aranylato_szem.pdf https://data.hu/get/12559366/Sarah_Andrews_-_Csontvadasz.pdf https://data.hu/get/12559367/Csontvadasz_-_Sarah_Andrews_epub.epub https://data.hu/get/12559368/Csontvadasz_-_Sarah_Andrews_epub.rar https://data.hu/get/12559369/Az_aranylato_szem_-_Sarah_Andrews.mobi https://data.hu/get/12559370/Az_aranylato_szem_-_Sarah_Andrews_epub.epub -
-
Rakéta Regényújság krimi és sci-fi novellák 1988 mobi pdf James Thurber: Interjú egy lemminggel R. G. Gossink: A regeneron Stanisław Lem: Zazul kísérlete – 1989-es évf. lesz Isaac Asimov: Csupán egy név – 1989-es évf. lesz Ambrose Bierce: Haïta, a pásztor Arthur Porges: A nemlétező íj, 15. sz. Betty Ren Wright: Szegény drágám, 17. sz. Betty Ren Wright: Szép emlékek, 47. sz. Bill Pronzini: Tettenérés, 7. sz. Boileau - Narcejac: Gyilkosság a siklón, 46. sz. Boileau - Narcejac: Hidegháború, 49. sz. Carl Henry Rathjen: Az Oroszlánadó, 25. sz. Dan J. Marlowe: A lány, aki pénzt árult, 22. sz. Don Ridgemond: Az ügyvéd látogatója, 13. sz. Dorothy L.Sayers: A biztos módszer, 2. sz. Dorothy L.Sayers: Mr. Budd és az isteni szikra, 44. sz. Ed McBain: Nagyon kellemes karácsony, 51-52. sz. Edward D. Hoch: Az ötödik, 50. sz. Edward D. Hoch: Leopold százados helyszínel, 43. sz. Edward D. Hoch: Luxusszorító, 6. sz. Ellery Queen: Rejtély a Kongresszusi Könyvtárban, 36. sz. Ellis Peters: A templom macskája, 51-52. sz. Francis Swann: Egyre csak üvöltök, 31. sz. Friedrich Glauser: Balszerencse, 42. sz. Friedrich Glauser: Kriminológia, 35. sz. Harold Q. Masur: Egyikből következik a másik, 27. sz. Henry Slesar: Irgalmas cselekedet, 50. sz. J.T. Kylliman: Gyilkosság Miamiban, 3. sz. Jack Ritchie: Az utazó kéz, 21. sz. Janwillem van de Wetering: A halálos tojás, 14. sz. John Ball: Virgil Tibbs és a poháralátét, 16. sz. John D. MacDonald: A meghalás ideje, 20. sz. John D. MacDonald: Emlékszel Jeanie-re?, 9. sz. John Lutz [E. Strange]: A szervezet embere, 40. sz. Michel Tournier: Tarts meg engem örömömben, 7. sz. Patricia McGerr: A mozgókönyvtár napja, 33. sz. Patrick Quentin: A kutyafáját, 39. sz. Pierre Bellemare: Az első vevő, 19. sz. Ray Bradbury: A másik oldal Ray Bradbury: Fiúk! Termesszetek óriásgombát pincétekben! Rex Digger: A milliárdos bűnös szenvedélye, 28. sz. Richard Austin Freeman: Az urna rejtélye, 38. sz. Robert J. Higgins: A mászótárs, 23.sz. Roy Vickers: A gumitrombita, 48. sz. Ruth Rendell: A tökéletes alibi, 34. sz. Ruth Rendell: Az utolsó szalmaszál, 30. sz. Stanley Ellin: Ismeretlen okból, 18. sz. Stephen Wasylyk: A Krowten Corners-i bűnözési hullám, 8. sz. Wade Mosby: A szerencse forgandó, ford. Sarlós Zsuzsa, 29. sz. Wolfdietrich Schnurre: Hadgyakorlat, 18. sz. letöltés https://data.hu/get/12558414/Szep_emlekek_-_Betty_Ren_Wright.mobi https://data.hu/get/12558415/Szegeny_dragam_-_Betty_Ren_Wright.mobi https://data.hu/get/12558416/Tarts_meg_engem_oromomben_-_Michel_Tournier.mobi https://data.hu/get/12558417/Tetteneres_-_Bill_Pronzini.mobi https://data.hu/get/12558418/Rejtely_a_Kongresszusi_konyvtar_-_Ellery_Queen.mobi https://data.hu/get/12558419/Nagyon_kellemes_karacsony_-_Ed_McBain.mobi https://data.hu/get/12558420/Luxusszorito_-_Edward_D._Hoch_-.mobi https://data.hu/get/12558421/Rejtely_a_Kongresszusi_konyvtar_-_Ellery_Queen.epub https://data.hu/get/12558422/Leopold_szazados_helyszinel_-_Edward_D._Hoch.mobi https://data.hu/get/12558423/Mr._Budd_es_az_isteni_szikra_-_Dorothy_L._Sayers.mobi https://data.hu/get/12558424/Kriminologia_-_Friedrich_Glauser.mobi https://data.hu/get/12558425/Rejtely_a_Kongresszusi_konyvtar_-_Ellery_Queen.pdf https://data.hu/get/12558426/Ismeretlen_okbol_-_Stanley_Ellin.mobi https://data.hu/get/12558427/Hideghaboru_-_Boileau-Narcejac.mobi https://data.hu/get/12558428/Haita_a_pasztor_-_Ambrose_Bierce.mobi https://data.hu/get/12558429/Gyilkossag_Miamiban_-_J.T._Kylliman.mobi https://data.hu/get/12558430/Virgil_Tibbs_es_a_poharalatet_-_John_Ball.mobi https://data.hu/get/12558431/Hadgyakorlat_-_Wolfdietrich_Schnurre.mobi https://data.hu/get/12558432/Emlekszel_meg_Jeanire_-_John_D._MacDonald.mobi https://data.hu/get/12558433/Fiuk_termesszetek_gombat_-_Ray_Bradbury.mobi https://data.hu/get/12558434/Egyre_csak_uvoltok_-_Francis_Swann.mobi https://data.hu/get/12558435/Egyikbol_kovetkezik_a_masik_-_Harold_G._Masur.mobi https://data.hu/get/12558436/Az_utazo_kez_-_Jack_Ritchie.mobi https://data.hu/get/12558437/Az_utolso_szalmaszal_-_Ruth_Rendell.mobi https://data.hu/get/12558438/Irgalmas_cselekedt_-_Henry_Slesar.mobi https://data.hu/get/12558439/Gyilkossag_a_siklon_-_Boileau-Narcejac.mobi https://data.hu/get/12558440/Az_Oroszlanado_-_Carl_Henry_Rathjen.mobi https://data.hu/get/12558441/Az_ugyved_latogatoja_-_Don_Ridgemont.mobi https://data.hu/get/12558442/Balszerencse_-_Friedrich_Glauser.mobi https://data.hu/get/12558443/Az_urna_rejtelye_-_Richard_A._Freeman.mobi https://data.hu/get/12558444/A_templom_macskaja_-_Ellis_Peters.mobi https://data.hu/get/12558445/Az_otodik_-_Edward_D._Hoch.mobi https://data.hu/get/12558446/Az_elso_vevo_-_Pierre_Bellemare.mobi https://data.hu/get/12558447/A_nemletezo_ij_-_Arthur_Porges.mobi https://data.hu/get/12558448/A_milliardos_bunos_szenvedelye_-_Rex_Digger.mobi https://data.hu/get/12558449/A_mozgokonyvtar_napja_-_Patricia_McGerr.mobi https://data.hu/get/12558450/A_maszotars_-_Robert_J._Higgins.mobi https://data.hu/get/12558451/A_masik_oldal_-_Ray_Bradbury.mobi https://data.hu/get/12558453/A_szervezet_embere_-_Elvin_Stange_John_Lutz.mobi https://data.hu/get/12558454/A_meghalas_ideje_-_John_D._MacDonald.mobi https://data.hu/get/12558455/A_Krowten-Corners-i_bunozesi_hu_-_Stephen_Wasylyk.mobi https://data.hu/get/12558452/A_tokeletes_alibi_-_Ruth_Rendell.mobi https://data.hu/get/12558456/A_kutyafajat_-_Patrick_Quentin.mobi https://data.hu/get/12558457/A_halalos_tojas_-_Janwillem_Wetering.mobi https://data.hu/get/12558458/A_lany_aki_penzt_arult_-_Dan_J._Marlowe.mobi https://data.hu/get/12558459/A_biztos_modszer_-_Dorothy_L._Sayers.mobi https://data.hu/get/12558460/A_szerencse_forgando_-_Vade_Mosby.mobi https://data.hu/get/12558461/A_gomitrombita_-_Roy_Vickers.mobi - letöltés egyben https://data.hu/get/12558467/Raketa_Regenyujsag_krimi_es_sci-fi_novellak_1988_mobi.rar -
-
Dirk Husemann - A király elefántja 802-ben járunk. A frankok és a szaracénok kíméletlen csatákat vívnak egymással. Ebben a feszült helyzetben a bagdadi kalifa a béke jeleként egy elképesztő ajándékot küld Nagy Károlynak – egy elefántot. Isaaknak és szász szolgájának, Thankmarnak kell az állatot eljuttatnia Aachenba. Kockázatos vállalkozás, hiszen az emberek, akikkel útközben találkoznak, az elefántot pokoli teremtménynek tartják. Ha viszont az állat elpusztul, annak beláthatatlan következményei lehetnek: újra fellángolna a háború a Frank Birodalom és a szaracénok között. letöltés https://data.hu/get/12558382/husemann_dirk__a__kiraly_elefantja.mobi https://data.hu/get/12558383/husemann_dirk__a__kiraly_elefantja.epub https://data.hu/get/12558384/Dirk_Husemann_-_A_kiraly_elefantja.pdf -
-
Emily Murdoch-Ha megtalálsz pdf epub 2016 Vannak dolgok, amelyeket lehetetlen magad mögött hagyni… Egy lepusztult lakókocsi egy nemzeti park végtelen erdősége mélyén. A hely, amit a tizenöt éves Carey az otthonának hisz. Csak a fák oltalmazzák őt és a húgát, Jenessát, miközben mentálisan beteg anyjuk hosszabb-rövidebb időre egyedül hagyja őket, mígnem egyszer csak végleg eltűnik az életükből. A lányokat az apjuk találja meg, és visszaviszi őket a gimik, a ruhák és a helyes fiúk zavarba ejtően sziporkázó világába. Míg a hatéves Jenessa könnyen alkalmazkodik az új helyzethez, Carey-nek szembe kell néznie azzal, miért rejtette el őt az anyja tíz évvel ezelőtt egy erdő közepén. Mindeközben kísérti a múltja… a sötét múltja, amely megmagyarázza, miért némult el Jenessa már egy éve. Jobb lenne mindent elfelejteni és tovább lépni. De Carey jól tudja, közel kell tartania magához a húgát és még közelebb a titkot, mert ha kiderül, az veszélybe sodorhatja mindkettőjüket. Emily Murdoch Arizonában él férjével és örökbe fogadott kutyáival. Napjait egy menedékhely üzemeltetésével tölti, ahol vágóhídról megmentett lovakkal és szamarakkal foglalkozik. Éjjelente gyertyafénynél ír, lejegyezve mindent, ami a nap folyamán megihlette. A Ha megtalálsz az első regénye. letöltés https://data.hu/get/12555357/Ha_megtalalsz_-_Emily_Murdoch.mobi https://data.hu/get/12555358/Ha_megtalalsz_-_Emily_Murdoch.epub https://data.hu/get/12555360/Ha_megtalalsz_-_Emily_Murdoch.pdf -
-
Jerome K. Jerome - könyvek pdf epub Jerome K. Jerome - Három ember egy csónakban Feledhetetlenül spamelo könyvet tart kezében a tisztelt olvasó. Én nem állítom, hogy e művet mindenképpen el kell olvasni, és nem akarok senkit sem túlzottan befolyásolni, mindössze azt állítom, nem érdemes kihagyni. A történet gerince Európa egy jelentős folyóján játszódik, hősei ízig-vérig angolok, – így aztán egyikük sem a dunai hajós –, noha az események hasonló kialakulásáról akár a vén Duna is regélhetne nekünk naphosszat. Sőt, azok a kötélidegzetű olvasók, akik fejezetről fejezetre haladva a történet fölött pusztán csak el-elmosolyodnak az élet mindennapi fonákságain, még ők is legyenek óvatosak – kerüljék a nyilvános helyeket, a tömegközlekedési eszközöket –, mert kerek-perec kijelentem, még ők is felnevetnek legalább egyszer. Ha mégsem történne ilyesmi, ajándékozza oda a könyvet az első járókelőnek, esetleg valamelyik rokonának. - Jerome K. Jerome - Egy naplopó tűnődései A könyv külföldön több mint száz! kiadást ért meg, és méltán hozta meg az írónak a világsikert. Fejezetein keresztül bepillantást nyerhetünk a viktoriánus Anglia feneketlen bugyraiba. A hangulat, amelyet a Jerome történetek – pld. A három ember egy csónakban – nyújtanak az olvasónak, rendkívül vidámak, az események mulatságosak és egészséges iróniával fűszerezettek. Ezzel együtt azonban ez a történet a nagybetűs életről szól a maga módján: találóan, emberközelien és kendőzetlenül. A magyar nyelvű kiadás, amely hűen visszaadja Jerome stílusát, Karinthy Frigyes és Karinthy Emma munkáját dicséri. - Jerome K. Jerome-Három ember kerékpáron Ebben a könyvében a szerző Három ember egy csónakban című, világhírű regénye hőseinek újabb kalandjait meséli el. A hősök egy kicsit közben megöregedtek, családot alapítottak, s most szabadságra készülődnek – Németországba. De nemcsak a hősök, azok fölött a megfigyelések fölött is eljárt kissé az idő, melyeket utazásuk során tettek. Viszont Jerome K. Jerome regényeiben úgysem a környezet leírásán van a hangsúly, hanem azokon a bájos, hihetetlen és roppant mulatságos kalandokon, melyeken hősei keresztülmennek. Ezek a kalandok pedig soha nem öregednek meg. letöltés https://data.hu/get/12555339/Jerome_K._Jerome_-_Harom_ember_egy_csonakban.mobi https://data.hu/get/12555340/Jerome_K._Jerome_-_Egy_naplopo_tunodesei.mobi https://data.hu/get/12555341/Jerome_K._Jerome_-_Harom_ember_egy_csonakban.pdf https://data.hu/get/12555342/Jerome_K._Jerome.pdf https://data.hu/get/12555343/Egy_naplopo_tunodesei_-_Jerome_K._Jerome.epub https://data.hu/get/12555344/Harom_ember_kerekparon_-_Jerome_K._Jerome.mobi https://data.hu/get/12555345/Harom_ember_kerekparon_-_Jerome_K._Jerome.epub https://data.hu/get/12555346/Jerome_K._Jerome_-_Harom_ember_kerekparon.pdf https://data.hu/get/12555347/Harom_ember_egy_csonakban_-_Jerome_K._Jerome.epub -
-
Jack Higgins - Éjszakai rohanás +könyv
topic válaszolt demetergyulane témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Jack Higgins-A sziget sötét oldala Hugh Lomax kapitány sok évvel a háború után tér vissza Kürosz szigetére, de hiába: az érzések, melyek ellen oly kitartóan hadakozott, ellenállhatatlanul magukkal ragadják. A gyönyörű Katina Pavlo még mindig őrá vár és a múlt változatlanul kísért… A háború pusztítása Küroszt sem kímélte. A szigetlakók is várnak valamire. Szívükben a bosszúvágy elégtételért kiált. Lomax a németek hadifoglyaként látta utoljára a szigetet. Tudja magáról, hogy ártatlan. De ki árulhatta el a szigetlakókat a náci megszállás pokoli napjaiban? Vajon mire lesz képes az igazi bűnös, hogy sötét titkát megvédje? Az áruló címmel is megjelent. letöltés https://data.hu/get/12552009/A_sziget_sotet_oldala_-_Jack_Higgins.mobi https://data.hu/get/12552010/Jack_Higgins_-_A_sziget_sotet_oldala.pdf https://data.hu/get/12552011/A_sziget_sotet_oldala_-_Jack_Higgins.epub - -
Jan Kerouac-könyvek pdf epub 2004-2018 - Jan Kerouac-Gázos bébi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az apa, Jack Kerouac hívó szavára fiatalok egész nemzedéke kelt útra, elhagyták a sűrűn lakott városok biztonságát – az országutak keményebb igazságáért. Ezrek indultak el: az ötvenes évek dzsesszrajongó beatnikjei, akik helyet adtak a hatvanas évek kábítószeres hippigyerekeinek – aztán egész nemzedék veszett el az amerikai országutakon. De csak egyetlen igazi örököse volt Jacknek, aki addig kergette az álmokat, míg végképp romba dőltek. A saját lánya: Jan Kerouac. Ebben az önéletrajzi regényben elegáns, olykor meghökkentő tárgyilagossággal és lebilincselő képzelőerővel, sokszor önkínzó őszinteséggel tárja fel országutakat járó, kalandot kereső, elkínzott és mégis szabad énjét s megpróbáltatásait: a manhattani nyomortanyát, az LSD-vel súlyosbított viharos kamaszkort, a mexikói trópusokat, a békét Haight-Ashburyben, a lovaglást az új-mexikói sivatagban, és végül az utat vissza, a menedék, az otthon felé. - Jack Kerouac-Úton – Az eredeti tekercs A legenda szerint, melyet főként Allen Ginsberg terjesztett, Kerouac 1951 áprilisában három hét alatt, kábítószertől felpörögve írta az Úton eredeti változatát, egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre, bekezdések és központozás nélkül. A legenda egy része igaz, egy része túlzás. Mint ahogy Allen Ginsberg megjósolta ("valamikor, majd ha mindenki meghal, az eredeti őrült könyv is meg fog jelenni"). 2007-ben végre megjelent ez az ős-Úton; most pedig magyarul is olvashatjuk a könyvet, ahogy Kerouac eredetileg megalkotta: a valóságos nevekkel (Neal Cassady, Ginsberg, Burroughs stb.) és azokkal az akkori időkben botrányosnak számító részletekkel együtt, melyek az 1957-ben kiadott, részben Kerouac által átírt, részben a kiadója által megszerkesztett változatból kimaradtak. Az „Úton” a beatnemzedék leghíresebb műve, amely azonban jóval több, mint egy új életérzés kiáltványa; az ötvenes évek óta töretlen népszerűsége is mutatja, hogy olyan nagyregénnyel van dolgunk, amely elsősorban művészi erejével varázsolja el a mind újabb nemzedékeket. „Lehet, hogy az olvasót eleinte elkápráztatja Neal fehéren izzó energiája, amellyel mindenkit és mindent feléget maga körül, de aztán megértjük, hogy a regény középpontjában Jack nyugtalan szíve dobog, aki ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, amelyek minket sem hagynak aludni éjszaka és betöltik napjainkat. Mi az élet? Mit jelent élni, amikor a halál, a leples bitang egyre a sarkunkban jár? Megmutatja valaha Isten az arcát? Szét tudja szakítani az öröm a sötétséget? Ez belső keresés, és az út tanulságai, az amerikai tájak érzékelt és poémaként megörökített varázslata azt szolgálják, hogy megvilágítsák és kitágítsák ezt a szellemi utazást.” Howard Cunnell (Az eredeti tekercs amerikai kiadásának szerkesztője) - Jack Kerouac, William S. Burroughs - És megfőttek a vízilovak 2018. 1944-ben döbbenetes gyilkosság rázta meg a baráti társaságot, amelyből aztán a beatnemzedék legnagyobb írói kinőttek. A történet és a véres végkifejlet – a bonyolult kapcsolat, mely egy szép, tehetséges, szexuális identitását még csak kereső fiú és középkorú, őrülten szerelmes mentora, gyámja és zaklatója között kialakult – nemcsak az újságok számára volt szenzáció, hanem írók egész sorát igézte meg. Az akkor huszonkét éves Jack Kerouac és a harmincéves William S. Burroughs – még mindkettő ismeretlen, sehol sem publikáló író – közösen megírta a maga változatát, mely nemcsak a bűnügy sztorija, hanem a későbbi beat spontán, szikár stílusában varázsolja elénk New York hangulatát a háború utolsó éveiben – és annak az elveszett nemzedéknek az útkeresését, amely Amerika addigi értékrendjét sok szempontból felrúgva, sőt dühösen elátkozva, az életben és a művészetben is egyre új kalandokra vágyott. A kisregényt sokáig csak mint legendát – mint Kerouac és Burroughs korai, elveszett közös művét – tartották számon a beatirodalom rajongói. De a mű nem veszett el, csak évtizedekig meglapult egy dobozban, mert főhőse, a két író fiatalkori barátja, aki a gyilkosság miatti büntetését letöltve neves újságíró lett, nem járult hozzá a megjelentetéséhez. Végül csak az ő halála után, 2008-ban látott napvilágot a könyv: „a gyilkosság története, amely megszülte a beatnemzedéket”. - Jack Kerouac - Doktor Sax 2004 Ebben a könyvben Kerouac saját, képzeletbeli alteregójának, Jack Duluoznak a kalandjain keresztül mutatja be hétköznapinak nem mondható gyermekkorát és a különleges, rémisztő lényekkel teli álomvilágban töltött éveit. A felnőtt Kerouac az emlékek fátylán keresztül vizsgálgatja a gyermekkori énje által életre keltett furcsa, bolondos, mulatságos vagy éppen iszonyú embereket és állatokat, az árvíz eseményeit, és azokat a ködös kamaszpillanatokat, amelyeket érett fejjel a megvilágosodás momentumainak nevez. letöltés https://data.hu/get/12551517/Germanus_Gyula_A_felhold_fako_fenyeben.mobi https://data.hu/get/12551518/A_felhold_fako_fenyeben_-_Germanus_Gyula.epub https://data.hu/get/12551519/A_felhold_fako_fenyeben_-_Germanus_Gyula.pdf https://data.hu/get/12551729/Jack_Kerouac_-_William_S._Burroughs_-_Es_megfottek_a_vizilovak.epub https://data.hu/get/12551730/Uton_-_Az_eredeti_tekercs_-_Jack_Kerouac.mobi https://data.hu/get/12551731/Uton_-_Az_eredeti_tekercs_-_Jack_Kerouac.pdf https://data.hu/get/12551732/Jack_Kerouac_-_Doktor_Sax.pdf https://data.hu/get/12551733/Gazos_bebi_-_Jan_Kerouac.pdf https://data.hu/get/12551734/Gazos_bebi_-_Jan_Kerouac.mobi https://data.hu/get/12551735/Jack_Kerouac_-_Uton_-_Az_eredeti_tekercs.epub https://data.hu/get/12551736/Es_megfottek_a_vizilovak_-_Jack_Kerouac_-_William_S._Burro.mobi https://data.hu/get/12551737/Jack_Kerouac_-_Doktor_Sax.mobi https://data.hu/get/12551738/Es_megfottek_a_vizilovak_-_Jack_Kerouac_-_William_S._Burro.pdf https://data.hu/get/12551739/Doktor_Sax_-_Jack_Kerouac.pdf https://data.hu/get/12551740/Doktor_Sax_-_Jack_Kerouac.mobi https://data.hu/get/12551741/Gazos_bebi_-_Jan_Kerouac.epub https://data.hu/get/12551742/Es_megfottek_a_vizilovak_-_Jack_Kerouac_-_William_S._Burro.epub https://data.hu/get/12551743/Doktor_Sax_-_Jack_Kerouac.epub -
-
Santa Montefiore - könyvek-Deverill krónikák + .epub pdf Santa Montefiore - A ház a tengernél 2016 A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tulajdonosának fia behívja a lánykát, már tudja, hogy a sorsa ide köti, ehhez a fiúhoz. Ám miközben felnőnek, átlépnek egy láthatatlan vonalat, és veszélybe sodorják azt, amit a legfontosabbnak tartanak az életben… Több évtizeddel később, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festői, régi kis kastélyszállóra nehéz idők járnak. A tulajdonos, Marina, felfogad a nyári szezonra egy bentlakó művészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. A festő, akit Marina talál erre a célra, vonzó, okos férfi, és nemcsak a családi békétlenségeket kezdi elsimítani, hanem sikerül megfordítania a szálló szerencséjét is. Hamarosan kiderül azonban, hogy a művész nem az, akinek látszik… A tengerparti ház megindító és varázslatos mese szerelemről, megbocsátásról, és újra felfedezett múltról. --- Santa Montefiore - A Valentina utolsó útja 2018 Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról. Olaszország 1945: A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában. London 1971: Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot. Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról. ------------ Santa Montefiore - Szerelem és háború dalai (Deverill krónikák 1.) 2017 Sodró lendületű történet szerelemről és családról Előre megtervezték az életüket. De a szerelem és a háború megváltoztat mindent. A hullámzó ír dombok közt megbújó Deverill kastély három nőnek ad otthont: a tűzvörös hajú Kitty Deverillnek, legjobb barátnőjének, Bridie Doyle-nak, aki a kastély szakácsának lánya, valamint harsány rokonának, Celia Deverillnek. Amikor kitör a háború, mindhármuk élete örökre megváltozik. Árulás szakítja szét őket, világuk hamuvá válik, s a barátságuknak alighanem vége, hiszen a földgolyó különböző tájaira sodródnak. Egyvalami azonban közös bennük: a heves és megingathatatlan vágyakozás a Deverill kastély, és a hozzá fűződő felejthetetlen emlékek iránt. -- Santa Montefiore - A kastély a tengernél(Deverill krónikák 2.) 2017. 1925-öt írunk. A háborúnak régóta vége, de sok minden elveszett, s az élet nem lesz többé ugyanaz. A Deverill kastély, amely évszázadok óta a Deverill család szeretett otthona Nyugat-Írországban, leégett. Az ifjú és bohó Celia azonban elhatározza, hogy régi fényében helyreállítja a kastélyt. A lány jól megy férjhez, voltaképp elég gazdag ahhoz, hogy megtartsa a családnak, és nem bírja elviselni üresen, elhanyagolt állapotában. Ám ismét sötét árnyak gyülekeznek, kezdenek megrendülni a pénzpiacok, és minden, ami oly biztonságosnak tűnt, megint bizonytalanná válik. -- Santa Montefiore - Az ombufa árnyékában I. Sofia Solanas a végtelen és forró argentin pampa egyik nagybirtokán él. Akaratos és talpraesett lány, anyja mégis eltaszítja magától, mert ő maga nem találja a helyét ebben a vadidegen, gyönyörű, de kegyetlen világban. Sofia szenvedélyesen beleszeret unokatestvérébe, Santiba. Amikor anyja tudomást szerez az előkelő családra szégyent hozó bűnös viszonyról, a botránytól rettegve Európába küldi Sofiát. Ezzel húsz évre elűzi a lányát az otthonából, s persze elszakítja a szeretett férfitól. De egy napon Sofia hazatér… A Solanas família története egy pattanásig feszült, ezer fokon lángoló szerelem és egy csillapíthatatlan családi viszály nagyregénye. Santa Montefiore fiatal kora ellenére máris világszerte ismert bestseller szerző. Regényeiből csak Európában több mint kétmillió példány fogyott, mind sikerlista-vezető lett, nevét a legtehetségesebb nőírók között említik a kritikák. A Buenos Airesben töltött évek után jelenleg Angliában él. Sikerkönyveinek sorát ezzel a regénnyel indítja útjára az Ulpius-ház. „Balcsillagzat alatt született szerelem, egzotikus környezet és egy dúsgazdag család élete” Daily Mail -- Santa Montefiore - Az ombufa árnyékában II. Sofia Solanas a végtelen és forró argentin pampa egyik nagybirtokán él. Akaratos és talpraesett lány, anyja mégis eltaszítja magától, mert ő maga nem találja a helyét ebben a vadidegen, gyönyörű, de kegyetlen világban. Sofia szenvedélyesen beleszeret unokatestvérébe, Santiba. Amikor anyja tudomást szerez az előkelő családra szégyent hozó bűnös viszonyról, a botránytól rettegve Európába küldi Sofiát. Ezzel húsz évre elűzi a lányát az otthonából, s persze elszakítja a szeretett férfitól. De egy napon Sofia hazatér… A Solanas família története egy pattanásig feszült, ezer fokon lángoló szerelem és egy csillapíthatatlan családi viszály nagyregénye. Santa Montefiore fiatal kora ellenére máris világszerte ismert bestseller szerző. Regényeiből csak Európában több mint kétmillió példány fogyott, mind sikerlista-vezető lett, nevét a legtehetségesebb nőírók között említik a kritikák. A Buenos Airesben töltött évek után jelenleg Angliában él. Sikerkönyveinek sorát ezzel a regénnyel indítja útjára az Ulpius-ház. „Balcsillagzat alatt született szerelem, egzotikus környezet és egy dúsgazdag család élete” Daily Mail ---- Santa Montefiore - A francia kertész Nem sokkal azután, hogy a Claybournes család Londonból Dorsetbe költözik, Mirandát sötét gondolatok kezdik gyötörni. A férje szinte soha nincs otthon, a gyerekek állandóan unatkoznak, ő pedig nem tudja rendben tartani a teljesen elburjánzott kertet. Így amikor egy jóképű, idősödő francia férfi felajánlja a segítségét, Miranda örömmel elfogadja, pedig akkor még nem sejti, hogy mennyire megváltoztatja majd az életüket Jean-Paul, akinek a kerthez kapcsolódó múltjára is fény derül. letöltés https://data.hu/get/12550824/Santa_Montefiore_-_A_Valentina_utolso_utja.mobi https://data.hu/get/12550825/Santa_Montefiore_-_Deverill_kronikak_2._-_A_kastely_a_tengernel.epub https://data.hu/get/12550826/Szerelem_es_haboru_dalai_-_Santa_Montefiore.epub https://data.hu/get/12550827/Santa_Montefiore_-_Szerelem_es_haboru_dalai.mobi https://data.hu/get/12550828/Szerelem_es_haboru_dalai_-_Santa_Montefiore.pdf https://data.hu/get/12550829/Az-ombufa-arnyekaban-II_-Santa-Montefiore.epub https://data.hu/get/12550830/Az-ombufa-arnyekaban-II__-_Santa_Montefiore.mobi https://data.hu/get/12550831/Az-ombufa-arnyekaban-I_-Santa-Montefiore.epub https://data.hu/get/12550832/Az-ombufa-arnyekaban-I__-_Santa_Montefiore.mobi https://data.hu/get/12550833/A_Valentina_utolso_utja_-_Santa_Montefiore.pdf https://data.hu/get/12550834/Az-ombufa-arnyekaban-II__-_Santa_Montefiore.pdf https://data.hu/get/12550835/Az-ombufa-arnyekaban-I__-_Santa_Montefiore.pdf https://data.hu/get/12550836/A_Valentina_utolso_utja_-_Santa_Montefiore.epub https://data.hu/get/12550837/Santa__Montefiore_-_A_francia_kertesz.pdf https://data.hu/get/12550838/A_kastely_a_tengernel_-_Santa_Montefiore.epub https://data.hu/get/12550839/A_kastely_a_tengernel_-_Santa_Montefiore.pdf https://data.hu/get/12550840/A_francia_kertesz_-_Santa_Montefiore.mobi https://data.hu/get/12550841/A_francia_kertesz_-_Santa_Montefiore.epub https://data.hu/get/12550632/montefiore_santa__a_haz_a_tengernel.mobi https://data.hu/get/12550633/A_haz_a_tengernel_-_Santa_Montefiore.epub https://data.hu/get/12550634/A_haz_a_tengernel_-_Santa_Montefiore.pdf
-
Dina Nayeri - Közöttünk a tenger mobi.pdf.epub Az iráni írónő első regénye máris 14 nyelven jelent meg világszerte. A történet az iszlám forradalom utáni Iránban játszódik, ahol egy nő csak fejkendőben léphet ki az utcára, és bűnnek számít, ha valaki amerikai zenét hallgat. Egy kis iráni faluban nevelkedik a kis Szába és ikertestvére, Mahtab. Szába élete egy csapásra megváltozik, amikor anyja és testvére számára felfoghatatlanul eltűnnek az életéből. A kislány meg van győződve róla, hogy Amerikába emigráltak nélküle. letöltés https://data.hu/get/12547016/Kozottunk_a_tenger_-_Dina_Nayeri.epub https://data.hu/get/12547017/Dina_Nayeri_-_Kozottunk_a_tenger.pdf https://data.hu/get/12547018/Kozottunk_a_tenger_-_Dina_Nayeri.mobi -
-
Lesley Pearse könyvek
topic válaszolt demetergyulane témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Lesley Pearse-Számomra meghaltál 2019 1935 tavaszán a londoni Hampstead Heathben két lány találkozik véletlenül: a jól nevelt és szépen öltözött Verity és a borzas és piszkos Ruby. Az össze nem illő páros mégis azonnal egymásra talál, és olyan szoros barátság alakul ki köztük, amely még a szüleik helytelenítését is túléli. Miközben az ország háborúra készül, Ruby Devonban találja magát: előtte a világ, és élvezi első romantikus kalandja ízét. Közben tőle több száz kilométerre Verity kénytelen elhagyni az egyetlen otthont, amelyet valaha ismert, és a múlt árnyai fenyegetően tornyosulnak egy új élet lehetőségének kezdete fölé. De a lányok meg vannak győződve arról, hogy mindig ott lesznek egymásnak. Egészen addig, míg egy napon az egyikük összetöri a másik szívét… Sikerül-e Rubynak és Veritynek a háború dúlta országban túlélniük a borzalmakat és újra egymásra találniuk? Vagy az árulás velük együtt sírba száll? letöltés https://data.hu/get/14123561/LesleyPearse-BizzBennem.mobi https://data.hu/get/14123562/Lesley_Pearse_-_Titkok.epub https://data.hu/get/14123564/Lesley_Pearse_-_Remeny.epub https://data.hu/get/14123565/Lesley_Pearse_-_Hit.pdf https://data.hu/get/14123563/Lesley_Pearse_-_Hit.epub https://data.hu/get/14123566/Lesley_Pearse_-_Arnyak.epub https://data.hu/get/14123567/Lesley_Pearse_-_Emlekek.epub https://data.hu/get/14123568/Emlekek.pdf https://data.hu/get/14123569/Lesley_Pearse_-_Bizz_bennem.pdf https://data.hu/get/14123570/Lesley_Pearse_-_Bizz_bennem.epub - -
Veronica Henry-Családi recept 2019 Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat? letöltés https://mega.nz/file/KfhQTIoZ#h8gZn8WnRob24N--_iaoyuYiAoAZsymQ0aSZCTOEVnE -
-
Tommy Orange-Sehonnai 2018 epub Bámulatos és megrázó portré egy olyan Amerikáról, amelyet eddig csak kevesen láttunk. Tommy Orange regénye nem véletlenül töltött megjelenése óta tizenhat hetet a New York Times bestsellerlistájának élén. Egy olyan hang szólal meg benne, amelyet még sosem hallottunk: fehéren izzó és elsöprő erejű. Egyszerre szilaj, mókás, izgalmas és mélyen modern. Tizenkét feledhetetlen figura igyekszik az oaklandi pow-wow-ra, az észak-amerikai indiánok nagy összejövetelére, hogy aztán azon a sorsszerű napon mindannyiuk élete összekapcsolódjon. Költői és ádáz könyv, tele elektromos feszültséggel. Minden egyes lapja egy robbanás erejével ér fel. Sodró lendületű többgenerációs történet, az erőszak és a gyógyulás, az emlékezés és az önazonosság regénye. Egyszerűen az a végzete, hogy klasszikussá váljon. NEW YORK TIMES BESTSELLER „Az év legütősebb, legfelkavaróbb első regénye.” – Entertainment Weekly „Rendkívüli, úttörő alkotás.” – The New York Times „Briliáns szöveg, tettekre serkentő művészi erő árad belőle.” – People Magazine letöltés https://mega.nz/file/2PhwEAxL#pbriqWgS97gqO6zbN67KCAyPDzvXo71p9hV58ONcueY -
-
Dinah Jefferies-Az elveszett nővér pdf 2020 Az ismert angol írónő, Dinah Jefferies legújabb, váratlan fordulatokban bővelkedő regénye Burmába (a mai Mianmarba) kalauzolja az olvasót, ahol a gyönyörű, változatos táj és a városok színes forgataga festői hátteret nyújt a második világháború előtt játszódó, szerelmi szállal átszőtt izgalmas történethez. Az 1930-as években Belle Hatton az angliai otthonától távol izgalmas kalandra indul, miután énekesnőként csodás lehetőséget kap Burmában, egy előkelő éjszakai bárban. Itt rövid időn belül számos új ismerősre, illetve csodálóra tesz szert, és a karrierje is szépen beindul, mégsem hagyja őt nyugodni egy különös rejtély. Az apja halála után ugyanis a holmija között egy huszonöt évvel korábbi újságkivágásra bukkant, amely szerint a Burmában élő Hatton házaspár az Elvira nevezetű kisbabájuk titokzatos eltűnése után örökre elhagyta Rangunt. Belle mindenáron ki akarja deríteni, mi történt a nővérével, akiről korábban nem is tudott, ám amikor kérdezősködni kezd, nyugtalanító szóbeszédekkel, rosszindulatú pletykákkal és nyílt fenyegetésekkel kénytelen szembenézni. Oliver, a jóképű, magabiztos amerikai újságíró felajánlja a segítségét, és a közös nyomozásuk során Belle-ben vonzalom ébred iránta, de kisvártatva figyelmeztetést kap egy névtelen üzenetben, nehogy bárkire rábízza magát. A lány a saját bőrén kénytelen megtapasztalni a burmai társadalmat feszítő, súlyos problémákat: a szegénységet, a különböző népcsoportok közti ellentéteket, sőt, az élete is veszélybe kerül a vérontással járó lázadások és egy váratlan bombatámadás során. A számtalan nehézség ellenére Belle-t senki és semmi nem tántorítja el az igazság felkutatásától. De vajon megbízhat az Oliver iránti érzéseiben? Elképzelhető, hogy a nővére már nem is él? És ha még él, Belle rátalál valaha? Megbocsáthat a saját szüleinek? És talán a legfontosabb kérdés: megtalálhatja a boldogságot az otthonától messze, ebben a különös, varázslatos világban? letöltés https://mega.nz/file/reozlAjI#yvjbKgmz7PSFUgplJFWUlTvEkMAkTTC5JamevbP5TBI -
-
Nicolas Barreau-Piciny csodák kávézója pdf 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Igazán remélem, gyermekem, hogy egy nap majd találsz egy olyan embert, akivel a magasba szállsz…” A 25 éves Nelly retteg a repüléstől, hisz a jelekben, és nem az a típus, aki egyszer csak kiveszi minden megtakarított pénzét a bankból, vásárol magának egy méregdrága piros táskát, majd egy hideg januári reggelen hanyatt-homlok otthagyja Párizst, és Velencébe utazik. De olykor történnek dolgok, melyek felborítják az ember életét. Például egy fájdalmas szerelmi csalódás vagy egy régi könyvben olvasott, talányos mondat. Néha el kell veszítenünk a talajt a lábunk alól ahhoz, hogy a hetedik mennyországba jussunk… Nicolas Barreau (1980) Párizsban született, a Sorbonne-on tanult romanisztikát és történelmet. Párizsban, a fény városában játszódó, könnyed, romantikus regényeivel világszerte lelkes olvasók tömegeit hódította meg. A Piciny csodák kávézója a hetedik magyarul olvasható könyve. letöltés https://mega.nz/file/fCgGTKoB#Z1qN-g8WCMWkFHVHXPwuV_OqUuJTz3pyqCkW7et33lI -
-
KENDARE BLAKE-Vérbe öltözött Anna - A rémálmok lánya 2011-2012 KENDARE BLAKE: Vérbe öltözött Anna Sorozat: Anna 1. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Bejáratott kis történet lenne egy fiúról és egy lányról, ha a fiú nem megrögzött kísértetvadász, és ha a lány nincs arra kárhoztatva, hogy egy házban legyen az általa meggyilkoltakkal. Mondanom sem kell, Cas és Anna a kedvenc párosom. Biztos, hogy újraolvasom a könyvet.” – Holly Black, a New York Times bestsellerírója „Imádom Cast! Lenyűgőző, magával ragadó a világa, és olyan eleven! Hagyd égve a villanyt, ha leteszed a könyvet, mert ez a történet harapós! Méghozzá nem is akármennyire.” – Stacey Kade, a Ghost and the Goth sorozat szerzője „Könnyen lehet, hogy a Vérbe öltözött Anna az egyik kedvenc könyvem lesz, mert épp olyan, amilyenre vágytam: elképesztő, lehengerlő, lélegzetelállító, könyörtelen és hideg, mint a halál. Élek-halok az ilyen történetért!” – Courtney Allison Moulton, az Angelfire szerzője „A Vérbe öltözött Anna rafinált mese, amelynek hőse halottakat öl, de félig-meddig szerelmes a halálba. A történet végére te is így érzel, kedves olvasó!” – New York Times A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl. Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket. Így érkeznek meg egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét… Előkészületben a sorozat következő kötete: A rémálmok lánya letöltés https://data.hu/get/12537714/Kendare_Blake___Verbe_oltozott_-_Felhasznalo.epub https://data.hu/get/12537717/Kendare_Blake_-_Anna_1._-_Verbe_oltozott_Anna.pdf - KENDARE BLAKE - A rémálmok lánya Sorozat: Anna 2. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Vérbe öltözött Anna folytatása Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén… Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett… letöltés https://data.hu/get/12537716/Kendare_Blake_-_Anna_2._-_A_remalmok_lanya.pdf https://data.hu/get/12537718/A_remalmok_lanya_-_Kendare_Blake.epub -
-
Patricia MacDonald-A, mint alibi 2018 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. S, mint sokk Alex élete egyetlen pillanat alatt romba dől, amikor autóbalesetben elveszti a szüleit. A lány ügyvédje ráadásul felkavaró hírrel szolgál: van egy eltitkolt nővére. O, mint otthon Dory sosem ismerte a szüleit és örökbefogadó családja másodrendű gyerekként nevelte fel. Amikor a család imádott, vér szerinti gyereke gyilkosság áldozata lesz, a gyanú Dory-ra terelődik. S, mint sors Harminc év után Alex és Dory először találkozik. Alexnek nemsokára szörnyű kérdéssel kell szembesülnie: lehet, hogy élete legnagyobb hibája volt, hogy megkereste az eddig eltitkolt nővérét? Ki akarhat most Alex életére törni? „Az utolsó lapig nem találod ki a megoldást.” – Publishers Weekly „Sokkolóan fordulatos történet. ” – Booklist Patricia MacDonald amerikai bestsellerszerző okos, csavaros krimijei egyaránt magával ragadják a pszichothriller és a klasszikus detektívregények rajongóit. Szinte irodalmi minőségű sztorikat talál ki, viszont – mint egykori televíziós szappanopera-szerkesztő – lebilincselően pörgősre, fordulatosra írja meg. letöltés https://mega.nz/file/3DByQYhb#NfIi8VTTMjQNOZMHfJrwQiwGTNYuxBIG8yvn1P8lfBg -
-
Earl Peirce-Az utolsó íjász és a halotti maszk 2019 A XX. század első fele az amerikai fantasztikus irodalom aranykora volt, s ennek zászlóshajója a Weird Tales: ide írt többek közt H. P. Lovecraft, Robert E. Howard, August Derleth, Catherine L. Moore, Seabury Quinn, Clark Ashton Smith és Robert Bloch. Sorozatunkban szeretnénk bemutatni az – erre érdemes – ismeretlen szerzők írásait, valamint az ismert kedvencek még meg nem jelent egyes műveit: jelen kötettel Earl Peirce első magyar nyelvű válogatását, mely a Weird Tales-ben megjelent majd' minden novelláját tartalmazza. letöltés https://mega.nz/file/LDQ0RSSQ#oP_fo5EuYU8lmI1s6IpWtFSBZvXHcjQ2cC9J5NXHCag -
-
Marie Force - Szerelemre teremtve (A McCarthy család 1.) 2016 Maddie Chester elhatározza, hogy elhagyja otthonát a Gansett-szigeten, ahová csak rossz emlékek kötik, és ahol csúnya pletykák terjednek róla. Egy nap éppen kerékpárral megy munkába, hogy takarítson a McCarthy's Resort Hotelben, amikor Gansett "tékozló fia" Mac McCarthy fellöki őt. Mac azért megy vissza a városba, hogy segítsen apjának a családi vállalkozást eladni, és esze ágában sincs, hogy sokáig maradjon. Amikor fellöki Maddie-t, aki súlyos sérüléseket szerez, beköltözik hozzá, hogy ápolja, és segítsen gondot viselni a nő pár hónapos kisfiára. Hamarosan rájön azonban, hogy a villámlátogatással kapcsolatos tervét súlyos veszély fenyegeti. letöltés https://data.hu/get/12526625/force_marie__szerelemre_teremtve_epub.epub https://data.hu/get/12526626/Marie_Force_-_Szerelemre__teremtve_A_McCarthy_csalad_1..pdf https://data.hu/get/12526628/force_marie__szerelemre_teremtve.mobi - Marie Force - Végzetes viszony (Végzetes 1.) 2016 Washington D. C. Fővárosi Rendőrkapitányságának oszlopos tagja Sam Holland nyomozó őrmester. Komoly győzelemre van szüksége, hogy megmentse a karrierjét – és az önbizalmát – egy katasztrófába torkolló nyomozás után. A tökéletes lehetőség akkor következik be, amikor megtalálják John O’Connor szenátort brutálisan megcsonkított holttestét, és Samet bízzák meg az eset felderítésével. Samnek együtt kell működnie Nick Cappuanóval, aki O’Connor barátja és kabinetfőnöke volt… és akivel, évekkel korábban Sam emlékezetes egyéjszakás kalandba bonyolódott. A szexuális vonzerő még mindig működik közöttük, szinte izzik a levegő, és Samnek küzdenie kell, hogy az ügyre tudjon figyelni. A koronatanúval együtt hálni alapvető hiba, amit nem engedhet meg magának – különösen, amikor egyre több szaftos titokra derül fény a szenátorral és családjával kapcsolatban, ráadásul egyre több az áldozat… letöltés https://data.hu/get/12526627/Marie_Force_-_Vegzetes__viszony_Vegzetes_1..pdf https://data.hu/get/12526629/force_marie__vegzetes_viszony.epub -
-
Sebastian Faulks-Ásó, kapa, Jeeves "Ezt a könyvet P.G. Wodehouse előtti tisztelgésnek szánom, azok nevében is, akik szerint a művem nincs kínosan a szint alatt. Köszönöm neki a sok örömet, amit ez a munka adott. Csaknem fél évszázada vagyok lelkes olvasója a műveinek. Nem vagyok a Wodehouse-izmus mindentudó zsenije. Csupán egy rajongó. Az öreg rókáknak ugyanakkor csak annyit mondhatok: igen, felfogtam, mibe másztam bele, és igen, pont olyan nehéz volt, mint vártam. Wodehouse prózája csodálatos; épp ez vele a bökkenő. Nem akartam túlságosan utánozni ezt az egyedi muzsikát, mert féltem, hogy túl szürke vagy túl hamis lesz. Ezért inkább arra törekedtem, hogy azok, akik még sosem olvastak Jeeves könyveket, ízelítőt kapjanak abból, mit hagytak ki. Azokban pedig, akik már ismerik Wodehouse-t, megpróbáltam nosztalgikus érzéseket kiváltani. Az igazi művek emléke legyen a dallam, ez a mű pedig egy egy kis dallamfoszlány." letöltés https://data.hu/get/12526597/Aso_kapa_Jeeves_-_Sebastian_Faulks.pdf https://data.hu/get/12526598/Aso_kapa_Jeeves_-_Sebastian_Faulks.epub https://data.hu/get/12526596/Aso_kapa_Jeeves_-_Sebastian_Faulks.mobi -
-
Stephanie Laurens-Kalandorok trilógia pdf 2015-2020 Stephanie Laurens-A lady parancsára (Kalandorok 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Declan Frobisher kapitány már az első pillanatban tudja, hogy feleségül akarja venni Lady Edwina Delbraitht. A házasságot úgy képzeli, hogy a feleség és a gyerekek biztonságban lesznek Angliában, míg ő továbbra is felfedezőként hajózik a messzi tengereken. Kívánsága csak részben teljesül, Edwina ugyanis már az esküvő előtt lerombolja az illúziót, hogy az a finom és törékeny teremtés lenne, akinek látszik. Elhatározza, hogy saját kezébe veszi az életét, és úgy alakítja a házasságukat, hogy mindkettőjük igényeinek megfeleljen. Mikor Declan parancsot kap, hogy hajózzon Nyugat-Afrikába, Edwina úgy dönt, vele tart. Ismeretlen gonosztevők titokzatos mesterkedése sodorja őket váratlan veszélybe, miközben azt is megtapasztalják, mekkora kihívás életben tartani nem éppen szokványos házasságukat… letöltés https://mega.nz/file/OPhHUJJQ#tvLCd0BmrYi9cEiLyvzqoqLW8N5LkInkQDK4is9hfKI - Stephanie Laurens Kalózszív (Kalandorok 2.) Sorra tűnnek el a fehér emberek a Brit Birodalom nyugat-afrikai gyarmatán: férfiak, nők, gyerekek. A korona Robert Frobishert, a kipróbált hajóst és diplomatát küldi Freetownba, hogy járjon utána a rejtélynek. Afrikába érkezve megismerkedik Aileen Hopkinsszal, a szép és belevaló fiatal lánnyal, akinek öccse szintén az eltűntek között van, és Aileen eltökélte, hogy mindenáron felkutatja. Robert számára, aki eddig leginkább bürokraták és üzletemberek közt forgott, merőben újszerű kihívást jelent, hogy ezúttal egy önfejű, ráadásul ellenállhatatlanul vonzó nővel kell szót értenie. Minthogy azonban céljaik egybevágnak, úgy döntenek, egyesítik erőiket… letöltés https://mega.nz/file/aapTnZhD#EarpdDgKzTM-e3tmyWbEmW4L0iGJVydEIuWmN77Bf2o - Stephanie Laurens Az elszánt kapitány (Kalandorok 3.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Titkos küldetésben érkezik Nyugat-Afrikába Caleb Frobisher kapitány: fivérei nyomdokába lépve próbálja felderíteni az eltűnt emberek rejtélyét. Mindenre elszántan fog hozzá a szálak felgöngyölítéséhez, de ha sikerre akarja vinni a küldetést, kénytelen hosszabb ideig a dzsungelben maradni. Találkozik Kate Fortescue-val, a csinos nevelőnővel, aki emberrablók fogságába került, s most a bányában dolgoztatott gyerekek pártfogója. Az állig felfegyverzett zsoldosok őrizetében a foglyoknak semmi esélyük a szökésre, Caleb színre lépése azonban új reményt ébreszt Kate-ben. Az átélt viszontagságok során az egykor élvhajhász Caleb vérbeli vezetővé érik. Olyan férfivá, aki kiérdemli Kate bizalmát – akire a nő fenntartás nélkül rá meri bízni az életét és a szívét… letöltés https://mega.nz/file/zPwj1ZDa#v8MeJvghPTBu-rgWuFetXDoFm0EQ1jF1jt1gnlztOhg - letöltés https://data.hu/get/12615218/Stephanie-Laurens-Kalandorok4-Vakmero-szerelmesek.pdf https://data.hu/get/12615216/Stephanie-Laurens-Kalandorok4-Vakmero-szerelmesek.epub https://data.hu/get/12615217/Stephanie-Laurens-Kalandorok4-Vakmero-szerelmesek.mobi -
-
Thomas Hardy-A weydoni asszonyvásár epub Thomas Hardy (1840-1928) angol regényíró, novellista és költő, a falusi élet, az iparosodástól érintetlen környezet egyik legihletettebb ábrázolója. Regényeiben – Hazatérés, Egy tiszta nő, Lidércfény – döntő szerepet juttat a véletlennek, a váratlan fordulatokat előidéző félreértéseknek, az embertől független külső erőknek. A weydoni asszonyvásár főhőse, Michael Henchard sorsát azonban nemcsak ezek befolyásolják, pályáját sokkal inkább gazdag, ellentmondásos jellemének szélsőséges vonásai, idulatai, érzelmi kedélyhullámzásai alakítják. letöltés https://mega.nz/file/qChRmRQB#jM4ViR_53TZi49-HjiS-fc_-e1sQIZHLk9RP50r_7d4 -
-
MADELINE HUNTER - Virágritkaságok Sorozat 2011-2014
topic válaszolt demetergyulane témájában itt: Digitális Könyvek, Tutoriálok (DL)
Javítva. -
MARIE RUTKOSKI-A nyertes trilógia MARIE RUTKOSKI: The Winner's Curse – A nyertes átka Sorozat: A nyertes trilógia 1. Megfizethetsz-e a szerelemért? Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek… Mi mindenért kell fizetni? „Lélegzetelállító, tragikus, igaz.” – Kirkus Reviews „Gazdagon megírt, lenyűgöző olvasmány a szabadságról, és hogy meddig mehet el az ember, hogy megszerezze azt.” – Miss Print, amazon „Nagyon ajánlom mindenkinek. Minden benne van, amit imádok. Okos hősnő, régebbi kor(hoz hasonlóan berendezkedett világ), és természetesen a FIÚ. Alig várom a folytatást! :)” – GinaGiles, moly.hu „Óóó, A nyertes átka! Bárcsak el tudnám mondani, miért imádlak és miért vágyom még többre belőled! Nincs rá szó, milyen élénkítő és csodás volt olvasni ezt a történetet!” – Alicia, amazon.com Kinek az élete ér többet? letöltés https://mega.nz/file/aToAhYgR#RkTsAfHpv9Iz5aaynAFTaSK9-FL7kxxJ9lbZnuG9Aig - MARIE RUTKOSKI: The Winner's Crime – A nyertes bűne Sorozat: A nyertes trilógia 2. Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál? Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálak, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára… Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság. A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért. letöltés https://mega.nz/file/WXxSnATL#tA9UDFVeHKi3fOxgzaCXbFhr9a2oxavJyGkPe0bKx9M - MARIE RUTKOSKI: The Winner's Kiss – A nyertes csókja Sorozat: A nyertes trilógia 3. Háborúban és szerelemben nincsenek játékszabályok. Kestrel a tundra felé tart egy rabszállító kocsin, és kevés a valószínűsége, hogy a munkatábort élve megússza. Abban bízhat csak, hogy kódolt üzenete eljut Arinhoz, és hogy a fiú megérti az üzenet tartalmát. A múlttal birkózó Arin és keleti szövetségesei közben behajóznak Herranba, számolva egy esetleges támadás lehetőségével. Kestrel üzenete és a háború nagyjából egy időben érkeznek a városba: megkezdődik a versenyfutás az idővel, az elemekkel, az emlékekkel és az ellenséggel. A küzdelem minden fronton reménytelennek tűnik. Ha belátod, hogy vak voltál… van-e megbocsátás? letöltés https://mega.nz/file/qXxiGSaB#tQtUJcUTpaNxEekSfCSuDqgjHxI-BjlO5MMaBBj1uwc -
-
MADELINE HUNTER - Virágritkaságok Sorozat 2011-2014 MADELINE HUNTER: Veszélyes hódító Sorozat: Virágritkaságok 1. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A 19. századi Angliában játszódó történet főszereplője Audrianna, aki önálló, független nő. Apja egy botrányos összeesküvésben halt meg, ezért a lány elhatározza, tisztázza a férfi nevét. De egyáltalán nem számít arra, hogy szerelmes lesz abba az emberbe, akinek az a célja, hogy bemocskolja az apja emlékét. Gyűlölet, szerelem, érzékiség, pénzsóvárság és egy vadregényes körülmények között elsülő pisztoly. Mindezek mellett az is szokványos volna, ha a középosztálybeli lány repesne a gazdag kérőért. Nem úgy hősnőnk, Audrianna, aki a háta közepére sem kívánja a mégoly megnyerő lordot, sem az általa ajánlott fájdalomdíjat vagy a tisztességmentő esküvőt. Szokványos volna az is, ha a haragvó családokat a fiatalok között virágzó szerelem mosolygósra békítené. Ám az már mégsem megszokott, hogy a neheztelő ara csak az ágyban enyhül. A különleges és a szokványos ügyes elegyéből áll össze Audrianna históriája Lord Summerhaysszel a napóleoni idők Angliájából. A lány, aki halálba kergetett apja megtépázott becsületét szeretné helyreállítani pisztollyal hadonászva, olyasmit talál egy fogadóban, amire legvadabb önmarcangolása közepette sem számított. Borzongató vonzalmat egy vadidegen arcban, támaszt az ellenfélben, csiklandó szenvedélyt egy tiltott kerti padon, otthonosságot egy idegen életben, s legfőképp a lélek szeretetét a túlfűtött érzékiségben. Tanulja az életet, tanulja a szerelmet, még ha nem is a legszokványosabb módon… letöltés https://mega.nz/file/abAjHILR#zJtULbKG9Awm58j1B4gZQQ7n5VuDcxQYSKO5Gsb-ZbQ - MADELINE HUNTER: Három csók Sorozat: Virágritkaságok 2. Grayson Bridlington felesége, Verity az esküvőjük napján eltűnik.A férfi két év kutatás után bukkan az asszonyra. Verity szívesen lemondana az örökségről pénzszűkében lévő férje javára, ha az visszaadja a szabadságát. A férfi üzletet ajánl az asszonynak: napi három csókért cserébe hajlandó megfontolni a házasság érvénytelenítését… letöltés https://mega.nz/file/6aIASKBR#rpGnExRamWeAF-juhmB2Uh-KOD_n9mna7dUB3frVo10 - MADELINE HUNTER: Merész álmok Sorozat: Virágritkaságok 3. A híres londoni kurtizán lányát, Celiát egész életében arra készítették fel, hogy a gyönyörszerzés művészetében anyja nyomdokaiba lépjen. A döntő pillanatban azonban menekülőre fogja. Távol a társadalmi előítéletektől, titokban él évekig egy jó barát védőszárnyai alatt. Édesanyja váratlan halálakor egyik napról a másikra megváltozik az élete, és a temetést követően szembesül azzal is, hogy örökségként rengeteg adósságot és egy aprócska londoni házat tudhat csak a magáénak. A házzal azonban egy rejtélyes fiatalembert, Jonathan Albrightont is megörökli, aki az épület padlásterében évek óta, titokban bérel szobát. Celia azonban nehezen tud megszabadulni tőle: a sötét hajú, jóképű, veszélyesen vonzó férfi jelenlétét ugyanis napról napra izgalmasabbnak találja. Még csak nem is sejti, hogy a férfinak mi oka van a maradásra: titokban Celia édesanyjának múltja után nyomoz, a híres kurtizán szeretői között ugyanis egy kémet kell lelepleznie… Madeline Hunter könyve, a Virágritkaságok-sorozat (Három csók, Veszélyes hódító) legújabb darabja izgalmas, letehetetlen olvasmány, amelyben a főhős megannyi próbatétellel találja szemben magát, miközben szerelemből, szenvedélyből, fűtött érzékiségből is számtalan leckét kap az élettől. A Virágritkaságok hölgyeinek izgalmas kalandjai folytatódnak. letöltés https://mega.nz/file/TCokSKwS#YEDzFHWaby_BNcodcKnCfO8ziGrTkKBhVAycD9-gVjo - MADELINE HUNTER: Gyémántcsillogás Sorozat: Virágritkaságok 4. Castleford hercege olyan régóta él kicsapongó, züllött életet, hogy már egyáltalán nem érdeklik a személyét érintő folyamatos pletykák. Társadalmi helyzetéből fakadó fárasztó kötelezettségei mélységesen untatják, így italozással és nőkkel múlatja az időt, sőt olykor a párbajozást is unaloműző foglalatosságnak tekinti. Ám ha valami felkelti a kíváncsiságát, bámulatos módon képes felülkerekedni mérhetetlen közönyén, hogy megtalálja a válaszokat az őt leginkább foglalkoztató kérdésekre. Daphne Joyes ellenáll a megrögzött élvhajhász csábításának. Abban bízik, hogy a herceg hamarosan elveszíti érdeklődését iránta, és végre minden visszatérhet a rendes kerékvágásba. Csakhogy a nő szépsége, bája és hihetetlen lelki nyugalma elbűvöli a férfit, aki elhatározza, hogy mindenáron megszerzi őt magának. A feladat nem egyszerű, Daphne múltját és jelenét ugyanis súlyos titkok terhelik… Madeline Hunter Virágritkaságok című sorozatának (Veszélyes hódító, Három csók, Merész álmok) utolsó darabját tartja kezében az olvasó. letöltés https://mega.nz/file/zewUwaYJ#ZrLgRxht3wRvy2zM3I7H6lKBtiQEvGV1pd7RFv9sRng -
-
GERALD SEYMOUR-Bűnbocsánat 2014 „Az árulás bűntette nem évül el soha Harvey Gillot, a dúsgazdag angol fegyverkereskedőnek már régen kiment a fejéből, hogy kis híján részt vett a délszláv háborúban. A lerohant, meggyalázott és földig rombolt horvát falu azonban nem felejtette el, hogy cserben hagyta őket, hogy az utolsó pillanatban máshová irányította át az eredetileg nekik szánt fegyverszállítmányt. A hősi halottait 19 év után megtaláló horvát faluközösség bérgyilkost fogad, hogy vérbosszúval vegyen elégtételt az árulásért. Gerald Seymour legújabb regénye izgalmas, lebilincselő olvasmány. Erkölcsi és politikai gondolatok, valamint a vitaindító, állásfoglalásra kényszerítő témafelvetés túlmutat a krimi műfaján ” letöltés https://mega.nz/file/SXwkFCIR#xPp11XJ-6TX0UJggdA06sevjXgYQ5PGh-7i5E84vlL4 -